Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-23 / 265. szám, szerda

I. Lehefyezés ? A riporter Így gondolko­zik: a turisták, látoga­tók magyarországi útja rend­szerint a pesti rokonnál, vagy a Balatonnál ér véget, s így elég lesz túljutni a Balaton—Budapest vonalon, és máris új országot fedez­het fel olvasói számára. A riporter ezért útitervébe ve­szi Magyarország négy egy­mástól távol eső sarkát — Debrecent, Pécset, Szegedet és Inotát — s amit felfedez, az: CS jelzésű Oktáviák, Spartakok, hazai Škoda tár­sasgépkocsik, csehszlovák turistákkal megszállt szállo­dák. A gondolatmenet felbo­rul, az eredeti elképzelés megváltozik. Így: Míg a tu­rista bizonyos törekvés eredményét látja, a riporter az eredmények elérésének módját igyekszik majd meg­ismerni, választ keresve a kérdésre: „hogyan csinálják ugyanazt, mint mi — a szomszédban? Más szóval: mialatt a turista felkeresi a Mátyás pincét, a riporter a csepeli s á g o s a n kell eljárni. „Nem lehet párttitkárt látogatja meg. (Meg kell szemet hunyni a múltban szerzett ér­jegyezni — legalább zárójelben —, demek felett, nem lehet keserűséget hogy ő is kitűnő feketével fogad), okozni az embereknek, és umi a leg­Ha már itt vagyunk a kerületi párt- foltosabb, nem állíthatjuk szembe titkárnál, maradjunk is nála, s ves- egész társadalmunkkal az egy sünk fel néhány odahaza is időszerű helyen nem megfelelő embert csak problémát. azért, mert azon az egy helyen, Ismprptpq a ió eazdasáel eredmé- aJ Wl eddig do l9° zott nem v ält be. ismeretes, a jó gazdaság! eredmé- £ g z . mk ső[ t nyek egyik feltétele a „megjelelő em- mondhatnán k% ogy politkánk eg y\ k bért a megfelelő helyre elv megva- sarkalatos pöntjc? - mondja a párt­lősitása. Hogyan birkóznak meg ezzel ' ' j ť az ismerős problémával a szomszéd­ban? Kérdezzük meg efelől Kovács Antal elvtársat, a Budapesti XXI. ke­rületi pártbizottság vezető titkárát. Félmillió csehszlovákiai járt idén nyáron Magyarországon ^jf Képesek vagyunk még valami újat mondani olvasóinknak déli szomszédainkról, akiket jó ismerősök­ként tartunk nyilván? <$í Megpróbáljuk titkár. E felett a politikai irányzat felett őrködik többek között a kerületi párt­szervezet. A csepeli kerületi pártbi­zottság 11 munkatárssal dolgozik (a A XXI. kerület — Csepel. Ezen a régj 20—30 helyett), s csak három Budapest legdélibb részét képező szi- függetlenített pártmunkással. Az ezer­geten jelentős ipar összpontosul: vas- ny i probléma — építőipar, tervezés, ipar, kohászat, gépgyártás, olajfeldol- mindennapi ipari problémák, a folyó gozó ipar, papír-, gyapjú-, szőrme-, szervezési tevékenység stb. — mel­élelmiszer-, építőipar és építőanyag- ] e tt nem csekély erőfeszítést igényel ipar, folyami teherhajózás és hajója- a sz emélyi ügyek intézése. tó/ á/;:-, A z, lP" 1Ia g úgyszólván túl- _ Persze a kádermunka az üzemi zsúfolt kerületben ma már nem az slervezetek ü _ mond]a Kovács ipartelepítes es az ezzel jflro „no. eMár s _ dg m nem engedhetjük vekedesi nehezsegek a foprobléma, me g magunkat, hogy tévedés történ­hanem a minőségi javulás. Ennek a jék. Egyik szemünkkel mindig a sze­minőségi kikristályosodási folyamat- mélyi kérdésekre ügyelünk. Minden­nak a része a káderpolitika gyűjtőnév re, természetesen, mi sem vagyunk alatt ismert sokoldalú, tapintatos, képesek, s így megtörténhet, mint minden egyes esetben más-más prob- J" eg is történt hogy a külön­iň^ň, -„ ÍB: e hibái miatt leváltott ember ma­lémat jelentő munka. gánkapcsolatai révén addig addig A tőkés a nem megfelelő embert mesterkedett, míg