Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-08 / 311. szám, vasárnap

Barátságuk o Malomban szüleien Kun Béla harcostársa Totyogó, töpörödött apókának hit tem, aki csak nehezen igazodik el emlékezete útvesztőjében. Mert mi más várható egy tapasztalatokban gazdag, hányatott életre visszapillantó, hetvenhetedik esztendejét taposó bácsikától. Tévedtem. Elképzelésemmel merőben ellentétes kép fogadott a kis kerti lakásban. A konyhában barkácsol valamin. Amikor meghallja, hogy vendége érkezett, kedvesen tessékel tovább a könyvek, Írások és emlékek meghitt birodalmába. Evžen V a 1 č á k, az egykori szabómester fia, a nagy múltú kommunista harcos, aki politikai tevékenységét már tizennégy éves korában újságterjesztéssel kezdte, ma ls friss, fiatalos. Az élet vihara nem tépázta meg, a viszontagságokkal teli múlt nem fárasztotta el. Ellenkezőleg: megacélosodott. Kezdettől fogva lelkiismerete hangjára hallgatott. A nép, a párt érdeke volt számára mindig a legfontosabb. Érezte, tudta, hogy nemhiába küzd. Igy Ismerik polgártársai Űstíban még abból az időből, amikor a párt észak-csehországi kerületi lapjának, a Prűbojnak volt a munkatársa, aztán későbbről, amikor a CSKP Kerületi Bizottságának volt az elnöke. Evžen Valčák ostravai születésű, ott kezdte pályafutását, politikai munkásságát. Sok barátja, tisztelője él még ma is abban a városban, ahol a Szovjetunióból visszatérve a húszas években a kerületi pártszervezet Irányítását feladatul kapta. A pártban a bolsevizálásl folyamatot támogató erők alakításában neki ls volt része. Az élet iskoláját még a Szovjetunióban kijárta. Tanulságos volt, de talán túlságosan is mozgalmas. Az osztrákmagyar hadsereg egykori közkatonája most is emlékszik a szibériai hadifogságban töltött esztendőkre. 1915ben került oda. Amikor a Duklán keresztül visszavonulásra kényszerítették őket, Bardejov környékén fogságba esett. A hadifogságban nem volt rossz dolga. Nyelvtehetségének köszönhette — kitűnően tudott oroszul, lengyelül, németül —, hogy tolmácsként foglalkoztatták. Mindenütt szükség volt a segítségére, s így szabadon jöhetett-mehetett, utazhatott, és persze kedve szerint agitálhatott a foglyok között. Ebben az időben ismerkedett meg Kun Bélával, a magyar kommunista vezérrel. Habár kötelességeik többször el is szakították őket egymástól, szoros barátságot kötöttek. Először Tomszkban hozta őket össze a sors. A politikai munka, a közös cél volt az, ami kapcsolatukat megszilárdította. Kun Bélát idővel Moszkvában a bolsevik irodalom terjesztésével bízták meg. A távolság azonban nem vetett árnyat barátságukra. A két elvtárs 1918 májusában az oroszországi Csehszlovák Kommunista Párt alakuló kongresszusán látta viszont egymást. Evžen Valčák a baloldali szociáldemokrata szervezetekben tömörült szibériai cseh és szlovák hadifoglyok küldötteként jelent meg a viharos összejövetelen, melynek ma már nyilván ő az egyedüli élő tanúja. Még ha akarná, sem felejthetné el az ott lejátszódott eseményeket, hiszen az elhangzott beszédeket tartalmazó vastag kötet, a jegyzőkönyv másolatát — melynek eredetijét a prágai Párttörténeti Intézet őrzi — féltett kincsként tartogatja könyvtárában. Belelapoz a történelmet idéző sorokba, miközben így emlékezik: — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom kitörése után a cseh légiók megtámadják a szovjet haderőket. A kongresszus egyik legfontosabb követelménye az volt, hogy a cseh legionáriusok és a hadifoglyok sürgősen hagyják abba a harcot. Arról kellett őket meggyőznünk, hogy a helyük a Vörös Hadseregben van ... Valčák elvtárs szívvel-lélekkel belevetette volna magát a Moszkvában kapott újabb feladatok teljesítésébe honfitársai körében. De a legionáriusok addigra már elfoglalták a főbb útvonalakat Penzától egészen Vlagyivosztokig, s így már nem térhetett vissza közéjük Tomszkba. Veszteglésre idő nem volt. Ekkor Kun Béla, a külföldi munkásbizottság elnöke, a lengyel hadifoglyokhoz irányította barátját, a vityebszkl kormányzóságba. Azok bizalommal fogadták, hajlottak szavára, hiszen úgy beszélte nyelvüket, mintha csak közülük való lett volna. A IV. varsói ezred és a nyugati lövészhadosztály második lengyel dandár biztosaként mindaddig kitartott munkahelyén, amíg a lengyel hadsereg a Breszt-Litovszki egyezmény után el nem foglalta a német csapatok által kiürített területet. — Titkos parancsom Vilnába szólított — tájékoztat —, hogy az illegális szervezetekkel együtt lázadás ürügyével megakadályozzuk a menekülő németeket a fegyverek és hadianyagok elszállításában. De nem volt szerencséje. Elfogták. Csak a német forradalom kitörésekor nyerte vissza szabadságát... Valčák elvtárs azután sem nyugodott. A háború befejeztével a fegyvert tollal cserélte fel. írással folytatta megkezdett művét: a harcot. Annak idején Moszkvában a „Szabadság Űttörőj é"-nek volt, a háború után pedig „Az Idő Szelleme" című szociáldemokrata lapnak lett a szerkesztője. A szakszervezeti tanács akkori titkárát, 1922-től a Moravská Ostrava-l Kerületi Pártbizottság vezető titkárát azonban ez nem elégítette ki. Ennél is többre törekedett. A „Pravda chudoby"-ban (Szegények Igazsága) már Gottwald, Tesla és más elvtársakkal dolgozik együtt az egykori sztrájkvezér, akinek a pártban kifejtett munkássága és újságírói tevékenysége mellett még arra is futotta Idejéből, hogy a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség teendőiből kivegye részét. A szövetség alapító tagjai között szerepel az ő neve ls. 1945 tavaszának emlékezetes napjaiban sem henyélt. Május ötödikén „Ma" címen megjelentette azt az illegális lapot, amely huszonnyolc napon keresztül teljesítette küldetését, és amely a többi emlékkel együtt a múlt dicsőségét hirdetve, most szintén előkerült a könyvszekrényből. Ebben az újságban látott napvilágot a prágai Trójai-hídon lefolyt harcokról szóló riportja is, melyet bátran tekinthetünk jan Drda, a nagy cseh író „Néma barikádja" előhírnökének. Evžen Valčák ma sem pihen. Hivatalosan ugyan már tavaly nyugalomba vonult, de a valóságban a Munka Érdemrend és számos más magas állami kitüntetés viselője, akit a széles környéken mindenki ismer, becsül és tisztel, még mindig nem hagyta el posztját. Most emlékiratain dolgozik. Nem hallgathatja el, közölnie kell az utókorral a munkásmozgalomban szerzett értékes tapasztalatait, élményeit. De más dolga is van. Ostíban és környékén a pártakciók nem zajlanak le nélküle, a politikai eseményeket még ma ls élénk figyelemmel kíséri. Felszólalásai, előadásai az összejövetelek értékes kiegészítői. Most is siet. Az órájára néz. Mennie kell. Pártgyűlésre ... Várják... Azok, akiknek példát mutat, erőt ad felelősségteljes munkájukhoz. , KARDOS MARTA JUHÁSZ GYULA: Az Októberi Forradalomhoz Fáradtan és csalódva százszor S száműzve bús fiatálon A szabad élet asztalától, Köszöntelek Forradalomí Síromban vélteleli megérni S alig mert halkuló dalom Mint éji szellemet idézni Fölidézni Forradaloml Megáldom rózsás lobogódat Mint Messiást bús Simeon, A vérem gyász színébe olvad, De láttalak Forradalom!, Tán holnap otthagysz eltiportan, Mint láncfüvet, domboldalon. Én láttalak robogni, jól van Győző szekér, Forradalom^ A VARAZSSZO (Folytatár az 1 oldalról) EGYVENHÉT ÉV telt el azóta. Negyvenhét év, és egy az elsőnél is borzalmasabb és totálisabb világháború: a né-< met fasizmus történelmi merénylete, embertelenségi csücsfoka. Béke és emberség a fasizmus szótárából vég* érvényesen kiiktatódtak: gyilkos görények megállithatat* lansága, szadizmusa — végeredményében és kihatásában — hetven millió emberéletet likvidált. Csonttá fagyott hullák és tüzes kemencékben elsistergő életek az egész világ előtt demonstrálták, hová, micsoda szakadék szélére érkezett az emberiség. „Korunkban, a kultúra mai fokán, a háború maga a megengedhetetlenség" emelte fel figyelmeztető ujját Thomas Mann. És a Hirosimára, majd Nagaszakira ledobott amerikai atombomba cáfolhatatlanul húzta