Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)

1964-09-19 / 261. szám, szombat

VÁROS 3S*te« C asablanca nemzetközi város — ezt a Metro­pol szálló ügyeletes tisztvi­selőnőjétől hallottuk. Igaza volt a lilahajú idősebb hölgy­nek. Sok európai talált ott­hont az Atlanti-óceán afrikai partjain, ahol az afrikai hő­ségtől, és az európai téltől mentes klíma a iegeszmé­nyibb. Casablanca az európai telepeseknek és az általuk megindított nagy kereskede­lemnek köszönheti rekordmé­retű fejlődését: lakossága fél évszázad alatt negyvenszere­sére gyarapodott, s ma meg­haladja a félmilliót. A városban szembeötlő a sajátos nemzetközi munka­megosztás. A szállodák, bárok és vendéglők tulajdonosai ál talában olaszok; a spanyolok és portugálok már egy fokkal lejjebb állnak a társadalmi ranglétrán — pincérek, szoba asszonyok kerülnek ki közű lük. A spanyolok egész város részt laknak: húszezer fran coista és tízezer republikánus van köztük. Politikai ellenie lek, de az arénában, a bika­viadalokon kialakul köztük a „nemzeti egység". Az üzletek szatócsboltok a zsidók kezé ben vannak, akik már a kö­zépkorban itt éltek és többen vannak, mint a spanyolok. Jellegzetes az amerikaiak elhelyezkedése: 1942-ben part­ra szálltak, mint Líbiában, s aeóta ittragadtak. Négy légi és haditengerészeti támasz­pontjuk van Marokkóban, s Casablancától 26 km-re a Nuaser támaszponton villák­ban élnek. Az arabokon és a berbereken kívíil még 120 ezer francia íl a városban. Minden nyolcadik casablancai francia, ök mindennel foglal­koznak: a támaszpontokon, a kikötőkben csakúgy megtalál­hatók, mint a tiszti klubok­ban és a katonai kórházak­ban. Ki AZ ŰR ? A várost a portugálok ne­vezték el Casablancának, ami „fehér házat" jelent. A fran­ciák, a marokkóiak és a töb­biek azonban egyszerűen „Ca­sá"-nak hívják. Casa házat jelent, de kinek a házát? A XV. és XVII. század kö­zött a portugálok voltak itt az urak. 1907-ben francia csa­patok vetették meg a lábukat azzal az ürüggyel, hogy hon­fitársaikat védelmezik, 1912­ben pedig védnökségi szerző­dés alapján Marokkó francia gyarmattá süllyedt. Azokról a francia marsallokról, tábor­nokokról, tengernagyokról ne­vezték el a tereket és utcá­kat, akik részt vettek a ma­rokkóiak leigázásában. Marokkó hosszú és kitartó küzdelem után, temérdek ál­dozat árán kivívta független­ráhatást tartják kezükben, po­litikai kapcsolatokkal ren­delkeznek, katonai nyomást gyakorolnak, és nagy befolyá­suk van a tapasztalt káderek­kel nem rendelkező közigaz­gatásban. A gazdasági tényező sokat nyom a latban. Marokkó köz­gazdaságának négyötödét a franciák ellenőrzik. A tőke­- m m » m CASABLANCA KÖZPONTJA ségét. Egyiptomhoz, Szudán­hoz, Irakhoz, Guineához ha­sonlóan az ország névváltoz­tatásokkal kezdte új életét. A Francia tér V. Mohammed tér lett, a Liote marsall tér az Egyesült Nemzetek tere. A sarokházak falairól eltűn­tek a francia nevek. Ugyanez történt az emlékművekkel is. Casablanca nemzetközi, kozmopolita, elfranciásodott város — ez igaz. Ennek egy­oldalú kiemelése — mint ezt a Metropol szállóban tapasz­taltuk — azonban nőies meg­gondolatlanság, mert ha még korán is volna leszögezni, hogy Casablanca a marokkói­aké, a fejlődés ezt fogja bi­zonyítani. Röviden: Casablancában névlegesen egy úr van, de kettős hatalom. Az igazság, a jog a marokkóiak oldalán van, a franciák viszont a gaz­dasági hatalmat, az eszmei beruházások 80—85 százaléka szintén a franciáktól ered. <5- 15 ŰJMEDINA Casablanca szép város. Kü­lönösen gyönyörű látványt nyújt, amikor napsütésben az V. Mohammed térről nézi az ember. Innen ellátni a Kirá­lyt Hadsereg utcára, a távol­ba vesző, havas hegycsúcsok­ra emlékeztető fehér és hi­deg kőrengetegek, 15—18 emeletes házak sorára. Ebben a negyedben van a Mansur és a Marhaba szálló, mely fényűző szobáival, mindig ren­delkezésére áll a világ gazda­gainak, itt vannak a nemzet­közi légiforgalmi társaságok irodái. Ettől a luxusnegyedtől dél­re szerényebb utcákba téve­dünk, de itt is jómódú euró­paiak laknak. Innen délnyu­gatra terül el a zöld villane­gyed. Az óceánhoz simul az Ein-Diab negyed, az esti és éjszakai mulatóhelyek és ké­tes szórakozások tanyája. Szép-e ez a Casablanca? Igen, szép, ha az ember nem vesz tudomást a másik Casa­blancáról. Mert ilyen is van, s annak a másiknak szépsége el­nyomásra épül. Az V. Mo­hammed térről nem a Királyi Hadsereg utcára, hanem el­lenkező . irányba tekintve ütött-kopott egyemeletes há­zak tűnnek a látogató sze­mébe. Az erkélyeken mosott fehérnemű szárad. A kikötői kocsmák hívogatóan tárják ajtaikat, lépten- nyomon ószeresek kínálgatják biza­lomgerjesztőnek nem mond­ható portékáikat. Ez Medina, az arab Casablanca. Űmedina és a nemrégen épüit Űjmedina ugyan a vá­ros jelentéktelen részét fog­lalja el, mégis itt él a lakos­ság többsége, az arab szegé­nyek: építőmunkások, kikötő­munkások, kisiparosok, kis­és középkercskedők. A század elején az V. Mo­hammed téren, ahonnan na­gyon jól látható a kétarcú város, fal állott, amely elzár­ta Medlnnát a város többi ré­szétől. Ezt a falat később le­rombolták, mert a város fej­lődésének útjában állott. He­lyébe egy másik fal épült, sokkal szilárdabb és tartó­sabb, s mi több, láthatatlan. A francia—marokkói viszony legnagyobb fokú kiéleződése idején 1953 és 1955 között az ide tévedt franciákat nem­egyszer a lábuknál fogv hur­colták ki Medinnáből. Most a francia látogatók csodálkoznak, hogy miért vi­seltetnek velük szemben olyan ellenségesen? Vessenek egy pillantást Medinára, az­. tán majd megértik azt a ren­geteg marokkói kérdőjelet... Például miért nincsenek fran­cia koldusok, miért csak a marokkói koldusok hada fog­lalja el Mediná és az európai városrész határát, vagy bo­lyong a felhőkarcolók tövé­ben, s kezét nyújtogatva fran­cia „jómodorral" suttogja: „Merci, monsieur". Anélkül, hogy jóslatokba bocsátkoznánk, határozottan állíthatjuk azt, ami nemcsak Marokkóra jellemző: A két­arcú Casablancában mind erő­sebben kidomborodnak a ma­rokkói vonások. SZ. KONDRASOV RIPORT A VDK-BOL A HANOI LÁNY Alacsony padon ül és néze­geti a műanyag játékszereket. Minden egyes darabot akku­rátusan szemügyre vesz, a hi­bátlanokat — úgyszólván mind az — gondosan selyem­papírba csomagolja és ládába rakja. Nguyen Tan Zuen jól szituált fővárosi családból származik. Szűk barna nadrá­got és kék gyapotblúzt visel. Hosszú cofja a térdéig ér, két ragyogó éjfekete szeme rá­csodálkozik az új világra. Nguyen Tan Zuen apja egy zászlóalj komisszárja volt, le­szerelt, s most a művelődés­ügyi minisztériumban dolgo­zik. A lány azonban mindent otthagyott, amihez gyermek­kora óta hozzánőtt: hátat for­dított a zajos üzleti utcácská­nak, a festői Visszatért Kard tó közelében, elhagyta ké­nyelmes kuckóját lakásukban, barátnőit, osztálytársait, s el­jött ide, Haiphongba, ahol az ország második legnagyobb iparközpontját építik. Zuen most minőségi ellenőr egy műanyaggyárban. Esteledik. Zuen átöltözött és sietős léptekkel vonul az utcán. Talán a parkba, vagy a moziba? Dehogyis. Kezdődik a tanítás az esti iskolában. Ott ismét .találkozik Csan Ti Hao-val, Fan Tan Hoá-val és többi munkatársnőjével. Együtt ülnek a padban... — No és hogyan képzeli el aztán az életét — érdeklődött egyszer a tanítója. — Ittma­rad a gyárban? Zuen ezt válaszolta: — Nagyon kedvelem az iro­dalmat meg a történelmet — Elhallgatott, majd álmodozva hozzáfűzte: — Szeretnék szín­házhoz szegődni a balettkar­ba. — Táncol? — Igen, de egyelőre csak karban. Különösen szeretem a Rong Tieng-et. Tudja, ez a tánc, amelyet a bécsi VIT-en aranyéremmel tüntettek ki. Zuen reggel ismét munkába áll. A gyár szent előtte. Kü­lönös neve van: Úttörő Elcsa­pat. Ennek is megvan a maga története. Két évvel ezelőtt a hanoi pionírok ünnepélyesen vállalták, hogy segíteni fog­nak egy haiphongi gyár épí­tésében. Szünidőben bejárták az egész országot: ócskavasat gyűjtöttek, segítettek a pa­rasztoknak. Zuen különösen kitett magáért. Egy öreg erőd pincéjében franciák után ma­rad szögesdrót-göngyölegeket és lőszerládákat ásott ki. A rizsföldeken a vízhordásban volt fáradhatatlan barátnőivel együtt. A gyerekek szép pénzt kerestek, amelyet felajánlot­tak a gyár építésére. Zuen az elsők között lépett munkába az új vállalatban. Az apa így búcsúzott Zuen­tól: — Igazi Csing Csak vagy ... Valahányszor nehézségekkel küszködik Zuen, mindig Csing Csakra és nővérére, Csing Ni­re gondol. A két nővér a viet­nami mondavilág halhatatlan alakja ... Egy vidéki manda­rin lányai voltak, s halálosan gyűlölték az elnyomókat. Egy­szer aztán megszólaltatták a harci dobokat és felkelésre lelkesítették a népet. A ha­dak élén felszabadították ha­zájukat, de három év múlva a túlerővel szemben vereséget szenvedtek. Kimerülten, halál­ra sebzetten beugrottak a fo­lyóba és kőszobrokká, váltak. A szobrok egészen Dong Nyan községig úsztak. Itt a nép ki­fogta őket, s felismerve a hős lányokat, padogát emelt tisz­teletükre. Csak és Ni példa­képe lelkesítette a szabadság­harcosokat, ők az eszményké­pei Zuennek. ORESZT MALCEV MAROKKÓI RIPORT DÉL-RHODESIAI ÜTIJEGYZETEK WM MU nmimi MEGALAZOTTAK ORSZAGA A sorompón túl 500 méte­res „senki földje" terül el — a Zambézi folyó hídja. Itt kezdődik Dél-Rhodesia. Észak-Rhodésia határán a rendőrtisztviselő ezzel búcsúz­tat: „Nagyon valószínű, hogy tíz perc múlva visszatér, de azért elintézzük a hivatalos formalitásokat." Pedáns tisztviselő volt. Kö­rüljárta öreg autómat, hogy feljegyezze az alváz és a mo­tor számát, meg a kocsi gyár­tási évét. „Minden eshetőség­gel számolva" a kocsi átlag értékét is beírta. A sorompó lassan felemelkedett... MMMttMMMNMr* ÜEEM Ketten voltunk a kocsiban, a Reuter tudósítója és én. — — Mindenesetre Ön az én számomra „news", nagy új­ság! Ha nem engedik be Dél­Rhodesiába, akkor megírom, ha pedig beengedik, akkor ez igazi szenzáció lesz! Az első szovjet kommunista Dél-Rho­desia földjén! Fél évvel ezelőtt még nem volt itt határ. A fajüldözők és az angol diplomácia közös erőfeszítésével összetákolt Rhodesia és Nyasszaföld Szö vétség arra volt hivatva, hogy v „örökre biztosítsa a fehér em l* ber uralmát" Közép-Afrikában A föderáció azonban felbom­lott és hirtelen feltűntek a határsorompók... A gazdag amerikai turisták, az angol üzletemberek, a fe­hér telepesek mindkét Rhode­siából néhány perc alatt átjut­nak a kordonon. Különben is ezeket a sorompókat a „feke­ték" miatt állították fel, hogy egyrészt megakadályozzák menekülésüket a fajüldözés poklából, másrészt útját áll­ják a nem kívánatos „agitáto­roknak". A Reuter tudósítója előveszi jegyzetfüzetét és figyel. Ml lesz most? Az lett, hogy... A Zambia News című lap később így írta meg a történteket: „A belépési ügyeket intéző tiszt­viselő annyira meglepődött az orosz útlevél láttán, hogy kér­dezősködés nélkül beengedte a Pravda tudósítóját." A lap igazat írt. Csak any­nyit fűzök hozzá, hogy az új­ságcikknek ezt a címet adták: „Dél-Rhodesia nemet mond az orosznak, akt át akarja lépni a határt." Tudniillik az tör­tént, hogy néhány nap múlva a Reuter emberének jóvoltá­ból kitört a botrány. Salisbu­ryban tudomást szereztek a tisztviselő eljárásáról és hiva­talos nyilatkozatban leszögez­ték, hogy nem volt joga be­engedni a szovjet újságírót, s a jövőben örökre megvonják a vízumot a Pravda tudósító­jától. Ez persze már később tör­tént. Egyelőre Dél-Rhodesiá­ban vagyunk. A határtól mintegy tíz kilométerre van a Kariba szálló. Ezt a vidéket afrikai Svájcnak nevezik, egyike a legszebb helyeknek, rhodesiai éden. Persze ebbe- a paradicsomba olyan keskeny Ösvények vezetnek, hogy fe­kete bőrű ember akkor sem fér el rajtuk, ha törpe. — hirdeti a szálló felirata. A közelben egy piszkos bár is van — ez viszont csak afri­kaiaknak fenntartva. Itt ta­lálkoztam az első bennszülöt­tel. Szemükben nem félelem és kétségbeesés, hanem harag tükröződött. Egyikükkel be­szédbe elegyedtem. Mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű megtalálni a beszél­getés fonalát, hisz ritkán tűn­nek fel fehérek a fekete ven­déglőben. „Moszkva" és „Oroszország" hallatára azon­ban lassan felderültek az ar­cok. Ez a két szó megtette hatását. ItMTOíilM Tévednek a salisburyl fehér urak, amikor „igába fogott szótlan barmoknak", „hata­lomra felkészületlen feketék­nek" nevezik a dél-rhodesial bennszülötteket. Én okos, ko­moly embereket ismertem meg, akik arra törekszenek, hogy ne bőrük színe döntse el életüket. Van önbecsületük és másoktól is megbecsülést kí­vánnak. Készek felelősséget vállalni hazájukért, átvenni a kormánykereket. Nagy tekin­télynek örvend erős pártjuk — a Zimbabwe Afrikai Népi Szövetség, Az alacsony terme­tű Eneas Malawo, egy energi­kus fiatalember mindnyájuk nevében beszél: „Joshua Nko­mo pártvezér száműzetésben van. Sokan börtönben ülnek. A párt azonban erősödik. Ha most választások lenné­nek, győznénk. Nincs szükség halogatásra, köntörfalazó tár­gyalási komédiára. Nekünk szabadság kell! Csak szabadság kell! Hány­szor hallottam ezt a szót a falvakban és városokban. Hal­latára egyesek rettegve be­spalettázzák a gazdag villák ablakait, mások fényt és re­ményt visznek velük a sötét kunyhókba. is vannak, akik nem laknak kunyhóban, de azért másod­rendű embereknek számíta­nak. A British South Africa társaság ugyan többet fizet nekik, mint más független or­szágokban, de ezek az afri­kalak sert urai hazájuknak. A betonvárosokkal a képmu­tató gyarmati urak azt reklá­mozzák, hogy mennyire szívü­kön viselik az afrikaiak jólé­tét. A valóságban ezek a be­tonvárosok tökéletesített kon­centrációs táborok. Az afrikaiak nemcsak a ke­nyérről, hanem a munkáról, a lakásról és egyebekről is be­szélnek. Röviden: a föld és minden kincs urai akarnak lenni. A fehér telepesek azon­ban nem akarnak szembenéz­ni a valósággal. Nem értik meg, hogy Cecil Rhodes kora örökre letűnt, Az első afrikai, akivel találkoztam, azt mond­ta: három év sem telik el, s megdöntik a fehér kisebbség diktatúráját. Nem az időpont a lényeg: előbb vagy utóbb, nem számít. A mai helyzetet legjobban az jellemzi, hogy az ellentétek rendkívüli kiéle­ződése után már csak robba­nás következhet. T. KOLESZNYICSENKO Csikorog a fék, az autó gyorsan bekanyarodik. Komor kép tárul elénk — barátság­talan kaszárnyák rengetege Kis betonházak széles utak kai. Minek állnak itt? Egyszerű a válasz: a széles utak azért kellenek, hogy fényszórókat állíthassanak fel és behajthassanak a rendőr autók, mert az afrikaiakat ál landóan szemmel tartják. Rho­desiában olyan bennszülöttek SALISBURY, ÍHODŽSIA FŐVÁROSA 13B4. szeptember 19. % Q| SZÖ 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents