Új Szó, 1964. november (17. évfolyam, 304-333.szám)
1964-11-17 / 320. szám, kedd
Csehszlovákia festékgyárat épített Mexikónak Ciudad de Mexikó (CTK) — Mexikóban ünnepélyesen üzembe helyezték az Anyl Mex festékgyárat, melyet csehszlovák szakemberek segítségével építettek fel. Az ünnepélyes megnyitáson részt vett Adolfo Lopez Mateos mexikói elnök és Raul Salinas Lozano iparügyi miniszter. Salinas Lozano miniszter nagyra értékelte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság önzetlen segítségét, mely — a kapitalista országoktól eltérően — az üzemmel kapcsolatos valamenynyi dokumentumot és adatot átadott Mexikónak, míg a kapitalista országok nem osztják meg tudásukat, hogy az üzem mindörökre az ő ellenőrzésük alatt maradjon. Kijelentette, hogy az üzem évente 50 millió pesos értékű festéket fog gyártani. Mexikó eddig mindenfajta festéket külföldről vásárolt. A KGST mezőgazdasági éának ülése Franciaország csatlakozzon a részleges atomcsendegyezményhez Waldeck Rochet a sokoldalú atomütőerőről Párizs (ČTK) — Párizsban befejeződött a Francia Kommunista Pártnak a mezőgazdasági munkások körében folytatott munkájáról tartott értekezlete. Záróbeszédet Waldeck Rochet, az FKP főtitkára mondott. Hangsúlyozta, az FKP-nak fokozott igyekezetet kell kifejtenie, hogy az I egész francia nép bekapcsolódjon a i nukleáris fegyverek tovább terjesztéj se ellen folytatott harcba. Elítélte a ; bonni revansistákat, akik mindenáron atomfegyverekhez akarnak jutni. A főtitkár kijelentette, hogy a nemzeti, sokoldalú, vagy európai atomütőerő ellentétben állna Franciaország érdekeivel. Franciaországnak érdeke, hogy csatlakozzon a moszkvai részleges atomcsendegyezményhez. Hatálytalanítani kell a francia-nyugatnémet együttműködési szerződést, el kell ismerni mindkét német államot, és meg kell akadályozni, 'hogy az NSZK atomfegyverekhez jusson. Az értekezleten valamennyi mezőgazdasági probléma megvitatásra került. Több szónok megállapította, hogy vidéken háttérbe szorul az antlkommunizmus. Annak ellenére, hogy egyre kevesebb a mezőgazdasági munkás, egy év alatt 890 új pártszervezetet alakítottak. Ball és Walker megkezdte tárgyalásait a nyugatnémet kormány képviselőivel Szófia (CTK) — Szófiában ma kezdődik a KGST mezőgazdasági bizottságának ülése. Az ülésen több iöntosabb kérdést: az öntözés és talajjavítás fejlesztésének távlatait, a mezőgazdasági és erdőgazdasági termelés komplex gépesítése számára kialakítandó nemzetközi géprendszernek, az állatorvosi gyógyszerek gyártásának kérdéseit, a tudományos kutatómunka tervének távlatait vitatják meg. Az ülés pénteken, november 20-án fejeződik be. N. P. FIRJUBIN szovjet külügyminiszter-helyettes Thanat Khomannak, Thaiföld külügyminiszterének meghívására Bangkokba, Thaiföld fővárosába érkezett. (CTK) A KAMBODZSAI kormány közleménye szerint dél-vietnami fegyveres erők megtámadták a kambodzsai határőrség három tagját. A dél-vietnami csapatok 1 km-nyire hatoltak Kambodzsa területére. A kambodzsai kormány tiltakozott e kalóztámadás ellen. (CTK) MUHAMMAD ZAHIR afgán király három napot Szibériában töltött. Teg-< nap NovoszibirszWíőT Tásftéhtba utazott. ('CTKJ DELHIBEN mégkezdődött az indiai páriament téli ülésszaka. A parlament gazdasági kérdésekről, elsősorban a negyedik ötéves terv előkészületeiről