Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-20 / 292. szám, kedd

A tervszerű népgazdaságirányítás tökéletesítése alapelveinek tervezete (Folytatás az S. oldalról) serkent a termékek piaci versenyképességének növelésére, a termelési és a forgalmi költségek csökkentésére. E fogyatékosságokai még meghatványozza a külkereskedelem eddigi rendszere, amely a termelőt túlságosan elhatárolja a piactól. Látni keil, hogy a világpiaci árak a technikai fejlődés irányzatát, a munkatermelékenység növekedését is kifejezik, s mindennek bizonyos formában a mi termelésünkre is hatással kell lennie. Helyes tehát az a követelmény, hogy az exportra termelő vállalat gazdasági eredményeiben tükröződjék termékeinek értékesítése a külföldi piacon. Az is hasznos, ha a behozott nyersanyagot feldolgozó vállalat a tényleges önköltséggel számol ós eszerint használja fel az anyagot. Az új rendszer ezért arra számít, hogy a termelés és a külkereskedelem gazdaságilag egyaránt érdekelt lesz a kivitel és a behozatal lehető legnagyobb mértékű hatékonyságában. A termelő nagyfokú érdekeltsége a külkereskedelem eredményeiben természetesen bizonyos szervezési formát követel, amely lehetővé tenné jobb kapcsolatát a piaccal. A szortiment betartása mellett mindenekelőtt a külkereskedelem, és a termelési szakágazatok célszerű összekapcsolásával számolnak. Ehhez kell Idomítani, egyes esetekben pedig optimális egységekre felosztani a külkereskedelmi vállalatokat, esetleg majd öszszekapcsolni őket a termeléssel, anélkül, hogy a külföldi piacokon ezzel meggyengülne helyzetük. A termelési vállalatok legsajátabb érdeke a szerviz-szolgálatok tökéletesítése, a pótalkatrészek folyamatos szállítása stb. Ugyanakkor szükségessé válik a termelésben csoportok létesítése a külkereskedelem számára. A külkereskedelem szocialista monopóliuma hatékonyságának fokozása érdekében biztosítani kell a külkereskedelmi tevékenység rugalmasabb és hathatósabb fejlődését. A külkereskedelmi monopólium szervezési formájának tevábbi tökéletesítését fokozatos felülvizsgálásával kell egybekapcsolni. A legközelebbi időszakban főként a következő két formát lehetne felülvizsgálnia. a) a kükereskedelem kereskedelmi csoportjának vagy vállalatának megalakítása a termelés és a külkereskedelem közös szerveként, ezt a szervet kereskedelmi-politikai kérdésekben a külkereskedelem, termelési-technikai kérdésekben pedig a szakágazati vállalat igazgatója irányítaná; b) a külkereskedelem monopóliumának legőrzése mellett egyes esetekben még szorosabb szervezeti kapcsolatot is meg lehetne kísérelni olymódon, hogy a külkereskedelmet teljesen beolvasztanók a termelési vállalatba, illetve az egyesült vállalatokba. Valamennyi külkereskedelmi kérdéssel kapcsolatban tudnunk kell, hogy olyan területtel van dolgunk, amelyre rajtunk kívülálló gazdasági és nem gazdasági tényezők is hatnak. A külkereskedelmi monopólium szervezeti formájának optimálisnak, s nem széttagoltnak, ugyanakkor azonban rugalmasnak kell lennie, hogy lehetővé tegye ezeknek az akadályoknak a leküzdését, egyszersmind szembeszálljon az esetleges olyan irányzatokkal, amelyek a vállalati érdekeket a társadalmi érdekek fölé akarnák helyezni. A VÁLLALAT ANYAGI ÉRDEKELTSÉGE. Az áru- és pénzviszonyok kihasználása, valamint a társadalmi, egyéni és anyagi közös érdek alapelvének érvényesítése céljából, objektív mértéket kell keresni a vállalat érdemeinek megállapítására a népgazdaság fejlesztésében, s ennek megfelelően az egyének díjazására. Emellett az a leglényegesebb, hogy a vállalat milyen forrásokból fizeti a bért ós a prémiumot. A javaslatok a következő alapelveket szögezik le: • a vállalat dolgozóinak minden javadalmazását a termékek értékesítéséből fedezzék; • a vállalat bevételéből előre meghatározott összeggel járuljon hozzá az állami költségvetés forrásainak létrehozásához. A következő módszereket dolgozzák és próbálják majd ki: elsősorban a vállalat érdeklődésének felkeltése nyersbevételének fejlődése iránt; emellett kipróbálják a vállalat érdekeltségét a nyereség alakulásában, az energetikában pedig az önköltségek csökkentésében. A vállalat költségeit a termékek értékesítéséből eredő pénzjövedelemből fedezik. Az anyag, a villanyáram és a szállítás, vagyis a tárgyiasult munkára fordított költségek leszámítása után létrejön a vállalat nyersbevétele. A vállalat ebből fedezi az álláalapok utáni kamatot, a hitelek kamatját és részleteit, saját beruházásait, s az államnak történő befizetéseket. Az említett összegek leyonása után marad meg a vállalatnál a dolgozók díjazására szolgáló alap; Ide tartozik: az egyéni munka szerinti díjazás — az alapbér és alkotóelemei —, melyeket a munka mennyisége, minősége és társadalmi fontossága szab meg; továbbá a vállalat eredményeiben a közös részvétel szerinti díjazás — a prémiumok és a rendkívüli jutalmak —, ezeket aszerint állapítják meg, hogy a dolgozók miképpen járultak hozzá a vállalat munkájának társadalmi hatékonyságához. Természetesen ez nem jelenti azt. hogy a vállalatok tetszés szerint, saját elképzeléseik alapján szabhatják meg az alapbéreket és fizetéseket. Az országos viszonylatból kiinduló egységes bérpolitika az egyes gazda sági ágazatok közti viszonyt fejezi ki a társadalmi ér'dekek érvényesítésének eszközéül szolgál, s olyan elő nyökkel rendelkezik, amelyeket még alaposabban kl kellene használni Egyúttal kezesség arra is, hogy a becsületes munkát mindig rendesen megfizetik. A vállalat jó vagy rossz gazdálkodása teljes mértékben megnyilvánul majd a díjazás változó részeinek magasságában. Az egységes bérrendszer nem zárja ki az érdem szerinti megkülönböztetett díjazást. A vállalat anyagi érdekeltsége szóban forgó rendszerének hatékonysága azoktól a körülményektől függ, amelyek az említett feltételek között ha tással vannak a vállalat dolgozói keresetének nagyságára. A nyersbevétel és egyúttal a díja zásra szolgáló eszközök nagysága el sősorban a realizált termeléstől függ Ez azt jelenti, hogy: a vállalatot nem valami felsőbb rendelkezés, hanem saját érdekei kényszerítik arra, hogy csakis kelendő termékeket gyártson, a termelés összetételét a piac szükségleteihez idomítsa, rendszeres piackutatásokat végezzen stb. A díjazás eszközei az anyagra fordított költségek csökkentésének arányában is növekednek. Az anyagon, szállításon, villanyáramon stb. megtakarított minden egyes korona ugyanolyan összeggel növeli a nyersbevételt s megfelelő arányban — az állami költségvetésbe történő átutalás után növeli a dolgozók díjazási alapját. A nyersbevétel akkor is növekszik, ha csökken a "nyersanyag, a villanyáram ára, vagy ha a magasabb technikai színvonal, a kiválóbb minőség, a jobb szállítási feltételek eredményeképpen növekszik az értékesített gyártmányok ára. Ezáltal ugyanis a vállalat számára előnyösen javul az értékesítés és az anyagköltségek aránya. Ennek a kapcsolatnak két lényeges oldala van. Feltételezve, hogy az árak fokozatosan mind helyesebben fejezik majd ki a tényleges társadalmi költségeket, a vállalatok díjazási alapjuk növelésére törekedve a termelés és az anyag költségek társadalmilag egyre kedvezőbb összetételét fogják választani, s új termékek gyártásával fokozzák a keresletet. Másrészt azonban a vállalatok az árak emelésére irányuló spekulatív nyomással is iparkodhatnak bevételük növelésére. Kétségkívül fennáll ez a veszély, a társadalom azonban megfelelő ökonómiai és adminisztratív eszközökkel rendelkezik ennek elhárítására. Ezek között legjelentősebb a központilag irányított árpolitika és árellenőrzés, továbbá olyan piaci helyzet kialakítása, hogy a fogyasztók ténylegesen védekezhessenek az árak emelkedése ellen. Ismeretes, hogy — ha csak nem kimondottan hiánycikkekről van szó — ma sem lehet a közszükségleti cikkek árát értéküktől függetlenül megszabni. Ellenkező esetben ugyanis raktáron maradnának. A külkereskedelem stb. közreműködésével a belkereskedelemben való versengéssel is szembe lehet szállni a spekulatív áremeléssel. A dolgozók díjazásának alapja kevesebb ember között is elosztható, ha a vállalat a végső eredmények károsodása nélkül csökkenti dolgozóinak számát. Ez elősegíti a jelenlegi munkaerőhiány leküzdését ls. Az elmondottakból kiviláglik, hogy a munkatervet illetően a legnagyobb figyelmet ezután nem a béralapok őrzésének szentelik, mint eddig (olyan mutatókból levezetve, amelyek nem fejezik ki az érdemek valódi mértékét), hanem a termelésre fordított munkaidő tényleges csökkentésére Ez nem lesz ellentétben az állami bérpolitikával, melynek továbbra is elsősorban az alapbérek helyes viszonyát kell biztosítania. Növekszik azonban a béralap mozgó része az olyan vállalatok dolgozóinak előnyére, amely vállalatok hatékonyan teljesítik a társadalmi feladatokat. További példák említését mellőzve leszögezhetjük, hogy a vállalat ilyen érdekeltsége elmélyíti illetve első ízben lehetővé teszi a vállalaton belüli önelszámolásnak (hozrascsotnak), fő képpen pedig legfőbb alapelvének ér vényesítését, mely szerint: úgy gazdálkodjunk, hogy minimális költség gel maximális eredményt érjünk el. Egyidejűleg azonban meg kell változtatni az elmaradt és a fejlett vál lalatok megítélésével kapcsolatos ed digi állásfoglalást. A megkülönböz tetett megítélés jelenlegi gyakorlata és a feladatok eltérő kitűzése a vál lalatok színvonalbeli különbségeinek igazolására és végső soron konzerválására vezet. Ennek az egészségtelen jelenségnek leküzdése céljából a jövőben egységesen állapítják majd meg az egyforma szakágazatok egyes vállalatainak kötelező befizetéseit Természetesen egyszerre nem szüntethetők meg a vállalatok közötti különbségek. A lemaradó vállalatok ezért átmeneti és előre meghatározott idő re továbbra is szubvencionálásra szo rulnak. Ez az intézkedés arra szolgál, hogy időt adjon e vállalatok technikai-szervezési színvonalában eszközlendő radikális beavatkozásra, vagy más termelés bevezetésére, esetleg végső esetben a vállalatok megszüntetésére. AZ AR AKTlV SZEREPE ÉS A RUGALMAS ÁRPOLITIKA. Az eddigi árpolitikát bizonyos merevség jellemezte. Ennek ugyan meg volt a jelentősége a termelés dinamikájának össze hasonlító mérésében, lényegében azonban akadályozta az árat abban, hogy igazi ökonómiai tényezőként hasson. Az új alapelvek javaslata az árat jogosan ökonómiai tényezőnek tekinti. Az ár új feladata ezért feltétlenül megköveteli — a központi szervek és a vállalatok együttműködésében — az árviszonyok fokozatos megváltoztatását, hogy elsősorban is kifejezzék a társadalmilag szükséges termelési költségeket, feltételezve a kínálat és a kereslet arányát, valamint az új technikailag progresszív és kiváló mi nőségű árucikkek bevezetésének hat hatós serkentését Az árak fejlődése során ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a világpiaci árviszonyok felett sem. Arról van szó, hogy ne csak a tényleges árak, hanem a várható árváltozások ls a szó szoros értelmében ..kiszorítsák" a vállalatokból az el avult termelést és azt iobbal vagy teljesen újjal helyettesítsék. E célra eddig különféle felülvizsgálások, utasítások, vagy pedig erkölcsi nyomá-s szolgált. Mindez azonban kevés sikerrel járt, mert nem volt alátámasztva gazdasági érdekekkel. Az árpolitikával szemben támasz tott új követelményekre való tekintet tel az új alapelvek a következő árcsoportok fokozatos kialakítását tartják célszerűnek: • Szilárd árak; ezeket a központi szervek szabják majd meg a legfonio sabb nyersanyagok, anyagok és villanyáram esetében, a kiskereskedelemben pedig az alapvető szükségleti cikkeknél. • Limitált árak a standard termékek esetében, amelyeknél a központi szerv a felső, esetleg az alsó árhatárt szabja meg. • Szabad árak, ezek teljes mértékben a szállító és a megrendelő megegyezésétől függnek, illetve a belkereskedelemben a kínálat és a kereslet szem előtt tartásával a kereskedelmi szervezet határozza meg őket Ez az árrendszer azt a célt követi, hogy az ármegállapító szervek szilárdan a kezükben tartsák az árszínvonal fejlődését, ugyanakkor kihasználják a rugalmas és aktív árpolitika előnyeit. Az egész rendszer természetesen nem léphet életbe egyszerre. A piaci helyzet lehetőségeinek figyelembe vételével az új ártípusokat fokozatosan vezetik be A BELKERESKEDELEM — ÖSSZEKÖTŐ KAPOCS A TERMELÉS ÉS A FOGYASZTÁS KÖZÖTT. Ha azt akarjuk, hogy az irányítás új rendszere maximális mértékben hasson, akkor a gazdasági élet valamennyi szféráját érintenie kell. Ezek közé tartozik a közszükségleti cikkek értékesítésének területe — a belkereskedelem ís. A gazdasági tevékenység alapelve az ember szükségleteinek kielégítése. Megköveteli a fogyasztó helyzetének megerősítését a kereskedelemmel, ennek közvetítésével pedig a termeléssel szemben. A kereskedelemben eddig egyoldalúan a kiskereskedelmi forgalom mutatójának Irányzata érvényesüli amelyet kisebb-nagyobb sikerrel állapítottak meg. Ennek következtében a kereskedelmi szervek csak az eladás bizonyos mennyiségében voltak érdekelve Amikor ezt elérték, rendszerint nem érdekelte őket tovább a lakosság szükségleteinek kielégítése Az iparban érvényesülő alapelveknez hasonlóan a kereskedelem dolgozóinak anyagi érdekeltségét is a lakosság igényeinek rugalmasabb kielégítésével kell összhangba hozni, hogy a kereskedelem munkájában leküzdjék az alapvető fogyatékosságokat. Az anyagi érdekeltséget nem a kiskereskedelmi forgalom teljesítéséi re, hanem a lakosság szükségleteinek lehető legjobb kielégítésére kell irányítani E helyes alapelv legmegfelelőbb érvényesítésének módszere kidolgozás alatt áll. A belkereskedelem irányításának új alapelvei feltételezik a belkereskedelem szervezeti formájának fokozatos tökéletesítését is, például a termelési üzemek és szövetkezetek speciális boltjainak létesítését, ezáltal a különféle elárusítási rendszerek közti versengés fejlesztését, az eladás rugalmasabb irányítását stb. IV. Á javasolt változások szervezési és káderfeliételei Az említett alapelvek konkrét alkalmazása a központi szervektől színvonalasabb és céltudatosabb munkát, a vállalatok vezető dolgozóitól pedig alapos közgazdasági ismereteket és szervezési felkészültséget követel. Egyúttal a termelési-műszaki bázis megfelelő szervezeti rendezését is megkívánja, főként a vállalatok, a vállalatok és a központi szervek, valamint az ágazati és az ágazaton kívüli szervek kölcsönös kapcsolatainak célszerű meghatározását. A szervezeti változások ezért a gazdasági intézkedések szerves részét képezik, a káderek előkészítése pedig alapvető feltétele a népgazdaság tervszerű irányítása új rendszere helyes érvényesülésének. A szocialista gazdaságnak gyakorlatilag nagy lehetőségei vannak arra, hogy minden eszközzel elősegítse a fejlődés progresszív irányzatait — a termelés koncentrációjának, szakosításának és célszerű kombinációjának folyamatát. A szervezési intézkedések önmagukban ezt a folyamatot nem indítják meg, ezt azonban elősegíthetik a nagyobb és hathatósabban irányított gazdasági egységekre való átmenettel. A szervezeti felépítésnek meg kell teremtenie az irányítás új rendszere alapvető elemei megvalósításának előfeltételeit. Az alapelvek tervezete ezért kitűzi, hogy a termelési-műszaki bázist a következő irányelvek szerint rendezzék: © Világos különbség legyen a gazdaság központi irányítása és a hozrascsot-irányítás között (ez eltér a jelenlegi helyzettől, amikor mindkét fokozaton lényegében egyformák, csupán terjedelmükben különböznek a megoldandó kérdéscsoportok). A hozrascsot-irányítás széles körben alkalmazott ökonómiai tényező lesz és a jelenlegi minisztériumoktól számos irányítási funkciót átvesp. ® az ökonómiai tényezők teljes kihasználása a gazdálkodás hozrascsot-módszerének következetes érvényesítését követeli (ennél a kiadások a bevételtől függnek) az üzem legkisebb tervezési és könyvviteli egységétől kezdve a szakágazati igazgató ságlg. A termelési-gazdasági egysé gek szervezésének két alapvető for mája lesz: szakágazati vállalat bizonyos szakágazatból, vagy néhány közvetlen kapcsolatban álló és egymásra utalt szakágazatból (kombinátok) alárendelt üzemekkel, valamint a szakágazatilag szervezett vállalatok trösztje. © a szakágazati termelési-gazdasági egységek mindkét formájának élén szakágazati igazgatóság lesz, az alárendelt egységeket komplexen irányító, hozrascsot-módszerrel dolgozó szervként. Ez azt jelenti, hogy a szakágazati igazgatóságoknak közvetlenül üzemek és vállalatok, valamint a tevékenységüket biztosító szervezetek: kutató és tervező intézetek, értékesítő és külkereskedelmi szervezetek stb. lesznek alárendelve. Amint az eddig előkészített javaslatokból kitűnik, az alárendelt üzemekkel rendelkező szakágazati vállalat szervezeti megoldásának tipikus pél dájaként az energetikai gépeket és berendezéseket gyártó üzemeket említhetjük, melyek magvává a plzeňi V. I. Lenin Művek válnak. Vállalati igazgatósága lényegében átveszi a szakágazati igazgatóság funkcióját. Iparunk termelési-műszaki bázisának szervezetében aeonban szakágazati igazgatósággal az élén a tröszt forma lesz túlsúlyban, például a gyapjúipari tröszt, a húsipari tröszt, az építőiparban az ipari építés szakágazati igazgatósága stb. Ezek azonban semmi esetre sem lesznek azonosak a mai egyesülésekkel, amelyek igazgatóságát nem fűzte ökonómiai kapcsolat az irányított üzemekhez. Az így megszervezett termelési-műszaki bázis lehetővé teszi, hogy a szakágazati vállalatok és trösztök teljes felelősséget viseljenek tevékenységükért, főként az alábbi három szempont szerint: úgy gondoskodjanak a rájuk bízott szakágazat fejlődéséről, hogy gyártmányaik minősége és technikai értéke, valamint a termelés ökonómiája elérje a világszínvonalat; gyártmányaikkal folyamatosan kielégítsék a népgazdaság szükségleteit az illetékes ágazatban; anyagi felelősséggel gazdálkodjanak a gondjaikra bízott eszközökkel. Ezen a téren aktív szerep jut a szakágazati vállalat vagy tröszt anyagi érdekeltségének, melynek alapja: a bér és a prémium közvetlen függése a vállalat nyersbevételétől. A szakágazati gazdasági egység irányításának konkrét felosztását, a hatáskört és a felelősséget a lehető legnagyobb mértékben a szakágazati igazgatóság hatáskörében kell meghagyni, hogy a tényleges feltételek bői indulhasson ki. Emellett az alárendelt vállalatok a lehető legnagyobb olyan ökonómiai önállósággal rendelkezzenek, amely még a szakágazati igazgatóság irányító szerepével és funkciójával egyeztethető. A népgazdaság irányításában az új szakágazati vállalatoknak, trösztöknek, esetleg kombinátoknak összehasonlíthatatlanul jelentősebb szerepük lesz, mint az eddigi termelési-gazdasági egységeknek. A központi állami szervek gazdasági-politikai döntéseikben és javaslataikban az új szakágazati egységekre fognak támaszkodni. A távlati kérdések megoldásában nekik kell kezdeményezően fellépniük. A termelés irányításának kérdéseiben történt valamennyi döntésnek náluk kellene végződnie. Ojból és igen pontosan meghatározzák a szakágazati vállalatok és trösztök, valamint az ágazati és az ágazatok feletti szervek kapcsolatait is. Természetesen egyidejűleg változtatni kell e szervek munkamódszerén is, hogy ezáltal csökkenjen az adminisztratív erők száma. A tervszerű irányítás tökéletesítését illetően a termelési-műszaki bázis szervezésének kérdései nagyon fontosak, sokkal jelentősebbek annál, semhogy e cikk keretében foglalkozhatnánk velük. A szóban forgó alapelvek érvényesítésének annyira lényeges feltételeit jelentik, hogy a közeljövőben még visszatérünk erre a kérdésre. Az irányítás új alapelvei és a felelősség mértéke sokkal nagyobb követelményeket támasztanak a vezető dolgozók színvonalával és a káderpolitikával szemben ís. Amennyiben a szakágazati vállalatokat a távlatok szem előtt tartásával, hosszú időre kitűzött célok alapján kell irányítani, akkor az is szükséges, hogy a vállalatok vezető gárdáját is állandósítsák. A káderek kiválasztásában és nevelésében ezért feltétlenül le kell küzdeni az alkalomszerűséget és a kampányszerűséget, s meg kell javítani a helyzetet a kádertartalékok szempontjából is. A vezető dolgozók munkastílusa a tudományos irányítás objektív alapján álljon. Irányító munkájuk eredményét nekik is objektívan össze Kell hasonlítaniok a világban használatos korszerű munkamódszerekkel és az elért csúcseredményekkel. Gazdaságunkban a vezető dolgozókkal szemben támasztott legfőbb követelmény lesz, hogy kezdeményezőképességgel és szocialista vállalkozó szellemmel rendelkezzenek. A vállalkozó szellem követelménye annyit jelent, az irányító dolgozókat arra vezetik, hogy a társadalom érdekében a jövőre nézve is helyesen tudjanak dönteni, vagyis bizonyos kockázatot is vállaljanak. Magától értetődik, hogy a kockázat a várható hatás arányában növekszik. Káderügyekben ebben az értelemben a nélkülözhetetlen nagyvonalúságnak kell megnyilvánulnia, ugyanakkor természetesen a szocialista ország vezető gazdasági dolgozóival szemben támasztott politikai és eszmei követel(Folytatás a 7, oldalon) ŰJ SZÖ 6 * 1964. október 20.