Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-20 / 292. szám, kedd

Ä tervszerű népgazdaságirányítás tökéletesítése alapelveinek tervezete (Folytatál a 4. oldalról) tott társadalmi munka célszerűségé nek felmérését, annak megállapítását, liogy melyik akció előnyös a társadalomnak és melyikre kell ráfizetnie, vagyis költségeit célszerű gazdálko dással más forrásból fedeznie. A népgazdasági tervvel szemben tehát a következő követelményeket támasztjuk: nemcsak az aránytalanságok nélküli folyamatos fejlődést, hanem a társadalmi munka minél nagyobb megtakarítását is biztosítania kell. A jövőben minden tervfeladatot e szemszögből kell alaposan fontolóra vennünk. A gazdasági mozgatóerők legtökéletesebb és leghatékonyabb rendsze re, a terv teljesítésében az anyagi érdekeltség legjobb érvényesítése sem küszöbölheti ki a helytelen, szubjektív döntések, a megfontolatlan műszaki-gazdasági Intézkedések következményeit. Annál kevésbé javíthat a rossz munkán, a fegyelmezetlenségen, a felelőtlenségen. A párt számára nem közömbös, milyen áron és milyen eredménnyel teljesítjük a tervet. Nem elégedhetünk már meg csupán a terv mutatószámainak százalékos teljeítésével, hanem az eddiginél sokkal gyakrabban, újra és újra vissza kell térnünk a kérdéshez: mibe kerül, milyen haszonnal jár. Mind ez ideig túlsúlyban vot az a törekvés, hogy a társadalmi érdeket, az állami terv feladatainak és mutatószámainak a vállalatokra való eltorzításával, vagyis az egyes vállalatok tevékenységébe való elszigetelt beavatkozással érvényesítsük. A jövőben a társadalmi érdek érvényre jutattása megkívánja a feltételek egységes rendszerének létrehozását, amely teret hagyna a vállalat saját döntései számára is. A vállalatokat valóban érdekeltté kell tennünk abban, hogy tartósan fejlesszék és tökéletesítsék gyártmányaik minőségét, választékát. Kielégítsék az állandóan emelkedő termelő és nem termelő fogyasztást, arányosan növeljék a termelést, s valamennyi természeti, műszaki és munkaforrás optimális felhasználásával emeljék a gazdaságosságot. Ennek biztosítéka érdekében a vállalatoknak rendelkezniük kell annak lehetőségével, hogy kapacitásuktól, dolgozóik számától, szakképzettségétől és termelési tapasztalataiktól, a termelés műszaki feltételeitől és más tényezőktől függően különféle utakat választhassanak. A vállalati kollektívák kezdeményezésének kibontakozásához nemcsak a megfelelő teret, hanem gazdaságilag megalapozott, anyagi érdekeltségüket is biztosítanunk kell. A kezdeményezés társadalmilag csak akkor válik hasznossá, ha azt az érdekeltség összrendszere (vállalati és az erre épült személyi érdekeltség) váltja ki, szabályozza és irányítja. Ez egyben kialakítja az erkölcsi-politikai ösztönzés hatékonyságának feltételeit. A társadalmi érdekkel összhangban álló erkölcsi-politikai ösztönzés hatékonyságát jelenleg komolyan csökkenti — sőt helyenként teljesen kizárja — hogy az irányítás eddigi rendszerében a vállalatok és az egyének anyagi érdekeltsége nincs összhangban, sőt gyakran ellentétben áll az erkölcsi mozgatóerőkkel. Néha például azt kívánják, hogy a verseny és a nevelőmunka hozza meg a minőség javulását, a műszaki fejlődést, új gyártmányok bevezetését, növeljék a gazdaságosságot, a szakképzettség emelését stb. Ugyanakkor a valóságban a díjazás rendszere ellenhatást fejt ki e követelményekkel szemben és néha éppen annak nyújt előnyöket, aki nem a társadalmi érdeknek meg tésében mindig