tárgyal. Valószínű, hogy több képviselő megbírálja a kormányt az élelmiszer-ellátásban lévő kedvezőtlen helyzetért. A reakciós ellenzéki pártok azt fogják követelni, hogy India gyártson atomfegyvereket. (CTK) AZ AL AHBAR közlése szerint a Jemeni Arab Köztársaság biztonsági szervei leleplezték az angol gyarmatosítók Jemen területére küldött ügynökeinek csoportját. (CTKJ DÁVID BEN GURION, volt izraeli miniszterelnök lemondott a Mapai párt Központi Bizottsága elnökének hivataláról. Így tiltakozik a Központi Bizottság többségének döntése ellen, mely szerint csatlakoznak az Ahdut Háávoda baloldali párthoz. (CTK) A KOREAI NÉPI Demokratikus Köztársaság és Mauretánia kormánya úgy döntött, hogy diplomáciai kapcsolatokat vesznek fel nagykövetségi szinten. (CTK) JOACHIM PRINZ, az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöke bírálta a nyugatnémet kormányt azért a döntéséért, hogy Nyugat-Németországban jövőre elévülnek a náci bűntettek. Prinz szerint ez a döntés sértő a világközvéleményre. (CTK) Bonn (ČTK) — Ball amerikai külügyminiszter-helyettes megkezdte tárgyalásait Schröder nyugatnémet külügyminiszterrel. Elsősorban a NATO sokoldalú atomütőerejéről, a Közös Piacról, az Európai Politikai Unió problémáiról és az ún. Kennedy-menetről tárgyalnak. Ball látogatást tett Erhard kancellárnál, akivel először Schröder jelenlétében tárgyalt, majd a két politikus zárt ajtók mögött folytatta megbeszélést. Walker angol külügyminiszter tegnap meglátogatta Lübke nyugatnémet elnököt. Walker ugyanazokról a kérdésekről tárgyalt Lübkével, mint vasárnap Erhard kancellárra] és Schröder külügyminiszterrel, tehát a NATO sokoldalú atomütőerejéről és a Nyugat-európai Politikai Unió kérdéseiről folytattak eszmecserét. Walker Bonnban részt vesz a Nyugat-európai Politikai Unió Minisztertanácsa ülésének megnyitásán. A helyzet bonyolultabb, mint azelőtt Gordon Walker bonni látogatásának háttere i Bonn (CTK) — A Gordon Walker | brit külügyminiszter bonni látogatá| sáról szóló hírmagyarázatokban va! lamennyi nyugatnémet lap egyöntej tűén megállapítja, hogy a látogatás fő célja: tanácskozni a NATO atomstratégiájáról az új brit kormány elj képzelései alapján. A Die Welt hangsúlyozza, hogy a brit koncepció még csak ideiglenes jellegű, és hozzáfűzi: „Annál fontoi sabb, hogy az angol államférfinak vij lágosan tudomására hozzák, meddig terjed Németország számára a kompromisszum lehetőségének határa". „A helyzet bonyolultabb, mint bármikor azelőtt" — írja a Neue Rheinische Zeitung. „A szövetségi kormány a múlt héten kijelentette, hogy a sokoldalú atomhaderő kérdésében nem tesz elhamarkodott lépéseket. Von Hassel hadügyminiszter ezzel szemben Washingtonban újból kijelentette, hogy az MLF tervének mielőbbi megvalósítására fognak törekedni. Ebben egyetért McNamarával, az amerikai hadügyminiszterrel, míg Johnson elnök érdeklődése — úgy tűnik — csökken az MLF iránt. A londoni kormány állásfoglalása ahhoz vezethet, hogy valamennyi résztvevő még egyszer fontolóra veszi e terveket". A NATO műszaki csoportja elfogadta az angol javaslatokat Megrázó ktp Kongóból: a fehér géppisztolyos Csombe-zsoldas a kezdetlegesen felszerelt néger szabadságharcos holtteste mellett. London (CTK) — A Sunday Telegraph tudósítója szerint a NATO-nak a sokoldalú atomütőerő katonai-műszaki