Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-06 / 217. szám, csütörtök

N. Sz. Hruscsov o volooirii ferlilefen Volgográd (CTK) — N. Sz. Hrus csov, a Szovjetunió Minisztertanácsé nak elnöke útját tegnap néhány órá­ra félbeszakította a volgográdi terü­leti csapurnyiki állomáson és elláto­gatott a közeli Volga-Don Szovhozba. Öntözött földeken ennek az állami gazdaságnak a dolgozói termesztik a Volgográdban elfogyasztott zöldség egyharmadát. A szovhozban több mint 5000 ember — túlnyomórészt fiatalok — él. A szovhoz öt Iskoláját mintegy 800 gyermek látogatja. A szovjet kormányfő a délutáni órákbah megtekintette a Rosszlja Kol­hoz földjeit, ahonnét a kolhozparasz­tok már minden gabonát betakarítot­tak. N. Sz. Hruscsov beszéde a Gyekabriszt Szovhozban Szaratov (CTK) — Nyikita Hrus­csov beszédet mondott a Gyekabriszt Szovhoz vezető dolgozóinak és szak­embereinek ülésén. Megelégedését fe­jezte kl a szovhoz jó munkaeredmé­nyei felett, és több javaslatot tett a mezőgazdasági termelés irányítására. A szovhoz tavaly 1100 000 pud ga­bonát adott el az államnak és ez év­ben kötelezettséget vállalt, hogy ezt a mennyiséget 1750 000 púdra eme­li. Ez nagyon helyes — mondotta Hruscsov — megvan minden lehető­ségünk arra, hogy növeljük a gabona és más termények termelését. Nyikita Hruscsov felhívta a jelen­levők figyelmét azokra a kérdésekre, melyekkel a szovhoz kollektívájának és számos más gazdaságnak is fog­lalkoznia kell. Többek között azt ja­vasolta, hogy használják fel a leg­jobb ukrán gazdaságok tapasztalatait a szalma begyűjtésénél. Felhívta a dolgozókat, Jobban szervezzék meg a gabona szállítását. Aligha lenne ésszerű, hogy valamennyi gabonát az állam raktáraiban tárolják, a nagy gazdaságoknak saját magtárakkal kell rendelkezniük. Hruscsov újból hangsúlyozta, hogy a szovhoz kitűnő gabonát termesztett és megkérdezte, véleményük szerint milyen módon lenne leggazdaságo­sabb és legalkalmasabb a gabonater­mesztés a sztyeppékben. Megemlítet­te, hogy az SZKP KB következő ple­náris ülésén valószínűleg felveti ezt a kérdést. Hruscsov megállapította, hogy a szaratovi terület mezőgazdasági üze­mei bizonyos sikereket értek el a füves vetésforgős rendszer felszámo­lásában. Mindnyájunknak örömet je­lent a szaratovi földművesek sikere. Hruscsov felhívta a szovhoz dolgo­zóit, termesszenek kukoricát az ön­tözhető területeken, mert ott három­szor, négyszer gazdagabb termést ér­hetnek el. Rámutatott arra, hogy a mezőgaz­daságban új jutalmazási rendszert kell bevezetni. Felhívta a jelenlevő­ket, támogassák a példás gazdaságok vezető dolgozóinak kezdeményezé­seit A földet a brigádok között kell szétosztani, hogy ezek végezzenek el valamennyi munkát a szántástól a betakarításig. Minél magasabb hek­íárhozamokat érnek el, annál na­gyobb lesz a Jutalmuk. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a ju­talmazási rendszernek ösztönzően kell hatni a dolgozókra a munkater­melékenység növelésében, a terme­lés emelésében és az önköltségek csökkentésében. A hirosimai értekezleten kilenc határozatot fogadtak el Tokió (CTK) — Hirosimában folyta­tódik az atomfegyverellenes értekez­let. A felszólalók — Ausztrália és Ciprus küldöttel, valamint James En­dicott, a Béke-világtanács küldöttsé­gének vezetője támogatták a moszkvai atomcsendegyezményt, elítélték a pe­kingi egységbontókat és kiemelték a béke megvédésére hozott Intézkedé­sek szükségét. Zsukov, a szovjet küldöttség veze­tője megemlékezett a hirosimai tra­gédiáról. Hangsúlyozta, hogy a béke­harcosoknak