azon vettük ma­egyszerűen kirúgja. A szocialista vi-. gunkat észre: más szakaszon, maga-. szoknyok közepette azonban igaz- sabb beosztásban dolgozik. — Mit teszünk, hogy ilyesmi meg ne ismétlődjék? Nos, a legfontosabb, hogy a leváltott ember helyére olyan kerüljön, aki elődjének is képes be­bizonyítani: most jobban megy, így helyes. És a párttitkár elmond egy példát. A csepeli kikötő vezető posztján nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelke­ző ember állt. Diszpécseri szinten Irá nyitotta a munkát, főmérnöki beosz­tásban — mérnöki képesítés nélkül s az ezzel járó hibaszázalékkal. A fo­kozottabb igényekkel együtt szapo rodtak a hibák, de az üzem tovább haladt — „valahogy mindig megvol tak". Oj ember kell ide — ez már látszott. De hogyan? A megfelelő em bert megtalálták De ki mondja meg és hogyan, hogy a főmérnököt levált­ják? Tényekkel, adatokkal felszerel ve láttak neki ennek az egyáltalán nem örvendetes munkának. Igen kö rültekintően, tapintatosan jártak el. Az eredmény? Óriási sértődöttség, mély sérelem érzete, egyéni tragédia csalódás... Szubjektív érzések ide, szubjektív érzések oda — maradt a felsőbb szerv döntése, pusztán: fekete betűkkel fe­hér papíron áthelyezés a rakodás gé pesítésének osztályvezetői tisztségébe. Semmi több. Végül kitűnt, — persze ez nem minden esetben érvényes — hogy a sok körültekintés, nagy ügy kerekí­tése a dologból nem volt olyan hatá­sos, mint az egyszerű utasítás. A volt főmérnök kedvtelenül ugyan, de f e­gyelmezetten hozzálátott új munkájához. Egyszercsak — természe. tesen nem egyik napról a másikra — észrevette, hogy ezen a poszton az előbbinél sokkal jobban hasznosíthat­ja gyakorlati tapasztalatait — rakodó­munkás volt régen, — szép ered­ményeket mutatott fel a rakodás gé­pesítésében. S az új főmérnök? Nem hozott szégyent pártszervezetére — bevált. Egyszer új szervezési javasla­tot dolgozott ki. Kikérte a munkatár­sak és osztályvezetők véleményét. Ta­lálják el, kinek a hozzászólása segí­tette a leginkább az új főmérnök el­képzeléseinek megvalósítását? A volt főmérnöké. A „lehelyezett emberé". Azé, aki megtalálta a helyét — igazi helyét. Aki értékelni tudta egy kép­zettebb ember tudását. Aki kommu­nista magatartásával segíti a párt­politika érvényre juttatását akkor is, ha az őt személyesen érinti. És most már elárulhatjuk nevét is — Güncer elvtársról volt szó az előbbiekben. El­árulhatjuk, — hiszen magatartásával megbecsülést vívott ki nevének. Következik: Dongó ' Az 534-es magaslat A csehszlovák határtól 20 kilo­méterre, a lengyelországi Dukla vá­rostól északnyugatra van az 534-es magaslat. Lejtőin szétszórt települé­sek húzódnak meg. Köröskörül csend ül a festői szépségű tájon. Húsz év­vel ezelőtt azonban ... Halált' szórt a gépfegyver... Gránátok robban­lak... Sebesültek segélyhívása hal­latszott ... — Ezért a magaslatért ádáz harcot vívtunk — emlékezik vissza Jifí Vet­vička ezredes, az I. csehszlovák had­sereg volt századparancsnoka. Nem kell ahhoz nagy katonai szak­értőnek lenni, hogy megértse az em­ber, miért volt ez a magaslat oly fon­tos a németeknek. Alatta kanyarog a krakkói országút. A fasiszták tud­ták, ha föladják a magaslatot, elvesz­tik az országút feletti ellenőrzést és a Kárpátok előtti felvonulás lehetősé­gét. — Az első támadást szeptember 21-én indítottuk mondja Vetvička elvtárs, — csakhamar elfoglaltuk a magasla­tot. Elhallgat. Tekintetét végighordozza a tájon, mintha csak meg akarná si­mogatni a régi harcok színhelyét, — A magaslat hatszor cserélt gazdát. A németek az utat