Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-13 / 224. szám, csütörtök

Ok is meleg otthonra vágynak... NAPJAINKBAN egyre inkább előtérbe kerülnek az ember társadalmi helyzetét, jövőjét és sokoldalú fejlődését érintő kérdések. A nyilvánosság, a rádió, a televízió egyre több figyelmet szentel éppen a gyermekek problémáinak, akik leginkább rászorulnak a társadalom segítségére. Voltak, vannak és lesznek is olyan esetek, amikor egyes gyermekek olyan helyzetbe kerülnek, hogy fejlődésük sem egészségügyi, sem értelmi és társadalmi szempontból nem biztosított. Különösen a felbomló családok (feldúlt otthon, válás, alkoholizmus, hosszú tartamú lelki vagy testi betegség, bűnözés, az egyik vagy mindkét szülő elvesztése stb.) gyermekeiről van szó, akik fokozott mértékben szorulnak rá a társadalom segítségére, hogy becsületes, dolgos, boldog emberek legyenek. Gyakran előfordul azonban, hogy olyan gyermeket is gyermekotthonban kellelhelyezni, kiknek nevelésével a szülők képtelenek megbirkózni, vagy pedig a szülök elfoglaltsága miatt kerül sor erre a többnyire ideiglenes megoldásra. A gyermekotthonok tehát kisebb mértékben a tervezett, de még meg nem valósított, bentlakásos iskolák szerepét is betöltik. Valaki azt mondhatná: mit érdekel ez engem, én a saját gyermekemet felnevelem, a máséhoz meg semmi közöm. Ez azonban nagy tévedés! Minden felnőtt és gyermek természetes tulajdonsága, hogy igyekszik magára vonni a figyelmet, érvényesíteni képességeit, ügyességét, tapasztalatait. Ha ez nem sikerül az iskolában, megpróbálkoznak vele másutt. Jó alkalmat nyújt erre az utca, — (főleg azért, mert kevés az iskolai napközi ötthon és az iskolai klub, fogyatékos a pionírszervezet és a CSISZ munkája) és a barátok, akiknél másfajta magatartással szerezhetnek tekintélyt, mint az iskolában. És rendszerint cigarettázással, durya szavak használatával, a verekedésben felmutatott ügyességgel, a másik nemmel kapcsolatos „ismeretekkel" stb. kezdik. S ilyen gyermekek társaságában forognak a mieink is. Ha semmi másért, már ezért is feltétlenül mindannyiunkat érint ez a kérdés. Azt mondjuk rájuk, rossz gyerekek. Ez azonban nem igaz! Helytelen magaviseletük, magatartásuk tulajdonképpen csak szociális helyzetüket tükrözi, minden szokásukat eddigi életük során a családban és környezetükben sajátították el. Nevelésük lényegében abban rejlik, hogy korlátozzuk a család és a környezet részéről kapott negatív tapasztalatokat é3 új, egészséges, valóban emberi féltételekkel pótoljuk azokat. Mert mi történik ezekkel a gyermekekkel, ha sorsukra hagynánk őket? Csak őket érintené ez a tény? Bizony nem!... Nincs olyan jelenség, és nincs olyan ember a világon, a társadalomban, aki elszigetelten létezne. Minden ember kapcsolatban áll más emberekkel, kölcsönösen befolyásolják egymást ós hatással vannak környezetükre ls. Az elhanyagolt, eltaszított, magára utalt gyermek sokkal nehezebben birkózik meg a nehézségekkel, mint a kiegyensúlyozott család gyermeke. AK ilyen gyermek negatív tapasztalatokra tesz szert a családban, egyéniségének fejlődését gátló, negatív szokásokat sajátít el. Az olyan fiú vagy leány, aki szüleinél azt tapasztalja, hogy tiszteletlenek egymás iránt, anyňyira elsajátítja ezt a torz magatartást és annyira természetesnek veszi, hogy mást már el sem tud képzelni, így ezek a gyermekek már kisebb korukban helytelen álláspontra helyezkednek a másik nemmel szemben s ezáltal helytelen feltételeket teremtenek jövőjük, saját gyermekeik neveléséhez. HASONLÓAN alakul ki ezekben a fiatalokban a közvagyon, az erkölcs és a törvények iránti tiszteletlenség. S mivel ezek a gyermekek közöttünk élnek, hatással lehetnek a mi gyermekeinkre. A kérdés tehát mindanynyiunk ügye. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó az a tény, hogy éppen a felelőtlen, lezüllött elemek döntő többsége gondolkozás nélkül öt-tíz szerencsétlen gyermeket is hoz a világra, sőt jövedelmi forrásnak (családi pótlék) tekinti ezt. A pénzt aztán gyakran italra költik a gyermekek helyett. Az ilyen környezetben felcseperedett gyermekből önhibáján kívül destruktív társadalmi elem lesz, s akkor már túllépve a család kereteit társadalmi problémát jelent. Hogy ne legyen boldogtalan gyermek, és saját gyermekeink érdekében is gondoskodnunk kell ezekről a szerencsétlen fiatalokról, akik a legjobban rászorulnak segítségünkre. Pótolnunk kell számukra az elvesztett otthont, az apát és anyát és az eddigi negatív élettapasztalatokat új, valóban emberi élményekkel kell helyettesítenünk. A gyermek csak valóban őszinte, hamisítatlanul emberi környezetben válhat teljes értékű, igaz emberré. A „rossz gyermeknél" az új pozitív tapasztalatok fokozatosan elnyomják a régi szokásokat. Új emberi vonások fejlődnek ki bennük, a régiek pedig lehetőség hiányában elvesznek. Bár e gyermekek nevelése semmiképpen sem egyszerű, és néha sikertelen is lehet, mégis ez az egyetlen út a „rossz gyerekek" megneveléséhez. A GYERMEKOTTHON FELADATA, hogy e gyermekeket nevelje, ám nem a régi módon, — ahogyan a nemzeti bizottságok egyes funkcionáriusai még ma is elképzelik — amikor a volt árvaházakhoz hasonlóan a gyermekotthonokban is csak azzal törődnek, hogy a gyermekeknek legyen hol lehajtani a fejüket, és enni kapjanak. A gyermekotthon feladata, hogy a szó nemesebb értelmében otthont jelentsen a gyermeknek, egyrészt azért, mert szüksége van az elvesztett családi fészket helyettesítő otthonra, ahol megtalálja a maga játékát, nyugodt sarkát, szekrényét, könyveit, ruháját és lábbelijét, amelyek semmiben sem különböznek a jó szülök gyermekeinek öltözékétől. A gyermekotthon feladata másrészt, hogy emberileg és lelkileg pótolja a szülőket. Komoly lépéseket tettünk már annak érdekében, hogy a gyermekotthonok igazi otthonokká váljanak. Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Tanács ez év januárjáWn például határozottan utasította a nemzeti bizottságokat, hogy a gyermekotthonokat lássák el a szükséges anyagi felszereléssel, állítsanak be több nevelőt, és a tudomány legújabb eredményei alapján dolgozzák ki a nevelési rendszert. Az említett határozat alapján már több nemzeti bizottság tett lépéseket ezen a téren, de sajnos, még mindig túlsúlyban van a nemzeti bizottságok tartozása. A nyugat-szlovákiai KNB kivételével nem teljesítették az 1962. évi 1137. számú kormányhatározatot, melynek értelmében 1967-ig 14 intézetet kellett volna felépíteni. Egyetlenegy építését kezdik meg ez év végéig Bratislavában, bár Košicén már három éve teljesen készen vannak a tervek! Vitathatatlan, hogy a nemzeti bizottságok nagy nehézségekkel küzdenek. egy kis jóakarattal azonban lényegesen többet tehettek volna, hiszen a felszabadulás óta mindössze Bratislavában és Svidníken épült gyermekotthon. Ha a többi kerületi nemzeti bizottság is csak egy-egy gyermekotthont épített volna, e téren lényegesen jobb lenne a helyzet. A határozat további részét — kidolgozni a gyermekotthonokban élő gyermekek nevelési rendszerét — az iskola- és kulturális ügyek osztálya teljesítette, és már csak az elnökség végleges döntésére várunk. Mi lesz a következő lépés? A következő lépés, hogy találjunk beruházót, amely a kidolgozott alapelvek szerint megvalósítaná a terveket. Okvetlenül szükséges lenne, hogy a beruházó rendkívüli pénzügyi keretet kapjon az építkezésre, s ezzel lehetővé válna, hogy még 1965ben meginduljon az építkezés. MINDEZZEL KORÁNTSEM oldottuk meg a gyermekotthonok kérdését. Feltétlenül emelnünk kell az intézetekben a nevelők létszámát, módosítanunk munkabeosztásukat és fizetésüket. A kor színvonalának és a szocialista társadalom szükségleteinek megfelelően javítanunk kell a gyermekotthonok szakirányítását és vezetését, hogy igazi boldog otthont teremtsünk az ott élő gyermekek számára. JÁN SOJKA, az SZNT központi tanfelügyelője . •• , rj; hiréK í • Grace Bumbry néger énekesnőben vetélytársa akadt Leontyne Prince-nak, a New York-i Metrojpolitain egyetlen színes bőrű tagjának. A „Fekete Callas"-t, ahogy Grace Bumbryt nevezik, az új szezonra szerződtette az amerikai operaház és Bécsben is fog énekelni. Tanárnője, Lőtte Lehmann nagy karriert jósol a fiatal művésznőnek. • A második teheráni filmfesztiválon a játékfilmek kategóriájában a Talpalatnyi föld című magyar filmet ezüst díjjal jutalmazták. • A velencei filmfesztiválon idén tizenkét filmet mutatnak be, közöttük Ingmar Bergman Ne is beszéljünk ezekről a nőkről, Antonioni Vörös sivatag és de Santis Az olaszok derék emberek című filmjét. A Szovjetuniót Kozmcev Hamletje képviseli. • Szamszon Szamszonov szovjet filmrendező, az Optimista tragédia című film alkotója, befejezte a Három nővér című Csehov drámából írt filmje forgatását. A Három nővér főszereplői: Margita Vologyina, Oleg Sztrizsenov és Vlagyimir Bruzsnyikov. • Ötvenezer schillinges nemzetközi irodalmi pályázatot hirdetett az osztrák Grillparzer Forum nevű irodalmi társaság. A pályázat feltétele, hogy a német nyelven beküldött dráma alapötletét Grillparzer hátrahagyott möverböl merítse a szerző. 2. A Staatsoper egykor és ma AZ ÚJ SZÓ SZÁMÁRA ÍRJA I. GODIN E

lső utam Bécsben — talán mondanom sem kell — az operaházba vezetett.Az igazgató szívélyesen fogadott, s rendelkezésemre bocsátott egy első emeleti páholyt. Változnak az idők — jutott eszembe —, s gondolataim visszaszálltak azokba az időkbe, amikor még én is ott álltam azon a színpadon".. Akaratlanul is összehasonlítást tettem a harminc évvel ezelőtti és mai Staatsoper között. Az operaház épületét 1944-ben súlyos bombatalálat érte. Tönkrement akkor a több tízezer kosztümöt számláló ruhatár is. Az újjáépített színház korszerű, kitűnő akusztikájú, 2400 férőhelyes. A színpad óriási — 27 méter széles (á bratislavai 11 m.). Az operaénekesek 75 százalékban külföldiek. Jelenleg Leoni Rischanek, Dimiter Uzunov, Tito Gobbi, Giaurov, Krista Ludwig, E. Schwarzkopj, Mödl, H. Güden, Lerta Jurinac és más nemzeközi nagyságok szerepelnek a Staatsoperben. A köfcép és kisebb szerepeket állandó szerződéssel kötött énekesek töltik be. Érdekes, hogy a világhírű karmester — Herbert v. Karajan — nem lesz többé az opera főnöke, hanem szeptember 1-től vendégszereplőként vezényli majd az előadásokat. A szólisták állandó havi fizetése 3 és 30 ezer schilling körül mozog. A vendégénekesek esténként kapják a honoráriumot, amely még a 3000 dollárt is eléri. A régi operaház természetesen nem volt olyan modern mint a mai, de igen szép és nagyvonalú volt. Az előadások színvonala magasabb volt, mint ma. Az akkori művészeket — Leo Slezák, A. Piccauer, Set Svanŕtolm, Kiepura, Benjamino Gigli, Lőtte Lehmann, Elisabeth Schumann, Svéd Sándor, Ezzio Pinza és mások — többnyire állandó szerződés kötötte a Staatsoperhez. Az akkori magasabb színvonal egyik titka többek között az is, hogy annak idején nagyobb volt a művészek kötöttsége, nem utolsósorban az utazási nehézségek miatt. Egy New York-i vendégszereplés akkor 2—3 heti tengeri utat jelentett. Ma ez csupán 5—6 órás útba kerül repülőgépen — de megzavarja a helyhez kötött munka nyugodt légkörét. A karmesterek és az együttes jobban összeszokott, s minden egyes szereplőnek -'minden egyes előadás szívügye volt. Akkoriban a színpadon a német nyelv dominált. Ma ez megoszlik >a német, olasz és francia köpött. A Bécsi Operaház együttese ma -is kb. ugyanannyi tagot számlál, mint harminc évvel ezelőtt. A zenekar — hivatalos nevén bécsi filharmonikusok — 140-tagú, a kórus 120 főt számlál. A mai műsor sokoldalú* Meggyőződtem róla, hogy a társulat ma is a világ első operái közé tartozik. A repertoár valamivel kisebb, mint valamikor, de ez nem is csoda, hiszen annak idejép az állandó operák száma meghaladta a százhatvanat. Röviden talán még a belépődíjról. Az állóhely 10, az ülőhelyek ára 250 schillingig terjed ... Ä két bratislavai művész — F. Lojeková szólótáncosnő és partnere A. Halász — most Ismerkedik a bécsi operával. Megérkezésünk után azonnal munkához kezdenek. Táncosaink beöltöznek és a balett-terembe mennek. A „Bécsi vér" koreográfusa próbálni kezd az új művészekkel. A bizalom eleinte csekély, csak könnyű figurákból álló tánc ... Táncosaink játszi könnyedséggel oldják meg egymás után a feladatokat. Egyre nehezebb figurák, látnak napvilágot, míg végül egy bonyolult, kombinált produkció kerekedik. Táncosaink letették a vizsgát, kivívták a megbecsülést. Ettől a perctől tisztelet és elismerés veszi őket körül... Összeállt a „Bécsi vér" turné-együttese. A bratislavaiakon kívül a bécsi Volksoperből, Grácból, Münchenbői, Berlinből és Hannoverből verbuválódtak a művészek. A próbák reggel 10tői 14 óráig, majd délután 15-től 18 óráig folytak. Megkezdődik az én munkám is, hiszen körülbelül 100 előadás áll előttünk és fontos dolog a hangok „karbantartása". A munka még egy ideig Bécshez köt bennünket. Kihasználom az alkalmat és jobban körülnézek a városban. Következik: Kigyúlnak az esti fények A BECSI OPERAHAZ — AZ Oj STAATSOPER •• 217 — Mézzé csak — mondta StaChovič. — BernadiCéknak már a háború után sok kellemetlenségben volt részük, s ha Marka nincs, nem tudom, hogyan láboltak volna ki belőlük. Most újra kezdődött az egész, s ezlittal főleg Markának támadtak nagyon komoly és súlyos kellemetlenségei. Tegnap táviratot kaptam ;őle, azt írja, hogy kijárták az iskolából. Kár érte, inert az utóbbi években egész más lányka lett, mint amilyen Závodban volt, tanult, művelt Tény...! Ezért azt mondtam magamban, nem tűrök tovább, — hisz maguk, remélem, igazságosabbak a németeknél, ha FORDÍTOTTA TÓTH TIBOR meg tetszik engedni — nem tűröm tovább, hogy valaki egy igazságosan elítélt és igazságosan kivégzett ember emlékén élősködjék, és másoknak ártson. — Igazságosan? Letanovskýt igazságosan végezték ki? — Tesár haragosan nézett Stachovič plébánosra. — Miket beszél? Ne mondjon ostobaságokat, plébános ún! Stachovič ráncokba gyűrődött sápadt arca elvörösödött. Nagy fehér keze megremegett. — Nézze csak! — mondta, elhallgatott, majd kis idő ííuilva indulatosan folytatta: — Én már nem sokáig élek ezen a világon, nincs időm rá, hogy ostobaságokat beszéljek. Életemben sohasgM hordtam összsze hetet-havat, bár lehet, hogy maga azt hiszi, egész életemben mást sem tettem. De nem arról van szó, hogy ki beszél ostobaságokat. Letanovskýról van szó, mert ebben az ügyben éppen az a figyelemre méltó, hogy Letanovskýt igazságosan Ítélték el és végezték ki, mégpedig nemcsak a németek szempontjából, hanem a magukéból is. — Stachovič alsó állkapcsa megint lefittyedt. — Én tudom. Kivégzése előtt beszéltem vele, jobban mondva meg kellett őt gyóntatnom. Letanovský maga jelentette fel sajátmagát és Schnitzeféket a német századosnak, s hogy megmentse a bőrét, feljelentette magukat is, csakhogy... Tesár összerezzent. Üres kabátujja kiesett a zsebéből. — ... csaküo-gy ez már nem segített rajta. A százados másként látta a dolgokat. Letanovskýt azzal vádolta, hogy ő felelős a katonáiért, akiket sikerült a grabóci erdőben . . . Letanovský jelentette fel magukat, de amikor a grabóci erdőben találkoztak, utána már nem árulkodott. — Igazat mond? — Ez az igazság, — bólintott Stachovič. — A gonosz néha azokat pusztítja el, akik segítőtársaiul szegődnek. Legtöbbször így van. Letanovský feljelentette sajátmagát, Schnitzeréket, magukat... pedig jól tudta mindnyájukra halál vár., azért tette, hogy ő életben maradjon, és látja, mégis éppen ő ... Tesár mereven nézett Stacboviőra, jobb kezét a szék karfájára szorította, szája kissé kinyílt. Busa sötét szemöldöke összehúzódott. Az irodában csend volt. Stachovič plébános gondolkozott. Kissé reszketett, a kortól is, meg attól, amit lesárnak mondott. — Lesz oly szíves és gondoskodik róla, hogy Letanovský ne ártson többet BernadiCéknak? Csak arról van szó, bogy többet ne ártson nekik. Semmi másról. Azt hiszem, maga segíthetne Markán. Ilyen időkben az a fontos, hogy az ember ne legyen fél ember, hanem egész ember .. . Hisz tudja, mindenféle megesett, mindenfélén keresztül mentünk... és tessék megengedni, én nagyra becsülöm önt, mint hőst, de nem tudom, lelvet-e hős va'laki, aki nem akar igazságos lenni. Tesár vadul védekezett a rátörő régi fájdalom huHámai e4len, most kissé elszégyellte magát, felállt, jobbjával leakasztotta a telefon kagylóját, az asztalra tette, ugyancsak joblj kezével feltárcsázta a számot, a hallgatót füléhez tartotta és várt.' — Halló, Jankó, te vagy azí Stachovič plébános felállt. — Átmegyek hozzád. Megint Letanovskýról és Bernadičról van szó. Egyszer már véget kell vetni ennek az ügynek...! Mindjárt hozzád megyek, megmagyarázok bizonyos dolgokat. — Kiről van szó? — hallotta Tesár Šiška hangját. — Letanovskýról és Bernadičról? A Bernadič diáklányról? Azt nem, Stevo, hadd az egészet! Az ügy érdeke forog kockán. Az iskolában is jó, megbízható káderekre van szükségünk... helyes, ba a szülőknél kezdjük. Bernadičban nem hiszek... Ki házal megint vele? — Stachovič plébános ár van itt és... — Stachovič? Talán azt képzeled, hogy a káderpolitikában is a papokra fogunk hallgatni? Ugyan, Stevo ... Šiška, a járási nemzeti bízottság elnöke letette a telefont. Tesár Stacbwič'hoz &»•dúlt, még bekiáltotta-a süket telefonba: — Rendben van, mindjárt átmegyek hozzád, megmagyarázok bizonyos dolgokat és lezárjuk az egészet. Együtt mentek ki a folyosóra, ott Stachovič még egyszer köszönetet mondott. Tesár jobb kezével zsebébe gyömöszölte üres bal kabátujját, s elindult, mintha Šiškához menne, a járási nemzeti bizottság elnökéhez, akinek anyát és két éves Štetka lányát Závodban megölte Eulenau, a nagy darab rőthajú őrmester. Stachovič utána nézett, Tesár elindult fölfelé a lépcsőn. Kabátja zsebéből kiesett az üres kabátujj. Kis ideig állt a lépcsőn, várt, míg Stachovič elmegy. Hallgatta lassú, távozó lépteit, aztán visszament irodájába. Fáradtan leült a zöld karosszékbe, nézte a bukaszlemezes íróasztalt, s megint rátörtek a gondolatok, amelyek az utóbbi időben kínozták: Mit lehet itt tenni? Már semmit sem lehet tenni. Életében először kételkedni kezdett önmagában. Ült és várt, hogy talán megszólal a telefon, talán felhívja Šiška, talán meggondolja, de a telefon néma maradt. VÉGE SZŐ 4 * augtHKütis m