Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-28 / 331. szám, szombat

M ID. SOSZTAKOVICS, LENIN-DÍJAS ZENESZERZŐ: zene? értésénél csak az a kérdés, hogy az ember milyen mélyen és milyen erősen tud érezni. Az orosz nemzeti ope. ra megalapítója, Gllnka azt mondotta, hogy a zenét a nép alkotja, s a zeneszerzők csak átírják, vagyis feldől gozzák. Az alkotás a zenében az élet megismerésével kezdődik. A zeneszerző megismerkedik a kor szellemével, s népének érzéséivel, együtt gyászol, reménykedik és örvendezik vele, s mindeme érzéseit beleviszi műveibe. A komoly zene nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az ember meghallgassa népének hangját, hanem azt is, hogy meghallja saját magát. A zenéből áradó boldogság többek között abból származik, hogy hatása alatt az emberben felébrednek lelkében mindaddig szunnyadó érzések. Az igazi muzsika mindig forradalmi, eggyé forrasztja, felkavarja és haladásra ösztönzi az embereket. Még Chopin mélységes lírai, szelíd és kedves muzsikájában is óriási felszabadító erő rejlik. Schumann nem ok nélkül nevezte ezeket „virágok mögé rejtett ágyuknak". Az igazi muzsika csak nagy emberi érzéseket és haladó, humanista eszméket fejez ki. Ha a zene szürke és tartalmatlan, nem fejez ki semmit. De ha tartalmas, és mély, akkor mindenkit haladásra szólít. A muzsika az emberi érzések és törekvések költői világa, tehát nem az embertelen, hanem nagyon ls emberi érzéseké. Valahányszor az emberiség előre halad, az első sorokban menetelnek a muzsikusok. Üj erőt adnak a hőslelkű harcosoknak, haladásra szólítják a gyengéket és ingadozókat. A feudális középkori társadalom a Marseillaise szárnyaló ritmusára omlott össze, s az emberek felszabadítása a kapitalista rabságból az Internacionálé mennydörgő dallama közepette bon takozott kl. A francia forradalom kor szaka teremtette meg Beethoven és Chopin nagy művelt. Az osztálynélküli társudalomért, az új rendszerért, a szabad, erős és értelmes emberért vívott harc a zeneszerzőket új, nagy szerű művekre ihleti. Ezek híven tük rözik a jó és rossz roppant küzdel mének mélységét és lendületét, vala mint a jó és a szép győzelmét... Egy francia újságíró azt kérdezte tőlem: „Ha lakatlan szigeten kellene élnie és csak hat hanglemezt vihetne magával, milyen müveket választana ki?" Nem tudtam válaszolni. A zene rendkívül változatos, különböző érzéseket és gondolatokat tükröz. Muszorgszkij egyáltalán nem hasonlít Chopinra és- Rimszkij-Korszakov Beethovenre. De nekünk egyaránt értékes Beethoven hősi sztoizmusa, Muzsorgszkij titáni ereje és Chopin balladáinak, poionézeinek kristálytiszta felépítése. Minél több zeneszerzőt és zeneművet ismer az ember, annál gazdagabb lesz lelkivilága. A zene kincsei kimeríthetetlenek, akárcsak jövő lehetőségei. Állandóan fejlődni fog, mintaliogy egyre jobban kibontakozik az emberi szellem. A szovjet zeneszerzőknek óriási közönségük van. Ehhez foghatót még nem látott a világ. De a közönség körének még tovább kell növekednie. Minél többen lesznek azok, akik képesek megérteni és értékelni a zenét, annál több gyönyörű és nagyszabású mű születik a Szovjetunióban. Ebben nagy szerep illeti meg az ifjúságot, minthogy a fiatalok hazánk és művészetünk, a szovjet zene reménységei. Bármilyen lesz a jövő embere és bármi lesz is a foglalkozása, nem lehet meg művészet, muzsika nélkül. (Sz. H.) R a j z ó r á n (K. Bachan felvétele) VERES JÁNOS: BÚCSÚ A FÉNYTŐL - Meglőtt madár a nyár, sodort-szélű tollai hullnak a fákról, köddel ölelkezik az ólmosarcú ég, fázós vadak járnak a völgyben. - Melengető zugot keres a vér. - Nem szökhetsz sehová, sárba hanyatlott a száraz virág, összeverődnek a didergő gallyak, sárba hanyatlott életed csillaga, hajtsd le a fejed, bordáid közé tolakszik a szél. - Nem való lábad zizegő avarba! Melengető zugot követel a vér, ájult sejtekben parázs hunyoiog, a hunyó csillagok csoportba gyűlnek, fellobog lángjuk a tejszínű ködben, testedbe olvad a zengő karének: emlékek óvják a napfényt a dértől. Elment a remény utolsó vonata, a vágyak alélt, beteg paripák, elhalkulva várják a fagyot a vizek, hópaplant lenget a tél. - Vesd le a kabátod! A fénynek egy ideig még élnie kell.;; - Nézd, a vízparton selymes a fű, fémmé változtak a sárga rózsák, s az ég derűjébe beletörik a szelek foga. - Figyeld a közelgő léptek neszét! - Nem szökhetsz sehová, sárba hanyatlott a szára* virág, összeverődnek a didergő gallyak, - mégis feltámad életed csillaga, emeld föl a fejed, bordáid között tüzet gyújt a szél. Ebben a szép megnyugvásban mégis szíven szorít a vágy s tűnődsz, vajon hol is maradt azúr eged, az ifjúság? Megmutatni az emberben a szépet LENIN ANYJÁRÓL KÉSZÍT FILMET DONSZKOJ Nehéz a zenéről beszélni. Erre csak különleges tehetségű emberek képesek. De a legihletettebb szavak sem adhatnak képet kimeríthetetlen gazdagságáról. Nincs szó, amely anynyira hatna a zenehallgatók lelkére, mint maga a muzsika. Ahhoz, hogy valaki ismerje és szeresse a zenét, nem elég olvasni róla. A zenét hallgatni kell. A zene képes kifejezni a leverő és komor drámaiságot és a boldogság mámorát, a gyászt és az elragadtatás önkívületét; a harag lángját és a dermesztő dühöt; a szelíd mélabút és a tomboló vidámságot. De nemcsak ezeket az érzéseket, hanem a legfinomabb árnyalataikat és azok átmeneteit is, amelyeket nem lehet szavakkal kimondani, sem a festészet vagy a szobrászat eszközeivel érzékeltetni. Tolsztoj, aki többször is próbálta a zenét meghatározni, végül is „az érzések gyorsírásának" nevezte. Valóban: a muzsika királynői szerepet tölt be az érzések világában, amelyek mozgékonyságát hitelesebben érzékelteti minden művészetnél. Nem lehet igazi zeneművet alkotni az érzések közreműködése nélkül. Emlékezzünk vissza, mit mondott magáról Puskin Selierije: ... A hangokat megöltem, s mint merev Holtletemet boncoltam a zenét, Kiszámítottam algebrával a Harmóniát... A lángeszű költő színpadi alakjában azt akarta elmondani, hogy reménytelen próbálkozás a művészetet kizárólag a mesterségbeli tudásra alapozni. Terméketlen az a művészet, amelyből hiányzanak az emberi érzések. Az igazi muzsika mindenkor az életnek az emberi lélekben visszaverődő tartalmát, az érzések, a hangulatok, az eszmék világát tükrözi. Ezért a leggyönyörűbb, leghatalmasabb zeneművek azokban a korszakokban születnek, amelyekben az emberi társadalom erősebben érez, forrnak a szenvedélyek, s óriási méretűre nőnek az emberek reményei és törekvései: egyszóval a társadalmi válságok, a forradalmak, a lendületes előrehaladás korszakában. A zene éppen ezért egyaránt ártható a hozzáértőknek és az egyszerű hallgatóknak. Az igazi muzsika meg. EMLÉKEZÉS ANDREJ MRÁZ AKADÉMIKUSRA Hatvanéves lenne ma dr. A. Mráz, egyetemi tanár, irodalomtörténész és kritikus, ha alkotó munkájának közepette nem esett vclna ki kezéből időnek előtte a toll. így aztán életműve is csak torzó maradt, befejezetlen munka. Neve, negyvenéves munkássága szorosan egybefonódik a legújabb szlovák irodalommal és irodalomtudománnyal, a „realizmushoz és a szocializmushoz vezető úttal". Az eílmúlt évtizedekben a társadalomban végbemenő drámai változások az irodalmat is érintették. Andrej Mráz nem kerülte meg a fejlődés folyamatának Scylláit és Charibdiseit, nem állt félre, hanem mindenkor, minden körülmények között az élet és az irodalom pozitív értékeinek felkutatása, felszínre hozása volt a célja. Nem vakították el a divatos áramlatok; ellenkezőleg: irodalmunk kritikairealista örökségére támaszkodva a klasszikusok és a kortársak inűvei kritériumának egyedül az élet és a művészet igazát tekintette. Fölülmúlhatatlan érdemeket szerzett a szlovák irodalmi realizmus terén: tucatnyi monográfiát adott ki e korszak íróiról és időszerű problémáiról, amelyekben a realista művészet alapelveit magyarázta, az irodalom szociális funkcióját indokulta — elvetve a szentimentaíizmust, az idealizmust, a nép érdekeitől és sajátos jellemétől idegen öncélú játszadozást. Ahogy kiemelte a szlovák irodalom kincseit, ugyanúgy felhívta a figyelmet a haladó szellemű cseh és szlovák irodalmi hagyományokra, s ezeket összefüggéseiben és kölcsönös kapcsolataiban vizsgálta. Irodalmi munkásságán kívül a Komenský Egyetemen nevelte az utánpótlást, szervezte és irányította a tudományos kutatómunkát. Andrej Mráz az iro'daiomtudós és az egyetemi tanár mintaképe volt, aki elsődleges küldetésének tekintette, hogy munkásságával d nép érdekét, a társadalmi és kulturális haladást szolgálja a szocialista irodalom és kultúra növekvő sikerei érdekében. (J- V.) Negyven esztendőt szentelt a filmművészetnek Mark Donszkoj. Filmjei: „Gyermekéveim!", „Emberek között", „A tanítónő". „Az anya", „Szervusztok gyerekek" sikerrel szerepeltek a világ sok országának filmszínházaiban. A Novosztyi hírügynökség felkérésére Mark Donszkoj elmondja gondolatait a modern filmművészetről, beszél alkotói terveiről. A művészet, így a filmművészet is mindenekelőtt — embervezetés. Ez sokban kötelezi a művészt. A művész lelkiismerete mindig azok értelme és szíve szerint kell igazodjék, akiknek munkáját szenteli. Megemlíteném Charlie Chaplin gondolatát: „Ahhoz, hogy milliók értsenek, úgy kell gondolkodj, ahogyan ők". Milyen feladatok állnak a szovjet művészek előtt? Szolgálni az embert és magasra emelni eszméinek igazságát. A szovjet művész nem lehet harcos. Az emberek szeretetébe az ő erejükbe vetett hittel köteles fellépni a gonoszság és az igazságtalanság mindennemű megnyilvánulása ellen, keresni és megmutatni az emberben a jót, a szépet, megrajzolni az új világ képét, melyet saját kezünkkel teremtünk meg. Jelenleg új filmen dolgozom, címe: „Az anya szíve", szövegkönyvét Zoja Voszreszenszkaja és Irina Donszkaja írta. Mondanom kell-e, hogy ez a téma minden időben valamennyi' nép művészeit foglalkoztatta. Felhasználták a bibliai legendákat, az ókori mítoszokat, mondákat, hogy újra és újra megénekjsljék az anyaságot. Szeretnék filmet készíteni egy csodálatosan bátor asszonyról, Mária Alekszandrovna Uljanováról — Lenin anyjáról. Mária Alekszandrovnának hat gyermeke volt. Korán özvegységre jutott. Meghalt az idősebbik fia •— Alekszandrt a cári hóhérok végezték kl. Meghalt a lánya, Olenyka. A megmaradt gyermekek a legnehezebb utat választották, hol az egyiket, hol a másikat vetették börtönbe, küldték a messzi Szibériába. Illegalitásban és emigrációban bújkálnak. Mária Alekszandrovna pedig járja a börtönöket. Nem alszik, hallgatja az éjszakai neszeket. Mindegyikük számára — valahogyan szívének titkos mélyéről — jut egy helyeslő mosoly, egy meleg bíztató szó. És a gyerekek folytatják nem könnyű, nélkülözésekkel és veszélyekkel teli életüket. De valamennyiük számára ő a „mama" akit nagyon szeretnek, akire vigyázni kell. Ö velük egygondolkodású. A film elején a történet visszatér a múltba, a múlt századnak majdnem a közepéig, a vén Volgához, a hajóvontatókho?, dalaikhoz, hangulataikhoz. A film eseményei Oroszország életének széles körű ábrázolásával játszódnak, egészen 1917 forradalmi viharáig. Majd az események a Volgától áttevődnek Pétervárra, Moszkvába, azokra a (helyekre, ahol a rendőrség megfigyelése alatt éltek Uljanovék és Stockholmba, ahová 1917-ben Vlagyimir Iljicshez utazott Mária Alekszandrovna. Filmünk központi alakja Mária Alekszandrovna Uljanova. Vologya Uljanova azt mondta anyjáról, hogy számára nincs drágább a földön, mint az ő „kis mamácskája", így hívta őt egészen az utolsó napjáig. Előttünk áll egy olyan bonyolult feladat megoldása, úgy beszélni a nagy Leninről, a fiatal Vologya Uljanovról, az ifjúról, az illegális-forradalmárról, az Október vezetőjéről és DÉNES GYÖRGY: HALVÁNY Ámulsz az őszben, vert-arany szemét a zengő falevél. Befelé fordul a világ, most a föld is lelket cserél. vezéréről, mint aki megmaradt élete végéig anyjának, Mária Alekszandrovnának gyermekei közül az egyiknek. Ezt a filmet a világ anyáinak szentelem. Filmünk Gorkij „Itáliai elbeszélések" feliratával kezdődik, amely világosan kifejezi a film eszméjét: „Az a hős, aki a halállal szemben életet teremt... Az anya mindig a halál ellen van ... Az anya — rettenthetetlen, ha az életről van szó, amelyet ö teremt és véd meg" ... Most szeretnénk újra visszatérni azokhoz a problémákhoz, amelyek napjainkban a film művészeit foglalkoztatják. Külföldön jártamban módomban állt meggyőződni arról, hogy mennyire el van árasztva Nyugat a szekszuálls problémákkal foglalkozó filmekkel. Ezekkel foglalkoznak még a híres filmrendezők is. De az én véleményem az, hogy a film, úgy mint a többi művészet, fel kell vesse és meg kell oldja az élet nagy problémáit és nem az az feladata, hogy jelentéktelen szenvedéllyecskékig ereszkedjék le, amelyek pedig olyan „hathatósan" játszódnak, meglehetősen gyakran a Nyugat filmjein. A patalogikus filmszalagok semmiképp sem járulnak hozzá nagy emóciók, gondolatok kiváltásához. Pedig emberi tulajdonság a széphez való érzék. Minden embernek szüksége van a szépre. Enélkül az élet értelmetlen. És ugyanúgy értelmetlen az élet optimizmus nélkül, remény és cél nélkül, nem beszélve arról, hogy az életben még úgyis sok a tragikum. Mi, szovjet művészek, segíteni akarunk a szépnek, hogy virágozzék az ÖSZI RAJZ Halvány színek tapogatnak feléd. Ó, tűnő látomás! A dombok derengő ívét, mint egy csodát viszed tovább. életben. És szeretném, ha az embefl jobb,, tisztább, szebb lenne. Nemrégiben egy hónapot töltöttem Japánban, ahol több városban bemui tatták utolsó filmemet, a „Szervusztok gyerekek" -et. Felszólaltam egyete-i meken, kollégiumokban. Voltam Hirosimában ls. Japánban a háború fáji dalmát nem felejtették el. Ezt a fájdalmat több nép ls megismerte, de a japánoknak azt is meg kellett érni,amit mások nem értek meg. Láttam embereket megégett arccal, a szörnyű robbanás nyomaival. Az életben* maradtak . először azt hitték megrnenekültek, aztán betegeskedni kezdtek: később meg is haltak. Meglátogattam egy kórházat Hiroi simában. Megérted a történtek szörnyűségét, ha beszélgetsz azokkal, akik véletlenül megmenekültek a robbanástól. A kórház igazgatója, aki maga is átélte az atomrobbanást Hirosimában, megmutatta nekem azo-< kat az embereket, akik a bombázási alatt kisgyermekek voltak és a gyermekosztályt, ahol nyolc-kilenc-tizenkét éves gyermekek fekszenek. Ez már a harmadik nemzedék — szintén sugármegbetegedésben szenvednek. Miután nem tudok japánul, nem tudtam nekik semmit mondani. De Hirosima és Nagasaki tragédiája anyi nyira megrázott, hogy arra filmemmel, a „Szervúsztok gyerekek"-kel igyekeztem válaszolni. Amikor a japánok megkérdeztek engem, hogy hazámban emlékeznek-e 1945 augusztusénak erre a napjára, azt hiszem lelkiismeretemnek megfelelően feleltem, hogy a szovjetek orszagában minden ember emlékezik erre a szörnyű napra és egész szíi véből mondja: Hirosima nem ismétlődik meg, a béke győzedelmeskedik a világon. Az igazi művész kötelessége mindig azokkal tartani, akik a béke ügyét szolgálják és az emberiség ragyogó jövőjének nevében munkálkodnak. 1964. november 28. * (j| SZÓ 9