egyesülniük kell a kö­zös ellenség, az Imperialisták elleni harcban. Zsukov megelégedését fejez­te kl afölött, hogy az értekezlet résztvevői támogatják a moszkvai részleges atomcsendegyezményt. A hirosimai értekezlet helyes úton tpgixi^p^ AZ AMERIKAI szenátus jóváhagyta a július 1-én megkezdett költségveté­si év katonai kiadásait. A képviselő­ház már előzőleg jóváhagyta a 46,7 milliárd dollár értékű katonai költ­ségvetést. (CTK) GRIVASZ tábornok, Nikosiából visz­szatért Athénba. Ciprusi tárgyalásai­nak eredményeiről nem nyilatkozott. Útjáról beszámol Papandreu görög miniszterelnöknek. (CTK) halad — mondotta Zsukov. Legfonto­sabb feladata a konkrét program ki­dolgozása az imperializmus ellen, a béke és a nemzeti függetlenség meg­védésére. Az értekezlet résztvevői határoza­tot fogadtak el, a vietnami és laoszi helyzetről. Az értekezlet a nukleáris háborús veszély kiküszöbölése, valamint a vietnami és laoszi kérdés békés meg­oldása érdekében a következőket kö­veteli: • 1. a vietnami és laoszi katonai intervenció beszüntetését, • 2. Az amerikai csapatok kivo­nását Vietnamból és Laoszból, • 3. A genfi egyezményt aláíró or­szágoknak tárgyalást kell kezdeni, össze kell hívni a 14 ország értekez­letét. • 4. A vietnami és laoszi népnek le­hetővé kell tenni, hogy mindennemű beavatkozás nélkül, az önrendelkezés elve alapján békésen oldja meg prob­lémáit. Az értekezlet résztvevői felhívást hagytak jóvá, mely nemzetközi akció­egységre szólít fel. Ezenkívül kilenc határozatot fogadtak el, többek között a föld alatti nukleáris kísérletek be­tiltásáról, a francia nukleáris fegy­verkísérletek ellen, a nukleáris fegy­verek továbbterjesztésének megakadá­lyozásáról és az atommentes övezetek kialakításáról. ALGÍRBÓL útnak In­dult 30 algériai gyerek. — a nemzeti felszabadító háború árvái —, hogy ha­zánkban a nemzetközi ifjúsági táborokban nya­raljanak. (ČTK) KYOTOBAN meghalt az atombombázás további áldozata. A Mainicsi lap adatai szerint Japánban 250 000 olyan ember él, akik Hirosimában vagy Nagasakiban tartózkod­tak az atombombázás idejében. 5000-en közü­lük különböző betegsé­gekben szenvednek. Ed­dig 100-an vesztették életüket. (CTK) A DÉLKELET-ÁZSIAI helyzet hatására a Wall Streeten augusztus 4-én rohamosan zuhantak az árfolyamok. Az árfolyam­zuhanást összefüggésbe hozzák Goldvvater elnök­választási kilátásainak javulásával. (CTK) AZ FBI megtalálta a hat héttel ezelőtt eltűnt három amerikai fiatal holttestét. Minden jel ar­ra vall, hogy a fajüldö­zők áldozatai lettek. A holttesteket Philadelphia közelében, egy gát part­ján találták meg. (CTK) Veszedelmes amerikai gyújtófej Csökkenteni kež i a lázas fegyverkezést A Szovjetunió, az USA és Najy-Britannia kormányának közös nyilatkozata a moszkvai szerződés aláírása évfordulóján Moszkva (CTK) — Moszkvában tegnap közzétették a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia kormányának a moszkvai szerződés aláírása évfor­dulóján tett közös nyilatkozatát, amelyben többek között a következő áll: A Szovjetunió, az USA és az Egye­sült Királyság képviselői egy évvel ezelőtt aláírták a légköri, a kozmikus térségben és a víz alatt végzett atom­kísérletek betiltásáról szóló szerző­dést. A szerződés megszilárdította a világbékét, és csökkentette a lázas A laoszi mini: találkozót javasol Vientiane (CTK) — Souvanna Phou­ma herceg, laoszi miniszterelnök szerdán, augusztus 5-én azt javasol ta Szufanuvong hercegnek, a Patbet Lao vezetőjének, forduljon a genfi értekezlet társelnökeihez s a nemzet­közi ellenőrző bizottsághoz, és kérje támogatásukat a három laoszi párt képviselői összejövetelének megszer­vezésében semleges területen, Svájc­ban. A TASZSZ jelentése szerint 51 éves korában elhunyt Szergej Mironov, a légierők vezérezredese, a légierők fő­parancsnokának helyettese. Mironov részt vett a második világháborúban és a harcokban tanúsított bátorságá­ért a Szovjetunió hőse címét adomá­nyozták neki. (CTK) fegyverkezés ütemét. Világszerte minden férfit és nőt arról biztosit, hogy ők és gyermekeik tisztább leve gőt lélegezhetnek s esv egészsége sebb, kevésbé fertőzöl! világban él­hetnek. Ennek eléréséhez hozzájá­rultak a genfi leszerelési értekezlet tárgyalásain képviselt országok Hangsúlyoznunk kell, hogy az atom­kísérletek részbeni betiltásáról szóló szerződés megkötését U Thant, az ENSZ főtitkára is elősegítette. A szerződéshez fokozatosan a világ legtöbb országa — több mint száz ország — csatlakozott. Azóta tovább! — bár korlátozott — Intézkedések történtek az emberiséget fenyegető atomveszély enyhítésére. Így például az ENSZ-közgyűlés 1963 november 17­én határozatot hozott, melyben fel­szólította a világ minden országát, hogy ne indítsanak tömegpusztító fegyvereket a világűrbe. A Szovjet­unió, az Egyesült Királyság és az USA kormánya ez év első hónapjaiban lé­péseket tett a plutónium és a dúsltotf urán gyártásának korlátozására. Jóllehet még csak az első lépésekről van szó — ezek rendkívül jelentősek és hasznosak. A jövőben még több fontos problémát kell megoldanunk s az eltérő nézetekel összhangba hoz­nunk, hogy gyökeres fordulatot ér­hessünk e! a lázas fegyverkezés csök­kentése, a leszerelés és a megbízható béke érdekében. Ha őszintén tisz­teletben tartjuk a világ minden nem­zetének létérdekeit, és konstruktívan törekszünk az ezeket az érdekeket támogató megegyezésre, úgy további lépésekkel haladhatunk a kölcsönös egyetértés ós a béke felé vezető úton, A magaslégköri, kozmikus térség­ben és vlz alatt végzett atomfegyver kísérletek betiltásáról szóló szerződés aláírásának első évfordulóján kije­lentjük, meg akarunk tenni mindent annak érdekében, hogy tárgyalások útján váljék lehetővé a még megol­datlan nemzetközi problémák rende­zése, s így minden ország, s a világ minden népe érdekében megszilár­dulhasson a világbéke. N. Sí. Hruscsov Ozeoele Dooglos Émeik Moszkva (CTK) — Nyikita Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke válaszolt Douglas Home angol miniszterelnöknek, a moszkvai részleges atomcsendegyezmény évfor­dulója alkalmából küldött üzenetére. Válaszában hangsúlyozta, hogy a Stanleyvilleben utcai harcok folynak A Csombe-féle nemzeti megbékélés politikájának kudarca Leopoldvllle (CTK) — Csőmbe mi­niszterelnök ls aggodalmasan figyeli a katonai helyzet alakulását. Kasza­vubu elnök és Csőmbe is részt vett azon a tanácskozáson, melyen Mo­butu tábornok, Nendaka, a titkos rendőrség vezetője és Munongó bel­ügyminiszter volt jelen. A legutóbbi Intézkedések, mely szerint katonának toborozzák a 16—21 éves kongói fia­talokat éš további erősítéseket kül­denek Stanleyvilleba és Észak-Katan­gába, arra vallanak, hogy Csőmbe kí­sérlete a jelenlegi politikai helyzet megoldására (egyezmény megkötése a fegyveres ellenállás vezetőível) csődöt mondott. A nemzeti megbékü­lés politikáját, melynek leple alatt Csőmbe újból hatalomra jutott az el­lenzék elleni fokozott katonai akciók követik. A katonák toborzása (akik­Partizánharcok Bolíviában La Paz (CTK) — Bolíviában további összetűzések voltak a kormánycsapatok és a partizánok között. Jósé Fellmann Veiarde belügyminiszter bejelentette, hogy további megerősítéseket küldtek Santa Cruz tartományba. Ezenkívül rendkívüli Intézkedéseket foganatosítot­tak a rend biztosítására. A kormánycsapatok sebesültjel között van Jacob Jackson, amerikai katonai szakember. Ez arra vall, hogy az ame­rikaiak mindenütt, — Guatemalában, Ko­lumbiában, Venezuelában, Argentínában, Bolíviában és további országokban is — részt vesznek a katonák kiképzésében a partizánok elleni harcokra — jegyzi meg ezzel kapcsolatban a Prensa Lati­na. nek kiképzését belga katonai tanács­adókra bízzák) újabb eszközt bizto­sit a kormánynak a rend felújítására. Leopoldvlllei megfigyelők azzal az es­hetőséggel is számítanak, hogy Csőmbe miniszterelnök európai bé­rencek segítségével kísérli megállíta­ni Gaston Soumialote és Pierre Mu­lele csapatainak előrenyomulását. Stanleyvilleben tovább folyik az európai családok kitelepítése. A leg­utóbbi jelentések szerint a 300 volt katangai rendőrrel megerősített kor­mánycsapatoknak sikerült Stanley­vllleből kiűzni Gaston Soumlalott partizánjait. A harcok a város köz­pontjában folytak. Mobutu tábornok újabb erősítéseket küldött Stanley­vlllebe. A belga kormánynak ls aggályai vannak a kongó! helyzettel kapcso­latban. De Denterghem belga nagy­követet Brüsszelbe hívták. Csőmbe miniszterelnök ma egyhetes látoga­tásra Ellsabethvillebe, Munongo bel­ügyminiszter pedig Bakwangyba uta­zott, hogy a helyszínen ellenőrizze a partizánellenes hadmozdulatok elő­készületeit. A Progrés című kormánylap meg­jegyzi, hogy a nemzeti megbékélés politikája kudarcba fulladt. Felteszi a kérdést, van-e értelme annak, hogy Andre Lubay jelenlegi egészség­ügyminiszter, akit Csőmbe mint az ellenzéki nemzeti felszabadítási bi­zottság képviselőjét vett be kormá­nyába, továbbra ls a kormányban ma­radjon. moszkvai egyezmény nagymértékben hozzájárult a nemzetközi helyzet megjavításához. N. Sz. Hruscsov egyetért Douglas Home nézetével, hogy továbbra ls számos nemzetközi problémát kell megoldani a nemzetközi feszültség további enyhítése érdekében. Hrus­csov kijelentette, hogy ezt csak kö­zös Igyekezettel és elsősorban a má­sodik világháború maradványainak felszámolásával, azaz a német kérdés megoldásával lehet elérni. Hruscsov üzenete befejező részé­ben megelégedését fejezte ki afelett, hogy az angol kormány kijelentette, továbbra is Nagy-Britannia és a Szov­jetunió kapcsolatainak megjavítására törekszik. A szovjet kormány úgy mint ezelőtt, ezután ls mindent meg­tesz ennek érdekében. Folytatódnak a vérengzések Észak-Rhodesiában Lusaka (CTK) — Mint már közöl­tük, július végén az észak-rhodesiai rendőrség több ízben összecsapott a Lumpa szekta tagjaival Az összetűzé­sek eddig 300 ember életét követel­ték. Kedden, augusztus 4-én Lusaká­tól 800 kilométernyire északra, Chin­sall környékén ádáz harcok dúltak. A kormánycsapatok megtámadták • csupán lándzsákkal és íjakkal fel­fegyverzett falusiakat. Lunbazitól északra, Hipoma faluban augusztus 3-án borzalmas vérengzésre került sor. Százötven embert megöltek. Ugyanaznap az Alice Lenshin „prófé­tanő" vezette rajongók 15 falut fel­gyújtottak. Többen közülük a lángok­ba vetették magukat, mert ez a meg­győződésük, hogy így azonnal a „mennybe" jutnak. Dr. Kenneth Kuanda, Észak-Rhode­sia miniszterelnöke egy hónapra be­tiltotta a Lumpa szekta tevékenysé­gét és elfogatási parancsot adott kl Alice Lenshin ellen. FRANZ KUNÉRT BÉCSI LEVELE Ä döntést őszre halasztották (Daily Mail karikatúrája) Dr. Klaus szövetségi kancellár már hivatalbalépésekor kijelentette, hogy kormánya Ausztria közöspiaci társulását egyik fő programpontjának tekinti. A csatlakozást a néppárti vezetőség és a nagytőkés körök to­vábbra is sürgetik, mitsem törődve azzal, hogy az Európai Gazdasági Közösségben már a válság tünetei mu­tatkoznak. Az sem zavarja őket, hogy az állítólagos „csak gazdasági társu­lás" Ausztria semlegességével össze­egyeztethetetlen és az államszerző­déssel szöges ellentétben álló politi­kai társulássá fejlődik. Az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) államai közül egye­dül Ausztria lépne frigyre a Közös Piaccal. Ám az EFTA többi tagálla­mai helytelenítik Ausztria e lépését és ragaszkodnak ahhoz, hogy tovább­ra is maradjon az EFTA tagja. Az Európai Közös Piac Bizottsága viszont határozottan kijelentette, sző sem le­het arról, hogy Ausztria mindkét cso­portosulás tagja legyen. Dr. Klaus svájci látogatásával kapcsolatban a Neue Zürlcher Zeitung óva intette Ausztriát a közöspiaci társulástól. Olaszország és a Benelux-államok sincsenek éppen elragadtatva Auszt­ria szándékától, mivel társulásával nagyobb súlyt adna Nyugat-Németor­szágnak az Európai Gazdasági Közös­ségben. Bonn pozícióinak erősítését Franciaország sem nézné Jó szemmel. A napnál is világosabb, hogy Auszt­ria társulása Bonn, illetve a nyugat­német monopoltőke érdeke, mivel el­ső lépésnek tekintik Ausztria Német­országba „olvadásához". Ausztria Szocialista Pártján belül oly heves az ellenállás a párt­vezetőség bizonyos politikai elképze­lései ellen, hogy a pártvezetők kény­telenek voltak engedni a nyomásnak, s legalábbis egyelőre elvetették a Pittermann alkancellár, Kreisky kül­és Olah belügyminiszter szorgalmata „kiskoalíció" gondolatát. (Ezzel a tervvel a pártvezetőség azóta foglal­kozik, amióta a Szocialista Párt a neonáci irányzatú ún. Szabadság Párttal szövetkezve többséget szerzett a parlamentben Habsburg Ottó vissza­térésének elutasítása ügyében.) Elfogadhatatlannak bizonyult Olah belügyminiszter választási reformja­vaslata is. E demokrataellenes re­form egyik különclkkelye ugyanis több mandátumhoz segítené az ún. Szabadság Pártot, a kommunistáktól azonban továbbra Is megvonná a sza­vazatok alapján nekik járó mandá­tumokat. (A legutóbbi válaztásokon a kommunisták a 135 ezer reájuk leadott szavazat ellenére sem jutot­tak mandátumhoz.) Az utóbbi hetek­ben a kommunisták az üzemekben és a szakszervezetekben sikeresen agi­tálnak egy igazságos választási törvé­nyért. mely a szavazatok egyenlő ér­tékelésével minden pártnak egyforma lehetőségeket biztosítana. A hatás nem maradt el. A szocialista párt­funkcionáriusok széles köre ugyanis rádöbbent: vagy áldemokrácia lesz továbbra is az osztrák demokrácia, s ezzel a reakció malmára hajtja a vizet, vagypedig megtörténik az egyenlő jogokat biztosító választási törvény kieszközlésével a legfonto­sabb lépés a valódi demokrácia fel­újítására és elmélyítésére. így aztán latba vetették minden erejüket a de­mokrataellenes szocialista párti vá­lasztási reformjavaslat ellen, mely ily módon egyenlőre nem vált tör­vényerejűvé. Az osztrák kormány őszre ha­lasztotta a döntést valamennyi fontos ügyben, tehát a közöspiaci társulás és a választási reform kérdésében is. Politikailag és gazdaságilag egyaránt mozgalmas ősz vár most az országra, annál Is inkább, mert akkor kerül sor az új költségvetés megvitatására, valamint a bécsi községi választások­ra ls. 1964. augusztus 6. * (Jj SZÓ 3

Next

/
Thumbnails
Contents