Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-10 / 282. szám, szombat

Térképes névjegyek Tíz yennel olcsóbb... Törökfürdő" Amikor először léptem be egy Japán fürdőbe — japán Stílusú szállodában — nem kis kíváncsisággal vártam az élményekre. Mindenesetre, amikor beléptem a férfiak számára megjelölt ajtón, s ott a többiekhez hasonlóan megszabadítottam magamat mindenféle ruházattól, a következő ajtón egy óriási terembe léptem. Közepén színes csempékkel kirakott medence, s egyik felében férfiak, a másikban nők — nyakig vízben, de mindenféle ruházat nélkül. Nem volt időm a csodálkozásra, mert japán barátaim figyelmeztettek, hogy a fal mellett lévő csapoknál először szapannal alaposan meg kell mosakodnom, s csak azután léphetek be a medencébe. Piciny padkára ültem, szappannal alaposan megmosakodtam, és a mi sajtárjainkhoz hasonló kis fadézsákkal öntözgettem magam. Azután beléptem a boltíves terem közepén levő, körülbelül tíz méter átmérőjű forró vizű medencébe. Finn szaunában éreztem magam, a japán nők azonban nem örvendezhettek túlságosan az európai férfivendégeknek, mert lassan elszállingóztak a medencéből... Érdemes megjegyezni, hogy a közelmúltban épült tokiói városi fürdők már emeletesek: a földszinti medencében fürdenek a férfiak, az emeleten a nők. A férfiak nem láthatnak fel, a nők viszont bármikor lekukkanthatnak az emeletről. Számunkra ez éppoly furcsának, s talán érthetetlennek tűnik, mint a japán lakások berendezése: gyékénypadlóra helyezett laticel-matracokon alszanak, a szoiiáknak nincs bútorzatuk, a lakás falai fakeretből és papírból készülnek, s könnyen eltolhatók, kivehetők. Párnákon ülnek — a férfiak törökülésben, a nők térdükre ereszkedve. Pálcikákkal esznek, a levest nem kanalazzák, hanem csészéből isszák. Kést az evésnél nem használnak, inert a tálkákba kerülő kevés húst ntár megfőzés előtt apróra vagdalják. A Ginzán Úgy laknak és étkeznek, otthon úgy élnek, mint évszázadokkal, sőt évezredekkel ezelőtt. Mai életük — mint Tokió és egész Japán arca — azonban már a húsz év előttihez sem hasonlítható. Ma, különösen az olimpiai előkészületeik, a nagy útépítések, az új szállodák, sportlétesítmények, bizonyos városrendezés eredményeként Tokió a hárőm-négy esztendővel ezelőttinél is modernebb, tempósabb s amerikaibb. Küiönö1984. október 10. * Új SZŐ f I

kíói taxi sofőrje udvarias, szolgálatkész segítője a külföldinek, s inkább ők tartanak a gengszterektől. Ezért szereltettek vastag I plexit-falat fejük mögé, hogy legalább hátulról ne üthessék le őket. Mert a japán fővárosban akadnak még gengszterek, sőt: géppisztolyos gengszterbandák is, amelyek egyike például júliusban vívott szabályos utcai csatát egy rendőrkülönítménnyel, s mindkét félnek voltak halottai... Nem, most nem erre gondolok. A taxisofőrök egyI

" szerűen szeretnének segíteni a külföldinek, hogy megismerje Tokió éjszakai életét... Ezért azután a taxi este egyszerűen odakanyarodik a magányos 'fiatalemberekhez, • jólöltözött urakhoz, külföldiekhez, vagy I amerikai katonákhoz és felteszi a kérdést: — Uram, ajánlhatok önnek egy nagyszerű törökfürdőt? M

it nem szabctd elmulasztania a Tokióba eljutó idegennek? Rövid megszakításokkal hat hetet töltöttem a világnak ebben a legnagyobb és legnépesebb fővárosában — éppen az olimpia előtti hetekben. Mégis, sok mindent elmulasztottam egyszerűen azért, mert Tokió nemcsak a világ legnagyobb, hanem legbonyolultabb és Ipqkiismerhetetlenebb városa is. A kairói sikátorokban éppoly könnyedén eligazodtam, mint Párizs, Accra, vagy Nairobi forgatagában. Tokióban legtöbbször csak a taxisofőr segíthetett rajtam. Pedig bőven elláttam magam térképekkel, Tokió azonban olyan nagy, hogy nem fér rá a térképre! Az utikalauzok tele vannak térképekkel, vásároltam is kettőt, azonban egyetlen olyat sem találtam, amelyen legalább a fontosa bh utcák mind megtalálhatók! Részlettérkép sok volt, de olyan bonyolultan szétszabdalva mutatta a várost, hogy legtöbbször inkább taxiba ültem, semhogy a földalatti, vagy a gyorsvasút hálózatának labirintusába vessem magam. Szóval: Tokió és a vele összenőtt Yokohama olyan nagy — együttesen 16 milliónál több lakosnak adnak szállást éjszakánként! —, hogy csak lepedőnagyságú térképen tüntethetnék fel valamennyi utcát. Ráadásul, mint köztudott dolog, Tokió utcáinak többsége névtelen, a házakat pedig építésük sorrendjében számozták. így azután például az 1. Utcában egymás mellett van az 57-es és a 249-es ház. Csak a naponta arra járó postás képes eligazodni ebben a rendszertelenségben, amellyel egyébként a tokióiak teljes mértékben elégedettek. A háztömböknek ugyanis külön nevük van, s számukra ez teljesen elegendő az eligazodáshoz. Azért a taxisofőröknek gyakran így sem könnyű eligazodniok, s ilyenkor udvariasan megkérdezik: „Van az úrnak névjegye — a címzettől?" A névjegyen ugyanis rendszerint térkép is található, angol nyelvű feliratokkal, sarkában pedig külön utasítás a sofőr számára — japán nyelven! Azt vártam, tekintettel az olimpiára és a sok külföldi vendégre — legalább a fő útvonalakon angol nyelvű táblákat helyeznek el. Ezt már évekkel ezelőtt megígérték — azonban a híres Ginza-negyed főutcáján is csupán egyetlen ilyen táblát láttam. A külföldinek mindenesetre nem lesz könnyű az eligazodás — ta«i nélkül... A taxi azonban máshová is viheti utasát. Természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy „elrabolják" utasaikat. A 28 ezer toJapánban nemcsak a fiúk, hanem a lányok is szenvedélyes tranaisztorkedvelők. Fürdőbe indul a család A taxiban azután megtudhatja az ember, hogy például a Ginza nevű török fürdőben ötven csodaszép masszirozónő áll a vendégek rendelkezésére. Miss Toruko dolgozta ki az egyedülálló masszázs-módszert. Fürdési idő 75 perc, de egyéni kádfürdő is lehetséges ugyanazért az összegért: fejenként potom 1500 yen, vagyis 4 dollár. Az ilyen török fürdőket egyébként az útikalauzok is hirdetik '— térképes útmutatóval, külön utasítással (japán nyelven) a taxisofőrnek. A Yoshiwara 1958-ban bezárt örömlányai közül néhány ezren ma ezekben a török fürdőkben dolgoznak . .. A fürdőről azonban még szólni kell. Mert . akárcsak a finnek számára a szauna, a magukat állandóan tisztán tartó japánoknak a meleg vizes fürdő életszükséglet és hagyomány. Városon és faluhelyen egyaránt S naponta, de legalább hetenként kétszer, a család apraja-nagyja együtt vonul a fürdőbe, ha házuk nem rendelkezik ilyennel. A japán ember ugyanis még mindig ragaszkodik a fából épült földszintes, legfeljebb egyemeletes külön családi házhoz (amely azonban nem mindig a saját tulajdona), azonban nem jut mindegyiknek saját forróvizes fürdőre. Ilyenkor azután a legköze'lebbibe járnak, a városiba — könnyed vászonjukatában és facipőben. Koraeste a geták — faszandálok — kopogásától hangos szinte egész Japán: ilyenkor indulnak az emberek a fürdőbe. Tokió egyik üzleti központja a Shibuja. A magas épületek, irodák, üzletházak, bankok. A tokióiak kilencven százaléka ma is földszintes faházakban lakik. (A szerző felvételei-) Az olimpiára készített új egysinű gyorsvasút a Haneda-repuloter fele tart. sen amikor a Haneda-repülőtérről a város központjába száguldó egysinű vasutat látja az idegen, vagy a vadul robogó villanyvo-l "iátokat, s az új úton száguldó gépkocsikat. Ám Tokió a rohanás, az amerikai tempó, a 12 televíziós adó, a- napi 641 bűntény,-a-gép

; pisztolyos gengszterbandák, a párizsi Eiffel-torony mintájára épült 333 méter magas TV-adótorony, a mozgólépcsős áruházak ellenére is — japán maradt. A Ginza — 1964-ben is Ginza. Tenyérjósaival a kapualjakban és az utcasarkokon álló rizsporos arcú pillangóival, a zoriban tipegő kimonós japán szépségekkel (mintha porcelánfigurák lennének!), a zsivajgó újságárusokkal, a forgalmi dugókból egérutat kereső autókkal, s alighanem a világ legváltozatosabb neonreklámjaival. Itt csaknem 500 dollárba kerül egy négyzetláb telekrész — azt mondják, drágább, mint New Yorkban a Broadway. A japánok azt mondták: „A Ginza minden kilója ugyanannyi súlyú aranyba kerül!" Ma alighanem a henger alakú Sanai áruház fényei a legkáprázatosabbak a Ginzán. Minden emelete valóságos neonözönben fürdik, tetején pedig a jelképként három gyémántot választó hatalmas Mitsubishi elektromos konszern fényreklámja kápráztatja el a japánokat és a külföldieket egyaránt. gyet. És elsősorban őket sújtja a napi 2í tűzvész, s ha a napi három földrengés közű olykor egy megremegteti a házakat... Tokió munkásai szerényen élnek, fél órá' elgyalogolnak a másik zöldséges-hez, ha ot Ťíž~ yennél olcsóbban' kapják a paradicso mot, vagy az uborkát.. . Náluk minden yei számít, de ők nem szerepelnek az idegen vezetők útiterveiben, a sokszínű nyomtatots útikalauzban. Pedig ők alkotják Tokió lakosságának túlnyomó többségét, ők lakjá* a kis faépületeket, amelyek a japán fővároí lakói 90 százalékának hajlékot adnak. Munka után ezekben a kis házakban zajlik a tokióiak élete. A rádió és televízió csaknem valamennyi házban megtalálható, bái ruhásszekrény csupán néhány százalékuk ba-n: az egy öltöny ünneplő megfér a hagyományos fogason is ... Mélységes nyugalom és ősi szokások, japáni csend fogadja a látogatót ezekben a lakásokban. Mintha a kin ti rohanás, a forgatag és az amerikai tempó csupán rossz lidércnyomásként nehezednék erre a városra. Amikor azonban ismét kilép a csendből, mintha évezredet aludt volna át: a levegőben reklámokat magasba emelő léggömbök, az egyik toronyház tetejéről a naponta nyolcmillió példányszámban megjelenő Asahi helikoptere száll fel újságírókkal, hogy jelen legyenek a perEzt a látványt természetesen nem mulaszthatja el a külföldi látogató, bár a séta a Ginzán — legalábbis augusztusban — nem volt éppen igazi séta. Ugyanis a járdákat, úttesteket már korábban felszedték, s a régi úttesf alatt új utat és gyorsvasutat építettek. Fölötte azonban, vasgerendákra fektetett vaslemezeken, tovább folyt a gépkocsik és a villamosok áramlása, de olyan összevisszaságban, hogy az ember nappa! nem kívánkozott a Ginzára. Este viszdnt igyekezni kell, mert tízkor bezárnak az üzletek — néhány élelmiszerbolt és a teaházak, tehát a szórakozóhelyek kivételével. A mellékutcákban, ahogyan távolodik az ember a központtól, egyre sötétebb helyekre vetődik. A szűk sikátorokban mindig eszembe jutott a tokiói rendőrség statisztikája: naponta 641 bűntény ... Nappal ezek a távolabbi városrészek sokkal barátságosabbak. Lakóik a legbékésebb emberek: ők építették fel a modern Tokiót, mégis ők ragaszkodnak legjobban a földszintes faházhoz. Ök készítik a szállodákban és éttermekben az angol és a francia konyha ínyencfalatait, a mesés japán ételeket — mégis, övék a legegyhangúbb étrend, reggel és este rizs, falatnyi hallal, gyömbérrel, salátával. Naponta közel 3 millió kiló rizst fogyaszt Tokió, másfél millió kiló halat. Ök vásárolják a naponta megjelenő 21 különböző napilap sok millió példányát, naponta átlag 6 miilió villamos- és meirójecekkeJ korábban történt vasúti szrencsétlenségnél. A szomszédos vágányon az ú; szuper-expressz robog: mindössze három óra alatt teszi meg a Tokió és Oszaka közötti 570 kilométeres távolságot, helyen ként 225 kilométeres sebességgel! A szerelvény féktávolsága öt kilométer,. s amikor egyik próbaútján véletlenül elütött egy embert, tíz kilométernyi távolságon belül semmit' sem találtak a szerencsétlenből. A vezető nem látta. Csak a radarernyőn tűn-t fel egy gombostűfej nagyságú pont... Négymilliárd dollárnyi összeget fektettek be az olimpiával közvetlenül, vagy közvetve * kapcsolatos építkezésekbe. Sok új munkalehetőséget teremtettek, Tokió nemcsak korszerűbb, hanem szebb is lett. De mi lesz az olimpia után?... Erről most még nem esik szó. A parlament is elnapolta ülését — az olimpia utánra ... Rizs és édességárus a Hibiya-parkban. \