Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-08 / 311. szám, vasárnap

HUSZONHAT MILLIÓ GAZDÁI JíuCtdm­November 7-én a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évforduló­ján Iinely községben — a komáro­mi járásban — megtisztelő címet adtak a szövetkezetnek. A mai naptól az Imelyi Csehszlovák­Szovjet Barátság Szövetkezete ne­vet viseli. A község szélén a szövetkezet gaz­dasági udvarának tárt kapui fogadják a látogatót. Vékony drótkerítés öleli körül a területet. Az udvaron a kor­szerű gépjavító műhely előtt sok gép várja a javítókat. Benn a műhelyben zaj, csörömpölés. Tapasztalt mesterek felügyelete alatt 12 tanonc sajátítja el a szakma titkait. MÁSFEL ÉVTIZED Mindössze ennyi a legújabb kor tör­ténelme. Azok, akik helyi méretben formálták az eseményeket, pontosan emlékeznek minden mozzanatra. 1949­ben 20-án léptek a közös útra. A pa­rasztcsaládok számára a kis parcel­lák létalapot, jövőt jelentettek. Egye­sek vártak, szemlélődtek, bizonyságot akartak szerezni — vajon mit bizto­sít a közös — s csak aztán mondták ki az igent és szántották fel a mezs­gyéket. Gyakorlatban a munkaegység értékének növekedése oszlatta el az emberekben a holnaptól való félelmet. Ez a folyamat nem történt máról hol­napra. Egy viharos évtized után fel­jegyezhette a krónikás: Imely szövet­kezeti falu lett. 1960-ban bevezették a munkaegység utáni szilárd díjazást, s az idén a szövetkezet vagyonának értéke meghaladta a 26 millió koro­nát. PROBLÉMÁK, TÁVLATOK A fejlődést hűen tükrözi a munka­egység értékének növekedése. 1953­ban 12, és 1960-ban — ekkor tértek át a szilárd díjazásra — 19 korona volt készpénzben a munkaegység ér­téke. Szükséges megjegyezni, hogy az emiitett évben egymillió koronát adtak a tartalékalapra. Az utóbbi két évben 24, az idén pedig 20 korona a munkaegység értéke. Ehhez járul még a természetbeni. Miért a csökkenés? Az idén nagy összeget fordítottak a beruházásokra. .Vrábel Vendelin elvtárs 11 éves el­nöki tapasztalatai szerint a jövedelem további növelésének fő forrása a ta­laj. A fő feladat a terméshozamok növelése, a növénytermesztés gépesí­tésének fokozása. Tényekkel bizonyí­totta, hogy jövedelmük azokban az években ugrásszerűen nőtt, amikor a növénytermesztés túlteljesítette a tervet. Ekkor az állattenyésztés bizto­sítani tudta a jövedelem nagyobbik részét, mert a jószág elegendő takar­mányt kapott. A takarmányellátás azonban ma is sok gondot okoz. A jelenlegi helyzet­ből levonják a tanulságot, és helyes arányt akarnak kialakítani a növény­termesztés hozama — a szemes és tömegtakarmányok mennyisége — és az állatállomány létszáma között. Csökkentik a tehénállományt. Ez viszont nem jelenti a tejtermelés csök­kenését, mert az alacsonyabb darab­számmal Is fokozzák az össztermelést. Tejeladási tervüket túlteljesítik, ezért havonta átlag 30 000 korona prémiu­mot kapnak a dolgozók. A jövő évben lényegesen több tejet és tojást kell eladniuk. Mivel a közeljövőben nem tervezik a termelés szakosítását, fi­gyelmüket egyéb problémák megol­dására összpontosítják. Nagy gondot jelent a 8000 tyúk etetéséhez szüksé­ges takarmánykeverék biztosítása. Et­től függ a tojáshozam, vagyis, hogy a jövőben piacra kerül-e a tervezett 990 000 tojás. HÉTKÖZNAPI TÖRTÉNET Mindketten Csehországban végezték a főiskolát. A lányt a komáromi já­rásba, a fiút egy csehországi állami gazdaságba helyezték. A kijelölt he­lyet elfoglalták, de a távolság nem sokáig maradt válaszfal az egymást megértő fiatalok között. A fiú eljött Imelyre a lány után, és ott maradt. A szövetkezet vezetősége gyorsan rendbehozatott egy családi házat, ide költözött he az ifjú Oplt házaspár. A szlovák lány és a cseh fiú hall­gatták a számukra ismeretlen nyelvet. Egy szó kevés, annyit sem értettek magyarul. Segítettek nekik, az is aki csak „törte" a nyelvet, szóba állt ve­lük. Sok apró mozzanat, megfigyelés, azt a gondolatot érlelte: itt megbe­csülnek bennünket. Ekkor már az Ismeretlen szavak is lágyabban csengtek. Vajon kölcsö­nös-e ez a felismerés? Az autóbuszra várakozó nénikéktöl kérdezem, hogy ismerik-e az Oplt családot. Sohsem hallották ezt a ne­vet, ki sem tudják ejteni. Azért ta­nakodnak. — Megvan. A Slávkáék ... Mérnö­kök a szövetkezetből, így tessék kér­dezni ... A több mint 2300 lakosú községben ők az első mérnök-házaspár. Azt mondják, könnyen megszokták a kör­nyezetet, de a nyári hőségben gyak-i ran eszükbe jut a kellemes hegyi lei vegő. Jozef, az 1800 hektáros szövetkezet agronómusa most tapasztalja a gya­korlatban, milyen nagy a különbség a csehországi földek és az imelyi határ között. Ismerkedik az emberek­kel és a talajjal, így lehetne Jelle­mezni az elmúlt évet. Az idén alaposan megtréfálta őket az időjárás. Az ősziek vetését csak most a héten sike­rült befejezni. Nemcsak az Időjárást okolják. A történtekből levonják a tanulságot: a jövőben a kukoricaterü­let egyharmadára korai, a másikra közepes, a harmadikra későn érő ku­koricát vetnek. így az előbb említett két fajta után még határidőre elvet­hetik az őszieket. AZ ANYAGI ÉRDEKELTSÉG A szövetkezet 1960 óta rendszere­sen teljesíti eladási kötelezettségeit és megfelelő tartalékalapot létesítet­tek. A prémiumrendszer tökéletesíté­sére ls gondolnak. Figyelembe veszik MEGJELENT A NEPNAPTAR mmmmmm mmmmm tJH A Politikai­Könyvkiadó gondo­zásában a napok­ban megjelent az 1965-ös Népnaptár. Ízléses külsővel, gazdag tartalom­mal és főleg iro­dalmilag igényes novellákkal, elbe­szélésekkel és ri­portokkal, s rend­kívül gazdag kép­anyaggal hívja ma­gára a figyelmet. Tartalmi szem­pontból az össze­állítás gerincét ha­zánk felszabadítá­sának 20. évfordu­lója képezi, s nem­csak a korabeli eseményeket idézi, hanem az azóta végbement nagy­arányú változáso­kat is. Ugyanakkor a sokoldalúságra törekvés igénye is nyomon követhető. Dióhéjban képet ad a világon vég­bemenő fejlődés néhány jellemzőjé­ről, a tudomány és technika vívmá­nyairól, az ipar és f ­a mezőgazdaság e?yes kérdéseiről, sőt a divatról, (6,50 Kčs-ért) hasznos, szórakoztató vagy a gazdasszonyoknak szóló hasz- és ismereteket gyarapító anyagot kö­no.s tárnicsokról sem feledkezik meg. zöl, s feltételezhetően érdeklődésre Röviden: a 75 ezres példányszámban tarthat számot, megjelent Népnaptár 192 oldalon a szakképzettséget is. Azok, akik nin­csenek vezető beosztásban, és szak­középiskolát végeztek 5, a mesteris­kolát végzettek 3 munkaegységet kap­nak a fizetésen felül. Jelenleg három mérnök, közgazdász, agronómus, zootechnikus — és 13 szakközépiskolát végzett egyén dol­gozik a közösben. Többen végeztek mesteriskolát, s az idén csupán az egyetemes brigád javítóműhelyében 12 tanonc végez gyakorlati munkát. Imelyről nem menekülnek a fiatalok, találkozunk velük minden munkahe­lyen. Az anyagi érdekeltség fokozása, a prémiumrendszer tökéletesítése to­vább növeli a szövetkezet iránti bizal­mukat. NÉVADÁS A szövetkezet sikeres munkájának egyik elismerése a névadó ünnepély. Imelyen minden munkamódszert ki­próbálnak ami haladó, ami a jólétet, a közös gyarapodását szolgálja. Az el­sők között alkalmazták a gabona két­menetes betakarítását, s 14 különböző szovjet munkamódszert, tapasztalatot honosítottak meg. A szövetkezet trak­torosai el sem tudnák képzelni a gépparkot a szovjet kombájnok és lánctalpas traktorok nélkül. A falu népe szívélyesen fogadta a névadási ünnepségre érke­zett vendégeket. Az ünnepi gyűlésen résztvett a CSSZBSZ szlovákiai bizott­ságának küldöttsége, melyet