Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-05 / 247. szám, szombat

OROKKE FRISS EMLEKEK MADÁCH IMRE FESTŐI MUNKÁSSÁGA SZÁZHÁROM esztendeje jelent meg „Az ember tragédiája" és száz éve lesz annak, hogy meghalt a mű alkotója. Madách Imre. Rövidre szabotl életében jelentős ember volt megyéjében, s nevét néhány írása révén is már ismerték — de sorsának fordulatai, bánata és öröme sokáig csu pán családjának s szűk baráti köré nek gondolatait foglalkoztatta. A tragédia megjelenésével közüggyé vált egy csapásra minden, ami eddig csak egy kis kört érdekelt: élete problémái, írói kísérletei, hangulatai, s tetterejét megszabó gyenge egészségi állapota. Halálával a visszaemlékezések s emlékek, feljegyzések, s a valaha őt körülvevő, atmoszférát idéző tárgyak, nemzeti értékké váltak — okök és okozatok, amelyekkel köze lebb tudunk férni ai alkotó Madách géniuszához. Ehhez a fejezethez tartozik Madách Imre rajzai és festői munkássága is. Nem ritka jelenség az, hogy a szónak a mesterei a rajz eszközeivel is keresik gondolataik kifejezési formáját. Madáchot is belső kedv ösztönözte a rajztanulásra — kedves foglalkozása volt ez már gyermekkorától kezdve. Mikor 1837-től néhány éven keresztül Pesten tanult, lelkiismeretesen számolt be édesanyjának a fontos eseményről: „Ma kezdtem el az olajfestést, igen jól megy". Gschwindnek. rajztanárának a nevét ismerjük — hírét azonban hiába kutatjuk, a későbbi bidermeier arcképlestővel nem lehet azonos. Első rajzai esetlenebbek, mint a gyermek Jókaié és az ifjú Petőfié. Diákkorából fennmaradt önálló lapjain az események s helyszín pontos közlési vágya a legfontosabb szágü Vd KÉS mm -v:, ' WS&Bglhr> JP'^-'t É v- I ÉÉyp

1 vMadách Imre: Zrínyi Miklós. mára. „Volff táncórája" és egy tanórájának rajza elevenen idézi az apró részletekben lelkiismeretesen ábrázolt környezetet, és már itt Jelentkezik a szereplők megjelenítésében Madách karikírozó hajlandósága is. Életét végigkíséri a „Volff táncórájá"-val megkezdett rajzos feljegyzéssorozata. Egyre biztosabbá váló kézzel, a kezdeti primitívséget sajátos karakterizáló kifejezési eszközzé érlelve rajzolja környezetének tagjait. A helybeli plébánosok, a falu lelkésze, barátai, unokahúga: a feltűnően sokszor megjelenő Huszár Anna, majd édesanyja régi francia táisalkodónőjének, mindannyiuk későbbi Ita Nénijének mindig jelenlévő figurája alkotják szereplőinek arzenálját. A helyzetek s egyéniségek groteszk humorát élvezettel rögzíti. Egyik rajzán ott ül jómaga is, hoszszú pipával egy mély fote! ölében, az ünnepi felvonulás Aladár fiával az élen, sereghajtóként Ita néni jellegzetes alakjával, bizonnyal egy ünnepi köszöntés szívet melegítő piljanatát örökítette meg. RAJZAI KÖZÖTT — összesen ötvenhétről van tudomásunk — külön csoportot alkotnak stilizáltán megfogalmazott és sokszor fantáziája játékát követő lapjai: tájképek, épületrajzoK és illusztráció-jellegü kompozíciói. Tájképeinek sorát Teplic-fürdőről készült rajza nyitja meg. 1840-ben a 17esztendős Madách Imre Teplicről szóló leírásának illusztrációjaként közölte a Regélő Kohlmann metszetében. A távlatban, arányokban csaknem kifogástalan és hangulatos tájkép Madách Imre gondos munkája mellett a rézmetszőt is dicséri. Rajzait vizsgálva a néhány évszámmal ellátott, vagy az események ismeretében időrendbe osztható lapon kívül nem lehet sorrendet megállapítani. A viszszaemlékezések szerint korai házasságának első éveiben továbbra is főleg a tájat választotta témájául. Sok apró részletet zsúfolt egybe, sok apró szereplővel: szökőkút, harangláb, vízimalom, kis tempietto, kastély és vár, messze kanyargó út, s előtérben csónakázó emberek együtt egy képen valószerűtlen együttesben, ugyanakkor mégis elhihető erővel jelennek meg. Kedvünk lenne megtalálni azt a mesetájat, amiről ma már nem is tudhatjuk, valóban megvolt-e a valóságban, vagy csupán a fantáziájában élő meseországban létezett? Stilizáló modorával a valóságot is mesévé változtatja: a tiszai átkelést ábrázoló lapja egy a valóságban megtörtént tiszántúli családi látogatást ábrázol, és mégis inkább regényillusztrációnak hat. Mindig rálátásból, felülről figyeli a vidéket, fáinak lombozata keletiesen stilizált, építészeti részletei romantikusak. Valahogy úgy jelenít meg mindent, mintha valóságos élményeit gazdagította volna áiornvilágának elemeivel Éppen azért kapcsolódnak ide közvetve meseillusztráció-lapjai is: a boszorkánykonyha, a seprűnyélen lovagoló nőalak pánv vával száguldó figurája, és a Dau mier-szerű hálósapkás polgár a mögötte imádkozó szárnyas őrangyallal Ilyenkor fantáziájának játékába vi szont élményszerű reális részletek ke verednek. Néhány rajzán az ellentétes összeállítások párhuzama: egy női fej körül hat férfiprofil, s párdarabja a férfifejet körülvevő női ar cok, a fiatal és az öreg nő sorsa, az ördögök és angyalok — lényegében már nem mások, mint a Tragédia szerzőjének széljegyzetei. AZ IDŐ viszontagságai hiánytala' nul megkímélték mappányi rajzát, de igen kevés olajfestménye maradt meg — talán a jubileumi évforduló elővarázsol néhányat a ma még ismeretlenségben lappangókból. Az :fjú Madách festette a sztregovai templom oltárképét és reprodukció őrzi egy sztregovái tájkép emlékét. A meglévő négy festménye közül három múzeumban, egy magántulajdonban van. Calliope, melyről Ugyancsak említést tett édesanyjának az egyik Pestről írott levelében, az első kísérletek gyenge eredméhye, — rajzainak képzelet szülte női típusához tartozik. A másik három viszont meglepően gyakorlott ecsetkezelésű, hangulatos mű. Az sem kisebbíti szemünkben a valójában iskolázatlan művész értékét, hogy — mint joggal feltételezhetjük — festményeihez, a kornak szokásai szerint, metszet előképeket használt. A képek közül kettő, az 1840-ben' Madách Emők névvel szignált Ámor, és a hagyomány szerint Corvin Jánost ábrázoló portré Pinc községbe, a sokszor rajzolt Huszár Anna otthonába került annak idején Zrinyl Miklós, a szigetvári hős, Madách sztregovai dolgozószobájának falát díszítette, mint legjobban sikerült akotása. MADÁCH IMRE festői és rajzhagyatékában a nagy költő második múzsájának jelentőséget kutattuk. Ifjúkorában kedvvel és művészi szárh dékkal tanult rajzolni és festeni. Ambícióinak útján azonban sajnos itt is nagyon hamar feltartóztatta őt egyre betegebb szíve. A kényszerű nyugalomra ítélt ember belső kifejezési vágyának megnyugtató levezetése, paszszió és szórakozás lett így számára az, ami talán önálló céllá is válhatott volna. Madách rajzai és festményei a költő intim életének, élményeinek és ötleteinek örökké friss emlékei. N VAYERNÉ ZIBOLEN ÁGNES Tulajdonképpen félek a filmezésI tői. Mindig is féltem. Pályám így kezdődött: kollégiumban nevelkedtem, leérettségiztem, majd a szép művészeti akadémiára jártam. Ax akadémia után beiratkoztam sgy szí niiskolába. A filmszakma, amelyei statisztálással kezdtem, dzsungelnek tűnt, de mint minden dzsungelben, itt is előbb-ulóbb kiismeri magát az ember. Kisebb szerepeim közben megtetlen érzelmi biztonságot megadja, rövidesen ugyanúgy összeomlik és elpusztul, mint Marilyn Monroe. Másrészt bizonyos, hogy a színészek, még az önálló vállalkozók ts, elvesztették Jogukat hogy megválaszthassák, milyen filmben kívánnak szerepelni, és milyenben nem. A film korábban művészeti és forgalmazási kérdés volt. Ma má" csaí forgalmazási probléma. Ha egy fllGINA LOLLOBRIGIDA:* Minden filmsztár hazárdjátékos .szoktam a filme zést, tapasztalatokat szereztem, felmérhettem a hivatás nehézségeit. De most, kétsé gekkei telve állok a Jövő művészi le hetőségei előtt. Megítélésem szerint a film egyetlen éltető elesie a történet, a cselekmény, a szereplők, a mozgás. Egyre jobban fenyeget bennünket azonban a mozgás nélküli filmek világa és kora, az úgynevezett epikus alkotásoké, amelyeket valamiféle statikusság jellemez. Szinte hihetetlen, hogy most, amikor kihalóban van a nagyregény, mégis felvirágozhat az epikus filmek korszaka. Számomra a mammutfilmek és az oktalan epikusság uralkodóvá válása azt bizonyítja, hogy a film egy műfaji kör meglehetősen lezárt határai között vergődik, teljesen reménytelenül, hiszen senki sem tudja, hogy ki zárta be oda és miért, és meddig kell ott bezárva maradnia. Nem emberekről, nem művészekről, hanem elvekről- van szó. A filmek egyre drágábbak lesznek. Egy-egy film előállítása ma már hatalmas üzleti kockázat. Bevált, „biztos" sikerű csillagok kellenek a filmekbe, és egyre biztosabb témák kellenek a csillagokhoz. Ezért a film ma a társ- és testvérművészetek formaváltása, a siker learatója. Figyeljék csak meg, hogy mindig a nagysikerű műveket filmesítik meg. Még sohasem hallottam, hogy egy kezdő regényíró munkája jutott volna egy producer eszébe megfilmesítés céljá.ból. A film gyorsan változó, gyorsan felejtő világ. Ilyen körülmények között hogy lehet valaki „biztos" csillaggá a filmművészet egén? Nyilvánvaló, hogy erre nincs univerzális módszer. De azt hiszem, bizonyos szabályok már kialakultak. Meggyőződésem, hogy egy „biztos" mai sztár nem lehet többé magányos ember. Ha egy filmszínész mögött nem áll ott valaki, aki a néikülözheN | egyvenöt évvel ezelőtt — mint már annyiszor a történelemben — világraszóló események színhelye volt a Kárpát-medence, vén Európánk kívülről és belülről egyaránt alaposan megsanyargatott földje. A népek négy világháborús év után összeszedve végső erejüket, le akartak számolni minden „Dei gratia" uralkodó császárrá! és királlyal, főúrral és gyárossal, meg hatalmuk eszmei és fizetett támogatóival. Keleten egy halálosan beteg óriás vívta élet-halálharcát a forradalom győzelméért, s méltó ellenfélként vette fel a harcot minden oldalról életére törő ellenségei ellen. Ez a mi tájunk vergődő gyermek volt hozzá képest, de létével megkönnyítette a szovjethatalom konszolidálódását. E nagy kor ábrázolására, szellemének, hangulatának megér-eztetésére vállalkozott Egri Viktor különösen alkalmas Időben, a jubileumi 45. évben. A vállalkozás rendkívül indokolt és szükséges, hisz századunk második évtizedétől napjainkig legalább annyi törtéileimet írtunk, mint őseink fél ezredév alatt is aligha. Akkor, tizenkilencben villant fel először nálunk is az ember győzelmének valósága, s a mának szent kötelessége felkutatni és megőrizni mindazt az örökséget, amit negyedszázados hallgatás és elhallgattatás után folytathattunk. A Boldogok szigete eldugott határszéli falucska Nem a forradalmi főváros, a reménytelen harcot magányosan és hősiesen vállaló ország, hanem mindennek homályos és problematikus leszűrődése egy parányi világ szűk keresztmetszetében. A forradalmi kép ilyen keretben izgalma sabbnak és intimebbnek is ígérkezik. Az élmény-leszűrődés egyrészt a faluba szivárgó híreken és az új rend helyi Intézkedésein, másrészt az országos eseményekben részt vett szereplő, István emlékein keresztül történik. Hogyan él a Tanácsköztársaság a Boldogok szigetében, milyennek látja az író négy és fél évtized távlatából, Elmélkedés a Boldogok szigetén EGRI VIKTOR REGÉNYÉRŐL mennyiben „tanúság" a regény, amint a bevezető sorokban mondja? Egri nem foglalkozik dokumentumokkal, a történelmi eseményeket néhány újsághírrel, utalással jelzi csupán, s a forradalmat hősei lelki világán keresztül ábrázolja. Ebből a szempontból egyedüli — emberi gyengékkel erősen árnyékolt — pozitív alakja a háború kilátástalanságában kommunista öntudatra ébredt István. A faluban szolgálatot teljesítő fiatal katona, Balázs tépelődéseiből és István határozott forradalmiságából ötvöződik az író nyilvános állásfoglalása, ez az alakpár tükrözi Egri szubjektív hangulati élményanyagát. Ám István és Balázs nem szerves része a regénynek, inkább „elbeszélés az elbeszélésben" — forma szerkezeti elemként érvényesül. A regény izgató és sodró része a súlyosan egzallált, spiritiszta, asszonyi állat Mikóné, akit csak nagyon ködösen és nagyon bonyolult asszociációk segítségével hozhatunk kapcsolatba a Tanácsköztársaság eseményeivel, azaz Istvánnal és Balázzsal ls. Mikóék beteges világa, az asszony pánszekszualitása olvasmányossá teszi ugyan a regényt, de erősen, szerkezetileg megengedhetetlenül nagy ívben eltért központi kérdésétől. Persze e „szerkezeti játékegyenletet" fordítva is felállíthatjuk: István és Balázs, illetve tizenkilenc ábrázolása laza Mikóék fonala mel lett. Csakhogy István és Balázs nélkül a Boldogok szigete pusztán olvasmányos hosszabb elbeszélés — különösebb mondanivaló nélkül. A regény legnagyobb buktatója a fentiekben vázolt, kifejezetten roszszul méretezett, aránytalan szerkezet Az erősen különváló két cselekményes mondanivaló-szálból egyenesen következnek az újabb ellentmondások, az írói műhely ez esetben ugyancsak szaporán hulló forgácsai. Egri erőteljesen aktualizálja a Tanácsköztársaság politikáját, szinte teljesen mai problémákat vet fel. (E sorok írója is csak szülei elbeszélésé, bői és könyvekből Ismeri a kort, ennek ellenére vagy éppen ezért nem tűnnek hitelesnek Egri alábbi eszmefuttatásai.) Itt van mindjárt a forradalom baloldali elhajlása, többek között a 140. oldalon. Mikó malomtulajdonos, amolyan mai kisiparos-féle „a lakosság szolgálatában", jobban él, mint a nincstelen agrárproletárok, de mégsem nevezhető kizsákmányolónak. A személyi kultusz világát idéző 1919-es forradalmi gyakorlat mégis burzsujnak nevezi, hiába becsületessége, szakértelme, pontossága stb. Ráadásul Mikó maga is belenyugodna malma v köztulajdonba vételébe, mert tudja, szakértelmére az új rendnek ls szüksége lesz. A kép erősen mai, aktualitása vitathatatlan, hiszen a jogtalanul félreállított, megnyomorgatott becsületes polgári réteg rajzának hiánya teszi torzó-szerűvé Mňačko Megkésett riportjait isi Az viszont már kérdéses, lehet-e tizenkilencbe ágyazni ilyen gondolatokat. Persze nem ez az egyetlen aktualizálás a regényben. A forradalom aki nincs velünk az ellenünk van — elmélete mellett Mikó alakja visszavonhatatlanul a napjainkban kikristályosodott, aki nincs ellenünk, az velünk van — álláspont helyességét dokumentálja. Erre a forradalom rövid ideje alatt nem kerülhetett sor, hiszen a mi nemzedékünknek is másfél évtized nem egyszer keserves, véres tapasztalataira volt szüksége, hiszen Károlyi Mihály alakja ÍS csak nemré gen tisztult meg az igazságtalan ferdítésektől, rágalmaktól. És megjelenik Egrinél a termelőszövetkezeti gondolat, az eperjesi Szlovák Tanácsköztársaság, villanásokra, hevenyészett formában, hogy a történet gyorsan visszakanyarodjék a történet nélküli, ízléstelenségekkel, naturalizmussal, lelki betegséggel fertőzött Mikóne világába. Mikóné a világháború lélekölésének áldozata, akár István válságos nemiségében? Esetleg a második világháború „minden elmúlik egyszer"-hangulatának élet után kapkodó megszállottja? Nem, hiszen a malomba alig-alig szólt bele a háború. Mikóné egyszerűen érthetetlen, megmagyarázatlan és megmagyarázhatatlan. A laza szerkesztésen kívül ezért talajtalanok a Mikóné köré épített hősök is. Az előbb használtuk az ízléstelenjelzőt. Szandró, a fiatal olasz fogoly kamasz-ktelégülő szerelme Mikóné iránt, István háborúban szerzett ferde hajlamainak leírása és Mikóné egész lénye az, amire elsősorban gondolunk. Finomabb eszközökkel, tragikumuk árnyaltabb, sokrétűbb ábrázolásával mély hatást kelthettek volna az olvasóban. Egysíkú, sematikus az első köztársaságban felébredő magyarság ábrázolása is Pista és Balázs párbeszédében. (252. old.) Az új határok hajnalán sokkal kuszábbak voltak a viszonyok, semhogy Pista tisztán láthatta volna a kisebbségi sors nehézségeit, jogait, kötelességeit és hivatását. A Boldogok (inkább boldogtalanok) szigete sok helyütt lebilincselő olvasmány. Ebben van legfőbb értéke, de egyben hibája is, mert csak olvasmányos azonkívül alig mond valamit arról a korról, melynek ábrázolására — ha kevés díszlettel is — vállalkozott. Pedig a szerkezeti és más egyenetlenségek • ellenére mindenütt megtalálhatók az igazi regény gyökerei, melyek az erősen hevenyészett feldolgozás miatt nem szökkenhettek szárba, szemet-Ielket gyönyörködtető olvasmány-élménnyé. met „lábon" megvesznek, vagyis még azelőtt, hogy egyáltalán forgatni kezdenék, azt akkor is meg kell csinálni, ha tetszik az embernek, ha nem. A piac törvénye parancsolóbb a művészet törvényeinél. A filmek „lábon" való eladása egyébként a színészek ellen hozott intézkedés. A producer — az esetek többségében — akkor sem veszít, ha a film megbukik, a színész ellenben legközelebb már nehezen kap szerepet. A közönség sokszor még Jól ismer, talán szeret is bennünket, amikor valahol, egy irodában már „nem létezők", „avíttak", „öregek", „lejárt lemezek" vagyunk. Nézzék csak meg Hollywood lakólnak névsorát tíz év előtt, és mondjuk, ma. A tíz év előtti nevek többsége ma európai címeken található: egy egykori amerikai név Európában még kereshet játéklehetőséget. De lassan már Itt is egyre kevesebbet. Vajon mi diktálja ezeket az irodákban elhangzó szavakat? A bukás? Vagy egy kollégát éppen legnagyobb sikerei után kezdenek mellőzni! Szubjektív okok? Tudok egy producert és egy színészt, akik gyűlölik egymást, de most szerződtek további hét évre! A munka? Aligha! Ma már nincs és nem is lehet olyan színész Hollywoodban, de Európában sem, aki életkorától függetlenül ne tudna valóban mindent megcsinálni, ami egy modern filmhez kell. Ma a tizennégy éves gyerekek úgy énekelnek, mint azelőtt egy negyvenéves, tapasztalt énekes, és a tizenöt éves fiúk, lányok különb dolgokat csinálnak meg a bravúrfelvételek közben, mint az egykori artistákból lett dublőzök. A mellőzött bravúrszínészek pedig ugyanúgy tudják a régi és az új bravúrokat, mint annak idején, mégis „bulin" kívül maradnak. Mi történt hát? Mi történt Hollywooddal? Nehéz megmondani. Nekem úgy tűnik: azáltal, hogy a régi nagy gyárak hol tíz-, hol húszmillió dolláros deficittel zárják az éveket, elvesztették uralkodó szerepüket. Ma már minden nagy stúdió csak része egy trösztnek, amely forgalmazó és moziüzemeltető vállalkozás is, és egyik deficitjét a másik hasznából fedezi. Ez a magyarázat az európai filmek betörésére az amerikai piacon. Ki tudná például kiszámolni, hogy Bárdot egy-egy vetkőzése a francia filmeken hány amerikai film deficitjét fedezte? De még aki belelát a forgalmazói jelentésekbe, az sem tudja, hogy mikor cseng egy telefon a producerek asztalán, és mikor hangzik el a döntés: ezt és ezt többet ne szerepeltessék ... És akkor minden mindegy! Lehet 3—5—7 éves szerződésünk: fizetnek, de nem dolgoztatnak bennünket, sőt nem is hagynak dolgozni. Ma a sztár ragyogó létbizonytalanság. Minden filmszínész — hazárdjátékos. Csakhogy — éppúgy, mint Monte Carlóban — ma már egyre nehezebb a bank ellen nyerni... * Az utóbbi években főképp Amerikában filmező Gina Lollobrigida nemrégiben visszatért Rómába, ahol hosszabb nyilatkozatot adott egy hetilapnak. A fentiek több személyes vonatkozású kérdés után következnek. • Puskin „Hóvihar" című elbeszéléséből forgat szélesvásznú, színes filmet Vlagyimir Bászov rendező Szuzdale városában, ahol számos építészeti műemléket restauráltak. A film az 1812. év eseményeit kelti életre, azokét a napokét, amikor až orosz csapatok bevonulnak a városba, és Maria Gavrilovna kastélyaban felhangzik a báli zene ... Maria Gavrilovna szerepében a Leningrádi Drámai Színház stúdiójának növendékét, Valentyina Tyitovát látjuk. — • — • A Párizsban évente kiosztásra kerülő Testvériség-díjat ebben az évben Vercors nyerte Állatkert, avagy az emberbarát bűnöző című színművével. A darab a fajelméletet támadja. ÚT SZÓ 10 * 1984 szeptember 5.