Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-24 / 235. szám, hétfő

N. SZ. HRUSCSOV, az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnöke vasárnap Jaltán találkozott J. Cedenballal, a Mongol Forradalmi Néppárt Központi Bizott­ságának első titkárával, a Mongol Mi­nisztertanács elnökével. Az államfér­fiak hosszabb ideig szívélyesen elbe­szélgettek. (CTK) A DÉL-ARÁBIAI Radfán környékén fellázadt törzsek ellen küldött brit gyarmati egységek 14 katonája el­esett. A felkelők több gépkocsit, fegy­vert és lőszert zsákmányoltak. (CTK) MONROVIÁBAN szombaton befeje­ződött az afrikai regionális csúcsér­tekezlet, amelyen Libéria, Guinea, Sierra Leone és az Elefántcsontpart államfői is részt vettek. (CTK) GÖRÖGORSZÁGBAN az Egyesült Demokratikus Baloldal (EDA) végre­hajtó bizottsága e napokban arra fi­gyelmeztette a görög hazafiakat és népet, hogy az amerikai imperialisták meg akarják akadályozni a ciprusi kérdés megoldását az ENSZ közvetí­tésével. (CTK) ALI SZABRI, az EAK miniszterelnö­ke a szovjet kormány meghívására szeptember 15-én a Szovjetunióba lá­togat. (CTK). A HOSSZAN TARTÖ szárazság ve­szélyezteti az USA gabonatermését, különösen Colorado, Kansas, Oklaho­ma, Texas. Arkansas és Louisiana ál­lamokban (CTK) A HANOIBAN szombaton megnyílt kiállítás anyaga a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság elleni agressziót és következményeit szemlélteti. (CTK) AZ USA atomenergia bizottságának képviselője közölte, hogy Nevadá­ban újabb földalatti atomrobbantási hajtottak végre. (CTK) HUMBERTO CASTELO Branco bra­zil elnök augusztus 21-1 rendelete ér­telmében kizártak a brazil hadse­regből, illetve a tartalékosok állo­mányába helyeztek 21 tisztet. Nemrég kizárták a hadseregből és megfosztot­ták rangjától Candido Aragao tenger­nagyot, a brazil tengerészgyalogság volt parancsnokát, aki az uruguayi nagykövetségen kért menedéket. (CTK) HAVANNÁBAN augusztus 22-én megindult a szovjet támogatással ké­szült gépkocsijavltó-üzem, amely ki­zárólag szovjet gyártmányú gépekkel van berendezve. (CTK) AMERIKAI SUGÁRHAJTÁSÚ vadász­gépek négy raja szombaton berepült a laoszi Khang Khay város fölötti lé­gitérbe. Ez a város a laoszi Hazafias Front által ellenőrzött terület köz­OTTAWÁBOL Montrealba robogó gyorvonattal ütközött össze pénteken egy tehergépkocsi Kanada fővárosa közelében. A baleset következtében 8 ember meghalt és 20-an megsebe­sültek. Az olasz dolgozók tízezrei búcsúznak harcos vezetőjüktől (Folytatás az 1. oldalrőt) időre félbeszakították a munkát. A carrarai márványbányák dolgozói­nak kommunista, szocialista, balolda­li szocialista, kereszténydemokrata, szociáldemokrata, katolikus és bal­oldali szakszervezeti képviselői rész­vétnyilvánítási nyilatkozatot tettek közzé. Melissana város tanácsa és Martan község tanácsa elhatározta, hogy utcát nevez el Togliattiról. Fi­renzéből közölték, hogy a tartomány­vezetőség végrehajtó tanácsának va­lamennyi tagja részt vesz Togliatti temetésén. A szicíliai parlament elna­polta keddi ülését és a palermói vá­rosi közlekedési alkalmazottak és építőmunkások szombaton rövid időre félbeszakították a munkát gyászuk je­léül. Hasonlóképpen Juttatták kifeje­zésre mély gyászukat a szardíniai, az agrigentői bányászok, a palermói ki­kötőmunkások, a catániai és siraku­zai iparüzemek dolgozói. Csehszlovákia római nagykövetsé­gének tagjai és más diplomáciai hi­vatalok képviselői vasárnap délelőtt megkoszorúzták Palmiro Togliatti ra­vatalát. Usungura (CTKJ — Az Associated Press amerikai hírügynökség tudósí­tója Usungurából, Burundi fővárosá­ból közölte, hogy a múlt hét szerdán eltűnt három amerikait az USA kor­mánya Kongó keleti részébe küldte, ahol a kongói kormány „tanácsadói­ként" tevékenykedtek. Dodd ezredes, Raltan alezredes és Mc Farlane, az USA bukavui alkonzula mindaddig Bukavuban tartózkodtak, amíg a fel­kelők egységei megközelítették, majd megtámadták a várost. Az amerikai „tanácsadók" ekkor cserbenhagyták védenceiket és a szomszédos Burun­diba menekültek. Az amerikai tisztek jelenléte Kon­A felkelők elfoglalták Lisalát Leopoldville (CTKJ — Leopoldville­bői érkezett hírek szerint a kongói partizánok elfoglalták a Stanleyvll­letől északnyugatra, mintegy 400 ki­lométernyire fekvő Lisalát — a Congo-Moyen tartomány fővárosát. \ Kanadai Kommunista Párt támogatja az SZKP javaslatát Ottawa (CTKJ — A Kanadai Kom­munista Párt Központi Bizottsága tá­mogatja a javaslatot, hogy december 15-re hívják össze Moszkvába a 28 kommunista és munkáspárt képvise­lőiből összeállított szerkesztő bizott­ságot — közölte a Canadian Tribúne című lap. gó keleti részében, további bizonyí­téka annak, hogy az amerikaiak szo­rosan együttműködnek a kongói kor­mánycsapatokkal s részt vesznek a felkelők „felszámolásában". Csontöe-ellenes tüntetés Brazzavilleben Brazzaville (ČTKJ — A brazzavil­lei amerikai és belga nagykövetség előtt szombaton több mint ezer fiatal kongói tüntető tiltakozott az USA és Belgium kongói politikája ellen. A tüntetők a következő jelszavakat kiáltozták: „Ki az amerikaiakkal!", „Ki a belgákkal!", „Ki Csombévall". A kongói szakszervezetek képviselői az említett nagykövetségeken átad­ták a szakszervezet határozatát, mely­ben a két képviseleti hivatal azonna­li és feltétlen bezárását követelik. Ezenkívül azt javasolják, hogy az af­rikai egységszervezet különbizottsága vizsgálja ki a kongói helyzetet. A fajgyűlölők zsoldosokat küldték Csombénak Johannesburg (CTK) — Az AP hír­ügynökség jelentette, hogy a leg­utóbbi két hétben a Johannesburg melletti repülőtérről több repülőgé­pen mintegy 100 dél-afrikai zsoldost szállítottak a kaminal katonai támasz­pontra. A zsoldosok küldetése, hogy a Csombe-kormányt támogassák a kongói felkelési harcokban. Ujabb hírek szerint e héten ismét néhány száz dél-afrikai zsoldos érkezik Kon­góba. Portugália az 1870. évi színvonalon Bécs (CTK) — Ahhoz, hogy Portugália átlagos nemzett jövedelme elérhesse az Európai Szabadkereskedelmi Társulás többi tagállama átlagos nemzeti jöve­delmének színvonalát — az országban nem kilencmillió, hanem alig kétmil­lió lakosnak kellene lennie — idézi a bécsi Presse című lap az EZVO Portu­gália gazdasági helyzetével kapcsolatos tanulmányát. Igaz ugyan, hogy a Por­tugáliában az egy főre jutó átlagjövede­lem 1951 és 1961 között 4 százalékkal nőtt, de az EVZO többi tagállamában ugyanazon Idő alatt 9 százalékkal emel­kedett. Az egy főre eső átlagos jövfcde­lem a dél-európai országokban ugyanis jelenleg azon a színvonalon mozog, mint a lejlett Ipari országokban 1870-ben voit. MAGYARORSZÁGI TUDÖSlTASüNK A szocialista mezőgazdaság seregszemléje Budapesten A nemzetközi borverseny győztesei • 7000 baromfi, 2000 tenyészállat. Uatvanötödször rendezik meg augusztus 28- szeptember 20-a között " Magyarországon az Orzságos Mezőgazdasági Kiállítást és Vásárt. A kiállítás főként a magyar mezőgazdaság utóbbi négy év alatt elért fej­lődését, a nagyüzemi mezőgazdasági termelést elősegítő módszereket és eszközöket, a korszerűsítés szempontfából fontos alapvető termelési eljárá­sokat Ismerteti meg a látogatókkal. Ugyanakkor több szocialista ország is szemlélteti mezőgazdasága fejlődését. • A KGST-országok találkozója Az eddigiekhez képest módosul az egyes kiállítási témák egymásközti aránya, s több új bemutatóval ls gaz­dagodik az idei kiállítás. Újszerűek lesznek a ?épjavítási, karbantartási, tárolási, csomagolás-technikai bemu­tatók. Egy 300 literes tejházat építe­nek legfontosabb helyiségelvei, beren­dezéselvei. A ház falai üvegből ké­szülnek, hogy a látogatók szemlélte­tően ismerkedhessenek a tej legkor­szerűbb kezelésével. Monumentális lesz egy 140 sertéssel üzemelő hizlal­da és a 7000 tojótyúkkal bemutatott modern tojóház. Az állami gazdaságok, tangazdasá­gok, termelőszövetkezetek 417 kiváló termékkel, s kereken 2000 tenyészál­lattal vesznek rajta részt. A szakosí­tott nemzetközi gépbemutatón csak­nem félezer legkorszerűbb mezőgaz­dasági gépet, s 1500 különféle mű­szert tanulmányozhatnak a vendégek. A magyar mezőgazdaság helyzetét, eredményeit, fejlesztési terveit doku­mentáló nagy összefoglaló képet az idén is a főpavilonban alakítják ki. Ugyanitt ismerkednek meg a látoga­tók a KGST-ben együttműködő orszá­gok mezőgazdasági kapcsolatainak új formáival és eredményeivel. A KGST-államokon kívül 14 kapita­lista cég Jelentkezett eddig, többek között Anglia, Franciaország, a Né­met Szövetségi Köztársaság és Auszt­ria. 37 ország mezőgazdasági könyv­kiadóinak részvételével megrendezik a nemzetközi könyv- és folyótratkíál­lítást. Színhelye ugyancsak a közpon­ti pavilon lesz. A pavilonok számát hetvennel nö­velik, a régieket felfrissítik, többet átalakítanak. A bemutatók céljára felhasznált terület az idén már eléri a 70 000 négyzetmétert, s ennek csaknem a fele fedett. • Hortobágyi juhászcsárda Budapesten A kiállítás egyik legkiemelekedöbb rendezvénye az augusztus 28—30-1 If­júsági Európa-bajnokság lesz, melyet a Magyar Lovasszövetség rendez. A magyar csapaton kívül 18 ország 72 lovasa áll rajthoz. Szeptember 3— 6-a között ugyancsak nemzetközi lo­vasverseny színhelye lesz a kiállítás területe. A magyar lovasbajnokságo­kat szeptember 9—20 között rende­zik meg. A budapesti nemzetközi borverseny győztes boraiból állandó kóstoló nyí­lik, s bizonyára népszerű lesz a ma­gyar tájjellegű borok pavilonja, va­lamint a nemzetközi borpincék be­mutatója, amelyen 16 ország 76 cége képviselteti magát. A Szövetkezetek Országos Szövetsége új vendéglátó­ipari pavilonjában egyszerre 800 ven­dég ízlelheti a Jellegzetes magyaros ételeket, neves zenekar muzsikája mellett kóstolgathatja a zamatos bo­rokat. A kiállítás területén hortobá­gyi Juhászcsárdát nyitnak, s a leg­híresebb alföldi szakácsok, Illetve ha­lászok állnak a bogrács mellé. • Akinek kedvez a szerencse, 600 kilós sertést nyerhet. Az idén is megrendezik a vásár te­rületén a tárgynyeremények sorsolá­sát. A főnyeremények között Trabant­Limousine gépkocsi, motorkerékpár, szobabútorok, televízió készülék, hű­tőszekrény és két tátrai utazás sze­repel. Kisorsolják a vásár sztárját, a legsúlyosabb hízott sertést, amely addig valószínűleg eléri a hat má­zsát. Szeptember 14—19 között előrelát­hatólag mintegy 20—22 ezer magyar és külföldi mezőgazdász, állatte­nyésztő, állatorvos, traktoros és gép­kezelő elméleti és gyakorlati szak­emberek vezetésével a kiállítás egy­egy részlegét csoportosan is tanul­mányozza. Ugyancsak a Földműve­lésügyi Minisztérium vezetői konzul­tációkat tartanak a program résztve­vőinek. A magyar főváros megnöve­kedett Idegenforgalma ellenére a tu­rista-színvonalon érkező bel- és kül­földi vendégek ellátására is befeje­zéséhez közeledik a felkészülés. A budapesti Országos Mezőgazda­sági Kiállítás és Vásár impozáns mé­retű seregszemléje lesz a magyar me­zőgazdaság szocialista fejlődésének, s egyben dokumentuma a szocializ­must építő országok erősödő gazda­sági együttműködésének. VÁRKUTI MIKLŰS Gagarin, Nyikolajev és felesége Tyereskova űrrepülők,. Versinyin főmar­sall, honvédelmi miniszterhelyettes társaságában. (ČTK — TASZSZ felvételi); Katonai díszszemle és a dolgozók felvonulása Bukarestben Bukarest (ČTK) — Bukarestben va­sárnap a Repülők terén tartották meg a Románia felszabadításának 20. év­fordulója alkalmából rendezett ün­nepségeket. Nyolc órakor helyet foglaltak a díszemelvényen Gheorghe Gheorghlu­DeJ, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, az állam­tanács elnöke, Anasztasz Mikojan, a szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője, a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának s a miniszterta­nácsnak tagjai, valamint a szocialis­ta országok párt- és kormányküldött­ségének vezetői. A díszemelvények mellett a diplomáciai testületek kép­viselői, a külföldi vendégek s az ün­nepségek alkalmából kitüntetett dol­gozók foglaltak helyet. Amikor felhangzott a román ál­lamhimnusz és eldördültek a tüzérségi ütegek díszlövései, megkezdődött a katonai iskolák növendékeinek, a kü­lönböző fegyvernemek, a haditenge­részet alakulatai, a motoros egysé­gek, az ejtőernyősök, harckocsi-ala­kulatok és rakétaegységek díszszem­léje. Közben szuperszonikus gépek repültek el az ünneplő tömegek fö­lött. Azután a pionírok ezrei, majd az újjongó, lelkesen éljenző tömeg, Elkeseredett diáktüntetés Saigonban Saigon (ČTK J — Több száz főisko­lás tüntetett vasárnap Saigonban. A diákok megrohanták a rádió épü­letét, mert helytelenül tájékoztatta hallgatóit a diákok képviselői és Nguyen Khanh elnök közötti tárgya­lásokról. A rádió ugyanis a valóság­tól eltérően azt állította, hogy az említett tárgyalások folyamán „kielé­gítették" a tanulmányok reformját és demokratikus szabadságjogokat köve­telő diákokat. A tüntetők csak akkor határozták el, hogy megrohanják a rádió épületét, amikor a rádió igaz­gatója nem volt hajlandó tárgyalni a diákok képviselőivel. A feldühödött tömeg erre áttörte a kivonult rendőr­ség sorfalát, benyomult a rádió épü­letébe, ahol pozdorjává törte több helyiség berendezését. dolgozók, sportolók stb. vonultak eé az emelvények előtt. Tizenhárom órakor az Internacio­náléval befejeződött a román néphad­sereg díszszemléje s a dolgozók ün­nepi felvonulása. Nem értek azonban véget az ünnepségek, amelyek hétfőn ls folytatódnak. Megnyílt a szabad Románia 20. éve kiállítás Bukarestben megnyílt a Szabad Ro­mánia 20 éve című kiállítás, amelyen több mint ezer felvétel, eredeti doku­mentum stb. szemlélteti a kommu­nista párt vezette román nép fasiz­mus elleni harcát és fegyveres felke­lését. FELSZÁMOLJAK A LÍBIAI BRIT-AMERIKAI TÁMASZPONTOKAT Tripolisz (CTKJ Az USA és Nagy-Britannia kormánya elvileg egyet ért a líbiai haditámaszpontok kiürítésével — közölte szombaton a rádióban Mahmud Muntaszir Líbia mi 3 niszterelnöke. Már júniusban elterjedt az a Hír, hogy, Líbia és Nagy-Britannia kormái nya megegyezett néhány Líbiában: állomásozó brit egység távozásáról, Az Interparlamentáris Unió Koppenhága (CTK) — Az Interparv lamentáris Unió ülésén befejeződött az általános vita a főtitkár beszámo­lójáról. Több mint hatvan ország parla­mentjének képviselői a vita során a nemzetközi kapcsolatok és a gazda­ság időszerű kérdéseivel foglalkoz­tak. A vitát a pozitív együttműködés szelleme jellemezte. Václav Škoda,, a csehszlovák küldöttség nevében üd­vözölte a vita során felmerült pozi­tív vonásokat. Hangsúlyozta, milyen veszélyt rejt az a feszültségi gócpont, mely az utóbbi időben kialakult az Egyesült Államok VDK elleni táma­dása és a ciprusi válság következ­tében. SZÉLJEGYZETÜK Micsoda találmányok! I Mióta az Egyesült Ál­lamokban egyre több gondot okoznak a faji egyenlőségért folyó mindennapos tünteté­sek, a rend őrei és a kormány hatásos ellen­szeren töri a fejét. Per­sze a négerek követelé­seinek teljesítése „nem olyan egyszerű dolog" — különösen ha a jóaka­rat is hiányzik. Ezért az Illetékesek más mó­don — mondhatnánk „klasszikus módszerek­kel" kísérlik meg útját állni a tömegtüntetések­nek. Az Ordnance című amerikai katonai lap eldicsekszik azokkal a szenzációs amerikai ta. lálmányokkal, amelyek ugyan nem fogják elő­relendíteni a technikai haladást ét az Egyesült Államoknak sem sze­reznek babérokat, de a tüntetők ellen hasz­nát veszik otthon és mindenütt, ahol a népi tömegek jogokat és szabadságot követelnek. Érdemes néhányat megemlíteni e találmá­nyokból, bizonyára úgyis kimaradnak a műszaki lapok újdon­ság-rovatából: • „Villamos gépko­csi" behatol a tünte­tők közé s aki hozzá­ér, azt erős áramütés éri. • „Arammal telí­tett vízsugár". A tün­tetők ellen eddig is gyakran alkalmazott tűzoltófecskendőket most olyan szerkezettel látják el, amely vil­lanyárammal telíti a vízsugarat, és rnár jó messziről rá lehet tá­madni a felvonulókra. • Egy másik szerke­zet olyan kibírhatatlan hangot ad, hogy min­denki elmenekül a kö­zeléből. • Egy riadóautóra szerelt különleges for­gó reflektor pedig „ideiglenesen" megva­kít ja az embereket. • A tüntetők kézre­kerítését szolgálja az a láthatatlan folyadék, amelyet ha a ruhára permeteznek, ibolyántú-. li sugaraktól fényleni kezd. • Kétféle gázt l s sí-, kerrel kipróbáltak: az egyik elviselhetetlen köhögést okoz, a má­sik, a „csillapít ó gáz" nemes névvel felruhá­zott találmány pedig állítólag elaltatja a tüntetőket. A rendőr­ségnek csak össze kell szedni őket. De elég is lesz a ta­lálmányok kincsestárát, nak felsorolásából. Any­nyi bizonyos, hogy akik ilyen széles körű ,,tudo­mányos kutatással" ké­szülnek fel a tömegek elleni harcra, azok ala­posan félhetnek .. t Ügy látszik tudják: van mitől félni é s van kitől tartam. Bravó, amerikai tech­nikai fcszi)' 1984, augusztus 24, * Ü'J SZŐ 3

Next

/
Thumbnails
Contents