Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-14 / 317. szám, szombat

C" QIQDliS EBanaiQSaHffBBISSIH Az MLF bővíti az f

yaiomkiuboť

f A

z utóbbi hetekben elemi erővel kiújultak a „nyugati egységet" már évek őta marcangoló nagy ellentétek. Először is a Közös Piac tagországainak széthúzására gondolunk, arra a nagy megdöbbenésre, amelyet legutóbb De Gaulle francia államelnöknek a közös piaci agrárkérdésben Nyugat-Németországhoz intézett ún. gabona-ultimátuma keltett. Bár látszólag a Közös Piacon belüli ellentétek leginkább a teljesen elhidegülő francia—nyugatnémet viszonyban ütköz. nek ki, igazuk volt azoknak a kommentátoroknak és megfigyelőknek, akik nem annyira a „gabonaproblémáknak", mint inkább a NATO sokoldalú atomhadere j ével kapcsolatban felmerült bonyodalmaknak tulajdonítanak elsőrendű fontosságot. A multilaterális atomhaderő létrehozásának évek, óta vajúdó terve, melynek megvalósítását elsősorban az Egyesült Államok és a Bonn szorgalmazza, most újabb fejlődési szakaszba jutott. • Akik akarják a multilaterális erőt... Mint mondottuk, a sokoldalú atomhaderő — vagy az egyszerűség kedvéért röviden: MLF — tervét elsősorban Washington és Bonn szorgalmazza. Természetesen mindkét kormány másért, más érdekből. Az Egyesült Államok célja világos: a vegyes legénységű NATO-atomflotta felállításával biztosítani szeretné Amerika világvezetését, fenntartaná magának a vétőjogot az atomfegyverek bevetését illetőleg, szóval bizonyos mértékben kezében tartaná a gyeplőt. Bonn álláspontja is elég átlátszó, bár vele kapcsolatban több feltevés merül fel. Az NSZK pillanatnyilag nem bánná az amerikai vezetést, számára az a legfontosabb, hogy legalább egyik ujját rajta tartsa az atomfegyver ravaszán. Bonn ugyanis nem tartja méltó partnernek a többi tagállamot, s már eleve latolgatja, hogyan lehetne őket kicselezni. Washington tisztában van a nyugatnémet kormánykörök hatalmi vágyával, mivel azonban a helyzet úgy fest, hogy Nyugat-Németország az amerikai multimilitáris terv egyetlen lelkes híve, tovább élesztgeti Bonn kedvét, s ígéretekben sem fukarkodik. Például Greiue, a bonni kormány megbízottja Washingtonban bíztató ígéretet kapott, hogy az MLF atomflottájának 25 hajújából nyolcat-tízet nyugatnémet parancsnbkság alá Helyeznek. Washington manőverezik: azt a látszatot szeretné elhitetni Bonnal: Nyugat-Németország az Egyesült Államok egyenrangú, független parnere. A valóságban azonban érvényesülne az amerikai fölény. • ... és akik ellenzik Az MLF legfőbb ellenzője Franciaország. A napoleoni becsvágytól fűtött De Gaulle elnök nem rejti véka alá nagy hatalmi ambícióit, s Franciaország „erejét és nagyságát" ónálló nemzeti atomfegyverre akarja építeni, vagyis atomhatalommá akarja fejleszteni Franciaországot. A nukleáris kutatás, az atomfegyverek fejlesztése nem két krajcár — ezzel tisztában vannak a hatalom megszállottjai. Ezért Párizsnak feltétlenül szüksége van a nyugatnémet tőkére. Bonnal együttműködve szeretné kialakítani a francia atomhatalmat, mellyel európai vezető szerephez jutna. De Gaullenak az a terve, hogy a francia atomhatalom égisze alatt olyan európai atomhaderőt alakítsanak ki, amely méltó partnere, mondhatnók vetélytársa lenne az amerikai nukleáris hatálomnak. De Gaulle politikáját így is jellemezhetnénk: „Európa az európaiaké", természetesen francia