Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-03 / 245. szám, csütörtök

Vlagyimir Bogomoíov: t» ELSŐ SZERELEM r—gymáshoz simulva feküdtünk a r— földön, és cseppet sem érézL_ t ük keménynek, hidegnek, nyirkosnak — pedig valójában az volt. Hatodik hónapja tartott a barátságunk, egyetlen napot sem veszítve el, mióta csak ez a lány jelbukkant az ezredünkben. E n tizenkilenc éves voltam, ő tizennyolc. Titkon találkoztunk: én, a századparancsnok, — és ő, az ápolónő. Senki sem tudott a szerelmünkről, és arról sem, hogy már hárman vagyunk. — Érzem, hogy fiú lesz, — bizonygatta suttogva, talán már századszor. — Es a megszólalásig hasonlít majd terád. — Végeredményben lehet lány is. Es inkább rád hasonlítson, — suttogtam, de közben máson járt az eszem. Előttünk ötszáz méternyire a bunkerekben és a lövészárkokban századom katonái aludták álmukat. Távolabb, a drótsövényen túl, a ködbe burkolódzva csak néha-néha rajzolódott kt a német rakéták fényében a 162-es magaslat. Hajnalban olyan feladat várt ránk, amelyben az előző héten egy büntetőszázad már kudarcot vallott: el kellett foglalnom a magaslatot. Az egész ezredben csak az öt tiszt tudott erről, akit az este a parancsnoki fedezékbe rendelt az őrnagyunk, az ezredparancsnok. Ismertette a parancsot, majd így szólt hozzám: — Hát akkor jegyezd meg jól: a katyusák veretik a terepet, aztán a zöld rakéták, és — előre! A szomszédaid is támadásra indulnak, de a magaslatot neked kell elfoglalnod. Most pedig ott feküdtünk szorosan egymáshoz simulva. A csókok közben sem felejtettem el a közelgő harcot. De még ennél is jobban aggasztott ennek a lánynak a sorsa, és lázasan kerestem a megoldást: mit tegyek? — Nekem most kettő helyett kell aludnom mindig — suttogta a lány dallamos tájszólással. — Tudod, éjszakánként gyakran úgy érzem: felvirrad a reggel és vele vége szakad mindennek, a rossznak. Vége lesz a lövészárkoknak, a vérnek, a halálnak. Hiszen már harmadik éve tart! Nem tarthat örökké. Gondold csak meg! Felvirrad a reggel, felkel a nap, de nem lesz háború, egy csepp háború sem lesz ... w " " >' — Én most azonnal elmegyek az őrnagyunkhoz — mondtam eltökélten, kihúztam a karomat a feje alól, és felálltam. — Mindent bevallók neki, mindent, küldjön haza téged. Mégpedig tüstént! — Elment az eszed? — mondta felugorva, megragadta a köpenyem ujját, és teljes erejéből húzott magához. — Feküdj vissza, te bolondos. Hiszen az őrnagy megnyúzna elevenen! Es a parancsnok durva basszushangját utánozva, lassan mondani kezdte: — Az alárendelt személyekkel folytatott szerelmi viszony csökkenti az egység harci értékét és aláássa a parancsnok tekintélyét. Akinél tudomást szerzek ilyesmiről — kiverem innét! Es olyan jelentést írok róla, hogy még egy jobb fogdába sem eresztik be vele . .. Majd ha megnyertük a háborút, akkor tessék szerelmeskedni, amennyit csak tetszik! Most azonban kategorikusan megtiltom! — Elfulladt a hangja, és jókedvében hanyatt vetette magát, úgy kuncogott halkan, hogy valaki meg ne hallja. Bizony tudtam, hogy alaposan megkapom a magamét. Az őrnagyunknak fenemód szigorú elvei voltak, az volt a szavajárása, hogy a háborúban *nincs helye a nőnek, — a szerelemnek meg mégúgy sem. — Akkor is elmegyek hozzá! , — Csitt, csitt — szorította oda az arcát az enyémhez, és egy kis szünet után nagyot sóhajtva suttogni kezdett: — Bízd csak rám, én már kitaláltam a módját; Nem te leszel az apja a kicsinek. — Nem én? — Egyszeriben elöntött a forróság. — Hogyhogy nem én? — Hát te milyen buta vagy! — csodálkozott vidáman. — Csak aztán, nehogy rád üssön a kicsi. A papírokban és a valóságban ls te leszel az apja, de most mégis másra fogom. Olyan gyermekien nyíltszívű és tiszta volt ez a lány, hogy elcsodálkoztam a ravaszságán. — Ugyan, kire akarod fogni? — Valamelyik elesettre. Mondjuk Bajkovra. — Nem. Ne bántsuk a halottakat. — Akkor Kingyajevre. Kingyajev őrmester szép szál, féktelen legény volt, iszákos és enyveskezű fickó, nemrég küldték át egy büntető századba. Meghatott a kedves ravaszság, kitártam köpenyemet és egészen magamhoz szorítottam a lányt. — Óvatosabban — mondta, és kis öklét elhárítóan feszítette a mellemnek. — Megfojtasz bennünket! — Már többesszámban beszélt magáról, úgy örült ilyenkor, mint egy gyerek. — Kis bolondosom, még szerencse, itt vagyok melletted én! Mire futnál nélkülem ? Gondtalanul, csapongva szállt a nevetése. De nekem egy csöpp kedvem sem volt kacagni. — Ide figyelf, most azonnal el keil menned az őrnagyhoz. — Éjnek idején? Megbolondultál? — Elkísérlek. Megmondod neki, hogy rosszul vagy, hogy nem bírod tovább ... De hiszen ez hazugság! — Könyörgök, tedd meg! Mi lesz így veled? Értsd meg ... hátha hirtelen ... hátha holnap ütközet lesz? — Ütközet? — Rögtön felfigyelt, szemmel láthatólag mindent megértett. — Nem! Vagy csakugyan? — Igen. Egy ideig szótlanul feküdt. Lélegzetéből, melyet olyan jól ismertem már, megéreztem jelindultságát. — Hát aztán? Ütközet elől nem fut meg az ember. Meg aztán úgysem sikerülne. Előbb a bizottságnak jóvá kell hagynia, aztán hadosztályparancsba kell adni, jó néhány nap eltelik vele. Majd holnap odaállok az őrnagy elé, jó? Hallgattam, de akárhogy törtem a fejemet, nem tudtam, mit válaszoljak. — Azt hiszed, olyan könnyű odaállnom elé? — suttogta. — Inkább meghalnék. Hányszor figyelmeztetett: vigyázz magadra, ne veszítsd el a fejedet ... En meg ... Felzokogott, elfordította a fejét, köpenye ujjába temette az arcát, és rázta, rázta a sírás hangtalanul. Erősen megöleltem, némán csókolgattam az ajkát, a homlokát, a könnyektől sós szemét. — Eressz, mennem kell — mondta, és elhárított magától, aztán szinte hangtalanul suttogta: — elkísérhetsz? Lefelé tartottunk a fagyos, nyirkos völgybe, ahol a zászlóalj segélyhelye volt. Átkaroltam a már kissé erősödő derekát. Ké\ kézzel tartottam, vigyázt'lim minden 'lépését, hogy meg ne botoljon, meg ne csússzon, el ne essen. Mintha átölelhettem volna őt védelmezőn a háború elől, a hajnali ütközet elől, mely alatt ott bukdácsol majd a mezőn, el- meg elzuhan újra, és vonszolja a sebesülteket... Tizenöt év telt el azóta, mégis úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Mire felkelt a nap, a zászlóalj maradékával betörtem a magaslatra. Egy fél óra múlva az erősen kiépített német fedezékben az ezredparancsnok megölelt, kemény kézszorítással gratulált a győzelemhez. Én pedig ott álltam dermedten, mint a fa, nem láttam, nem hallottam, nem érzékeltem semmit. / fa visszakergethettem volna a /—

J napot a látóhatár mögé! Ha I / elhessegethettem volna ezt a hajnalt! Hiszen két órája még hárman voltunk. A nap azonban kérlelhetetlenül emelkedett a pályán, mind feljebb és feljebb, én pedig ott álltam némán a megvívott magaslaton. Ö pedig ... ottmaradt mögöttünk, ahol most a sírokat ásták. Es senki sem sejtette, hogy az enyém volt, hogy már hárman voltunk .... Fordította: BLBERT JÁNOS A CSKP harca a szocializmusért és a kommunizmusért Kihirdették a képzőművészeti verseny eredményét A bratislavai Művészet Házának homlokzatán a nyárutó kristálytiszta derűjében komoly méltósággal hirdeti a felirat, hogy a „Csehszlovákia Kommunista Pártja harca a szocializmusért és a kommunizmusért" jelszó jegyében kiírt képzőművészeti verseny negyedik, befejező szakaszának legjobb alkotásai kerülnek itt bemutatásra. Most, amikor a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját ünnepli az ország, természetes, hogy a fenti kiállításon szereplő alkotások témája e számunkra korszaknyitó történelmi esemény. E hatalmas téma immár két évtizede „sugalmazója és lelkiismerete a szlovák képzőművészetnek". (Váross.) Figyelemmel követve azóta képzőművészetünk fejlődését és ezen belül a fenti verseny előző három szakaszát, tárgyilagossággal megállapítható, hogy a számos negatív jelenség és ingadozás után a politikai, eszmei szilárdulás, a formai és esztétikai kristályosodás bonyolult folyamata megindult. Az újonnan felvonultatott anyag: 68 festmény, 30 szobor, illetve dombormű és érem s a 81 grafika — 129 szerző 42? művének legfajsúlyosabb része, — beszédesen igazolja alkotóinak harcos ós felelősségteljes szemléletét, műveik eszmei tartalmát és fokozatosan emelkedő képzőművészeti szintjét. E munkák seregszemléje jelzi, hogy művészeink zöme nem rabja többé a múlt hagyományainak, sem a természetnek. Leszögezhetjük, hogy itt az alkonya a merev korlátok közé szorított akadémikus leíró művészetnek, s hogy Jóformán megszűnt az idealizáló, életképszerű ábrázolás s egyre szórványosabb a külsőséges pátosz s az üres esztétizálás. A versenyben résztvevő művészek legidősebbje a több mint 80 éves A. Jasusch, a fiatalok közül sokan csak röviddel ezelőtt fejezték be tanulmányaikat. Általánosságban arra törekszenek, hogy korszerű, bátor kísérletekkel változatosan, sokszínűen fejezzék ki világnézetüket. A lezajlott, roppant hatású történeti és politikai eseményt már nem a krónikás hűvös látásával, nem csupán a realitásra s aprólékos részletezésre szorítkozva érzékeltetik. Inkább az ^alkotó vérmérséklet lendüleléyel, olykor böífc'seleti elmélyüléssel, túlhatolva a felszínen, a belső összefüggéseket és törvényszerűségeket keresve, sűrítéssel, jelzéssel, jelképesen és költői metaforákkal igyekeznek kiL. GUDERNA: Kivégzett partizán (tempera, 1964, — I. díj) fejezni a lényeget. Az epikus előadás lassan háttérbe szorul. Művészi alkatuk szerint lírát vagy drámát éreztetnek. A kitűzött cél felé haladnak a társadalmi küzdelemnek általános érvényű, igényes, művészi színvonalon való korszerű kifejezésére törekszenek. A bírálóbizottság a mércét magasra emelve tíz díjat és 17 jutalmat osztott ki. A festők közül a lényeget és formát egyaránt látó L. Guderna kompozíciója, a Kivégzett partizán nyerte az első díjat. A másodikat J. Želibský, aki a Felkelés drámai mozzanatainak emlékét, mélyről fakadó élményét, a motívumok szabad alakításával vetette vászonra. J. Šturdiké a harmadik díj, az igaz humánum jegyeit viselő, harmonikus felépítésű képeiért. Jutalomban részesültek: Ľ. Fulla, aki a kor tragikus sorsú anyáinak tömörítő képalkotással állított emléket, s E. Nevan, ki látomást teremtő erővel tükrözi a gyötrelmes valóságot, meg J. Alexy, — Šverma halálát megkapó színekkel ecsetelő pasztelljáért. Több jutalmazott közül M. JakabCik Politikai foglyával tragikus erejűkollektív lényt fogalmaz, I. Kolčák a fasizmus embertelenségének nyomában járó testi-lelki rottiboláSt 'VeSzi ecsetére. A szobrászat első díja nem került kiosztásra. A másodikkal I- Kulichot tüntették ki, remek kivitelű, az eseményekkel való teljes azonosulását kifejező érméiért, — és Tóth Pált, « „Győztesek" szabadon, merészen kom* p'onált, többalakos csoportjáért. A harmadik díjat A. Ilečko kapta, kinek két figurás nagyszerű fafaragásáról a barna métely borzalmai és vérlázító értelmetlensége mered felénk, — és M. Ksandr a mondhatatlan fájdalmat tiszteletre méltó erővel Ľ. FULLA: Az SZNF tragikus sorsú szlovák anyáinak emlékére (temperag 1964. — jutalmazott mű.) elv'selő Gyászoló anya szobráért. Jt» talmat kapott többek között J. Janko* vič, ki a XX. század gyökeresen vál> tozott szo-brászi szemléletével, erős formabontással a maguk bonyolultságában fejezi ki a jelenségeket. A grafikák a szabadságért és hala* dásért való harc jeleneteiről és a szerző lényét átható, jövőbe vetett szociális hitről szólnak. A második díjat J. Lebiš jellegzetes rövidítésű, erőteljes fametszetei és V. Gergeíová finom érzékenységet és művészi lendületet jelző kőrajzai kapták. A harJ. STÜRDlK: Este (olaj, 1964, — III. díj) Janáóek-opera sikere ,,Ha az edinburghi fesztivál műsorszámaiból csupán egyetlen egyet tekinthetne meg, akkor feltétlenül Janáček „Káta Kabanová" cimű operáját válassza a prágai Nemzeti Színház operaegyüttesének előadásában! Ez a valóban színvonalas előadás minden fáradságot megér" — írja C. Wilson, a „Scotsman" című lapban. • tRORSZAGBAN megjelent Sean O'Casey önéletrajzi ciklusának utolsó kötete Alkonyat és esticsillag címen A kötet az első kritikák szerint az egész ciklushoz hasonlóan O'Casey optimizmusának, emberszeretetének és a haladás eszméihez való ragaszkodásának himnusza. lanáček „Kála Kabanovájának" múlt heti bemutatója az edinburghi királyi színházban a szó szoros értelmében óriási sikert aratott. A közönség fergeteges tapsorkánnal nem kevesebbszer, mint nyolcszor hívta a függöny elé a főszereplőket, a karmestert és a rendezőt, hogy ismételten lelkesen ünnepelje a művészeket. Az edinburghi lesztiválon Ilyen átütő sikert még nem jegyeztek fel. A lapok kritikusai beszámolójukban szuperlatívuszokban (nagyszerű, óriási, elbűvölő, kitűnő stb.) írtak az előadásról. A „Scotsman" bírálata külön kiemeli Hanuš Thein gondos rendezését, aki nagy súlyt helyezett az aprólékos jellemábrázolásra mind zeneileg, mind pedig az énekművészet terén. A cikkíró hangsúlyozza, hogy a zenekar és a dalművészek harmonikus teljesítménye most is az „élő szó erejével hatott", s ez a prágai opera valamennyi eddigi előadásán tapasztalható volt. „Libuse Doraaninská eszményien alakította Kát'át" — olvashattuk az újságokban. A „Scottish Daily Express" a „Kála Kabanovát" a prágai opera edinburghi előadásai legjobbjának tartja. „Az elmúlt hét folyamán a prágai operaénekesek hangvételében talán némi ingadozást kitogásolhattunk, — írja a „Scottish Daily Mail" — de a „Káťa" a legcsekélyebb kívánnivalót sem hagyta hátra, tökéletes volt". ,,A »Káfa« előadása valóban nagy volt" címmel közöl beszámolót a Daily Telegraph, amelyben a következőket olvashatjuk: ,,A Káta Kabanová valóban az utóbbi évek legjobb operaelőadása volt Edinburghban. A csehek janáček operájában csakugyan elemUkben voltak, s így előadásuk természetesen olyan hiteles volt. amennyire ez csak elképzelhető. Libuše Domaninská végtelenül gyöngéd Kátája telítve volt a finom nőiesség bájával. Minden mozdulata helyénvaló, s tökéletes összhangban állt énekével. Gyönyörű zengésű lírai hangjával a kiforrott művész virtuozitásával bánik". Az újságok nagy elismeréssel és dicsérettel szólnak az előadás többi közreműködőjéről is. „A zenekar laroslav Krombholc vezényletével — írják — olyan teljesítményt nyújtott, amely párját ritkítja az edinburghi opera történetében". A Nemzeti Színház együttese a hét végén tartotta meg „A holt ház" című Janáček-opera nagy-britanniai ősbemutatóját, amely egyúttal a prágaiak turnéjának utolsó premiérje volt. A siker kt sem maradt el. ,,A brnói Janáček-kvartett 19S7 óta minden évben sikerrel szerepel NagyBritanniában. de ez idei fellépésük az edinburghi fesztiválon olyan osztatlan sikert aratott, amely minden eddigi diadalukat felülmúlta" — írja a Daily Telegraph a kvartett első edinburghi hangversenyéről. A „Times" megemlíti, hogy a janáček- kvartett mindkét estjére már júniusban minden jegy elkelt. A bírálatok egyöntetűen aláhúzzák a kvartett virtuozitását és Ludwig van Beethoven, Leoš Janáček és Antonin Dvorak müveinek mesteri tolmácsolását. A „SQOtsman" szerint a brnói zeneművészek kamaraestje az idei edinburghi fesztivál egyik legnagyobb élménye volt. I. S. BÁRTFAY TIBOR: Partizán (vas, 1964. — jutalmazott mű.) madik díjban részesültek: I. Schurman jó arányban adagolt fehér-fekete folt ritmusú, kifejező linóleummetszeteiért, M. Marőek aranybarna s fekete színekben tartott grafikai sorozatáért és J. Baláž, R. Dúbravec, V. Bombová, J. Pavlíčková és N. Rappensbergerová kvalitásos litográfiái, illetve fametszetei. A lezárult képzőművészeti verseny pozitívumai mellett még korántsem merítette ki a Felktlés gondolati tartalmát. A 20 év előtti események továbbra is kiapadhatatlan forrásai a- motívumoknak, melyek nyilván egyre meggyőzőbb és humanista mondanivalójú, megragadóan korszerű kifejező alkotásokra fogják serkenteni alkotóikat. BÁRKÄNY JENÖNÉ 19W. szeptember 3. * fjj SZ"® 5