Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)
1964-09-23 / 265. szám, szerda
I. Lehefyezés ? A riporter Így gondolkozik: a turisták, látogatók magyarországi útja rendszerint a pesti rokonnál, vagy a Balatonnál ér véget, s így elég lesz túljutni a Balaton—Budapest vonalon, és máris új országot fedezhet fel olvasói számára. A riporter ezért útitervébe veszi Magyarország négy egymástól távol eső sarkát — Debrecent, Pécset, Szegedet és Inotát — s amit felfedez, az: CS jelzésű Oktáviák, Spartakok, hazai Škoda társasgépkocsik, csehszlovák turistákkal megszállt szállodák. A gondolatmenet felborul, az eredeti elképzelés megváltozik. Így: Míg a turista bizonyos törekvés eredményét látja, a riporter az eredmények elérésének módját igyekszik majd megismerni, választ keresve a kérdésre: „hogyan csinálják ugyanazt, mint mi — a szomszédban? Más szóval: mialatt a turista felkeresi a Mátyás pincét, a riporter a csepeli s á g o s a n kell eljárni. „Nem lehet párttitkárt látogatja meg. (Meg kell szemet hunyni a múltban szerzett érjegyezni — legalább zárójelben —, demek felett, nem lehet keserűséget hogy ő is kitűnő feketével fogad), okozni az embereknek, és umi a legHa már itt vagyunk a kerületi párt- foltosabb, nem állíthatjuk szembe titkárnál, maradjunk is nála, s ves- egész társadalmunkkal az egy sünk fel néhány odahaza is időszerű helyen nem megfelelő embert csak problémát. azért, mert azon az egy helyen, Ismprptpq a ió eazdasáel eredmé- aJ Wl eddig do l9° zott nem v ält be. ismeretes, a jó gazdaság! eredmé- £ g z . mk ső[ t nyek egyik feltétele a „megjelelő em- mondhatnán k% ogy politkánk eg y\ k bért a megfelelő helyre elv megva- sarkalatos pöntjc? - mondja a pártlősitása. Hogyan birkóznak meg ezzel ' ' j ť az ismerős problémával a szomszédban? Kérdezzük meg efelől Kovács Antal elvtársat, a Budapesti XXI. kerületi pártbizottság vezető titkárát. Félmillió csehszlovákiai járt idén nyáron Magyarországon ^jf Képesek vagyunk még valami újat mondani olvasóinknak déli szomszédainkról, akiket jó ismerősökként tartunk nyilván? <$í Megpróbáljuk titkár. E felett a politikai irányzat felett őrködik többek között a kerületi pártszervezet. A csepeli kerületi pártbizottság 11 munkatárssal dolgozik (a A XXI. kerület — Csepel. Ezen a régj 20—30 helyett), s csak három Budapest legdélibb részét képező szi- függetlenített pártmunkással. Az ezergeten jelentős ipar összpontosul: vas- ny i probléma — építőipar, tervezés, ipar, kohászat, gépgyártás, olajfeldol- mindennapi ipari problémák, a folyó gozó ipar, papír-, gyapjú-, szőrme-, szervezési tevékenység stb. — melélelmiszer-, építőipar és építőanyag- ] e tt nem csekély erőfeszítést igényel ipar, folyami teherhajózás és hajója- a sz emélyi ügyek intézése. tó/ á/;:-, A z, lP" 1Ia g úgyszólván túl- _ Persze a kádermunka az üzemi zsúfolt kerületben ma már nem az slervezetek ü _ mond]a Kovács ipartelepítes es az ezzel jflro „no. eMár s _ dg m nem engedhetjük vekedesi nehezsegek a foprobléma, me g magunkat, hogy tévedés történhanem a minőségi javulás. Ennek a jék. Egyik szemünkkel mindig a szeminőségi kikristályosodási folyamat- mélyi kérdésekre ügyelünk. Mindennak a része a káderpolitika gyűjtőnév re, természetesen, mi sem vagyunk alatt ismert sokoldalú, tapintatos, képesek, s így megtörténhet, mint minden egyes esetben más-más prob- J" eg is történt hogy a különiň^ň, -„ ÍB: e hibái miatt leváltott ember malémat jelentő munka. gánkapcsolatai révén addig addig A tőkés a nem megfelelő