Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-31 / 303. szám, szombat

F Á B R Y ZOLTÁN: Radnóti Miklós, a költészet vértanúja „Mi a költő? Ha tiszteletről van szó, semmi. Ha üldözni kell, — minden!" (V. Hugó) KÖLTÖK AZ ÉLET-HALÁL DOLGAIT éneklik. A halállal szembenéző költő azonban nemcsak önmaga, de kora felett is ítéletet tart. Ez elkerülhetetlen és kikerülhetetlen. A halál: életösszegezés és így végeredményben ítélet. Az utolsó ítélet víziója az igazság végrealitásának elképzelése. Akinek félteni- és titkolnivalója van, akinek magyarán mondva, vaj van a fején, az nem állhat meztelenül a számadás elé. „Megméretett és könynyűnek találtatott": a rossz lelkiismeretű egyén és a mások rovására élő társadalom egyformán féli és félti ez ítéletformulát, ahol nincs kivétel és nem segit többé pénz, rang, hatalom, ravaszság vagy zsarnokság Igaz költő mindig ilyen ítéletet tart: az önmegelégedettség légkörét zavarja és a hazugul, mások elől ellopott élet haszonélvezőit álcázza. Az ilyen költő — akárcsak Ady — az ítélet harsonája: „Aki csak élt mások könnye árán, rettenetes, rút véggel pusztul". A költő a mindenséggel tart rokonságot. Szeizmográfszerű érzékenysége a lét és nemlét titkait jelzi: Ady a „Minden titkok verseivel" ajándékoz meg bennünket! Ez a szeizmográf a legvadabbul a halál áramkörében jelzi a veszélyt és a nagyságot. A költő csalhatatlan vészjel. Még nem volt háború, de a költők verseibe már belopódzott a halál. 1914-et egész költőnemzedék előzte meg és ennek a nemzedéknek egyik közös nevezője: a haláltudat. A német militarizmus, mely döntő módon robbantotta ki az első világháborút, a második kizárólagos oka lett... A figyelmeztető, a riasztó szó újra a költőt illeti. Tegnap is szólt: Ady a halottak élén zengte jaját és átkát. A második világháborúnak is megvolt a magyar költője, ki a halotakkal menetelt végig, sírig, halálig. A fasizmus ölte meg: ige volt és mártír lett. Példája ma kétszeresen bizonyít: költő szól hozzánk, kit vértanúság igazol. Radnóti Miklós áll elénk, ki eddig is elmélkedésünk alanya és tárgya lehetett. Radnótit most 20 éve a német fasizmus ölte meg, pontosabban a hitleristák és nyilas keretlegényeik. Ha. lála: német bűn és magyar szégyen. De Amerika? mondhatná valaki. Radnóti Amerikát is mondott: költészete New Yorktól a Tiszáig ért. Radnóti halálsejtelme az életéberséget szolgálta: a német fasizmus áldozata éberen reagált minden rokon világtünetre. New Yorkban a yankee-barbarizmus megölte John Lowe néger költőt. Megölhette büntetlenül, „mert nagy a Ku-Klux-Kian s neki esik. övé a szőlő és levegő! A tej föle itt is néki ráncosodik". Itt: a Tiszánál, ahol költőnk a híd alatt látja forogni megölt néger testvérét: „Örvény vagy most, hogy megölték benned a verset s barna szemeden hogy féreg ül. Növekedi!" 1932. április 24-én Radnóti a költő vértanúságának lényegét mondja ki: a halál és gyilkosok feletti győzelmet és e győzelem megállíthatatlanságának beteljesülését az utódokban: Növekedj I A líra a jóság, tisztaság és boldogság vágyéneke. Tárgya — paradoxmód — épp azért ezek embernyomorító ellentéte. A költő felfedi és megrohamozza mindazt, ami ezt a vágyálmot akadályozza. Az ily természetű vers azt tudatosítja, hogy a képbe idegen test kerül, mire a szeizmográf veszélyt jelez, fgy születik meg korunk verse a „Táj, változással". Valaki belépett a képbe és a harmónia rögtön felbomlott, a táj egyszerre és gyökeresen változott meg: „két csendőr, kiket árnyékuk kísért, jött a szántáson által". A kakastollas csendőr: a magyar osztályuralom őre kivédhetetlenül beleivódott Radnóti verseibe: „szavaim messze, kakastollak közt porverte menetelnek". A szavak hazataláltak: a port csendőrkísérte munkások és parasztok verik fel... A költő élete egy sorsról beszél: „Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kísértek végig az úton". Az indulás is értük szól: a „Keseredő" a magyar szegénysors vigasztalanságában fogant. Nem csoda, ha a költő felhorkan: „nyelves tűz leszek én urak fejebúbján" Az eredmény: „jaj, baj és ügyész". Első könyvét elkobozzák, oda se neki: „huszonkét szemtelen évem az éjjel bevacsorázik három csillagot". Mi mindennek kellett történni, hogy az a hetyke dac kiírthatatlan haláltudattá — „Járkálj csak, halálraítélt" — keseredjen? Egy kor válaszol e kérdésre, egy egész ország, egy világ: „oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra. ,.. mikor besúgni érdem volt s a gyilkos, az áruló, a rabló volt a hós... Oly korban éltem én e. földön, mikor ki szót emelt, az búhatott, s rághatta szégyenében ökleit, — ŰZ ország megvadult s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen Ez már a végszövegezés: a fasizmus kórképének végstádiuma. A dátum: 1944. május 19. De a haláljegy már régen ott lángol a homlokon: „Komisz jövőd úgyis kísér és sorsod úgyis lankadó mint halálrasebzett őzeké". A költő „hűvös, rothadó avarban" áll: a bomló világ gyilkos láza a „szélfútta tiszta szívben" kivédhetetlen halált idéz: „a szív ifeat, régóta kínzom, már évek óta élek így, vad bozótban, ártatlan Robinzon, ki békén tett-vett s közben tudta meg, nem védi semmt és a házat, melyet jó magasra épített fel. ledöntik s harsogó vadászat kél ellene s az elbukó nap vérében ázva gyilkos és hallgatag vadászok hallgatóznak." A költő már nem a halál, de a gyilkosok és gyilkosság tudatosítója. Radnóti haláltudata így mélyül el — küldetéstudattá: „a kacér kapaszkodót úgy váltja fel, halálos, hős orom... mely túlvisz majd e mély koron". A barna fertővel szemben „vad versre készül", de „rémült csönd keríti": az ország rabcsöndje, az antifasizmus magyar visszhangtalansága ... Országot ijeszt: szabadságot ébreszt és irgalmat kér: békét, büntetlenséget. Hogy szereti hazáját! öv ja, félti „e lángoktól ölelt kis országot" az oktalan pusztulástól. Sebeit mutatja, érdemeit: a tíz igazat, kik miatt megérdemli a kegyelmet: „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkezünk, mikor, hol és miképp, de élnek dolgozók itt, költők ís bűntelen és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világit bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva. míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek." Aki ilyen feleletet vár, az a szabadság elkötelezettje — halálig. A szabadságé, mely nem némulhat el a fasizmus vílágrabjaként! Radnóti tisztasága fénylővé, kristályossá teszi a haláltudatot, amikor „rémült gyermekét szoptatja . .. szederjes mellén a dajka idő". A csúszós vérundor fertőjében a tisztaság erkölcstudatot jelent. A szó: erkölcs és így sebezhetetlen: őrizz és védj, fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem: tiszta szavam sose kormozza be a barna füsttel égő félelem!" Nem búcsút énekel, nem halált a halálraszánt, de legszebb, legjobb éle. tet: értelem és szabadság dalát, mint társa, József Attila. „Bomlik az értelem": ijed fel 1941 ben. A fasizmus az értelem elleni lázadás barbarizmusa, költő csak az antifasizmus lényegét mondhatja: „Es mégse hagyj si karcsú Esz! ne éljek esztelen. Ne hagyj el meggyalázott édes Értelem!" A fasizmus a „termő férfikort" a rémületre állítja be. Van, akit megfélemlít, lakájjá vagy árulóvá tesz. „Ha ezt követed, élhetsz valahogy" — ds utána az esti csöndben „leköpheted magad!" írja a kortárs útlevelére: „mert mocskol a kor". De van egy másik út: tiszta, nehéz és halálos: a dacé, a lázadásé, az ellenállásé: E napokban újította fel 21 évi sziinet után a prágai Smetana Színházban Richard Wagner Lohengrin című operáját. Ezt az operát először 1885. január 12-én mutatták be Prágában. Adolf Cech betanításában. A mostani előadást Karel jernek rendezte és Róbert Brock érdemes művész vezényli. Felvételünkön az opera első felvonásának egyik jelenete. (CTK — J. Dezort — felvétele) A MAGYAR NÉPZENE ÚTJA Andróssy Tibor: Sárkányeresztés (fametszet, 1963) József Attila „országos volt a pusztulásban". Radnótit sem sirathatjuk és éltethetjük másképp. Mártír volt és meghalni valamiért nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint élni valamiért. Költő volt. Az élet és halál dolgainak tudója, vállalója. A költő a realitás vállalója. A valói úgy mondja, hogy igaz legyen. Radnóti költészetének fasizmust vádoló és elmarasztaló igazsága kétségtelen. Egyszeriségében, egyszerűségében cáfolhatatlan: „Költő vagyok, ki csak máglyára fó, mert az Igazra tanú. Olyan, ki tudja, hogy fehér a hó, piros a vér és piros a pipacs. Es a pipacs szöszöcske szára zöld. Olyan, kit végül is megölnek, mert maga sosem ölt." Radnóti a költészet vértanúja. Mi a költészet? Vietor Hugó szerint „bonthatatlan, ronthatatlan, ellenálló elem". Tehát mindaz, ami Radnótit jelenti: egység, tisztaság, ellenállás! A költészet: küldetéstudat. A vállalás, a kimondás erkölcsi tudata. Esztétikája: e magatartás szépsége, — neheze. Az ellenállás erkölcsi tántoríthatatlanságának és a kifejezés tökéletességének emberi egysége biztosítja Radnóti nagyságát. Nem a halál nagyltja Radnóti életművét, nem ez fokozza értékét — mint sok más esetben — jelentőségén túlra, de ellenkezőleg, a mű tökéletessége, megrázó szépsége vonzza a vértanúság szentesítő jegyét. Vértanúsága a mű nagysága arányában válik mondanivalóvá és növekedik jövővé, halhatatlansággá. Amikor gyilkosai, maguk is üldözötten, a bori rézbányákból továbbhurcoiták, Radnóti a dunántúli Abdánál tarkőlövéssel bukott a tömegsírba. A sír feltárásánál zsebében megtalálták utolsó költeményeit: „A század bűzös vad csomókban áll. Fölöttünk fú a förtelmes halál". De a fej oldalra fordul és csodát lát: „Itt még vizet fodroz a tóra lépő apró pásztor lány s felhőt iszik a vízre ráhajolva a fodros birkanyáj" Angyali mosoly a halál küszöbén: táj, változással! Hol fullánkod, halál? Gyilkosok, kit akartok megölni? Hiába már minden: ez a költő, ez a magatartás sebezhetetlen. Hol van ő már haláltól, hóhértól, golyótól? A költő, a gyilkosoktól megszabadult táj szépségét és jövőjét köszönti: a békét! Radnóti haláltudata: áldozati tudat. Halál a nagyobb, a jobb, a szebb holnapi életért. Minden versét, minden sorát a jövő felé fordulva mondta: „Látni szeretném újra a bűnös várak elestét s mint tanú szólni a kései kornak" Radnóti az igazra volt tanú. Életével, halálával, a jövő bizonyosságát mondotta ki: ítéletet gyilkosai és önmaga felett: „szétszór a szél és — mégis a sziklaszál ha nem ma, — holnap visszadalolja majd, mit néki mondok és megértik nagyranővő fiak és leányok". „Gondold eV. hogyha lázadsz, jövendő AMIKOR RADNÖTI az Amerikában fiatal koroknak embere hirdet meggyilkolt néger költőt ölelte magás pattogó hittel számot ad életedről; hoz, kimondotta a vértanúság törtészámot ad és fiának adja át nelmi törvényét: „Növekedj!" Radnóemlékedet, hogy példakép, erős fa tit olvasva, Radnótira emlékezve, öszlegyen, melyre rákúszhat a gyönge szegezön és továbbadón mi sem mondnovendék!" hatuak mást: N ö ve.ke.dj4 Több mint egy ezredévvel ezelőtt, amikor a magyar nép letelepedett a Duna-Tisza közén, Nyugat-Európa országaiból nagy számban jöttek hittérítők az országba, hogy a vallás terjesztésével egyidőben kultúrát, írnioivasnitudást is terjesszenek Országszerte a pogány magyarok között. Ilyen hittérítő körúton volt Gellért püspök — a krónika nem jegyezte fel, hogy az ország melyik részét járta, csak annyit, hogy egyik este énekszót hallott. A nagy műveltségű püspököt a dallam eredetisége, csodálatos szépsége ámulatba ejtette, s elragadtatásában — a krónikás szavaival élve — így kiáltott fel: „íme, a magyarok szimfóniája"! A püspök kíséretében levő papok is csodálattal hallgatták a kis kézidarálóján gabonát őrlő parasztlány csodálatos, talán még az őshazából, az Urál tájáról hozott énekét. A dal,' a magyar nő éneke, mint a szirének kórusa az egykori mondai hősre, Odüsszeuszra, úgy hatott Gellért püskökre és kíséretére. Elragadtatásukban a meglepetéssel párosult csodálat hangján szóltak a honfoglaló, az alig letelepedett magyar nép gazdag dallamvilágáról. A korabeli krónikás ugyancsak ezt az eseményt jegyezte fel, de minden valószínűség szerint sok hasonlóval találkoztak mindazok, akik az ezredforduló táján Magyarországon megfordultak. A dal, az ének eredete, keletkezése, mint minden népnél, úgy a magyar népnél is, az ősidők homályába vész, de annyi bizonyos, hogy az ének lényegében csaknem egyidős magával az emberiséggel, és már jóval az írás-olvasás megjelenése előtt a dal, az ének már létezett, és a népek meseszerű, színes fantáziájú őstörténete így maradt fenn a énekesek által apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre szállva, az írás tudományának megjelenéséig, sőt még hosszú ideig ezután. A népi dallam és a szöveg összekötve időt állóbb, mint legkiválóbb ötvözet, a dailam is és a szöveg is az idő folyamán átalakul, csiszolódik, eredeti történeti hiteléből veszít, de szépségben, mondanivalóban, dallamban és ritmusban tökéletesedik. Minden valószínűség szerint egy régi ősi dallam volt az is, mely Gellért püspököt és útitársait elbűvölte, de az utókorra már csak egy krónikás által megörökített elismerés maradt, de az is lehet, hogy ez az ősi dallam ma is fellelhető Bihari, Csermák, Lavotta muzsikáján keresztül, talán épp Bartók vagy Kodály gyűjteményeiben, feldolgozott művei valamelyikében, ott bújkál szinte észrevétlenül ízt, színt, bájt, ritmust adva annak. A kereszténység elterjedésével a vallási tárgyú énekek lettek a dominálók, de ezek mellett továbbra is ólt, sőt termékenyítően hatott mind a vallási, mind a világi dalokra az ősi népzene, de emellett bizonyos fokig önálló életet élt sirató, regélő virágénekekben, kobzosok, hegedősök lantosok gyermekjáték-dallamok, ballada- és ősi históriás énekeiben. A magyar királyok ós főurak váraiban, kastélyaiban fontos szerep jutott az énekmondókra, akik — környezetük és saját szórakoztatásuk mellett, — nem engedték feledésbe merülni az ősi monda- és dallamvilágot. A századokon át áramló francia, német, olasz és szláv zene mellett is — sokszor finomodva, csiszolódva azok által — életképes maradt a népi magyar zene. és a renaisance szellem lassú, de új friss fejlődést hozott ezen a téren is. Ebből az időből származik az első hiteles, kottával is megörökített magyar muzsika, illetve dal, a híres Beoskereki Nóta. Az ezerötszázas években Tinódy Lantos Sebestyén, Ilosvai Seiymes Péter, Enyedi György és sokan mások a népdalokhoz még komponálnak, kiegészítik azokat, így alakul ki egy jellegzetesen magyaros motívum, népdal, népzene, és akkor már mind gyakrabban jelenik meg szöveg nélkül, vagy több szövegformára ugyanazon dal, s ekkor születik meg az ugyancsak ősi tánczenén alapuló robi bánó ritmusú verbunkos., s ezt a szilaj, félig pásztoros, félig katonás hajdutánc zenéje követi, amely hol búsongó, hol barbárul pattogó és érces, s ezeket a német, olasz, holland és más országok zenerajongól joggal tekintették eredeti magyaros és egzotikus népi érdekességnek, de meg is maradt annak. Kiállta az idő próbáját a barokk, rokokó, később a modern zenei melódiákkal szemben. A XVIII. század folyamán kialakult kuruc dallamvilág, amely szinte egyesíti magába Európa népeink szabadságvágyát, abból is fakadt, hogy e zenei találkozás élménye mélységesen emberi, mondanivalója mindenkihez szól s a kor jelszava: — egyenlőség testvériség, szabadság — csendülnek fel benne. Ebben a korban születik Rákóczi — nóta, egy népdal, melyet később Berlioz és Liszt Ferenc zenei géniusza formált halhatatlanná, örökbecsűvé, de elsőnek Bihari János hegedűjén csendült fel. Bihari János a magyar zenei romantika és a nemzeti illúziókat kifejező zene, a verbunkos és a palotás virtuozkezű mestere, az új magyaros zene megteremtője. Bihari taelódiái gazdag népi díszítésűek, hajlékonyak, búsan csapongók, áradóan szárnyalók, mámorosan lendületesek, csillámló, olyannyira, hogy rövid idő alatt az új magyar romantikus népi zene Párizstól Moszkváig ellenállhatatlanul hódított. Bihari mellett az új zenei stílus kimagasló képviselői Lavotta János és Csermák Antal. Mind a hárman örök vándorok, nyughatatlan, forrongó, gyújtó fantáziájú művészek. Bihari a verbunkos és a csárdás, Csermák és Lavotta a népi dallamokra épülő klasszikus kamarazene mesteri továbbfejlesztői. Olyannyira, hogy ez a magyar muzsika, melyre később felfigyelnek Haydn, Beethoven, Schubert, Berlioz, Brahms, és erről a tőről fakad, Liszt, Erkel, Weiner, Bartók és Kodály géniusza, innen indul a magyar opera, a kamarazene, az operett, egyszóval a magyar zene világhódító útjára. A magyar zene elterjedésében, hódításában igen nagy szerepe volt a magyarországi cigányoknak, közülük sokan szinte legendás hírre tettek szert, pl. Barna Mihály, a XV<tII. század nagy női hegedűvirtuoza Czinka Panna és később még számosan Dankó Pistáig és azon túl. A cigányok körül szövődő legenda még hódítóbb lesz világszerte, amikor Liszt Ferenc szenvedélyes pátosszal megírja a „Cigányokról" szóló könyvét, ahol a hazátlan muzsikusokat hősi dicsfénybe vonja. Az tény, hogy a népies dal, a nóta elterjedésében elidegeníthetetlen szerepük volt a cigány muzsN kusoknak is, de a népdal, a népi muzsika szinte észrevétlenül alakult tó, született meg A XIX. SZÁZAD nagy zenei fellendülést hozott és egyik-másik dal születésétől, keletkezésétől alig egy évszázad választ el minket, mégis Igen nehéz megállapítani, hogy népdal, vagy műdal az, amit hallunk. Egressy Béni, a múlt század közepén Petőfi verseire írt dallamaival már országos hírt és népszerűséget szerzett, és ma már számtalan Petőfi—Egressyszerzemény, mint népdal ismert, A múlt század pezsgő zenei élete, a magyaros-népies zenei motívumok Erkel Ferenc műveiben Magyarországod Liszt Ferenc műveivel a világot hódították meg. Erkel operái, a Bánk bán, a Hunyadi László, Liszt Ferenc Hungáriá-ja, Magyar Rapszódiája már előkelő rangot ad a dallam világában, de őket hasonló nagyságok követik, Goldmark Károly, Lehár Ferenc, Kacsóh Pongrác, Kálmán. Imre, Dohnányi Ernő, Weiner Leo. Bartók Béla Csodálatos Mandarin-ja, a Kékszakállú herceg vára, a Fából faragott ki* rályfi, zongora- és zenekari művei, Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus-a* kamara- és kóruszenéi, a Háry János és a Székelyfonó, mind — mind a magyar népzene talajából fakadtak, ezekkel a művekkel, ezekkel a mesterekkel a magyar zene helyt kapott az emberiség egységes nagy zenéjében. ÉLES ľlBQÉ 6] SZÖ 10 * 1984. október 31.