Új Szó, 1964. augusztus (17. évfolyam, 212-242.szám)
1964-08-19 / 230. szám, szerda
A TENYÉSZÁLLATOK jubileumi, 10. országos kiállítását szeptember 16— 20. között rendezik meg Prerovban. Az idei kiállításon magyar és angol tenyésztők is bemutatnak tenyészálla tokát. FÖLDCSUSZAMLÁS következtében 50 ember halt meg e napokban DélKoreában Chun Chon közelében egy 12 tagú parasztcsaládot temetett be a föld. CSEHSZLOVÁKIA legmagasabb, a plzeiii Szent Bertalan templom 102 méter magas tornyáról áprilisban mintegy 24 000, közöttük több mint 4000 külföldi turista tekintett körül. KÜLÖNAUTÓBUSZON utazott Csehszlovákiába a szekszárdi szövetkezeti gazdák 40 főnyi csoportja. A szekszárdiak az alsószeli EFSZ taglalnak tavalyi látogatását viszonozzák. A CSEH KAMARAZENEKAR sikeresen vendégszerepelt Jugoszláviában. Többek között két hangversenyt adott a dubrovniki nyári zenei fesztiválon. GERARÜO MURILLO kiváló mexikói képzőművész és vulkanológus, számos nemzeti és nemzetközi díj nyertese 89 éves korában elhunyt. Murillo Riveráral és Siqueiros-sal együtt a modern mexikói monumentális festőművészet megalapítója volt. ÖSSZEÜTKÖZÖTT egy gyorsvonat és egy mikrobusz Bayrischzell nyugat-németországi üdülőhely közelében. A. mikrobusz 10 utasa közül 8 meghalt, kettő súlyosan megsebesült. TOKIÓBAN hétfőn megnyílt a Nemzetközi Jogászszövetség 52. kongreszszusa, amelyen 32 tagállam 350 képviselője vesz részt. JÜNIUS ELEJÉTŐL 400 utasnak nyújtottak első segélyt a .zvoleni vasútállomáson a Csehszlovák Vöröskereszt önkéntes ápolói. SZEPTEMBER elején irodalmi estek kezdődnek a bratislavai CsehszlovákSzovjet Barátság Házában. Az előadásokat K. Lazarová, J. Bodenek, A. Bednár, D. Tatarka, V. Mináč, L. Mríačko, P. Karvaš és más írók tartják. FÉKTÖRÉS következtében áttörte a Ilid korlátját egy autóbusz Mexikóban. Az autóbusz a vasúti sínekre zuhant Az utasok közül négyen meghaltak, nyolcan életveszélyesen meg sebesültek. KILENC kitüntetésre méltatta a csehszlovák gyermekfilmeket a ve lencei 16. nemzetközi filmfesztivál bíráló bizottsága. MAR 80 MILLIÓ Brazília lakossága. A gyarapodás évente 3,4 százalék. A legsűrűbben lakott brazil állam a 16 millió lakosú Sao Paulo. A • HUMENNEl tárásban Hradovec nad Laborcom községben a 17 éves Ján Pekala kutyájával a közeli erdőbe ment. Váratlanul hiúzt pillantott meg egy fán. Pekala, bár fegyverte len volt, nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem kővel megdobta a hiúzt, úgyhogy az leesett a fáról. A kutya a hiúzra vetette magát és Pekala botjá val agyonverte a több mint 16 kg sú lyú ragadozót. HIVATALOS statisztikai adatok sze rint mintegy 450 000 trachomás ember él Törökországban. A súlyos szembetegség következtében csak tavaly 36 000 ember vakult meg. A VILÁG egyik legnagyob kőkor szakbeli települését tárták fel nem rég Bjurseletben, Svédország északi területén. A leletek arra utalnak, hogy már 4000 évvel ezelőtt virágzó kereskedelmet folytattak e területen A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS 20. évfordulója tiszteletére közös mű sort közvetített augusztus 17-én a kijevi és a bratislavai televízió stúdiója, CSÉPLŐGÉPBŐL kipattanó szikra felgyújtott 100 vagon árpaszalmát az Uherské HradiSte melletti Staré Mesto közelében. A szalma porrá égett Ugyanakkor 10 vagon lóhere gyulladt meg önmagától és égett el a brec lavi járásban Ve-lké Nemčice község határában. 1444 SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS emlékérmet adományoznak az ünnepségek alkalmából a senicai járásban. A Finn öböl közelében található Leningrád legszebb műemléke, a Péterpalota. melyet első Péter cár építtetett 1714—1725-ben. A palota mellett két gyönyörű park terül el, 117,5 hektárnyi területen. " (Cích felv. - CTK) Szerda, augusztus 19. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: A? aranyember (magyar) 15.30, 18, 20 30. SLOVAN- Mária (cseh) 15.30. 18, 20 30. PRAHA: Római vakáció és Edes éjszakák (amerikai) Í0.3C, 16,19.30, METROPOL: 3 X Frigó (amerikai) 15.30. 18, 20.30. POHRANIČNÍK: A? olasz nők és a szerelem (olasz) 15.45, 18.15, 20.45. TATRA Loy kapitány álma (NDK) 15.45, 18.15, 20.45. VÁRUDVAR: Magánélet (francia) 20. PALACE: Éjjeli pillangó (cseh) 22. MIER: Egy házasság hétköznapjai (lengyel) 16.30, 19, HVIEZDA (kertmozi): Magánélet (francia] 21. OBZOR: Örökké dalolnak az erdők (osztrák) 18, 20.30. MÁJ: Archimedes tétele (szlovák) 18, 20.3C MLADOSŤ: Az érem másik oldala (magyar) 17.30, 20. DIMITROV: Koldusvilág (cseh) 17.30, 20. ISKRA: Natália (nlasz) 17.45. 20.15. PARTIZÁN: Nagy pénz (angol) 17, 19.30. ZORA: Nincs többé válás (lengyel) 20.15. POKROK: Akit nem szeret senki [mexikói) 17.45 20.15. FII. M SZI N HAZAK (KoSice): SLOVAN: Római vakáció (amerikai) TATRA: Koldusvilág (cseh). PARTIZÁN: A bosszú (spanyol). KERTMOZI: Cléo öttől hétig (francia) DUKLA: Kelleraeilen levelek (szovjet) ŰSMEV: Nyomorultak 11. rész (német). AMFITEÁTRUM: Magánélet (francia). A CSSZBSZ HÁZA (Bratislava): Rövid filmek (10.00). Jevdokija szovjet film (19.00). A SZÍNHÁZAKBAN: nyári szünet. A TELEVÍZIÓ MŰSORA BRATISLAVA: 10.00 Ipari diszpecsing. 10.30 Orosz nyelvtanfolyam (4.). 19.00 TV-híradó. 19.30 A kelet-szlovákiai kerület gazdasága. 19.45 Dallamok a nagyvilágból. 2000 B Brezovský: A veszélyes kor. A prágai Hadsereg Színház előadása. 21.40 Találkozás Strahovon — spartakiád híradó. 21.55 TV-híradó. BUDAPEST: 9.30 TV Híradó (ismétlé-s). — 9.40 Dobozy Imre: Váltás (tv-játék, ismétlés, csak 14 éven felülieknekl). — 10.40 íme Párizs (francia kisfilm, Ismétlés). — 17.13 Hírek. — 17.20 Magyarország—NDK férfi kosárlabda-mérkőzés közvetítése a Sportcsarnokból. — 18.50 Szeretet (magyar kjsfilm). 19.05 Elővételben. — 19.20 Esti mese. — 19.30 TV Híradó. — 19.45 Költészet. Mindenütt otthon. Bemutatjuk Váci Mihályt. — 20.10 7x10. Vidám kaledloszkóp. — 21.25 Megérett a búza. Népzenei műsor. — 22.00 Hétre ma várom a Nemzetinél. A Slágermúzeum különkiadása. — 22.50 TV Híradó, 2. kiadás. Nyugat felöl felhőképződés. Napközben Nyugat-Szlovákiában futó esők, esetleg zivatarok. A hőmérséklet éjszaka 13—16 Délnyugat-Szlovákiában 16— 18. a legmagasabb délutáni hőmérséklet 23—26, Kelet-Szlovákiában 27—30 fok. Estefelé és éjszaka zivatarok várhatók. A bhl 111? i TIKTMY A košicei új uszoda, ahol a KUXQRELLI emlékversenyt rendezték (Berenliaut felvétele). Külföldi érdekességek • Elutazott Athénba az a 11-tagú küldöttség, amely az olimpiai lángot Görögországból Tokióba kíséri A küldöttséget Fumio Takasima, az olimpiai láng" bizottságának elnöke vezeti. A fáklyát augusztus 21-én gyújtják meg az Ollmpuszon, majd görög fiatalok viszik az athéni olimpiai stadionba. A japán küldöttség ott veszi át, majd Japánig 15 800 kilométeres utat tesz meg. Az olimpiai láng szeptember 6-án érkezik Okinawába, s onnan futók viszik tovább a toklói városházára. 0 Varsóban ebben az évben rendezik meg elöször a kontinens legjobb ifjúsági atlétáinak részvételével az európai játékokat. Ez nem más. mint egy ún. kis Európa-bajnokság, amelyen az egyes országok képviseletében csak olyan fiúk és lányok rajtolhatnak, akik még nem töltötték be "20. életévüket. A viadalra, amelyet szeptember 18—20. között rendeznek meg Varsóban, eddig 14 ország nevezett. Országonként a különböző számokban legfeljebb két versenyző indulhat, de mindkettőnek előbb teljesítenie kell az előírt szintet. • Mint Ismeretes, az 19B5 évi jégkorong világbajnokságot a finnországi Tamperében március 3. és 14 között ren. dezik meg Az A-csoportban az előző világbajnokságon elért helyezés alapján a következő hét ország csapata szerepelhet Kanada. Csehszlovákia, az NSZK, Finnország, a Szovjetunió. Svédország és az Egyesült Államok. A nyolcadik he Ívért, az NDK. Svájc és Norvégia játszik selejtezőt A B-csoportban Románia, Lengyelország, lugoszlávia, Ausztria. Ja pán. továbbá az A-csoportból kimaradó két csapat kerül. A nyolcadik helyért Olaszország, Franciaország, Anglia és Magyarország küzd. A duklai honvédelmi verseny hazánk egyik legközkedveltebb és legtömege sebb sport megmozdulása. Az ez évi járási és kerületi versenyek már végBt értek, a döntőkre augusztus 21-én 23án kerül sor a duklai történelmi jelentőségű harcok szí: .lelyén A versenyen 252 sportoló vesz részt hazánk valamennyi kerületéből. Azonkívül, hogy a bajnoki elmekért versenyeznek, a 16—18 éves fiúk és lányok, a 19—35 éves férfiak és a 19—25 éves nők őrjáratai az NDK és Lengyelország sportolóival nemzetközi versenyt vívnak. Ez évben első ízben rendezik meg a katonai őrjáratok versenyét. Itl a csehszlovák és lengyel katonák mérik össze erejüket. A versenyek keretében több találkozót rendeznek a Dukláért folyt harcok résztvevőivel. A duklai versenynek már 16 éves hagyománya van. 1952-ben 149 OÜO en vettek rajta részt, egy évvel később már 325 000 en és tavaly majdnem 617 000 en. Az eddigi eredmények arra vallanak, hogy ez évben még ezt a számot is túlhaladja a résztvevők száma. A nemzetközi találkozókon Csehszlováklát a következő őrjáratok képviselik. Férfiak: Vait — Drobnik — Vrana, Lan — Šafárik — Klimeš. Nők: LeSakovS— Vondračková — Votočková, — Mnsová — Trojanová — Polednová A verseny pályáját már előkészítették. A rajt a csehszlovák lengyel határon lesz, a pálya egy része Lengyelország területén keresztül vezet. A cél a duklai emlékműnél lesz. A hnnvédelmi verseny a nézők számára is sok érdekes és látványos élményt hoz. (z. p.) Elkészült a magyar sportolók olimpiai névsora A magyar sport felelős vezetői kijelölték azokat a versenyzőket, akik október 10 és 24 között részt vesznek Tokióban a XVIII. nyári olimpiai játékokon. A határozat szerint 16 sportágban összesen 197 versenyző képviseli a magyar színeket Közülük 193-at már név szerint kijelöltek, mindössze 4 versenyző kijelölése marad a hátralevő, idqre. Érdekes, hogy a kardvívó-csapat jelöltjei között találjuk Horváth Zoltánt ls, akit tavasszal súlyos autószerenosétlepség ért, de az orvosok gondos ápolása következtében teljesen felépült. Egri Gyula, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a sportolók jelölésével kapcsolatban a következőket jelentette ki: .Amikor két évvel ezelőtt elkészítettük az olimpia felkészülési tervét, az volt a célunk, hogy erős, a római olimpián Három labdarúgó-esemény A mai napra három jelentős hazai labdarúgó-esemény jut. Ezek közül az érdeklődés elsősorban a csehszlovák ligaválogatott — japán olimpiai válogatott mérkőzés felé fordul. Előtte a csehszlovák olimpiai válogatott a Dynamo Prahával mérkőzik. Kladno lesz az első fordulóból elmaradt SONP Kladno—Dukla Praha mérkőzés