Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)
1964-08-27 / 238. szám, csütörtök
Megérdemelték a kitüntetést D amásd előretör ... Damásd a lövő szövetkezete — állapították meg sokan a lévai járásban. Ügy látszik nem alaptalan ez a vélemény. Való igaz, a közel nyolcszáz hektáros szövetkezet fennállása Óta eltelt tizenöt év alatt egyre szebb eredmények elérésével hívta jel magára a Garam-menti táj és a széles környék figyelmét. A szövetkezet vezetői tagjait azonban nehéz szólásra bírni, hogy a közös gazdálkodás megalapozásáról, módozatairól beszéljenek. Dekický Mihály napbarnított arcú, termetes elnök sem közlékeny, szinte harapófogóval kell kihúzni belőle minden szót. — De minek is beszéljek? Határunk képéből, az istállókban, ólakban gömbölyödő állatállományunkról bárki megállapíthatja, milyen színvonalon állunk, s hogyan haladunk. Igen tartózkodó az elnök. Arcvonásai elárulják, nincs a legjobb kedvében. Tagadhatatlan, évekkel ezelőtt újságokban, rádióban számtalanszor beszéltek róluk, már akkor is, mint példás szövetkezetet emlegették. Rövid cigarettaszünet után felolvad köztünk a kezdeti bizalmatlanság légköre, s az elnök beszélni kezd: — Most sem vagyunk rosszabbak, mint évekkel ezelőtt. Am jobbak is lehetnénk. Persze ezt sok minden befolyásolja, de főképpen a hosszan tartó nyár vég' szárazság Van egy 130 hektáros öntözőberendezésünk. Ml haszna azonban, ha nem használhatjuk. A Nyitrai. Áramelosztó Vállalat egy éve hiteget bennünket, de még a mai naoig sem kapcsolták be az áramot. Mindössze hatméteres kábel lefektetésére és bekötésére lenne szükség, a szivattyúk bőségesen ellátnák vízzel az öntöz' váró területeket? — Tettek e már lépéseket a szerelési munkák elvégzésének érdekében? — Hogy tettünk e? Egy álló eszten'deje állandóan járjuk a hivatalokat, senki sem hallgat meg bennünket. Ma pedig egész délelőtt egy széles körű bizottság itt a helyszínen tárgyalta meg a áramszolgáltatás kérdését. — Milyen döntést hozott a bizottság? Csupán megállapították a helyzetet, egyébként konkrét eredményre nem jutottak, holott becslések szerint eddig több mint félmillió kára van a szövetkezetnek az áramelosztó vállalat felelőtlen magatartása miatt. M egértettem a vezetőség bizalmatlanságát, dehogy miért oly hallgatagok, azt magamnak sem tudtam megmagyarázni. A közös munka eredményei a falu fejlődésén ls lemérhetők. Minden második háztetőn TV-antenna hirdeti a dolgozó Bővül haüenyésztésünk A közép-szlovákiai kerületben — az erre alkalmas helyeken — a következő években Jelentős mértékben fokozzák a haltenyésztést. Radvan mellett már az idén megkezdték néhány halastó kiépítését s az év végéig még Banská Bélán és Nitrianské Pravnon is megindulnak a munkálatok. A közeljövőben a kerületben 17 halastavat létesítenek, vagy újítanak fel 32 hektár területen. parasztok megváltozott életét. A szövetkezetesek közül több mint húszan új családi házat építettek, rengeteg motorkerékpár, vagy hat személyautó gördül ki ? régi és az új portákról. A damásdiak nem dicsekvő emberek — erről meggyőződhettem — pedig eredményeik után méltán lehetnének büszkék a jól megalapozott, belterjesen gazdálkodó tizenötéves szövetkezetükre. A megalakulás kezdeti éveitől gondos gazda módjára bánnak a földdel, talajerőgazdálkodásukat a nevesebb EFSZ-ek is megirigyelhetnék. Ez idén — noha az időjárás nem nagyon kedvezett a gabonának — búzából 29, árpából viszont 30 mázsás termést takarítottak be hektáronként. Hogy kalászosaik annyira bírták a szárazságot és a kánikulában sem sültek be, ezt egyebek között a he'.yes agrotechnikának és a mélyműveléses rendszer érvényesítésének köszönhetik. Z ima Mihály zootechnikus, az állattenyésztésben elért eredményeiket ugyancsak nem rejti véka alá. Árutermelési tervüket, állam iránti kötelezettségüket ebben az ágazatban is magasan túlteljesítették, a felkelés jubileumi évfordulója tiszteletére tett felajánlásainak ts becsülettel 3lege< tettek. A szép szavak hitelességéhez természetesen hozzátartoznak a bizonyító adatok, melyek nem hagynak kétséget a kíváncsi látogatóban, meggyőzően beszélnek a szövetkezet gazdáinak rendkívüli szorgalmáról. A telepen húzódó, külsőleg is csinos 2-es számú istállóban az Antalházaspár a fejőstehenek esti ellátására készülődik. A fért színültig megtölti a csilléket takarmánnyal és az éhes jószág vályújába öntöaeti. Erzsi, a feleség, n fejőberendezéssel bíbelődik. Amint a trágya kikerül az istállóból, megkezdődik a fejés. — Mennyi a napi fejéshozam? — ... ?• 'A fejőnő elkomorodik, úgy látszik nem számolt a kérdéssel. Kis zavar után azonban szívesen válaszol: — Jelenleg jó takarmányt etetünk, no meg legelőre is kijárnak a tehenek, 10,5 litert adnak állatonként... A zootechnikus fejbólintással jelzi a fejőnő igazát, s ő is belekapcsolódik az eszmecserébe. — A 10,5 liter csupán a nyári hónapok átlaga. Egyébként az év elejétől 7,43 literes átlagot mutathatunk ki. Nem a legjobb, inkább közepes eredmény. 'A tejhozam valóban csak közepes eredmény. Persze az értékelés nagyobb súlyt nyom a mérlegen, ha egyúttal a tej kitermelésének költségeiről ts tájékozódunk. A damásdiak 1.80 koronáért állítják elő a tejet, ami azt jelentt, hogy nem termelnek ráfizetéssel, noha a hétliteres átlag mellett bizony kevés a nyereség. M á? a helyzet a szarvasmarha- és a sertéstenyésztésben. A hízómarhák naponta átlagosan 1 kilogrammot szednek fel, a sertések súlygyarapodása viszont eléri a napi 68"dekás átlagot. A súlynuaraptidás értékét növeli az a tény. hogy alig négy és fél mázsa abraktakarmány feietetésével 10C kilogramm tiszta súlyt érnek el a hízósertéseknél. Az adatok ismeretében az önköltség kiszámítása sem okozhat nagyobb fej-, törést. Szívesem jegyeztem fel az erről szóló adatokat. A marhahús kilogrammja 9,35 koronájába, a sertéshúsé 6,4 f koronájába kerül a szövetkezetnek, és a közös gazdálkodás egyik legjövedelmezőbb ágát képezi. Burtk Valerián könyvelő, az elnökkel ellentétben igen közvetlen, bőbeszédű ember benyomását kelti. Neki is van „beleszólása" a gazdálkodás értékelésébe és az eddig folytatott baráti eszmecserébe. — Nenu kérkedésből mondom, de az állatenyésztés hasznosságának mértékéhez további adatok is szükségesek. Taprszt látaim szerint egyetlen szövetkezet számára sem lehet közömbös a fent megjelölt adatok mellett, hogy mennyibe kerül egy választott malac, vagy borjú kitermelése. Nálunk a malacoknál 16,77 korona, a választott borjaknál 192,96 korona az önköltség. Tehát erre sem fizet rá a szövetkezet. 6 úrik elvtársat csak nagy nehezen tudtam kizökkenteni a szóárkadatból, annyira belemélyedt a beszélgetésbe. Azt mondom neki; inkább beszéljen a szövetkezet gazdáiról, az emberek életéről, munkájáról és arról, hogy reggelenként hányan veszik fel a táskát, utaznak a városba megélhetési lehetőségük biztosítása után. Vendéglátóm úgy tesz, mintha nem hallotta volt. , többször is az órájára néz. Rövid lélegzetvétel után belém karol és kiinvitál az állomásra, mert az esti munkásvonat Zselízről is, Oroszkáról ts éppen e percekben fékez az indóháznál. A kocsik lépcsőjén néhány bevásárló fejkendős asszony, fiatal leány, talán hat munkáskülsejű utas szállt le c vonatról. -—• Hát a többiek? — A többiiiieek? — csodálkozik kérdésemen a könyvelő. — A többiek mind Idehaza dolgoznak a szövetkezetben, hiszen annyit az iparban sem ker snek, amennyit mi fizetünk a becsületesen elvégzett munkájukért. Egy-egy teljesítménynormára 23 korona készpénzt és 2 korona értékű természetbeni járandóságot folyosítunk. Eze.ikíJü! minden tagnak kimértük a félhektárt, ahol kukoricát, krumplit és egyebeket termelhetnek. £ qy ideig szótlanul ballagtunk a szövetkezet irodehelyisége felé. Átgondoltam, értékeltem a lá-. toítakat, s összehasonlítást eszközöltem a hallottakkal. Bennem is megszilárdult a meggyőződés: nem hiába kapták a Szlovák Nemzet Felkelés Szövetkezete büszke címet a damásdiak. SZOMBATH AMBRUS Ők is segítenek Az alsószecsei szövetkezet a napokban fejezte be egy korszerű silóverem építését. A gödör kétrészes, középen betonjárdával. A silótérség építésével 750 köbméter lédús takar mányt tárolhat állatállománya számá ra a szövetkezet A Kis Gyula vezette építkezési csoport tagjai megérdemlik a dicséretet. (Kúcs Gy. leveléből) Az ígeret szép szo Ha két héttel ezelőtt egy idegen végignézett volna a gerencséri szövetkezet határán, egy elgyomosodott parcellán bizonyosan megakadt volna a szeme. „Hogyan, ez a szövetkezet annyira elhanyagolja földjeit?" Az embermagasságig érő gyomtáfy lán a szövetkezet eperindái fulütvrlottak, várták a vrzetőség és & tagság beavatkozását Igíra, annak idején még folyt az aratás, a szövetkezet minden erejét a gabona betakarítására összpontosította. A vezetőség egyébként — látva a helyzetet — a következőképpen oldotta meg a kérdést. A helyi leadón keresztül felhívták a község fiataljait hogy nyújtsanak segítő kezet az eper gyomtalanításához és kapálásához. Tekintetbe véve a sorok hosszát és az elgyomosodás fokát, 50 koronát helyeztek kilátásba soronként! A felhívásra több 14—15 éves fiú és leány jelentkezett, munkába álltak és a tűző napon reggeltől estig szakadatlanul folyt a hare a gyom ellen. A szövetkezet vezetősége elégedett volt az elvégzett munkával, csakhogy . . és ezután kezdődött a vita. Fizetéskor a vezetők már nem beszéltek olyan mézes-mázos szavakkal, mint amikor munkára szólították a fiatalokat. Ötven helyett csak harminc koronát fizettek, mondván, hogy többet nem adhatnak. Az ifjú brigádosok bánatos képpel, szomorúan vitték haza „keresetüket" Csak természetes, hogy ezután nem veszik komolyan a szövetkezet vezetőinek ígéretét, akik csalókapéter módjára bántak el velük. Ilyen és hasonló módszerekkel bizony nem szerezhet ifjakat a szövetkezet, sőt azokat is eltaszítja magától akik eddig érvényesülési lehetőségként a mezőgazdaságot választottá k" Nagy László, Nyitragerencsér Dscembsr 20-ig! (mor) — A Pezinoki Erdőgazdaság Ipolysági üzeme kedden délelőtt kapta meg az SZNF 20. évfordulója üzeme büszke címet. Az ez alkalomból rendezett ünnepségen Slaný Martin erdőmérnök, az üzem igazgatója elemezte az elért eredményeket Az üzem dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy évi termelési terviik mlnden . mutatóját december 20-ig teljesítik. Biztosíték rá a dolgozók egyéni és kollektív felajánlása, valamint a négy szocialista munkabrigád. Három az ünnepségen kapta meg a megtisztelő címet. További négy kollektíva még versenyez a címért. Délután a résztvevők Beluion megemlékeztek az SZNF hőseiről, közöttük Mironyov őrnagy partizáncsoportjáról is. A csoport 1944ben azon a területen harcolt, melyen ők ma szívós szorgalommal kiváló munkaeredményeket érnek el. Hálából emléktáblát helyeztek el azon a helyen, ahol egykor a csoport parancsnoksága tartózkodott. Hl" ül iiiííil e umu Vadmacska kóborolt e napokban Košická Nová Ves községben. Megtámadta és megharapta Mária Ondovát é«4 Mária Kandáčovát. Jozef Kavečanský helybeli vadásznak sikerült a vadmacskát leteríteni. Tűzijáték-robbanóanyag repült a levegőbe Atlatlauaca mexikói város közelében. A robbanás következtében tűz ütött ki 38 személy meghalt, többen megsebesültek. A Žd'ár nad Sázavou-i Gépgyár és Öntöde több szerelője utazott e napokban a Szovjetunióba, ahol a cserepoveszi új dróthuzal-hengerdéjének a žcfári üzemben gyártott gépi berendezéseit szerelik össze. Csupán ez év júliusában csaknem 38 000 gépkocsit loptak el az USAban. Hivatalos jelentés szerint kolerát állapítottak meg Tokiótól mintegy 30 mérföldnyire délkeletre. A kolerának eddig csupán egy halálos áldozata van, de a toklói olimpia szervező bizottsága elhatározta, hogy elrendeli az olimpia rendezőinek és közvetlen résztvevőinek — mintegy 70 000 személynek — kolera elleni beoltását. A Magas-Tátra alján, Stará Lesná közelében 13 farkas támadott meg egy juhnyájat. A farkasok 12 juhot szétmarcangoltak. A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója alkalmából rendezett sorsjáték sorsolása augusztus 28-án lesz Badinban, a Banská Bystrica-i járásban. Még ez idén megkezdődik a kežmaroki Tatralan textilgyár dolgozói 150 ágyas munkásszállójának építése. 3 millió különleges légyre van szüksége az egyik St. Louis-i vegyipari vállalatnak. A legyekben állítólag olyan vegyszer van, amelyet rákkutatáshoz használnak. A dolgozók bratislavai középiskoláján (Vazovova 38) az esti tanfolyamok I—II. osztálya számára szeptember 3-án 14 órakor, a III. osztály számára ugyanaznap 16 órakor kezdődik az oktatás. A levelező hallgatók és a katonai tanfolyamok hallgatói szeptember 4-én 14 órakor kezdik meg az új tanévet. , Hlohovecen kedden adták át a forgalomnak a Vág partjait egybekötő új vasbeton hidat, amelyet a Doprastav építővállalat dolgozói 36 nappal a kitűzött határidő előtt építettek. Palacsintaevő-bajnokságot rendeztek a franciaországi Leusben. A győztes Jean Bagalaen 28 éves fiatalember lett, aki 37 palacsintát evett meg. Az első díj egy ezüst palacsintasütő volt. Gazdag termést érlelnek a szőlőtőkék A KAPÁLÁS, permetezés, kötözés után elcsendesedtek a szőlők, itt az érés időszaka. Októberben aztán ismét benépesednek a domboldalak, szüretelők vidám kacajától, nótázástól lesznek hangosak a szőlőhegyek. Milyenek a kilátások? A nyitrakörnyéki szőlőtermesztő szövetkezetek, állami gazdaságok vincellérei hektáronként átlag 90 mázsa fölötti rekordtermésre számítanak. Kérdés persze, hogy a rothadás — mely a lisztharmat egyik veszélyes betegsége — mennyire szó] bele a fürtök fejlődésébe. A kártevők ellen állandóan védekeznek, hatásos vegyszerekkel óvják a termést. Modra, Pezinok és Júr lankáin ugyancsak gazdag szőlőtermésre van kilátás A meredek lejtőkön főleg Müller-Thurgau, olaszrizling és zöldszilváni fajtákat érlel a nyárvégi napsugár. E borok különböző borversenyeken méltán képviselték a Kis-Kárpátok szőlősgazdáinak jó hírnevét. A termés a tokaji körzetben Is túlszárnyalja a sok évi átlagot és a kereskedelem az idén gazdag választékkal elégítheti ki a vásárlók igényeit. Nézzük azonban közelebbről, hogyan készültek fel pincegazdaságaink az új termés fogadására. Bárkitől érdeklődtünk a pincészetek képviselői egyértelműen kijelentették, hogy jelenleg is sok bort raktároznak, készleteik veszélyeztetik az új termés elhelyezését. A helyiségek szűk befogadóképessége tehát komoly gondokat okoz az állami pincegazdaság dolgozóinak. A másik oldalon ugyanakkor azt tapasztalhatjuk, hogy borfajtákból nincs elég választék az elárusítóhelyeken és a vendéglátó iparban. Mi ennek az oka? A BORÁSZATI ÜZEMEK eddig csupán a gyéren keresett drágább borokat hbzták forgalomba, az olcsóbb fajták csaknem mindenütt hiányoztak a pultokról Ez méltán váltotta ki a fogyasztók elégedetlenségét. — A napokban azonban az olcsóbb, a 11 koronás borokat is forgalamba hozzuk s ezzel helyet szorítunk az új termésnek — tájékoztattak az illetékesek. A választ helyesnek tartjuk, mégis el kell gondolkozni a szőlőfelvásárlás jövőbeli helyzetéről. Az Idén Szlovákia borvidékein további 1700 hektárral bővítik a szőlőket. Ha tehát a borgazdálkodásban a jövőben is az eredeti elképzelésekhez ragaszkodnak, tényleg nehezen tudjuk elhelyezni a nagyobb termést. Egyébként a Bratislavai Borászati és Szőlészeti Kísérleti Intézet tudományos dolgozói az új telepítési módszerekről, a tőke termőképessége fokozásának kísérleti eredményeiről tett nyilatkozatukban a szőlők nagyobb mérvű telepítése mellett foglalnak állást. A KIS KARPÄTOKBAN, Zoboralján és Tokaj vidékén legjobban bevált tőkeforma a vízszintes, alacsony kordművelés. Ezzel a módszerrel fehér burgundiból, rizlingből és szilvániból 70 mázsát sikerült termelni hektáronként. Ennek ellenére a tőkék termőképességót nem használják ki teljes mértékben. A most folyó kísérletek célja: az agronómiai módszerek további tökéletesítésével meddig fokozhatják szőlőgazdaságaink a tőke termőképességét. A tudományos dolgozók a magas művelésű szőlő telepítését ajánlják, ahol a szokásos 15 termőrügy helyett fajtánként 25, 30, 35 rügyre metszhetik a tőkéket, ami a hagyományos megterhelés kétszeresét jelenti. A nagy megterhelést a Müller-Thurgaués a szilvánl jól bírják, 30—35 fürt van egyetlen tőkén, vagyis a szokásos fürthozam háromszorosa. A SZŐLŐTERMELŐK, a kísérleti ititézetek tudományos dolgozói a hozamok fokozásával, új telepítési módszerek bevezetésével fáradoznak. Ezt az igyekezetüket a borászati üzemeknek rugalmasabb gazdálkodással, intézkedésekkel kell támogatniuk. Jobb munkájuk a társadalom és a népgazdaság érdeke Is. (thj ÜJ SZÖ 4 * 1964. augusztus 27.