Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)
1964-08-06 / 217. szám, csütörtök
Košicei üzemek az SZNF tiszteletére Az üzemek és gyárak dolgozói munkasikerekkel készülnek megünnepelni a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját. A sikeres félévi tervteljesítés után több szervezési előkészületet tettek a harmadik negyedév feladatainak fokozására, a munkatermelékenység növelésére és az önköltség csökkentésére. A Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozói a szocialista munkabrigádok kezdeményezésére elhatározták: versenyt indítanak a Szlovák Nemzeti Felkelés üzeme cím elnyerésére. Az adott szót tettek követték. A Vasmű gyártási tervét 122 százalékra teljesítették, a munkatermelékenység pedig 146 százalékra emelkedett. Ugyanakkor az önköltségek 95 százalékát merítették csak ki. Újabb felajánlást (ettek, hogy a harmadik negyedévben a megrendelt gyártmányokat határidő előtt szállítják, minimumra csökkentik a selejtet, valamint tovább fokozzák a munka termelékenységét. A Kelet-szlovákiai Gépgyárban a dolgozók 93 százaléka — 32 szocialista munkabrigád, 9 műhely, 4 üzemrész — versenyez a Szlovák Nemzeti Felkelés üzeme cím elnyeréséért. Meghalt Mária Rázusová-Martáková (CTK) — Tegnap a délelőtti órákban a brotlslavn! állami szanatóriumban hosszú síilyos betegség után 59 éves koráhan meghalt Mária Rázusová-Martáková, érdemes művész. Irodalmi tevékenysége nagyon gazdag és sokoldalú veit. Legnagyobb jelentőségűek gyermekversei és meséi. Ezenkívül drámákat és verseket írt. Műfordítói tevékenysége is jelentős. A francia és orosz irodalom remekműveit ültette át szlovák nyelvre. A kollektív és egyéni kötelezettségvállalások eredményei máris mutatkoznak. A Kelet-szlovákiai Gépgyár az év elejétől nemcsak teljesítette a teljes termelési tervet, hanem több mint tízmillió koronával túl ls szárnyalta. Az árutermelést és az exporttervet is jóval túlteljesítette. A munkasikereken felbuzdulva újabb felajánlást tettek a minőség megjavítására és az anyagmegtakarltásra. Kötelezettségvállalásukat 11 üzemi, 67 kollektív és 102 egyéni vállalással támasztják alá. Üdvözlő távirat Köztársaságunk elnöke dr. Vietor Paz Extenssoronak, a Bolíviai Köztársaság elnökének táviratban fejezte ki szerencsekívönatait Bolívia függetlenné nyilvánításának évfordulóján. Ülésezett a Nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága (ČTK) — A Nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága tegnapi ülésén megvitatta „A nemzeti bizottságok továbbfejlesztése" című, előkészületben levő dokumentum alapelveit. A dokumentum a területi tervezés, a komplex körzetfejlesztés problémáival s a kerületek, járások ós városok, illetve községek távlati tervezése problémáival foglalkozik. Az említett alapelveket előadó Ján Latner képviselő s a többi jelenlevő elsősorban a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó vállalatok eddiginél hathatósabb irányítására és tervezésére vonatkozó javaslattal foglalkozott. Az ülésen Bohuslav Lastovička, a. Nemzetgyűlés elnöke is részt vett. Amerikai repülőgépek bombázzák a VÖK kikötőit A laterna Magika ragyogó sikere az USA-ban A New Yorkban vendégszereplő Laterna Magika nemcsak a nézőközönséget nyerte meg, hanem a kritikusokat is. New York hat legnagyobb példányszámban megjelenő napilapja közül öt a legnagyobb dicsérettel nyilatkozott a Carnegie Hallban hétfőn megtartott bemutatóról és csupán egy röviden •k A nnvékyi III. viilamosmübcn tegnap egy emelődarú szétszedése közben halálos baleset történt. Ondrej Limel, a Priemstav dolgozója a helyszínen meghalt, egy további dolgozó súlyosan és három munkatársuk könnyebben megsebesült. •k Az Indiai Lapkiadővállalatok Országos Szövetségének küldöttsége, amely K. L. Ktipura főtitkár vezetésével több szocialista országba utazik, tegnap rövidebb látogatásra Csehszlovákiába érkezett. •k A dél morvaországi kerület pirotechnikusai augusztus első napjaiban nagy mennyiségű, a világháborúból felmaradt lőszert tettek ártalmatlanná. A lőszerek többségét gyerekek fedezték fel és időben figyelmeztették a biztonsági szerveket. Kertészeti szakképesítést nyerhetnek A karvai magyar nyelvű kertészeti szakiskola igazgatósága felhívta a mezőgazdasági dolgozók figyelmét, hogy még jelentkezhetnek az 1964 szeptember elsején kezdődő kétéves Iskolára. A hallgatók üzemszervezésben, gyümölcs-, virág- ás dísznövénytermesztésben, valamint szőlő- és növénytermesztésben szerezhetnek szakismereteket. A jelentkezési korhatár 17—45 év. A tanulók teljes ellátásban és szociális támogatásban részesülnek. Bővebb felvilágosítással szolgál az Iskola igazgatósága. Cime: Poľnohospodárska majsterská škola, Kravany nad Dunajom, okres Komárno. lap tett említést bizonyos fogyatékosságokról. Tény, hogy külföldi művészegyüttes ritkán részesül az Igényes New York-i közönség és kritika oly kedvező fogadtatásában, mint a Laterna Magika, amely Offenbach „Hoffmann meséi"-vel és a „Variációkkal" kezdte meg amerikai vendégszereplését. A New York Journal American az együttes „lenyűgöző kombinációit" dicséri. Hasonló értelemben írt a World Telegram and Sun című napilap is. Allén Hughes, a New York Times neves kritikusa csodálattal nyilatkozott az együttes kimagasló teljesítményeiről, a színészek, a filmek, a magnetofonszalagokról közvetített zene tökéletes összjátékáról. A New York Post különösen a műszaki tökéletességet, az egyes jelenetek szellemességét és a képek szépségét dicséri. A New York World Telegram and Sun hosszú, apró részletekre kitérő cikkben igyekszik az olvasóknak megmagyarázni az „eredeti és zseniális Laterna Magika" művészetének elveit. A Journal American a Laterna Magikát a legjobb értelemben „háromporondos cirkuszhoz" hasonlította, ahol a néző nem tudja, mit figyeljen meg előbb a bámulatba ejtő jelenetekből. (CTK) Bányavíz Karvinán (ČTK) — A karvlnái Csehszlovák' Hadsereg Bányában a kedd reggeli műszak dolgozói bányafolyósó hajtása közben kőzetet robbantottak, A folyosóba váratlanul víz ömlött a régi, elhagyott aknákból. A bányavíz elárasztotta a tárna legalsó emeletének egyes részelt. A mentőcsoportok haladéktalanul beavatkoztak és kivezették a bányászokat a veszélyeztetett helyekről. A bányavíz beömlése még kedden délután megszűnt. A bányászok azonnal megtették az előkészületeket a jővesztés folytatására. Tegnap ismét megkezdődött a jővesztés. A bánya vezetősége közölte, hogy a bányászok az Ideiglenes kiesés ellenére is teljesítik tervfeladatalkat. (Folytatás ai 1. oldalról) hirdetik, hogy a három észak-vietnami torpedónaszád minden előzmény nélkül az amerikai hajóra támadt. Ilyen hazugságokkal akarják álcázni provokációjukat és azt, hogy megsértik a Vietnami Demokratikus Köztársaság felségvizeit és légiterőt. A nyilatkozat befejező része kiemeli, hogy a provokációk következményeiért teljes mértékben az amerikai kormányt terheli a felelősség. Johnson bejelentette a VDK elleni „megtorlásokat" Washington (ČTK) — Johnson amerikai elnök kedden beszédet tartott a televízlóban és rádióban, melyben közölte, hogy a Tonkini-öbölben, nem messze az észak-vietnami partoktól újabb incidens volt. Az elnök kijelentette, hogy a VDK torpedónaszádjai támadtak a Maddox és C. Turner Joy amerikai torpedórombolókra Az amerikai hajók válaszolva a támadásra tüzet nyitottak és két naszádot elsüllyesztettek. Johnson bejelentette, hogy mialatt beszédét mondja, az amerikai repülőgépek akciókat valósítanak meg a torpedónaszádok és támaszpontjaik ellen. Közölte, hogy a kongresszus vezető politikusaival tárgyalt a helyzetről és megbízta a külügyminisztert, tájékoztassa valamennyi államot az Egyesült Államok álláspontjáról. Stevensont, az Egyesült Államok állandó ENSZ képviselőjét megbízta, kérje a Biztonsági Tanács összehívását, hogy megvitassa a Tonkini-öbölben történt incidenst. Az elnök kijelentette, hogy az amerikai kormány célja a délkelet-ázsiai szabadság támogatása és a béke megvédése. További amerikai erősítések Dél-Vietnamban Saigon (ČTK) — Az amerikai parancsnokság a Tonkini-öbölben történt második incidens után újabb erősítéseket vezényelt Dél-Vietnamba: a Fülöp-szigeteken lévő F. 102 lökhajtásos vadászgépeket küldték oda. Az első már meg is érkezett. Az amerikai és dél-vietnami katonai vezetők Saigonban lázas tevékenységet fejtenek ki. Taylor amerikai nagykövet Khanh miniszterelnökkel, Westmoreland tábornok, a DélVietnamban állomásozó amerikai fegyveres erők főparancsnoka pedig a dél-vietnami hadügyminiszterrel tárgyalt, majd a dél-vietnami kormány rendkívüli ülést tartott. Lehetséges, hogy Dél-Vietnamban a napokban rendkívüli állapotot hirdetnek ki. A Dukla-hágó felé... Egyre több a turista, szinte napról napra hosszabb a gépiárművek sora, s az irány, hazánk északkeleti csücske Különösen a következő hetekben várnak az eddiginél lóval több látogatót - közöttük Igen sok külföldi vendéget — Svídnlkre, Medzllaborcére, Kalinovra és Bardejovra ls. E városokban, no meg közvetlenül a Duk lal-hágó térségében fogják megrendezni a hágóén lezajlott küzdelmek 20. évfordulójának ünnepségeit. Svidniken lesz az ünnepségek köz pontja Csinosítják a várost, rendbe hozzák és korszerűsítik szállodáját, bővítik a szabadtéri színpadot, ahol a számos kulturális rendezvényen és népi tánccsoportjaink fellépésein kívül nemzetközi sportrendezvényeket bonyolítanak le. Gondoskodnak róla, hogy a várt csúcsforgalom ne érje felkészületlenül a vendéglátóipart. Tataroztatják a vendéglőket, közvetlenül az országhatár mentőn új éttermet létesítenek, amelyből gyönyörű kilátás nyílik a vadregényes vidékre, az egykori harcok színhelyére. Ugyancsak a közelben levő kilátótornyot ls rendbehozzák, hogy a környék e legmagasabb pontjáról minél több látogató végigtekinthessen a gyönyörű környéken, ahol országunk legnagyobb — szabadban elhelyezett — múzeumát létesítették. (tä) Összejönnek a partizánok A košicei járásban teljes ütemben haladnak a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója megünneplésének előkészületei. Már augusztus 23- és 24én Mecenzéfen összejönnek a Thälmann-partlzáncsoport volt tagjai, valamint az SZNF további részvevői, A községben emléktáblát lepleznek le. Száznegyven volt partizánt az SZNF, emlékérmével tüntetnek ki. Megemlékeznek továbbá arról a huszonkilenc mecenzéfi partizánról ls, akik a fasisztaellenes harc áldozatai lettek. Egy nappal később a košicei Művészet Házában a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének kerületi és járási bizottsága tart ünnepi ülést. Augusztus 29-én a Felszabadítók terén koszorút helyeznek az elesett hősök emlékművéhez ós a Kukorellyemlékműhöz a temetőben. Délután a szabadtéri színpadon manlfesztáclóra jönnek össze Košice dolgozói. A kultúrműsor keretében fellép az ungvári Verhovina és a Csarnlca együttes. Az ünnepség tűzijátékkal fejeződik be, s este a város körül partlzántüzek lobognak majd fel. Az ünnepségeket — a dolgozók és az Ifjúság összejövetelével — augusztus ~--án Dargón fejezik be. Mató Pál, Košice Távtanulók figyelmébe A Szenei Magyar Tannyelvű Altalános Középiskola Igazgatósága értesíti a munkaviszonyban álló és tovább tanulni óhajtókat, hogy az iskolában kellő jelentkező esetén az idén ls megnyílik a dolgozók esti tagozata. A tanulmány 3 évig tart és érettségivel fejeződik be. jelentkezhetnek mindazok, akik 18. életévüket betöltötték és vagy a régebbi nyolcéves Iskolát vagy a mostani alapfokú Iskola 9. évfolyamát sikerrel befejezték. Akinek megvan a régi négyéves polgári Iskola, vagy a volt gimnázium alső osztályának elvégzéséről szőlő bizonyítványuk, vagy ezzel egyenértékű más előképzettségük, szintén jelentkezhetnek. A felvételi kérvényeket augusztus 25-ig kell az iskola igazgatóságához beküldeni. Az erre vonatkozó nyomtatványt — szóbeli vagy IráKis kérelemre — az Iskola Igazgatósága'az érdeklődőknek megküldi. Khanh dél-vietnami miinszterelnök kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja az Egyesült Államok intézkedéseit a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A dél-vietnami rendőrség is fokozta tevékenységét. Még szigorúbban ellenőrzi a haladó szellemű közéleti személyiségeket. Amerikai repülőgépek észak-vietnami kikötőket bombáztak Washington (ČTK) — McNamara amerikai hadügyminiszter sajóértekezleten bejelentette, hogy amerikai repülőgépek bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság torpedónaszádjainak támaszpontjait. McNamara közölte, hogy az amerikai légierők repülőgépel 64 támadást Intéztek az észak-vietnami tengerpart ellen. A hadügyminiszter állítása szerint a vietnami fegyveres erők 25 torpedónaszádját semmisítették meg. Továbbá bejelentette, hogy két amerikai repülőgépet lőttek le és további kettőt megrongáltak. A provokációkért az Egyesült Államokat terheli a felelősség Hanoi (ČTK) — A vietnami néphadsereg főparancsnokságénak képviselője egy Hanoiban tartott sajtóértekezleten tiltakozott a Vietnami Demokratikus Köztársaság amerikai megtámadása ellen. A képviselő bejelentette, hogy tegnap — helyi időszámítás szerint — a déli órákban újból amerikai repülőgépek bombázták Nghe-An tartományt. A vietnami néphadsereg tegnap önvédelemből egy repülőgépet lelőtt és egyet megrongált. A délutáni órákban újból amerikai repülőgépek hatoltak Hon-Gay város fölé. Az előzetes jelentések szerint a vietnami csapatok ennél a támadásnál egy repülőgépet lőttek le. A VDK hadseregének képviselője hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és dél-vietnami bábjai az utóbbi időben fokozták provokációjukat Észak-Vietnam ellen. A vietnami További zavargások Jersey Cityben New York (ČTK) — Jersey Cityben már harmadik napja folynak a faji zavargások és az összetűzések a rendőrséggel. Eddig 20 négert tartóztattak le és 42 személy sebesült meg. Ezúttal fényes nappal került sor az Incidensekre és olyan városnegyedben, melyben kizárólag fehérbőrűek laknak. Számos helyen tüzet gyújtottak. A néger negyedekben állandóan fegyveres rendőrök cirkálnak. Whelan, a város polgármestere kijelentette, hogy a faji zavargások elérték tetőpontjukat. A legújabb jelentések szerint tegnap délelőtt a városban nyugalom volt. A rendőrségnek állítólag sikerült a rendet helyreállítania. Faji ellentétek az amerikai hadseregben London (ČTK) — A faji zavargások nemcsak az Egyesült Államok területére korlátozódnak, de a külföldön állomásozó amerikai hadseregben ls megnyilvánulnak. Ezt bizonyítja a nyugatnémet Hanau területén állomásozó amerikai csapatok fehér bőrű és néger katonáinak összetűzése. A Datly Herald szerint a helyzet olyan komoly volt, hogy véres összetűzések veszélye lépett fel. Az amerikai katonai rendőrség készültségben volt. Az Intézkedések ellenére sem sikerült megakadályozni a kisebb összetűzéseket. Egy fehér katona életét vesztette. A DUBNÖI Atomkutató Intézetben nemzetközi értekezlet kezdődött, melyen 31 ország több mint ötszáz fizikusa vesz részt. A konferencián a gyakorlati és kísérleti kutatások legutóbbi két év alatt elért eredményeit értékelik. (ČTK) AHMADABADBAN, Északnyugat-Indiában zavargásokra került sor. Negyven személyt letartóztattak. A lakosság az árak emelése ellen tiltakozott. Egy rendőr életét vesztette, többen megsebesültek. (ČTK) A CEYLONI kormány utasítására hadianyagokat szállító amerikai repülőgépek nem szállhatnak le Ceylon repülőterein és amerikai hajók nem horgonyozhatnak a ceyloni kikötőkben. Ez az intézkedés az Indonézia elleni akció támogatására Malaysiába küldött angol hajókra és repülőgépekre is voo&íü&a&k. (Cjfci néphadsereg parancsnoksága tiltakozik az amerikai imperializmus és a dél-vietnami rendszer provokációi ellen. A hadsereg megvédi Észak-Vietnam népét, mely békében él és dolgozik. A hadsereg főparancsnoksága kijelenti, hogy a provokáció komoly következményelért teljes mértékben az amerikai Imperializmust terheli a felelősség. Az Associated Press hírügynökség jelentése szerint a Vietnami Demokratikus Köztársaság és Dél-Vietnam határa közelében levő Da-Nang délvietnami támaszpontra tankokat vezényeltek és a dél-vietnami légierők riadókészfiltségben állnak. A hadsereg öt hadosztályában is készültséget rendeltek el. A Reuter hírügynökség saigoni tudósítója feltételezi, hogy az Egyesült Államok VDK támaszpontja elleni támadásai ideiglenesen megerősítették Khanh miniszterelnök helyzetét, aki gyakran követelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. Jól tájékozott saigoni körök szerint az amerikai támadás mentette meg Khanht a belpolitikai válságtól, mely állítólag további puccsban érte volna el tetőpontját. Az agresszió ellen tüntettek a New York-i fiatalok New York (ČTK) — Az ENSZ New York-l épülete előtt a fiatal amerikaiak háború- és faslzmusellenes szervezetének tagjai tüntettek. A tüntetés résztvevői „Szüntessétek be a délvietnami háborút! Hozzátok haza katonáinkati" feliratú transzparenseket vittek és röpiratokat osztogattak, melyeken azzal vádolják az amerikai kormányt, hogy újabb háborúba akarja sodorni az amerikai népet. Lapzártakor érkezett jelentés' A vietnami néphadsereg főparancsnokságának jelentése szerint az amerikai sugárhajtású repülőgépek folytatták a vietnami városok bombázását. A legutolsó jelentés szerint öt amerikai gépet lelőttek és hármat megrongálták. Egy amerikai pilótát elfogtak. A VDK tiltakozik Hanoi (ČTK) — Xuan Thuy, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere üzenetet küldött Souvanna Phouma laoszi miniszterelnöknek, melyben az ellen tiltakozik, hogy az Egyesült Államok a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni támadásokra használja fel Laosz területét. Az a két repülőgép, amely augusztus 1-én két ízben támadt a VDK területére, Laosz területéről érkezett. A laoszi kormány ezzel a lépéssel ellentétbe került a Laosz semlegességéről tett nyilatkozattal. A VDK kormánya tiltakozik az ellen, hogy az Egyesült Államok a VDK elleni támadásokra használja fel Laosz területét. Követeli, hogy a laoszi kormány tartsa be a genfi egyezményeket és tartsa tiszteletben a Vietnami Demokratikus Köztársaság szuverenitását. Csehszlovák küldött felszólalása az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának ülésén Genf (ČTK) — A tanács szociális bizottsága a szociális fejlődés kérdéseiről tárgyalt. A szocialista országok küldöttel ezzel kapcsolatban bírálták az ENSZ ezen a területen kifejtett tevékenységét. Ludék Handl Csehszlovák küldött beszédében hangsúlyozta a gazdasági és szociális tényezők összefüggését és felhívta az ENSZ szerveit, hogy a kulcsfontosságú problémákra összpontosítsák figyelmüket. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a földreformok, az Iparosítás szociális kérdéseire, a nemzeti jövedelem igazságos elosztására, az állam feladatára, a leszerelés szociális problémáira stb. A VDK támogatja egy nemzetközi értekezlet összehívását Hanoi (ČTK) — Xuan Thuy, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere jegyzéket küldött Gromiko szovjet külügyminiszternek, melyben kijelenti, hogy a VDK kormánya teljes mértékben támogatja a szovjet kormány Javaslatát a 14 állam értekezletének összehívására. Az értekezleten megtárgyalnák, hogyan lehetne biztosítani a Laoszról hozott genfi egyezmények betartását. A jegyzék hangsúlyozza, hogy a VDK mindig betartotta az 1962-ben kötött genfi egyezményt. Az Egyesült Államok nyíltan beavatkozott Laosz belügyeibe, s a VDK elleni provokádlÁna üasauAUí tel Laosz toriUefttt. ÚJ SZÓ 2 * 1964. augusztus 6,