Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-22 / 233. szám, szombat

Mint sa iát fiaikat A

Szlovák Nemzeti Felkelés objektív értékelése, és a fájó deformációk kiküszöbölése közben sor került a Horthy-rendszer által megszállt déi-szlovákiai terület lakossága ellenállásának, nevezetesen az e területen élő kommunisták tevékenységének feltárására is. Ezzel kapcsolatban a magyar dolgozók körében egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: ha a Horthy-fasizmus által elnyomott szlovákok szenvedéseiről beszélünk, miért nem említjük a ľu- dák fasiszták által elnyomott magyarok nehéz helyzetét? A kérdezők még mindig sajgó sebeket takargatnak, és olyan feleletet várnak, amely a Felkelés, illetve a felszabadulás utáni Időszak magyar vonatkozású problémáira is kimerítő választ adna. A kérdés jogos, s pártunk lenini nemzetiségi politikája megkívánja, hogy a múlt fájó és bántó eseményeit ne hagyjuk figyelmen kívül, hanem történelmi távlatból szemlélve, az igazságnak megfelelően értékeljük. Az objektív történelmi értékelés azonban nem alapulhat csalc egyéni emlékeken és érzéseken: a történésznek ismernie kell a korszak szellemét, atmoszféráját, tanulmányoznia kell politikai, igazgatási rendelkezéseit, a társadalmi életet tükröző levéltári okmányokat, s ez sok időt, munkát igényel. Kimerítő választ minden kérdésre egy történész nem is adhat, hiszen a szintetikus értékelés kollektív munkát igényel. De a részleges válaszokkal nem kell továbbb várni, mert ezek a válaszadás folyamatát csak meggyorsíthatják. Az egyik fontos kiindulópont csak az lehint, hogy ahogy nem ismerünk el egyetemes magyar felelősséget, kollektív magyar „nemzeti bűnhődést", ugyanúgy egyetemes magyar felmentést sem fogadhatunk el -a bécsi, illetve müncheni döntést megelőző és azt követő történelmi tények megítélésénél. Nem általánosíthatunk, nem vizsgálhatjuk a különböző társadalmi osztályok és csoportok helyzetét „magyar kisebbségi sorsközösség" szempontjából, mert más volt a sorsa a hontalan munkásnak, és más a földbirtokosnak, más a szlovákiai Magyar Párt funkcionáriusának, más a kisparasztnak stb. További kiindulópontot képez az a tény, hogy az ún. szlovák álam és a Horthy-Magyarország fasiszta elnyomása, valamint az ellenállás formái és módszerei között összefüggés és kölcsönhatás létezett, és ezeket a csehszlovák moszkvai és londoni emigráció működése is befolyásolta. Ha csak a ľudák zsandárok által üldözött magyar dolgozó szempontjából, vagy csak a Horthykakastollasok által üldözött földmunkás szempontjából vizsgálnék a helyzetet, egyaránt torz képet kapnánk. Végül tekintettel kell lennünk a fejlődés egyes szakaszaira, is, mert -rtuís volt az egyes osztályok és társadalmi csoportok helyzete 1939-ben és más 1941-ben, illetve 1944-ben. A

bécsi döntés után a megszállt déi-szlovákiai területen kb. 700 00Ü magyar remélte, hogy Magyarországon jobb gazdasági, politikai, társadalmi viszonyok közé kerül. Csak a magyar kommunisták, a CSKP volt tagjai tudták, hogy mi vár a „visszacsatolt" magyarokra a megnagyobbodott H0rthy-fasis7ta „inenyországban". De a túlfűtött nacionalista és soviniszta légkörben, a „Nem nem soha" — és a „Mindent vissza" — hugarizmus propagandájának hatása alatt a kiábrándulás és tisztánlátás ideje csak a Szovjetunió elleni támadás, illetve az első náci vereségek megtörténte után jött el. Ezzel szemben a megszállt területen élő kb. 300 000 szlovák kíméletlen nemzeti, gazdasági és kulturális elnyomás alá kerülve, az első perctől kezdve védekezésre és ellenállásra szorul a rendszerrel, szemben. Az ún. szlovák államban viszont a l'údák nacionalista propaganda aratta termését. Itt is időbe került, amíg a szlovák nép ráeszmélt arra, hogy az „önállóság" illúziójával a ľudák fasiszták a náci uralom, a hitleri szolgaság közvetett formáját álcázzák, mellyel a szlovák nemzetet a romlásba viszik. A Szlovákiában maradt kb. 70 000 magyar pedig elesett a „visszacsatolás" örömeitől, s a Csehszlovák Köztársaság beli kisebbségi sorsot, melyet 1938 ban — az öntudatos magyar dolgozóktól eltekintve — elviselhetetlennek érzett, felcserélte a durva és kíméletlen nemzeti., gazdasági és kulturális elnyomással, melyben a ľudák rendszer és a szlovákiai németség részesítette. M