kérdéseivel foglalkozó bizottsága úgy döntött, hogy Nagy-Britannia módosító javaslatai műszaki és katonai szempontból is elfogadhatók. Míg az angol Munkáspárt ellenzékben állt, ellenezte a sokoldalú atomütőeröt, de hatalomra jutása után beleegyezett a tervbe azzal a feltétellel, ha csökkentik az atomfegyverekkel felszerelt hajók létszámát, és helyettük atom-tengeralattjárókat és rákéNagy-Britannia Kommunista Pártja támogatni fogja a munkáspárti kormány haladó intézkedéseit London (CTKJ — Nagy-Britannia Kommunista Pártja végrehajtó bizottságának ülésén Gollan, a párt főtitkára kijelentette, a kommunisták azt kívánják, hogy a munkáspárti kormány megőrizze hatalmát, és vívja ki az angol nép győzelmét. Támogatni fogjuk valamennyi haladó intézkedését és akcióját, jelentette ki. Bírálatunk arra irányul majd, hogy megerősítsük a kormányt, és növeljük tekintélyét a nép szemében. Támogatunk minden olyan intézkedést, mely a munkásosztály és a nép javát szolgálja, és a konzervatívokat és a milliomosokat sújtja. A konzervatívok választási veresége az angol imperializmus válságát bizonyítja. A Munkáspárt sokkal nagyobb győzelmet ért volna el, ha programja nem lenne annyira szétforgácsolt. Wilson felszólal íz ENSZ-közgyíílés ülésszakán London (CTK) — A Sunday Telegraph washingtoni tudósítója közölte, hogy Wilson angol miniszterelnök újév után New Yorkba érkezik és beszédet mond az ENSZ-ben. Caradon angol állandó- ENSZ-küldött már azt puhatolja, melyik lenne a legmegfelelőbb időpsjnt Wilson beszéde szá1 mára. Wilson ellíltogat Washingtonba is, hogy másodszor találkozzék Johnsojjj elnökkel. tákkai felszerelt bombázórepülőgépeket terveznek. A bizottságban az Egyesült Államok, az NSZK, Nagy-Britannia, Olaszország, Belgium, Hollandia, Görögország és Törökország van képviselve. A lap szerint a bizottság kb. egy hét múlva jelentését a NATO-nak a sokoldalú atomütőerő kérdéseit intéző albizottsága elé terjeszti. Megkezdődött a Nyugat-európai Unió Minisztertanácsának értekezlete Bonn (ČTK) — Schröder nyugatnémet külügyminiszter Bonnban megnyitotta a Nyugat-európai Unió Minisztertanácsának kétnapos ülését. Az ülés napirendjén a sokoldalú atomütőerő problémái, a Kelet és Nyugat közti kapcsolatok, a NATO kérdései, ríagy-Britannia és a Közös Piac tagállamai közti kapcsolatok szerepelnek. Az ülésen Schröder nyugatnémet külügyminiszteren kívül Nagy-Britannia, Hollandia és Belgium külügyminiszterei vesznek részt. az M \M • Éfag *TMASMMR • A .NYUGATNÉMET BÁNYÁSZOK A BANYÁK LEZÁRÁSA ELLEN TILTAKOZNAK Bonn (ČTK) — A Recklinghausen környékén levő 8 bánya 4000 alkalmazottja vasárnap a környék négy bányájának tervezett lezárása ellen tiltakozott. A bányászok nem voltak hajlandók meghallgatni a kormánypártok két képviselőjét, akik Bonn gazdasági politikáját akarták védelmezni. Kegel, a Bányászok Szakszervezete elnökségének tagja kijelentette: tüntetnünk kell, különben az utcára kerülünk. 