embert mesterkedett, míg azon vettük maegyszerűen kirúgja. A szocialista vi-. gunkat észre: más szakaszon, maga-. szoknyok közepette azonban igaz- sabb beosztásban dolgozik. — Mit teszünk, hogy ilyesmi meg ne ismétlődjék? Nos, a legfontosabb, hogy a leváltott ember helyére olyan kerüljön, aki elődjének is képes bebizonyítani: most jobban megy, így helyes. És a párttitkár elmond egy példát. A csepeli kikötő vezető posztján nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező ember állt. Diszpécseri szinten Irá nyitotta a munkát, főmérnöki beosztásban — mérnöki képesítés nélkül s az ezzel járó hibaszázalékkal. A fokozottabb igényekkel együtt szapo rodtak a hibák, de az üzem tovább haladt — „valahogy mindig megvol tak". Oj ember kell ide — ez már látszott. De hogyan? A megfelelő em bert megtalálták De ki mondja meg és hogyan, hogy a főmérnököt leváltják? Tényekkel, adatokkal felszerel ve láttak neki ennek az egyáltalán nem örvendetes munkának. Igen kö rültekintően, tapintatosan jártak el. Az eredmény? Óriási sértődöttség, mély sérelem érzete, egyéni tragédia csalódás... Szubjektív érzések ide, szubjektív érzések oda — maradt a felsőbb szerv döntése, pusztán: fekete betűkkel fehér papíron áthelyezés a rakodás gé pesítésének osztályvezetői tisztségébe. Semmi több. Végül kitűnt, — persze ez nem minden esetben érvényes — hogy a sok körültekintés, nagy ügy kerekítése a dologból nem volt olyan hatásos, mint az egyszerű utasítás. A volt főmérnök kedvtelenül ugyan, de f egyelmezetten hozzálátott új munkájához. Egyszercsak — természe. tesen nem egyik napról a másikra — észrevette, hogy ezen a poszton az előbbinél sokkal jobban hasznosíthatja gyakorlati tapasztalatait — rakodómunkás volt régen, — szép eredményeket mutatott fel a rakodás gépesítésében. S az új főmérnök? Nem hozott szégyent pártszervezetére — bevált. Egyszer új szervezési javaslatot dolgozott ki. Kikérte a munkatársak és osztályvezetők véleményét. Találják el, kinek a hozzászólása segítette a leginkább az új főmérnök elképzeléseinek megvalósítását? A volt főmérnöké. A „lehelyezett emberé". Azé, aki megtalálta a helyét — igazi helyét. Aki értékelni tudta egy képzettebb ember tudását. Aki kommunista magatartásával segíti a pártpolitika érvényre juttatását akkor is, ha az őt személyesen érinti. És most már elárulhatjuk nevét is — Güncer elvtársról volt szó az előbbiekben. Elárulhatjuk, — hiszen magatartásával megbecsülést vívott ki nevének. Következik: Dongó ' Az 534-es magaslat A csehszlovák határtól 20 kilométerre, a lengyelországi Dukla várostól északnyugatra van az 534-es magaslat. Lejtőin szétszórt települések húzódnak meg. Köröskörül csend ül a festői szépségű tájon. Húsz évvel ezelőtt azonban ... Halált' szórt a gépfegyver... Gránátok robbanlak... Sebesültek segélyhívása hallatszott ... — Ezért a magaslatért ádáz harcot vívtunk — emlékezik vissza Jifí Vetvička ezredes, az I. csehszlovák hadsereg volt századparancsnoka. Nem kell ahhoz nagy katonai szakértőnek lenni, hogy megértse az ember, miért volt ez a magaslat oly fontos a németeknek. Alatta kanyarog a krakkói országút. A fasiszták tudták, ha föladják a magaslatot, elvesztik az országút feletti ellenőrzést és a Kárpátok előtti felvonulás lehetőségét. — Az első támadást szeptember 21-én indítottuk mondja Vetvička elvtárs, — csakhamar elfoglaltuk a magaslatot. Elhallgat. Tekintetét végighordozza a tájon, mintha csak meg akarná simogatni a régi harcok színhelyét, — A magaslat hatszor cserélt gazdát. A németek az utat féltették, mi pedig mielőbb otthon szerettünk volna lenni. Előttünk volt hazánk határa... Mögötte pedig a fegyvert ragadott szlovák nép, amely felkelt az elnyomók ellen. Segítségükre akartunk sietni, s ez a gondolat adott erőt és bátorságot. A DUKLAI EMLÉKMŰ JIRÍ VETVIČKA — Ügy van előttem, mintha csak tegnap történt volna — fonja tovább a beszéd fonalát. — Sochor géppisztolyosai keményen állták a német ellentámadást. „Egy talpalatnyit se hátrálni" — ez volt a jelszó. A fasiszták újabb és újabb egységeket vetettek be ellenünk. Mintegy 80 méternyire közelítettek meg bennünket. Rohamra készültek ... A térkép fölé hajol. Egy ideig keresgél rajta, majd így folytatja: — Itt ezen a helyen volt aknászaink figyelőállása. Ott volt az ütegparancsnok is. A németek közelsége miatt az aknászok kénytelenek voltak a tüzelést beszüntetni. Az idegek szakadásig feszültek ... Vártuk a rohamot. Figyeltük a németek készülődésót. Egyszerre csak megszólalt a telefon: „Mindenki a fedezékbe és nem mozdulni" hallottam az ütegparancsnok hangját. Hirtelenében fel sem fogtam a parancs értelmét. Csak akkor, értettem meg, amikor előttünk robbantak az aknák ... Az aknászok parancsnokának higgadtsága, s a pontosan lövő katonák visszaverték a német ellentámadást. Hogy mit kockáztattak, azt mondani sem kell, de a németek már soha többé nem jutottak el az 534-es magaslatig. — Ojból közelebb kerültünk a határhoz — mondja Vetvička elvtárs. Hogy milyen nagy volt az örömünk, azt el sem lehet mondani. Még egyszer körültekint a tájo-n, keresi a liarcok, az állások helyeit. De nyoma sincs már itt a húsz év előtti csatának ... Búzát terem a vértéi áztatott föld. Az 534-es magaslaton csak a madarak csiripelése hallatszik ... Németh János Szociális-gazdasági változások Jugoszláviában A politikai-gazdasági „vákuum" után a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Népköztársaság és a mi köztársaságunk közti kapcsolatokban, — amely nem szolgált javára sem szocialista országainknak, sem a világ szocialista mozgalmának, — az utóbbi években ígéretesen kezdtek fejlődni az országaink közti kapcsolatok (főképp gazdasági téren). A politikai-gazdasági „vákuum" következménye magától értetődően az volt, hogy kölcsönösen nem ismertük népeink életét, vagy hogy tartalmi részéről informálatlanul, sőt elrajzoltan tájékoztattuk polgártársainkat. Legmagasabb szintű küldöttségünk látogatását alkalomnak tekintjük arra, hogy elgondolkodjunk a szocialista építés útján haladó Jugoszlávia szociális-gazdasági fejlődésének fontosabb oldalain. Az ország iparosításának gyümölcsei Jugoszlávia ipari fejlődése (a jugoszláv közgazdászok szerint) két szakaszban valósult meg: az „intenzív iparosítás" szakaszában (1947—1956), és az „egyenletes gazdasági fejlődés" szakaszában (1957—1961). Az ipari termelés fejlődésének átlagos évi üteme: (százalékokban) 1947-től ia53-tól 1957-től 1947-től 1952-ig 1958-ig 1960-ig 1980-ig 6,4 12,8 14,2 10,7 A fentebbi adatok arról tanúskodnak, hogy az ipar az iparosítás mindkét szakaszában gyors iramban fejlődött. Jugoszlávia mai ipari termelése, amely 1,1 millió dolgozót foglalkoztat, közel ötször akkora, mint 1939-ben volt és az ipar részesedése a nemzeti jövedelemben 50 százalékot ér el Az intenzív iparosítás több problémát is hozott magával; ilyenek voltak mindenekelőtt az aránytalanságok m a mezőgazdaság elmaradása az ipar mögött, a közszükségleti cikkek termelésének elmaradása a termelőIrta: VIKTOR PAVLENDA eszközök gyártása mögött, az alacsony kivitel és a nagy behozatal. Jugoszláviában 1956 után ezekre a problémákra fordították a legfőbb figyelmet. A népgazdaság fejlődésének ötéves tervét (1957—1961) már 1960 végére teljesítették: a nemzeti jövedelem 83 százalékkal emelkedett, az ipari termelés 70 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 59,8 százalékkal, az egy személyre eső fogyasztás 45,8 százalékkal, a kivitel 72 százalékkal és a behozatal 70,5 százalékkal nőtt meg. A mezőgazdasági termelés, a közszükségleti cikkeket gyártó ipar fejlődésének gyorsulásával és a kivitel emelkedésével fontos lépést tettek a népgazdaság egyenletes fejlődéséhez. Ennek következtében az egy személyre eső fogyasztás 1957—1960 között 45,8 százalékkal emelkedhetett (tehát évi 9,9 százalékkal), míg 1953—1956 között csupán 17,5 százalékkal nőtt meg. Az alkalmazottak száma a társadalmi szektorban ugyanezen idő alatt 2,4 millió személyről 3,2 millió személyre nőtt. A gazdasági fejlődés eme megkezdett útja az 1961—1965-ös tervben folytatódik. A tervet a növekedés dinamikussága, az intenzív gazdasági fejlődés, a mezőgazdaság további fejlődése és a lakosság fogyasztásának emelkedése jellemzi. Így példának okáért az ipari termelésnek az ötéves terv folyamán 84 százalékkal kell emelkednie (évente 13 százalékkal); emellett különösképpen gyorsan nő a vegyipar (évente 16,7 százalékkal), a mezőgazdasági gépek és berendezések gyártása (évente 14,9 százalékkal). A beruházások irányításával, a szerkezeti változásokkal Jugoszlávia az ipar intenzív fejlődésére s növekedésének magas dinamikusságára törekszik. A mezőgazdaság problémája Jugoszlávia eddigi gazdasági fejlődése az ország egész jellegének megváltozását eredményezte: Jugoszlávia megszűnt agrár ország lenni és ipariagrár országgá változott. Ez azonban önmagában véve távolról sem jelenti azt, hogy a mezőgazdaság fejlődésének kisebb jelentősége lenne a népgazdaság effektív fejlődésére, hogy a mezőgazdaság problémája nem jelentkezne Jugoszláviában is a maga teljes bonyolultságában. A mezőgazdasági termelés fejlődésének átlagos évi üteme: (százalékokban) 1947-töl 1953-tól 1957-től 1947-től 1952-ig 195B-ig 1980-ig 1960-ig —1,5 4,1 10,5 4,9 A mezőgazdasági termelés eme általában pozitív fejlődése az 1947— 1960-as időszak alapján megítélve a mezőgazdaság egyenetlen fejlődésének eredménye. 1956-ig a mezőgazdaság erősen stagnált, elmélyült az aránytalanság a mezőgazdaság és a népgazdaság többi ágazatai között. így például még 1954-ben a mezőgazdaság az 1930—1939-es háború előtti átlagnak csupán 88 százalékát érte el. A mezőgazdasági termelés pangása kiélezte az ellentmondásokat a termelés és a lakosság szükségletei között, és fokozta a mezőgazdasági termékek behozatalának igényeit. 1952—1956 között a gabonaszükséglet egyharmadát behozatallal kellett fedezni. A jugoszláv mezőgazdaság helyzetét 1956-ig a jugoszláv nemzetgazdászok többféle okkal okolják meg: az alacsony beruházásokkal a mezőgazdaságban (a beruházások teljes összegének csupán 7,1 százaléka), ezeknek az eszközöknek ésszerűtlen felhasználásával (olyan célokra, amelyek nem befolyásolják közvetlenül a mezőgazdasági termelést), az alacsony munkatermelékenységgel, a vetésterületek ésszerűtlen struktúrájával, a mezőgazdaság nem gazdaságos irányításával. Ezerkilencszázötvenhéttől fordulat állt be a jugoszláv mezőgazdaság fejlődésében. Ha megkérdezzük, melyek az okai ennek a fordulatnak, mindenekelőtt az alábbi válaszokat kapjuk: a közvetlen felvásárlás rendszerének megszüntetése, a „zadrugarsztvo" átszervezése, a gépi segítség, a garantált árak és a beruházási tevékenység fokozása. Míg 1947—1956 között a mezőgazdaságba évente 22,9 milliárd dinárt ruháztak be, 1957—1960 között évente a beruházások 87,3 milliárd dinárt tettek ki, tehát a beruházások teljes összegének 18 százalékát. 1956-ban egy traktorra 760 hektár föld esett, 1960-ban már csupán 285 hektár; műtrágya 1956-ban egy hektárra 44 kilogramm, 1960-ban 116 kilogramm. Érdekesek azok az eredmények, amelyeket a mezőgazdaság fejlesztése során 1956 után a mezőgazdasági üzemek szociális jellegük szerint értek el. A legjobb eredményeket az „állami mezőgazdasági üzemek" érték el (a megművelt föld mintegy 9—10 százalékán gazdálkodnak). Nyomban utánuk következnek a „kooperáló mezőgazdasági üzemek" (zadrugák, amelyek a föld 5—6 százalékát művelik meg), s csak ezek után következnek a magángazdaságok. A pozitívumok, amelyeket a mezőgazdaság eddigi fejlődésében elértek Jugoszláviában, nem jelentik a problémák megszűnését. Közös nevezőjük a további áttérés a modern szocialista nagyüzemi termelésre. A dolgozók anyagi és kulturális színvonala Az életszínvonal emelkedése szempontjából döntők a társadalmi termelés és nevezetesen a nemzeti jövedelem létrejöttének folyamatai. Arról, hogy Jugoszláviában létrejön az életszínvonal emelkedésének Ilyen reális alapja, az alábbi adatok tanúskodnak: A nemzeti jövedelem növekedésének átlagos évi Üteme: (százalékokban) 1947-től 1953-tól 1957-től 1947-től 1952-ig 1958-ig 1960-ig 1960-ig 1,9 8,4 13,0 7,2 Mint láthatjuk, az életszínvonal emelkedésének reális alapja főképp az 1956 utáni időszakban kezdett fejlődni. Ez természetesen megmutatkozott magában a lakosság anyagi és kulturális színvonalának emelkedésében is. Az egy főre eső fogyasztás alapja 1956-ban csupán 13,6 százalékkal volt magasabb mint 1939-ben, jóllehet a lakosság száma 14,7 százalékkal nőtt. Ez annyit jelent, hogy az egy főre eső fogyasztás indexe 1956-ban 1939hez viszonyítva 99 volt. Az életszínvonal elvi, pozitív változásaira 1958 után került sor. Az egy főre eső fogyasztás 1957—1960 között 45,8 százalékkal nőtt meg. A bérek és fizetések 34—40 százalékkal emelkedtek, a szakképzett dolgozóknál 50—55 százalékkal, a szakképzetleneknél 20—25 százalékkal. Érdekes képet kapunk a dolgozók bevételeinek (a társadalmi szektorban) mai helyzetéről az alábbi adatok alapján: M w a Bevételi kategóriák: "N x N S CD Q0 sn = m 1983 (auguszl 20 000 dinárig 44,6 % 28,5% 20— 30 ezer din. 33,0 °/o 38,7 % 30— 40 ezer din. 13,1 Vo 18,7 % 40— 80 ezer din. 7,5 % 12,6 % 60—100 ezer din. 1,7 % 3,2 % 100 ezer din. felül 0,1 % 0,3 % 100 100 Az átlagos havi kereset mintegy 30 000 dinár: Közlekedés — 29 B00 Kereskedelem és vendéglátóipar — 27 900 Ipar összesen — 28 900 Mezőgazdaság — 21100 Nem termelő tevékenység — 34 000 Az utóbbi időben rendezték a közszükségleti árucikkek árait s ugyanakkor átlagban 1500 dinárral emelték a fizetéseket. Részletesebben is elemezhetnénk a helyzetet a bevételek terén, és a névleges bérek és fizetések, a közszükségleti cikkek, szolgáltatások ára alapján meghatározhatnánk a reálbéreket. Azonban a tények alapján, piind a statisztikából, mind az életből' egyértelműen megállapíthatjuk, hogy főképp az utóbbi években (1957től) a lakosság életszínvonala lényegesen emelkedett, hogy azok a problémák, amelyek természetesen ezen a téren is jelentkeznek, az ország népŰJ SZÓ 2 * 1984. szeptember 83.