Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)

1964-11-25 / 328. szám, szerda

Megteremtjük a mezőgazdasági termelés további növelésének feltételeit (Folytatás az S. oldalról) történt. Az eredményeket Vresov, Cžin és Most tapasztalataiból ismerjük. Tizenhat hőerőmű égéstermékei vei is kísérletek folynak és a tepli cei, chomutovi és chebi pernye hasznosításán is dolgoznak. Az említett anyagokat kísérletképpen egyrészt közvetlenül, másrészt szerves trágyával keverve alkalmazzák. A komposzt termelését és a tőzeg feloolgozását a műtrágyagyárak nagyüzemi formában végzik. A talaj termelékenysége növelésének hatékony eszköze a célszerű vízgazdálkodás is. Ezzel kapcsolatban a párt Központi Bizottságának elnöksége ez év október elején fogadott el határozatot. Megállapítást nyert, hogy a jelenlegi helyzetben is lehetőleg olyan létesítményekkel kell haladéktalanul javítani, amelyek tervezése nem igényel nagy befektetéseket, létrehozásuk kevés munkaerővel is megvalósítható és építőanyag tekintetében sem támasztanak igényes követelményeket. A folyók felső folyása területén kisebb víztárolók létesítésével és hidrobiológiái beavatkozásokkal kell módosítani az eddigi vízgazdálkodást. A középső és alsó folyáson duzzasztógátak létesíthetők. A földalatti víz kihasználása érdekében is történtek már lépések. A vízgazdálkodás megjavításában eddig hasznos kezdeményezést tanúsítanak a rakovníki és a topolčanyi mezőgazdasági termelőüzemek dolgozói. A topolčanyi járásban kis víztárolók segítségével már a következő gazdasági évben 900 hektár termőföldet öntözhetnek. Persze a víztárolók sem oldanak meg minden problémát. A meglevő vízgazdasági berendezések állandó karbantartására és ar-. ra is szüntelenül ügyelni kell, hogy a víztárolók és halastavak vizét egyre intenzívebben kihasználjuk. Minden ilven törekvésünket a helyi feltételek figyelembevételével kell érvényre juttatnunk. Csakis tervszerű és átgondolt munkával, egy-egy vidék viszonyait jól ismerő mezőgazdasági szakemberek bevonásával és a mezőgazdaság általános követelményeinek figyelembevételével érhetünk el jó eredményeket. Több figyelmet kell szentelnünk az öntözőberendezések kihasználásának és karbantartásának. Az idén e téren sok hiányosság merült . fel, mert a pótalkatrész-ellátás is lemaradt, szakszerűtlen volt a vízforrások megválasztása és esetenként szakképzett munkaerőben is hiány mutatkozott. Ezért persze nemcsak a mezőgazdasági üzemeket és termelési igazgatóságokat terheli felelősség, de a vízgazdasági szervezetek is mulasztást követtek el, mert nem biztosítottak elegendő vízforrást, víztárolót az öntözéshez. Komoly hiányosságok mutatkoznak a trágyaleves és az alagcsöves öntözőberendezések kihasználásában ls. A tapasztalatok azt mutatják, intézkedéseket kell foganatosítanunk, hogy a nagy befektetésekkel épült öntözőberendezéseket hasznosító termelőüzemek az öntözött területeken olyan időn belül megtérüljenek a befektetések. Ezzel egyidőben biztosítani kell a berendezések szakszerű ellátását és a műszaki hibák eltávolítását, amelyek akadályozzák az öntözőberendezés teljes kapacitásának kihasználását. Minden igyekezetünkkel azon keli lennünk, hogy a következő gazdasági évben a helyi sajátosságok figyelembevételével 105 000 hektár terület öntözését biztosíthassuk. A vízgazdálkodás helyzetének javítása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium az illetékes központi szervekkel egyetemben gondoskodik a kis víztárolók tervkészítésének egyszerűsítéséről. Felülvizsgáljuk a tulajdonjogi viszony előírásait azzal a céllal, hogy az épülő víztárolók a mezígazdasági üzemek tulajdonát képezhessék. Rendezzük a földmunkákhoz szükséges műszaki berendezésekért fizetett illetékekre vonatkozó előírásokat. A halastavak halkitermelését alávetjük a tó vízkészlete felhasználási szükségleteinek. Biztosítjuk, hogy ez egységes földművesszövetkezetek halastavak építésére pénzügyi támogatást kapjanak. Mezőgazdaságunk továbbfejlesztésének elvi kérdése annyi tápértéket biztosítani minden hektárról, amenynyi annak legjobb felhasználása mellett a lehető legtöbb terméket biztosítia társadalmunk szükségleteinek fedezésére. Ehhez két alapvető kérdést kell megoldanunk: fokozni a szemes termények termesztését és elegendő takarmányt biztosítani. GabonaAeműekből az utóbbi években megközelítőleg annyit termelünk, mint közvetlenül a háború előtt, annak ellenére, hogy több mint félmillió hektárral kevesebb a szántóterületünk és a vetésterület 60 százaléka heiyett ma már csak a teljes szántóterület felén termesztünk gabonaneműeket. A szemes termény mennyisége ennek ellenére csak azért nem csökkent, mert sikerült elérnünk a hektárhozamok 30—40 százalékos növekedését. A munkaerők állandó fo gyatkozása mellett ezt elsősorban hasznosabb fajták alkalmazásával, ipari trágya igénybevételével és nem utolsósorban nagyüzemi termeléssel és komplex gépesítéssel értük el. A kitermelt gabonaneműek mennyisége azonban távolról sem elégíti ki az igényeket, mert a lisztfogyasztás sem csökkent és nőtt az egy lakosra eső hús és egyéb állati termék átlagfogyasztása, a háború előtti színvonalhoz viszonyítva csaknem 28 kilogrammal. És mert a fogyasztás növekedése elsősorban a sertéshúsnál mutatkozik meg, hovatovább egyre több szemes terményt vagyunk kénytelenek külföldön vásárolni. Elegendő okunk van azonban azt hinni, hogy a szemes termény behozatalának fokozódás! ütemét csökkenthetnénk, csak ehhez kedvező gazdasági feltételeket kell teremtenünk. A Földművelésügyi Minisztérium három éven keresztül 900 — különböző fel tótelek mellett működő — szövetkezet eredményeit vizsgálta, s a megfigyelések nyomán megállapította, hogy egy métermázsa búza termelési ára 43—89 korona volt, a piac.i ára viszont 133—147 korona körül mozgott. Hasonló a helyzet az árpáva! is. Ezek a számok azt bizonyítják, hogy a gabonaneműek termesztése, tekintettel a magas fokú gépesítésre, gazdaságilag nagyon előnyös. A gabonaneműek vetésterületének csökkenését az ipari növények vetésterületének növekedése Idézte elő és más részről nagyon kedvezőtlenül befolyásolta a takarmányfélék vetésterületének aránytalan és nem indokolt kiterjesztése. S amíg a szántóterületen mindent elkövettünk a takarmányfélék hozamának növelése érdekében, a réteket elhanyagoltuk. A háború előtti évekhez viszonyítva az átlag széna termés az 1960—63-as években hektáronként 7—9 métermázsás csökkenést mutat. A legnagyobb különbségek természetesen a határszélen észlelhetők. A Šumava vidékén a háború előtti átlagos 37— 40 mázsás hozam ma 20—22 mázsára csökkent. A szarvasmarhaállomány 30 százalékkal alacsonyabb e vidéken, mint a háború előtt volt és az egy hektárra számított állattartás az országos átlagnál 11 százalékkal kisebb, míg a háború előtt 44 százalékkal az országos átlag felett volt. Nem vettük kellően tekintetbe, hogy főképpen a szarvasmarha takarmányszükségletét elsősorban az állandósított füves területek adják. Az ország mezőgazdasági termőterületeinek egv része rétekből és legelőkből áll. Ebből nem nehéz arra következtetni, hogy a takarmányalap megteremtésének és a szemes termény termesztése problémáinak kulcsa két dologban van: Biztosítanunk kell az ipari trágyák tervezett mennyiségét és fokoznunk kell a rétek és legelők hozamát. Növénytermesztésünk jelenleg magán viseli a külterjesség összes jegyeit, ami leginkább az alacsony terméshozamokban és a takarmányalap hiányában mutatkozik meg. Ennek következtében honosodott meg az a gyakorlat, hogy a takarmányalapot a vetésterület bővítésével kívántuk fokozni, és nem a terméshozamok növelésével. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak és főleg az intenzív mezőgazdasági körzetekben kell fokozni a rétek és legelők hozamát, hogy annak arányában növelhessük a gabonaneműek és ipari növények vetésterületét. Az egyes növényfajták vetésterületének arányát minden esetben az állattenyésztés szükségletei határozzák meg. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a háború elctti évekhez viszonyítva nőtt az egy hektárra számított állatsűrűség, csakhogy vidékenként nagyon egyenlőtlenül. A szarvasmarhatenyésztés súlypontja a hegyvidéki és hegyaljai körzetekből a síkságra került, ahol a szarvasmarha és fejőstehén egy hektárra számított sűrűsége minden idők átlagát felülmúlja. Ez a tény kedvezőtlen helyzetet idézett elő egyes vidékek takarmánykészleteinek kihasználásában. Ez annál sajnálatosabb tény, hogy éppen a szarvasmarha az, amely a különböző takarmányok tápértékét a legtökéletesebben hasznosítja. Pártunk Központi Bizottsága ls azért foglalt állást oly határozottan az állattenyésztés e fontos ágazatának fejlesztése mellett. A rétek és legelők kihasználása ez idő szerint alig 20—30 százalékban valósul meg. Rendelkezésünkre állo adatok szerint a rétek és legelők fokozottabb kihasználása mellett legalább háromszor több szarvasmarhái tarthatnánk, mint jelenleg és ez a szerves trágya mennyiségének háromszorosát is jelentené, minek következtében a gabonaneműek hektárthozamainak további fokozása is könynyebb lenne. Ezért már az 1964—1965 gazdasági évben meg kell valósítanunk a következő intézkedéseket: © Minden járásban biztosítani kell a füvesített területek kiválasztását és ezeken intézkedéseket kell végrehaj tani a talaj termővé tétele érdekében Mór most minden termelőüzemben el kei! végezni a rétek és legelők egyszerű minősítését. <!> lövőre a legjobb minőségű füves területekből 500 000 hektáron szerves trágyák intenzív alkalmazásával el kell érni a hozamok gyors növekedését és növelni kell a kaszálások számát. ® Az alacsonyabb minőségű réteken és legelőkön a talajfelület rendezésével, a talajvíz levezetésével és a felszíni vizek összegyűjtésével 50 000 heKtár füves terület termelékenységét kell növelni. ® Azokon a réteken és legelőkön, amelyek a legalacsonyabb minőségi csoportokba tartoznak, csökkenteni keli a növényzet további elsatnyulásál és biztosítani kell azok betakarításét, tekintet nélkül a hozamokra és a minőségre. Talajrendezési beavatkozásokat ezeken a területeken csak fokozatosan alkalmazzunk. A továbbiakban J. Burian hangsúlyozta, hogy a határvidék még meg műveletlen területeit 1965 márciusáig bezárólag az állami gazdaságok gondozásába kell adni, esetleg hosszú lejáratú együttműködési egyezményeket kell kötni egyes földművesszövetkezetekkel a kihasználatlan termőterület megmunkálása érdekében. Felül kell vizsgálni a földterület nyilvántartását és az állami erdészetek által kisajátított földterületeket. A határvidék azon állami gazdaságait, amelyek rét- és legelőgazdálkodást folytatnak, előnyben kell részesíteni a növényzet betakarításához és kon zerválásához. szükséges komplex gépsorok beszerzésénél. Ezeken a vidékeken különleges küldetésű gépállomásokat kell létesíteni, amelyek a taíajrendezésben mindennemű segítséget megadhatnak Az 1965. év folyamán felül kell még vizsgálnunk a ta karmánybetakarítás díjazásának rend szerét. Az említett befektetésekre a határvidék éghajlati viszonyainak ismerete ösztönöz, hisz, ha számításaink beválnak, a határvidék rétjei az 50—60 métermázsás hektárhozamot ls megadják. A Český Krumlov-i járás perneki szövetkezete az Idén jól gondozott hegyi rétjeiről 52,9 mázsa szénát takarított be, míg a többi rét csak 19,9 mázsás hozamot adott. A Banská Bystrica-i járás královal szövetkezete trágyaleves öntözéssel 12 mázsáról 50-re növelte a rétek hozamait. Ennek következtében egy métermázsa hús előállítási költségen 30 százalékkal csökkentették. Sajnálatos tény azonban, hogy a hegyvidé ki és a hegyaljai réteken mindmáig nem sikerült kellőképpen gépesíte nünk a munkát, az alkalmas gépi eszközökből sem sikerült mindmáig elegendőt biztosítanunk. Ezért az Általános Gépipari Minisztériummal megegyezve az Idén már külföldi megrendeléseket eszközöltünk. Reméljük, jövőre már e téren sem lesznek oly érezhetők a hiányosságok. A hegyvidéki munkák gépesítésének legfontosabb tényezője, a hegyi traktor, azonban még továbbra is adósság a mezőgazdasági gépgyártás számláján Elvárjuk tervezőinktől, hogy ezt a problémái a jövő év végéig maradéktalanul megoldják. A mezőgazdasági termelés különböző ágazatai kölcsönös függőségének vizsgálata — hangsúlyozta a továbbiakban J. Burian elvtárs — újra a központi problémát: a gabona problémáját tárja elénk. A gabona vetésterületének további növelése elsősorban a herefélék és egyéb takarmánynövények hektár hozamaina k növelésétől, főképpen a rétek és legelő

1-' hozamainak emelkedésétől függ. Itt többek között arra is gondolunk, hogy a szántóterületen termesztett takarmányok között a hüvelyesekel részesítjük majd előnyben, amelyek még a fehérjeszükséglet fedezésének kihasználatlan tartalékát jelentik. A gabonafélék vetésterülete szempontjából a különböző, nagy hozamú fajták is rejtegetnek még némi tartalékot, s azt csak örömmel kel) megállapítanunk, hogy a régi és kevésbé alkalmas gabonafajtákat már csaknem teljes mértékben sikerült kiszorítanunk. Ezek az eredmények azonban nem jogosítanak elbizakodottságra: a világszínvonal e téren még mindig magasabb. Az anyagi érdekeltség fokozásával a termelés növeléséért A párt XII. kongresszusa határozatainak teljesítésével kapcsolatban a párt- és a kormányszervek fontos Intézkedéseket tettek a mezőgazdaság fellendítésére. Elsősorban is az irányításra, a termelés fejlesztésére és a mezőgazdaság fejlesztéséért felelős további ágazatok részvételére gondolok. Ez főként a vegyipart és a gépipari vállalatokat, a tervezés módszerének módosítását és a mezőgazdasági dolgozók anyagi érdekeltségének fokozását érinti. A Központi Bizottság kezdeményezésére részletesen elemezték az állam és a mezőgazdaság ökonómiai kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, elsősorban a terményárak, az anyagi érdekeltség felkeltése, az árutermelés növekedése, valamint az adórendszer és a termelés fejlesztését elősegítő közvetlen állami segítség területén. Az árak módosítását illető javaslatok jóváhagyása azt a célt követi, hogy kedvezően befolyásolja a mezőgazdaság fejlődését és megteremtse annak feltételeit, hogy a legközelebbi években a tartalékok kihasználásával saját erejéből teljesítse feladatát. Az árintézkedések legfőbb küldetése, hogy az eddiginél jobban elősegítsék a termelés fellendítését, amit a társadalom érdekei joggal megkövetelnek. Ezt célozzák egyébként egyes termékek módosított felvásárlási árai és a különleges prémiumok, melyek az árutermelés fokozására törekvő mezőgazdasági üzemeket illetik. Az 1965. január 1-ével életbe lépő új felvásárlási árak elsősorban az állattenyésztést és a tejtermelést hivatottak jövedelmezőbbé tenni. A következő ármódosításokról van szó: • A tej begyűjtési árát literenként az eddigi 1,80 koronáról — 3,6 zsírtartalom esetében — 2 koronára emelni; • a vágásra szánt hízóbikák, ökrök és üszők árát magasabb minőségi osztályok szerint élősúlyban kilogrammonként 1 koronával emelni; • a haszon- és a tenyésztésre alkalmas szarvasmarhák árát élősúlyban kilogrammonként az egyes kategóriák szerint 1—3 koronával emelni; • a szövetkezetek saját tenyésztésű tehénállománya feltöltésére, különösen ahol kevés a szarvasmarha, darabonként 1500 koronával jutalmazni azokat a szövetkezeteket, ahol az előző évhez viszonyítva növekedett az állomány; • a kukorica felvásárlási árához mázsánként 15 korona felárat fizetni, ezzel egyidejűleg emelni a bab, szója, az olajos magvak és a fűszerpaprika begyűjtési árát. Az áremelés részbeni kiegyenlítésére élősúlyban kilogrammonként 0,50 koronával csökkenteni kellett a vágósertések, és 1,50 koronával a baromfi felvásárlási árát. A hízókacsáknál szükségessé vált a téli és nyári felvásárlási árak bevezetése azok egyidejű csökkentésével. Leszállítottuk az étborsó felvásárlási árát. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy e termékek termelése az előterjesztett árcsökkentés után is rentábilis marad. A továbbiakban javasolták, hogy az árutermelés fokozása esetén a következő évben prémiumrendszerrel egészítsük ki az egységes felvásárlási árakat. A jövő évtől kezdve számításba jön különprémium bevezetése a tejen kívül más terméknél — a gabonaneműeknél, cukorrépánál és a cikóriánál is. Az eddigi gyakorlattól eltérően a jövőben a prémiumot az utolsó három év átlagtermelését meghaladó áruért kellene fizetni. A tejnél például év közben fizetnék az előleget, a prémiumot pedig a gazdasági év leteltével számítanák ki. A tejért járó prémium az egyes termelési körzetekben különböző nagyságú lesz, a gabonafélék, cukorrépa és cikória többtermeléséért járó prémium azonban egységes lenne. Az a véleményünk, hogy a prémiumokat közvetlenül a szövetkezetek jutalmazási alapjába kellene átutalni. Ezzel megerősítenék a jutalmazási rendszer haladó formáinak érvényesülését. A szövetkezetek pérmiumrendszerében meg kell határozni ezeknek az eszközöknek a felhasználását (a szövetkezet többi prémium eszközeivel együtt). Feltételezzük, hogy az árutermelés fokozásáért kifizetendő prémiumok, mint jelentős gazdasági tényezők, rendkívül ösztönző hatást váltanak ki, és a többi műszaki és káderpolitikai intézkedéssel együtt elősegítik az EFSZ-ek gazdasági elmaradottságának leküzdését. A prémiumok bevezetésével kapcsolatban számításba jön az erre fordított eszközök megerősítésével a szövetkezeteknek nyújtott közvetlen segítség bizonyos módosítása. Az említett eszközöket elsősorban a nehezebb körülmények között gazdálkodó szövetkezetek megsegítésére kell fordítani, mégpedig az anyagi kiadások (vetőmag, műtrágya, takarmány, javítások stb.) részbeni megtérítésére. A mezőgazdasági termelési igazgatóságoknak lehetővé kell tenni azt, hogy hathatósabban támogathassák a gazdaságilag gyengébb szövetkezetekben a lakásépítést. Az újonnan előterjesztett gazdasági intézkedések ismét jelentős anyagi eszközöket, megközelítőleg 670 millió koronát juttatnak a mezőgazdasági termelésnek. Pártunk Központi Bizottsága és a kormány a XII. pártkongresszus határozatainak szellemében hatalmas anyagi támogatást nyújt a mezőgazdasági dolgozók anyagi érdekeltségének fokozására. Ezek az intézkedések kedvezően befolyásolják az EFSZ-ek gazdálkodásának jövedelmezőségét, a szövetkezeti parasztság és az állami gazdaságok dolgozóinak jövedelmét. Azokkal az intézkedésekkel együtt, amelyeket az idén valósítottunk meg a szövetkezeti parasztok és az állami gazdaságok dolgozói anyagi érdekeltségének fokozása érdekében, az 1965. évben az állami eszközök újrafelosztásával 1 milliárd 280 millió koronát fordítunk a mezőgazdasági termelés céljaira, és az idén foganatosított kedvezményekkel, a szövetkezeti parasztság szociális biztosításának átszervezésével együtt további 1 milliárd 380 millió koronát. Ez azonban csupán az érem egyik oldala. A mezőgazdasági termelést szolgáló vegyiparnak 1963-tól 1965 végéig további 1 milliárd 35 millió korona beruházást juttatunk. Ugyanezen idő alatt több mint 300 millió korona beruházást kap a takarmánykészítő ipar, s a mezőgazdasági termelés céljaira gyártó más népgazdasági ágak is jelentős anyagi eszközöket kapnak. Az említett számok arról tanúskodnak, hogy pártunk Központi Bizottsága és kormányunk rendkívüli erőfeszítést tesz a XII. pártkongresszus határozatainak teljesítése érdekében. Ez egyúttal azt jelenti: az állampénztárból kapott eszközöket úgy kell felhasználni, hogy hatásuk kedvezően befolyásolja a mezőgazdasági termelés fokozását és a termelési költségek csökkentését. Szükséges, hogy a szövetkezeti tagok és az állami gazdaságok dolgozói megértsék: a mezőgazdasági, termelés gazdaságosságának és a mezőgazdasági dolgozók jövedelmének növeléséhez vezető legegyszerűbb út a termelés és a termelékenység fokozása a termelési költségek egyidejű csökkentése mellett. Társadalmunk hatalmas előleget nyújt mezőgazdasági termelésünknek, most már a mezőgazdasági dolgozókon, és az irányító szerveken múlik, hogy lényegesen több és jobb terméket biztosítsanak a társadalomnak. Az utóbbi években azonban a mezőgazdasági termelésben a termelési költségek nagyon kedvezőtlenül fejlődnek. így például, míg 1960-ban még csak 10 százalékkal léptük túl az egy hektárra eső feltételezett termelési költségeket, 1962-ben az egy hektárra eső kiadásokat már 23 százalékkal léptük túl, sőt 1963-ban a vártnál 24 százalékkal többet adtunk kl az egy hektárra eső termelésre., Am ezek csupán az országos viszonylatban elért átlageredmények. Némelyik körzetben, járásban és kerületben ennél még jóval nagyobb termelési költségekkel dolgoztak. A termelési költségek és a pénzkiadások elosztása terén végzett elemzések azt mutatják, hogy a termelési költségek növekedését elsősorban a takarmány és a vetőmagszükséglet tervének be nem tartása, illetve a nagy üzemanyagfogyasztás, a műszaki berendezés karbantartására, a nagyjavításokra kiadott pénzeszközök, a nagy ammortizációs költségek okozzák. A takarmányok, főleg a tömegtakarmányok és kapásnövényei termelési költségei azért olyan nagyok, mert a hektárhozamok növekedése túlságosan lassú, emiatt drága a termelés, s az állattenyésztésben növelik a termelési költségeket. Hogy nem jelentéktelen dolgokról van szó, ezt az alábbi példából is láthatjuk. Egy hektár kombájnnal betakarított burgonyára a Havlíčkíiv Brod-i járás kojetíni szövetkezetében az egész évi leírásból 47 korona esik. Ezzel szemben a košicei, bŕeclavi és Uherské Hradíšte-i járás szövetkezeteiben ez az összeg 500—1000 koronát jelent. A magyarázat egyszerű. A kojetíni szövetkezetben egy kombájnnal 75 hektár burgonyát takarítottak be az idény alatt, ezzel szemben az említett járásokban egy-egy gép teljesítménye mindössze 3,5—7 hektár volt. Hasonló a helyzet p cukorrépa betakarítását végző gépeknél. Az eddíyi fejlődésből arra lehet következtetni, hogv a mezőgazdaságnak nyújtott álló- és forgóalapok rossz (-Folytatás a 7. old.J Ü| SZÖ 6 * 1964. november 25.