Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)

1964-08-02 / 213. szám, vasárnap

így Iťinlus végén — július elején minden évben el-elnézegetl az ember Bratislava utcáin a fekete ün neplőbe öltözött, vidékről a városba látogató családokat A rekkenő hőségben dédanya korú öregasszonyok, jó ötvenes édesapák a templomba járók komolyságával lépdelő fekete kendős falusi anyák és virgonc kisiskolások tették változatossá a vá rosképet És közöttük — hogy a legfontosabbakról. az egyetemet végzett ünnepeltekről se feledkezzünk meg — nem kis büszkeséggel ott lépdelt, a bankettori az asztalfőn ült a család szemefénye ls: a végzett jogász, ez újdonsült mérnök, a filozófia szakos vagy a pedagógus. Annyi egyetemet, főiskolát végzett „kész" fiatal és ünneplő családtag fordult meg ezekben a napokban az ország egyetemi — főiskolai városaiban (mert ugyanígy volt ez Košicén, Banská Bystricán, vagy Nyitrán is), hogy egyes kávéházi törzsvendégek mármár a fejüket csóválták. Volt olyan nap ls, hogy minden nyilvános szórakozóhely valamennyi helyisége bankett-teremmé alakult át. És a fejcsóváló városi ember nem egyszer Imigyen szólt: „Már csak a harsonaszó hiányzik, hogy Kis jános, vagy Nagy Péter tudassa: fiából orvos, lányából pedig tanárnő lett". Kellemes dolog tudni, hogy Igen, a kisjánosok gyermekei diplomás emberek lesznek És a „harsonaszó* egyik természetes velejárója az öröm kinyilvánításának Utóvégre nem kis dolog tudni, hogy a Jóska, vagy a szomszédék Marikája a családban elsőként elvégezte az egyetemet. Akiket nem kísér harsonaszó A Vigadó (Redoute) előtt a Színművészeti Főiskola végzős hallgatói Is — és természetesen a családtagok tömege — kisebbfajta közlekedési akadályt okoztak. Kivonult Ide a TV, a rádió és az újságírók hada is. A magabiztos ábrázatú, modern frizurás rendező-szakos „titán" arról nyilatkozott, hogy elképzelése szerint milyennek kellene lennie a jövő filmjének. A Kelet-Szlovákiából ideutazott édesanya pedig örömkönnyet hullat, mondván: „Iáin, milyen fontos ember ls az én fiam". Igen, fontos ember ma 'minden egyetemet végzett fiatal. Abból is látható ez, hogy valamennyiüket állás várja az ország üzemeiben vagy kulturális intézményeiben. A szomszéd épületben — a Savoy étteremben — egy negyven és ötven közötti szürkülő hatántékű férfi ebédel Rajta is kifogástalan sötét öltöny, így a leves és a rántotthús között megkérdeztem tőle: — A fiát vagy a kislányát jött ünnepelni? A férfi elmosolyodott. Hangjában egy kis gúnyt véltem felfedezni. — Nem, én magamat ünneplem Ma óvattak okleveles tanárrá. — És csak így egyedül? — Így. Egyedül Tudja, a mi korosztályunk már nem harsonaszóval ünnepli az avatást. Az hiszem, ez már nem Is illene hozzánk. Például: mit mondanának az emberek, hogy csak most végeztem el az egyetemet? Én már huszonnyolc esztendeje tanltok Volt tanítványaim közül nem egy már a tudományok doktora vagy kandidátus Elismeri, fura dolog leti volna az egész rokonságot idecsődíteni. A fiam tavalyelőtt végezte el az egyetemet. Itt. Bratíslavában orvos. — öt sem hívta meg az avatási ünnepségre? — Nem. Lehet, hogy sokan, akik nem Ismerik a helyzetet, neki gratuláltak volna. Kényelmetlen dolog