Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-11 / 222. szám, kedd

I. Újra felfedezett Bécs Munkába merülve dolgozom kiadásra kerülő könyvemen. Cseng a telefon. Bécs jelentkezik, és megszólal egy neves bécsi impresszárió, fontos ügyben szeretne velem tárgyalni. Meghívásomra másnap este hét órakor egy „ezernyolcszázas" Fiat fékez lakásom előtt, és két rokonszenves férfi száll ki belőle — az impresszárió és az Európa-szerte ismert rendező: Toni Niesler. Most állítják össze a negyedik nagyszabású amerikai turnét, fiatal elsőrangú erőkből — bécsi és berlini művészekből. Azt szeretnék, hogy ebben a szépszámú együttesben — amely teljes zene- és balettkarral indul az útra — vállaljam az énekpedagógus tisztjét és egy szerepben énekeijak is. A beszélgetés során megtudtam, hogy az együttes a Bécsi Vér című Strauss-operettel utazza végig Amerika nagyobb városait. Az út előreláthatólag négy hónapig tart. Ellátogatnak Los Angelesba, San Franciscóba, Chicagóba, Washingtonba, New Yorkba, Montrealba, Torontóba, Mexikóba, .S talán a Hawai-szigetekre is.' Elfogadtam az ajánlatot. Megegyeztünk, s megkezdődött a készülődés. Megtudom, Bratislavából még ketten jönnek a turnéra — Flóra LojekováFülöpová, a Nemzeti Színház szólóJáncosnője és partnere, Halász. • • * Húsz éve nem jártam Bécsben. Ellog a kíváncsiság, milyen ma a régi, kedves, jóhangulatú város? Biztosan RÉSZLET A MARIAHILFERSTKASSERÖL. sokat változott ... Ilyen gondolatok foglalkoztatnak, amikor gépkocsival az osztrák főváros felé közeledünk. Egyre sűrűsödik a forgalom. A „Rennweg"-en már óriási a tumultus, az autók lépésben haladnak, sehol szabad parkolóhely ... De annyit máris látok, hogy a régi város megszépült, megfiatalodott. Végül sikerült parkolóhelyet találnom, s ez is hozzájárul ahhoz, hogy az első benyomás jó legyen. Űtra kelek a régi ismerős helyeken, járom a Staatsoper a Kärtner-strasse, és a Graben környékét. A kirakatok zsúfoltak, mindent kínálnak, ami csak elképzelhető, s minden a legszebb, legkorszerűbb, legízlésesebb kivitelben ... De az üzletek ennek ellenére — üresek. Kérdem magamtól: hol itt a hiba? A dolog nyitjára akkor jövök rá, amikor megvacsorázom a meghitt kis Mozart Caféban, az operaház mögött. Egy finom bécsi rostélyos, egy pohár sör ... Fizetés után számolok — egek, hiszen ez a mi pénzünkben kitesz száz koronát! Lejjebb az agarakkal barátom, így nem jutunk meszszirei Újra fel kell fedeznem Bécset. Egy tapasztalatot már szereztem. • • * Egyhetes bécsi tartózkodás után sok mindent kitapasztaltam. Mindenekelőtt azt, hogy „ki korán kel, parkolóhelyet lel". így már reggel hét órakor indulok, hogy elhelyezhessem kocsimat. Bécs természetesen a közlekedési nehézségek ellenére is nagyon tetszik. Van bizonyos varázsa, amely alól senki sem vonhatja ki magát. Az emberek udvariasak, akár a telefonközpontot hívom, akár a vendéglőben ülök, akár az üzletben vásárolok. Eszembe jut, hogy ez sajnos nem minden esetben van így nálunk. Keresem az okát, s úgy vélem, a hagyományos udvariasság hozzátartozik az idegenforgalomhoz. Az emberekbe itt valahogy beidegződött, hogy mindent alávessenek az idegenforgalomnak. S az udvariasság igazán a legkevesebb, amit egy vei^églát^. országtól el lehet várni — s ezt itt mindenki tudja. Így azután az idegen mindig kellemesen gondol vissza Ausztriára. Egyébként az idegenforgalmat szolgálja a gazdag „kulturális kínálat" is, a rendezvények nívója, amelyről majd további beszámolónk során szólunk. Most hadd számoljak be néhány egyéb vonatkozású tapasztalatomról. Mindenekelőtt a vásárlás. Járom az üzleteket, hogy feltöltsem úti készleteimet, s minduntalan azon veszem észre magam, hogy rosszul vásároltam. Eleinte nem értem a dolgot. Üzletenként változnak az árak, egységes ár nem létezik. Megkérdem az egyik üzlet tulajdonosát, hogyan adhatja olcsóbban áruját, mint a szomszéd üzletes? A válasz egyszerű — kisebb rezsivel dolgozik, ezért csökkentheti az árakat, s ez persze kihat arra, hogy állandósul a vevőköre, és az üzlet rentábilisabb lesz. A statisztika kimutatta, hogy állandóan csökken a kis üzletek száma. A maga szűk lehetőségei között dolgozó kiskereskedő nem tud megfelelő választékot és minőséget nyújtani a vásárlónak, s emellett nagyobb az önköltsége, nem jut raktárra — s ez ismét visszahat a választékra. Ez a körforgás tönkre teszi a kis üzleteseket, akik már a kormányhoz fordultak segítségért. Hogy mentsék, ami menthető, a vevőt úgyszólván behúzzák az üzletbe, s szinte fantasztikus udvariassággal veszik körül... Miközben így ismerkedek az Sj Béccsel, befutok autómmal egy III. kerületi utcába. Látom, útjavítás folyik, szűk az átjáró, de azért behajlmrich Gödi n-ra jől emlékeznek a zene kedvelői — „az ezüst pacsirta" névvel illették annak idején ezt a ma 57 éves, hírneves tenoristát, a Bécsi Operaház egykori tagját, akinek neve olyan hírességekkel együtt szerepelt a színlapokon, mint Toscantni, Bru.no Walter, Tito Scipa és Jan Kiepura. Imrich Godin ma a Bratislavai Zeneművészeti Főiskola docense. Gazdag tapasztalatai révén őrá esett a választás, amikor Bécsben együttest szerveztek egy amerikai turné számára. Imrich Godin, aki — képletesen szólva — a bécsi zene szárnyán utazott az óceánon túlra, megígérte, tájékoztatja az Oj Szó olvasóit útjáról, benyomásairól, a meglátogatott nagyvárosok zenei életéről. Bécs, Kanada, Egyesült Államok, s talán Mexikó és a Hawai-szigetek lesznek azok az állomások, amelyekkel az úti jegyzetekből az olvasó megismerkedik. De adjuk át a szót a szerzőnek: A 20. évforduló tiszteletére A Csehszlovákia felszabadítása 20. évfordulójának üzeme megtisztelő cím elnyerésére törekvő rozsnyói bányászok a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója tiszteletére értékes, új szocialista felajánlást tettek. Arra kötelezték magukat, hogy ez év harmadik negyedében pénzben kifejezve félmillió koronával növelik a teljes termelést és 345 000 kpronával az árutermelést. Terven felül 170 tonna ércet fejtenek és a geológiai előkészítő munkálatok keretében ugyancsak terven felül 62 méter bányafolyosót hajtanak, ezenkívül több mint 180 000 koronát takarítanak meg az önköltség csökkentésével. A rozsnyói bányászok — ami a tervteljesítést illeti — példamutatók a kelet-szlovákiai kerület vasércbányái dolgozóinak sorában. Már háromszor nyerték el a vállalatvezetőség vándorzászlaját, s már három hónapja övék a „Fehér zászló", ami azt jelenti, hogy a rozsnyói bányában fordul elő a legkevesebb munkabaleset. Ésszerűbben, gazdaságosabban A REGI EMLÉK: STEPHANS-DOM tok. Hirtelen meg kell átlnom, mert szemben találom magam három más kocsival, és a mellékutcából is veszélyesen közeledik két autó. No, most mit tegyek? Még végig sem gondolom a helyzetet, amikor szinte a föld alól ott terem egy rendőr, villámgyorsan visszairányítja az autókat, nekem pedig jelzi, hajtsak balra és álljak le. Vajon, mi lesz ebből? — gondolom, amikor a közbiztonság őre hozzám lép és kedvesen megkérdi: „Hogyan gondolta ezf uraságod? Ez itt egyirányú utca. Van-e sok pénze?" Az bizony nincsen — felelem, mert a rendőr nem felejti el megjegyezni, hogy ez drága mulatság. Majd hozzáteszi: „Hová valósi? Bratislavai — mondom, mire felderül az arca: „Ö, kedves Bratislava, jól ismerem, rokonaim élnek ott... Hát, máskor tessék jobban vigyázni és jó szórakozást kívánok Bécsben!" Köszöntjük egymást, és én megkönnyebbülten gyorsan elhajtok. 1. GODIN Következik: A Staatsoper egykor és ma A Gottwaldovi Gépgyár már jó néhány éve szép eredményeket ér el az újítómozgalom népszerűsítésében, az új technika alkalmazásában. Az üzemben már évekkel ezelőtt megvalósult a jelszó: legalább minden ötödik dolgozó legyen újító. De előbb talán mondjuk el, mi mindent is gyártanak itt az immár 60 éves gépipari üzemben. A fémmegmunkáló-gépek, revolver-esztergapadok, automata szerszámgépek mellett a gyártási program jelentős részét a cipőgyóri gépek berendezések alkotják, melyekkel nemcsak a hazai gyárakat látjuk el, hanem több mint ötven országba exportálunk a világ minden tájára. Az üzem szerelői egész cipőgyárakat építettek már a távoli Mongóliában, Vietnamban. Kubában. Ezek után nézzük csak, hogyan ís nyilatkozik Vladimír Körinek elvtárs, az új munkamódszerekkel foglalkozó osztály vezetője az újítómozgalom megszervezéséről, eredményeiről: — Újítóink nagymértékben kiveszik részüket üzemünk fejlesztéséből — kezdi az osztályvezető. Átlagban évente 1000—2000 újítási javaslatot nyújtanak be. Az üzem vezetősége és a szakszervezet tematikus feladatokat tűz újítóink elé, ami lehetővé teszi, hogy a dolgozók olyan problémák megoldásával foglalkozzanak, melyek szorosan összefüggnek üzeműnk termelési programjával. Ennek sikerét tanúsítja, tvogy ebben az évben mintegy 3 millió koronát takarítottunk meg az öjításo'k révén ... Természetes, hogy ezzel még nem mondtuk ki a utolsó szót. Nagymértékben alkalmazzuk üzemünkben az új technikát, részben az új gépeket, gépi berendezéseket, részben pedig az új munkamódszereket. Az új technika népszerűsítésére bevált módszerünk az ún. műszaki szerdák megrendezésére. Az idén több mint hússzor került sor erre és az év végéig legalább ennyiszer szeretnénk megtartani. Ennek az a célja, hogy az üzem dolgozói megismerjék a legkiválóbb újítókat, s hogy a szocialista munkabrigádok tagjai is átadják egymásnak tapasztalataikat, illetve az üzem többi dolgozójának. Egyébként üzemünkben 220 kollektíva versenyez a szocialista munkabrigád címért és 84 ezer ezt már el is nyerte. Az eredmények mögött természetesen a dolgozókat kell keresnünk, így pl. az államdíjas Dočkar mérnököt, aki először vezette be hazánkban az ún. pontos öntési módszert, amely — jelentős anyagmegtakarítás mellett — lehetővé teszi a gépek, szerszámok rendkívül termékeny előállítását. Egy további jelentős újító Ludvig VcdáreK elvtárs, aki a hidegmegmunkálást vezette be. Ha végigjárjuk az üzemet, minden munkahelyen találkozhatunk az iij technológiával, a haladó munkamódszerekkel, melyeket nemcsak itt alkalmaznak, hanem más gépipari üzemek is átvettek. Ilyen módszer pél-i dául a menetek hideg úton való vágása... Eddig a menetvágás sok munkái adott az esztergályosoknak, de Čevala elvtárs és más újítók módszerével az, ami az esztergapadon azelőtt fél óráig tartott, ma tíz másodperc alatt készül el. Ez — mondhatjuk úgy is, hogy —> forradalmat jelent a menetvágásban. Egy további jelentős újítás a munkadarabok elektromos vagy pneumatikus úton való befogása a szerszámgépbe. Ennek technológiáját Ján Blažek, a műszaki fejlesztési osztály tervezője dolgozta ki. Az általa javasolt eljárást az esztergályosok, marósok és az alacsonyabb szakmai képesítésű gépipari dolgozók is egyaránt alkal^ mázzák. Vladimír Kofínek elvtárs szavait, Bolyós József, a fogaskerékgyártó-műhely mestere így toldotta meg: „Mint régi 'szakmunkásnak, nekem is sok javaslatom van. Ezek közül jelentős az összekötőfog marása. Ennek lényege, hogy két orsós osztófej segítségével a marós egyszerre két fogaskereket marhat annyi idő alatt, amenynyi alatt azelőtt egy fogakerók elkészíése tartott. De műhelyemben akad egy érdekes szervezési újítás is, amelyet tavaly vezettek be és igen jól bevált. Azelőtt a marós különböző nyílású fogaskerekeket készített, ami nagyon megnehezítette munkáját, mindig ennek megfelelően kellett cserélni a szerszámokat, átállítani a gépet. Most az egyforma nyílású fogaskerekeket 50—100-as szériákban készítik, úgyhogy egy-egy marós csakis egyforma fogaskereket gyárt. Ez mintegy 70—80 százalékkal növeli a munkatermelékenyséet. ' A Gottwaldi Gépgyárban — amint látjuk —, a dolgozók a munkatermelékenység növelésének sok-sok módját ismerik és alkalmazzák. NAGY ÁRPAD ÁLMATLANSÁG ELLENI készüléket szerkesztettek Angliában. A készülék ütemes, tompa hangot ad, amely hasonlít a hulló vízcsepp zajához. Az újdonságot elbíráló zsűri a készüléktől — állítólag — néhány perc alatt elaludt. Rubec mint a kígyó tekergett a ritkás fűvel benőtt, homokos földön, hátára fordult és nem moccant többet. Akna. Ahol az imént Masfták volt, aki egyre csak nyitrai menyasszonyát emlegette — csupán sekély gödör maradt a köves homokos hegyoldalban. El az aknáktól! El inneni Ne hagyjuk, hogy leöldössenek! Ne hagyjuk, hogy elfogjanak! Tesár szája 'ele volt homokkal, agyaggal. Kiköpte. El innen! El! — Šiška! Odaadta neki Marka levelét. — Üsd, vágd őket Siska, — mondta, — megölték a StefJjádat... 1 — Micsoda? — És az anyádat, talán a feleségedet is — üsd, vágdl Siska elkapta az összegyűrt papírdarabot, tovább kúszott, otthagyta a mozdulatlanul fekvő Tesárt. Kezében Marka levelével menekült az aknák elől, mérhetetlen dühöt érzett Tesár ellen. Tesár kiköpte a szájába fröccsent földet, fűszálakat, homokot, jobbjával kitörülte szeméből az izzadságot, egy megkopasztott mogyoróbokor tövében hátára fordult, aztán nézte a feltűrt bal ingujjából csurgó vért. Bal válla alatt tompa, mély fájdalmat érzett, mintha valaki bottal végigvágott volna rajta. Nézte a lombjavesztett mogyoróbokrot, az eget, amelyen szürkésbarna csomókban úszott a füst Kis-Poruba felől. Üsd, vágd, mindenkit, aki roszszat tesz! Tesár busa fekete szemöldöke remegett a kíntól, a füsttel csíkozott szürkéskék eget nézte és nem mozdult. Megfakult a mennybolt, eltűntek a füstcsíkok, szemét csípte a sós veríték, fülében elnémult a fegyverek zaja, szemében kialudt a fény. Fölötte a levegőben kattogtak, puffogtak a fegyverek, a mogyoróbokor kopasz ágai közt zizegett a szél. Felkapta és magával vitte a Klín lejtő-jéről, a sziklák ós csenevész bokrok közül a puskapor fojtó füstjét. Kis idő múlva Tesár feleszmélt: magához térítette a fájdalom. A lövöldözés elcsendesedett, Lánik, aki egy mogyoróbokorban lapult, hallotta, hogy a Klín túlsó oldalán valaki ordít kínjában; odakúszott, isszonyodva meredt a halottakra, s magával cipelte a segítségért kiáltozó Tesárt. — A fiatal Letanovský amint tudni tetszik, — mondta négy évvel később Stachoviö plébános, a járási nemzeti bizottság hivatalában, Tesár irodájában, — Letanovský Jozef a megboldogult Letanovský fia nálunk Závodban a helyi nemzeti bizottság elnöke, nagyon agilis ember, veszélyes, mint mindenki, aki állandóan az érdemeire hivatkozik, s természetesen sok mindenre van befolyása. Nem tudom, miért fordulnak hozzám az emberek, de több levelet kaptam Schnitzernétől is — már meggyógyult szegényke — a gyerekeitől is, és tegnapelőtt újból írt BernadiC Marka. Tessék, itt a levele! Tesár nagyon elcsodálkozott, amikor Stachovič felkereste, szavai ingerelték, megsajdult valami benne, amikor Markára gondolt. Fészkelődni kezdett az egyszerű zöld karosszékben, jobb kezébe fogta a levelet, amelyet Stachoviö plébános nyúj-tot-t feléje, olvasni kezdve. Busa sötét szemöldöke megmegrebbent, gömbölyödő arca csillogott, mialatt szeme végigfutott a sorokon: „Valaki állandóan üldöz. Semmi rosszat sem teszek. Attól félek, inkább apám dolgáról van szó, mint rólam. Letanovský elnök már rég azzal vádolja apámat, hogy ő jelentette föl a megboldogult Letanovskýt, akit a németek kivégeztek, ő árulta el Schnitzeréket és a závodi partizánokat. Meg vagyok győződve róla, hogy édesapám senkit sem jelentett fel. Hisz apám és boldogult Letanovský mindig jó szomszédok voltak. Engedje meg, hogy azzal a kéréssel forduljak Önhöz..'." Tesár tovább olvasta Marka levelét. Hullámokban szakadt fejéből mellére a tompa fájdalom, régi, de még mindig sajgó kín. Tesár Stefan, a járási nemzeti bizottság alelnöke elgondolkozva nézte Marka levelét. Nagyon lassan, hosszan olvasta, vissza-visszatért a már átolvasott sorokhoz, mintha nem volna képes felfogni tartalmukat. Závodra gondolt, Bernadič Markára, arra arait tett, amit ő érte is tett. Negyvenötben, egy áprilisi vasárnapon a závodiak megint elfeledkeztek róla, hogy a templomba menjenek, akárcsak szeptember második vasárnapján. Nagy- és Kis-Porubából sem jött senki, az embereknek más gondjuk volt. Závod közepén, a templom, plébánia, isfeola te a nagywen^églíí a községháza, tűzoltószertár, a magas látófa előtt, amelyen a závodi tűzoltók gyakorlat és tűzvész után a nedves fecskendőket szárítgatták, s amelyre Iffland felakasztatta a megkínzott Letanovskýt, csoportokba verődve álltak az emberek és üdvözölték a szovjet katonákat. Tesár partizán is üdvözölte őket, magarra emelte jobb kezét, mert balja már nem volt, mellette állt Bernadič Marka, melegítőben és bakancsban, üdvözölte a szovjet katonákat az öreg Hladík, Lánik és Masfták is, mindhárman a fiúk nélkül, ott voltak mások is, Siškáék is eljöttek. Šiška, az öreg aknász sírva fakadt. A templom tornyában elhallgattak a harangok. Az öreg Galbavý, a závodi harangozó a ministránsokkal együtt kijött a templomból. — Már harmadszor beharangoztunk, — dohogott nagy fehér bajsza alatt, amely olyan volt, mint a bojt a templomi zászlón, — mégsem jön senki a templomba. Miért nem jöttök? Ügy látszik, ennek a háborúnak nincs se vége, se hoszszal — De hisz már vége van, bátyó, — kiáltott rá Bernadič Marka. — Jöjjön, ne komédiázzon! Jöjjön! — Micsoda? — Azt mondom, jöjjön márt — Elrohant Tesár mellől — Tesár úgy érezte, mintha a lány magával vitte volna öröme nagyobbik felét — belekarolt az öreg UMJÉ jeggával vissza a templomba. A férfiak, asszonyok utánuk bámultak. — Igazán vége lenne már a háborúnak? — kérdezte Galbavý Markától a templom ajtajában. — Persze hogy vége van! — Mi? — Vége van, mondom, csaíč jöjjön! — Mi? — Jöjjön már! Marka nevetett, világos haja csillogott a napfényben, zöldes fényű szeme csillogva villant a hitetlen vén harangozóra, szempillája meg sem rebbent. — Jöjjön már! Tesár szomorún nézett utána. Az öreg Galbavý lassan megfordult, intett Markának, és a rozsdás, ódon oldalsó ajtó felé indult. Kulccsal felnyitotta, s pár pillanat múlva a templom elé csődültek az emberek, előbb Galbavý, az öreg harangozó jött ki az ajtón, nyalábra fogva hozott néhány pokrócot, Stachovič bundáját, ócska télikabátokat, hárászkendőket, takarókat, nyomában jött Schnitzerék két gyereke, kócosan és maszatosan, aztán Bernadič Marka hozott villanyforralőkat, kályhákat, ő-t követte két fiatal, szakállas amerikai pilóta, s leghátul jött az öreg Tesár, Stevo apja, szakállas sápadt arccal, soványan. Meglepetten nézte az embereket, a nap fényében fürdő falut, amelyet szeptember második vasárnapja óta csak keskeny ablakon keresztül látott. új SZO 4 * 1964, augusztus «.