vezetéssel. De Gaulle meg akarja hiúsítani az esetleges amerikai—nyugatnémet kétoldalú nukleáris szövetséget. „Félti" a közös NATO-atomhaderőhöz csatlakozó országok „önállóságát és egyenjogúságát" az MLF-től. Sőt Pompidou miniszterelnök egyenesen Franciaország ellen irányuló tervnek nevezte az MLF-t. Franciaországon kívül még a skandináv államok, Dánia és Norvégia is ellenzik az MLF tervét. Álláspontjuk érthető: Svédország példáját látva nekik inkább a semlegesség felelne meg, ezenkívül a náci megszállás idején sok keserű tapasztalatot szereztek ... • A hűvös Albion Wilson, a választási győzelmet arató Munkáspárt vezetője még a választási kampányban megígérte választóinak, hogy hivatalba lépve megakadályozza az NSZK atomfelfegyverzését. Anglia immel-ámmal kénytelen az MLF-hez csatlakozni, mert attól tart, hogy a nyugatnémetek felülkerekednek. Ugyanakkor a munkáspárti kormány terhes örökséget vett át konzervatív elődétől, s ez Wilson „nukleáris" gondjait is növe'li. Ha a nyugatnémetek tagjai lesznek az MLF-nek, akkor Anglia is belép, s arra kell törekednie, hogy biztosítsa az angolszász vezetést — a nyugatnémetekkel szemben. Aki viszont hangadó szerepre vágyik, annak az erszényét is meg kell nyitnia. Ha Anglia vétójogot akar, akkor 10 százalékosnál nagyobb hozzájárulással kell támogatnia az MLF-t. Az ország gazdasági helyzete pedig ezt nem engedi meg. Ezért jött a Munkáspárt új javaslatokkal, a multilaterális tervnek afféle angol reformváltozatával: szállítsák le az atomflottát 25 hajóról tíz hajóra, és bővítsék az MLF-t az összes nemzeti fegyverekkel f atomhordozónak alkalmas bombavetőkkel, rakétákkal stb.). Anglia szerint ez olcsóbb az amerikai tengeralattjáró-tervnél. • Mit hoz a jövő? Az MLF híveinek és ellenzőinek álláspontját nagyjából ismerjük. Kérdés, mik a legközelebbi távlatok? Adenauer párizsi kilincselése nem melegítette fel az elhidegült francianyugatnémet barátságot: Franciaország nem hagyja kicsúszni markából a nyugatnémet tőkét, mely csakis Washington révén reméli megszerezni az atomfegyvert. Ezért az ultimátumban megjelölt december 15-í határidőt kitolta, Bonn viszont szavát adta, hogy nem fogja sürgetni a multilaterális egyezmény megkötését. Washington sem akar lemondani a bonni szövetségesekről, de Angliát sem akarja kihagyni a játékból, különösen azért nem, mert a többi NATO-országnak még kevésbé van kedve az MLFhez. Egy kétoldalú atomegyezmény Washington és Bonn között pedig beláthatatlan következményekkel járna, végleg lejáratná az amerikai külpolitikát. Ezzel magyarázható Washington legúajbb döntése: nem ragaszkodik ahhoz, hogy az MLF tervét még az idén nyélbe üssék. A békeszerető emberiség joggal reméli, hogy az MLF terve nemcsak elodázódik, hanem teljesen füstbe megy, mert a sokoldalú NATO-atomhaderő csupán az atomfegyver terjesztését szolgálná, ezt pedig szavakban az Egyesült Államok is ellenzi. Hazánk Szovjetunió kormányával együtt nemegyszer rámutatott az MLF veszélyé re. Nem multilaterális atomhaderő, hanem egyetemes leszerelés kell a békére vágyó emberiségnek. LÖR1NCZ LÁSZLÓ Földünk lakosságáról Az ENSZ tájékoztatásügyi usz tálya nemrég adta ki az ENSZ demográfiai évkönyvét. Ez részletes adatokat tartalmaz bolygónk lakosságának számáról, etnikai, nembeli és korösszetételért)], a születések és az elhalálozások számáról, az átlagos élet korról az emberiség műveltségi színvonaláról, jóllehet néhány or szágban már vannak újabb összeírások is, az ENSZ évkönyvének adatai nagyon érdekesek. • Köldünkön hozzávetőlegesen 3 milliárd 135 000 000 ember él (az adatok 1962 második feléből szár maznakj. Számuk jelenleg oly rohamosan gyarapszik, mint eddig még sohasem. A Föld lakosságának számbeli gyarapodása átlag 2,1 százalékot tesz ki, ami évente 63 millió emt/ert jelent. Ez több, mint például Franciaország és Csehszlovákia lakosságának száma együttvéve. Viszonylag legnagyobb a szaporodás Közép-Amerikában — évente 2,9 százalék. A legnagyobb abszolút szaporodást Kelet-Ázsiában mutatták ki, ahol 1962-ben 74 millió emberrel élt több, mirit 1958-ban. • A terület nagyságát illetően a világ tíz legnagyobb országa a következő: Szovjetunió, Kanada. Kína. Egyesült Államok, Brazília. Ausztrália, India, Argentína, Szudán és Algéria. • Rendkívül érdekesek Dél-Afrika nemzetiségi összetételének adatai. E terület lakossága 19 százaléka fehér. Az afrikai lakosságnak 68 százaléka tartozik a bantu törzshöz. A fiatal, független afrikai államokban csupán az utóbbi években kerülhetett sor az ott lakó törzsek összeírására. Tanganyikában például 112 helyi törzset számláltak meg, továbbá 13 olyan törzset jegyeztek fel, amelyek eredetileg az ország határain kívül éltek. Ghanában 87 törzs él. • Monaco és Izrael érdekessége, hogy lakosai közül sokkal több azoknak a száma, akik határaikon kívül születtek, mint azoké, akik az országban látták meg a napvilágot. Monaco lakosságának 69 százaléka született Franciaországban vagy Olaszországban; Izrael zsidó lakosságának 62 százaléka szintén az ország határain kívül született. Áden és Honkong lakosságának több mint a fele bevándorolt, Ausztráliában 17 százalék, Kanadában 16 százaiékes Új-Zélandban 15 százalék a bevándoroltak aránya • Az ENSZ elé terjesztett adatnk szerint az utóbbi években a legnagyobb születési arányszámot — 10(10 tőre 56 újszülött — az Elefántcsontpari Köztársaságban jegyezték fel. Hasonlóan magas a születések aránya Togóban és Uahoincyban. A íöldrajzi területek szerint a legtöbb gyermek Délkelet Ázsiában szüle tik: évente 1000 lakosra 49 újszülött. Világviszonylatban az átlagos arány 37:1000-hez. Észak-, Nyugal- és Közép Európában 1(100 főre 18 születés esik; Nyugat Berlinben az arány mindössze 11,1. A Szovjetunióban 1963-ban a születések aránya 21,3:1000-hez volt. • Az Elefántcsontpart az elhalá lozások- számát nézve is az első he lyen áll: 33,3 haláleset esik 1000 főre. Ugyancsak nagy az elhalálozások arányszáma a trópusokon és DélAfrikában, valamint Délkelet-Ázsiá•ban is, ahol 1000 főre 24 elhalálozás esik. Világviszonylatban az elhalálozások átlaga 17:1000. A Szovjetunióban az elhalálozások száma 1913ban 30,2 volt, míg 1963-ban már csak 7,3. • Ami a gyermekhalandóságot illeti, még ma is számottevők a különbségek. Míg Svédországban 1000 újszülött közül 15 hal meg, addig Haitin 180,4, Törökországban 165, Dél-Afrika színes bőrű lakosságánál Í19,6, Chilében 116 és Ecuadorban 104. Svédországon kívül még a következő országokban alacsony a gyermekhalandóság arányszáma: Hollandiában 15,8, Izlandon 17, Norvégiában 17,7 és Finnországban 18. A Szovjetunióban a gyermekhalandóság az 1913. évi 273-ról 30-ra csökkent, 1963-ban pedig még tovább tart a csökkenés. • A születés és az elhalálozás arányának kedvező fejlődése következtében áliandóan magasabb lesz az átlagos életkor. Földünk 28 országában a nők átlagos életkora 70 év. Ezzel szemben a férfiaknál iiven magas átlagos életkort csupán hat országban jegyeztek tel. A nők átlagos életkora Svédországban a legmagasabb — 75 év, Norvégiában, Svájcban és Hollandiában kb. ugyanannyi, Franciaországban 74, Dániában, Csehszlovákiában, a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban és Új-Zélandon szintén 73—74 év. A férfiak feltételezett átlagos életkora Svédországban. Norvégiában. Hollandiában, Dániában, Izlandon és Izraelben ugyancsak 70 vagy még tiibb év. A Szovjetunióban az 19B0--1961. évi adatok szerint a férfiak átlagos életkora 65 év — az összlakosság átlagos életkora viszont 70 év. P

OMPÁS ÖSZI NAP volt, igazi vénasszonyok nyara. A szemben levő hegytetőn kikericstől kéklett a rét. Szeptember szállongó ökörnyállal vonta be a tájat. A fekete fenyők közt fáklyaként fellángolt egy berkenye, s néhány röpke pillanatra Apollinaire és Tóth Árpád mélabús verseire gondoltam. Lenn a mélyben szabályosan dobogott a hatalmas vízerőmű elektromos szíve, s az orlíki tenger sötétzöld tükrét karcsú hófehér hajók szántották fodros barázdákba. Régi elégikus idillek hangulatát varázsolta körém a könnyűléptű csend is. Csupán jobbra tőlünk a hegyoldalban árván búslakodó földgyalu emlékeztetett a közel nyolc évig tartó orlíki csatára. No meg a melettem álló viharvert képű fehérköpönyeges ember — MUDr. Vratislav Cejnar. ötvenhétben került az orlíki gátra. Akkor már' harmadik éve folyt az építkezés. Kétezer ember küzdött az árral, az idővel és a földcsuszamlással. Az orvosi rendelőt egy fabarakkban helyezték el. A nővér az asztalon aludt, ő pedig egy összecsukható tábori vaságyon. Idősebb, tüdővészes és cukorbajos orvoskollégája rövidesen infarktust kapott és dr. Cejnar a gátépítők nagy hangyabolyában egvedül maradt. Naponta, igaz, csak egy műszakot dolgozott, de ez a műszak 24-órás volt. Nem is tudja, hogyan csinálta, hogyan bírta ki. — Beszéljen helyettem inkább az orvosi napló — ^mondja. Dr. Cejnar orvosi naplója érdekfeszítő, izgalmas olvasmány. Izgalmasabb, mint egy detektívregény. Tüdőgyulladások, vérhas, kéz- és lábtörések, zúzódások és gázolások napíren den voltak, de nem ritkán késszúrá sokat kellet gyógyítania. Mert itt nemcsak gátat építettek, omló hegyoldalakat vetettek béklyóba, erdőket irtottak, falvakat romboltak. A földgyaluk zúgtak, az exkavátorok és daruk zajongtak, csörömpöltek. Százötven tehergépkocsi motorja éjjel-nappal zúgott. Naponta háromszor robbantak a sziklák. Az emberek dolgoztak és jól kerestek. És az emberek ittak, verekedtek ... Eleinte sokan azt képzelték, hogy a vadnyugaton vannak. Főleg a brigádosok közt volt sok a rendbontó, kétes alak. Itt ténykedtek a hírkedt vyšehradi lovasok is, a prágai huligánok egyik legfélelmetesebb csoportja, amely garázdálkodásaiért végül is a bíróság előtt felelt. Dr. Cejnar arcán fanyar mosoly suhan át, amikor ezekre az időkre emlékezik. — Majd minden héten kl kellett egy vagy két részeget húznunk a VItavából. De — teszi hozzá büszkén — a gáton az egész hét év alatt csupán két halálos munkabaleset történt. Igaz, naponia jártam ellenőrizni a munkahelyeket, főleg az olyan veszélyeseket, mint a betonozóké volt. akik 40, sőt 60 méternyi magasságban dolgoztak. Hogy kúszásmászás közben jómagam is nem zuhantam le valamelyik pallóról, vagy kötélhágcsóról, afelett még ma is csodálkozom. Majd ismét a két halálos balesetre tereli a szót. — Higgye el, az orvos számára a tehetetlenség érzése a legrettenetesebb. Amikor Slávik mérnököt összetört végtagokkal és agyvérzéssel vittem a pfíbrami kórházba, sírni szerettem volna dühömben. Igen, dühömben, hogy annyira tehetetlen vagyok és nem menthetem meg ezt a derék, nagy tudású és szorgalmas öreget, aki már régen nyugdíjas volt, de a gát nem hagyta őt nyugton. A kezeim között hált meg még mielőtt megérkeztünk volna a kórházba. — A másik halálos baleset húsvét előtt történt. Feleségemmel és a kél gyerekkel éppen a prágai autóbuszba akartunk beszállni, amikor lóhalálban rohant felém az egyik alkalmazottunk: „doktor úr, jöjjön azonnal, Stépáneket odalapította egy teherautó a sziklafalhoz!" — Rögtön visszatértem, Stépáneket megmenteni azonban nem tudtam. Estére kiszenvedett. — Mondja csak, kedves doktor elvtárs, és a családja hogyan viselte sorsát? — Megértett, de nem mondhatnám, hogy túlságosan lelkesedett a gátért. Én nem is csodálomr Minden időmet telhetetlen Molochelnyelte a munka. Naponta alig volt részükre néhány szabad percem. Két fiamat közel öt éven át ébren nem is igen láttam. Ami az aszszónyt illeti, annak |ff szegénynek külön"" ben sincs szerencséje. Elesett, lábát törte. Húsz hónapot töltött a kórházban. Még most is mankóval jár! Hej, de nehéz napokat éltem át akkortájt. — Ám mindennek ellenére szívesen vagyok itt! Hét esztendeje állom a sarat. Eletem legküzdelmesebb, s egyben legszebb éveit éltem le ezen a tájon. Nem mondom, néha nagyon elkeseredtem, jőleg amikor láttam, hogy az alkohol és az emberi ostobaság gyilkol, mint például KonvWka esetében. Ez a Konvička jó munkás volt, de egyben részeges fráter is. Egyszer, egy március eleji szombati napon, amikor már jól felöntött a garatra, fogadott ivótársaival, hogy átússza a Vltavát. Nekiiramodott és el is érte a túlsó partot. Visszafelé azonban a folyó közepén elmerült, csupán a holttestét csáklyáztuk ki. — Igaz, voltak közbelépéseim, melyekkel nem egy életet mentettem meg. Oldfich Öernú balesetét soh'sem felejtem el. A gát fala már magas volt. elérte talán az 50 métert is, és Oldfich Černý betonozó egy húsz méternyi tárnába zuhant. Sze rencséjére a beton még friss volt és puha. Először kanállal vakartuk le róla a betonkását. Majd a helyszínen nyomban deszkát ácsoltattam, amely-e rákötöttük a sütSesilltet H át gerinc törésre gyanakodtam, s feltevesemei a kórházi röntgenfelvétel igazolta is. Előrelátásom nagy szerepet játszott abban, hogy Oldfich Cerný kilábalt súlyos sebesüléséből. Dr. Cejnar nagy hirtelen órájára pillant, majd bocsánatot kér. Mennie kell, mivel 9 órától Kozarovicén rendel, a gáttól vagy 30 kilométernyire. Vele' tartok, s egy jó félóra múlva már a kis falu rendelőjében folytatjuk a beszélgetést, miközben ő lelkiismeretesen vizsgálja helybeli pácienseit. Mert a kozároviceiek, a soleniceiek, valamint a felépült orlíki gát műszaki berendezéseinek és a villanytelepnek alkalmazottai, na meg a nyári üdülőtelep vendégei, valamennyien az ő körzetébe tartoznak. Két és félezer lélek van gondjaira bízva, két és félezer lélek mint tulajdon apját szereti a körorvost. Szeretném megtudni, kipuhatolni e nagy bizalomnak az okát, eredetét. Pillanatnyilag még nem tudom, hogyan. Az orvos úgy véli, hogy már eleget beszélt önmagáról, s számára e pillanatokban páciensei léteznek csupán. A hirtelen beállt csendet egyszeriben éles, ellenséges telefonberregés zavarja meg. Dr. Cejnar felveszi a kagylót. Valamit jegyez, majd kurtán odaszól Verner nővérnek — Azonnal készüljön, Ždákovba megyünk, egyik munkás súlyos szívrohamot kapott... Aztán bocsánatkérően mosolyog rám. — Ne haragudjon, sietnem kell. Zďákov ugyan nem tartozik az . én körzetembe, de orvosuk Prágába utazott, és emberek vagyunk ... Az orvos átül a mi kocsinkba, elől telepszik le a sofőrnél, hogy mutassa az utat. Verner nővér a hátsó ülésen foglal helyet, melettem. Szerencsémre! Mert mire a žďákovi hídépítkezés tilalomsorompójához érünk, úgy érzem, hogy már ismerem dr. Cejnar népszerűségének okát. Valamikor hatvan telén történt az eset közvetlenül azután, hogy az elárasztásra ítélt, falvakból kiköltöztették a lakosságot. Mindenki elment, csupán egy öreg házaspár — olyan mai Pbilemon és Baucis félék — ueírj tudott megválni ósdi viskójától. S mivel egy holtág mentén laktak, meglehetősen félreeső helyen, a hivatalos szervek nem is igen háborgatták az öregeket. Egyszer azonban az anyóka súlyo san megbetegedett. Az öreg kétségbeesve kérte dr. Céjnart, jöjjön, vu < gálja és gyógyítsa meg a feleségét. Az orvos ment, szó nélkül, ellenvetés nélkül. Pedig tudta, hová megy. Másfél óráig tartott az út oda, gyalog a befagyott Vltava jégtábláin, más-fél órát vissza. Egy héten át dr. Cejnar minden áldott nap megtette ezt az életveszélyes utat. Nem bánta a fagyot, a hóvihart, a hirtelen beállt olvadást, a pattogó jégpáncélt, sem az útra kelt, levált jégtáblákat... Utolsó látogatása napján a két öreg térdre borulva imádkozott, hogy az orvos szerencsésen, épségben térjen vissza övéihez. Kiszállunk a gépkocsiból. Dr. Céjnart nagy örömmel üdvözlik, s ő már is fut az egyik barakk felé. Mi pedig hídnézésre indulunk. Vezetőnk Václav elvtárs, az ostravai hídszerelő brigád egyik tagja. Letámogat a meredek parton, vigyáz, nehogy valamelyikünk leguruljon a 70 méteres mély vízbe. Néhány percen belül aztán ott állunk az épiilő kolosszus egyik hídfőpillérénél. A másik a túlsó partról néz velünk farkasszemet. Több pillére a hídnak, aníely a közeljövőben 50 méternyi magasban íveli át az orlíki tengert, nincsen. A híd hossza 542 métert, az acélívé pedig 330 métert tesz majd ki. Ez lesz a világ legnagyobb hídíve, nagyobb, mint a Niagara-vízesést áthidaló Szivárvány-híd acélíve! Mire visszaérünk, dr. Cejnar és Verner nővér már ott állnak a gépkocsinál és nevetnek. Meghökkenve nézek rájuk, az orvos azonban legyint. — »Súlyos szívrohamnak vélték az esetet, pedig csak tökrészeg a fickó. — Szeme mosolygós, hangjában semmi ingerültség. > — Az ember esendő — mondja szelíden és indulunk hazafelé. Visszatérőben még érintjük a híres orlíki várkastélyt, majd a hetedik kilométerkőnél búcsúzunk az orlíki körorvostól, a Solenicei Helyi Nemzeti Bizottság tagjától. Mi Prága felé tartunk, dr. Cejnar, a köztársaság érdemes orvosa pedig jobbra, az orlíki gát irányába kanyarodik. Megy, hogy ismét elfoglalja őrhelyét és továbbra is derekasan helytálljon. Hogy ne csak orvos, de ember is legyen a gáton. BARSl IMRE Ü] SZÖ 4 * 1964. november M. {