Dénes Fe­renc, a CSSZBSZ szlovákiai bizottsá­ga elnökségének tagja vezetett. Jelen voltak a CSSZBSZ kerületi bizottságá­nak, a kerületi nemzeti bizottságnak képviselői, továbbá járási és helyi funkcionáriusok. A baráti segítség, így tükröződik a mindennapi életben. Látják, tudják ezt az emberek. A meleg baráti fo­gadtatás, a lelkes ünneplés, s a Csehszlovák—Szovjet Barátság Szö­vetkezete a megtisztelő cím átadása: a kölcsönös tisztelet és megbecsülés újabb jelképe. CSETÖ JÁNOS TUDÓSÍTÓINK IEIENTIK: Új kórház Királyhelmecen Nagy kapós (kp) — Szombaton, no­vember 7-én az Egészségügyi Minisz­térium, a kerületi és járási szervek képviselőinek jelenlétében ünnepélye­sen, átadták Királyhelmecen a 24 mil­lió korona beruházással felépült új kórházat. A korszerű egészségügyi in­tézmény igazgatója, dr. Adler Lajos hangsúlyozta, hogy Bodrogköz népe több száz brigádórát ledolgozott a kórház építésénél. Az új kórház négy alaposztályán 220 beteget tudnak el­helyezni, ami lényegesen elősegíti a Bodrogköz egészségügyi viszonyainak javulását. Ünnepi gyűlés Losoncon Losonc (ag) — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a csehszlo­vák—szovjet barátsági hónap ünnep­ségei Losoncon az elesett hősök em­lékművének megkoszorúzásával kez­dődtek. Az ünnepi felvonuláson több mint nyolcezren vettek részt. Jelen voltak az idős harcosok, Drugda Já­nos, Jurkesch Pál, Mőc János, Pay Sándor, Rimek József, Palóc Emília és mások, akik részt vettek a forra­dalomban. Ök fogadták a csillagstafé­tákat. Az ünnepségek este a PoTana üze­mi klubjában, valamint Kékkőn, Nagy­kürtösön és másutt ünnepi akadé­miákkal folytatódtak. Szakképzettséget szereznek Ipolyság (mor) — A magyar mező­gazdasági műszaki középiskola nö­vénytermesztési szakán a levelező ta­gozaton 62, a közgazdasági szakon 59 dolgozó tanul, örvendetes, hogy a ta­nulók között 26 nő is van. Az elmúlt három évben az iskola levelező tago­zatán 72 férfi és 3 nő szerzett szak­érettségi bizonyítványt. Megtalálták a tetteseket Érsekújvár (tj) — Kulina József ud­vardi lakos megígérte Szekeres Fe­rencnek, hofiy segít alkatrészeket sze­rezni személyautójába. Október 6-án az esti órákban a járási építkezési vállalat Volga védjegyű autójából ki­szerelték a motort, és Szekeres gará­zsába vitték. Itt megtalálták a köz­biztonsági szervek, s gyorsan kézre is kerítették a tetteseket. Szovjet filmküldöttség hazánkban Anasztaszija Vertyinszkája filmszínésznő és Alekszandr Novogrudszkij filmkritikus a sajtótájékoztatón. (ČTK — J. Šaroch felvétele) A barátsági hónap alkalmából ha­zánkba érkezett, szovjet filmküldött­séggel beszélgettek a napokban a prágai újságírók. Alekszandr Novo­grudszkij filmkritikus, a nagysikerű filmből ismert Anasztaszija Vertyin­szkaja (Oféiia) és Elza Radziny (Ki­rálynő) részt vettek a Hamlet prágai díszbemutatóján. Tegnap Bratislavá­ba utaztak az Optimista tragédia dísz­előadására, majd Brnóba látogatnak, s onnan ismét visszatérnek Prágába. Alekszandr Novogrudszkij beszá­molt a szovjet filmgyártás legköze­lebbi terveiről. A szovjet és a cseh­szlovák film dolgozóinak hasznos együttműködéséről. A Szovjetunióban tizenkilenc nagy és több kisebb stú­dióban évente száz egész estét betöl­tő és körülbelül 700 rövidfilmet gyár­tanak. Már most dolgoznak a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. és Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából műsorra kerülő nagy tör­ténelmi filmeken, mint például Lenin Lengyelországban, Kék füzet, Első lá­togató, A Háború és béke, valamint Marxról szóló négy részes epikus fil­met jövőre fejezik be. Az utóbbi időben szót kaptak a fia­tal rendezők, akiknek filmjei komoly visszhangot keltenek a Szovjetunió­ban és külföldön is. Kezdő grúziai ren­dezők Fehér karaván című filmje pél­dául nem várt sikert aratott Cannes­ben, Suskin Ilyen fiú című filmvígjá­téka a velencei ifjúsági filmek fesz­tiválján elnyerte az első díjat, A nénike az Ibolyákkal, a krakkói fesztivál győztese lett. — A szovjet filmgyártás arra törekszik, hogy mű* vészi és tartalmi szempontból egy­aránt teret adjon a különböző elkép­zeléseknek. A filmeknek mindenkép­pen vissza kell tükrözniük rendezőik­nek alkotó egyéniségét. Nagyra be­csüljük és alaposan tanulmányozzuk a fiatal csehszlovák rendezőgárda mű­veit. Filmjeik átütő sikereket arattak mind a közönség, mind a szakmabe­liek körében — mondotta Novogrud­szkij filmkritikus. — va • Nigériában szokatlan kísérletet vezettek be az analfabetizmus felszá­molására. Lagosban tanfolyamokat tartanak, amelyeken 50 munkás vesz részt, — feleségével és gyermekei­vel együtt. írni és olvasni tanulnak, és megismerik a higiénia alapelmeit, • BAGDADBAN, Irak fővárosában november 10-én nyílik meg Orest Du­bay professzor, Kl. Gottwald állam­díjas grafikusunk kiállítása. A meg­nyitáson 0. Dubay is részt vesz. Bemutató előtt Az idény nagy érdeklődéssel várt második bemutatójára készül a Ma­gyar Területi Színház. A darab címe: Kismadár, szerzője: Móricz Zsigmond. A drámaíró Móriczról különféle le­gendák terjedtek. A skála egyik végén azt mondják: fel keli még fedezni, rendkívüli értékek rejlenek színjáté­kaiban, majd megérik rá az idő. A másik véglet pedig így érvel: örök reménytelen szerelme volt a dráma, de nem rendelkezett igazi talentum­mal a színpadhoz, minden színjátéka kísérlet csupán. Nos, lehet, hogy dra^ maturgiai érzéke lehetett volna töké­letesebb, de hogy drámateremtő indu-s lata és színpadi nyelve támadhatatlan, azt a többi között a Kismadár is bi­zonyítja. Az életteli fordulatok hang­vételének széles skálája a könnyed líraiságtól a legvaskosabb népiessé­gig terjed s mindezt egy „színpadi antitalentum" tette volna? Ha igaz az, hogy az író saját ta­pasztalataiból csinál törvényt az embereknek, a saját gondját növeli kozmikus méretűvé, és a saját bána­tát-örömét tükrözteti vissza a világba — ha mindez igaz, akkor százszoro­san érvényes ez Móricz Zsigmondnál. Általános érvénnyel fellépő írásaiban nyomon lehet követni élete folyását, sikereit, bukásait, belső problémáit, írásai mögött ott terebélyesedik a nemes áradatű költői szöveg, a ma­ga teljes szép fényében, furcsa dara­bos bájával, ki-kirobbanó férfi-lírájá­val. Típusait, alakjait emberi tarta­lommal tölti meg. — Bözsi szerepében — mondja Fe­renczy Anna, a Kismadár főszereplője — nem rendkívüli hősnőt szeretnék alakítani, hanem olyan egyszerű, mindennapi fiatal lányt, asszonyt, amilyet a feltörekvő munkásosztály képviselője — osztálya nevében is — megengedhet magának. Tiszta, őszinte emberi érzéseket akarok felhevíteni. A figura belső értékének hangsúlyo­zására törekszem és számos külső vo­nással is igyekszem majd alátámasz­tani. A próbák sora adja meg egy darab­nak a legmegfelelőbb formát. A ren­dező mindaddig változtatja és újra megváltoztatja az egyes jelenetek hangulatát, míg gondolatával nem kerül egyensúlyba a szerzői szöveg. Próba, próbát követ. Gonddal és türe­lemmel bontakozik ki a cselekmény, hogy azután a színész, színpadi szere­pet' ábrázolván, felszínre hozhassa az adott lelkiállapotok társadalmi össze­függéseit. Kondrád József a Kismadár rendezője mindent elkövet, hogy a november 13-1 bemutatón Móricz Zsig­mondhoz méltó előadást produkáljon. — szem — A SZLOVÁKJAI bányászok két szlo­vákiai rekorddal üdvözölték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulóját. Konrád József a szereplőkkel C| SZÖ 6 * 1964. november

Next

/
Thumbnails
Contents