Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-06 / 278. szám, kedd

Új arcú város a Kárpátok alatt Ä Duklai-szor őstől délre, a cseliszlovük—lengyel határ közelében folyó Ladomirka mentén fekszik Svid- ník. Az ország egyik „kapujaként" emlegeti a krónika. Ezen a „kapun" keresztül tért viszsza hazájába 1806 január elején a Svidník lakossága által szívélyesen fogadott orosz hadvezér, Michail IIlarionovics Kutuzov. A városi nemzeti bizottság emeletes épületének falán emléktábla örökíti ezt az eseményt. Hazánk történelmének eseménygyűjtö tárában a hősies felszabadító harcok révén örök időkre érdemleges helyet kapott Svidník neve. Húsz esztendővel ezelőtt, a szovjet és csehszlovák hadsereg súlyos harcok árán ennek az akkor 750 lelket számláló járási székhelyének határában lépett hazánk területére. Azóta Svidník 4000 lakosú várossá fejlődött. Szinte idekívánkozik az alábbi összehasonlítás, melyből világosan kiérezhető szocialista rendszerünk gondoskodása Kelet-Szlovákia valamikor legelmaradottabb vidékéről. Mi volt Svidník és környéke? Az ország egyik „leggazdagabb" olcsó munkaerőtartaléka itt volt. A lakosság túlnyomó része a tengeren túlra vándorolt, külföldön keresett munkát, megélhetést. Az alacsony termelési szinten mozgó mezőgazdaság a lakosság legcsekélyebb szükségleteit sem biztosította. A munkanélküliséggel párosuló gazdasági elmaradottság kedvezőtlenül hatott az itt élő dolgozók életszínvonalára. A szegényes viskókban évtizedeken át mécses és petróleumlámpba égett. A volt járási székhely néhány hivatalát és a „befolyásos" családokat Rubin nagykereskedő malmának áramfejlesztője látta el villanyárammal. Ki törődött annak idején a hiányos táplálkozás következtében legyengült dolgozók egészségével? A tfolt svidníki járásban 1940 táján egy orvosra bízták 17 ezer ember sorsát. Nem csoda, ha például a csecsemőhalandóság ezen a vidéken magasan, túlszárnyalta az országos átlagot. Svidníken és környékén 32 általános iskola és egy polgári iskola működött. Ezt 1932-ben létesítették. A lakosság 17 százaléka írástudatlan volt. Az 1930—38-as években a környékről az ügyvédek, papok, kereskedők csemetéi közül öten tanultak főiskolákon. A második világháború betetőzte Svidník és vidéke lakosságának szegénységét és szenvedéseit. A német fasiszta hordák kíméletlenül lerombolták a szabadság, emberibb élet után óhajtozó emberek családi fészkeit, elhurcolták a munkabíró apákat, elrabolták a teheneket, lovakat. Útjukat pusztulás jelezte ... A felszabadító harcok Üf®n nem volt könnyű feladat eltávolítani a háború okozta anyagi károkat, újHihetetlenül megváltozott Svidník az elmúlt 20 év alatt. 150 millió korona összköltséggel felépült egy új ruhagyár, kórház és poliklinika, kultúrház, 302 lakásegység és iskola. Felvételünkön néhány új lakóház. (CTK — G. Bodnár felvétele) jáépíteni a romba döntött házakat és középületeket, biztosítani a lakosság emberibb ellátását, megoldani a foglalkoztatottság kérdését. Népi demokratikus rendszerünk messzemenö gondoskodása folytán azonban új élet távlatai bontakoztak ki a Kárpátok alatt. A felszabadulás óta eltelt időszakban államunk csupán Svidník város gazdaságfejlesztésére 156 millió koronát áldozott. Az utóbbi tíz évben a több mint 3 ezer lakost számláló meggyarapodott városkában 345 állami és 220 egyéni lakás épült fel. A város peremén 19 millió korona beruházással modern ruhagyárat létesítettek, amely négy éve 1200 embert foglalkoztat. Jelenleg folyamatban van a gyái; kapacitásának bővítése, ami további 500 dolgozó alkalmazására ad lehetőséget. Állandó kereseti lehetőséget nyújtanak az elmúlt esztendők folyamán felépített egyéb létesítmények is, mint például az építővállalat, korszerű pék üzem, a „Dukla" szálló, a 97 férőhelyes új kórház, a gépállomás, az állami erdészet, a Csehszlovák Autóforgalmi Vállalat, a 140 ágyas nyugdíjas-otthon, a korszerű épületekben elhelyez«tt állami gazdaság stb... jelentősen javult az egészségügyi gondoskodás. A több mint 9 millió koronás költséggel felépült kórházban és a város körzeteiben 21 orvos és 100 egészségügyi dolgozó látja el a betegeket. A követelményeknek megfelelően felszerelt „Szolgáltatások Háza", az emeletes, közel 3 millió koronás költséggel épített Művelődési Otthon, az új szabadtéri színpad és sportstadion az, eddiginél sokkal kulturáltabb éle^ te t biztosít Svidník lakosainak. Anyagi jólétük örvendetes javulása mellett bizonyít az a tény, hogy míg húsz évvel ezelőtt mécsesek s petróleumlámpák világítottak a házakban, ma nincs Svidníken olyan háztartás, ahol ne lenne mosógép, rádió. A városi nemzeti bizottság nyilvántartásai szerint 150 tv-készülék és 30 személyautó van a városban. * » » Néhány adat Svidník város fejlődéséről. De ez még nem minden. Ezzel nem fejeződött be a városkáról és környékéről való gondoskodás. Még virágzóbb jövő vár erre a vidékre. Annál is inkább, mert Svidník, — hazánk felszabadulásának kapuja — a , turista és idegenforgalom központjává vált. —ik— MIRŐL ÍR A RUDÉ PRÁVO? Értelmiségi objektivizmus és proletár pártosság a személyi kultusz bírálatában Néhány hónlappal ezelőtt Visszhang című rovatunkban távirati stílusban tájékoztattunk az utóbbi idők kétség teleniil legnagyobb és legjelentősebb irodalmi-politikai vitájáról, amelyet Jirí GrúSának, a fiatal cseh írónemzedék tagjának a Literárni novinyLen megjelent cikke váltott ki. A harmincas évek kimagasló kommunista költőit, többek között V. Nezvalt és St. K. Neumannt vette célba s nemcsak művük egy-egy részletét, hanem emberi és politikai arcélüket is bírálattal illette. Főleg két lapban, a már említett Literárni Noviny-ban és a Rudé právo-ban szenvedélyes vita kezdődött, de véleményt mondottak más kulturális lapok is. Bár mi magunk beharangoztuk ennek a vitának részletes ismertetését, menet közben kénytelenek voltunk más megoldáshoz folyamodni. Az anyag ugyanis olyan nagy terjedelmű, és gondolataiban annyira szerteágazó, hogy a részletes ismertetés lehetetlenné vált. Ezért közöltük kivonatokban például Taufer és Kolár írásait, akik a Rudé právoban védelmükbe vették a cseh kommunista avantgarde költészet nagyjait. Közben kiszélesedtek a polémia keretei is, nyíltabban esik szó arról a kérdésről, amely a sorok között megbújt a vitaindító irásban is: menynyiben járult hozzá az első köztársaság kommunista értelmiségének „hite" a sztálini törvénysértések elkendőzéséhez és nálunk az ötvenes évek elején a személyi kultusz akadálytalan érvényesüléséhez. A szubjektivizmus és a pártosság nem azonos Fr. J* Kolár, aki immár harmadik cikkével jelentkezik ebben a vitában, a Rudé právo minapi számában ezt a problémáit is fejtegeti. Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy főleg őt érte a bírálat — utoljára a Literárni noviny kerekasztal beszélgetésében — hogy kiállására rányomja bélyegét a szubjektivizmus. Míg ellenlábasát, J Grúšát, a harmincas évek tapasztalataival koránál fogva nem rendelkező fiatal nemzedék rokonszenvesebb szubjektivizmusa jellemzi, amely erőteljesen követeli a „tiszta asztalt" —, állapították meg a kerekasztal-beszélgetés résztvevői.— addig Kolár szemlélete az „egyoldalú, történelmi és személyi szubjektivizmus" jegyeit hordja. Itt kell megemlítenünk a további jelentős körülményt. Kolár ugyanis nemcsak tevékeny résztvevője volt a harmincas évek mozgalmi éleiének, hanem egyben az ötvenes években szenvedő alanya is a személyi kultusz értelmetlen üldözésének: évekig börtönben sínylődött. Ezen a szilárd erkölcsi alapon állva joggal utasítja el a szubjektivizmus vádját. Hangsúlyozza, hogy mindig tárgyilagos igyekezett lenni, nem titkôlta a kellemetlen körülményeket sem s a marxista történelemtudomány alapelveihez igazodott. Szembehelyezkedett és szembehelyezkedik a történelmi események elvont, ahisztorikus és ezzel dogmatikus felfogásával. Ugyanakkor nem tagadja, sőt büszkén vallja, hogy valóban „szubjektív" és „egyoldalú" volt és marad is, amenynyiben e fogalmak alatt a célzatos proletár pártosságot értik. Harminc esztendős mozgalmi tapasztalatai alapján kijelenti, csupán a proletariátus érdekeinek pártolása, az ily jellegű „szubjektivizmus" és „egyoldalúság" tette és teszi lehetővé a kommunistáknak a helyes irányválasztást. Helyesen magyarázza, hogy álláspont-foglalás nélkül ez lehetetlen, hiszen azonos történelmi eseményeket és tényeket teljesen eltérően lehet magyarázni. Példaképpen említi meg, hogy a huszitizmusban Palacki) és Nejedlý a cseh nemzeti történelem legragyogóbb és leghaladóbb, az ellenreformációban pedig a hanyatlás korszakát látta Pekár reakciós történész teljesen ellentétes szemléletével szemben. Mélyen szántó a cikkíró megállapítása, hogy nemzedéke kommunistái nak erejét a pártos állásfoglalás hatványozta, s ugyanakkor kritikátlanságuk, a tények nem ismerete volt a gyenge pontjuk. Miért hittünk fenntartás nélkül? Ez a kérdés ma világszerte sok ezer kommunistát foglalkoztat. Nem véletlen, hogy a vitában Kolár elvtárs címére is elhangzott többször: mivel magyarázza ezt a hitet? A kérdés mögött megbújik a gondolat, hogy a két említett sorsdöntő időszakban szinte vallásos hit helyettesítette a tudományos megalapozottságú meggyőződést. A cikkíró erre próbál választ adni. Tényleg, a marxisták és a kommunisták hite alapjában eltér a vallásos hittől. A tudomány, az emberi gondolat erejében, a társadatjni haladásbana szebb jövőben hisznek. A harmincas években azonban a Szovjetunióban, majd az ötvenes években nálunk is ez a sziklára épült hit eltorzult. Az egészséges kételkedés, a bíráló felülvizsgálás szellemét kiszorította az egyetlen egy emberbe — Sztálinba — vetett hit. A kommunisták Sztálin személyét azonosították a Szov]etuníó és a szocializmus fogalmával. Hogyan kerülhetett sor erre a következményeiben tragikus fordulatra? A harmincas években a kommunisták Szovjetunióba és szocializmusba vetett bizalma a munkásosztály tapasztalataira, a marxista—lenini történelmi elemzésre, a szovjet élet konkrét ismeretére támaszkodott. Lássuk a té nyéket. Ebben az országban első ízben került végérvényesen hatalomra a munkásság és a parasztság. Az öt éves tervek idején szédületes iramban növekedett az ipari termelés. Kilenc év alatt például hatezer üzem épült fel. Huszonöt millió magángaz daságból irdatlanul nehéz körülmények között kialakult a szocialista nagyüzemi mezőgazdasági termelés. A Szovjetunió volt a földteke egyetlen országa, ahol a nemzetek és nemzetiségek sora békében és barát, ságban élt. Az életszínvonal ugyan még messze lemaradt a fejlett ipari országok mögött, de elvitathatatlanul sokkal magasabb volt a forradalom előttinél. Megszületett a szocialista EREK ES GEPEK 'Az idén kilencvenöt hektáron ter melt a Veľký Grob-i szövetkezet cukorrépát. A répaföldek megelevenedtek: a tagok igyekeztek kihasználni a napfényes időjárást. Hisz ha az őszi esőzések váratlanul bekövetkeznének .., Arra jobb nem gondolni. A felvásárló központban már sok vagon répa gyűlt össze. Tóth Aladár, a cukorgyár hetvenhárom éves minőségi ellenőre lelkiismeretesen vizsgálta át a halmokban tornyosuló répát. jobb is lehetne — jegyzi meg Rašo traktoros. — Hát bizony a termés gyengének mutatkozik — mondja a minőségi ellenőr — persze, az sem válik dii cséretükre, hogy sok répa hibás. — Hát igen — magyarázta Sido traktoros — csakhogy a répaföld nem olyan egyenes, mint az asztal. Nehéz ám a répaszedő gépet az egyenletlen talajon beállítani. Az idén a föld ke-, ménysége sem engedi meg, hogy mélyre eresszék — nem bírná el a traktor. Gondoltuk, jobb lesz, ha minderről a helyszínen győződünk meg. Az egyik huszonöt hektáros tábla szélén éppen akkor fordult be két répatisztító gép, amikor odaértünk. Megálltak egy pillanatra. Hideg, szeles idő volt. Rajta és Daniel traktorosok felhajtották kabátgallérukat. Karácsony és Bryndza segédtraktorosok is lekászálódtak a traktorról. Közben a répakombájnok is odai értek. Egyenként több mint hét heki tár cukorrépát szántanak ki naponta, s raknak a pótkocsikra. Palce és Pavle traktorosok segítőikkel, Polakoviccsal és Budayval, a répatisztító gépek munkásaihoz hasonlóan nem csekély igyekezetet fejtenek ki a f e-, hér aranyért végzett munkában. Az eredménnyel azért mégsincsenek meg;, elégedve: — Gyönge a termés — mondják kicsinyek a répák, a gép sokat tisz-i ütatlanul hagy. A kifogás persze nem a földben hagyott répafejek miatt hangzott el

x bár az sem dicséretre méltó. A kér,

s dés inkább az, miért hiányzik sok ré-. pának a hegye is...? Nem kell hozzá nagy tudomány, hogy az ember az okot megállapítsa: az ösztökét magasra állították, csakhogy alacso-t nyabbra is mehettek vele, a traktor rok nem bírnák vontatnt a gépet. Ez igaz. Érthetetlen azonban, miért, használják éppen a nagyobb teher.-í bírású traktorokat a répa szállítására, s a gyengébbeket a kombájnok vonta-. tására?_ Emberek és gépek a maximumot nyújtják ebben a munkában — nem ártana ezt az igyekezetet egy kis munkaszervezéssel eredményesebbé tenni. Kép és szöveg: J, S, alkotmány, amely rögzítette a dolgozók számos szociális vívmányát. S ez az ország volt a feltörekvő fasizmus áradata útjában az egyetlen szilárd gát. A tények, az eredmények meggyőzőek voltak. Kolár szépen és találóan összegez: „Tudatában vagyok, hogy sok művelt fiatal ember nálunk már régen legyintett „olvasókönyvre" emlékeztető hasonlataimra, mert már nem hisz bennük. De az igazság megszűnik igazság lenni csupán azért, mert ma az iskolában oktatják, míg mi a pad alatt olvašott tiltott irodalomból ismertük meg?" A tények hitelt érdemeltek, — az ellenfél nem A Szovjetunióról alkotott kép nem volt egysíkú és egyszínű. A kommunisták nálunk tudták, mennyi áldozatba, lemondásba, milyen nehéz akadályok leküzdésébe került mindez. Sok mindent „elárult" ebből Gladkov, Katajev, Erenburg egy-egy műve. A kollektivizálás folyamatában sem láttak kényelmes sétát jól aszfaltozott korzón. Felfogták, hogy ez a forradalom talán még az októberinél is nehezebb. Erről is hírt adott Solohov, Panfjorov, Ejzensfejn. Az sem volt titok, hogy a Szovjetunióban vannak börtönök és munkatáborok. Aki látta például Pogogyin Az arisztokraták vagy a Kreml toronyórája című drámáit, tudomást szerzett erről. /. Fučík 1936-ban riportot írt K. L. Ramzlnról, a kiváló tudósról, akit ellenséges tevékenység miatt börtönbüntetésre ítéltek, majd jó munkájáért öt év múlva szabadlábra helyeztek. Fuöík riportot írt a lefortovo-i fogházról is. Az igazat írta meg, tárgyilagos volt s a kommunisták, a munkások nálunk teljesen természetesnek tartották, hogy a Szovjetunió az elnyomás eszközeivel és intézményeivel is védekezik az ellenséggel szemben. „A tragédia éppen abban rejlik — írja Fr. J. Kolár — hogy a kommunisták elöntő többsége, épp úgy, mint Fuöík, mit sem sejtett a lenini normák, a szocialista törvényesség megszegéséről, Fucík nem hazudott. Az igazat írta arról, amit valóban látott. S ebben jelentkezett korabeli illúziója... mivel a teljes igazságot nem ismerte." A kommunisták nem adhattak hitelt a burzsoáziának és a trockistáknak, akik „a sztálini diktatúra borzalmairól" beszéltek. Annái is inkább, mivel nemegyszer a saját tapasztalatukból meggyőződhettek róla, hogy az ellenség — nem mondott igazat. Még a gondolatot is elhessegettük így történt az, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. A tények ismeretének hiányával magyarázható, hogy az ötvenes években nálunk is hasonló jelenségek ütötték fel a. fejüket. Ehhez még hozzájárult, hogy a Szovjetunió második világháborúban aratott győzelme mindennél meggyőzőbben tanúsította a szocialista társadalmi rend fölényét, lényegében igazolta a Szovjetunióról kialakított', megmásíthatatlannak vélt képet. A párt tagjainak és funkcionáriusainak zöme nálunk sem tudott semmit a szocialista törvényesség megszegéséről, a kivizsgálási módszerekről, feddhetetlen kommunisták üldözésének igazi hátteréről. Kolár elvtárs megemlíti például, hogy ő maga még 1952-ben is összeveszett egy elvtárssal, aki tájékoztatta a biztonsági szervek eljárásáról. Sőt mi több, a börtönben is évekig az a meggyőződés éltette, hogy a biztonsági szervek az ellenség kezére kerültek s embertelen eljárásukról mit sem tud sem Sztálin, sem Gottwald, sem a párt vezetősége. Ennek még a gondolatát is elhessegette, mivel a történteket merőben összegyeztethetetlennek tartotta a leghumanistább tanítással, a szocializmussal. Végereményben ez a meggyőződés az idők során helytállt. A szocializmus, Marx, Engels és Lenin nagy gondolatai, erősebbeknek bizonyultak a személyi kultusz torzító hatásánál. Hruscsov elvtárs leleplező szavai a XX. kongresszuson tnég a jogtalanul bebörtönzött kommunistákat is megdöbbentették Csak ekkor Ismerhették fel ők is, hogy a személyi kultusz nemcsak a törvénysértések sorozata volt, hanem egyben fokozatosan beszüremlett ideológiánkba, egész életünkbe. Eltartott még bizonyos ideig, amíg pártunk fokozatosan győzelemre juttatta a XX. kongresszus gondolatait, de „nekünk mindig mély meggyőződésünk volt, hogy erre végül is sor kerül s a párttól, annak törekvéseitől bensőnkben sohasem váltunk el." • Nemrégen egyik barátja felvetette előtte a sok kommunistát nyugtalanító kérdést: hogyan kerülhetett sor mozgalmunkban egy nemzedék életéÜ] SZÖ 2 * 1964. október 8.