döntő jelentőségű a társadalmi érdek. Természetes, hogy minden ökonómiai eszköz ezt a célt szolgálja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak ezekre az eszközökre támaszkodunk. A párt mindig és mindenkitől megkívánja, hogy a legszigo rúbban védje a társadalom érdekét. Annál inkább kötelessége ez minden kinek, minél nagyobb felelősséget bíztunk rá. A vállalatok szerepe a javasolt ú) rendszerben, belevési minden dolgozó tudatába azt az egyszerű igazságot, hogy az egyén és a kollektíva jövője attól függ, mennyiben járul hozzá a további gazdasági fellendüléshez, szocialista társadalmunk gazdagságának további gyarapításához. Dolgozóink nak tudatosítani kell azt a tényt, hogy a veszteségért az felel, akinek hibájából történt, hogy a lemaradás a technikában és a gazdasági eredményekben, egyet jelent a kereset csökkenésével, míg a gazdálkodás színvonalának gyors emelkedése mindenki javát szolgálja, és azok keresetében is visszatükröződik, akiknek érdeméből erre sor került. Hangsú lyozzuk a jő munka jutalmazásának szükségét és éppen ezért e helyütt ugyanilyen határozottsággal meg kell mondanunk, hogy a rossz munkáért a lövőben nem lehet majd úgy fizetni, mint ahogy gyakran eddig fizettek. • • • Á népgazdaság tervszerű irányítási rendszerének alapja a demokratikus centralizmus, amelyet az új feltételek között tovább kell fejlesztenünk, hely rehozva az alkalmazása során a múlt ban elkövetett hibákat. A gazdálkodás intenzivebb módjára való átmenettel kapcsolatban helyesebben és ponto sabban határozzuk meg a központi szervek szerepét a gazdasági dönté sekben, aktivizáljuk és céltudatosabbá tesszük a vállalatok Illetve az egyének kezdeményezését. E feladatok megoldásának nélkülözhetetlen eszköze a szocialista áruviszonyok felhasználása. A szocialista áruviszonyok és az értéktörvény a szocialista gazdaság tervszerű fejlesztésének oszthatatlan részét alkotják. E viszonyok közvetítésével érvényesülnek a termelőkkel szemben a fogyasztók sokoldalú és állandóan változó szükségletei. Az egyes értékkategóriákat — ár, nyereség, bér, hitel stb. — hatékonyan kell alkalmaznunk oly irányban, hogy a vállalatok bővítsék a növekvő ke resletet kiváltó gyártmányok termelését, kezdeményezően bevezessék új árucikkek termelését, és korlátozzák a szükségtelen gyártmányok előállítását. Ezeknek a viszonyoknak a ha tása kiváltja a vállalatok érdekeltségét nemcsak a jelenlegi, hanem a távlati kereslet Iránt ls. Érdekeltek lesznek tehát abban, hogy a fejlődés alapvető Irányát meghatározó távlati tervek a lehető legjobban biztosítsák a összhangot a jövő termelése és a kereslet feltételezhető alakulása között. Az áruviszonyok következtesebb alkalmazása útján tehát elsősorban el kell érnünk: ® a központi tervszerű irányítás objektív jellegének elmélyítését azzal, hogy a döntések alapját az objektív számítások és elemzések fogják képezni; ® olyan feltételek kialakítását, hogy a vállalatok tervei ós gazdasági tevékenysége következetesebben Igazodjék a társadalom érdekeihez. III. A javasolt rendszer alapelvei Világos, hogy ezeket a célokat nem érhetnénk el csupán valamilyen részleges intézkedésekkel, avagy gazdaságunk csupán egyes szakaszain végrehajtott módosításokkal. A javasolt alapelvek teljes szélességében érintik egész népgazdaságunkat, annak valamennyi összefüggő szakaszát, kezdve a terv összeállításával, egészen a dolgozók díjazásáig. TÁVLATI TERVEZÉS nélkül ma már elképzelhetetlen az