Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-14 / 317. szám, szombat

Egy csaknem elfelejtett költőnk A CSEHSZLOVÁKIAI magyar irodalom két háború 4cözötti korszakának lírájából főként négy Etöltö neve emelkedik ki: Forbáth Imréé, Györy Dezsőé, Mécs Lászlóé és Vozári Dezsőé. Az első kettő már többé-kevésbé ismert mai olvasóközönségünk előtt is. Mécs neokatolikus lírája elég távol áll új iroäalomtudatunktól, de foglalkozni kellene vele, a most hatvan éves Vozári pedig, akinek lírája az utóbbi Időben az Élet és Irodalom hasábjaink újraéled, mindenképpen megérdemli, hogy nevét ne borítsa a feledés homálya, s számon tartsuk költészetét haladó irodalmi hagyományaink között. Egyik legújabb költeményében ma is a szlovákiai táj, szülőföldje szerelmét énekli: ... ,.és képét úgy hordjam magamban, mint sebzett bálna az acélszigonyt". Vozári Dezső költészete az első Csehszlovák Köztársaság magyar lírájában főként művészi igényességével, formaművészetével tűnik kl. Akkoriban azt állították róla, hogy irodalmi életünkben hasonló szerepe volt, mint Kosztolányi művészetének Magyarországon. Szalatnai Rezső írja róla 1936-ban a Szlovenszkói magyar líra című tanulmányában: „Vozári merőben különbözik Győrytől és Mécstől is, nincs meg benne a kisebbségi sorstudatnak az a sajátos tartalma, mint Győryben, nincs vallási révülete mint a neokatolikus poézishez programban oly teljesen csatlakozó Mécsnek, sem szocialista pátosza és gáttörő lendülete, mint Forbátlmak és Földesnek. Vozári tipikus városi költő, urbánus lény, Horatius fajtájából való, és hedonista is, mint a kétezer éves római poéta ... Vozári költészete nem program szerint járó, hanem emberi sorszerűsógek szerint tájékozódó: mélyszínű, finom stilizáltsággal feltűnő líra". Vozári lírájára kétségkívül hatottak a Nyugat-nemzedék legkiforrottabb költői, de a bohém kalandokat, a külvárosok életét megelevenítő költeményeinek csavargószelleme nem egyszer Villont is idézi. A szociális lelkiismeret, de a városi polgárság cinizmusa és dekadenciája is tükröződik a legismertebb kötetét, a Szebb szirénát bevezető ars poétikájában: Vergilius fegyvert és hőst dicsért még, Petőfit zord honszerelem gyötörte, Petrarca Lauráról faragott verset, dicsérve báját és haját, a lengét. De elpihentek már a nagy szavak ma, érve lehulltak, mint az őszi körte. Én nem látok se hőst, se Laura nincsen. Látok sóskiflit, önborotvapengét, cúgoscipöt, pápaszemet, szivarkát, éhséget, szomjat, kulcsot és hajókat, a hódon látok öngyilkosjelöltet, és látom őt, mikor kihúzzák holtan, látom a gyárat, melynek gépe néma, virágot, melynek szirma egyre kókad, sorsokat látok, szennyet és poloskát. Ne vedd zokon hát, hogy erről daloltam. Vozári költészetének számos eleme Forbáthéval rokon: mindkettő a város, a kávéházak, a bohém élet szerelmese, mindketten igen kedvelik a groteszket, a bizarr témákat, s a periférikus jelenségeket, míg azonban Forbáth lírájának eszmeisége gyakran szocialista jellegű, Vozári apolitikus világpolgár marad, s csai^ akkor ismerkedik meg közelebbről a kommunista eszmékkel (1938 után), amikor költőtársa már elhallgat. Vozári formaművészete azonban szinte egyedül álló biztonságú, a legtöbb esetben nemcsak Forbáthét, hanem többi szlovákiai költőtársát is felülmúlja, a vers rendkívül könnyedén, szinte magától fakad tollából, ő volt a szonett-kultusz meghonosítója a két világháború közötti lírákban. A KÖLTŐ GYAKRAN balladikus történetet ír halálról, tragédiáról, de cinikus, gúnyos alaptermészete még az Ilyen költeményt is áthangolja. „Ügy hullt le, mint egy fáradt birka az országút porába holtan. — (Hirdesse létét ez a firka) hű kibicétől, aki voltam", — írja Egy kártyás halálára című versében. Polgári humanizmusa nem ismeri a katonai hősiesség fogalmát sem, egy lezuhant pilóta esetében nem a kötelességteljesítés áldozatát, sem a szerencsétlenül járt embert látja... „lehullott Elemér az egekből, benzin és vér szaga keverednek, nem voltak ikarusz'i álmai, csak a fixfizetés kellett. A gyerekeknek nyugdíjat hagyott, békélten sétálhat majd az alvilágban. Szállt a fellegek közt, magasra tört, amit keresett, végre megtalálta". A hősiességről általában csak szatirikusán tud írni, s ez nyilvánvalóan összefügg a polgári világ megvetésével, a burzsoá rend okozta világundorral, mely annyira jellemző a XX. század intellektuális lázadó költőire. „A nap hőse" címen Balambérról költ magasztaló ódát, ki fogadásból huszonhat sört ívott, s mikor a zenekar tusst húz és egy hölgy autogrammot kér a győztestől, „hirtelen ránc ült ki a homlokára s riadtan távozott a toalettre". Vozári szerelmi lírája jellegzetesen epikureista felfogású, a nőnél elsősorban az élvezetet keresi,! partnere egyénisége, lelki élete nem is érdekli: „Csókollak, csókolj, nem tudom neved, nem Ismerem sem ősöd, sem hazádat: nászágy ad volt már ezer kerevet, kínáltad pénzért csókraálló szádat". Későbbi szerelmes verseiben is a szexualitás és a' profán hangnem uralkodik. Egyik szeretőjétől így búcsúzik: Itt voltfií s nékem voltál gyönyörű s mint kincset, tőlem örökölt a másik és párnám őrzi éjszakánk nyomát a szombatdélutáni nagymosásig. Vozári költészete a második világháború előtt a gúnyos és szatirikus versekben érte el csúcsát. Az ilyen jellegű költeményei szinte utánozhatatlanul tökéletesek, s éles szemmel látta meg a polgári élet ezer fonák ságát, ellentmondását. A mozikban giccses szerelmes filmeket vetítenek gazdag mérnökökről és gyönyörű, de szegény varrólányokról, közben a né zö tangót hall, sötét tavakon ringó csónakot lát, a költő pedig így fejezi be Hangosfilm című szonettjét: „Mint varjak árva hulla hűlt belén, oly falánk egymás ajkán Kurt s Helén s a földszinten felsír egy méla néző" Az ilyen jellegű gúnynak, szatírának általában pozitív tartalma van, az ellentmondások feltárása erkölcsi és társadalmi igazságok felismeréséhez vezet, s ezek az Igazságok Vozári költészetében is gyakran szociális jellegűek. Amikor pl. arról olvas újság hirt, hogy Rotschild báróné fiúgyermeknek adott életet, így elmélkedik Egy kétnapos milliomoshoz című költeményében: Bölcsőd fölé a sorsharag von baldachint, sötétet 6, őtkilónyi hús, remegj és sírva törj magasra, nagy szélvész zúg a tájakon, hová sodorhat téged? trónra? a mennybe? és lehet, hogy tán a lámpavasra. VOZARIT a két világháború közötti szlovákiai magyar sajtóban nemegyszer vádolták erkölcstelenséggel, kozmopolitizmussal s főként azzal, hogy hátat fordít a kisebbségi élet problémáinak. A vádakban volt is egy kevés igazság, főként provinciálisán értelmezett nemzetiségi szempontból, mert Vozári nem volt tipikusan kisebbségi magyar költő, de egyetemes művészi szempontból több volt ennél: a két világháború közötti lázadó, negativista, európai horizontú értelmiség költője volt. Szalatnai Rezső már 1935-ben rámutatott a Magyar Figyelőben lírájának ezekre az egyetemes vonásaira: „Amit mond a világról és önmagáról, az külön hangsúly és dogmatikus megjelölés nélkül amúgyis teljességgel korvallomás. Egy költő, egy igazi lírikus nem adhatja magát anélkül, hogy őszintén ne szólna körülményeiről s a napokról, amelyek a szíve gyökeréig égetik. Vozári Dezső néhány versében a kifejezhetőség szinte végső fokát érezzük, s ez a végső fok egyúttal tökéletes visszhangja mindannak, ami körülöttünk manapság történik. Söt több is annál, mert a költői kifejezés sűrítettsége világosabban és átfogóbban beszél mindarról, amit az egyes ember, a politikai lény csak felemásan iát vagy átél íme, Vozári valamiképpen a helyi és időbeli dolgokon felül áll, valami időtlenség van benne, s mégis egyetlen versére se mondhatjuk, hogy korszerűtlen volna". A költő kedvelte a kalandos és detektívregény tematikájú verseket, s Villonnal hasonlította össze önmagát, a kóbor költővel, akinek mámoros ujját éppúgy véresre • sebezte a lant, mint kései utódja lelkét a modern élet. Modern, nagyvárosi balladákat írt, melyek között igen emlékezetes a Kaland című. A költő egy pesti villamos homályos peronján áll, -esti randevúra siet, s ekkor zsebébe nyúl egy tolvaj: „én szégyenemben meg fülig pirultam, zsebem üres volt, kincs, se óra, tarka bankó ínég egy se bújt meg oldalán, szegény vagyok, kár, kár, de mit tegyek, a villamosban akkor talán először vágytam, hogy gazdag legyek." A tolvaj életét pedig igen szellemesen így summázza Vozári egyik dalában: „A világ csak forog, forog, egy szép navpon elpatkolok s nem hirdeti más, hogy éltem: ujjnyomom a rendőrségen. Vozárinak kevés verse jelent meg kötetben, ami azzal a lírikusoknál ritka jó.tulajdonsággal magyarázható, hogy szigorú bírálója volt önmagának, napilapokban megjelent költeményeiből igazi szakértelemmel válogatott három jelentősebb kötetébe: Fekete zászló (Kassa 1922), Szebb a sziréna (Pozsony 1935), Vagy-vagy (Moszkva 1944), Ezeken kívül kiadta a Szlovák Költők lírai antológiáját, fordított a cseh és a szovjet költészetből, igen sok publicisztikai írása és kritikája is megjelent a szlovákiai magyar lapokban. Az első Csehszlovák Köztársaság utolsó éveiben, a hitleri fasizmus előretörésének időszakában határozottan antifasisztává válik, s költészetének eszmeisége is elmélyül. A feszült és Idegesítően fojtó légkörben a költő a szabadságról dalol: Hol vagy szabadság? Megtapintunk, ízleljük ízed édes cukrát, míg tank görög a szép mezőkön s veszett kutyák fenik joguk rád. Mint oltalmazzunk, rejtegessünk, hogy a hajnalt megérjük vélt*** Hová hasaljunk itt az éjben? Pszt, csend, pszt, csend, sírj, te lélek, némán lapítsunk, hogy a zsarnok fájdalmunkat ki ne nevesse. Hosszú az éj, de el fog múlni, hosszú az éj, de messze, messze valami láng, valami szikra új, vakmerő sugár-sereggel tört ár s a mérges horizonton, valami fénylik; Ťán a reggel? (Pszt, csendl Megjelent 1937-ben) A POLITIKAI ÉLET súlyosan gondterhes problémái behatolnak a költő gondolat- és érzésvilágába, s fokozatosan háttérbe szorítják egyéni lírá ját. A fasizmus okozta szorongást, félelmet és bizonytalanságot 1938-ban néhány kiváló költeményében örökítette meg: A zümmögő, Mint fű a szélben, Őrizd a csendet, Európai költő siráma, Szonett a milliomodik évben. A MÁSODIK VILÁGHABORÜ elején a költő kalandos körülmények között Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba került. Krakkóban, Lembergben, majd Moszkvában élt. Részt vett a Honvédő Háborúban mint a szov jet földön szervezett csehszlovák had sereg önkéntese, majd a moszkvai rá. dió magyar szerkesztőségében dolgozott, 1939—1941 között számos költeményét és riportját közölte a moszkvai magyar emigráns írók színvonalas folyóirata, az Oj Hang. 1944ben egy vékony versesfüzetét is kiadták, mely ma már rendkívüli irodalmi ritkaságnak számit, A Vagyvagy című kis verseskötet három csoportba oszlott költeményeket tartalmaz: A kortárs éneke (szovjet földön írt versei), Elsüllyedt világ (válogatás Csehszlovákiában írt költeményeiből), Szovjet költők verseiből (fordítások). A kortárs énekéből látszik, hogy a költő antífasizmusa kommunista eszmeiséggé, európaisága pedig szocialista internacionalizmussá mélyült. A Szovjetunióban "írt költeményei a fasiszta hódítók elleni küzdelmet szolgálják, de többségük nem sablonos politikai programvers. hanem színvonalas költői alkotás, mint például az Európa elrablása című balladikus szonett a Mussolini bukása alkalmából írt Ave Caesar! A kortárs éneke, Űj Márciust! VOZARl DEZSŐ, mint költő közel húsz évig hallgatott, a felszabadulás óta csak néhány fordítása jelent meg, nem csoda tehát, ha szinte elfelejtette a szlovákiai magyar olvasóközönség., Haladó költői hagyományainak megismertetése céljából jó volna kiadni válogatott verseinek gyűjteményét, hiszen van mondanivalója a mai olvasó számára is. CSANDA SÁNDOR FURCSA FELNŐTTEK A balettiskola öltözőjében másodl- elsős, amin nagyon kacagnak. Most kos, harmadikos kislányok készülnek az Órára, s közben tereferélnek. — Danka, a múlt héten miért nem jöttél? — kérdi az egyik kislány szom szédjától. — Temetésen voltam, meghalt a harmadik nagymamám. Egyszerre elhal a nyüzsgés, megdöbbenti a gyerekeket a halál híre, és tetejében még a harmadik nagymama. Minden szem a kislányra szegeződik. — Na, mit bámultok? — A harmadik nagymama? — szó lal meg hitetlenkedve a többiek nevé ben is egy szeplős szöszi kislány. — Mindenkinek csak két nagymamája van — vág közbe ellentmondást nem tűrő hangon egy dundí másodikos. — Nekem egy sincsI Nekem csak egy van — indul meg a parázs vita egymást túlkiabálva. Csak akkor lesz újra csend, amikor Danka kijelenti, hogy neki akkor is három nagymamája volt, ha másoknak egy sincs. De most már csak\kettő maradt. — Hogy lehet az? — tűnődnek a gyerekek a nagy talányon .Próbálják megfejteni a világ ezernyi furcsasága közül az egyiket. — Talán fogadott nagymama? — bölcselkedik az egyik apró termetű már senki sem hisz Dankának, azt gondolják, hogy nagyít. Egy nyakigláb cérnaszál odaáll Danka elé és ujján számlálja a csalhatatlan érveket: — Ide figyelj, te bikfic! Mindenkinek csak két nagymamája lehet, mert van egy anyukád és egy apukád... — nem tudja befejezni, mert Danka közbevág: — De nekem két apukám van ... Egy régi és egy úf — teszi hozzá bizonytalanul, lesütött szemmel. Ügy tűnik, hogy ezzel a rejtély megoldódott. azonbnn a megoldás még egy nagyobb, még egy érthetetlenebb talány magvát hintette el. — Két apuka!? — csodálkoznak a gyerekek, de ez már túlságosan bonyolult kérdés, ehhez már hozzá se tudnak szólni. De nem folytathatták a vitát, mert kinyílik a tornaterem ajtaja, és kezdődnek a gyakorlatok. S mikor hazaérnek, vacsora közben nekiszegzik a kérdést a szülőknek: — Mondd csak, anyuka, hogy lehet valakinek két apukája és három nagymamája? — Ezt még nem érted! Egyél! — hangzik a legtöbb válasz. És a gyerek eltűnődik — milyen furcsák is a felnőttek! SZ. B. Mi a nyelvművelés? A mindennapi életben nagyon gyakran találkozunk az ilyen kifejezésekkel: talajművelés, szőlőmüvelés s kertművelés. Ezeket mindnyájan Ismerjük, tudjuk, hogy a talaj, a szőlő, a kert megmunkálását, azaz szántását, ásását, kapálását, vetemények ápolását, majd beérésük utáni betakarítását jelentik. Nemcsak kézi erővel végezhetünk „művelés"-!, nemcsak a talajt, szőlőt stb. művelhetjük, hanem művelhetjük a nyelvet is, amint erre nyelvművelés szavunk figyelmeztet bennünket. A vele párhuzamba állított előbbi kifejezések jelentéséből rá is mutathatunk mindjárt arra, mit értünk nyelvmüvelésen: a nyelv ápolását, a nyelvben felbukkanó gyom irtását, a nyelv fejlődésének a. helyes irányítását, egyszóval mindazt az igyekezetünket, amelyet kifejtünk annak érdekében, hogy nyelvünk a reá háruló társadalmi szerepet betölthesse. Nyelvünk ugyanis egy célt szolgál: lehetővé teszi a társadalom tagjai számára az érintkezést, a gondolatok kölcsönös kicserélését, a létért való küzdelemben a szellemi és fizikai munka megkönynyítése érdekében történő eszmecserét, tudásunk ismereteink áözlését. A világon nagyon sok nyelv van, a kutatók kb. 2000-et különböztetnek meg. Mindegyik egy-egy nagyobb, illetőleg kisebb közösség érintkezési eszközéül szolgál. A mi nyelvünket viszonylag kis közösség beszéli, s vallja anyanyelvének. Az iskola hivatása, hogy helyes használatára, szerepének betöltésére a tanulókat megtanítsa. Ugyanezt a célt szolgálják a rádió, a sajtó útján a közönségnek nyújtott nyelvművelő előadások és cikkek: a budapesti rádió „Édes anyanyelvünk" című sorozata s számos napvilágot látott nyelvhelyességi kiadvány (Nyelvművelő, Magyar nyelvhelyesség, Édes anyanyelvünk stb.). Mindezek az előadások és kiadványok az anyanyelvünk szépségét, tisztaságát féitve őrző nyelvművelők gondoskodásának köszönhetők, akik szívükön viselik anyanyelvünk ügyét, s arra törekednek, hogy hozzájáruljanak kifogástalan használatának elsajátításához. Joggal" kérdezhetné valaki ezután: mi a helyes, mi a helytelen nyelvünkben. Erre röviden azt mondhatjuk helyesen használjuk nyelvünket akkor, ha gondolatainkat világosan, félreérthetetlenül, értelmesen, pontosan, tömören fejezzük ki. Helytelen viszont akkor, ha a mondottak ellen vétünk: értelmetlenül, öszszeNlggés nélkül, körmönfontan, idegen nyelvekből kölcsönzött szavak és szerkezetek felesleges felhasználásával fogalmazzuk meg mondanivalónkat, s ennek eredményeképpen nyelvünk nem tölti be magas rendű szerepét: nem szolgál a gondolatok tökéletes kifejezőeszközéül. De beszéljenek a példáki Helyeseknek ítélhetjük-e a következő közléseket: „A filmnek a témája: szegény falusi nép keserves nyomorát mutatja nekünk." „Itt két pártra szakadtak egyikek voltak azok akik megakarták a szocialista rendet dönteni illetve megreformálni, de az akaratuk mellékvágányra siklott és egy bajtársuk halálát okozták . .. így fejeződnek be a nagy dráma utolsó szavai." ,,A harmadik verést Matyi ügy oldotta meg, hogy már amikor Diibrögi egy kicsit meggyógyult, kihozták őt a vásárba és Matyi egy földijének, aki kehes lovat árult megígérte, hogy megveszi a lovát, ha a Döbrögi kocsijához megy é» elkiáltja magát, hogy »én, vagyok a Ludas Matyin ez meg is történt, aztán az egész nép futott a férfi ntán, mivel Döbrögi kiabálta, ahogy a torkán kifért, hogy fogják meg! Fogják meg!" ,,. . . a Művelődési Ház vezelősége pedagógiai megfontoltsággal, céltudatosan vezeti az ifjúságot a jobb, művészibb értelem felé." „A kül. diittség java része állást foglalt a bizottság munkájának világos megszervezése mellett." „A hiányosságnkat a dolgozók díjtalanul távolították el." „F.gyszer is mikor ilyen alagula! kellett építeniük, az öreg bácsi azt tanácsolta a mérnöknek, hogy több fát kell igénybe venni a tunel építésénél." Az idézetek leírt fogalmazásokból kiragadott közlések — íróik legalábbis annak szánták ők»t. Vajon valóban érvényesül-e az ilyen nyelvi megnyilatkozásokban a nyelvnek már említett, a társadalom érintkezését szolgáló szerepe? Vajon van-e szükség nyelvművelésre? —. Azt hisszük: Igenl Lapunk a múltban közölt már nyelvművelő cikkeket. Szükségesnek tartjuk azonban továbbra ls nyelvünk ápolását, s folytatjuk sorozatunkat, hogy vele a nagyközönség nyelvhasználatának csiszolásához hozzájáruljunk. • A moszkvai Iszkusztvo művészeti kiadó megjelentette oroszul Az ember tragédiáját. Madách Imre művének új fordítását Leonyid Martinov — Petőfi és József Attila tolmácsolója készítette. • Caira címmel dokumentumfilmet készít Tinto Brass a század forradalmi mozgalmairól. A filmhíradókból összeállított film 1900-tól máig mutatja be a népek és az ember felszabadításáért vívott harcok fontosabb állomásait. Andrósy Tibor: Sajó völgye (tollrajz-vázlat). C] SZÖ 10 * 1964. november 14