agyarországon az uralkodó osztály revíziós törekvései, erőszakos magyarosító akciói, melyeket hitlerista és sajátos hungarista módszerekkel tökéletesített, a szlovák lakosságot, annak minden tárlókat és csatlósaikat elsöprő forradalom vihara azonban apolitikus, ártalmatlan, demokratikus érzelmű és antifasiszta kisembereket is elKapott. Ezzel a problémával összefüggő kérdések fejtegetése a felszabadulás utá-< ni eseményekhez tartozik, s e cikk kereteit túlhaladja. E helyütt azonban le kell szögezni, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelésben, az új köztársaságért vívott'hősies harcokban, nem-, zeti és faji gyűlölködés, mint az évekig tartó burzsoá-nacionalista és fasiszta lélekmérgezés következménye, nem került felszínre. A náci megszállók elleni küzdelmekben egymás mellett harcoltak szlovákok, csehek, oroszok, magyarok, ukránok, lengyelek, franciák stb., s a proletár nemzetköziség és a dolgozok szebo jövőjébe vetett hitük egyesítette fegyvereiket és harci elszántságukat. A magyar dolgozók közül elsősorban az öntudatos munkások, parasztok, értelmiségiek a lehetőségekhez képest és a kö. rülményeknek megfelelően részt vettek az antifasiszta ellenállásban, s ezt a történelmi tényt, a felszabadulás után hozott intézkedések tartalmának és végrehajtásának értékelésénél is tekintetbe kell venni. Vietor Márton 19B4. augusztus 22. * SZŐ 5 A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR DOLGOZÓK AZ ANTIFASISZTA ELLENÁLLÁSBAN sadalmi rétegét egyaránt érintette, s nemzeti érdekeit veszélyeztetve, kö zös ellenállásra kényszerítette. A megszállt terület, magyar lakossága természetesen nemzeti okokból nem kerülhetett ellentétbe a rendszerrel. A „felszabadított" magyarokra a feudális csökevényekkel telített „neobarokk" társadalmi, és állami élet, a politikai és polgári szabadságjogok hiánya, a szociális igazságtalanságok, a kizsákmányolás loplezetlensége, majd a gazdasági, közellátási nehézségek hatottak kiábrándítóan. A burzsoázia csekély rétege az anyaországbeliek konkurenciáját alig tudta ellensúlyozni, s politikai téren — néhány egyéni kivételtől eltekintve — nem játszott szerepet. A magyar lakosság zöme, a kis- és közép parasztság a beígért földreformot nem kapta meg, a szlovák és cseh telepesektől, maradék birtokosoktól, kisparasztoktól elkobzott földet legfeljebb kis részben rövidlejáratú haszonbérletben osztogatták, viszont a keleti fronton elvérzett honvédség nagy része elsősorban a megszállt területek lakosságából került ki. Az ún. szlovák államban a magyarellenes politikát három fontosabb körülmény determinálta. Először, a Horthy-rendszer revíziós törekvése, mely hol nyíltan, hol burkolva, de változatlanul a „szentistváni" határokat, tehát egész Szlovákia visszacsatolását tűzte ki célul. Másodszor, a bécsi döntés, mely a szlovák fasiszta kormánynak nagy csalódást, belpolitikai nehézségeket okozott, és az egész szlovák közvéleményt a magyarság ellen hangolta. Harmadszor, a megszállt területen maradt szlovákság sorsa, melyen Tiso és kormánya úgy vélt enyhíteni, hogy a szlovákiai magyarok elnyomásával a reciprocitás olve alapján csikart ki engedményeket Horthy-kormányánál. A „szemet-szemért, fogat-fogért"-elv a gyakorlatban azt jelentette, hogy tíz kiutasított magyarért száz szlovákot dobtak át a határon, száz magyarnak elvont állampolgárságáért a másik oldalon ezer szlovák nem kapott állampolgárságot. Ha a magyar hatóságok megszűntették a szlovákok iparengedélyeit, a szlovák hatóságok hasonlóan • cselekedtek a magyar iparosokkal és kereskedőkkel. Ha a magyarok szlovák iskolukat zártak be, a szlovák kormány magyar iskolák beszüntetésével fenyegetett. Ha Kassán letartóztattak szlovák kultúrmunkásokat, Szlovákiában becsuktak háromszor annyi magyar pártmunkást, és szlovák-eilenes tüntetésekre magyarellenes demonstrációkkal válaszoltak. A kölcsönös sértegetés, szitkozódás, gyűlölködés egyre jobban fokozódott. Ugyanakkor a szlovákmagyar államközi kai)csolatok nem rosszabbodtak; a két fasiszta-kormány szoros kereskedelmi kapcsolatokat épített ki, „szövetségesekhez" illően tárgyaltak egymás nagybirtokosainak védelméről, állampolgársági ügyek rendezéséről stb., és ha mégis itt-ott kisebb konfliktus támadt, Hitler hamar rendet teremtett csatlósai között. A kölcsönös nemzeti gyűlölködés a fasiszta kormányoknak tehát elsősorban belpolitikai villámhárítóként szolgált, s következményeit a dolgozók, a nincstelen emberek viselték, s hontalan munkások, akiket önkényesen dobtak át a határokon, a földmunkások és parasztok, akikért senki sem interveniált, ha kiutasították őket. Sokkal kevésbé érezték az elnyomást a módosabb iparosok és kereskedők, akik pénzzel sok mindent el tudtak intézni. S a legkisebb sérelem a mágnásokat, a nagybirtokosokat érte, akiknek szlovákiai birtokaikhoz a l'udákok sem nyúltak. A

megszállt területen a CSKP volt tagjai a KMP keretében működve, annak politikai Irányvonalát igyekeztek megvalósítani. A KMP nem ismerte el a bécsi döntést és realizálása után a nemzetiségek teljes önrendelkezési jogát hirdette, de nem küzdhetett nyíltan Csehszlovákia visszaállításáért, mert ilyen célkitűzést a magyarországi antifasiszta front politikai csoportjai nem fogadhattak el. A megszállt terület magyar kommunistáinak nem volt tehát könnyű dolguk. Hősiesen küzdöttek a magyar fasiszta elnyomószervek brutális üldözése ellen, életüket és szabadságukat kockáztatták azért, hogy a magyar dolgozókkal megértessék a belső és külső fasizmus elleni harc szükségességét. Munkájuk nem volt eredménytelen, de a Horthy-rendszer fasiszta diktatúrájában a magyar dolgozók elégedetlensége a tömegmozgalom színtjét nem érhette el. A Szlovákiában maradt magyar kommunisták az SZLKP illegális szervezeteiben, a proletár nemzetköziség elvéhez híven, küzdöttek a fasizmus ellen. A magyar dolgozók nagy része — legalább is gondolkodásban — re zsimellenes és németellenes volt, mert a l'udákok nemzeti elnyomása ellen máskent nem védekezhetett. A szlovákiai magyar burzsoázia nem reagált egységesen. Voltak egyének és csoportok, melyek védelmet ke restek a német pártban, vagy extrém jobboldali, nyilas nézeteket hangoztattak, nagyrészük pedig passzív rezistenciával viseltetett. A szlovákiai magyarság nagy része, a német átmeneti katonai sikerek idején is ľu- dák- és németellenes, tehát rezsim ellenes volt. De ez még nem jelentett szilárd antifasiszta álláspontot, mert ugyanakkor — a kommunistáktól eltekintve — a magyarság nagy része Eszterházi-pártját s ezzel a Horthy-rendszer politikáját támogat ta, és a magyar kormánytól várt tá mogatást, segítséget. Hasonló fejlő dési fokon ment át a szlovákok ellenállása a megszállt területen. Nemzeti, gazdasági, kulturális érdekeik védelmében szemben álltak a Horthyrendszerrel, de támogatást és védel met kb. 1942-ig az ún. szlovák állam kormányától vártak. A német fasiszták sztálingrádi veresége és a szovjet, hadsereg ellentámadásai következtében beállott helyzetváltozás a szlovákiai magyar el lenállás fejlődésére is hatást gyako rolt. Eszterházi pártjának kezdeti befolyása gyöngült, amikor nyilvánvaló lett, hogy a Horthy-rendszer, a nem zeti elnyomás enyhítését intervencióval nem tudja elérni. Helyenként ki alakultak olyan egyéni nézetek is, hogy ha már magyar fennhatóság alatt nem élhetnek, akkor még min dig jobb élet lehetne a Csehszlovák Köztársaságban, mint a l'udák-hitlérista elnyomás alatt. De az ilyen né zetok kivételt képeztek, mert a magyar burzsoázia továbbra is támogatta a Horthy rendszer politikáját, mely Csehszlovákia visszaállítását ellenezte, tudva azt, hogy az a revíziós politika végét és a megszállt területek elvesztését jelenti számára. A meg szállt terület szlovák lakossága, hasonló körülmények között ért el ahhoz a felismeréshez, hogy a megszállás megszüntetését sem a ľudákoktól, ;$eia .a .^ácikj,ól neru, yárhatja. Dg £gy . idejűleg azt, ,is felismerte,' hogy csak a fasizmus elleni- aktív küzdelem, á. sždjvje.t ;segítség és ..a . Csehszlovák.. Köztársaság felújítása hozhatja meg a nemzeti és szociális felszabadulást. E

zzel őzemben az

: osztályöntudatos szlovák és magyar dolgozók nézetei közelebb kerültek ugymáshoz. Ha a magyar kommunisták nem is hirdethették Csehszlovákia felújításának szükségességét, a gondolat mégis termékeny talajra talált a magyar dolgozók között is, főleg akkor, amikor köztudomású lett, hogy az antifasiszta koalíció háborús céljai közé tartozik Csehszlovákia régi határai közötti visszaállítása. A megszállt területen élő kommunisták, amikor a fasizmus ellen és új demokratikus Magyarországért harcoltak, közvetve Csehszlovákia felújításáért is küzdöttek, mert olyan demokratikus rendszert kívántak, mely lemond a revízióról, nem ismeri el a bécsi döntést és békében kíván élni szomszédaival. A megszállt terület dolgozóinak nagyrésze magáévá tette a kommunisták célkitűzéseit, s azt is megértette, hogy a bécsi döntés érvénytelenítése folytán ismét csehszlovák fennhatóság alatt fog élni. Ezzel magyarázható az a tény, hogy a budapesti csehszlovák bizottságnál má

r 1945. februárjában tömegesen kérvényezték visszahonosításukat azok a megszállt területről származó magyar dolgozók, akik a háború alatt a magyar fővárosban találtak munkát, illetve a keleti harctérről élve kerültek vissza. Tény azonban az is, hogy a szovjet hadsereg által felszabadított dél-szlovákiai területen igen sok íyilas és más fasiszta elem is megsújt, vagy Nyugatra irányuló menekülés közben lemaradt. A

szlovák nemzet, fegyveres felkelésével végzett a ľudák fasiszta rendszerrel, a náci szolgasággal, midőn önálló nemzeti étét biztosítva, a Szlovák Nemzeti ľanács útján a cseh és szlovák nemset közös köztársaságának államha- ' :almát Szlovákia területén felújította, /égzett a helytelen beneši „csehszlo/ákizmussal" is. A Szlovák Nemzeti ľelkeléssel megindult nemzeti és demokratikus forradalom során a német, szlovák fasiszta exponensek mellett, i magyar burzsoá

1 és birtokos rétegek számára is eljött az ideje annak, logy a hitleri Németország és csatósainak feltételnélkűli fegyverletéteével kapcsolatos következményeket /iseljék, mert hordozói voltak annak i Horlhy-rendszerbeli csebszlovák-elenes politikának, amely a második /ilágháborúban végleg vereséget szenvedett. A német fasiszta megszálElőttünk az asztalon megfakult fényképek, kitüntetések, megsárgult gyűrött dokumentumok. Simko Sándor zavartan rakosgatja ide-oda a papírokat, törölgeti az izzadságtól homlokát. — Húsz éve nem beszéltem ezekről a dolgokról. Nem, is tudom, hol kezdjem! Kezembe veszem az eayik iratot. Betűzöm az elmosódott orosz írást: Szagyilenko, a Hruscsov partizánbrígád parancsnoka aláírásával bizonyítja, hogy Simko Sándor politikai biztos, később egy önálló magyar partizánegység — a Rákosi alakulat — parancsnoka részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben és a Čierny Balogért folyó harcokban kitüntette magát. Čierny Balog valamikor hazán! legszegényebb falvai közé tartozott Még ma is állnak a faházak, de mel lettük egyre több a téglaépület s te tejükön nem hiányoznak a televíziói antennák. 400 új ház épült a felsza badulás óta. „Körülbelül annyi, min amennyi magyar partizán védte fa lunkat." — mondja Pepich elvtárs a helyi nemzeti bizottság elnöke. — Ha ír róluk, ne hagyja ki az se, hogy mi balogiak szeretettel gon dolunk rájuk, mert segítettek meg menteni a falut". Végigjártam a tizenhárom telepü lést, amely a községet képezi. Hároir új iskola, két kultúrotthon, egy tűz oltószertár, továbbá rendezett utak é: 76 naponta közlekedés autóbuszjára tesz tanúságot arról a változásról amelyen a falu a felszabadulás ót£ keresztülment. Pepich elvtárs is be szél, mennyi fiatal jár ma a falubó főiskolára, vagy középiskolára (pedi^ itt valamikor öt elemi volt a mű veltség legmagasabb foka), és az ú szolgáltatások házáról is, amit a jö vő évben elkezdenek építeni. Felkerestem az elmúlt idők tanúit Sokán már nem élnek. A hegyekbei: töltött hideg telek megtörték egész ségükot. Az öreg Donoval néni, — aki szintén fiát és férjét vesztette a felke lésbon — végig kíšér a falun. A heg} oldalán mutatja a szénaszárítókat ahol a partizánok szállásai voltak Majd elvezet néhány családhoz. Sokan emlékeznek itt Simko Sándorra — a szigorú Szására, vagy a „Az ördöngös parancsnokra", akit nem fogott a golyó. Pedig nem kerülte a veszélyt. Štefan Ťažký elmesélte, hogyan mentette meg egyszer a németek kezéből az egyik magyar katonát. Golyószóróval a kezében egyedül szállt szembe tíz némettel ... Szerette, .ót mindenki, mert senkii sem hagyott cserben és mindig tudta. mit-ko)T -tennie. De ki is a .Simko Sándor? Hogyan került a magyar partizán alakulattal Balogra? Simko Sándor kilencgyermekes családból származik. Fiatal korában bizony szűkös viszonyok között élt. A hadirokkant apa keveset keresett és a rokkantsági járulék is csekély volt. A fiú fűszerüzletben inaskodott, és itt az egyik segéd révén csakhamar bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. Majd a szegedi koncentrációs táborba került. Onnan szökött meg 1944 nyarán és beállt u partizánok közé. Először Malužina mellett „A szlávok felszabadításáért" nevű partizánegységben harcolt, Kozlovszkíj (Koza) László vezetése alatt. Majd délre vezényelték a csapatot, s október vége már a Rima völgyében találja őket... Itt a németek hátba támadták, elvágva a visszavonulás útját. így kerültek a hegyekbe és november 7-én a Klenoveci Veporon állomásozó Hruscsov brigádba olvadtak be, amelyet Szagyilenko, szovjet partizánparancsnok vezetett. A brigádban Szása már mint politikai biztos működött s csakhamar fontos megbízatást kapott. A partizánok ugyanis tudomást szereztek róla, hogy január elején a németek ózdi vasmunkásokat és megbízhatatlan magyar katonákat akarnak Németországba szállítani. Simko Sándorra hárult a feladat, hogy tizedmagával szabadítsa ki a németek karmaiból a biztos halálba menő embereket. A partizánok Cinobányán érték utói a transzportot és si-került veszteség nélkül megoldani feladatukat. A kiszabadított magyarok közül mintegy 150—200 főnyi csapat csatlakozott hozzájuk. Ezekből alakult meg később a Rákosi nevét viselő önálló magyar partizánegység, amelynek parancsnoSzása kemény, katonai fegyelmei vezetett be osztagában. Sokan még ma is megmosolyogják „bogarait". Híres volt arról, hogy éjjelente csak egy lábon cipővel engedte elaludni a legénységet, de a másik cipőnek is kéznél kellett lenie. Ö ezt így indo-: kolta: „A partizánnak fontos a lábbe-: li. Ha váratlanul támadás érné, nehogy cipő nélkül kelljen harcba kelnie vagy pedig a cipő keresésére pazarolni a drága perceket... Mert az idő sokszor életet, vagy halált jelentett". Az alakulat létszáma napról-napra nőtt. Breznón és Hronecen ugyanis magyar katonai egységek állomásoz-, tak. A partizánok elhatározták, hogy a fiúkat „felcsalják" a hegyekbe. Simko Sanyi egyszer német tiszti egyenruhában ment kipuhatolni a breznói híd Őreinek számát. Merev arccal, magabiztosan fogadta az őrség tisztelgését. Egyszercsak felkiált az egyik magyar katona: „Nini, hiszen ez a Simko Sanyi! Te meg hogy; kerültél ebbe az egyenruhába?" A helyzet kritikus volt, de, jól végződött. Simkónak sikerült meggyőznie az egész hídőrséget, s a fiúk végül is átálltak a partizánokhoz! De még megvárták az őrségváltást és a következő őröket is magukkal vitték a hegyekbe. Megtörtént az is, hogy elfogtak egy katonát, akit politikai meggyőzés" után visszaküldték a kaszárnyába! hozza el a barátait ls. így történt ez egy erdélyi román fiúval is, aki aztán tízedmagával — székelyekkel, ro-. mánokkal — és fegyverekkel megrakodva tért vissza a hegyekbe. Január vége felé már több mint 300 főt számlált az egység. Az alakulat Tisovec és Brezno között harcolt. Aláaknázott utak, fel-j robbantott hidak és viaduktok árulkodtak jelenlétükről. A németek többször ki akarták őket űzni a hegyekből, a partizánok azonban mindig előre értesültek jövetelükről, ä felkészültek méltó fogadtatásukra. A jól működő hírszolgálatot a helyi lakosság szervezte meg. Čierny Balog környékén majdnem minden család ból volt valaki a partizánok között. Simko még ma is szeretettel gon-; dol vissza a medveďovi lakosok önfeláldozására, akik sokszor életük kockáztatásával segítettek nekik. Hálásan emlékszik vissza a Zabko-csa-Iádra, ahol néhány napig seblázzal feküdt. Mindent megtettek a partizánokért, akiknek oly jól esett a nagyon nélkülözött családi szeretet. Ha harcba mentek, szorongva, forró káposztalevessel és még forróbb szívvel várták őket vissza. Végül is a németek nagy akcióra készültek. A szovjet hadsereg mindenfelől űzte őket. Egyetlen visszavonulási útjuk Brezno felé a Balog környéki hegyeken át vezetett, január 26-án a partizánok négy német felderítőt fogtak el. Ezektől tudták meg, hogy mikorra várható a német zász-í lóalj. Az egész Szagyilenko brigád felkészült a harcra. Nagy feladat hárult itt 4 magyarokra is. január 27-én került sor az összecsapásra Balog és Medveďov között. A partizánok egész nap tartották állásaikat. Másnap azonban a németek Breznó felől nagyszámú segítséget kaptak és hátba támadták őket. Elkeseredett harc folyt. Gépfegyverek harca volt ez, ágyúk ellen! De így is kitartottak s hősiesen védték Balogot mindaddig, amíg az előrenyomuló szovjet hadsereg segítségével meg nem futamították 3 németeket. •

1 Az aiakulat, miután derekasari kivette részét Čierny Balog védelméből, a németek üldözésére kelt, és részt vett Breznó és Hronec felszabadításában is. ROMÁN ILONA