ipari fejlődés. A világ országainak többségében, a fejlett államokban éppúgy, mint a fejlődő országokban, ma már különféle tartalmú, időre szóló, és jellegű távlati tervek készülnek. A szocialista rendszer rendkívüli előnye abban rejlik, hogy országos méretű távlati terveket készíthet az egész gazdasági tevékenység egybehangolásával és rendelkezik e tervek megvalósításának olyan észközeivel, amilyenekkel a tőkés világ sohasem rendelkezhet. A szocialista gazdaságban a távlati terv a társadalom szükségletei kielégítésének eszköze, amiből törvényszerűen következik, hogy kötelező a társadalomra és annak minden alkotó elemére. A javasolt alapelvek értelmében főleg az alábbi vonatkozásokban módosítjuk a távlati tervezést: a) A távlati népgazdasági tervnek a szocialista gazdaság irányítása alapvető eszközévé kell válnia. Ez a terv minden fokon a gazdaságpolitika kötelező irányelve lesz. Formájának és zottak is ismereteink. Ugyanakkor a tervező szervnek a terv jóváhagyásakor vázolnia kell egy öt évnél hoszszabb időszak gazdasági és műszaki fejlődésének irányát. Ennek a követelménynek szintén van logikus alapja. Az ötéves Időszak legfontosabb termékeinek és beruházási építkezéseinek túlnyomó része csupán a további Időszak szükségletelt fogja szolgálni. Az emberek zöme ehhez hasonlóan az ötéves tervben elsajátított szakképzettségét csak az ezután következő időszakban fogja érvényesíteni. A népgazdaság bizonyos szakaszai, például a nyersanyag- és az energetikai bázis, a közlekedési hálózat építése stb. elképzelhetetlen a fejlődés távlati irányát felmérő helyzetismeret nélkül. A jövő ágazati vállalataiban, illetve trösztjeiben az irányító tevékenység kulcsfontosságú részét fogja képezni a távlati terv kidolgozása, a műszaki fejlődésnek, a minőségnek és a gyártmányok ára alakulásának, az értékesítés, beleértve az export alakulásának stb. távlati felmérése ls. Az eddigi tapasztalatok feljogosítanak arra a következtetésre, hogy a vállalatok termelési programja tisztázásának, szilárd távlati célkitűzéseik megszabásának döntő tényezője a termelés műszaki és gazdasági színvonala. Ha például a ŰKD Praha technikailag világszínvonalon és megfelelő termelési költséggel oldja meg a légsűrítők gyártását, akkor jelentős az általa megoldódó politikai, vala- j mértékben kialakul távlati tervének mint gazdasági problémáknak egységet kell alkotniok. b) A távlati tervnek a központi tervező szervek és a vállalatok közti rendszeres alkotó együttműködés folyamatában kell kialakulnia. Csak az ilyen együttműködés kezesség arra, hogy a terv felöleli a leghaladóbb műszaki-gazdasági megoldásokat, megállapítja egyrészt a ráfordított beruházási eszközök, az új technika és a munkatermelékenység, másrészt pedig a jó minőségű és a szükségletnek megfelelő termelés közti leghelyesebb arányokat. c) Az egész népgazdaságnak és minden egyes láncszemének állandóan távlatokkal kell rendelkeznie. Ez a követelmény magából a termelés döntő részének jellegéből, abból ered, hogy itt a termelés előkészítéfelelöen, sőt ezzel ellentétben tevé- ] gét

ő^ & kutató munká

tôl és a fejle.szkenykedik. téstől kezdve a késztermék elkészülVilágos, íj szocializmus óriási elo- j téj

g elkerülhetetlenül szükséges a nyei, közöttük elsősorban a dolgozo , hosszú i

dötartamú termelési ciklus. Ismeretes például, hogy számos gépipari ágazatban nem kezdhetjük meg egy, vagy kél év múlva annak gyártását, aminek tervei ma még nem készültek el, s amihez gyorsan nem tudjuk biztosítani az anyagot, a szükségleteket stb. Távlattal kell rendelkezniük a rövidebb termelési ciklusú ágazatoknak is, amelyek többnyire a népgazdaság ismétlődő szükségleteit elégitik ki. Ezek a körülmények megkívánják, hogy minden irányító szerv — beleértve a vállalatot is — távlatait szem előtt tartsa. Amennyiben megváltoznak a távlati terv kidolgozásának korábbi feltételei, kötelességük idejében reagálni a megváltozott körülményekre, hogy a jövőbeli fejlődés összhangba kerüljön a reális lehetőségekkel. Országos viszonylatban megfelelő időelőnnyel kell kidolgoznunk az ötéves tervet, mégha egyelőre korlátoembernek az a tudata, hogy nem a tőkésnek dolgozik, hanem munkája az egész társadalom javát szolgálja, teljes mértékben csak akkor érvényesülhetnek és fejlődhetnek, ha az anyagi és erkölcsi-politikai ösztönző erők rendszere egymást kölcsönös összhangban kiegészítve fog hatni. Másszóval, olyan gazdasági feltételeket kell létrehoznunk, amelyek biztosítanák az összhangot a társadalom, a vállalat és az egyén érdekei között. Az egész gazdasági politikának, bármelyik szerv is valósítja meg, a jövőben alkalmazkodnia kell ehhez az alapelvhez: ami előnyös a társadalomnak, kell, hogy előnyös legyen a vállalatnak és az egyénnek is. A gyakorlatban bizonyára nem fog minden olyan akadálytalanul fejlődni, amint azt elképzeljük, vagy szeretnénk. Természetes, hogy a társadalom és a vállalatok érdekének összhangját biztosító alapelv érvényesfszilárdsága. Ellenkező esetben minden vállalat szemtől szembe kerül a kérdéssel, vajon egyáltalában érdemes-e folytatni a rossz minőségű, vagy műszakilag egy helyben topogó termelést. E kérdés eldöntésében természetesein nemcsak az egyének akarata és nézete fog szerepet játszani, hanem főleg az objektíven ható gazdasági szükségszerűség. A termelés távlati fejlesztését, egyben a jó keresetet elsősorban az objektív eredmények, a magas műsza ki színvonal és az alacsony termelési költség biztosítja. A gazdasági vezetés munkáját ugyanilyen eredmények alapján kell megítélnünk. Azokban az ágazatokban, ahol átmenetileg nem érhető el a termelési költségek világszintje, legalább az egyediséggel a gyártmány minőségével és műszaki színvonalával kell kitűnniük, ha sikert akarnak elérni a világpiacon. A távlatok Ilyen értelmezése alapján a rövidebb időre szóló részletterv végrehajtásának súlypontja az ágazati vállalatokban, illetve a trösztökben lesz, és a javasolt alapelvek értelmében rájuk hárul a felelősség összeállításukért is. A népgazdasági évi terv, illetve a hosszabb termelési ciklusú ágazatokban az egy-két évre kidolgozott távlati tervvel kiegészített évi terv nem jelent tehát a vállalatokkal szemben új igényeket. A vállalat ugyanis rendszerint saját maga tudja felelősségteljesen kitűzni feladatait. A népgazdasági évi terv csu pán a vállalati terv szükséges társadalmi irányát adja meg. A TUDOMÁNY ÉS A TECHNIKA SZEREPE. A tudományos és a műszaki haladás a társadalmi munkatermelékenység növelésének tartós és kimeríthetetlen forrása. Jelentősége különösen ma, a tudományos-műszaki forradalom időszakában fokozódik, amikor új energiaforrásokat fejlesztünk, alkalmazzuk az energiaátalakítás új módszereit, felhasználunk új, főleg vegyi anyagokat és forradalmian új technológiát vezetünk be. Az Irányítás egész rendszerének azonos irányban kell hatnia, hogy meggyorsítsa a tudomány és a technika vívmányainak alkalmazását a termelésben. Az Irányítás tökéletesebb rendszere ezért főleg az áralakulás útján előnyben részesiti az új, haladó technikával készült gyártmányok termelését. A hitelpolitika rendszere arra ösztönzi majd a vállalatokat, hogy kiselejtezzék az elavult technikát A népgazdaságban a termelés monopolszervezete arra vezethetne, hogy a termelő a fogyasztók fölé kerekednének, és kisebb gondot fordítanának a gyártmányok műszaki színvonalára és minőségére. Ez a népgazdaságban megköveteli az ellenőrzést, amelyet különleges megbízott intézmények és szervezetek fognak gyakorolni, s amely az árpolitika alapját fogja képezni. Népgazdaságunkban a tudomány és a technika hatásának növelése megkívánja Irányításuk tökéletesítését is. A tudományos-műszaki fejlődés jellege szerint mindig távlati; ami a kutató munkában és a fejlesztésben ma születik meg, a népgazdaságban a következő 10—15 évben valósul meg. A tudományos-műszaki haladás irányításának súlypontja ezért a távlati tervekre helyeződik át. Ez az Irányító tevékenység kapcsolatban fog állni a beruházási építkezés és a gyártmányok exportálása távlati irányzataival. Korlátozott kutatási-fejlesztési bázissal rendelkezünk, amely hozzávetőleg csak 1 százalékát teszi ki az egész világ kutatási-fejlesztési bázisának. (Ugyanakkor termelésünk a világ termelésének mintegy 2 százaléka.) Ez a bázis nem biztosíthatja a ma gyártott termelékválaszték teljes egészének magas műszaki színvonalát. Ezért 'összpontosítjuk tevékenységét a távlati szempontból kiválasztott szakaszokra, ahol a legkedvezőbb feltételekkel rendelkezünk a műszaki világszínvonal elérésére. A javasolt alapelvek értelmében a tudomány és a technika irányításában is nagyobb mértékben felhasználjuk az áru—pénz viszonyokat. Javaslat történt például arra, hogy a kutató és fejlesztő intézetek a vállalat és az intézet között kötött szerződés alapján adás-vétel alakjában oldják meg a különféle kutatási és fejlesztési feladatokat. A tudomány és a technika eredményeinek alkalmazása egyformán ügye a szükséges erőket összpontosító központi szerveknek és a gyors megvalósításról, a technika alkalmazásáról gondoskodó vállalatoknak. A tudomány és a technika fejlesztése érdekében minden szakaszon létrehozzuk a szükséges tartalékokat. *A tudományos és műszaki haladás eredményeinek rugalmas és hatásos alkalmazását népgazdaságunk minden szakaszán a legjelentősebb érdemnek kell minősítenünk, ami hozzájárul népgazdaságunk fellendítéséhez. A BERUHÁZÁSOK HATÉKONYSÁGA ÉS MEGTÉRÜLÉSE. A népgazdaság intenzív fejlesztésére való átmenet — minden eszköz és forrás maximális felhasználása — megkívánja, hogy valamennyi beruházási akciót, tekintet nélkül nagyságára, a hatékonyságára és megtérülési idejére vonatkozó számításokkal támasszuk alá, és alakítsuk ki az eszközök célszerűi ráfordításának feltételeit. A gyorsan fejlődő gazdaságban nem elég megőrizni a helyes arányokat a felhalmozási és a fogyasztási alap között, hanem erre kell törekednünk a felhalmozási alapon belül ls. Nemcsak az a fontos, hogy a ráfordított beruházás milyen hatékonysággal jár, hanem az is, hogy milyen idő alatt térülnek meg a befektetett eszközök. Sok eszközt nem köthetünk le olyan beruházásokkal, amelyeknek megtérülési ideje túlságosan hosszú, mert ez lehetetlenné teszi az olyan gépek és berendezés Ideiekorai kiselejtezését, amelynek további üzemeltetése az erkölcsi kopásra való tekintettel társadalmi munka-tékozlást jelentene. E követelmény teljesítése és a központi irányítás megszilárdítása érdekében a központi szerveknek kell dönteniük az iparfejlesztést fellendítő nagy beruházásokról, amelyek módosítják az egyes ágazatok súlyát. A központi szerveknek kell dönteniük az ágazatok komplex újjáalakításáról ls, amennyiben ez fordulatot hoz munkatermelékenységükben, műszaki színvonalukban, vagy a termelés minőségében. A központi tervező szerv hatáskörébe tartozik megítélni a javasolt beruházás előnyösségét, összehasonlítva azt a hasonló jellegű külföldi akciókkal. Nem engedhet meg olyan építkezést, amely nem biztosítja, hogy üzembeállítása után gyártmányai világszinvonalat érnek el a termelési költség, a műszaki alapadatok és a minőség tekintetében. A központi szerv tehát annak az alapelvnek szellemében, hogy minden szerv csak olyan kérdésben döntsön, amelyet meg tud ítélni, csak a korlátolt számú döntő fontosságú beruházási akciókkal foglalkozhat. Más szóval, nem dönthet minden helyi jellegű, vagy kisebb jelentőségű építkezésről. Szigorú objektív elemzés alapján azonban kötelessége egész népgazdaságunkra vonatkozóan megszabni a beruházási eszközök célszerű ráfordításának bizonyos normáit. Ezeknek a normáknak az az értelme, hogy a beruházási építkezésre vonatkozó minden döntés, még akkor is, ha nem a központi szerv dönt — azonos mércén alapulion. A javasolt alapelvek a jövőben a beruházások három kategóriájával számolnak: © az állami költségvetésből pénzelt központilag tervezett fejlesztési beruházások; ® a vállalatok saját eszközeikből, vagy a kormány által megállapított feltételek között bankhitelből pénzelt korszerűsítő és racionalizált jellegű ágazati, illetve vállalati beruházások. A vállalat csak akkor kap hitelt, ha igazolja, hogy az eszközök ráfordítása előnyös; ® a vállalatok saját eszközökkel is rendelkezni fognak, mégpedig a leírások egy részével, amelyeket saját elképzeléseik szerint főjavításokra, vagy felújítási beruházásokra fordítanak. Az eddigi gyakorlatból ismeretes, hogy léteznek törekvések, melyek túlzott beruházási követelményeket támasztanak, több eszközt igényelnek, mint amennyi az adott célra szükséges. Ezért szükség van olyan gazdasági eszközre, amely már előzetesen hatna a beruházás szintjének ésszerű megállapítására, s amely kapcsolatba hozná az állóalapokkal való gazdálkodást a vállalatok anyagi érdekeltségével. A vállalati költséget ezért nemcsak az állóalapok amortizációja terheli, hanem az állőalapok kamatja is, amely az állami költségvetésbe folyik be. A beruházásoknak a társadalom érdekének megfelelő tárgyi összetételét, jellegét és elosztását ezen kívül befolyásolni fogják a beruházási hitelnyújtás esetről-esetre megkülönböztetett feltételei is. A KÜLKERESKEDELEM ÉS A TERMELÉS KAPCSOLATA. Külföldi gazdasági kapcsolatainkban a döntő követelmény az, hogy a népgazdaság hatékonyságának forrását képezzék. Külkereskedelmünkben a vállalati kezdeményezésből kell kiindulnunk, vagyis a vállalat szempontjából is hatékonynak kell lennie. A külkereskedelem Jelenlegi helyzete azonban gyakran ellentétben van ezzel a felfogással. Egyik legkomolyabb fogyatékosság a termelés és a külföldi piac szigorú ökonómiai elszigeteltsége, melynek alapja a külföldi és hazai ár egymástól való elszakítottsága. Emiatt nem állapítható meg a termelő és az eladó érdemeinek vagy hibáinak mértéke, emellett gazdaságilag semmi sem (Folytatás a B. oldalon) 1864. október 20. • (}j SZÖ 5