a magyarázkodás . Mi idősebbek már rendszerint csak így csináljuk a bankettot. Negyvenen túl... ugyan kérem! ban — végezte el a műszaki főiskolát. Éppen ő, a komáromi mérnök jutott az eszembe, mert Sz. bácsi saját gyermekein is túltett. Két nagylánya ugyanis elkezdte, de nem fejezte be egyetemi tanulmányalt. Valahogy nem volt elég kitartásuk, ö viszont piros diplomát kapott. Sz. mérnök esete nem egyedülálló. Az ezernyi gonddal küszködő apák, sőt nagyapák, nem egyszer kitartóbbak a tanulásban, mint az unokák. Az elmúlt években országszerte ezren és ezren nyertek már — sokszor negyven-ötvenéves fejjel is diplomát. Akaratlanul ls kikívánkozik belőlünk a kérdés: Honnan veszik azt a mérhetetlen energiát, lelkierőt az KEDVTELES? KARRIERIZMUS? TUDÁSSZOMJ? öregdiákok (elvételein Az egyetem folyosóin furcsa, szokatlan a hangulat. Húsz és ötven közötti emberek izgulva beszélgetnek — suttogva kérdezgetnek egymástól. Némelyikük kezében könyv Egy negyvenéves forma férfi például izgatottan azt kérdi szőkére hidrogénezett hajú, alig húszéves társától: > — Nem emlékszik véletlenül, hogy mik a dráma fő ismérvei? A felvételi bizottságban, úgy hallom, valakitől már azt is kérdezték A kislány gyorsan belelapoz egy salátává nyomorított tlzenkettedikes Irodalom tankönyvbe, és magában mormolja: a dráma ismérvei, a dráma Ismérvei . .. Közben nyílik az ajtó, és kilibben rajta egy — kismama. A várakozók közrefogják, kérdésekkel ostromolják: — Nehéz volt? Szigorú a prof? Milyen volt az írásbelije? Érettségihez hasonló hangulat. A férfi, aki a dráma ismérveire volt az imént kíváncsi, most Izgatotian kérdezi: — Mondja, mégis ml volt a lényeg, az elmélet vagy a gyakorlat? A kis mama középiskolás őszinteséggel rebegi: — A tollbamondásomba három szarvashiba csúszott be Istenem, hogy én milyen ügyetlen vagyokl A leendő távtanulók Így felvételiztek az egyetemen a levelező hallgató-jelöltek Egyúttal talán azt is próbáljuk felkutatni, ml ösztönözte őket arra, hogy ötéves tanulmányra jelentkezzenek. AJ egyetemi tanulmány nem gyerekjáték Ismerek egy idős férfit, aki galambősz fejjel — ötvenhatéves koráldősebb korosztály képviselői? Hiszen a főiskolai tanulmányok végzése a mindennapi munka mellett óriási erőfeszítést jelent. És mindjárt ezután felmerül a másik, az előbbinél semmivel sem lényegtelenebb kérdés:' Mi Indítja a sokszor rendkívül elfoglalt dolgozókat az egyetem vagy a főiskola elvégzésére? Felületesek lennénk és csak a közhelyek számát szaporítanánk, ha hangoskodva kijelentenénk, hogy az embereket egyszerűen a szocialista öntudat készteti a továbbtanulásra. Ez így nagyon Is elvont felelet lenne és a lényeg Is könnyen elsiklana a frázis mögött. Kétségtelen, hogy a megnövekedett tudásvágy a ma emberének egy újonnan kifejlődött vonása. De személyenként más és más indítőokot találunk, ha azt kérdezzük egy-egy új évfolyamra jelentkezőktől, miért határozták el magukat a tanulásra Nem mindennapi dolgokat tud meg Ilyenkor az ember. Tér|ünk csak vissza egy pillanatra a Komenský Egyetem folyosóira, végezzünk rövid közvéleménykutatást a felvételi vizsgára várakozók között. Az Illetők az egyetem nyelvészeti szakaira jelentkeztek. Többnyire pedagógusokról, kulturális dolgozókról van szó. — Az én évfolyamom meglehetősen hézagos tudással távozott a középiskolárról jómagam például elég gyatra Ismereteket szereztem az anyanyelvből is. Bevallom, a helyesírásban még ma ls elkövettek durva hibákat, mondja egy fiatalasszony. De ezért csak én, vagy a több! évfolyamtársam a hibás? Véleményem szerint túlságosan alacsony volt á ml Iskolánk mércéje, nem kaptunk alaptudást az érettségivel. Azóta már rég férjhez mentem és csak férjem sokoldalú műveltsége döbbentett rá mennyi tanulni való van még a vilá gon. A középiskolában minket valahogy nem vezettek rá az állandó továbbképzés szükségességére, egy kicsit — hogy úgy mondjam — tunyá vá neveltek bennünket Jómagam éve kig nem éreztem, hogy keveset tudok. Azt hiszem, nem lesz gyerekjá ték ez az öl esztendő, hiszen közben a család ls szaporodott — két kislányom van, de elég fiatal vagyok még, behozhatom a mulasztást. A következő vizsgázó bizony mSr nem épen fiatal. Ű így Indokolja elhatározását: — Nemsokára negyvenéves leszek. Ha minden jól megy, még harminc esztendeig dolgozhatok, mert nagyon szeretem a hivatásomat —, a tanítói pályát. Sok ezer könyvet olvastam már életemben, egyet mást már tudok Is a világ folyásáról. Mostanában azonban rálőttem, hiányzik a rendszer, amit fnajd talán az egyetem nyújtani fog. A következő harminc esztendő alatt még számtalanszor előfordulhat velem, hogy sok kérdést váiaszolatlanul hagyok, ha nem tanulok tovább. Különben ls, vezető állásban dolgozom. Egy másik levelező hallgató-jelölt meglehetősen meglepő választ adott kérdésünkre: — Igen szeretek utazgatni. Es elképzelhető az utazás nyelvismeret nélkül? Engem semmi sem kényszerít a továbbtanulásra, egyszerű tanító vagyok csak, az alsóbb osztályokat tanítom a betűvetésre. Az angol nyelvet akarom főiskolás fokon elsajátítani, hogy a vakációk alatt kisebbségi érzés nélkül utazgathassam majd a nagyvilágban ötvenkettőben nem vettek fel az egyetemre, mert apám ... De miért határozták el magukat a továbbtanulásra a húsz és harminc év közöttiek, akiknek már ebben a rendszerben minden lehetőségük megvolt erre? Érdekes jelenség, hogy itt többnvlre olyanokról van sző, akik a közép Iskolában enyhén szólva „nem tölték magukat", Így annak idején ko moly esélyekkel nem Is jelentkezhet tek egyetemre A munka később őket ls megtanította, hogy az élet bizony nemc?»ak szórakozásból áll, hanem ha valamit el akarnak érni. azért keményen meg kell dolgozni Több főiskolai oktató véleménye szerint ebből a típusból rendszerint kitartó levelező hallgató válik, aki el ls végzi az egyetemet. •k Ahány jelentkező, annyi terv, annyi álom, annyi tettrekész ember. Az egyiket az autodidakta legszebb értelemben vett tudásszomja készteti tanulásra, a másikat talán a „féltékenység". hogy a munkatárs többet tud nála, némelyiket pedig a magasabb műveltségű élettárs példamutatása vezeti el egészen az egyetemig. TÖTH MIHÁLY Napkelte a Déli-sarkon s ;« EZ IDÉN CSAKNEM háromnegyed* millió utas lépte át a határt Komáromnál. A júliusi csúcsforgalom napjaiban 256 385 utas és 24 444 motoros jármű lépte át a határt. AZ ANGLIAI LUDLOWBAN megjelenő újság augusztus l-l száma a következő apróhirdetést közölte: „Traktortulajdonos házasságkötés céljából kombájnnal rendelkező nőt keres. Küldje el a kombájn fényképét." A CURACAO HOLLAND GYARMATI sziget egyik kikötőjében horgonyzó Norseklng nevű norvég tartályhajó gépházában pénteken robbanás tör-. ónt. Egy tengerész meghalt ós többen megsebesültek. A LAUSANNE-I DRÁGAKŐ- és ékszerkiállíiásról csütörtökre virradó éjszaka egymillió kétszázezer svájci frank értékű ékszer tűnt el. A nyugati hírügynökségek szerint rendkívül „titokzatos lopásrSl" van szó, mert a kiállítás épületében egész éjszaka őrök járkáltak, s az ablakok és ajtók sértetlenek'. Egy azonban bizonyos — az ékszerek eltűntek. HIVATALOS. ADATOK SZERINT 1958 óta 36 százalékkal emelkedett a lakbér Nyugat-Németországban, A háztulajdonosok csupán tavaly 0 százalékkal emelték a lakbért. A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁGBAN, Mellingenben két és fél mázsa súlyú bombára bukkantak az építőmunkások. A város mintegy, négyezer lakosának biztonsági okokból ideiglenesefi ki kellett költöznie lakásából. — Csend! Stachovič plébános rémülten megfordult, kiment a kisszobából a konyhába. — A százados úrhoz! — mondta a konyhában egy katona. — A százados úr hivatja .. I — Kérem! — mondta StachovlC plébános. — Mindjárt megyek. StachovlC irodájában az anyakönyveket őrző páncélszekrényen az állóóra mély hangon előbb négyet, aztán vékonyabb hangon hármat ütött. Iffland százados hátradőlt Stachovič rozoga karosszékében, elgondolkozott, emlékei egy plllanalra visszavitték Augsburgba, ahol egyszer unalmában kiszámította, hogy a semmi tizenegy percig tart. Három óra mint időpont annyi mint semmi, kezdő nulla pont, gondolta akkor, s az órák ezt a semmit tizenegy percig ütik el. A dolog úgy történt, hogy lakása környékén öt toronyóra is volt, mindegyik másképpen Járt, tizenegy percig tartott, amíg mind elütötte a három órát. Hová lettek azok a gyönyörű idők? gondolta Iffland, s elmerült a kedves emlékekben, akkor a semmi ls tizenegy percig tartott, most meg — most mi NAGY JÖZSEF RAJZA — De az őrség, Herr Hauptmann ... — Pofa be! Menj a pokolba az őrségeddell Még megéritek, hogy mindnyájatokat felmagasztalunk, te szarházi... I StachovlC plébános az ajtó előtt, állt, hallgatódzott, s amikor Iffland abbahagyta, bekopogott, — Jő estét, Herr Hauptmann! — Üljön le, mein Herr! Stachovič leült egy székre az íróasztal előtt. — Ilyen Időkben rövid néhány pillanat alatt óriási dolgok történnek, — fordult hozzá Iffland százados, hangja nagyon epésen csengett, — ilyen Időkben mein Herr, a német véderő maguktól Is megköveteli a magáét. Magától ls, mein Herr! Meggyóntatja Letanovskýt és BernadiCot, maga mondta, hogy az elítélteket szeretné előkészíteni az örök életre, és megtud tőlük mindent, ami hasznunkra lehet! Remélem, érti, miről van sző! Stachovič az íróasztal előtt Ult a széken, reszketett az izgalomtól. A CODEX IURIS CANONICI arany betűire nézett, amelyek csillogtak, ahol nem fröccsent rájuk vér. Kezét a nyakára szorította, mintha támogatni akarná lefittyedó állkapcsát. Nézte a véres könyvet. Marka a plébánián van. Jóságos Isten! Kis-Porubába akar menni a partizánokhoz. Azt mondja, a fiatal Tesárhoz. Haza nem mehet, a plébánián sem maradhat. StachovlC plébános szeme előtt sgyre világosabban kirajzolódtak a vértől maszatos könyvek. A gyóntató nem érdeklődhet a vezeklő bűntársai felől. Semmi körülmények között, Herr Hauptmann! A gyónásl titok megsérthetetlen. így szól a kánon. De mi számít ma bűnnek és mi erénynek? Ki bűnös és kl ártatlan? Mi a rossz és mi a jó? És mi ma a kánon? Marka, a gyerekek... Szörnyű dolgok ezek, Herr Hauptmann! A gyerekek is végigmásztak a vasalódeszkán. Jóságos Isten! Tesár meg a torony előtt áll a vasajtó előtt... — Nos, mein Herr? StachovlC Ifflandhoz fordult. — Tessék odanézni, Herr Hauptmann, — mondta. — Arra a könyvre tessék néznll Iffland cserzett képe haragos ráncokba gyűrődött. — Abban a könyvben a kánonokat gyűjtötték össze. A könyvön vér van. Mihelyt a kánont vér szennyezte, többé senkit sem kötelez. Engem sem. Amit gyónás közben megtudok, elmondom önnek, Herr Hauptmann. Becsületszavam adom rá. Adjon mellém katonai kíséretet. A győnás a templomban lesz. Ha megengedni méltóztatik^ tulajdonképpen miért kell meg* gyóntatnom Letanovskýt és Bernadičot? Miért csak őket, s miért nem mindenkit, akit a községházán gyűjtöttek össze? — Mindkettőt kihallgattam és egyiküknek sem hiszek. Beszéljünk nyíltan mein Ilerrl Már csak rövid ideig maradok a falujukban. Két, legfeljebb három napig. Erősítésre várunk és megyünk tovább. Meg akarok tudni mindent, amit lehet. Letanovskýra és BernadiCra kötél általi halál vár. Ilyenkor sok függ magától is. A községházán nincsenek férfiak, csak öregek", asszonyok, gyerekek — jelen-, téktelen csürhe. Letanovskýnak nem hiszek, — az a csürhe pedig egyelőre Igazán nem fontos. Egyelőre nem vehetem hasznát. StachovlC plébános alatt megreccsent a szék. — Más megoldás nincs, Herr Hauptmann? — Nincs. Nyugodjon bele, mein Herr! A maga számára ls a legjobb, ha nem keres kiutat. Bizonyos dolgokat én ls elárultam magának, s becsületes ember létére nyilván elismeri, erkölcsi jogom van rá, hogy fizikai eszközökkel ls rákény-: szerítsem: ne keressen más ki« utat. Ezt kívánja a német véderőnek és a maga falujának az érdeke. (FOLYTATJUK) minden történik egy pillanat alatt...? — Franz! — rivallt rá Eulenaura, felállt és karját összefonta a hátán. — Hol a zsidóasszony? A vastag, rőthajú őrmester vigyázzba dermedt. Iffland elővett egy cigarettát, megnyálazta, rágyújtott, bal kezével tartotta a cigarettát, Jobbját háta mögé tette, közelebb lépet Eulenauhoz. Lábujjhegyre emelkedett, megint viszszaereszkedett a sarkára, derékban előre-hátra lóbálta magát. Eulenau reszketett, mögötte a hat katona úgy állt, mintha faszobrok lennének. — Franz! — ordított Iffland, — te vörös kutya! Futni hagytad a zsídőasszonytl Meglógott, ml?! — Elhallgatott, aztán Eulenau képébe okádott mindent, amit magáról gondolt: — Te szarházi... — Parancs, Herr Hauptmann! — ... nemeslelkű akarsz lenni a nökhöz, lovagi erények kívánkoznak kl belőled, de arra nem gondolsz, hogy ez itt modern háború, nem lovagi torna! Utoljára csináltál Ilyet nekem, te vörös kutya ... — Parancs, Herr Hauptmann! — ... és jól vigyázz, nehogy lovaggá üttesselek.,| . 0] SZÖ 4 * 19B

4- augusztus a.