alá ezt az érvelést: az emberiség az imperialista háború irgalmatlan logikáját követve, valóban és ténylegesen csak a szakadék szélére érkezhet. Itt már nem békéről és háborúról van szó, de békéről, vagy katasztrófáról: a föld és az emberiség létéről, vagy nem létéről. „Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés": tegnap Hamlet még csak egy emberkoponya fölött monologizált, a ma Hamletje az atombombát tartja a kezében. Az ember, az emberiség maga lett önmaga döntőbírája! A varázsszó — a béke — a realitások realitása lett: egyetlennek megmaradt életlehetőség. A varázsszó varázstetté fokozódott: mentőtetté! A Lenin által kinyilatkoztatott varázsszó negyvenegynéhány év multán Moszkvába gyűjtötte az egész emberiségért való felelősség vállalóit, és létrejött az atomcsendegyezmény. És nem véletlen, hogy a varázsszó bűvkörébe most már a legnagyobb tőkés nagyhatalom, az Amerikai Egyesült Államok is kénytelen volt belépni s innen és a Szovjetunióval való egységben dokumentálni a lenini varázsszó erejét: a béke erkölcsi kisugárzásának kivédhetetlenségét. A Lenin által kimondott varázsszó az élet, a jövő valóságszava lett. A béke: ma történelmi erő. Tényező, mellyel számolni kell. Egyesítő, közösítő, ítélő törvény. Korunk megengedhetetlenné avat* ta az imperialosta háborút, és e megengedheted enség tudatának legszebb ígérete: a varázsszót sugárzó, éltető ereje révén — maga az imperializmus rabságából megszabadult emberiség. A béke, a jövő erkölcsi hatalma. Az emberiség és emberség nagy kisugárzása, nagyhatalma. Ki, mennyiben volt és lesz munkálója és részese, dönti el a népek, nemzetek, osztályok és társadalmi rendek rang* sorát, jövőjét. A békeharc a szocializmus egyik nagy szinonimája! LENINI INDÍTÁS nem volt véletlen és esetleges, és így nem is züllhetett sohse demagógiává és nem zápulhatott soha frázissá. A varázsszó — a béke — kordeterminálta, kormeghatározó és kormentő korparancs lett. A varázsszó parancsszóvá keményedett. Otjelző céllá és lényeggé. Tetté! A Szovjetunió csak így és csak e távlatos viszonylatban válhat a jövő történelmévé. A Szovjetunió küldetése és végcélja — q legnagyobb német kommunista költő — Johannes R. Becher szövege^ zésében, nem más, mint „megváltani az emberiséget az imperialista háborúk átkától". E küldetés történelmi jelentőségét csak a Szovjetunió ellenségeinek megnyilatkozásain mérhetjük le. William S.Schlamm, a legundokabb atombombauszító dühét a Szovjetunió következetes békepolitikája hevíti — háborús érveléssé: „A kommu* nizmus és a Nyugat közötti konfliktus lényege az, hogy a kommu* nizmus békében fejlődik, békét akar és békével győz ... Ha a Nyugat életben akar maradni, akkor teljes hittel el kell magát határoznia a háborúrraA Nyugatnak mindenképpen vállalnia kell egy atomháború kockázatát". Az emberiség történelmét és jövőjét az 1917 októberében kimon* 'dott varázsszó vigyázza és valósítja. Aki ellene feszül, önmagát zár* ja ki e varázsszó éltető bűvköréből, erkölcsi valóságából, ember* fenségéből. Aki kilép e bűvkörből, az csak átokkörbe léphet és csak átokkörből irányíthat, • ÖKTÖBERI FORRADALMAT világviszonylatban a béke* front első győzelmeként kell elkönyvelni. A varázsszó november 8^án útjára indult és Lenin elégtétellel szögez* hette le az eredményt: „Az imperialista háború, az imperialista világ torkából az első százmillió embert az első bolsevik forradalom ragadta ki. A következő forradalmak szerepe nem lehet más, mint ezeknek a háborúknak és ennek a világnak a rabságából kiszaba* 'dítani az egész emberiséget". A százmillióból immár egy milliárd lett: a tőkés imperializmus térfele és emberanyaga egyre kisebbedik. A varászszó egyre na* gyobb sugárban körözve érint és ébreszt embereket és népeket. Mint a fa évgyűrűi, nő és növekszik a béke háborút szüntető világügye. De a mag, de az indíték, a mozgató erő Október volt: tíz világrengető nap, a világtörténelem üj kezdőfejezete. 1964. november 8. £ |JJ §2 Q 5