9 AZ ISKOLAÜGY HELYZETÉNEK MEGJAVÍTÁSÁÉRT Párizs — Remesben az állami iskolákba járó gyermekek szülei a tanító- és tanterem-hiány ellen tüntettek. A tüntetésen kb. 3500-an vettek részt. A szudáni kermóny átvette 07 elnöki mWi\ Tárgyalások folynak háromtagú kormányzótanács kinevezéséről • Abbud Londonba távozik • Fény derül az önkényuralom gazságaira • Harc indul a korrupció ellen Khartum (ČTK) — Az omdurmani rádióállomás közlése szerint Abbud elnök lemondása után Khalifa miniszterelnök beszédet intézett a fegyveres erők parancsnokaihoz és ismertette a szudáni kormány újabb intézkedéseit. Khalifa szerint a jogerőt ideiglenesen a szudáni kormányra ruházták. Az egyes szudáni népi szervezetekkel tárgyalásokat kezdenek egy háromtagú tanács alakításáról, mely az ideiglenes alkotmány szerint a legmagasabb államhatalmat fogja képviselni. A fegyveres erőkre vonatkozó alkotmányos jogerővel a hadügyminisztert ruházták fel, aki az alapvető kérdésekel az öttagú Nemzeti Vé delmi Tanáccsal tárgyalja majd meg. A szudáni kormány ezen intézkedéseit valamennyi Khartumban állomásozó tiszt támogatta. Nyilatkozatukban — melyben üdvözölték a szudáni népet és Khalifa miniszterelnök kormányát — kötelezték magukat, megtesznek mindent, azért, hogy a kormánnyal együtt rendet teremtsenek és megtarthassák a választásokat. A tisztek egy különbizottság kinevezését követeilék, melynek az lenne a feladata hogy leplezze le azokat. akik az elmúlt rendszerben törvényellenesen a nép kábára gazdagodtak. A tisztek valamennyi fogoly szabadon bocsátását és a lefokozott tisztek rangiának visszaadását követelték. í Abbud tábornok, a megdöntött rendí szer vezetője vasárnap az omdurmani j rádióban bejelentette lemondását. ' Kérte a kormányt, engedje meg. hogy elhagyja Szudánt és Londonba távozzon. A kairói lapok tudósítói szerint most napfény derül olyan körülményekre, melyeket eddig titokban tartottak. Az állam vezetőinek korrupciója j több mint 100 millió font sterlinggel terhelte meg az államot. A politikai helyzetre jellemző, hogy a szudáni sajtó az elmúlt években nem emlékezhetett meg Glzenga kongói kormányáról és nem írhatott Szudán és bármely más állam kapcsolatairól. Az a vád. hogy valaki kommunista eszméket hirdet, egyenlő volt az üldöztetéssel. Amerikai vállalkozók a Kelettel folytatott kereskedelemért Washington (ČTK) — Az amerikai vállalkozók, bankárok és közgazdászok támogatják a Nyugat és Kelet kereskedelmi kibővítésének gondolatát és a megkülönböztető intézkedések kiküszöbölését követelik. Az amerikai szakemberek túlnyomó többsége azt hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok és a szocialista országok kereskedelme kölcsönösen előnyös volna. Ez áll a szenátus bizottságának tanulmányában. A tanulmányt neves gyakorlati és elméleti szakemberek válaszai alapján állították össze. A megkérdezett 125 szakember kőSzovjet küldöttség Sanghajban Sanghaj (CTKJ — A Külföldi Kulturális Kapcsolatokat Ápoló Szovjet Társaság és a Szovjet—Kínai Baráti Társaság küldöttsége B. P. Bescsevnek, az SZKP Központi Bizottsága tagjának, közlekedésügyi miniszternek vezetésével Sanghajba látogatott. Kína nagy ipari központjában a szovjet vendégek megtekintették a Dieselmotort gyártó üzemet, a ihegmunkáló-gép- és őragyárat, továbbá a város kulturális és egészségügyi intézményeit, valamint ipari kiállítását. S'Si Minh, a Kínai Kommunista Párt városi bizottságának titkára, a Kínai—Szovjet Baráti Társaság sanghaji szervezetének elnöke, fogadást rendezett a küldöttség tiszteletére. zül 105 a kereskedelmi kapcsolatok kibővítése mellett foglalt állást. Kilencen ellenezték és 11-en bizonytalan álláspontot foglaltak el. Johnson elnök visszatért