Új Szó, 1964. szeptember (17. évfolyam, 243-272.szám)
1964-09-16 / 258. szám, szerda
BRNO 1964: A TECHNIKA SEREGSZEMLÉJE A VI. brnói nemzetközi vásáron tizenkét gyártmánycsoportban harminchat ország gépipari termékeinek legjavát találjuk meg. Brnóban a világ minden részéből találkát adtak a szak- és kereskedelmi körök képviselői, hogy felújítsák kapcsolataikat, újabb kereskedelmi szerződéseket és baráti kapcsolatokat kössanek . . A kiil földi és a hazai szakemberek ezrei látogatják meg a vásárt, ahol kicserélik tapasztalataikat, s újabb miiszaki ismeretekkel gazdagodva térnek otthonukba, hagy aztán munkahelyükön gyümölcsöztessék őket. Brno napjainkban a technika seregszemléje Az olyan technikának, mely a haladás és a béke szolgálatában áll. Éhből mutatunk be — ízelítőül — néhány külföldi és hazai gyártmányt. A nemzetközi vásár négyszáz hazai újdonsága közé tartozik a képen lát ható, úgynevezett „mozgó betonkeverő" is. A keverő előnye kézzelfogható, hisz a betont a helyszínre szállítja s a keverést útközben is végezheti. Ezzel a betonozók újabb segítőtársat kapnak — ezúttal olyan keverőt, ami meggyorsítja munkájukat. A mozgó betonkeverőt a Beiá puü ÚJ GÉPSOR Gottwaldovban, a gumigyártás technológiájával foglalkozó kutatóintézet dolgozói a tehergépkocsik gumiabroncsának készítésére egy új típusú gépsort szerkesztettek. A gépsort a Technoexport külkereskedelmi vállalat mutatja be, s a prototípust a komárovi Buzuluk üzemben készítették el. A gépsor már keresztülesett a próbaüzemeltetésen — és bevált A mui^ca90 HÚERWMŰ Hazánk gépipara jelentős eredményeket ért el a hőerőmű-berendezések gyártása terén is. A Technoexport külkereskedelmi vállalat az elmúlt tizenöt év alatt már kilencven technológiai berendezést szállított a külföldön épülő hőerőművekbe. A legutóbb ismét gyarapodott a hő turbinák családja. A plzeňi Lenin Művek dolgozói elkészítették a 200 meBezdédein-i gépgyárban készítik. folyamatok döntő részét automatizálták s a gépsor programvezérléses, ami azt jelenti, hogy többféle gumiabroncs gyártását teszi lehetővé. Az új gépsor — melynél hat csehszlovák szabadalmat alkalmaztak — magas műszaki szinten van s az előző hasonló gépekhez viszonyítva lényegesen nagyobb a munkatermelékenysége. Ugyanakkor lényegesen megjavítja a gumiabroncsok minőségét is. gawaltos hőturbinát. A turbina megszerkesztésériéi figyelembe vették a 100 megawattos turbina üzemeltetésénél szerzett tapasztalatokat. Az új 200 megawattos turbina minden, követelménynek megfelel. Legnagyobb előnye az, hogy naponta leállítható, s mintegy három perc alatt üzembe helyezhető anélkül, hogy a hőváltozásoknak bizonyos következményei lennének. Egytengelyes traktor — dömperrel. A nagy teljesítményű gépet a Nové Mesto nad Metují-i gépgyár mutatja be. Munkájukról a vásáron elismeréssel beszélnek JAWA - AUTOMATIC A Motokov külkereskedelmi vállalat huszonkilenc gyártmánnyal pályázott az aranyéremre. Ezek között láthattuk a Jawa 250-es, és a 350-es tökélétesített példányát is. Az új motorkerékpárnak automatikus kapcsolója van, ami azt jelenti, hogy a motor indításánál és megállításánál, vagyis a sebességváltásnál a kapcsolót nem kell használni. Ez megkönnyíti a motorkerékpár vezetését, mivel a kapcsoló kezelése nem köti le a vezető figyelmét. NAGY GÉPEKET GYÁRTUNK A brnói vásáron bemutatott megiminkáló-gépek arról tanúskodnak, hogy Csehszlovákia a szerszámgépgyártás terén világviszonylatban is előkelő helyet foglal el. A kiállított gépeknek több mint a fele — gépe. sített és automatizált munkaciklussal — magas műszaki színvonalat képvisel. Nem hiányoznak itt a legbonyolultabb programvezérlésű gépek sem. Több univerzális gép önműködő adagolóval és tárolóval van ellátva, ami nemcsak azt teszi lehetővé, hogy egy dolgozó egyszerre több gépet kezeljen, hanem ezek a gépek már gépsorba is beállíthatók. Csehszlovákia a legnehezebb megmunkáló-gépeket is gyártja. Itt látható például a SIU 400 típhsú eszterga modellje, mely négy méter átmérőjű és ötvan méter hosszú munkadarab megmunkálására is alkalmas. Vagy itt van például az SKSJ-1, az úgynevezett összevont munkahely modellje, amelyen 15 méter átmérőjű és 100 tonna súlyú munkadarabokat is lehet esztergálni, fúrni, marni stb. HENGERMŰVEKET SZÁLLÍTUNK A hengerdei berendezések gyártásának hazánkban már többéves hagyománya van. A ždári gépgyárban, s a vitkovicei vasműben is többféle hengersort készítenek ma is. A Technoexport árubemutatóján csupán propagációs anyag szemléltetheti a hengerdei berendezéseket, mert méreteik nem engedik meg, hogy a valóságban is bemutathassák. Az érdeklődők azonban így is felvilágosítást kapnak. Például arról, hogy az utóbbi időben Dubnicán rendkívül figyelemreméltó kalibráló gépsort kezdtek gyártani, mely a tekercsről percenként 120 méter sebességgel kalibrálja, szabdalja, ellenőrzi és osztályozza az acélhuzalt. A száz méter hosszú gépsort mindössze két ember kezeli. A hengerműveket a megrendelő kérésének megfelelően minden változatban gyártjuk, kézi vagy automatikus vezérléssel. Hengerműveink elérik a világszínvonalat. Ezt bizonyítja az is, hogy a Technoexport külkereskedelmi vállalat az utóbbi években 80 hengerművet szállított külföldre. '''< -y A .-.. . A Francis-turbina kereke, melynek átmérője 4100 milliméter. Az óriáskerék mellett az ember törpének tűnik Pedig emberek alkotása! A prágai CKD üzem dolgozói lengyel megrendelésre készítették, a solinai vízerőmű részére. Ez a legnagyobb turbinakerék, amit a prágai üzem dulgozói eddig bemutattak Negyven szerszámlakatos mehet... Bolgár emelőkocsik a nagyvilágban A nagy üzemekben mindig komoly probléma az anyagmozgatás. A megoldáshoz vezető út: a gépesítés és automatizálás. Az anyagmozgatás gépesítéséhen elég nagy szerepet töltenek be az akkumulátoros emelőkocsik Mint ismeretes, a KGST országok kölcsönös megegyezése alapján ezeket az emelőkocsikat Bulgáriában gyártják. Az idei brnói vásáron már láthatók a legújabb típusú bulgár emelőkocsik, melyek a vásár látogatói és a szakemberek figyelmét is felkeltették. A nemzetek pavilonjában felkerestük Svetlana Markovát, a bolgár árubemutató sajtófőnökét, s megkértük, tájékoztasson bennünket az emelőkocsik gyártásáról. Markova többek között elmondotta, hogy a múlt év végén helyeztek üzembe egy ú] gyárat, ahol évente mintegy tizennégyezer emelőkocsit készítenek. Mint azt már az üzem építésének ideje is elárulja, az üzem korszerű, az emelőkocsikat új technológiával és sorozatban gyártják, Mindez természetesen lehetővé tette, hogy a bolgár emelőkocsik minősége még jobb, s világviszonylatban is versenyképesek. meltetésekor észlelt hibákat eltávolítják még a sorozatgyártás megkezdése előtt. A kocsik fejlesztése és tökéletesítése — a tudományos kísérleti intézet dolgozóinak feladata. Az üze• Korszerűsítik a is? régebbi üzemeket Igen. Ha betekintünk az egyes üze mek termelési programjába, nyomban meggyőződünk róla, hogy az fckkumu látoros emelőkocsik gyártása állán dóan növekszik így például a szófiai emelőkocsigyár három évvel ezelőtl még elég keveset termelt — alig töb bet két és fél ezernél évente. Tavaly azonban a gyártás lényegesen felien dűlt s közel ötezer emelőkocsit készí tettek. Az idén pedig már 7600 dara bot készítenek az üzem dolgozói. Mint már említettem, arra törek szünk, hogy az emelőkocsik műszaki gazdasági mutatóit állandóan tökéletesítsük. Az effipltjiocsjk gtóbaüzeAz EB 732 Jelzésű emelökocsi mekben figyelembe veszik « külföldi megrendelők igényeit és javaslatait is, — különösen a lipcsei emelő- és szállítótechnikai intézetben végzett kísérletek eredményeit. • Milyen típusú emelőkocsikat gyártanak? Amint a bolgár árubemutatón Is látható, különféle típusokat gyártunk: billenthetős, vonó, alacsony- és magas emelésű kocsikat. A kocsik minőségével párhuzamosan bővítjük a választékot ís. Az idén például tíz új típusú emelőkocsit adunk a külföldi piacra. Ilyenek például az EN—151, az EN—167-es alacsony emelésű, valamint az EV—216, az EV—246, az EV—-451 és az EV—416 típusú magas emelésű akkumulátoros kocsik. • Miiyen az érdeklődés az emelőkocsik iránt külföldön? A kocsik Iránt nagy az érdeklődés, ezért növekszik évről évre gyártásuk is. Tavaly például már tizenhét országba szállítottuk az akkumulátoros kocsikat. A szocialista tábor országain kívül például Anglia, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Spanyolország és India is vásárolja. Említhetek adatokat is: az akkumulátoros emelőkocsik exportálása az elmúlt hét év alatt hússzorosan növekedett. 1958-ban például csupán 794 emelökocslt szállítottunk külföldre — az idén viszont már tlzennégyezret! S hogy az érdeklődés valóban nagy, elegendő, ha megemlítem: mér februárban 12 ezer kocsira kaptunk megrendelést ... ... Bulgária emelőkocsigyártása felfelé ível. S már az Idén európai viszonylatban a legnagyobb exportáló oifizágoi közé tartozik. Alemigen okoz nagyobb megeröltetést elképzelni egymás mellett negyven-ötven szerszámlakatost, akik miniatűr szerszámokba formálnak különféle idomokat... S ugyanígy elképzelhető az is, hogy ezek napi munkáját két-három alakköszörü is elvégezheti. Aki járt a brnói vásáron, s betekintett a B pavilonban, bizonyára felfigyelt a bejárattól balra elhelyezett gépre is... Ez a gép nem más, mint egy optikai alakköszörű — Jelzése KOP 160. Magyar gyártmány, Szél János gépészmérnök szerkesztette. Az idei brnói nemzetközi vásár magyar árubemutatójának egyik büszkesége. Mire képes ez a köszörű? Révész Lajos, a halásztelki Szerszámgépipari Művek fejlesztési intézetének egyik szerelője kérésünkre elmondotta, hogy az alakköszörü kis fazonú, kemény munkadarabok — idomszerek, sablortok, kivágó szerszámok, fejtőkések — nagy pontosságú megmunkálását teszi lehetővé. — Mit jelent az a „nagy pontosság"? Révész Lajos órájára mutat. — Az alakköszörű olyan pontosan dolgozik, hogy például a karóra mutatójának kivágószerszámát is meg lehet vele munkálni — magyarázza. — Más szóval olyan pontossággal, mint egy hajszál nyolcadrésze — vagyis 0,005 ezredmilliméteren belül. Ugyanakkor a gépbe be lehet fogni egy ötmilliméteres munkadarabot is — s ebbe a pici munkadarabba is bele lehet köszörülni bármilyen formát. Persze ehhez megfelelő kő is kell... — Mi teszi lehetővé az ilyen pontos munkát? — Az alakköszörü optikus, ami azt jelenti, hogy a munkadarabot egy optikát berendezéssel ötvenszeres nagyítással lehet követni a képernyőn, ahol a kész munkadarabnak a rajza van eU helyezve. — Már gyártják sorozatban ts? — A prototípust egy évig üzemeltettük, s az észlelt hibák a 0-szériában már módosítva lettek. A 0-széria — öt darab — májusban készült el. Sorozatban a Szerszámgépipart Művek Köszörű Gépgyára fogja készíteni. Folynak az előkészületek, s az új alakköszörű szériagyártása a jövő évben megkezdődik. ... Természetesen a fejlesztési munkák is tovább folytatódnak, éspedig olyan irányban, hogy az alakköszörü ernyőjén még nagyobb idomokat lehessen követni. Éz ugyanis lehetővé teszi a munkadarabok még pontosabb megmunkálását. — Ismerik már a köszörűt külföU dön is? , — Most mutatjuk be először Bécsi ben, Zágrábban, Plovdivban és itt Brnóban. — Milyen iránta az érdeklődés? — A KOP 160 mind a szak, mind a kereskedelmi körökben felhívta magára a figyelmet. A szocialista orszá» gokban az egyik legmodernebb alakköszörű — s ezért KGST-típus lesz. A Brnóban bemutatott példány iránt is már többen érdeklődtek megvásárlást szándékkal. Többek között a csehszlovák Gépipari Minisztérium is. Ami azt illeti, az érdeklődés otthon, Magyarországon is nagy, s a hazai igényeket ís ki kell elégíteni.. A z új magyar optikai alakköszö" rű technikailag és formailag ts tökéletes kivitelezésű. A köszörű pontosabban dolgozik, mint az ember —' és lényegesen termelékenyebb. Ahova pedig két-három optikai alakköszörűt beállítanak — onnan negyven-ötven szerszámlakatos mehet... Mehet, talán még fontosabb munkára. Talán még pontosabb gépeket szén keszteni... Naponta egy kotrógépet szállítunk külföldre HOGY AZ ÉPÍTŐIPARBAN milyen gyártmányú univerzális kotrógépek magas munkatermelékenységet érünk műszaki és minden tekintetben külel, az lényegében attól függ, milyen földön is elismertek és keresettek, mértékben sikerül gépesíteni és automatizálni az egyes technológiai fo- mlyamatokat. Tény azonban az is, hogy a változó technológiai folyamatok univerzális gépedet igényelnek. Különösen fontos e földmunkák gépesítése. Ezen a téren jó szolgálatot tesznek az univerzális, különféle típusú és nagyságú kotrógépek. Ezek közül különösen figyelmet érdemel a D—061 típusú univerzális kotrógép, mely a Skoda üzemek hoszszú éves tapasztalatainak eredménye, s a legújabb tudomány és technika vívmánya. A szakemberek körében is nagy elismerést váltott ki a Skoda E 301 legújabb típusú univerzális kotrógép, melynek teljesítménye jóval meghaladja elődjét. A KOTRÓGÉPEK típusainak felsorolása sok helyet foglalna el. Elég, ha megemlítjük, hogy naponta szállítunk egy kotrógépet külföldre! A Strojexport külkereskedelmi vállalat ma már negyvenkét országba exportálja a csehszlovák gyártmányú kotrógépeket, s a kivitel terén — erős konkurrenciában — világviszonylatban a negyedik helyet foglaljuk el. Az adatok is bizonyítják hogy « csehszlovák Az oldalt összeállította: KEREKES ISTVÁN 1984. szeptember * (JJ 9Z9 $