Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-26 / 268. szám, szombat

B! S Q D g SII í S B B 3 D 0 0 B St! H S BJI í Egyetlen megoldás: A TÁVOZÁS T"k él-Vietnamban tökéletes a káosz és nincs az az erő, amely rendet tudna teremteni benne. Az Egyesült Államok valamennyi stabilizációs kísérlete kudarcba fulladt és elmélyítette a válságot. A különféle kétségbeesett fogások: triumvirátus, átszerve zés, legfelsőbb katonai tanács megalakítása stb. egyre jobban kiábrándítja a háborúba belefáradt dél-vietnamiakat. A hatalombitorlókkal vívott küzdelemben számottevő politikai erők alakultak ki, kovácsolták eggyé. Nemrég még egyetlen és mindenható erő a hadsereg volt. Taylor tábornok, a saigoni amerikai nagykövet ugyan magabiztosan kijelentette, hogy a délvietnami generálisok valamennyien Amerika-barátok (vagyis mindegy, hogy melyik van hatalmon), a legutóbbi puccskísérlet azonban megmutatta, hogy a tábornoki kar egymás elten acsarkodik hataloméhes klikkekre oszlik. A második jelentős erőt a buddhisták képviselik. Évekkel ezelőtt irtóztak a politikától, később azonban rájöttek, hogy Dél-Vietnamban senki sem maradhat közömbös. Az ő megmozdulásuk söpörte el Diem diktátori és eljutottak annak felismeréséig, hogy az országban azóta folyik testvérháború, gyilkos harc, mióta az amerikaiak betették oda a lábukat. Noha célkitűzéseik zavarosak, a diákok is komoly politikai erőt jelentenek. Nemrég például lemondásra kényszerítették Khant és egyre gyakrabban jelennek meg tüntető tömegeik a saigoni utcákon. A napokban pedig a szakszervezetek tiltakozó megmozdulása hívta magára a világ figyelmét. • SZERTEFOSZLOTT A „NEMZETI EGYSÉGKORMÁNY" ÁBRÁNDJA Az amerikaiak minden igyekezetükkel olyan „nemzeti kormány" megteremtésére törekedtek, amelyet támogatott volna valamennyi politikai és társadalmi csoport és ez a kormány mozgósítani tudta volna a lakosságot a partizánok ellen. Hisz az Egyesült Államok naponta 2 millió dollárt azért költ Dél-Vietnamra, hogy letörje a hazafiak mozgalmát. A katonák azonban a harc helyett a hatalomért folyó torzsalkodást tekintik fő feladatuknak. Khanh, Washington jelenlegi embere már többször is kijelentette, legfőbb feladatának a háború megnyerését tekinti, de a belső politikai harc lehetetlenné teszi, hogy a partozánok elleni harcnak szentelje idejét. így is olyan ingatag a helyezete „mint egy vizsugáron táncoló pingponglabdáé". A legutóbbi puccs-kísérletnél is csak a légierők parancsnoka mentette meg. Ki tudja, meddig képes tartani magát és mi következik utána? • BEFAGYASZTANI! KITARTANI! KIVONULNI! A legnevesebb amerikai politikai szemleírók már nyíltan felvetik az egyetlen lehetőséget: be kell „fagyasztani" a jelenlegi helyzetet és kihúzni azt a néhány hetet az amerikai választásokig, utána pedig legjotrb lesz kivonulni Dél-Vietnamból. Walter Lippmann, a legnevesebb amerikai hírmagyarázó (akit 75. születésnapján éppen a napokban tüntetett ki johnoson elnök), a Newsweek-ben beismeri, hogy az amerikai intervenció zsákutcába jutott. Egyetlen washingtoni felelős politikus sem hisz abban, hogy pénzzel és fegyverrel meg lehet nyerni ezt a háborút. A fő kérdés csupán az, hogy a választások után hogyan vonja ki az Egyesült Államok 18 000 „tanácsadóját" úgy, hogy tekintélye ne szenvedjen csorbát. Bizony nehéz dolog lesz a vereséget letagadni és még nehezebb győzelemnek feltüntetni. Lippmann az aggodalmaskadóknak vigasztalásul ugyan megemlíti, hogy még a kivonulás után is nagyon erős katonai hatalom marad az USA a Távol-Keleten. Egy másik hírmagyarázó, Sulzberger a New York Timesben pedig így értékeli a helyzetet: „Időt kell nyernünk! Ha sikerül megakadályozni egy semleges puccsot a választások utáni Időkig, akkor esetleg puhatolódzó tárgyalásokat kezdhetnénk. De sem a dél-vietnami katonai mandarin-klikk, sem a kommunisták nem fogják a mi döntésünket várni. Az utolsó kérdés: nem marad más hátra, meg kell kísérelni az egyezkedést, ha helyzetünk ugyan még egyáltalán olyan, hogy kikényszeríthetjük a tárgyalásokat." • A SZÉLSŐSÉGESEK NEM NYUGSZANAK Az Egyesült Államokban egyre többen beszélnek a dél-vietnami kudarcról, akadnak azonban olyanok is, akik inkább vállalnák egy világháború kockázatát, mint a vereséget. Ezek nyílt amerikai intervenciót és a háború VDK elleni kiterjesztését sürgetik. Hangadójuk Goldwater elnökjelölt. Követelőzései, kalandor elképzelései a szélsőségek jelé sodorják a Johnson kormányt is. Ezt bizonyítja a Tonkini-öbölben nemrég megismételt amerikai provokáció. Egyes jelentések szerint Washingtonban akadnak olyan forrófejűek is, akik a VDK újabb bombázására akarták rávenni Johnson elnököt. Ezúttal azonban úgy látszik felülkerekedett a józan ész és a két provokáló torpedórombolót elvezényelték az öbölből. Az eset azonban meglehetősen nagy visszhangot keltett a nyugati sajtóban s bizony még a szövetséges országok lapjai is veszedelmes, beláthatatlan következményekkel járó provokációnak bélyegezték az újabb kihívást. • WASHINGTON TŰL SOKAT AKAR Az angol kormánynak kapóra jön a dél-vietnami háború, így némileg elterelődik a figyelem malaysiai és dél-arábiai gyarmati háborújáról és ezért számára Amerika kivonulása Dél-Vietnamból eléggé kellemetlen következményekkel járhatna. Az angol közvélemény elítéli és a sajtó leleplezi a dél-vietnami „szennyes háború"-t. Franciaország álláspontja viszont komoly gondot okoz Washingtonnak. De Gaulle ugyanis kitart Indokína semlegesítése mellett.' Ezzel az álláspontjával megosztotta a saigoni uralkodó köröket, s az Egyesült Államok egy esetleges semleges irányzatú puccsot nyílt vereségnek tekintene. Az Egyesült Államok egyelőre azonban görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is „nemzetközi zsandár" legyen. Ez azonban egyre nehezebben megy, amit a nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zeitung a maga módján így összegez: „Az Egyesült Államok erejének is van határa. Védelmezi a maga és Európa biztonságát, meg akarja akadályozni LatinAmerikában, hogy megismétlődjenek a kubaihoz hasonló forradalmak, zsandár-szerepre vállalkozik Afrikában és Délkelet-Ázsiában. Ez azt jelenti, hogy mind az öt földrészen harcolnia kell. Dél-Vietnam a példa, hogy Washington túl sokat akar." SZŰCS BÉLA A DÉL VIETNAMI FALVAK LAKÚI PUSZTA ÉLETÜKET MENTIK, HA A KORMÁNYCSAPATOK MEGJELENNEK. Törzsi lázödos Bél-VieMon Saigon (CTK) — Nguyen Khanh tábornok, dél-vietnami miniszterelnök Ban Mo Thuotba, a lázadó radhe törzsek központjába utazott. Váratlan látogatását az amerikai tisztek és a dél-vietnami katonai szervek közti állítólagos viszályokkal magyarázzák. Nem tudnak megegyezni a helyzet megoldásénak módjában. Míg a dél-vietnami tisztek a helyzet gyors megoldását, többek között a lá zadók bombázását javasolják, az amerikai tanácsadók nem hajlandók elhagyni a térséget. A kormányszerveknek arra a fenyegetésére, hogy beszüntetik a lázadó táborok élelmiszerellátását, a lázadók azzal feleltek — ebben az esetben megölik a dél-vietnami fegyveres erők valamennyi tagját. 