Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-03 / 275. szám, szombat

A BUKÁS UTÁN ARTHUR MILLER DRÁMÁJA A P. O. HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZBAN AZ ÉV ELEJÉN világszenzációt jelentett Miller új drámája, megrökönyödést és őszinte csodálatot kiválJót. A New York-i Broadway Színház világbemutatója után, s azóta is homlokegyenest ellentétes véleményeket, nézeteket hallhatunk erről a darabról. Számunkra előnynek mondható a viszonylagos tájékozatlanság: keveset tudunk a szerző magánéletéről, s kevésbé ismert számunkra a filmvilág egén a kö^lmúltban tündöklő csillagok csillaga Marylin Monroe is, így az életrajzi áttételék „gyanújától" mentesen találjuk szemben magunkat a darabbal. Az önvallomást éreztető életszerűségek nem a körülmények, hanem a gondolatok igaz és őszinte Itéjetmondása alapján férkőznek közelünkbe. Ezért nem érezzük és nem is érezhetjük benn© az „agyműködés pornográfiáját", vagy a „lélek Vetkőző számát", ahogy egyes nyugati kritikusok annak idején vélekedtek a drámáról. Sajtóhírek szerint Johnson elnök felesége „kínosnak" találta a darabot, mások — százak és ezrek — „rendkívül őszintének" érezték. Az ellentétes fogalompárok a Hviezdoslav Színház bemutatója alapján most már M a g g i e: (részeg, de tudja mit mond) Éppen meg akartam halni. Vagy még ezt sem hiszed el nekem? a tényekkel, a színpadi valósággal konfrontálnak, s egyszerre érzik kegyetlen és felemelő önvallomásnak a drámát, mely az élet értelmét, rejtelmeit keresi és kutatja. Quentin ügyvéd belső monológját ezért érezzük őszintének, s kíméletlenségében is igaz önvallomásnak. S ebben a küzdelemben a gyötrelmes és felemelő, őszinte és cinikus, alakoskodó és önmarcangoló fogalompárok egyaránt az életet rokonítják. Az ember felett ítélkeznek, a vádat és a védelmet egyszerre képviselik. Miről is van tulajdonképpen szó? Kilenc évi hallgatás után Arthur Miller, a világ egyik legnagyobb drámaírója új darabbal jelentkezett, öt dráma fémjelezte eddig a nevét, közte a nálunk is közismert Szálemi boszorkányok, Az ügynök halála és a Pillantás a hídról. S kilenc év alatt a színpad számára jóformán semmit nem alkotott. Életét és napjait a tragikusan elhúnyt világhíresség, Marylin Monroe töltötte ki. Oj alkotásait úgyszólván az egész világ érdeklődéssel várta, helyettük azonban az utazás s a jelentéktelenebb irodalmi tettek (tanulmányok, szövegkönyvírás] töltötték ki idejét. S az az apró munka, melv — állítólag — a Monroe-ről íizóló filmkritikák albumba gyűjtését jelentette. A házasélet induló idilljét azonban hovatovább az élesedő, majd egyre inkább elviselhetetlenebb ellentétek váltották fel, melyeket a burzsoá bulvárlapok pletykarovatai „készséggel" tálaltak. Az intellektusFs és fizikai tökéletességnek kikiáltott szimbiózis válaszútra jutott, útjaik különváltak. Miller a válást követően, s Marylin Monroe életből *aló tragikus távozása után — a legfénylőbb csillagok sem immúnisak a magánnyal szemben! — szánta rá magát új drámája megírására. S ha eddig csaknem minden Miller-darabban- ott érezhettük egyéni életének nyomait, ez a dráma — életét felölelje — az íróról vall, ítéletet ül saját sorsa felett, bíró és vádlott egyszemélyben. Ez okozta a botránnyal határos külföld szenzációhajhászást, s ez forrósítja át szavait, igazságkereső őszinteségét. S ha egy kissé igaznak véljük az egyik amerikai újságíró irónikus megjegyzéseit: „Byron öta egyetlen nagy művész sem feszített annyi drága Időt a nők miatt, mint Arthur Miller" — a dráma kárpótolja a szerzőt, igazolja, nagy művészetét, gondolatai embert nemesítő mélységét. MILLER így jellemezte drámáját: „A darab bizonyos értelemben az igazságszolgáltatás végrehajtása. Egyrészt a védő szerepét kell betöltenie, másrészt a vádlott ellenvetéseit tolmácsolnia; míg a jognak a játék egészében érvényesülnie kell" Az igazság ilyen értelmű keresése, az önnön élet feletti ítélkezés a gondolatoknak zuhatagát hozza. Egy élet ellentmondásai, meghasonlottságai keverednek a napos oldal érzékeltetésével. Persze, az árny sokkal több mint a derű, ez utóbbit inkább a folyvást megújuló reménysugár élteti, táplálja. Az emlékek ugyanis könyörtelenek s a gondolatok szabad csapongása gyermek- és férfikort idéz, elszánásokat és kudarcokat, a tudat mélyén örvénylő epizódokat, egy élet, s benne egy tragikus házasság embert szakajtó és mindvégig embert igénylő mélységeit tárja fel, mely ellentmondásaiban is a csúcsok felé tör, emberséget kutat és követel. Quentin, a negyvenéves ügyvéd szabad folyást enged gondolatainak. A nézőt tekinti barátjának, s elszánása, hogy zeg-zugos életútjáról őszinte vallomást tegyen, nem hallgatva el a kényes vagy intim kérdéseket sem. S ha az értetlenség közönye és kényelme a közömbös szemlélő számára holmi „lelki vetkőzést" jelent csupán, aligha azonosul ez a felfogás a drá-, ma tulajdonképpeni szándekával: az egyénben lakozó rossz felismerése s a jótól való különválasztása — az élet és az erkölcs parancsszava, mely nélkül nem lehet őszintén — magammal és másokkal szemben tiszteletet kovetelően — élni. KÉT HÁZASSÁG romjain, s az amerikai élet megrendítette politikai , meggyőződésen épül az új bizakodás, a Holgával szövődő új barátság. A három feleség — három utat rejt. Az elsőnél az azonos gondolkodásmódon keresztül keresi önigazolását, a másodiknál a szerelem a közvetítő közeg, s a csalódások után végül a harmadik lehetőség — Holga, s általa a megbocsátás útja. Holga figyelmezteti öt a barbarizmusnak arra a mérföldkövére is, melyet a koncentrációs tábor jelentett. S ez a szimbólum őrtorony formájában mementóként állandóan ott kísért a drámában figyelmeztetve: ne felejtsd, hogy benned is dolgoznak sötét ösztönök, s az, ami akkor történt, ae ember hibájából történt... GONDOLATISÁGÁBAN, szerkezetileg és drám-aiságában a második rész a legkifejezőbb, elmélyültebb. Quentinnek Maggie énekesnövel való házassága az Egyesült Államokban a legnagyobb hatást váltotta ki, mert benne a szerzőnek Marylin Monroe-val való házassága ábrázolását érezték. A bratislavai rendezés — érezhetően — nem a személyes vonatkozások hangsúlyozására szorítkozott, hanem a drámai mag kifejtésére törekedett, mely egy házasság pszichológiai-erkölcsi keresztmetszetét kínálja. Az ábrázolás részletei kétségkívül utalnak az élményekre, egészében azonban — jól felfogott művészi érzékkel és arányokkal — Quentin lelki vívódásainak mozgatói vonulnak fel előttünk, a jó és a rossz egymással vívott, kíméletlen harca. Az ábrázolásnak ez a módja nemcsak tükröt tart az ember elé, hanem valósághűségével s a szókimondás bátorságával — az igazi művészethez méltóan — rabul ejt és elgondolkoztat. A Hviezdoslav Színház dramaturgiáját dicséret illeti — s ebben jelentős szerepe van a .mű fordítójának, Miloš Ruppeldtnak —, hogy viszonylag rövid idő alatt bemutatásra került a dráma. A hírek szerint a Norvég Nemzeti Színház is a közelmúltban mutatta be a darabot — a vállalkozás nagyságát ez azonban aligha csökkenti. (A kilátások szerint ebben az évadban 17 európai színház tűzte műsorára a drámát. A mű kiválóságát jellemzi többek között az is, hogy mint az évad legjobb dráM. EDELi NEGY ÉVSZAK Quentin: ... Idegen vagyok, a saját életemben . . Ebben a balsorsban és a hiúság ködébe burkolva bizonyos törvényszerűség rejlik, és én ezt egyszer megláttam, olyan világosan, mintha a törvénykönyvben olvastam volna. (A képen L. Chudík) mája elnyerte a külföldi kritikusok díját. Érdekességként még annyit: Stockholmban Bergmann, Párizsban pedig Visconti a darab rendezője.) A hazai bemutatót Pavol Haspra rendezésében láthattuk. Korszerű felfogásban, művészi igénnnyel igyekszik megbirkózni a darabbal. Az elmélyültség, a darab igényelte drámai feszültség helyenként azonban hézagos és külsődleges megoldásokat kap, s az egyes szereplők beállítása is nemegyszer egysíkú. V. Sucháuek színpadképei kielégítőek, bár kissé — technikai vonatkozásokban is — nehézkes megoldásúak. Az előadást követő vastaps ennek ellenére méltán mondható megérdemeltnek, s dicséri a művészek jó teljesítményét. EZ UTÓBBIAK közül mindenekelőtt Ladislav Chudík művészi teljesítményét kell kiemelni. Quentin szerepe kegyetlenül nehéz s a belső monológokra épített darab állandóan a színen tartja őt. L. Chudík mély átéléssel birkózik meg a szereppel, s bár helyenként kissé monoton a szövegmondás, annnak lírai mélységeit éppúgy, mint drámai kifejléseit mértéktartóan kiaknázza. Maggie szerepében Zdena Grúberovát és Mária Kráfovičovát láthattuk." Mindkettőnél érezhetően nyomon követhető a jó alakításra törekvés szándéka. A szövevényes szerepben a női lélek bonyolultságát, kiszámíthatatlan fordulatait helyesen érzékeltették. Különösen Z. Grúberová alakításában láthattunk meglepően jó vonásokat, bár a hatásosság ktilso jegyei itt is érezhetők, s mindkettőjüknél az átélés rovására. A sokszor kiismerhetetlenségig fokozott -címrengeteg között a Millerdrámának is több változatával találkozhatunk. A hatásra törekvő „Bűnbeesés után" helyett szerintünk „A bukás után" a legjobb magyar megfelelő. Egyrészjt a darab mondanivalója, másrészt az eredeti cím — After the fali — egyértelműen ezt indokolja. A drámával kapcsolatos vélménykülönbségek, persze, ahogy eddig, ezután is kiütközhetnek. A belső monológra épített darab a múlt retroszpektívszerű megjelenítésével, dialógusokkal tarkítja s annyi ellentmondást, a gondolatok olyan tömegét zúdítják a nézőre, hogy ezt egyértelműen tudatosítani — s elfogadni — szinte képtelenség is. Az élet elevenjére tapintó igazságok vagy részigazságok azonban megdöbbentenek, és elgondolkoztatnak. S egy nagy mű — ezzel tulajdonképpeni célját is elérte. FÖNOD ZOLTÁN ŐSZ A dolgozószoba ablakából a gyárudvar széles útját szegélyező nyárfákra látni. Szergej Petrovics némi melankóliával figyeli az ég fakó hátterén a lepergő, földre sikló sárga faleveleket. Fölberreg a telefon. Moszkva jelentkezik. A drót' másik végén Szergej Petrovics, bajdani egyetemi pajtása, ma egy minisztériumi főosztály vezetője. — Nyikolaj Tyerentyevics?... Te vagy az, Kolja? Na, ennek örülök. Mi van veled? Hogy vagy? Rövid tájékozódás az egészségi állapot felől, miközben néhány borús megjegyzés: „Tyha, öregszünk, pajtás, öregszünk ...", majd Szergej Petrovics rátért a hivatalos ügyekre: — Mondd, osztályvezető elvtársam, te nagy és dicső, mi ütött beléd? Kit küldtél nekem ide? A Druzsinára gondolok. — Hogyhogy kit küldtem? Egy derék, képzett mérnököt küldtem. Egy kiváló jellemű, talpraesett lányt. — Elfelejted hozzátenni: egy szőkecopfos, kék szeműt. — Úgy van. Egy szőkecopfos, kék szeműt. — Nahát, akkor ide hallgass. Ez a kék szemű azt követelte, hogy a műhelybe osszam be. Pont a műhelybe! — Miért ne? Joga van hozzá. — Mi köz© ehhez a jognak? A műhelyben olyan kádereim vannak, akik nem nagyon válogatják meg a kifezéseiket. Pláne, ha valami nem megy simán. — Hát menjen simán. — Hajjaj, könnyű ezt mondani, onnan a minisztériumból. — Amikor gyárigazgató voltam, akkor is ezt vallottam. — Kolja! Barátom vagy, vagy nem vagy barátom? — Elvben, persze, hogy az vagyok. —• Akkor váltsd le ezt a Druzsinát. Szőke copf és kék szem, ez elragadó — de nem a nehézgépipari gépgyártásban. — Kit küldjek helyette? — Valami kemény legényt, aki tekintélyt tud tartajni. — jó. Meggyőztél. — Szóval, rendben? Köszönöm! A viszontlátásra! TÉL A jégvirágos ablakon át olyanok a nyírfák ágai, mintha vattába burkolták volna őket. Szergej Petrovics telefonál. Moszkva jelentkezik. — Kolja, te vagy? Jó reggelt!... Bizony, bizony, veszedelmesen öregszünk. Főképp te. — Ügy. És miből tudod ezt megállapítani kétezer kilométernyiről? — Az emlékezőtehetséged gyengüléséről. Kértelek, ugye, hogy hívd vissza ezt a Druzslnát. — Nincs megfelelő emberem helyette. Olyan rossz mérnöknek bizonyult? — Nem mondhatnám. Csak nein tudja magát beleélni a ml viszonyainkba ... — Túl sokat kritizál? Pedig kifejezetten figyelmeztettem... — Képzeld: tegnap a technikai értekezleten Orlovot, a főmérnököt olyan helyzetbe hozta, hogy az tüstént elbocsátását akarta kérni. Valósággal gúny tárgyává tette. — És valami technikai tájékozatlanságot árult el? Vagy egyszerűen csak butákat beszélt? —

t Á, ellenkezőleg. Kimutatta Orlovról, hogy bizonyos dolgokról fogalma sincs. Az emberek úgy nevettek, hogy a főmérnök egyelőre mutatkozni sem mer a műhelyben. — Téged nem kritizált? — Na, énrólam lepereg. ín nem csinálok nagy ügyet az ilyesmiből. De ez a főmérnök új ember nálunk. Nem tűrhetem, hogy így lepocskondiázzák. Szóval, még egyszer kérlek, hívd vissza ezt a Druzsinát. A saját érdekében. Quentin: Múlnak a napok, a hónapok ... És most már az évek is . .. Néhány héttel ezelőtt érdekes dologra jöttem rá. Még ebben a sötét szakadék-, ban is, minden reggel, amikor felébredek, egész valómat eltölti a remény. (M. Kráľovi tövé és L. Chudík.) (foto; K. Belicky és J. Vavro £olv.) TAVASZ Szergej Petrovics a nyitott ablakon beáradó verébcsiripelésre figyel. A nyírfákat ragadós rügyek borítják. Szergej Petrovics úgy véli, hogy már levelei kellene bontaniuk, de úgy látszik, nem teljesítik a normájukat. Sző! a telefon Szergej Petrovicsot kéri Moszkva. — jó reggelt! Én vagyok, Nyikolaj. — Á, jó reggelt, Koljám. Miben lehetek szolgálatodra? — Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismét egy kellemetlen hírt közölhetek. A penzai üzem panaszkodik rátok. Nincsenek megelégedve az alkatrészekkel. Oda kell küldenek valakit, aki ott, helyben kivizsgálja a panaszokat. — Rendben. Meglesz. Persze, nincs igazuk Pillanatok alatt meg fogjuk győzni őket. — Helyes. Van valakid, akire rábízhatod ezt? .Valami kitűnő, szakavatott mérnököd, van? — Van. A műhely helyettes vezetője, Druzsina. —• Ki? A szőkecopfos, kék szemű? — Az, Köszönöm, hogy fölhívtál. A viszontlátásra! NYÁR Nagy a hőség. Szergej Petrovics kigombolja nyersselyem inge gallérját és kitárja az erkélyajtót. A függöny földuzzadt, mint valami vitorla. A titkár lép be: — Moszkva kéri, Szergej Petrovics. — Nyikolaj Tyerentyevics? — kérdi az igazgató a telefonnál. — Mi újság? Már azt hittem, végképp megfeledkeztél rólunk. — Képzeld, nem feledkeztem meg. Igaz, öregszem, de amint látod, csak mérsékelten. Például határozottan emlékszem, hogy kétszer ís kérted, hívjam vissza Druzsinát. Most végre teljesíthetem a kívánságodat. A melito. poli gyárba küldjük. — Bocsáss meg, ki ez a „küldjük"? — Mi. A minisztérium. — Bámulatos gyorsan intézkedtek, kedves elvtársak! — Nana. Ha jól tudom, egy esztendeje húzódik ez az ügy. Szóval, nem szolgáltunk rá az elismerésedre, bármilyen hízelgő is. Egyébként csak a te kérésedet teljesítjük. — Nem emlékszem, hogy ilyesmit kértem volna. Egyáltalán nem emlékszem. De különben is, a főmechanikusunk beleszeretett ebbe a lányba. És neki sem közömbös a fiú. És házastársakat nem szabad eJszakítanunft egymástól. — Erről szó sincs. Egyelőre nem házastársak. — Egyelőre! De azonnal szólok nekik, hogy még ma intézzék el a kihirdetésüket. — De hiszen nálatok lakáshiány van. És új házasok meghitt otthonra vágynak. — Gondoskodom róla, hogy mindenük meglegyen. Lakást is kapnak. A szőke copfok és kék szemek nem fognak Melitopolba menni. — Ügy. És ez végleges elhatározásodl — A legeslegvéglegesebb. — Értem. Akkor csak arra kérleli, közöld majd velem, hogy mikor adjam föl az üdvözlő táviratot. Végtére is én voltam az, aki életútjára elindította. — Idejében értesítelek. Rendbenf Köszönöm. A viszonthallásra! Szergej Petrovics Visszatette a kagylót, zsebkendőjével végigtörölte verejtékes nyakát, és az ablakhoz lépett. Finomszálú eső kezdett szemerkélni. A nyírfák smaragdzöld lombját könnyű szél zizegtette. Az igazgató a nyírfák felé hunyorított, úgy mondta: — Hogy ez mit ki nem eszel! Kértem én valaha is komolyan, hogy Druzsinát leváltsa? Egy szemernyi érzéke sincs a humor iránt. Karrinss Tilda fordítása^ Fúvószenekarok seregszemléje A Koáicel Kerületi Szakszervezeti Tanács megrendezte Rudüanyban a bányász 'fúvószenekarok ez idei seregszemléjét, melyen a rozsnyói, poproíi, krompachy, slovinkyi és a rudnanyi üzemek zenekarai léptek fel. Az idei fúvósfesztivál a részletsikerek mellett újra azt bizonyította, hogy karmestereink és zenészeink szakképzettsége még mindig nem kielégítő. Az üzemek jelentós összegeket áldoznak hangszer- és egyenruha vásárlására, a karmesterek és a zenekari tagok Iskoláztatására, azonban alig gondolnak. Nem volt eredményes a műsorösszeállítás sem. A seregszemlén egyetlen új, eredeti zenedarab sent hangzott el. Az idei fúvósfesztiválon bebizonyosodott az is, hogy a zenekarok nem próbálnak, nem hangversenyez^ nek, szórványos szereplésük csupán ünnepi manifesztációkra korlátozódik. A zenekaroknak az ifjúság soraíi ból való utánpótlása sem kielégítő, A kelet-szlovákiai körzetben jelenleg mintegy 50 üzemi fúvószenekart tar-! tanak nyilván. Ezek nagyobb része sajnos csak a május elsejei ünnepsér geken szerepel, pedig a zenekarok fellépésére máskor is szükség lenne, LW Ül SZÓ 10 * 1984. október 9,