Washingtonba Washington (CTK) — Johnson elnök több mint két hét után visszatért Washingtonba. Mint ismeretes, texasi farmján tartózkodott. Washingtonból érkező hírek szerint az amerikai elnök most kidolgozza az 1965—66-os pénzügyi év költségvetését és az Iskolaügyre, mezőgazdaságra, külkereskedelemre, a szegénység elleni harc programjára vonatkozó törvényeket, melyeket 1965 januárjában terjesztenek az új kongresszus elé. Bíróság elé állították Mandele védőjét Johannesburg (CTK) — Abraham Fisher ügyvédet és további 13 fehérbőrűt a johannesburgi fajüldöző bíróság elé állították. A vád szerint tagjai voltak a betiltott dél-afrikai kommunista pártnak. Fisher volt Mandelének, a Dél-afrikai Nemzeti Kongresszus vezetőinek és további hazafiaknak védője. A perben Mandelet élejfogytiglanl börtönbüntetésre, a többi vádlottat több évj fogházbüntetésre ítélték. Az olasz burzsoá pártok fő jelszava az antikommunizmus Elérte tetőfokát a választási küzdelem Róma (ČTK) — Olaszországban befejezéséhez közeledik a vasárnapi községi választások kampánya. Naponta több ezer beszéd hangzik el a kampány keretében. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára vasárnap Allessandriában, Nenni, a Szocialista Párt vezetője Palermóban, Pajetta, az Olasz Kommunista Párt vezető képviselője Firenzében mondott beszédet. Aldo Moro miniszterelnök televízióbeszéde nem különbözött a többi kereszténydemokrata, szociáldemokrata antikommunista beszédeitől. Arra kérte a választókat, szavazzanak a kereszténydemokratákra. A választási kampány jellege most sem változott meg. A Prolfitáregység Olasz Szocialista Pártja kivételével a pártok szónokai az antikommunizmus és az Olasz Kommunista Párt elleni harcra összpontosítják figyelmüket. Hatalmas hadgyakorlat Japánban Tokió (ČTK) — Japánban tegnap japán-amerikai közös hadgyakorlat kezdődött. A hadgyakorlaton rakétafegyverekkel, szuperszonikus vadászrepülőgépekkel és további korszerű fegyverekkel felfegyverzett csapatok vesznek részt. 430 japán, 350 amerikai katonai repülőgép, 25 radarállomás a Nike-Ajax rakétákkal felfegyverzett 35 000 katona részvételével ez a legnagyobb japán hadgyakorlat a második világháború óta. A kormánykoalíció pártjai az eddigiektől eltérően egyöntetűen lépnek fel. Soumialot figyelmezteti a nyugati hatalmakat Stanleyviile (ČTKJ — A stanleyvillei rádióállomás közölte Gaston Soumialotnak, a kongói hazafias erők miniszterelnök-helyettesének nyilatkozatát, melyben figyelmezteti a nyugati államokat, ne szövetkezzenek Csombéval. Azoknak az amerikaiaknak, belgáknak, olaszoknak és angoloknak, akik támogatják Csombét, tudniuk kellene, hogy barátjuk nem a kongói nép képviselője. Ha a kongói harcok háborúhoz vezetnének, ezért az Egyesült Államok, Dél-Afrika, Belgium, Olaszország és szövetségeseik lesznek felelősek — hangsúlyozta Soumialot. Soumialot kiemelte, hogy a semleges államok stanleyvillei képviselőinek nincs okuk az aggodalomra. Makariosz a kompromisszum ellen Nicosia (CTKJ — Makariosz ciprusi elnök Nicosiában mondott beszédében kijelentette, hogy a ciprusi nép nem hátrál meg és nem egyezik bele a ciprusi probléma kompromisszumos megoldásába. Harcolni fogunk szabadságunkért, önrendelkezésünkért és nemzetünk jövőjének megoldásáért hangsúlyozta Makariosz. 1984. november 17. * ÚJ SZÖ 3