féltették, mi pedig mielőbb otthon szerettünk volna len­ni. Előttünk volt hazánk határa... Mögötte pedig a fegyvert ragadott szlovák nép, amely felkelt az elnyo­mók ellen. Segítségükre akartunk sietni, s ez a gondolat adott erőt és bátorságot. A DUKLAI EMLÉKMŰ JIRÍ VETVIČKA — Ügy van előttem, mintha csak tegnap történt volna — fonja tovább a beszéd fonalát. — Sochor géppisz­tolyosai keményen állták a német el­lentámadást. „Egy talpalatnyit se hát­rálni" — ez volt a jelszó. A fasisz­ták újabb és újabb egységeket vetet­tek be ellenünk. Mintegy 80 méternyi­re közelítettek meg bennünket. Ro­hamra készültek ... A térkép fölé hajol. Egy ideig ke­resgél rajta, majd így folytatja: — Itt ezen a helyen volt akná­szaink figyelőállása. Ott volt az üteg­parancsnok is. A németek közelsége miatt az aknászok kénytelenek vol­tak a tüzelést beszüntetni. Az idegek szakadásig feszültek ... Vártuk a ro­hamot. Figyeltük a németek készülő­désót. Egyszerre csak megszólalt a te­lefon: „Mindenki a fedezékbe és nem mozdulni" hallottam az ütegparancs­nok hangját. Hirtelenében fel sem fogtam a parancs értelmét. Csak ak­kor, értettem meg, amikor előttünk robbantak az aknák ... Az aknászok parancsnokának hig­gadtsága, s a pontosan lövő katonák visszaverték a német ellentámadást. Hogy mit kockáztattak, azt mondani sem kell, de a németek már soha töb­bé nem jutottak el az 534-es magas­latig. — Ojból közelebb kerültünk a ha­tárhoz — mondja Vetvička elvtárs. Hogy milyen nagy volt az örömünk, azt el sem lehet mondani. Még egyszer körültekint a tájo-n, keresi a liarcok, az állások helyeit. De nyoma sincs már itt a húsz év előtti csatának ... Búzát terem a vér­téi áztatott föld. Az 534-es magaslaton csak a mada­rak csiripelése hallatszik ... Németh János Szociális-gazdasági változások Jugoszláviában A politikai-gazdasági „vákuum" után a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Nép­köztársaság és a mi köztársaságunk közti kapcsolatokban, — amely nem szolgált javára sem szocialista orszá­gainknak, sem a világ szocialista moz­galmának, — az utóbbi években ígé­retesen kezdtek fejlődni az országaink közti kapcsolatok (főképp gazdasági téren). A politikai-gazdasági „vá­kuum" következménye magától érte­tődően az volt, hogy kölcsönösen nem ismertük népeink életét, vagy hogy tartalmi részéről informálatlanul, sőt elrajzoltan tájékoztattuk polgártár­sainkat. Legmagasabb szintű küldött­ségünk látogatását alkalomnak tekint­jük arra, hogy elgondolkodjunk a szocialista építés útján haladó Jugosz­lávia szociális-gazdasági fejlődésének fontosabb oldalain. Az ország iparosításának gyümölcsei Jugoszlávia ipari fejlődése (a ju­goszláv közgazdászok szerint) két sza­kaszban valósult meg: az „intenzív iparosítás" szakaszában (1947—1956), és az „egyenletes gazdasági fejlődés" szakaszában (1957—1961). Az ipari termelés fejlődésének átlagos évi üteme: (százalékokban) 1947-től ia53-tól 1957-től 1947-től 1952-ig 1958-ig 1960-ig 1980-ig 6,4 12,8 14,2 10,7 A fentebbi adatok arról tanúskod­nak, hogy az ipar az iparosítás mind­két szakaszában gyors iramban fejlő­dött. Jugoszlávia mai ipari termelése, amely 1,1 millió dolgozót foglalkoztat, közel ötször akkora, mint 1939-ben volt és az ipar részesedése a nemze­ti jövedelemben 50 százalékot ér el Az intenzív iparosítás több problé­mát is hozott magával; ilyenek vol­tak mindenekelőtt az aránytalanságok m a mezőgazdaság elmaradása az ipar mögött, a közszükségleti cikkek termelésének elmaradása a termelő­Irta: VIKTOR PAVLENDA eszközök gyártása mögött, az ala­csony kivitel és a nagy behozatal. Ju­goszláviában 1956 után ezekre a prob­lémákra fordították a legfőbb figyel­met. A népgazdaság fejlődésének ötéves tervét (1957—1961) már 1960 végére teljesítették: a nemzeti jövedelem 83 százalékkal emelkedett, az ipari ter­melés 70 százalékkal, a mezőgazdasá­gi termelés 59,8 százalékkal, az egy személyre eső fogyasztás 45,8 száza­lékkal, a kivitel 72 százalékkal és a behozatal 70,5 százalékkal nőtt meg. A mezőgazdasági termelés, a köz­szükségleti cikkeket gyártó ipar fej­lődésének gyorsulásával és a kivitel emelkedésével fontos lépést tettek a népgazdaság egyenletes fejlődéséhez. Ennek következtében az egy személy­re eső fogyasztás 1957—1960 között 45,8 százalékkal emelkedhetett (tehát évi 9,9 százalékkal), míg 1953—1956 között csupán 17,5 százalékkal nőtt meg. Az alkalmazottak száma a tár­sadalmi szektorban ugyanezen idő alatt 2,4 millió személyről 3,2 millió személyre nőtt. A gazdasági fejlődés eme megkez­dett útja az 1961—1965-ös tervben folytatódik. A tervet a növekedés di­namikussága, az intenzív gazdasági fejlődés, a mezőgazdaság további fej­lődése és a lakosság fogyasztásának emelkedése jellemzi. Így példának okáért az ipari termelésnek az ötéves terv folyamán 84 százalékkal kell emelkednie (évente 13 százalékkal); emellett különösképpen gyorsan nő a vegyipar (évente 16,7 százalékkal), a mezőgazdasági gépek és berendezések gyártása (évente 14,9 százalékkal). A beruházások irányításával, a szerke­zeti változásokkal Jugoszlávia az ipar intenzív fejlődésére s növekedésének magas dinamikusságára törekszik. A mezőgazdaság problémája Jugoszlávia eddigi gazdasági fejlő­dése az ország egész jellegének meg­változását eredményezte: Jugoszlávia megszűnt agrár ország lenni és ipari­agrár országgá változott. Ez azonban önmagában véve távolról sem jelenti azt, hogy a mezőgazdaság fejlődésé­nek kisebb jelentősége lenne a nép­gazdaság effektív fejlődésére, hogy a mezőgazdaság problémája nem jelent­kezne Jugoszláviában is a maga tel­jes bonyolultságában. A mezőgazdasági termelés fejlődésének átlagos évi üteme: (százalékokban) 1947-töl 1953-tól 1957-től 1947-től 1952-ig 195B-ig 1980-ig 1960-ig —1,5 4,1 10,5 4,9 A mezőgazdasági termelés eme ál­talában pozitív fejlődése az 1947— 1960-as időszak alapján megítélve a mezőgazdaság egyenetlen fejlődésének eredménye. 1956-ig a mezőgazdaság erősen stagnált, elmélyült az arányta­lanság a mezőgazdaság és a népgaz­daság többi ágazatai között. így pél­dául még 1954-ben a mezőgazdaság az 1930—1939-es háború előtti átlag­nak csupán 88 százalékát érte el. A mezőgazdasági termelés pangása kiélezte az ellentmondásokat a terme­lés és a lakosság szükségletei között, és fokozta a mezőgazdasági termékek behozatalának igényeit. 1952—1956 között a gabonaszükséglet egyharma­dát behozatallal kellett fedezni. A jugoszláv mezőgazdaság helyzetét 1956-ig a jugoszláv nemzetgazdászok többféle okkal okolják meg: az ala­csony beruházásokkal a mezőgazda­ságban (a beruházások teljes összegé­nek csupán 7,1 százaléka), ezeknek az eszközöknek ésszerűtlen felhaszná­lásával (olyan célokra, amelyek nem befolyásolják közvetlenül a mezőgaz­dasági termelést), az alacsony mun­katermelékenységgel, a vetésterületek ésszerűtlen struktúrájával, a mezőgaz­daság nem gazdaságos irányításával. Ezerkilencszázötvenhéttől fordulat állt be a jugoszláv mezőgazdaság fej­lődésében. Ha megkérdezzük, melyek az okai ennek a fordulatnak, minde­nekelőtt az alábbi válaszokat kapjuk: a közvetlen felvásárlás rendszerének megszüntetése, a „zadrugarsztvo" át­szervezése, a gépi segítség, a garan­tált árak és a beruházási tevékenység fokozása. Míg 1947—1956 között a mezőgaz­daságba évente 22,9 milliárd dinárt ruháztak be, 1957—1960 között évente a beruházások 87,3 milliárd dinárt tettek ki, tehát a beruházások teljes összegének 18 százalékát. 1956-ban egy traktorra 760 hektár föld esett, 1960-ban már csupán 285 hektár; mű­trágya 1956-ban egy hektárra 44 ki­logramm, 1960-ban 116 kilogramm. Érdekesek azok az eredmények, amelyeket a mezőgazdaság fejlesztése során 1956 után a mezőgazdasági üze­mek szociális jellegük szerint értek el. A legjobb eredményeket az „álla­mi mezőgazdasági üzemek" érték el (a megművelt föld mintegy 9—10 szá­zalékán gazdálkodnak). Nyomban utá­nuk következnek a „kooperáló mező­gazdasági üzemek" (zadrugák, ame­lyek a föld 5—6 százalékát művelik meg), s csak ezek után következnek a magángazdaságok. A pozitívumok, amelyeket a mező­gazdaság eddigi fejlődésében elértek Jugoszláviában, nem jelentik a prob­lémák megszűnését. Közös nevezőjük a további áttérés a modern szocialis­ta nagyüzemi termelésre. A dolgozók anyagi és kulturális színvonala Az életszínvonal emelkedése szem­pontjából döntők a társadalmi terme­lés és nevezetesen a nemzeti jövede­lem létrejöttének folyamatai. Arról, hogy Jugoszláviában létrejön az életszínvonal emelkedésének Ilyen reális alapja, az alábbi adatok tanús­kodnak: A nemzeti jövedelem növekedésének átlagos évi Üteme: (százalékokban) 1947-től 1953-tól 1957-től 1947-től 1952-ig 1958-ig 1960-ig 1960-ig 1,9 8,4 13,0 7,2 Mint láthatjuk, az életszínvonal emelkedésének reális alapja főképp az 1956 utáni időszakban kezdett fejlőd­ni. Ez természetesen megmutatkozott magában a lakosság anyagi és kultu­rális színvonalának emelkedésében is. Az egy főre eső fogyasztás alapja 1956-ban csupán 13,6 százalékkal volt magasabb mint 1939-ben, jóllehet a lakosság száma 14,7 százalékkal nőtt. Ez annyit jelent, hogy az egy főre eső fogyasztás indexe 1956-ban 1939­hez viszonyítva 99 volt. Az életszínvo­nal elvi, pozitív változásaira 1958 után került sor. Az egy főre eső fogyasztás 1957—1960 között 45,8 százalékkal nőtt meg. A bérek és fizetések 34—40 százalékkal emelkedtek, a szakképzett dolgozóknál 50—55 százalékkal, a szakképzetleneknél 20—25 százalék­kal. Érdekes képet kapunk a dolgozók bevételeinek (a társadalmi szektor­ban) mai helyzetéről az alábbi adatok alapján: M w a Bevételi kategóriák: "N x N S CD Q0 sn = m 1983 (auguszl 20 000 dinárig 44,6 % 28,5% 20— 30 ezer din. 33,0 °/o 38,7 % 30— 40 ezer din. 13,1 Vo 18,7 % 40— 80 ezer din. 7,5 % 12,6 % 60—100 ezer din. 1,7 % 3,2 % 100 ezer din. felül 0,1 % 0,3 % 100 100 Az átlagos havi kereset mintegy 30 000 dinár: Közlekedés — 29 B00 Kereskedelem és vendéglátó­ipar — 27 900 Ipar összesen — 28 900 Mezőgazdaság — 21100 Nem termelő tevékenység — 34 000 Az utóbbi időben rendezték a köz­szükségleti árucikkek árait s ugyan­akkor átlagban 1500 dinárral emelték a fizetéseket. Részletesebben is elemezhetnénk a helyzetet a bevételek terén, és a név­leges bérek és fizetések, a közszük­ségleti cikkek, szolgáltatások ára alapján meghatározhatnánk a reálbé­reket. Azonban a tények alapján, piind a statisztikából, mind az élet­ből' egyértelműen megállapíthatjuk, hogy főképp az utóbbi években (1957­től) a lakosság életszínvonala lénye­gesen emelkedett, hogy azok a problé­mák, amelyek természetesen ezen a téren is jelentkeznek, az ország nép­ŰJ SZÓ 2 * 1984. szeptember 83.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents