Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-15 / 287. szám, csütörtök

17. Zenei élet az Egyesült Államokban Az Üj Szó számára írja: IMRICH GODIN I egutóbb beszámoltunk az Egyesült 1 Államok zenei életűnek központ­járól, a Metropolitan Operáról. Két­ségtelen, hogy zenei téren az USÁ­ban itt találhatjuk a legnagyobb érté­keket. A teljes képhez .izonban több Is hozzátartozik: A Metropolitan közelében, a New York Stale Theaterben játszik pél­dául a New York City Balett. Jelen­leg Csajkovszkij Balett Imperialját és Saint Saens Ír Fantáziáját adják. A színház főkoreográfusa George Ba­lanchine és Jaques Dasubois. Az ugyancsak közeli New York City Center Opera színpadán az operairo­dalom legújabb műveit mutatják be, ós ez egészíti ki a Metropolitant, amely főleg a hagyományos reperto­árhoz ragaszkodik. A New York-i ze­nei életben nagy figyelmet szentel­nek a hangversenyeknek, és a ritkán játszott operák zenéjét a közönség koncertpódiumokról ismerheti meg. Legutóbb így mutatták be Verdi „Szi­cíliai vecsernye" és R. Strauss „Az asszony árnyék nélkül" című műveit. Az Egyesült Államok más nagy vá­rosaiban is eléggé intenzív a zenei élet. Chicagóban, San Franciskóban, Philadelphiában, Los Angelesben egy­egy évadra nemzetközi viszonylatban híres énekeseket szerződtetnek. A kö­vetkező idény érdekessége például, hogy San Franciskóban bemutatják Dimitrij Sosztakovics új operáját, a Jekatyerma Izmaelovát. Ugyancsak az idén mutatják be B. Smetana „Az eladott mennyasszony" című operáját is. Philadelphiában két operavállalat is működik — a Grand Opera és a Lyric Opera Company. Az üzleti jel­legű zenei intézményeken kívül je­lentősek az egyetemek operaegyütte­sei. Ilyenek a délkarolinai Greenville­ben, az indianai Bloomingtonban és a dél-kaliforniai Los Angeles-i egyete­men működnek. A zenei főiskolákon a hallgatók neves énekpedagógusok vezetésével a helyes hangképzésen, interpretáción és színpadi játékon kí­vül betanulnak egy-egy operát is. Elő­adásukra kiváló művészeket is meg­hívnak, mint Charles Kullmannt, John Brownlee-í, és ezek az előadások ko­moly eseményszámban mennek az amerikai zenei életben. így került színre például a dél-karolinai egye­temen ez év tavaszán R. Strauss „Da nae szerelme" című operája. A zenei műveltség elsajátítása és a hangképzés tanítása az amerikai is­kolákon egészen más alapokon törté­nik, mint nálunk. Az iskolákon kivá­ló pedagógusok működnek, mint pél­dául Lőtte Lehmann, Tito Schippa, Alexander Kippnis, G. Martinelli és mások, de minden zeneiskolának tel­Jesen eltérő tanterve és tanítási mód­szere van. Az oktatás individuális, is­kolákként változik, mégcsak a szak­irodalom sem egyforma, amelyet a tanításban felhasználnak. A zeneisko­lák általában magánkézen vannak. Oktatnak hangszerelést, zeneelméle­tet, kóruséneket, szólóéneket, templo­mi korált, opera- és operettzenét, be­szédművészetet és balettet ls. A zene Iskolákat többnyire konzervatóriu­moknak nevezik, és végző hallgatóik körülbelül olyan zenei képesítést nyernek, mint nálunk. Némely isko­la, mint például a New York-i College oj Music nevű iskola a „zene bakka­laureátusa" címet adományozza végző hallgatóinak. Az énektanítás ugyancsak magán­kézen van, jónevű és kevésbé Ismert művészek saját elképzeléseik szerint tanítanak. Az utóbbi időben az Egye­sült Államokban bizonyos haladás mutatkozik az énektanítás terén, és ezért az Egyesült Államokban tanult számos énekes európai színpadokon is elhelyezkedik. A zenei oktatás aránylag drága — egy-egy lekcióért 5—30 dollárt fizet­nek a hallgatók, és a zeneiskolákban is mindenki fizet tandíjat. A helyze­ten némileg javít az, hogy a bankok az oktatás céljaira némely esetben kölcsönt — Mony for College — folyó­sítanak. Az amerikai zenei életről szó,ló rövid beszámolót hadd, fejezzük bí egy villáminterjúval. Nem operaéne­kest mutatunk most be, hanem az Egyesült Államokban, nagy sikereket arató Patachon francia sanz'ónénekés­nőt. Kétségtelenül a zenei éiet kivá­lóságai közé tartozik, s helyénvaló lesz megszólaltatni ezen a helyen. Patachon jelenleg New Yorkban ven­dégszerepel mint a párizsi Folies Ber­ger revű sztárja. A világ egyik legki­válóbb sanzónénekesnőjekéiit tartják nyilván. Sikerének titka csinos, char­mant megjelenése, szép hangja, de fő­leg utolérhetetlenül közvetlen előadá­si mpdja. Egyéniségének varázsával lenyűgözi hallgatóit, öt évvel ezelőtt Varsóban gyönyörködtem előadásá­ban, s most megkérdem, emlékszik-e még a lengyel fővárosra. „Hogyne, fe­lejthetetlen szép esték voltak" — feleli. Az Egyesült Államokban nem először lép fel, örömm.el tért vissza ide — nagy sikerei székhelyére. A si­ker mostani szereplésekor sem maradt el, azzal számol, hogy turnéját meg­hosszabbítják. A művésznő jói érzi itt magát, de — mint mondja — Párizs varázsa, hangulata hiányzik. Merd, Mademoiselle a szavait — búcsúzom a művésznőtől, és örülök, hogy hosszú idő óta újból hasznát vehettem francia nyelvtudásomnak.. Következik: Szervez a Morris-ügynükség ALFONZ BEDNÁR 50 éves Alfonz Bednár, a szlovák próza ki­emelkedő egyénisége, forgatókönyv­író, fordító alkotásai minden esetben izgalmat visznek kulturális életünk­be. Sokan lelkesednek műveiért, má­sok elutasítják, ám az mindenki szá­mára világos, hogy Bednár vállalva a tévedés veszélyét, megalkuvás nélkül szállt síkra a gondolati és művészi slagnáció ellen. Alfonz Bednár hőset drámai körülmények között vizsgáz­nak emberségből. Szenvedélyes, meg­alkuvás nélküli fis sok esetben ösztö­nös cselekvésüktől távol áll minden sematizmus és szerzői ügyeskedés.' A szlovák irodalom legjobb alkotásai kü;é sorolhatjuk Alfonz Bedr.ár mű veit, melyek sajátos, egyéni színnel gazdagították irodalmunk palettáját. Alfonz Bednár kortársai közül első­ként igyekezett a szlovák szépprózát az európai és világirodalomban már előbb kikristályosodott modern iroda­lom legjobb alkotásainal; színvonalá­ra emelni. Egyéni hangon foglalkozik a fasizmus elleni harc témájával és társadalmunk időszerű problémáival is. Az író 50. születésnapja alkalmából a Szlovák írószövetség ünnepi vacso­rát rendezett, amelyen Pavol Števček irodalmi kritikus értékelte a jubiláns eddigi műveit. Dr. Karol Rosenbaum, a Szlovák írószövetség első titkára nyújtotta át Alfonz Bednárnak az írószövetség üdvözlő levelét, amely hangsúlyozza, hogv Bednár alkotásai­val hozzájárult a művészi igényesség fokozásához és a szocialista irodalom erkölcsi szilárdságának megingatha­tatlanságához. Az írónak 50. születésnapja alkal­mából további jó egészságet, és sike res alkotásokban gazdag éveket kí­vánunk. —s— AZ ISMERETLEN HAMMAR5KJÖLD Svédországban a közelmúltban je lent meg Dag Hammarskjöldnek, az Egyesült Nemzetek volt főtitkárának naplója, mely minden valószínűség szerint az idei könyvpiac egyik szán záciöja. A Fehér könyv című kéziratot a diplomata terjedelmes hagyatékában találták, és a svéd kiadás után már készül az angol és a francia kiadás is. Csalódást okoz ez a napló min­denkinek, aki azt várja, hogy Ham­marskjöld azokról az eseményekről vall benne, amelyek annak idején láz­ba hozták a világot, s amelyekhez ma gas tisztségénél fngva valamilyen kö­ze volt. Nincs a könyvben semmi, ami Hammarskjöldöt, az Egyesült Nemze­tek élvonalbeli diplomatáját mutatná be. A könyv kizárólag magánfeljegy­zéseket, ötleteket, vallásos, vagy misz tikus gondolatokat tartalmaz. A napló azt bizonyítja, hogy Hammarskjöld a józan, rideg, bürokratikusán pontos és fegyelmezett diplomata egyben filo zófus és költő is volt. II Búslakodó" műemlékek... A régi korok művészetének az előző nemzedékek tehet­ségét hirdető műalkotásaiknak megmentése állandóan napirenden levő feladat. Kormányunk tetemes összege ket áldoz a műemlékek megmentésére, javítási és fel­újítási munkálataira. Szerte az országban folyik ez a munka. Szakembereink gondos, tudományos ismereteket igénylő erőfeszítése révén új köntöst öltenek az emlék­táblák, szobrok, történelmi jelleggel rendelkező házak, sőt egész utcasorok. Sok felbecsülhetetlen értékű történelmi nevezetesség, gazdag kulturális hagyományokat bizonyító műemlék menekül meg így az enyészettől. Kelet-Szlovákia lázas ütemben fejlődő székhelye azonban sajnos sokkal adósa e tekintetben a követelményeknek. Újabban nem igen győződhetünk meg a városban a műemlékek és törté­nelmi értékkel bíró régi házak megmentésére irányuló céltudatos intézkedésekről, nem lehetünk elégedettek a műemlékvédő munkával sem, mert ez — úgylátszik — zsákutcába jutott. Számos, megkapóan pompás — különböző korok stí­lusjegyét magán viselő épület földszintje — a szükséges tataroztatás elvégzése után — élénk színekben „virít", míg az emelet vagy emeletek évtizedekre visszapillan­tó kopottságban „búslakodnak". Pedig a város levéltárá­ban fellelhető még az egykori krónikás feljegyzése: Kassa, Abaúj vármegye virágzó székhelye a közép­kortól a XVIII. század elejéig a messzi környék művé­szeti főhelye, ahol temérdek értékes műemlék van. Java­részt a XV. és a XVI. századból származnak. Nagyon sokat köszönhet a város a XVI.—XVII. században a tö­rök elől idemenekült mesterek alkotásainak. Ebből a kor­ból származó építészeti és szobrászati remekművek ugyan későbbi átépítésnek estek áldozatul, de a város­atyák a munkálatokat mindig neves szakemberekre bíz­ták, hogy megőrizzék őket a későbbi nemzedék szá­mára ..... így tehát önkéntelenül is felvetődik az emberben a gondolat: nem kellene-e ma is hasonlóképpen cseleked­ni? Nem kellene minden lehetőséget felhasználni és megmenteni a város legszebb épületeinek eredeti jelle­gét és stílusát? A régi peremnegyedek már átadták he­lyüket új, korszerű városrészeknek, jogos tehát az a követelmény is, hogy a számtalan műemlékkel rendel­kező belváros is magán viselje egy kultúr,központ minden jellegzetességét. Jó példát mutat e téren Prešov, Levoča, Kežmarok. Szinte öröm végignézni a gondosan rendben­tartott házakon, homlokzatokon, egyetlen műemlék sincs kiszolgáltatva az enyészetnek. ÚJ SZŐ 4 * 1964. október 15. A Turista n. v. „korszerű" idegenforgalmi irodahelyi­sége. (R. Berenhaut felvétele) Kétségtelen, hogy előbb-utóbb sor kerül a szükséges intézkedésekre, az elkerülhetetlen restaurálásokra s az illetékesek is ráeszmélnek majd arra, hogy sem az ide­genforgalom, sem a turisztika fejlesztését —• amivel nemzetgazdaságunk egyre jobban számol — a jelenlegi állapot nem segíti elő. Tarka, többszínűre mázolt régi házak, évtizedes porrétegbe burkolt szobrok, csaknem felismerhetetlen oxidált emléktáblák, a város szívében látható faoszlopokkal alátámasztott épületek várják a sürgős segítséget: feltétlenül szükséges, hogy a mű­emlékek megmentése mihamarabb megkezdődjék. Min­den halogatás csak további károkhoz vezet. Gyors köz­belépéssel még komoly értékeket lehet megmenteni! Tänzer Iván MIHAIL JURJEV1CS LERMONTOV az orosz ro­mantika második nagy költője. Puskin mellett Lermontovra volt nagy hatással az orosz nép­költészet. A népköltészet felfedezése számukra mást és többet jelentett, mint például a németek számára. Felfedezték a nép rabságát és nyomo­rát, és nem akarták visszahozni a „patriarkális"" középkort, amely nagyon is élő valóság volt még az ö szemükben. Tizenöt évvel volt fiatalabb Puskinnál, de alig valamivel élte túl. Puskinhoz hasonlóan őt is párbajban lövették le, huszonhat eszten­dős korában. Mintha érezte volna ideje rövidségét, már tizenöt esz­tendős korából meglepően érett írásai maradtak fenn. Szabadságvá­gya, a nép helyzetének felismerése, a gyáva és hazug udvari élet megvetése Puskin lelki rokonává teszik. Kimagasló regénye a Ko­runk hőse, s költői elbeszélései között pedig az első helyet a Dé­mon foglalja el. Müveiben egy teljesebb élet utáni szenvedélyes vágy szólal meg, s legjobb költői erényei: az érzések és gondolatok mélysége, az élettel teli ábrázolás gazdagsága. A szabadság- és hazaszeretete lelkesített s egyben harcra is mozgósított. Ennek ta­núsága az alább közölt vers is, mellyel Lermontov születésének 150. évfordulójára emlékezünk. LERMONTOV: HAZAM Más szerelemmel nézek én hazámra, mint más: szeretem, bár bírálgatom. Sem a dicsőség, melynek vér az ára, sem a békére büszke bizalom, sem a múlt megszentelt emlékei nem tudnak mindig lelkesíteni. De szeretem — nem is tudom, miért ­pusztáinak nagy, hűvös hallgatását, a ringó erdők végtelen zúgását s folyóit a nagy áradásokért; döcögni dűlőutakon szekéren, nézni sötét est mély árnyékait, kunyhók sorát, mely ott lapul szerényen s a bús nép rezgő mécsvilágait. Szeretem az égő fű lomha füstjét, a pusztán éjszakázok őrtüzét, lejtőkön egy-egy nyircsoport ezüstjét a sárga-barna tarlón szórva szét. A bágyadó fényben fürdő mezőket, a szérűt, melyet dús ősz megrakott, a s'zalmazsúpos, barna háztetőket, a faragott rámájú ablakot, ünnepkora táncolva vigadókat elhallgatnám féléjszakákon át, a dobbantókat és kurjongatókat s a mámoros parasztok víg szavát. Á p r i I y Lajos fordítása M. CSERVINSZKIJ: Búcsúzás — Ez az ötös számú kocsi. Leg­jobbkor értünk ki, Másenyka. — Hány percünk van az indulásig, Szerjózsa? — Kettő. — Jaj, Hát akkor beszállok, a vi­szontlátásra. — Ne nyugtalankodjék, Másenyka, még tömérdek időnk van. Hadd néz­zek még egyszer a szemébe. — Szóval ír majd nekem? — Mindennap ... kétszer naponta! És maga nekem? — Hát persze, hogy írok... Hány óra? — Még egy teljes percünk van! — Egy perc! Jaj... hát a viszont­látásra, Szerjózsa. — Szerjózsa, drágám... Gondol majd rám? — Indulá-ás! — Beszállok. Pedig annyi mindent akartam még mondani. — Én is! — Majd hosszú-hosszú, részletes le­veleket írjon, Szerjózsa. — Ne felejtsen el sürgönyözni, ha megérkezett. — Sürgönyözök. Jaj, hány óra? — Már három perccel elmúlt az in­dulás ideje. — Milyen jó, hogy külön a ml szá­munkra tovább áll a vonat. — Mit is akartam mondani... A je­gye megvan. Másenyka? — Igen, itt van a táskámban. Mennyi az Idő? — Ót perccel ezelőtt lett volna az Indulás. — Ne felejtse el átadni az üdvöz­letemet mindenkinek: Olgának, Vász­jának, Zinának meg a többieknek ... — Hát persze, hogy nem felejtem el... — Valamit akartam kérdezni, de mit is... Igen. Hány óra? — Furcsa! Tíz perccel múlt nyolc, és a vonatnak pontban, hétkor kellett volna indulnia ... — Hideg van itt, Szerjózsa. — Be akar szállni? — Ugyan,'dehogy, dehogy... — No, már fütyül a mozdony, mindjárt indulás... Pedig még annyi mindent akartam mondani... Érde­kes, Másenyka, a szemafór még min­dig tiloson áll... - Hallatlan! Ügy siettem ... Alig volt időm csomagolni... — Szép kis rend, mondhatom. — Ha dolga van, akkor menjen, Szerjózsa. — Ugyan! Persze, külföldön, ha csak egy percet késik is a vonat, a vasút kártérítést fizet az utasoknak. — Talán maga is azt akarja, hogy megtérítsék a kárát? — Ez nem volt valami szellemes, Másenyka. — Akkor mondjon maga valami /szellemesebbet. — Ahhoz az kellene, hogy jó han­gulatom'legyen. — Szóval elrontottam a hangulatát? — De hiszen én nem magáról be­szélek, hanem a közlekedésről. — Jól tudom, mire érti. — Nem ért maga semmit! — Ezzel azt akarja mondani, hogy buta vagyok? — Mondtam én azt, hogy maga bu­ta? — Nem mondta, de gondolja. — Nem is tudtam, hogy gondolat­olvasással is foglalkozik. — Pimasz! — Én vagyok pimasz? Az egész na­pot elvesztegettem maga miatt... vé­gigcipeltem a városon a vacak bő­röndjét, és még én vagyok pimasz! — Igen, igen, pimasz! No, végre, indulás. Hallani se akarok többé ma­gáról ...! Szirmai Marianne fordítása MÖRAYIA - INTERJÜ Alberto Moravia híres olasz író ez idei szabadságát Jugoszláviában, az Adria partján töltötte. Egy pohár na­rancslé mellett adott interjút a belg­rádi Vecserni novosztyi riporterének. — Ha még egyszer születne, ismét író szeretne lenni? — Nem vagyok benne biztos. Azt hiszem, inkább festő lennék. Az írás sokkal elvontabb, mint a festészet. — Mit tart az életről? — Az élet túlságosan rövid. Ezért aztán állandóan rohannunk kell. — Mi jobb: a film vagy a színhás? — A film. A színház ugyanis mar meghalt. Vagy legalább is haldoklik. Tévedés ne essék, szeretem a színhá­zat — írtam is két színdarabot. De hát az idő eljárt fölötte. — ön állandóan dolgozik. Mikor pihen? — Éppen ez a pihenés. Az ember nem pihenhet meg, lia nem dolgozik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents