Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-15 / 257. szám, kedd

Korlátlan függetlenségért harcolunk MAKARIOSZ ELNÖK NYILATKOZATA Nicosia (CTK) — Makariosz elnök a Csehszlovák Sajtóiroda külön tudósítójával folytatott beszélgetésében köszönetét fejezte ki a csehszlo­vák népnek azért, hogy támogatja Ciprus igazságos harcát és kijelentette, hogy ebből a támogatásból bátorságot és erőt merítenek. Makariosz el­nök nicosiai palotájában fogadta Vladimír Otrubát, a Csehszlovák Sajtóiro­da tudósítóját, akinek több kérdésére válaszolt. A jelenlegi ciprusi helyzetről Ma­kariosz kijelentette: A ciprusi népre kényszerített züri­chi és londoni egyezmény, valamint bizonyos külföldi országok interven­ciója okozza. Ezek az országok saját politikai, katonai és anyagi érdekei­ket tartják szem előtt a ciprusi nép kárára. Harcunk célja a korlátlan függetlenség kiharcolása, mely lehe­tővé tenné, hogy a ciprusi nép az ön­rendelkezés elve alapján döntsön sor­sáról. A ciprusi probléma nem köny­nyű. De a külföldi intervenció még bonyolultabbá tette. Önkéntes közve­títők jelentkeznek, akik nem a de­mokratikus elvek alapján és nem az ENSZ alapokmánya szellemében akar­ják megoldani a problémát. Az ígért szovjet segítségről a cip­rusi elnök kijelentette: A NATO bizonyos országai viszo­lyognak a Szovjetunió ajánlatától. Ál­láspontjukat azonban figyelmen kívül hagyom. Érdekem elsősorban az or­szág szabadsága és területi egysége. Meg vagyok győződve arról, hogy Hruscsov nyilatkozata és figyelmezte­tése fékezte az agresszív hatalmak tervelt. A ciprusi nép hálás a Szovjet­unió igyekezetéért, mely megerősíti abban az elhatározásában, hogy nem fogad el olyan megoldást, mely nem szolgálná a ciprusi nép érdekeit, ha­nem valamilyen idegen ország hasz­nára válna. Egy további kérdésre így válaszolt Makariosz: VJACSESZLAV Jelutyin felsőoktatás­ügyi miniszter vezetésével szovjet kormányküldöttség utazott Kambod­zsába, hogy részt vegyen a műszaki főiskola ünnepélyes megnyitásán, amelyet a Szovjetunió épített a kam­bodzsai népnek. (CTKJ HAVANNÁBAN kubai—szovjet ba­rátsági nagygyűlés volt. melyen több száz havannai lakos a havannai po­litikai élet képviselői vettek részt. (CTK) BARWICH, a Drezda melletti rossen­dorfi atomkutató intézet eddigi igaz­gatója visszaélt kiküldetésével a gen­fi tudományos értekezleten és fel­ajánlotta szolgálatalt az amerikai tit­kosszolgálatnak. Az ADN hírügynök­ség hangsúlyozza, hogy a Német De­mokratikus Köztársaság közvéleménye és tudósai élesen elítélik Barwlch árulását. (CTK) A CORREIO DA MANHA brazil jobb­oldali napilap újabb tényeket közöl a politikai foglyok kínzásáról. A lap közlése szerint Jimenezt, a telepítési társaság volt igazgatóját törött bor­dákkal és hátgerincsérüléssel szállí­tották kórházba. Rios törött sípcsont­tal fekszik a cellában. A lap további tényeket közöl a politikai foglyok bor­zalmas kínzásáról. (CTK) MAO CE-TUNGOT, a Kínai Kommu­nista Párt elnökét megválasztották az Országos Népi Gyűlés tagjává. (CTK) A SVÁJCI Lousanneban 47 ország 1500 szakemberének részvételével nemzetközi energetikai értekezlet kezdődött. (CTK) AZ INDONÉZ hadsereg végleg szét­kergette Selle Mattola lázadó csa­patait, melyek Dél-Sulawest terrori­zálták. (CTK) AZ HUMANITÉ közlése szerint Gau­delupe francia tengerentúli tarto­mányban tüntetések voltak, melynek résztvevői mezőgazdasági reformokat követeltek. A szigeten a mezőgazda­sági terület kilenctizede nagy gyar­matosító társaságok kezében van. (CTK) TRUJILLO perui városban a mun­kásnők elfoglalták az Olimpo textil­gyárat. A bérek emelését és a mun­kakörülmények megjavítását követe­lik. Követeléseik nem teljesítése ese­tén a sztrájkolók éhségsztrájkba lép­nek. (CTK) A MEXIKÖI iskolaügyi minisztérium meghívására Armandó Hart Davalos kubai iskolaügyi miniszter és Antonio Nunez Jiménez, a Kubai Tudományos Akadémia elnöke Mexikóba látoga­tott, ahol részt vesznek Mexikó füg­getlensége kikiáltásának alkalmából rendezett ünnepségeken. (CTK) SANTO DOMINGÖBAN a tavaly de­cemberben börtönbe vetett 52 politi­kai fogoly éhségsztráikba lépett. Azt követelték, hogy állítsák őket bíróság elé. Követelésüknek eleget tettek, ok­tóberben tárgyalást kezdenek. (CTK) KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS eredmé­nye alapján megállapították, hogy az amerikai nők 64 százaléka johnsont támogatja és csak 36 százaléka Goid­watert. A férfiaknál ez az arány 60:40­Uez. (CTKJ Az ankarai kormány arra ösztönzi a ciprusi törököket, provokáljanak ki incidenseket, melyek ürügyével Tö­rökország intervenciót hajthatna vég­re állítólag a ciprusi törökök meg védésére. Ogy gondolom, hogy a fele­lősség nem csupán Ankarára hárul. Az ankarai kormány nem lenne ilyen ag­resszív, ha nem támogatnák őt a NATO tagállamai, melyek szintén fe­lelősek a jelenlegi ciprusi válságért. A további kérdésekre válaszolva a ciprusi elnök kijelentette, hogy az ál­talánosan elfogadott demokratikus el­vek alapján a többség uralkodik, a kisebbség pedig védve van. A törö­kök az egyenrangú polgárokat illető jogokon kívül kisebbségi jogokat Is élvezhetnének. Hajlandóságát fejezte kl, hogy tárgyaljon erről a kérdésről. Kijelentette, hogy Ciprus az ENSZ elé akarja terjeszteni a oipruSi problé­mát. Meggyőződését fejezte ki, hogy az ENSZ-közgyűlés többsége olyan határozatot fogad el, mely szerint a problémát az ENSZ alapokmányával összhangban kell megoldani. Kijelen­tette, hogy a ciprusi probléma békés megoldását elsősorban más országok érdekei akadályozzák. A tőrök ki­sebbséggel Ciprus lakossága éveken keresztül békében élt és ez így lenne ma ls, ha más országok nem avat­koztak volna be. A Görögország és Ciprus kapcsola­tát illető kérdésre válaszolva kijelen­tette, nem felel meg az igazságnak, hogy Görögország nyomást gyakorolt volna Ciprusra, ne kérjen segítséget a Szovjetuniótól és az Egyesült Arab Köztársaságtól. Ojból hangsúlyozta, hogy Ciprus Görögországhoz való csatolása esetében nem engedélyezik, hogy a szigetország területén idegen támaszpontokat létesítenek. A beszélgetés befejező részében Makariosz elnök újból kiemelte a Csehszlovák Szocialista Köztársaság segítségének jelentőségét. A ciprusi elnök egyúttal bejelentette, hogy hol­nap Athénba utazik. a ciprusi helyzetet Nicosia (CTK) — A török kormány és a ciprusi törökök vezetői a cipru­si helyzet kiéleződésére akarják ki­használni az állítólagos ellátási ne­hézségeket a töröklakta vidékeken. Az ENSZ-szervek két tonna élelmi­szert szállítottak Kokklna török falu­ba, de a török képviselők ennek el­lenére azt állítják, hogy a falu la­kosságát éhhalál veszélyezteti. A nyu­gati hírügynökségek fényképészei, akik az ENSZ-tól érkezett élelmisze­rek kirakásánál jelen voltak, kijelen­tették, hogy a falu lakossága egész­séges s nem teszik azt a benyomást, mintha éhhalál fenyegetné őket. PROVOKÁCIÓ az NDK határán Berlin (CTK) — Vasárnap az NDK határán Berlinben komoly provokációt hajtottak végre. A nyugat-berlini rend­őrség az amerikai megszálló hadsereg tagjaínak támogatásával fegyverrel támadt az NDK határőreire, akik szol­gálatukat végezték a határon. Több mint száz lövést adtak le. Az NDK illetékes szervei kijelen­tették, hogy ez a provokáció hátrál­tatja az NDK fővárosa és Nyugat-Ber­lin közti kapcsolatok rendezését és az incidensek szervezői teljes mértékben felelősek az esetleges következmé­nyekért. 1965-ben az első francia mesterséges hold? Párizs (CTKJ — Franciaország ki­lövőállomást akar építeni Francia Guayanában. Innen lövik majd fel a francia mesterséges holdakat — kö­zölte Gaston Palewski francia állam­miniszter. Ezt a lépést azzal magya­rázta, hogy Franciaország — tekin­tettel az evianl egyezményekre — a jövőben nem számíthat a szaharai tá­maszpontra. Palewski közölte, hogy a két első francia mesterséges holdat 1965 vé­gén vagy 1966 elején bocsátják fel. Állandóan érkeznek a küldöttségek a Világifjúsági Fórumra Moszkva (CTK) — Moszkvában már csaknem 80 ország és hat nemzetközi szervezet küldöttsége érkeztek meg a Világifjúsági Fórumra. A tanácskozás ünnepélyes megkez­dése után a résztvevők öt bizottság­ban folytatják munkájukat. Beszámo­lók hangzanak majd el az ifjúság sze­repéről a nemzeti felszabadításért folytatott harcban, továbbá az Ifjúság szerepe a gazdasági-szociális és me­zőgazdasági reformokért folytatott küzdelemben, az ifjúság szerepe a tö­megek politikai öntudatának növelé­sében, a nemzeti felszabadító mozga­lom hozzájárulása a békéért folyta­tott harchoz és a világ ifjúsága ak­cióegységének megszilárdítása címen. I^KKHro^QkRLETiMil A CEYLONI KOMMUNISTA PART A NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁS ÖSSZEHÍVÁSÁNAK SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL Moszkva (ČTK) — A Ceyloni Kom­munista Párt örömmel veszi tudatná sul és támogatja az SZKP és a többi testvérpárt kezdeményezését, melyek egy újabb nemzetközi tanácskozás összehívását javasolták — írja Pieter Keuneman, a Ceyloni Kommunista Párt KB főtitkára a moszkvai Pravdá­ban. Keuneman közölte, hogy a Ceyloni Kommunista Párt VII. kongresszusán határozatot fogadtak el, mely a kom­munista és munkáspártok nemzetkö­zi tanácskozásának összehívására szólít fel. Ki kell dolgozni a közös akciókat a közös célért folytatott küzdelemben. A kínai vezetők tevé­kenysége már nagymértékben meg­bontotta a testvérpártok egységét, és nagy kárt okoztak a munkásosztály­nak és a nemzeti felszabadító moz­galomnak. A ceyloni kommunisták nem tartják helyesnek a kínai kom­munisták javaslatát a tanácskozás elhalasztására. A tanácskozást össze kell hívni 1965-re. NAGY-BRITANNIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK VÁLASZTÁSI GYŰLÉSE London (CTK) — Nagy-Britannia Kommunista Pártja választási gyűlést tartott Londonban, melyen a jelenlevő tízezer polgárnak 36 kommunista je­löltet mutattak be. A konzervatív és munkáspártiaktól eltérően a kommunista párt csupán munkásokat és szakszervezeti vezető­ket jelöl, akik választókörzetükben már jól beváltak, mint a dolgozók érdekeinek védelmezői. Douglas-Home jelenlegi miniszterelnök vetélytársa Macdiarnid, a legjelentősebb skót köl­tő. Gollan, a párt főtitkára beszédé­ben megállapította, hogy a Konzerva­tív Párt a monopóliumok érdekeit képviseli és a munkáspárti kormány is a monopóliumoknak kedvez. A francia földművesek tiltakozó akciói Párizs (CTKJ — Délnyugat-Francia­ország 14 megyéjének küldöttei Tou­louseban a kormány mezőgazdasági politikája elleni tüntető akciókról tárgyaltak. 10 megye földműveseinek képviselői Marseilleben tanácskoztak. Országszerte számos tüntető akciót valósítottak meg a napokban. Vienna megyében a földművesek röpiratokat terjesztettek. Az északnyugat-francia­országi Avesnesban traktorokkal vo­nultak fel. Gapában nagygyűlést tar­tottak. A toulousei értekezleten résztvevők jóváhagyták az augusztus 29-én Peri­gueuxban kidolgozott tervet a kor­mányellenes akciókról. Az Humanité a tervezett akciókkal kapcsolatban rámutatot arra, hogy a kormány a földművesek mozgalmát ártalmatlanná akarja tenni és zsákut­cába akarja juttatni. Megnyílt a vatikáni zsinat harmadik ülésszaka ONEKO kenyai tájékoztatásügyi mi­niszter bejelentette, egy olyan kor­mánylap megalapításáról tárgyal, mely a kenyai nép nézeteit és vágyait tolmácsolná. Kenyában jelenleg 4 re­akciós napilap jelenik meg. A kenyai haladó erőknek egyetlen napilap sem áll rendelkezésükre. (CTK) Róma (CTK) — A római Szent Pé­ter bazilikában tegnap ünnepélyesen megkezdődött a II. vatikáni egyetemes zsinat harmadik ülésszaka, amelyen a világ minden részéből mintegy 2500 egyházi méltóság és hittudós vesz részt, köztük a nem katolikus egyhá­zak és a világi katolikus szervezetek képviselői is. A zsinat tanácskozását ünnepi mise vezette be, amelyet VI. Pál pápa pon­tifikált három bíborossal, 19 püspök­kel és érsekkel, továbbá a szerzetes­rendek két generálisával közösen. A pápa megnyitó beszédében a zsinat elé kerülő problémákról beszélt. A zsinat 13 dokumentumot — hat szkémát és további hét előterjesztést vitat meg. A tavaly ősszel befejező­dött második ülésszak óta bizonyos változásokat eszközöltek a zsinat munkarendjében és bizonyos doku­mentumokat újra átdolgoztak. A szké­mák között van a De ecclesia (az egy­ház) című dokumentum, amely az egyház szerepét hivatott kifejteni és bizonyos teológiai kérdésekre keres megoldást, továbbá A püspökök fő­pásztori kötelességei című szkéma, amely az egyház belső megszervezé­sével, a püspökök és a pápa viszonyá­val stb. foglalkozik. A legfontosabb szkéma — sorrendben a tizenharma­dik — Az egyház a mai világban — az egyház szerepét ecseteli az „em­beriség szolgálatában", kifejti, milyen álláspontot foglaljanak el a kereszté­nyek a mai világ problémáival, azaz a békével, a fejlődő országokkal stb. kapcsolatban. A zsinat munkaértekezlete tulajdon­képpen ma kezdődik. Az ülésszak Idő­tartamát nem határozták meg, mert a tárgyalások folyamán dől el, vajon lesz-e még egy negyedik ülésszak is. A zsinaton most is két Irányzat áll egymással szemben. A római kúria konzervatív körei szeretnék mielőbb befejezni a zsinatot és érintetlenül hagyni az egyházi apparátus szerve­zetét, vagy legalábbis minimális vál­I tozásokkal beérni. Ezzel szemben a I zsinati atyák többsége, a „liberális" irányzat, el akarja mélyíteni a már megkezdett vitát. KOMMENTÁRUNK A merikában a munka napja — a Labor Day — nagy ünnep. Persze, nem a munka ünnepe — a mi fogalmaink szerint. Szeptember első hétfőjén ünneplik, s ezzel mint­egy pontot tesznek a nyár végére, befejezettnek tekintik a nyári szünet időszakát. A fontos elhatározásokat, döntő magán-, kereskedelmi-, vagy politikai jellegű kérdések megoldását — a nyár folyamán azzal odázzák el: majd a munka napján. Nyilván ehhez tartotta magát a je­lenlegi amerikai elnök, a demokraták elnökjelöltje, B. L. Johnson és válasz­tási kampányát a munka napján indí­totta meg Detroitban, az amerikai gépkocsigyártás központjában. Az ellentétes ideológiák ... Johnson céltudatosan választotta a munka napját és Detroit városát is. Ezzel mintegy jelezni akarta, hogy a szakszervezeti munkások és a közép­rétegek szavazatait szeretné meg­nyerni. Az amerikai szakszervezetek, az AFL—CIO, már közölték, hogy tá­mogatni fogják Johnsont, s nemcsak eszmei téren, hanem anyagilag is. Ed­dig már 3 millió dollárt szenteltek Johnson kampányának, ami hatszorta több, mint amennyit erre a célra az előző években fordítottak. Mivel az amerikai szakszervezetek többnyire amúgy is a demokrata je­lölteket támogatták, felmerül a kér­dés, vajon ezúttal miért teszik ezt ilyen jelentős anyagi nyomatékkal? Annál is inkább, mert még néhány hónappal ezelőtt nemcsak a Demok­rata Párt vezetőségében, hanem álta­lában USA-szerte és az egész világon elintézett ügynek tekintették az ame­SOK KEKCDOJEL rikai elnökválasztást, s Johnson meg­választását holtbiztosnak vették. A szokásos közvéleménykutatás ered ményei szerint a szavazatok 2:1 arányban oszlottak meg Johnson ja­vára. Egyszerre azonban Goldwater, a re­publikánusok ellenjelöltje egyre esé­lyesebb lett, s előretörésének híre vi­lágszerte elterjedt. Nyugtalanító kom­mentárok látnak napvilágot a reak­ció, nacionalizmus, fajgyűlölet, vér­szomj és kalandvágy feltámadásáról Amerikában. S mindennek Goldwater a szimbóluma és nehéz magyarázatot találni arra, hogy hirtelenében miért akad annyi — leplezett vagy leple­zetlen — követője. Magyarázatot keresve elsősorban látnunk kell, hogy Goldwater, vagy jobban mondva a goldwaterizmus hosszú évek után az amerikai válasz­tónak felkínálja a választás valami­féle alternatíváját. A polgárjogok johnsoni törvényével szembeállítja a faji megkülönböztetést, a többé-kevés­bé józan külpolitikával szembehelyezi az atombomba fenyegető rémképét s a kommunisták meghurcoltatását, a különböző szociális intézkedésekkel szemben pedig a „vállalkozás szabad ságát". Erre a formális alternatívára is jellemző ugyan, „ hogy az éremnek két oldala van", de hosszú idők után mégis lehetőséget kínál a választás­ra. ... felbomlasztják a frontokat. Ogy tűnik, hogy a faji megkülön­böztetés, a néger lakosság helyzete játssza a választási kampányban a leg­fontosabb szerepet. A magyarázat nem nehéz. Eddig ugyanis megszok­tuk, hogy az Egyesült Államokat a fajgyűlölő délre és a liberális észak­ra osszuk. Most azonban kiderült, hogy a faji megkülönböztetés meg­volt északon is, csak a formája nem volt olyan drasztikus, mint délen, ahol az illemhelyeken is ott díszelgett a felirat „Színes bőrűek számára". Vi­szont északon is megvoltak azok a munkahelyek, épületek és városne­gyedek, ahová fekete nem tehette be a lábát. Most fennáll az a veszély, hogy ez az Íratlan, de szigorúan be­tartott törvény érvényét veszti, s ezért Goldwater fajgyűlölete gyö­keret eresztett északon is. A munká­sok sem idegenkednek már tőle, mert a jehérek jélnek a feketék konkur­renciájától, s ez olyan körülmény, amelyet a választások előtti légkör­ben nem becsülhetünk le. Tehát a goldwaterizmus így osztja meg azokat a választókat, akik eddig hagyomá­nyosan a demokratákra szavaztak. Megoszlott a monopoltőke frontja ts, Azelőtt a leghatalmasabb tőkések keleten (New York) voltak, s rend­szerint ezek döntöttek az elnök sze­mélyéről. Az utóbbi évek folyamán erős monopóliumok létesültek nyuga­ton és délen is, s most ezek maguk akarják eldönteni, ki legyen az elnök. A legnagyobb amerikai bank ma már nem a Wall Streeten áll, hanem Los Angelesben. Á sors iróniája, hogy Johnson, Te­xas szülötte még alelnöksége alatt erősen támogatta államában a légi hadiipar fejlődését, amelynek mágná­sai most az ugyancsak texasi Gold­water mögé álltak. Ezzel szemben azonban néhány keleti monopólium, amelyek azelőtt a republikánusokat támogatták, most Johnson mellett szállnak síkra, — jóllehet szeretné­nek keresni a háborús hisztérián, de félnek a termonukleáris háborútól. Kettészakadtak a vezető pártok is. Már ma bizonyos, hogy több millió republikánus nem Goldwaterre fog szavazni, mert félnek agresszív poli­tikájától, hanem Johnsonra, vagy tar­tózkodnak a szavazástól. Ezzel szem­ben ugyancsak több millió demokrata adja majd le szavazatát Goldwaterra, mert tetszik nekik a faji megkülön­böztetés, Teljesen nyílt kérdésnek számít a választásokon való részvétel. A múltban ez 60 százalék körül moz­gott, ami azt jelentette, hogy 30-^40 millió választónak teljesen közömbös volt az, ki fogja irányítani az Egye­sült Államokat. A következő hat hét folyamán, pon­tosan november 3-ig az amerikai vá­lasztások előtti kampányban a leg­különfélébb fordulatokra számítha­tunk. Goldwaternak jók az összeköt­tetései az FBI titkosrendőrségével és a CIA kémszolgálatával, s ezeket bi­zonyára felhasználja Johnson kormá­nyának befeketltésére. Ez viszont majd arra törekszik, hogy Goldwater hátterében leleplezze a sötét alakokat és a dollármilliókat. Eddig azonban Johnsonnak lényegesen jobbak a kilá­tásai, mint ellenfelének. KAREL ClSAR 1964. szeptember 15. W 0J §ZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents