Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-22 / 264. szám, kedd

A kínai vezetők nézetei a gazdaság és a politika viszonyáról Alább részleteket közlünk a Kommunyiszt 1964 12. szániá­nak A gazdaság a kommuniz­musért vívott harc fő színtere című szerkesztőségi cikkéből. Ä Kínai Kommunista Párt vezetői lényegében abból a trockista tételből indulnak ki, hogy amíg a munkás­osztály nem oldotta meg világméret­ben első feladatát, a politikai hata­lom megszerzését — a gazdasági épí­tés azokban az országokban, ahol a munkásosztály hatalomra futott, má­sodrendű dolog. Hangzatos frázisok mögé rejtik azt, hogy egyáltalán nem hisznek a munkások és parasztok al­kotó erőiben, abban a képességükben, hogy sikeresen építsék fel az új tár­sadalmat, s ugyanakkor féktelen kam­pányt folytatnak a szocialista orszá­gok testvérpártjai ellen, amelyek a gazdasági problémák megoldására összpontosítják erőiket, „ökonomiz­mussal", „nacionalista" egoizmussal vádolják őket. A kínai sajtóban gyakran találko­zunk a következő állítással: „A poli­tika a parancsoló erő" (Renmin Ri­bao, 1964. január l.j, „a politika a lélek, a marsall". (Csien Hszien című folyóirat, 1964. 2. szám), „A politika parancsol mindennek" (Vörös zászló című folyóirat, 1964. évi 6. szám). Emellett a politikának ezt a „parancs­nokló" szerepét teljesen katonaian értelmezik: a politika parancsol, a gazdaság pedig fegyelmezett katona, végrehajtja a parancsot. Ha a „főpa­rancsnok" úgy döntött, hogy rohamoz­ni kell, rohamra kell Indulni, akkor előírja a gazdaságnak, hogy „ugor­jék", nem törődve a reális lehetősé­gekkel. Ha a roham kudarcot vall, ez azt jelenti, hogy „át kell rendeződ­ni", s fel kell készülni az újabb ro­hamokra, „ugrásokra". A Kínai Kommunista Párt tapasz­talatáról szólva tekintetbe kell ven­nünk mindenekelőtt azt a körülményt, hogy 1924-től kezdve 1949-ig bezáró­lag, vagyis 25 év folyamán a polgár­háború feltételei között tevékenyke­dett. A szocialista társadalom felépí­téséhez azonban a katonai tapasztalat egymagában nem elegendő. Szükség van emellett más, politikai és szerve­zeti tapasztalatra, és más fegyelemre is, amelyet a korszerű gépipar és gyermeke, a munkásosztály ad meg. A kínai teoretikusok saját hibás irány­vonaluk megokolása végett eltorzítják és revízió alá veszik a gazdaság és politika viszonyáról szóló marxista— leninista tanítást, elkenik az elvi különbségeket a között a szerep kö­zött, amelyet a politika a háborúban játszik, és a között, amelyet a gaz­daságban tölt be. „Gazdasági téren az építés elkerül­hetetlenül nehezebb, lassúbb és foko­zatosabb: ez ennek a munkának a ka­tonai, közigazgatási és általános poli­tikai munkától eltérő lényegéből kö­vetkezik. Ez ennek a munkának kü­lönösen nehéz voltából, és hogy úgy mondjam, mélyebb talajhoz kötöttsé­géből következik." (Lenin Művei, 33. kötet, 8. oldal, Szikra kiadás). A KKP vezetői fölveszik fegyverzetükbe a po­litika parancsoló szerepéről szóló trockista tételt, s hazájuk határain t belül olyan politikát folytatnak, amely nem veszi számításba a maguk teljességében a konkrét feltételeket és a gazdaságfejlődés érett követel­ményeit: külpolitikájukban kevéssé számolnak a reálisan kialakuló erő­viszonyokkal a szocializmus és a ka­pitalizmus világrendszere között, szembeszállnak a békéért való harc­cal. Mindez a KKP külpolitikájának Voluntarista, kalandorjelleget ad. A KKP gazdaságpolitikája a népi forradalomnak Kínában aratott győ­zelme után élesen két időszakra osz­lik: az 1949—1957. évekre és az 1958-tól kezdődő időszakra. Az első időszakban a KKP vezetősége olyan gazdaságpolitikát folytatott, amely a szocialista országok marxista—leninis­ta pártjai tapasztalatainak számbavé­telével épült fel, s amely a Szovjet­unióval és a többi szocialista ország­gal való testvéri együttműködésre tá­maszkodott. Ez a politika reális és sikeres politika volt. Az ipar egész termelése öt esztendő alatt 2,3 szere­sére növekedett. Öt év alatt szocia­lista útra állították át a mezőgaz­daságot. Az első ötéves terv teljesí­tése folyamán előkészítették az anya­gi és a politikai feltételeket a Kínai Népköztársaság gazdaságának további fellendítéséhez. 1958-ban azonban a Kínai Komnju­IHsta Párt gazdaságpolitikájában éles fordulat történt. Lényegében ez a fordulat egy politikai irányvonalnak másikkal "való felváltása volt. Nem csupán arról volt szó, hogy meg kell gyorsítani a szocialista épí­tés ütemét a reális lehetőségeknek megfelelően. Kiadták azt az önkényes célkitűzést, hogy a szocializmus meg­kerülésével rögtön megrohamozzák a kommunizmus gazdasági határvona­lait. A KKP Központi Bizottsága ilyen­féle jelszavakat vetett fel: „Nem szabad a szocializmus szakaszán egy helyben topognunk", „A kommuniz­mus megvalósítása hazánkban már nyilvánvalóan nem valami távoli do­log". A KKP Központi Bizottsága éles for­dulattal irányt vett a gazdaságnak „nagy ugrások" ütemében való fej­lesztésére. Önkényesen, mindenféle gazdasági megalapozás nélkül megnö­velték az ipar minden alapvető ágá­nak feladatait. 1957-ben Mao Ce-tung arról beszélt, hogy a Kínai Népköztár­saságban az acélöntést húszmillió ton­nára növelhetik „három ötéves terv, vagy valamivel hosszabb időszak alatt". Egy év múlva már kitűzték a feladatot, hogy ezt a termelési szín­vonalat egy-két év alatt érik el. Ugyanilyen fordulatra vállalkoztak a mezőgazdaságban is. Az első ötéves tervről szólva Mao Ce-tung még azt mondotta: „ ... ha az első ötéves terv­ben megtörténik a szövetkezetek lé­tesítése és kialakítása, a második öt­éves tervben ezeknek megerősítése, akkor ez nagyon jó lesz". Ez 1957-ben hangzott el, ám 1958 nyarán már meg­kezdődik a mezőgazdasági szövetkeze­teknek népi kommunákká való töme­ges átalakítása. A népi kommunák létesítését a szó szoros értelmében néhány hónap alatt hajtották végre. A kommunák létesítésének folyamatá­ban teljesen társadalmasították a pa­rasztok vagyonát, köztük a konyhafel­szerelést is, megszüntették az egyéni háztáji gazdaságokat, a munka sze­rinti bérezést egyenlősítő elosztással helyettesítették, a parasztokat ka­szárnyai helyzetbe juttatták. Mindez kedvezőtlenül hatott a me­zőgazdaságra. Rohamosan csökkent a szarvasmarha- és a baromfiállomány, katasztrofálisan csökkentek a szemes­termékkészletek. Az egyéni háztáji gazdaságok megszüntetése és egyéb intézkedések elégedetlenséget keltet­tek a parasztok között. Súlyos ve­szélybe került a munkások és parasz­tok szövetsége. E körülmények nyo­mása alatt a KKP Központi Bizottsága arra kényszerült, hogy takarodót fúj­jon és külön határozatot hozzon „a népi kommunák rendezéséről". A ko­rábbi mezőgazdasági szövetkezeteket, amelyeket a népi kommunákba ol­vasztottak, ténylegesen visszaállítot­ták nagy termelőbrigádok formájában. A kínai vezetők azonban továbbra is ragaszkodnak a népi kommunák jelszavához, és a tényekkel szemben tagadják a népi kommunák csődjét. Ez a téves irányvonal közvetlenül fa­kadt a kínai vezetőknek abból az „el­méleti tételéből", amely a politika parancsoló szerepéről, s arról szól, hogy a politika diktálhat a gazdaság­nak bármiféle „forradalmi" átalaku­lást. 1959—1960 folyamán nyilvánvalóvá vált a „nagy ugrás" teljes csődje az iparban, valamint a mezőgazdaságban egyaránt. Az ipar szétzilálódott, és fej­lődésében a korábbi színvonalra esett vissza. A nagy gyárak és üzemek, amelyeket korszerű technikával sze­reltek fel, 30—50 százalékkal csök­kentették termelésüket. A kínai vezetők most megkísérlik, hogy kalandor politikájuk csődjéért a Szovjetunióra hárítsák a felelősséget. Azt bizonygatják, hogy szinte döntő szerepet játszott mindebben az, hogy a Kínai Népköztársaságból visszahív­ták a szovjet szakembereket. A szov­jet szakembereket azonban nem 1958­ban és nem 1959-ben hívták vissza, amikor eldőlt a „nagy ugrás" sorsa, hanem 1960-ban, amikor már nyilván­valóvá vált e tervek teljes kudarca. A szovjet szakemberek látták a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága által megvalósított gazdaságpolitika egész alaptalanságát és talajtalansá­gát, de véleményükkel a kínai hatósá­gok egyáltalán nem törődtek. 1958-ban példának okáért a Renmin Ribao a kö­vetkezőket irta általában a szakembe­rekről: a kohászati iparnak az egész nép erejével való fejlesztéséért indított tömegmozgalom végérvénye­sen szétzúzta az ipar területén ural­kodó misztikus nézeteket. Mérnök és szakember nélkül lehetett kiváló mi­nőségű acélt és vasat önteni". Nem a szovjet szakemberek visszahívása szolgált a Kínai Népköztársaság je­lenlegi gazdasági nehézségeinek okául, hanem a „nagy ugrás" politi­kájának kalandor jellege okozta eze­ket a nehézségeket és vált a szak­emberek visszahívásának egyik fő okává. A kínai vezetők, amikor irányt vet­tek a kommunizmusba való „nagy ug­rásra", lebecsülték hazájuk fejlődéséí­nek reális gazdasági és technikai feltételeit. A végrehajtott meredek fordulat a gazdaságpolitikában kalan dor próbálkozás volt, mely arra irá nyúlt, hogy átugorják a fejlődésnek egy meg nem tett szakaszát. A kínai vezetők, amikor felvetették a „nagy ugrás" tételét, lebecsülték a korszerű technikát, mellőzték a ter­melés anyagi feltételeit, a dolgozó tö megeket is életbevágó anyagi érde­keitől elválasztva kezdték szemlélni, ,s csupán forradalmi szellemükre tá maszkodtak. A Kínai Kommunista Párt vezetői arra számítanak, hogy magas színvonalon tartják a nép munkalel­kesedését csupán azzal, hogy mind újabb és újabb harci feladatokat és jelszavakat tűznek eléjük. A reális lehetőségeket, a gazdasági megalapo­zottságot, az anyagi technikai eszkö zöket a másodrangú tényezőkhöz so­rolták. Ám hogyan lehet fenntartani a gazdasági fejlődés nagy ütemét ha a háttérbe szorítjuk a műszaki ha­ladás problémáit? Csupán egy maradt hátra: át kellett térni a termelés úgy­nevezett hagyományos fajtáira, ide számítva annak legprimitívebb for máit. A gazdasági építés legforradal­mibb módszerének nyilvánították a „tömegmozgalmak" módszerét a ter­melésben. Pontosan ezzel a módszer­rel akarták végrehajtani a „nagy ug rást" a kohászatban. Néhány hónap alatt hétszázezer kiskohót létesítettek (minden kohót agyagból, nádból vagy szalmából építettek, 3—4 nap lefor­gása alatt). Ennek következtében a kínai vaskohászatban több mint 50 millió ember dolgozott, azokkal együtt pedig, akik „közvetlen segít séget adnak a fémért vívott harc frontjának" — ahogy ezt a kínai saj­tó hangoztatta —, körülbelül 100 mil­lió ember. A hatalmas erőfeszítés mel­lett a kisipari termelés 3 millió tonna acélt adott, ráadásul a rossz minő ség miatt ez is használhatatlannak bizonyult. A hatalmas munkát, a nyersanyagot és az egyéb anyagokat hiába tékozolták el. A népgazdaság meredek zuhanás után egy helyben topogott 1960—1963 folyamán, 1963-ban az ipari termelés növekedése körülbelül 5 százalékot tett ki, emellett ezt főleg a könnyű­ipar számlájára érték el. A „nagy ugrás" időszakának nehéz következ­ményeit még egyáltalán nem küzdöt­ték le. Po Ji-po, a Kínai Népköztársa­ság miniszterelnökhelyettese egy új­ságírónak arra a kérdésre: „Hiba volt-e az a széles körű kampány, amelyet 1958-ban az acéltermelésben indítottak?" ezt válaszolta: „Nem, ez nem volt hiba. Ez szükséges volt. Amikor ön. mint újságíró, megír egy bizonyos anyagot tízezer szóban, az­után csökkenti ezt ötezerre — ez nem hiba, ez gazdagítja az ered­ményt." De hiszen az ésszerűtlenül irányított gazdasági építésben nem szavakat húznak át, hanem milliók alkotó munkáját, óriási anyagi érté­keket. Az analógiák, amilyenek a Po Ji-po-féle hasonlatok, csupán arról ta­núskodnak, hogy a kínai vezetők min­denáron szeretnék megtalálni a saját téves irányvonaluk igazolását. A hűbérurak és az imperialisták Ki nának valóban elmaradott gazdaságot hagytak örökül. Az országban túlsúly­ban van a kistermelés, a kétkezi mun­ka. Azokra az anyagi feltételekre kell támaszkodnia, amilyenekkel az or­szág rendelkezik. Mindez helyes és senki sem fogja vitatni, hogy Kíná­nak a lehető legjobban ki kell hasz­nálnia a tömeges kétkezi munkát, minthogy az országnak nincs elegen­dő korszerű technikája. Viszont olyan gazdaság-politikára van szükség, amely a reális feltételek józan fel­mérése alapján világosan és határo­zottan megmutatja a távlatot. Az októberi forradalom után Orosz­ország ugyancsak gazdaságilag elma­radott ország volt, amelyben a kis­termelés volt túlsúlyban, és ezenkí­vül az ország a példátlan gazdasági pusztulás állapotát élte át. És mégis, e nehéz feltételek között V. I. Lenin a leghaladóbb gazdaságpolitikát tűzte ki célul, a mezőgazdaság szocialista átalakításának politikáját. A szovjet nép a kommunista párt vezetése alatt megvalósította ezt a lenini ál­mot; a Szovjetunió a világ egyik legnagyobb ipari hatalmává vált. A lenini gazdaságpolitika alapvető vonása, hogy a haladásra irányul és megmutatja a haladáshoz vezető utat. A KKP vezetőt a gazdasági építés mélyreható kérdéseiben nyilvánvalóan eltértek a lenini forradalmi politi­kától. II Élni oly (ó, de a halait is vállalom í" i ' ' 4 i: { ; i : ? : - ií í < s : ! ;X' i '• - ! í ' • I i i M ? í í 5 ­„Ebben a házban született Ján Nálepka kapitány, a szlávok nagy fia, a Szovjetunió és a Szlovák Nemzeti Felkelés hőse. Vérei boldogabb jövő­jéért áldozta életét. Elesett Ovrucs ukrajnai városban 1943. november lü-án." Fekete márványba vésték ezeket a szavakat, s a márványlapot Smižany­ban, a hős szülőházának homlokzatán helyezték el szerető falubelijei. Csendes, napos nyárvégi napon ke­restük fel az öreg Nálepka-fészket. Miska bácsi, a hős édesapja éppen az udvaron foglalatoskodott. Unokái körülötte, de inkább csak hátráltatták munkájában, nemhogy segítettek vol­na... — Hát ti miért nem segítetek nagy­apának, ahelyett, hogy itt ugrán­doztok? ... — Csakhogy a nagyapa nem hagy — dobja le a fejszét az öreg Nálep­ka Mihály. — Nem kell annyira kímélni a fia­talokat ... — Nem is a fiatalokat kímélem én, hanem a munkát. Nekem pedig mu­száj dolgozni... — Hány éves már Miska bácsi? —: Nyolcvankettő. — Szép idő. — Szép. Sok rosszat, sok jót megél ennyi év alatt az ember. Főleg az ilyen magamfajta. ' Tizenhárom éves koromtól apa nélkül, anya nélkül. Amíg ezt a házat felépítettem, bejár­tam a i'élvilágot. — A Jani fia már ebben a házban született? — Ebben. A tanítóképzőbe is in­nen járt. Azután elment ő is a ke­nyere után. — Elestéről mikor értesültek? — Az első perctől tudtuk. Moszkva bemondta. Szépen megemlékeztek róla. Büszke voltam rá, hogy az én fiamnak olyan nagy becsülete van odaát, de akkor még azt senkinek sem mertük elmondani. — Hány éves volt ő akkor? — Harmincegy. Most szeptember 20-án lett volna ötvenkét éves. (Kép és szöveg K. K.) Milyen időjárás várható? Ismét sarkvidéki levegő áramlik Közép-Európába • Európa déli részében még tart a nyári idő • A Tátrában időnként ha­vazik is e A szárazság problémája még mindig időszerű A múlt hét folyamán is igen változó szélsőséges időjárás uralkodott, ami főként a levegő hőmérsékletének ki­lengéseiben nyilvánult meg. A hét el­ső felében csekély felhőzet mellett rohamosan felmelegedett az idő, a síkságokon 24—28 fok Celsiusra is. Ezután sarki eredetű, párás, hűvösebb tengeri levegő kezdett beáramlani Közép-Európa fölé, fokozatosan elérve Szlovákiát is. Előnyomulását fokozott felhőzet, helyenként eső vagy zápor kísérte. A csapadékmennyiség azon­ban nagyrészt igen csekély volt, több­nyire csak 1—5 milliméter. Ezért a szárazság problémája továbbra is idő­szerű marad. A sarki levegő behato­lása után a hőmérő higanyszála 6—10 fok kal süllyedt. A hőmérséklet csök­kenése igen érezhető volt a hegyek­ben ls. A Lomnici-csúcson például szombaton mínusz 6 fokra süllyedt a hőmérséklet, s időnként havazott is. Még hidegebb volt az idő a skandi­náv államokban. Norvégiában, Svéd­országban és Finnországban a nappali hőmérséklet általában nem haladta meg a 7—12 fokot. Ezzel szemben Dél­Európában még a hét végéig arány­lag igen meleg volt. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérte a 26 sőt 33 fokot is. Eléggé meleg időjárás ural­kodott a Szovjetunió keleti részein is, aho'l a nappali hőmérséklet 23—26 fokig emelkedett. Jelenleg az időjárást a Finnország fölötti alacsony légnyomás jellemzi. Egy másik alacso-ny légnyomás Ang-' liából Dél-Skandinávia fölé húzódik. Ugyanakkor az Atlanti-óceán fölött az Azori szigetektől északra magas lég­nyomás van. Közép-Európába tovább­ra is levegő áramlik. E hét első felében változó, időn­ként sűrű felhőzet, s helyenként ziva­tarok várhatók. Aránylag hűvös idő lesz. Az éjszakai hőmérséklet 4—8 fok, a völgyekben reggel talaj menti fagy. A nappali hőmérséklet nagy részt 15—19 fok között mozog. Ez­után az időjárás javulása várható, mérsékelt nappali felmelegedéssel, amely eléri a 19—24 fokot. A hót vé­gén helyenként ismét záporesők vár­hatók. P. F, Okleveles baromfitenyésztők Közép-Szlovákia legjobb baromfitenyésztőit egy hegyaljai szövetkezetben Ipulynyéken találhatjuk meg. Sok nehézséggel indul tak, MOLNÁR IMRE elv társ, a szövetkezet elnö ke, nemegyszer panasz kodott, liDgy a tojópavi Ionokban nem tudtak elég fiatal jércét biztosítani csirkenevelde hiánya miatt. De a problémákat lassan megoldják. A két 6000 férőhelyes mélyal mos tojópavilon már tel jes ütemben dolgozik és a jövő évben felépítik a tízezer férőhelyes csirke neveidét is. A hagyomá nyokkal rendelkező ba romfitenyésztők tehát biz tosan néznek a jövő elé Az eddigi eredmények szépek. GRENYO GYÖRGY elvtárs ökonómus, a ter inelés gazdaságosságáról tanúskodó számokról tá jékoztat. A baromfitenyésztésből évi 1 millió 650 ezer ko­rona bevételt terveztek, de július végéig már 1 millió 243 ezer 286 ko rónát értek el. Az iiko nómns szerint Idén t mii lió 800 ezer korona bevé telt várnak a baromfi tenyésztőktől. Az állatte­nyésztésből eredő bevétel 64 százaléka a baromfi­tenyésztésből származik. A tojós tyúkok jó hoza múak. Előreláthatólag au­gusztus végéig egy tyúk­ra 120 tojás jut. De ZSAMBÜKRÉTSZKY MA TILD háromtagú csoport ja már ennél is több to jást ért el tyúkonként. A szövetkezet évi tojáséi adási terve 1 millió 380 ezer darab, de július vé­géig már 858 ezret adtak cl. A 14 ezer jérce már hathónapus korában tojik, és előreláthatólag 150 ezer tojást adnak terven felül közellátásunknak. A baromfihús termelése is jövedelmező. Az évi 245 mázsa baromfihúsból már 201 mázsát adtak el. és a termelési eredmények szerint 30 mázsát adnak terven felül A csirkék gyorsan híznak. Nyolc— tízhetes korukban már elérik a 90 dekát, vagy az 1 kilót. tpolynyéken már sok­szor szóba került, vajon kifizetődik n a baromfite nyésztés? Aj ökonómus erre igennel felelt. Az önköltséget pontosan szá múlják. Az adatokból tisztán látni, hogy a baromfite nyésztés gazdaságos, a szövetkezetnek számotte­vő hasznot hoz, mivel a csirkék jó takarinányérté­kesftők és gyorsan híz­nak. Egy kiló baronrfihús termelési költsége 10,98 korona, átlagos eladási ára pedig 19,07 korona. A (njástermelésre sem fizetnek rá. A mélyalmos tojőpavilonok beváltak és gazdaságosak. A szá­mítások szerint egy tojás előállítási költsége 45 fillér, az átlagos eladási ára pedig 90 fillér. Ilyen szép gazdasági eredmények után nem kell bizonyítani, hogy az ipolynyéki szövetkezet­ben gazdaságos a barom­fitenyésztés, Persze ez nem véletlen, hisz már évek óta foglalkoznak ba­romfitenyésztéssel. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a nagyüzemi ter­melés csak most van ki­bontakozóba^ Viszont a baromfitenyésztők már többéves tapasztalattal rendelkeznek és szakér­telemmel végzik munká­inkat. Az ipolynyéki szövetke­zet kiváló baromfite­nyésztőit a napokban oklevéllel tüntették ki. és ötezer korona jutalmat kaptak. BALLA JŰZSEF ÜJ SZÖ 4 * 1S64' szeptember 22.

Next

/
Thumbnails
Contents