4. „Halgyár" Tíz kilométerre van innen Röszke, alinl Rózsa Sándor született, itt bujdosott annak idején Veszelka, a híres betyár. M'csaras, ingoványos vidék volt ez Szeged közvetlen közelében, eszményi betyár-büjtató. A feltörő só egész „tavakat" alkotott, azért is hívják Fehér-tónak a helyet. Most igazi tavak vannak itt. Halastavak. Magyarország egyik legjelentősebb haltenyészete. — Hü a betyár mindenit! Nem ették meg — kiált nagy elkeseredésében dühödten a tógazda. A takarmányt vitte az etetőhelyre csónakon, amikor észrevette, hogy a tegnapi adag szinte érintetlen. Most jut eszébe, hogy tegnap gyanús halat talált. Persze, kopoltyúpenész. Betyár egy história. Hogy az a ... Ennek a tónak bizony befellegzett. Majd négy tonna hal benne. Ennek vége. Vége? Egy lehetőség még van. Az óriási kiterjedésű, 4481 kataszrális holdon elterülő gazdaságban hetvenöt ember megmozdul. Ahol egy motorcsónak, szivattyú — ide velel Igenám, de csupa tó, víz Itt minden. A tavak között keskeny földsávok, rajtuk kanyargó út a csillevonat számára. A motorcsónakok néhány kilométernyi távolságra vannak innen. Nekigyűrkőznek az emberek. Elég egy tőmondat: Fulladoznak a halak. És mindenki talpon van. Végre megérkeznek az első motorcsónakok. Vízre velük! Felbúgnak a motorok. A szivattyúk is elkezdik a munkát... A hozzá nem értő látogató csak ámul. Mit művelnek ezek az emberek? Hiszen a nagy ricsaj megőrjíti azokat a halakat, a csónak-csavarok darabokra szabdalják őket, a szivattyúk összetörik minden porcikájukat. Meg aztán miféle munka ez? A szivattyúk a tóból szívják a vizet, két méterrel odébb meg vissza öntik ugyanabba a tóba. A nagy ijedelemtől nem vették észre, hogy felesleges munkát végeznek? — Nem érti? Oxigénhiány! Éppen ezzel mentjük meg őket. S valóban: a csónakok mögött, a szivattyúk mellett pezseg, habzik a víz, csupa légbuborék a tó. Igen, hiszen az emberek lényegében levegőt kevernek a vízbe, oxigénnal dúsítják, hogy a halak ne fulladjanak meg. Mert mielőtt a tógazda észrevette a bajt, hosszú ideig tartó, alattomos folyamat ment végbe a víz alatt. A tófenék bomló növényei láthatatlan változásokon mentek át — a bomlás termékei gázokat, amoniákot fejlesztettek, a sok millió apró buboréknyi gáz oxidálódott. De honnan vonja el az oxigént a víz alatt? Elvonta a vízből, így lépett fel oxigénhiány a tóban, aminek az eredménye a kopoltyúpenész, a hasvízkór. Borzaszló betegségek — szinte szemlátomást kiirtanák a halállományt. Az ember gyors, szakavatott beavatkozása azonban menti a menthetőt. A tó halálományát megmentették. Az oxigénhiány első áldozatait kihalásszák, hogy ne fertőzzék a vizet. A tóba ismét visszatért az élet. A baj felismerése, az ellenszer azonnali alkalmazása nagy szaktudást, óriási tapasztalatot igényel. A halászok, tógazdák, főhalászmesterek mellett országos hírű kutatók, tudósok, agronómusok dolgoznak a halgazdaságban. A munka itt kevésbé romantikus ugyan, ŕnint a Tiszán, de annál pontosabb, megbízhatóbb, eredményesebb. Minden műveletet a legapróbb részletekig sokéves tapasztalat és magas színtű tudományos kutatás szab meg. Még az olyan apróságnak tűnő előírás, mint az, hogy egy kosárban csak 15 kiló és nem 18, vagy 20 kiló halivadékot szabad vinni —. .ontos tényező itt. A 15 kilónál nagyobb súly a kosár alján levő ivadékot összenyomná. Ez megengedhetetlen — itt nem a természet szabja meg mennyi ivadékból mennyi hal lesz, hanem az ember. A természet «#

ASÄRNAP reggel erélyes csengetésre ébred"» tünk. — Ki az ördög keltegeti az embert ilyen korán!? Kikecmeregtem az ágyból, az ablakhoz léptem és kissé félrehúztam a függönyt. A kapuban, kezében hatalmas bőrönddel, némileg gyűrött ruhájú ember állt. Valahogy ismerősnek láttam. Közben a feleségem is felkelt és az ablakhoz lépett. — Feri! De hisz ez Feri! — kiáltott fel örömmel. Alig sikerült rábírnom az asszonyt,, hogy pongyolát vegyen magára. Majdnem hálóingben szaladt le kaput nyitni. Hát hogy V. K I y i V e r rövidre fogjam a dolgpt — a feleségem unokabátyja, Feri jött hozzánk látogatóba. Most már magam is ráismertem. Rózsival, a feleségével táncolt az esküvőnkön. Feri arca gondterhelt volt. Reggelizés közben megtudtuk, hogy továbbképzésre ér A hónap eltelt és Feri közölte velünk, hogy a továbbképzést tizennégy nappal meghosszabbították. Dehát, ugye: nem fog bennünket zavarni? — Ugyan már, dehogy, minden rendben van ... — feleltük szinte egyszerre kedvesen. Tizennégy nappal később bort hozott, meg cukrászsüteményt, és tudtunkra adta, hogy a tanfolyam befejeződött. — Kedves rokonaim, szerencsém van, — szólalt meg Feri nyomban, amint a fiaskót az asztalra aKedves tokanak kezett Galántáról Bratislavába. Hogy emelje a minősítését. Reggeli után kölcsönkérte a borotvakészletemet. Mialatt borotválkozott, a feleségem kivasalta a vasúton összegyűrődött ruháját. Mikor már rendbe tette magát, rágyújtott egy cigarettára, kedvesen elmosolyodott és azt mondja a feleségemnek: — Látom, hogy szép lakást kaptatok Bratislavában. Igaz, hogy a külvárosban van, de éltek, mint Marci Hevesen. Mi lenne, ha erre az egy hónapra nálatok maradnék? A feleségem rámnézett. Feri nyilván túlzott egy kicsit. Igaz, nem kaptunk éppen rossz lakást, de nem valami túlságosan nagyot. Két kis szoba, meg olyan konyha, hogy alig lehet benne meqfordulni. Dehát elutasíthatja az ember a 'okonát? ... Villamossal járok munkába egész Bratislaván keresztül, így hát a feleségemmel együtt nagyon korán kelünk. Ferinek, aki csak kilenc órára járt a továbbképzésre, ez érthetően egy kissé terhére esett. Hogy ne zavarjuk állandóan, felhagytunk a reggelizéssel. — Egy hónap alatt csak nem hálunk éhen, — mondtam a feleségemnek. tette. — Bratislavában maradok. Ht fogok dolgozni a vegyiparban. — Igen? — kérdezte dermedten a feleségem. — Egyszóval szerencsém van. Tudjátok, a gyárigazgató is galántai. Csak annyi erőm maradi, hogy jiei sóhajtsak: — Igazán szerencséd van. — Remélem, nem kergettek ki az utcára. Természetesen, azonnal beadom lakáskérvényemet. De egyelőre talán idehozhatom a feleségemet, meg a gyerekeimet. — Persze Feri, semmi kifogásunk ellene, — mondta a feleségem elhaló hangon. — Dehát magad is látod, kicsi a lakás . — Ugyan már, húgocskám, — veregette meg barátságosan Feri feleségem vállát. — Csak egy kis jóakarat és megegyezünk. Éppen csak hogy kidobjátok ezeket a bolond nagy ágyakat és vesztek egy széjjelnyitható gaucsot. A mi fiunk, a Jani, meg nagy kertész. Majd meglátjátok, milyen rendbe teszi a kerteteket Püspökin. A rokonokon segíteni kell. Ogy történt, ahogy Feri akarta. A szekrényt, könyvszekrényt, uixág állványokat betettük a bizományi boltba és vettünk egy kétrészes gaucsot. Egy héten belül megérkezett Rózsi, Feri felesége, meg a két gyerek. Jani tizenhárom éves, Marika meg tíz. Valamennyiüknek nagyon tetszett nálunk. Jani, a „született" kertész, két napon belül leszedett a kertben minden almát, Marikával együtt megette, vagy széjjelosztogatta boldognak boldogtalannak. Aztán megjött a szobafestő. Kezdetben egy kis félreértésre került sor közöttünk Ferivel. Azt akartam, hogy a lakásunkat meleg színekkel fessék ki, de Feri nem értett egyet velem. — A színekhez nem sokat értesz. Az egész lakást egy kissé szürkére kell festeni. Feri nézetét Rózsi, a felesége is támogatta, sőt a kis jani meg Marika is. Feleségem a rokoni befolyás hatására nem nyilvánított véleményt. így aztán megadtam magam a többségnek. Idő múltán észrevettem, hogy vacsora után Rózsi mindig sóhajtozni kezd. Ezt aztán észrevette t vagy csak tetette magát, hogy most vette észre) Feri is. — Mi bajod? — kérdezte tőle. — Ugyan, semmi, csak mindig eszembe jutnak szegény öreg szüleim, akiket Galántán hagytunk. — Ami igaz, igaz, magam is egyre inkább sajnálom őket, — jelelte Feri és kortyantott egyet a feketéjéből. — Dehát mit tehetünk? — Csak egy kis jóakarat kellene . ..! Valamit lehetne tenni. Ne feledd el, hogy az édesanyámról van szó, — emelte fel a hangját Rózsi. Feri nem feledte el... Megvakarta a füle tövét és rámtekintett. — Hát ha úgy vesszük, — mondta aztán, — valóban, miért ne főhetnének ők is ide? Es ha mind együtt fogunk lakni, a háztartás is olcsóbb lesz. — Hát te, húgocskám, mit szólsz hozzá? — kérdezte Rózsi a feleségemet. Az asszony kérdőn nézett rám. — Hát csak jöjjenek, — mondtam megadó legyintéssel. — Elvégre ők is a rokonaink ... Most a feleségemmel abban a mi kis konyhánkban alszunk Mesterséges IiarcsafészeK. A fűzfából készült „fészket" egy kisméretű tóban helyezik el, amelyben csak egy harcsapár tanyázik. Ez s halgazdaság „szülészete". Az ikrákat a hal a „fészekbe" rakja. [A szerző felvételej úgy rendezte, hogy a megtermékenyített halikráknak csak 8—10 százaléka keljen ki. Az ember mesterségesen meggyorsítja a természeti folyamatokat és rövidebb idő alatt eléri, hogy a megtermékenyített ikrák 96—98 százaléka kikeljen. Mind nem életképes ugyan, a tavakban vagy 10 százalék elpusztul, de így is a természettel vívott küzdelemben 90:10 arányban az ember győz. A Fehér-tó állami haltenyészet ez idáig még mindig teljesítette tervét. Hogyan érték el a kiváló eredményeket és arattak a természet felett nagy győzelmeket — erről beszélgettünk az egyik tóparti hangulatos halászkunyhg tornácán Lengyel Mihály agronómussal, Pap Lajos főhalászmesterrel, Bárkányi György tógazdával, Darázs István halásszal. — A tudományos vezetés a lényeges — mondja a főhalászmester —. Van egy „agytrösztünk", Horváth Károly igazgatóval és Tasnódi Róbert fóagronómussal az élen, aki szakember a javából, közismert tudós. Mellette főagronómusok, egyetemet és technikumot végzett emberek, tapasztalt halászok irányítják a munkát. — A tógazdák, halászok tapasztalata, becsületes munkája nélkül semmire sem mennénk — toldja meg a szót az agronómus. — Egy tógazda csak rápillant a tóra és már látja, kapkodnak-e levegő után a halak, vagy sem. Egy-két rendellenességből pontosan megállapítja a bajt és azonnal tudja mi a teendő ... Megtudjuk a továbbiakból, hogy nemcsak betegségek veszélyeztethetik a sikert, hanem például a fagy is. A múlt télen 7119 mázsa lialat teleltettek. A 28 fokos hidegben úgyszólván a fenékig befagytak a tavak. Hátszor hét méteres lékeket vágtak, hogy levegőt kapjon a víz, de a lék rövidesen újra befagyott. A dermesztő hidegben éjt nappalá téve' dolgozott minden épkézláb ember. Hiába, a tudományos kutatás, vezetés hiábavaló lenne, ha nem párosulna a fizikai dolgozók áldozatkészségével, erőfeszítésével. A közös igyekezet eredménye nem csekély: egy kiló halat 9,41 forintért állítanak elő, míg a marhahús előállítási ára pl. 15 forint kilónként. A főleg tükörponty tenyészetre beállított gazdaság egy juh árát hozta ki minden hold területből — összesen négy millió forintot évente. S mindezt hetvenöt ember. De tudományos alapon, nagyüzemi módszerekkel. És ez az új, az útmutató, ezé a jövő. Bármennyire is romantikus és szép a legendákkal, mesékkel, dalokkal körülszőtt tiszai halászélet . . Következik; Szociológia Ű] SZÖ 568 * 1964. szeptember 19.