Új Szó, 1964. október (17. évfolyam, 273-303.szám)

1964-10-20 / 292. szám, kedd

A nagy Lenin a nép akaratának teljesítésére tanította a kommunistákat (Folytatás az 1. oldalról) A szovjet vezetők az űrhárroas kí­iretében pontosan két órakor érkéz­k a Lenin Mauzóleum emelvényére, ikovszkij kivételével valamennyi űr­ijós jelen volt. Szűnni nem akaró jenzés, lelkesedés közepette Pod­imij elvtárs lépett a mikrofonhoz, így az SZKP KB és a szovjet kor­ány nevében megnyissa az ünnep­iget. Ezután lelkes éljenzés köze­pette Vlagyimir Komárov, a Voszhod parancsnoka szólalt fel. Megköszönte a szívélyes fogadást, Hangoztatta, hogy feladataikat mara­déktalanul teljesítették úgy, ahogy azt a start előtt a nagy Lenin emlé­kének megfogadták. Feladataik ered­ményes teljesítését a szovjet tudósok kiváló munkájának köszönhetik. Konsztantyin Feoktyisztov felszóla­lásában a Voszhod műszaki berende­zését dicsérte, s megfogadta, hogy új feladataikat is hasonló lelkesedéssel fogják teljesíteni. Borisz Jegorov űrhajós-orvos kije­lentette, hogy a Voszhod legénysége nem szorult segítségére. A 24 órás űr­repülés újabb ismeretekkel gazdagí­totta az orvostudományt. A három űrhajós után Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB titkára szó­lalt fel, Leonyid Brezsnyev beszéde Kedves elvtársaim és barátaim! A Szovjetunió dolgozói újabb ki­nelkedő tudományos, mérnöki és nberi hőstettet vittek véghez. Egy italmas szovjet rakéta a világon el­lnek juttatott fel a világűrbe utas­állító űrhajót, amelynek fedélzetén ovjet emberek összeforrott kóllek­i/ája végezte munkáját. Különböző mereti területek szakemberei emel­jdtek fel a kozmoszba: egy mérnök, ;y tudós és egy orvos, s széles kö­tudományos programot teljesítet­k. Világszerte ismert űrhajósaink: Ga­irirt, Tyitov, Nyikolajev, Popovics, jereskova és Blkouszkij elvtárs ne­i. Most ez a nevezetes család újabb éltó tagokkal bővült. Bekerültek eb­! a családba a Voszhod űrhajó uta­i: Vlagyimir Mihajlovics Komárov, onsztantyin Petrovics Feoktyisztov, írisz Boriszovics Jegorov. És most itt vannak közöttünk a oszkvai Vörös téren! Valamennyi ovjet ember forrón üdvözli Önöket cső űrhajós hőseinket. Az egész ild Önöknek tapsol! Komárov elvtárs elsőként vezetett világűrben több férőhelyes űrhajót, : útitársaival együtt fontos kutatá­<kat végzett. Feoktyisztov elvtárs az ső tudós, aki a világűrben folyta­it tudományos munkát. Jegorov elv rs az első űrhajós orvos. Megfigye sei minden bizonnyal elősegítik a lágűrt ostromló emberek elé gördü biológiai akadályok leküzdését. . Ezen az örvendetes napon a szov­t emberek lelkesedéssel és elisme­ssel adóznak azoknak a tudósok­ik, mérnököknek, konstruktőröknek, chnikusoknak és munkásoknak, ;ik elméjük élességével, szakavatott Ízzel megalkotják hatalmas rakétá­kat és űrhajóinkat. Mindenki, akinek valami köze van űrtechnikához, tudja, elvtársak, ennyi fáradság, tudás, tehetség ükséges ahhoz, hogy újabb lépés rténjék a hordozórakéták és a mes­rséges égitestek megalkotásának ján, milyen nagyszerű emberek áll­ik emögött. Nálunk egyre szilárdab­i válik a tudomány és a kommuniz­us csodálatos ötvözete, a tudomá­'os gondolkodásnak és a munkás­ztály valamennyi dolgozók tevé­'nységének egyesítése. Az SZKP Központi Bizottsága, a ovjetunió Legfelsőbb Tanácsának nöksége és a szovjet kormány meg­jött engem, hogy szívből melegen atuláljak űrhajós hőseinknek, tudó­inknak, konstruktőreinknek, mér­ikeiknek, technikusainknak ésmun­isainknak, mindazoknak, akik elő­iszítették és megvalósították a szov­t emberek újabb történelmi jelentő­gű űrrepülését! Elvtársak! A Voszhod utasai között egy kom­ínista, egy komszomolista és egy rtonkívüli van. Olyan volt ez, mint­társadalmunk egy sejtje utazott Ina a világűrbe. Az űrhajósok yetértően és céltudatosan végezték inkájukat. így él és dolgozik egész pünk egységes, sokmilliós kollektí­ba tömörülve a kommunista párt és szovjet kormány körül. Ebben rej­társadalmunk ereje, győzelmeink­k forrása. Nyugaton akadnak olyanok, akik ugtalankodnak amiatt, hogy a ovjetunió mégjobban megelőzte az ;yesült Államokat az „űrverseny­n". Egyesek azt mondják, hogy az yesült Államok két évvel maradt mások hogy öttel. ľermészetesen kellemes számunkra a tudat, hogy országunk élen jár űrkutatásban. Mi, szovjet emberek, ónban nem tekintjük kozmikus ku­tásainkat öncélnak, valamiféle „ver­nynek". Idegen számunkra az űr­tatás, a kozmikus térség meghódí­sa nagy és komoly művében a ha­rdjátékosok szelleme E vállalkozás­n annak a hatalmas teremtő mun­nak szerves részét látjuk, amelyet szovjet nép pártunk fővonalával szhangban a gazdaság, a tudomány a technika valamennyi területén az ibér nevében az ember javára végez. Pártunk fővonala, amelyet a XX., XXI. és a XXII. pártkongresszusa lgozott ki, lenini vonal. Az egye­li és megingathatatlan vonal volt , ma is az és n i^'tőben is az lesz kommunista r.íri és a szovjet ál­m egész bel és külpolitikájában. A párt abban látja legfőbb célját, hogy szolgálja a népet, erősítse szo­cialista hazánk hatalmát, öregbítse annak hírnevét és tekintélyét, követ­kezetesen és töretlenül megvalósítsa a gyakorlatban a marxizmus—leniniz­mus nagy eszméit. A belpolitika területén a párt fő feladatának tekinti társadalmunk ter­melőerőinek fejlesztését, a szovjet emberek jólétének ilyen alapon való töretlen emelését, a szocialista de­mokrácia kiterjesztését minden terü­leten. Pártunk azt akarja, hogy a szovjet emberek évről évre jobban, te­hetősebben, kulturáltabban éljenek, hogy buzogjon a nép kezdeményező ereje. Ezt a lenini vonalat pártunk akara­tából, az egész nép akaratából érvé­nyesítjük. Pártunk szilárdan érvényt fog szerezni ennek a vonalnak, mivel ez kifejezi a szovjet nép alapvető ér­dekeit, reményeit és vágyait. A nagy Lenin arra tanított bennün­ket, kommunistákat, hogy pontosan és töretlenül váltsuk valóra a nép akaratát a politikai döntések kidolgo­zásában, támaszkodjunk a nép tapasz­talatára, állandóan érezzük a nép éle­tének lüktetését. A Szovjetunió Kom­munista Pártja betartja a lenini útmu­tatásokat. Az SZKP Központi Bizottsága egész pártunk, az ország sorsa felett érzett nagy felelősségtudattól fűtve eltökél­te, hogy maradéktalanul megvalósít­ja a gyakorlatban a párt és az állami élet irányításának lenini elveit, kö­vetkezetesen tovább halad a lenini úton. A párt a szovjet nép teljes bizalmát élvezi, a szovjet nép a pártban lát­ja azt az egyetlen erőt, amely össze tudja fogni az emberek millióinak te­remtő energiáját, szervezni és lelkesí­teni tudja az embereket, biztosítja a szovjet társadalom szüntelen előreha­ladását. A Szovjetunió Kommunista Pártja bátran tekint előre, örülünk az elért sikereknek, de jól ismerjük az utunk közben felmerült reális nehézségeket is. A reánk váró nagy munka megkö­veteli népünktől, minden szovjet em­bertől, hogy alkotó munkát végezzen, nagy szervezettséget, egységet és a nagy lenini párt köré való tömörülést követel. Tovább haladunk előre. Emelve a párt felelősségét, vezető és szervező szerepét a társadalom életében, poli. tikánkat mélységesen átgondolt, szi­gorúan tudományos alapokra építjük. Tovább haladunk előre a pártprog­ram megjelölte úton a kommunista építés újabb sikerei felé. Elvtársak! Országunk egyetlen ha­talmas kommunista építkezés. Nagy lendülettel folyik a munka és még magasztosabbak az élet minden terü­letén előttünk álló feladatok. A gazdaság, a tudomány és a kul­túra fejlesztése, szocialista államunk védelmi képességének erősítése a bé­ke a népek biztonságának érdekeit szolgálja. Sikereinkből az egész em­beriség azt a meggyőződést meríti, hogy egyre izmosodnak a béke és az értelem erői. hogy a Szovjetunió le­rakja az egyetemes béke és a hala­dás diadalához vivő helyes utat. A Szovjetunió külpolitikájának meg­ingathatatlan alapja: a különböző tár­sadalmi rendszerű államok békés együttélésének lenini elve, a lanka­datlan harc a béke megszilárdításáért, a népek közötti barátságért és együtt­működésért, a nemzetközi feszültség további enyhítéséért. A jelenlegi vi­szonyok között ez az egyedüli ésszerű politika. A Földön minden be­csületes ember megérti ezt, egyetért vele és támogatja ezt. És ha más ál­lamok kormányai a maguk részéről törekedni fognak a békére, ha be fogják tartani minden népnek — y a kis és nagy népeknek — azt a szu­verén jogát, hogy önállóan döntse­nek sorsukról — biztosítva lesz az emberek békés munkája és a haladás. A Szovjetunió internacionalista kö­telességének tartja, hogy támogassa azt az igazságos harcot, amelyet a népek vívnak az imperializmus, a gyarmati rendszer és a neokolonializ­mus ellen, társadalmi és nemzeti fel­szabadulásukért, a békéért, a demok­ráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért. Mi állást foglalunk a fegyverkezési verseny megszünteté­se, az általános és teljes leszerelés mellett, amellett, hogy a népek meg­szabaduljanak a katonai kiadások nö­vekvő terheitől. Mi síkra szállunk az Egyesült Nemzetek Szervezetének megerősítéséért, a béke és a népek biztonsága érdekében. Mi fellépünk a hatékony európai biztonságért. Korunkban a béke és a társadalmi haladás ügye növekvő mértékben függ minden antiimperialista erő összefor­rottságának megerősítésétől és első­sorban a szocialista országok, a kom­munista világmozgalom egységétől. Pártunk törekedni fog a testvéri szo­cialista országok nagy közössége egy­ségének megszilárdítására a teljes egyenjogúság, valamint a szocialista közösség általános érdekeinek és minden ország népe érdekeinek he­lyes társítása, a szocialista államok sokoldalú együttműködésének fejlesz­tése alapján a békéért és a szocia­lizmusért vívott közös harcunkban. Az SZKP védelmezni fogja a kom­munista világmozgalom közös irány­vonalát, törekedni fog a soraiban tá­madt nehézségek leküzdésére, min­den testvérpárt összefogására a mar­xizmus—leninizmus, a proletár inter­nacionalizmus, a moszkvai értekezle­tek nyilatkozatainak elvei alapján. Az SZKP tevékenyen viszi azt az irány­vonalat, hogy hívják össze az egész Világ marxista—leninista pártjainak értekezletét, amely — meggyőződésük szerint — elősegíti és elő is kell hogy segítse e célok elérését. Elvtársak! Nekünk ma nagy ünnepünk van, az egész sokmilliós szovjet család ünne­pe. Velünk együtt örül a béke és ha­ladás minden barátja a Földön. Mély tisztelettel nézünk a haza merész fiaira. Örömmel közlöm, hogy a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnök­sége a Voszhod több férőhelyes szputnyik űrhajón végrehajtott űrre­pülésért a Szovjetunió Hőse címmel tünteti ki Vlagyimir Mihajlovics Ko­márov, Konsztantyin Petrovics Feok­tyisztov és Borisz Boriszovics Jegorov elvtársakat. Egyidejűleg mindegyik megkapta „a Szovjetunió űrhajós pi­lótája" címet. Tisztelet és dicsőség önöknek, drá­ga űrhajós elvtársak! Továbbra is ilyen magabiztosan ha­ladjon előre, éljen és virágozzék a mi nagy, sok nemzetiségű szovjet ha­zánk! Éljen és virágozzék a szovjet nép — a kommunizmus alkotója! Éljen a mi lenini kommunista pártunk, korunk esze, becsülete és lelkiismerete! Éljen a marxizmus—leninizmus győ­zelmes nagy zászlaja! Áz üririó a Szovjetunió Hőse A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsá- Borisz Jegorovot a Voszhod több fé­nak Elnöksége a Szovjetunió Hőse rőhelyes űrhajón végzett utazásukért címmel tüntette ki Vlagyimir Komaro Mind a hárman elnyerték az űrrepülő vot, Konsztantyin Feoktyisztovot és pilóta címet. Fogadás az űrhajósok tiszteletére Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Miniszter­tanácsa tegnap a Nagy Kreml Palotá­ban fogadást rendezett Komárov, Fe­oktyisztov és Jegorov űrhajósok, vala­mint a Voszhod útját lehetővé tevő A fogadáson részt vettek a párt, az állam vezetői, a Legfelsőbb Tanács képviselői, az űrhajósok és közéleti személyiségek. A vendégek között külföldi diplomaták és újságírók is voltak. A fogadáson A. Koszigin, a Szerencsekívánatok az új szovjet vezetőknek Johnson, az Egyesült Államok elnö­ke szerencsekívánatait fejezte ki A. V. Kosziginnak, a Szovjetunió Minisz­tertanácsa elnökévé való kinevezése alkalmából. Johnson üzenetében ki­emelte a Szovjetunió és az Egyesült Államok nagy felelősségét a világbé­ke megőrzésében és reményét fejez­te ki, hogy mindkét kormány a leg. égetőbb világproblémák megoldására fog törekedni. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára az OKP Központi Bi­zottsága nevében a következő távira­tot küldte Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP első titkárának: A Szovjetunió Kommunista Pártja első titkárává tör­tént megválasztása alkalmából test­véri jókívánságainkat küldjük. Sok sikert kívánunk a kommunizmus to­vábbfejlesztéséért, a békés együttélé­sért, az SZKP XX. kongresszusán meg­jelölt politika megvalósításáért kifej­tett munkásságában, A testvérpártok az SZKP vezetőségében bekövetkezett személyi változásokról A NÉMET KOMMUNISTA PÁRT PO LITIKAI BIZOTTSÁGA vasárnap ki­adott nyilatkozatában meggyőződéséi fejezi ki, hogy az SZKP Központi Bizottsága október 14-i határozatával eredményesen folytathatja a XX., a XXI. és a XXII. kongresszuson megje­lölt politikát, és hangoztatja az NKP és az SZKP szoros összeforrottságát Az NKP örömmel fogadja, hogy a szovjet kormány a kapcsolatok nor­malizálására fog törekedni a Német Szövetségi Köztársasággal, s a békés együttélés, a feszültség enyhítése és a leszerelés politikája alapján a kap­csolatok megjavításán fog munkálkod­ni. Az NKP nyilatkozatában kiemeli Hruscsov elvtárs érdemeit és szívből jövő harcos üdvözletét tolmácsolja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a párt Központi Bizottságának, Brezs­nyev és Koszigin elvtársaknak, s to­vábbi nagy sikereket kíván a szovjet népnek a kommunizmus építésében és a béke biztosításában. AZ HUMAN'ITÉ hétfői számában azt írja, hogy a Szovjetunióban a vezetés­sel megbízott személyek kijelölése kizárólag a szovjet elvtársakat illeti meg. Minden kommunista párt, tehát az SZKP is függetlenül dönt. Központi Bizottságától függ az első titkár ki­jelölése, mint ahogy a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségét illeti meg a minisz­terelnök kinevezésének joga. Az ls igaz, hogy az SZKP politikája világ­szerte minden kommunistát és min­den népet érdekel. Az Humanité a moszkvai Pravda szombati vezércikkével kapcsolatban megjegyzi, hogy ez a vezércikk a párt és az állam irányításának lenini el­veit, főként a kollektív vezetés elvét és a személyi kultusz káros voltát emlegeti. Az Humanité ezzel kapcso­latban arra a következtetésre jut: a bekövetkezett változás azzal a törek­véssel függ össze, hogy következete­sebben és határozottabban érvényesít­sék az említett elveket. A BELGA KOMMUNISTA PÁRT KÖZ­PONTI BIZOTTSÁGA a szovjet pártve­zetésben bekövetkezett változásokkal kapcsolatban a következő határozatot hozta: A Belga Kommunista Párt Központi Bizottsága október 17-i és 18-i ülésén tudomásul vette az SZKP Központi Bi­zottságának döntését, amelynek ér­telmében Hruscsov elvtárs helyét a szovjet kormány élén Koszigin elv­társ, a Központi Bizottság élén pedig Brezsnyev elvtárs vette át. A Belga Kommunista Párt Központi Bizottsága megilletődve értesült Hruscsov elv­tár távozásáról. Jogos tisztelettel adó­zik Hruscsov elvtársnak azokért a ki­váló érdemekért, amelyeket a népek­nek a háború és az elnyomás elleni harcában szerzett. A Központi Bizott­ság figyelmeztet arra, hogy vannak tendenciózus magyarázatok, amelyek ezt az eseményt a békés együttélés politikájától való eltávolodásként ál­lítják be. Az SZKP Központi Bizott­sága megerősítette elszántságát, hogy folytatja a XX. és a XXII. kongresszus határozatainak végrehajtását, s ezzel a népek követeléseit és a békeharc jelenlegi lehetőségeit fejezi ki. A Bel­ga Kommunista Párt Központi Bizott­sága kongresszusi határozataihoz hí­ven a munkásosztállyal egyetemben tovább harcol a békés együttélésért, a leszerelésért és a demokráciáért. AZ INDIAI KOMMUNISTA PÁRT Központi Titkársága október 17-i nyi­latkozatában a szovjet nép belügyé­nek minősíti az SZKP vezetőségében bekövetkezett személyi változást. Po­zitívan értékeli azt az egyöntetű nyi­latkozatot, hogy az SZKP új vezetősé­ge folytatja a XX. és a XXII. kong­resszuson megjelölt politikát. Az in­diai nép reméli, hogy az Indiai—szov­jet barátság és együttműködés tovább fejlődik. A nyilatkozat a továbbiakban elítéli a kínai atomrobbantást, amelyet a békeszerető emberek felhívásaival el­lentétben hajtottak végre. Elutasítja a kínai érveket, mert ezek — tekin­tettel a Szovjetunió nukleáris védel­mére, amely szavatolja a szocialista országok biztonságát — nem helytál­lóak. LUIGI LONGO az Olasz Kommunis­ta Párt főtitkára vasárnapi milánói beszédével megnyitotta a párt válasz­tási kampányát. Beszédében a nemzet­közi helyzettel, főként Hruscsov elv­társ lemondásával, a kínai atomrob­bantással, és az angliai választások eredményeivel foglalkozott. Hangoz­tatta: Az OKP elégedett azzal, hogy Hruscsov elvtárs felmentése nem érinti a XX. kongresszuson megjelölt fő irányvonalat. A moszkvai Pravda vezércikke az SZKP Központi Bizottságának az Októberi Forradalom évfordulójára kiadott jelszavairól kiváló tudósok, mérnökök, konstruk- Minisztertanács elnök e pohárköszöntőt tőrök, technikusok es munkások tisz- , ť u r teletére. I mondott, A moszkvai Pravda hétfői száma vezércikkben foglalkozik az SZKP Köz­ponti Bizottságának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom közelgő 47. évfordulójára kiadott jelszavaival. Mint a lap hangsúlyozza, „a jelszavak ékesszólóan visszatükrözik kommu­nista pártunk bel- és külpolitikáját, lenini fő irányvonalát, programjának nagyszerű eszméit". Amikor pártunk lelkes üdvözlettel fordul a testvéri kommunista és mun­káspártokhoz, a munkásosztály ós valamennyi dolgozó harcos élcsapa­taihoz — mondja a vezércikk — egy­úttal élteti a nemzetközi kommunista mozgalomnak a moszkvai nyilatkoza­tokon alapuló egységét és összefor­rottságát. Pártunk, felhívja a világ népeit, har­coljanak a szégyenletes gyarmati rab­szolgatartó rendszer teljes és vég­leges megszüntetéséért, az imperia­lista függőség minden formája ellen. A párt felszólítja a szocialista orszá­gok népeit, a nemzetközi munkásmoz­galmat, a nemzeti felszabadulásukért küzdő népeket, az összes imperialista­ellenes erőket, hogy fogjanak még szorosabban össze a közös ügyért ví­vott harcban,. A nemzetközi szolidari­tás a béke és a haladás erői győzel­mének döntő teltétele. A vezércikk a továbbiakban meg­állapítja, hogy a jelszavak visszatük­rözik a Szovjetunió békés lenini kül­politikáját, amelynek alapja a külön­böző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének elve. Változatlanul szükségesnek tartjuk a nukleáris fegyverkísérletek vala­mennyi válfajának teljes megszün­tetését, az általános és teljes lesze­relést, a tartós békét — írja a moszk­vai Pravda. — Reméljük , hogy a vi­lág minden népénél forró visszhang­ra talál pártunknak az a felszólítása, hogy legyenek éberek, leplezzék le az imperialista háborús gyújtogatók cselszövéseit, fokozottan harcoljanak a monopóliumok uralma, a reakció és a militarizmus tobzódása ellen. Az egész emberiség hataimas tá­masza és reménye a szocialista világ­rendszer, amely az érdekek és célok közössége alapján egyesült szabad, szuverén népek közössége A szovjet nép mindent megtesz, hogy erősöd­jék és virágozzék ez a hatalmas kö­zösség. A Pravda hangsúlyozza, hogy az SZKP Központi Bizottságának jelsza­vai lelkesedéssel töltik el a Kommu­nizmusanyagi és műszaki alapjait épí­tő szovjet dolgozók millióit. Szeretett pártjuk politikájában, a marxizmus— leninizmus eszméitől áthatott határo­zataiban és jelszavaiban a szovjet dol­gozók a kommunizmus újabb győzel­meinek zálogát látják — hangsúlyoz­za befejezésül a moszkvai Pravda. Népünk sokéves tapasztalatok alapján meggyőződött a lenini párt böl­csességéről. E pártot erőssé teszi a marxizmus—leninizmus Iránti meg­ingathatatlan hűség, a tömegekhez fűződő elszakíthatatlan kapcsolat, sorainak szilárd összeforrottsága. Ezt újból teljes mértékben megmutatta az SZKP Központi Bizottságának nem­rég lezajlott plénuma. 1984. október ». Ü 3 6} SZÖ

Next

/
Thumbnails
Contents