színhelye. A hazalak jő rajtot vettek. A találkozó kimenetele nyíltnak ígérkezik. szerepelt csapatnál ütőképesebb együttesi alakítsunk ki. Minden olimpiai sportágban megadtuk a lehetőséget és úgy látjuk, hogy sz előző évekhez viszonyítva jobb felkészültségű és nagyabb tudású együttest javasolhatunk most a kiküldetésre." Mától kezdve tehát véglegessé vált, hogy a magyar sportolók közül ki utazik Tokióba s ezek most minden erejüket és idejüket az olimpiai előkészületeknek szentelhetik. Atlétikai hírek Kingstonban a húszéves amerikai Groth 1:46,4 mp-et futott 880 yardon. Ez az Idei legjobb eredmény a világon. Lipcsén az NDK atlétikai bajnokságénak első napján a női gerelyvetésben Schwalbe a világ idei legjobb eredményével, 57, 31 méterrel nyert bajnokságot. Ouluban Nikula 490 cm-es teljesít, ménnyel nyerte a finn rúdugró-bajnokságot. Svcdodszág atlétikai bajnokságai során a következő jobb eredmények születtek: 5000 m: Axelsson, 14:14, 4 perc, gerelyhajítás: Hedmark, 76,30 méter diszkoszvetés: Höbek 57,40 méter. Nők: 200 ra: Wieslander 24,5 mp. Ugyanő győzött a 80 m-es gátfutásban is. Ideje 11,2 mp. 0 A Slovan Piešťany vízilabdázói, akik az országos bajnokság sorá.n csupán a végküzdelemben szorultak a második helyre, görögországi portyára mentek. Rajtuk kivül a piešíanyi úszók is Athénban utaztak. • Ants Vjaravas győzött egy kerékpáros versenyen, amelynek távját, 186 km-t 4:40,17,7 óra alatt telte meg. Mögötte Sajdhuzsin és Kulibln végzett. Ez a verseny olimpiai minősítő viadal vtílt. • A szovjet labdarúgó.bajnokságban a Spartak Moszkva gólnélküli döntetlent ért el. a Torpédo Kutaisi elleni mérkőzésen. A 19. forduló utän a bajnokság élcsoportjának állása a kővetkező: 1. Torpédo Moszkva 26 pont, 2. Dinamó Tbiliszi 25 pont, 3. CSZKA Moszkva 24 pont. • Tulában a Szovjetunió és Lengyelország ifjúsági labdarúgóválogatottjai találkoztak egymással. A mérkőzés gólnélküli döntetlen eredménnyel végződött. • Barry Watson. 25 éves angol nyomdász 9 óra 35 perc alatt úszta át a La Mancjie csatornát. Kredménye új világcsúcs.. • j.- • .• . . . . Bubernik fejesét biztosan hárítja Geryk a Slovnaft—Bánik Ostrava mérkőzésen. (Alexy felvétele), TOKIO h IATHATMON így látja Korobkov A szovjet atlétaválogatott edzője nemrég nyilatkozott a közelgő olimpiai játékokkal kapcsolatban. Véleményét a következőkben közöljük. Az előző olimpiák sokkal könnyebb feladat elé állítottak bennünket, mint a soron következő. Akkor már legalább egy évvel a rajt előtt tudtuk, ki jut ki a legnagyobb világversenyre. Ezúttal valami hasonló teljesen elképzelhetetlen. Tokióba 90 atlétánk megy és egyelőre még 600-ból válogatunk. Ezútlal biztosan be tudjuk tölteni miml a kilencven helyet. Rómába csupán nyolcvannégyei küldhettünk ki. Ez akkqr elég volt. Súlylökésben például csupán Lipsnis rajtolt. Más versenyzőt nem neveztüsk. Mosl legalább négy olyan súlylökőnk van, aki a 19 m-es határt túl tudja szárnyalni. Ezzel a teljesítménnyel már előkelő helyezést lehet elérni. Az olimpiai csapatot nemcsak az ed digi teljesítmények szerint válogatjuk ki. hanem elsősorban az egyes versenyzők harci szellemére, küzdőképességére leszünk tekintettel. Az ingadozó telje sítményii, a versenyeken teljes mértékben helyi nem álló atlétáknak nincs Tokióban keresnivalójuk! Nem leliet csupán a nagy nevekre támaszkodni, még akkor sem. ha a múltban sok sikert arattak is. Rájuk csak akkor számítunk, ha sorozatban tudják elérni az elsőrendű teljesítményeket. A végleges válogatási Kijevben, augusztus 27—30. közölt éjijük meg. Ezen a nagyszabású versenyen atlétáink szfne-java rajthoz áll és egészen biztosan bő lesz a választék. Ami a toklói nem hivatalos atlétikai pontverseny végeredményét illeti, nagy harcra lesz kilátás a szovjet, az amerikai és a német versenyzők között. Igaz, hogy a belgrádi Európa-bajnokságon mi 13 aranyérmet szereztünk, míg a németek csupán kettőt, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a németek annyi negyedik helyet szereztek, mint rajtuk kivül egyetlen válogatott sem. Ezek a versenyzők most Tokióra ,jbeérhetnek". Ami az olimpiai aranyérmeket illeti, Tokióban bizonyára más lesz az elosztás. mini például Rómában volt. Mosl több nemzet fng osztozni a legnemesebb érmeken. A belga Gaston Roeiantsban sokan a 3000 m-es akadályfutás legjobbját látják. A franciák Michel )azyj» szintén nagy esélyes. Az íj-zélandi Peter Snell is a győzelmi emelvény legmagasabb fokán végezhet. Ez a versenyző képes arra, hogy az 1500 m-es futásban 3:33 perc körüli fantasztikus időt fusson. Ami az új-zélandiakat illeti, kicsi, de jelentős gárdájuk néhány aranyat szerezhet Tokióban. Nem szabad megfeledkeznünk az olimpia rendezőiről, a japánokról sem. Bizonyára mindent megtesznek, hogy az olimpiai aranyból minél több maradjon náluk. Különösen a maratoni futásban várnak sokat versenyzőiktől. A felsoroltakon kívül Anglia és Lengyelország is olyan csapatot küld ki, amihez fogható eddig e kél ország színeinek képviseletében nem rajtolt az olimpiai játékokon. Hogyan edz Edelen? Fred Wild, az amerikai atléták egyik csoportjának edzője egy nyilatkozatában a következőket jelentette ki Edelenről, aki tavaly győzött a kosicei Békemaratonon, s ez idén — sajnos — nem jelenhetett meg a rajtnál. — Leonard G. „Buddy" Edelennel sekal és szívesen foglalkozom. Tavaly A kosicei maratonon 2:15:09,6 órás teljesítménnyel győzött. Ez év május 24-én győzött az olimpiai minősítő versenyen ás jogot szerzett arra, hogy Tokióba utazhasson. Annak elenére. hogy Edelen tartja a 6 mérföldes futás USA-beli csúcsét (28:58.8 perccel), nem kívánja, hogy a 10 000 m-es versenyre nevezzük. Egyedül az olimpiai maratonra akarja összpontosítani alapos felkészüléséi. Máris nagyon szorgalmasan és szívósan edz. Naponta átlag 30 kilométert fut. Heti edzéssorozata a következő:. Hétfőn: 4,5 vagy 6 mérföldes futás. Kedden: 4,5 mérföldes futát, 20-szor, vagy 30-szor 400 m-es síkfutás (68-70 másodperc alatt), 100 m-es síkfutás, 3 mérföld. Szerdán: Nagvoi gyors 15 mérföldes futás. Csötö. Mikiin: Tízszer 100 in, kétszer 200 m. tízszer 100 m, mindannyiszor vágtával. Pénteken: Nagyon gyors 10 mérföld. Szombaton: Útszöri gynrs 1200 m, 400 m levezető futás. Vasárnap: Délelőtt 23 vagy 25 mérföld egyfolytában, nagyon gyorsan, hat órával később, a délután folyamán 2 mérföld, könnyed futással, tízszer 100 m gyors iramban. 100 m levezető futás, 2 mérföld könnyedén. Edelen legjobb maratoni ideje 2:14:28. Az edző véleménye szerint máris jobb idő elérésére képesl (aj) 0) Sző" kiadja Srlurákia kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého ti. 10. sz. Telefon: 522-39 512-23 335-68 — főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505- 29, gazdasági ügyek: 506-39. KiadSbivata 1: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetést díj havonta 8,— Kčs. Terjeszti'a Posta HIrAapš?jjgálat. E_Iőfizetés eket elfogad minden postahivatal és postal kézbesítő. KÍi.l£ôlál meateadeiéseki, f-Ng « Ostr.edné expedícia Uape, Bratislaya, Gottwaldovo né®. 48/VII. K-13'41561