Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-06 / 278. szám, kedd

Megkezdődött az el nem kötelezett országok állam- és kormányfői értekezlete (Folytatás az 1. oldalról) ' nemzetközi küzdőtéren. Az el nem kötelezett országok jórészt fiatal nem­zeti államok, amelyek a gyarmati rendszer ellen folytatott kitartó harc után nemrégen vívták ki szuvereni­tásukat. A világ mintegy ötven el nem kötelezett országának képviselői sok olyan kérdést vitatnak meg, amelyek az egész emberiséget nyugtalanítják. E kérdések közé tartozik az általános leszerelés, atomfegyvermentes öveze­tek kialakítsa, a gyarmati rendszer és a faji elkülönülés végleges felszámo­lása. A világközvélemény reméli, hogy a kairói értekezlet jelentősen hozzájárul a békés együttélés elvei­nek győzelméért és a gyarmati rend­szer gócainak felszámolásáért folyta­tott küzdelemhez. Az el nem kötelezett országok kül­politikájának lényege a békeharc és a gyarmati rendszer elleni aktív küz­delem szerves egysége. A mai „sem­legesek" tudatára ébredtek annak, hogy egy világháború esetén nem­csak a hadviselő felek, hanem vala­mennyi ország egy szörnyű tragédia áldozata lenne. Azért is szorgalmaz­zák a békés egymás mellett élés el­veit, mert ez szintén meggyorsítja a nemzeti felszabadító erők végleges győzelmét. A'vezércikk hangoztatja, hógy az el nem kötelezett országok a szocia­lista államok támogatásával érték el sikereiket, s nem felel meg a valóság­nak az az imperialista beállítás, hogy az el nem kötelezett országok mind az imperializmussal, mind a szocializ­mussal szemben ellenzéket képvisel­nek. A Szovjetunió támogatja az el nem kötelezett államok politikáját, mert ez korlátok közé szorítja az agresszív tömbök tevékenységét, bővíti a béke j övezetét és enyhítt a háborús ve­' szélyt. - * ­Nyikita Hruscsov táviratban üdvö­zölte az el nem kötelezett országok II. állam- és kormányfői értekezleté­nek tanácskozását. „Abban az időben ültek össze, amikor világméretben folyik a különböző fajú, nemzetiségű nyelvű és vallású emberek nagy egye sülése, hogy megszüntessék a háborús gócokat és megfékezzék a világot ter­monukleáris katasztrófába kergető őrülteket... Annak a meggyőződé­semnek adok kifejezést, hogy a kairói értekezleten képviselt el nem köte­lezett országok e magasztos feladatok megoldásán, törekvéseik és az összes antiimperialista és antikolonialista akciók összehangolásán fognak mun­kálkodni." — hangzik Hruscsov elv­társ távirata. * # » Nasszer elnök tegnap a kairói egye­tem épületében megnyitotta az el nem kötelezett országok állam és kormányfőinek második értekezletét Az értekezleten több mint 60 ázsiai, afrikai, latin-amerikai és európai kül­döttség korunk legégetőbb kérdései­ről, a békéről és a biztonságról, a gazdasági fejlődésről és együttműkö­désről fog tárgyalni. Az értekezletet Nasszer egyiptomi elnök, Tito ju­goszláv köztársasági elnök és Banda­ranaike asszony, ceyloni miniszterel­nök kezdeményezésére hívták össze. Az értekezlet küldöttei egy percnyi csendben kegyelettel adóztak a sza­badságért és a békéért vívott harc áldozatai emlékének. Nasszer elnök megnyitó beszédében kifejtette az EAK külpolitikájának alapelveit és kormánya álláspontiát a legfontosabb világproblémákkal, fő­ként az értekezleten megvitatásra kerülő kérdésekkel kapcsolatban. NAGY BARATSAG B. Lomský hadseregtábornok cikke a Pravdában Moszkva (CTK) — A moszkvai Pravda hétfői száma „Harcedzett ba­rátság" címmel közli Bohumír Lomský hadseregtábornok, nemzetvédelmi mi­niszterünk cikkét. A miniszter cikké­ben részletesen fejtegeti a Kárpátok­ban folytatott harcok jelentőségét, közvetlen kapcsolatukat a Szlovák Nemzeti Felkeléssel s a felkelésnek nyújtott szovjet segítséggel. „A vezetőség a szovjet kormányhoz fordult segítségért, hogy támogassa a felkelést. Az 1. és 4. ukrán front katonái, valamint az 1. csehszlovák hadtest szeptember elején támadásba lendült. Az ellenség valamennyi tar­talékát bevetette. Hosszan tartó, ke­mény küzdelem után a szovjet és a csehszlovák hadtesteknek sikerült be­venniük a Kárpátokat. A Kárpátokban szilárdult és acélo­sodott meg a két nép katonáinak fegyverbarátsága, amelyet a közös el­lenség ellen vívott harcban közösen ontott vérük pecsételt meg. Hála a CSKP és a csehszlovák kor­mány szüntelen gondoskodásának, va­lamint a szovjet hadsereg baráti se­gítségének, hadseregünk a harci ké­szültségnek olyan magas fokát érte el, amely maradéktalanul megfelel a korszerű követelményeknek, s záloga a hadseregünk előtt álló feladatok tel. jesítésének. A hadsereg napja nálunk hazánk egész népének ünnepe, mert katoaa­ságunkat eltéphetetlen kötelék és kö­zös érdek fűzi népünkhöz, s ebben rejlik ereje." Lomský elvtárs ezután megemlítet­te a Szovjetuniótól a fegyveres erőink kialakításában kapott önzetlen és sok­rétű segítség felbecsülhetetlen érté­két. „Hazánk nyugati határa egyúttal a szocialista tábor határa is. A csehszlo­vák hadsereg felelősségteljes nemzet­közi küldetésnek tekinti e határok vé­delmét, s e feladatának teljesítésé­ben nem áll egyedül, mert a Varsói Szerződés tagállamai egyesült fegy­veres erőinek egyik szilárd láncsze­me" — írja Bohumír Lomský cikke végén. rendőr sült HERMANN MATERN, a Német Szo- ALGÍRBAN véget ért a koolajipari cialista Egységpárt Politikai Bizott- alkalmazottak szakszervezetének ela­sága tagjának és az NDK Népi Kama- pító kongresszusa. I^KJ rája alelnökének vezetésével küldött- BETHNAL GREEN londoni negyed­s ég érkezett Moszkvába, hogy részt ben vasárnap összetuzesre került sor vegyen az NDK 15 éves fennállása ál- a rendőrség es a John Tyndall attd kalmából rendezett ünnepi üléseken nemrég alapított neonáci párt: tagjai (CTKI k5ZÖtL A ™ megsebe­(ČTK) ÉSZAK-ÍROR­SZÁGNAK az ír Köztársasághoz való csatolását kö­vetelő 10 000 ír nacionalista me­netelt vasárnap, a betiltott zöld-fe­hér-narancsszí­nű köztársasági lobogó alatt Bel­fast utcáin a város központjába, ahol választási gyűlés volt. A rendőrség figyelte a tünte­tést, de összetűzé­sekre nem került sor. (CTK) EGY IL-18 szov­jet repülőgép Nai­robiból Moszkvába A közelmúltban sztrájkba léptek a San Franciscó-i Phil- 89 ^Snek^a lips & Van Ordennyomdaipari társaság munkásai. A tár- kormán v saság sztrájktörők*! fogadott fel. A sztrájkólók és a szoviet Kormány sztráiktörők közö< M. eves összecsapásra került sora vál- ösztöndíjat nyuji, ja lat ko pi" i i?'öít- IČTK felvétele) (CTK) Milyen lesz a földreform Brazíliában? Rio de Janeiro (ČTK) — Humberto C'astello Branco brazil elnök október 4-én tette közzé földreformtervét. A terv szerint kormányának joga len­ne kisajátítani a földbirtokosok par­lagon heverő vagy elégtelenül meg­művelt földjeit, s a parasztok között felosztani. A kormány ezután a tu­lajdonosoknak húsz éven belül kár­pótlást nyújthatna a kisajátított földért. E terv célja a nem termelé­keny nagybirtokok rendszerének fel­számolása és a kapitalista szektor megszilárdítása. A francia elnök Argentínában Buenos Aires (ČTK) — De Gaulle francia elnök argentínai hivatalos lá­togatása során október 4-én A. Illia argentin elnökkel tárgyalt. A tábor­nok szombaton a nemzeti kongresz­szus mindkét házának közös ülésén szónokolt, s műszaki segítséget aján­lott fel Argentínának. Ugyanaznap Couve de Murville francia külügymi niszter és Zavala Ogtíz argentin kül­ügyminiszter kulturális, tudományos és műszaki egyezményt írt alá. — • — Juan Domingo Perón volt argentin elnök ezernyi híve a francia elnök fogadtatását kormányellenes tüntetés re használta fel. A Psrón visszatértét követelő tüntetőket végül is a lovas rendőrség kergette szét. A terroristák és a rendőrség összetűzései során nyolc rendőr megsebesült. Huszon­négy tüntetőt letartóztattak. - • — Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok bizalmatlanul tekint De Gaulle latin-amerikai körútjára, George Ball államtitkár-helyettes rádióinterjújában mégis kijelentette, hogy az USA kor­mánya De Gaulle útjával kapcsolatban pozitív álláspontot foglal el, s hogy eredményeivel elégedett. Chile ellenzi a francia atamkísérleteket Santiago de Chile (ČTKJ — Dr. Edu­ardo Cruz Coke, a chilei állami atom­energia bizottság elnöke rámutatott a Muroroa csendes-óceáni szigeten ter­vezett francia hidrogénbomba kísér­leti robbantásának súlyosan veszélyes voltára. Az El Siglo újságnak adott interjújában a chilei tudós különösen a kísérleti robbantások utá« vissza­maradt radioaktív hulladék veszélyes­ségét hangsúlyozta. A tervezett francia atomkísérletek­kel kapcsolatban a Békevédők Chilei Bizottsága nyilatkozatot adott ki, amelyben többek között leszögezi: Az­zal, hogy Franciaország nem írta alá a moszkvai atomcsendszerződést nem­csak, hogy elzárkózott egy pozitív lé­péstől a világbéke érdekében, hanem saját atomiitőerejének megteremtésé­vel egyik "kerékkötőjévé válik a bé­kéért vívott küzdelemnek. A FINNORSZÁGBAN tartózkodó D. F. Usztyinov, a Szovjetunió miniszter­tanácsának első elnökhelyettese Tamperébe, a nagy finn ipari köz­pontba látogatott. (CTK) MONTY METH LONDONI LEVELE A JAPÁN KOMMUNISTA PÁRT NÉGY KÖZPONTI BIZOTTSÁGI TAGJÁNAK NYILATKOZATA A moszkvai Pravda hétfői száma Vszevolod Ovcsinnyikov tokiói tudó­sító tollából közli Sigu, Szuzuki, Na­kano és Kamijama, a Japán Kommu­nista Párt Központi Bizottsága négy tagjának közös sajtónyilatkozatát. A négy elvtárs hangoztatja, a Ja­pán Kommunista Párt jelenlegi veze­tősége eltér a nemzetközi kommunis­ta mozgalom fő Irányvonalától, a test­vérpártok nyilatkozataitól és szakadár politikát követ. A vezetőség tulajdon képpen sutba dobta a pártprogramot, üldözi a becsületes párttagokat, sza kadást és zűrzavart idéz elő a mun kásmozgalomban, valamint a béke szerető és demokratikus erők sorai­ban, és ezzel nagyon árt a japán nép, a szocializmus érdekeinek. A Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának négy tagja hangoztatta ja: Itt az Idő, hogy az igazi kommu-. nisták leküzdjék a szakadárságot és megteremtsék a párt egységét, össze­fogottságát, hogy Japán a béke, a függetlenség, a demokrácia és a tár-, sadalmi haladás útjára térjen A négy elvtárs kijelenti, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom fő irányvona­lát védelmezi a japán munkásosztály-; lyal együtt, minden erejével azért fog küzdeni, hogy a Japán Kommu­nista Párt alkotó marxista—leninista párttá váljék. WALDECK ROCHET: AZ FKP A NEMZETKÖZI ÉRTEKEZLET HÍVE Waldeck Rochet, a Francia Kommu­nista Párt főtitkára az új központi pártiskola ünnepélyes megnyitása al­kalmából mondott beszédében hangoz­tatta, hogy a párt elvi ellenfele a mai személyi hatalmi rendszernek, függet­lenül attól, hogy De Gaulle külpoliti­kájának vannak bizonyos pozitív vo násai. A gaullista rendszer az alap vető kérdésekben ugyanis nem követi Franciaország és a világbéke érdekeit. Rochet a nemzetközi kommunista mozgalom jelenlegi helyzetét érintve kijelentette, hogy a kínai vezetők ma minden alapvető kérdésben szemben állnak a nemzetközi kommunista moz galom fő irányvonalával. Fontos, hogy FKP valamennyi tagja lássa azt a veszélyt, amellyel a kínai dogmatiz Pusztít az orkán Washington (ČTKJ — Amíg a Hil­da nevű orkán csupán kiadós felhő­szakadásokban tombolta ki erejét, addig vasárnap váratlan hevességgel tört New Orleansra az orkán várat­lan utóhulláma. A lakosság zöme ép­pen a templomokban tartózkodott, ahol hálaadó istentiszteleteket tartot­tak azért, hogy az orkán elkerülte vá­rosukat. Az orkán 144 kilométeres se­bességgel száguldott és a Pontchart­rain-tó vizén 19 méteres hullámokat korbácsolt. A partvidék luxusvillái tel­jesen ki voltak szolgáltatva a vihar­nak. A hivatalok felhívták a partvi­dék lakosságát, készüljön fel az eva­kuálásra. A Hilda orkán tovább pusztít: Lou­siana állam alacsonyan lékvő terüle­teiről ezreket kellett biztonságba he­lyezni. A legelők tavakká változtak, s az utcákat és utakat gyökerestől kitépett fák torlaszolják el. A hurri­kán óriási károkat okozott a kávéül­tetvényeiről híres Cajul területén is. Sok városban szünetel az áramszol­gáltatás. Erath városban a vihar megsemmi­sítette a víztárolót és ledöntötte a városháza tornyát. Nyolc ember éle­tét vesztette. Eddig számítások sze­rint a Hilda mintegy harminc ember halálát 'okozta, s a kárt harmincmil­lió dollárra becsülik. . mus és a kínai vezetők nacionalista kalandorpolitikája a kommunista mozgalmat fenyegeti. A Francia Kommunista Párt a test­vérpártok nemzetközi értekezletének összehívását szorgalmazza, hogy meg­őrizzék a mozgalom egységét — mon­dotta az FKP főtitkára. Már harmadik hete tart a tejsztrájk Párizs (ČTK) — A francia tejter­melők sztrájkja immár harmadik he­te tart, s lényegében elterjedt a já­rások többségében. A nagy városok központjaiban továbbra is szünetel a tejellátás. Friss tejet csupán a kórházak, klinikák, óvodák és aggmenhelyek kapnak. A legutóbbi hírek szerint két já­rásban — Morbihanban és Meurthe et Moselleben — befejeződött a sztrájk. A sztrájk folytatása Strassbourgban, ahol a helyi lakosságot Kehli nyu­gatnémet határmenti városból látják el tejjel, bizonyára több akadályba ütközik majd. Ezzel szemben a sztrájkmozgalom maradéktalanul el­terjedt Lyonban és Le Havreban, Dieppeben s Rouenben ugyancsak csak kitört GOLLAN: iának síkra kell az London (ČTK) — J. Gollan, Nagy­Britannia Kommunista Pártjának fő­titkára Rhonddeban tartott választási beszédében kijelentette; Nagy-Britan­nia nemzetközi befolyását fel kellene használnia arra, hogy szorgalmazza a hatékony tárgyalásokat az atomfegy­verek betiltásáról és a teljes leszere­lésről Értelmetlenség — mondotta —, a miniszterelnök az atomfegyverek betiltásáról szóló egyezmény aláírá­sát ígéri, s ugyanakkor részt vesz a NATO sokoldalú atomereje kialakítá­sának előkészületeiben. Félnek a kommunisták szavától A kommunista párt elszánt harca a szólásszabadságáért, a rádió­ban és a televízióban a választási kampány eddigi legnagyobb problé­májává nőtt. Nemcsak az újságok ve­zércikkei, hanem a kormánykabinet is foglalkozott a kommunisták figyel­meztetésével, hogy jogi alapon köve­telik majd a választások érvénytelení­tését azokban a kerületekben, ahol nem engedélyezik a kommunista párt adását a televízióban és a rádióban úgy, mint a többi pártnak. Egy 1949-ben hozott törvény szerint minden jelöltnek egyenlő lehetőséget kell biztosítani programja kifejtésére. Ennek ellenére a Konzervatív, a Libe­rális és a Munkáspárt titkos megálla­podást kötött, hogy a televízióban és rádióban csak az a párt léphet fel, amelynek legalább 50 jelöltje van. Ezzel kirekesztették az éterből a kom­munista pártot, mely anyagi nehézsé­gei miatt csak 30 jelöltet állíthatott. A Konzervatív és a Munkáspárt to­vábbra is csökönyösen ragaszkodik e törvényellenes megállapodáshoz. Csak Frank Byers, a Liberális Párt válasz­tási bizottságának elnöke foglalt ál­lást a kommunisták szabad szólása mellett. Miért igyekeznek az illetékesek mindenáron megakadályozni azt, hogy a kommunisták a nagy tömegek előtt fejthessék ki programjukat? A két fő párt megegyezése alap­ján a választási kampányban kitér a fő'problémák fejtegetése elől. Válasz tási programjaik alig különböznek egymástól. Wilson munkáspárti vezér jómaga is beismerte: „Most, hogy a toryk is magukévá tették a korsze­rűsítést és a gazdaságfejlesztést, a két párt célkitűzései csaknem egy­formák." A Konzervatív, a Liberális és a Munkáspárt a béremelés korlátozását szorgalmazza. Nem szándékoznak .megszüntetni a 200 monopólium ural­mát Anglia gazdasága felett, hívei Nagy-Britannia NATO-tagságának, nem ellenzik az amerikai nukleáris fegy­verekre támaszkodást, sem az or­szágnak ebből eredő politikai függő­ségét. Továbbra is hajlandók az an­gol csapatokat a nyersgumi- és cín­érdekeltségekért a tengeren túli dzsungel-háborúkban elvéreztetni. Ezek ellen harcol a kommunista párt. Ha tehát most lehetősége nyílna a nagy tömegek előtt felszínre hozni a többi párt által ravaszul „a szőnyeg alá söpört" kényes kérdéseket, kifejte­ni számos fontos gazdasági, szociális és egyéb kérdésben a többi párttól lénye­gében eltérő politikáját, a nyilvános­ság minden bizonnyal kikényszeríte­né a két fő párt állásfoglalását is e fontos problémákban. A kommunisták arra is felhívnák a választók figyel­mét, mily veszedelmesen hasonlít a jelenlegi gazdasági helyzet az 1959. évére, amikor a kormánynak sikerült rövid időre a választások előtt mes­terségesen fenntartania az országban a jólét látszatát. Ám csakhamar be­állt a pangás, bezárultak a gyárak és bányák kapui, s következett a mun­kanélküliség és a bérfagyasztás. A kommunisták programjának szé­les körű ismertetése után minden bi­zonnyal élénk vita indulna a válasz­tók soraiban A Konzervatív és a Munkáspárt nem ok nélkül tart attól, hogy a többi pártétól teljesen eltérő politikai program megismerése szá­mos választóban felébresztené az ér­deklődóst, s mi több, szavazataikkal ezek igyekeznének nemcsak kormány­változást előidézni, hanem a kapita. lizmus és a szocializmus, í nép és a monopóliumok között választani. E „veszélyt" igyekeznek elhárítani a konzervatív- és a munkáspárti veze­tők csökönyös magatartásukkal, amellyel a kommunista választási propagandát akarják az éterből kire­keszteni. Ám a közvélemény ebben a demokrácia megsértését látja és ro­konszenvez a kommunisták szólássza­badságának követelésével. 1964. október fi. * 3 ÍJ] P 7 Q

Next

/
Thumbnails
Contents