Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)
1964-07-15 / 195. szám, szerda
Az afrikai csúcsértekezlet küszöbén Kairó (CTK) — Kairóban hétfőn este megkezdődött az Afrikai Egységszervezet Minis „rtanácsának konferenciája. A konferencián elnöklő RIJát külügyminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy az Imperializmus, a faji megkülönböztetést támogató politika s az imperialisták által előidézett problémák gátolják az afrikai országok gazdasági fejlődését. A beszéd elhangzása után a Minisztertanács jóváhagyta a küszöbönálló második afrikai csúcsértekezlet tárgysorozatát. Kedden az afrikai államfők többsége elindult székhelyéről Kairó felé. Szerdán érkezik Kairóba Kaszavubu kongói elnök Csőmbe kíséretében. Csőmbe érkezésének híre zavart keltett. Több küldöttség élesen ellenzi Csőmbe jelenlétét, Nkrumah ghanal elnök például célzott rá, hogy nem hajlandó egy asztalnál ülni vele. Algéria küldötte Lumumba örökéhez jelentkezett, az EAK sajtója pedig nyíltan újkolonlalista ügynöknek bélyegzi Csombét. Csőmbe érkezésével egy külön külügyminiszteri bizottság foglalkozott, az eredmény azonban még nem Ismeretes. Támadásra készül a jobboldal Laoszban Vientiane (CTK) — Vientlaneből érkező hírek szerint a jobboldali erők a Luang Prabangot VIentianeval összekötő út mentén támadásra készülnek a Laoszi Hazafias Front egységei ellen. A támadást három irányból tervezik: Luang Prabangból, a Vientlanetől északra fekvő Vang Viengből és Muongszouiból. Kong Le tábornok ezeken a helyeken összpontosította csapatait. A kormány eddig már 3000 katonát összpontosított a Vientlanetöl északra fekvő területen. Újabb bombázás Hétfőn három T-28 típusú bombázó repülőgép jelent meg a Kőedényslkság fölött. 35 percig bombázták és lőtték a Khang Khaytól keletre 8 km-nyire levő Banszang nevű községet. A légelhárítók két Khang Khay felé igyekvő repülőgépet elűztek. Ajub Khán közvetít Ajub Khán pakisztáni elnök Londonban közölte, hogy tekintettel a laoszi válságos helyzetre az USA és a Kínai Népköztársaság kormánya üzenetet váltott egymással a délkeletázsiai helyzetről. Az üzeneteket Ajub Khán közvetítette. Az USA-t felszólították, kérje meg a Kínai Népköztársaságot, hogy befolyásával „akadályozza meg a laoszi helyzet további romlását". A pakisztáni kormány már meg is kapta a kínai kormány válaszát és azt Washingtonba továbbította. Változások a kormányban Souvanna Phouma laoszi miniszternők a sajtó képviselőivel július 11-én folytatott beszélgetése alkalmából közölte, hogy a közeljövőben bizonyos változásokra kerül sor a laoszi kormányban. Az újságírók ezzel kapcsolatos kérdéseire válaszolva kijelentette, hogy ez azért szükséges, mert a legutóbbi napokban több miniszter lemondott, A délarab törzsek harca a brit gyarmatosítók ellen Kairó (ČTK) — A Fadhli Szultanátus arab törzsei fegyvert ragadtak és megtámadták a Vádi környékén állomásozó brit egységeket. Saabi, a Délarab Nemzeti Felszabadítás! Front képviselője közölte, hogy a brit hatóságok le akarták kenyerezni az említett törzsek sejkjeit, s Így akarták biztosítani fegyveres támogatásukat. A törzsek azonban ezzel nem értettek egyet, és támadást Intéztek a gyarmati katonaság ellen. A harcokban három angol tiszt és nyolc katona, valamint három arab felkelő elesett. Két arab megsebesült. San'a (CTK) — San'ából érkezett hírek szerint a dél-arábiai felkelők megszakították az összeköttetést az adeni brit haditámaszpont és a Fadhli Szultanátus között. A gyarmati katonaság visszavonulásra kényszerült-. A felkelők Baad és Daszina környékén is súlyos veszteségeket okoztak az imperialista egységeknek. A SAARBRÜCKENI tartományi törvényszék hat hétig tartó tárgyalás után felmentette a luisenthali bánya munkabiztonsági ellenőrző szervének mind a 13 tagját, akiket azzal vádoltak, hogy felületességükkel 171 bányász halálát és 57 megsebesülését okozták. (CTK) AZ IRAKI kormány július 14-én elhatározta az iraki bankok, biztosító intézetek és a legfontosabb ipari vállalatok államosítását. [CTK). WASHINGTONI TUDÓSÍTÁSUNK: Kubo és oi amerikai elnokvűlasz isi kampány llogyan reagálnak az amerikaiak " arra a kubai javaslatra, hogy normalizálják a két ország közötti kapcsolatokat? A válasz erre a kérdésre megmutathatja, milyen Irányban fejlődik tovább az USA külpolitikája az elnökválasztási kampány Idején. Ha valóban Goldwater lesz a Köztársasági Párt elnökjelöltje és ha elfogadják politikai irányvonalát, akkor a Demokrata Párt előtt (amelynek jelöltje minden kétséget kizáróan Johnson elnök lesz) gyakorlatilag, csak két lehetőség áll majd: "1 Az egyik lehetőség, hogy aláve-*-• tik magukat a Goldwater által kikényszerltett hangnemnek, azaz „együtt vonítanak a farkasokkal" és a kampány során túl akrnak majd tenni rajta az úgynevezett „kemény" külpolitikai Irányvonalban. Ha a külpolitikai kérdések válnak az elnökválasztási kampány fő pontjává, akkor ez lenne a legolcsóbb módja, hogy eleget tegyenek a köztudatban évek óta ápolt bigott hangulatoknak. 2 Ha az elnök nem versenyez majd • Goldwaterrel az úszltásban, és nem akar védelembe szorulni a törtető és offenzív szélsőségesekkel szemben, akkor csak egyetlen lehetősége marad: hogy a külpolitikában a demokrata párt merészen átvált egy új reális irányvonalra, olyanra, amilyet ez év tavaszán Fulibright sze nátor csillantott meg. Az amerikai megfigyelők többsége ezekben a napokban úgy véli, hogy az úgynevezett kubai kérdés valószí nüleg nem kerül a választási kam pány középpontjába Ámbár a köztársasági párt San Franciscó-I érte kezlete nem ezt bizonyítja. Most arról van szó, hogy az elnök, ha ismét megválasztják, lehetőséget találjon az ésszerű lépések megtételére a külpolitikában, s ennek érdekében most a választási kampány idején ne tegye az ilyen lépéseket lehetetlenné. Ami a hivatalos reagálást illeti a kubai javaslatra, ezt röviden a következő szavakkal lehetne összefoglalni: tüntetően elnéznek fölötte. Ez jellemző Johnson elnök és Rusk külügyminiszter álláspontjára ls. Az elnök sajtóértekezletén éreztette, hogy az egész ügy nem Illik bele választási kampányába. A New York Times ezt azzal magyarázza, hogy „a választások évében mindennemű közeledés Kuba felé túlságosan bonyolult lenne, és a nyilvános pozitív válasz szinte lehetetlen. „Ez sajnos annak a jele, hogy a demokraták, s maga az elnök is, visszavonul Goldwater előtt és inkább a passzív védekezést választja, mintsem egyértelműen a Józan ész politikájáért harcolna. Bizonyos mértékben ezt a visszavonulási Irányvonalat bizonyítják az amerikai előkészületek az Amerikai Államok Szervezete külügyminisztereinek tanácskozására A brazillal reakciós államfordulat megkönnyítette a Kuba-ellenes „szilárd Irányvonal" híveinek helyzetét. Mind az elnök, mind a külügyminiszter az előkészí iő tárgyalások folyamán arra törekszenek, hogy kibővíthessék Kuba politikai és gazdasági elszigetelését. Ha ezt viszavetítjük az elnökválasztási kampányra, megállapíthatjuk, hogy ezen a téren sem tehetnek túl a demokraták Goldwateren, aki lényegében a Kuba-ellenes Inváziót reklámozza. Túltenni nem bírnak rajta, de ugyanakkor lemondanak a másik, egyedül ésszerű lehetőségről, a Kuba iránti új irányvonal bejelentésétől. Szomorú lenne, ha Goldwaternek ily módon sikerülne visszavonulásra kényszerítenie a demokratákat mind külpolitikai, mind belpolitikai kérdésekben. I. H. « Kongresszus a „Tehén-palotában 1 Elnökjelöltet választ a Köztársasági Párt Megkezdődött a Goldwater-Scranton párbaj utolsó menete San Franciscóból jelenti a CTK tudósítója: Hétfőn, július 13-án délelőtt kezdődött meg az amerikai Köztársasági Párt elnökjelöltet választó kongresszusa a San Franclsco-1 Cow PaIace („Tehén Palota") nevű arénában. A kongresszus négy napig tart és 1308 küldött vesz rajta részt, akiket az előválasztásokon jelöltek. Az elnökjelöltségre a párt több vezetője pályázik, legnagyobb esélye azonban a reakciós arizónai szenátornak, Goldwaternek van. A Cow Palace arénát — ahol rendszerint rodeókat, állattenyésztési kiállításokat és bokszmérkőzéseket rendeznek — hevenyészett kongresszusi palotává alakították. A küldötteken kívül több száz újságíró és nagyszámú közönség van jelen a tanácskozáson, amely nyilvános. A közönség a lelátókon foglal helyet, s szinte sportmérkőzésre emlékeztető hangulat alakul kl. Goldwater szenátor hangoskodó hívei túlsúlyban vannak, ám tegCSOU EN-LAJ, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke és Cshen I külügyminiszter visszatért Pekingbe a Burmai Köztársaságban tett baráti látogatásról. (CTK) nap reggel a palota előtt ellenfelei ls tüntetést rendeztek. A tüntetők „Ma Goldwater, holnap fasizmus" feliratú táblát vittek. A megfigyelők úgy vélik azonban, hogy Goldwater már az első menetben megszerzi a többséget. A CBS TVtársaság nem hivatalos közlései alapján az esélyek a következők: A szükséges 655 szavazatnál többre Goldwaternek van kilátása (778), Scrantonnak 215-re, Rockefellernek 103-ra, a továbbiaknak összesen 134-re. Az eddig még ingadozó küldöttek 78 szavazatot képviselnek. A kongresszus hivatalos beszédekkel kezdődött. A jelölés azonban nem a palotában, hanem a jelöltek szálláshelyén, a kulisszák mögött dől el. A jelöltválasztásra csak szerdán kerül sor, de ez csak formális jóváhagyása lesz a kulisszák mögött eldöntött jelölésnek. Az egyik szállodában ülésezett a párt Irányvonalának kidolgozásával megbízott bizottság. A program teljes egészében Goldwater reakciós nézeteit tükrözi mind belpolitikai, mind külpolitikai vonatkozásban. A külpolitikai rész az „erőpolltikát" hirdeti, „döntő győzelmet" ígér a kommunizmus felett. A megfigyelők szerint ez az irányvonal úgyszólván teljesen megegyezik J. F. Dulles volt külügyminiszter csődbe jutott politikájával. Scranton kormányzó állítólag élesen fellép az irányvonal ellen, és úgy vélik, kérni fogja revízióját. Sokan attól tartanak, hogy a Köztársasági Párt több millió választót veszít, ha elfogadják Goldwater koncepcióját. A keddi ülésen — amely Időszámításunk szerint a korahajnall órákban ér csak véget — pártonbelüli kérdésekkel foglalkoznak majd és befejezésül felszólal Eisenhower volt elnök. N. T. FEDORENKO, a Szovjetunió állandó ENSZ küldötte hétfőn átadta U Thantnak, az ENSZ főtitkárának a szovjet kormány emlékiratát. Az emlékirat az ENSZ-közgyűlés 19. és 20. ülésszaka társelnökeinek jelölésére vonatkozik. (CTK) A BRIT NEMZETKÖZÖSSÉG mintegy 4000 főnyi csapatai megkezdték Singapore-ban kilenc napig tartó hadgyakorlataikat. A hadgyakorlatokon angol, ausztráliai és új-zélandi egységek vesznek részt. (CTK) AZ SZKP ELNÖKSÉGE hétfőn díszebédet adott a Romén Munkáspárt .Szovjetunióban Időző küldöttsége tiszteletére. (CTK) A SZOVJETUNIÓ és a Mauretán Izlan Köztársaság a közeljövőben kölcsönösen kinevezi diplomáciai képviselőit. (CTK) A DÉL-VIETNAMI partizánok Saigontól mintegy 70 km-nyire északra megtámadták a kormánycsapatokat. Három amerikai tisztet s a kormányegységek 19 katonáját megölték. A DÉL-AFRIKAI határőrök parancsot kaptak, hogy nyomozzák kl Randolpti Vigni, a Dél-afrikai Liberális Párt alelnökének tartózkodási helyét. Vignl állítólag Basuto-földre szökött, ahol politikai menedékjogot kért. (CTK) AZ ENSZ Biztonsági Tanácsának a kambodzsai és vietnami határon uralkodó helyzet kivizsgálásával megbízott megfigyelői befejezték tevékenységüket. Saigontól repülőgépen New Yorkba utaztak, ahol július 19-én a Biztonsági Tanács elé terjesztik beszámolójukat. (CTK) A KARACSIBAN július 13-án aláírt egyezmény értelmében az USA 100 millió dollár hosszú lejáratú kölcsönt nyújt Pakisztánnak. (CTK) A MALAYSIA ÁLLAMSZÖVETSÉG egyik államában — Sabahban — fegyveres összetűzésre került sor a partizánok és a brit egységek között. A partizánok 70 angol katonát megöltek. (CTK) ALGÍRBAN tárgyalások folynak a csehszlovák—algériai gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési állambizottságok tanácskozásának előkészületeiről. (CTK) VVWTWV/yWAÍWVAAAAAA/WTWAft Baloldalt Goldwater, jobboldalt Scranton. (CTK f elv.) MONTY METH LONDONI LEVELE Tömegtüntetések fogadták a multilaterális flotta M a, július 15-én fut ki a tengerre a Blddle nevű amerikai torpedóromboló vegyes nemzetiségű legénységével. A Biddle fedélzetén a nyugatnémet tengerészeket 49-főnyi csoport képviseli, amely a második legnagyobb a hajón! Nagy-Britannia két tisztje és 24 különböző rendfokozatú tengerésze teljesít itt szolgálatot. A 20 tisztből és 316 tengerészből álló legénység többsége amerikai. De van köztük olasz, holland, görög és török ls. A Biddle fö célja, hogy 12 havi clrkálása folyamán kipróbálja, képes-e különféle nemzetiségű, vallású és gondolkozású legénységgel harci feladatokra. A NATO ezenkívül multilaterális atomhadereje megszervezésében egy további lépést is tett: arra készül, hogy „kereskedelmi hajókat szerel fel atomfegyverekkel. A hajók legénysége itt ís vegyes nemzetiségű lenne s Poláris-rakétákat szerelnének a hajókra. A legújabb jelentések arról számolnak be, hogy Bonn és Washington végleg megegyezett: jövőre közös amerikai—nyugatnémet, atomfegyverekkel felszerelt hajókat bocsát vízre, tekintet nélkül arra, hogyan vélekednek^ erről NATO-szövetségeselk. Biztosíték, de milyen? Londonban vegyes érzelmekkel fór gadják, hogy a nyugatnémetek keveslik a multilaterális flottában betöltött szerepüket. Nagy-Britannia népének széles rétegei — munkások, háziaszszonyok, szakszervezeti tagok, sőt katonatisztek is — élesen ellenzik a sokoldalú haderő megszervezését. Még a Daily Express, a Konzervatív Párt lapja is rámutatott, hogy e haderőn keresztül Nyugat-Németország lényegében atombombát kap. A kormány azonban ahelyett, hogy igyekezne megakadályozni a multilaterális flotta megszervezését, mindent elkövet annak érdekében, hogy a többi fegyvernemre — a szárazföldi haderőre és a légierőre is — kiterjessze a multilaterális terveket. Ezáltal azonban még inkább megnövekednének a nyugatnémet pilóták és parancsnokok esélyei, hogy Anglia legújabb és leggyorsabb repülőgépeit, valamint légelhárító rakétáit ellenőrizhessék. A fentiekből is kitűnik, azoknak a badar magyarázkodásoknak az értelmetlensége, melyek szerint a multilaterális haderő „biztosítékot nyújt, hogy a nyugatnémetek ne kezdhessenek saját kezdeményezésükből atomháborút". Ogy mondják, hogy az amerikaiak vétójogukkal minden körülmény között képesek lennének megakadályozni az atomtöltetű Polaris-rakéták bevetését. Mi azonban azt kérdezzük: hol a kezesség arra, hogy a nukleáris hatalommá emelt NyugatNémetország nem él vissza helyzetével? Hiszen a tervek' szerint még a kétszemélyes angol repülőgépek ls vegyes legénységűek lennének. Ki biztosíthat arról, hogy egy ilyen nukleáris fegyverzetű repülőgépet nem vezet-e valamilyen náci gyilkos, vagy a hitlerizmus valamelyik fanatikus örököse? A multilaterális haderő tehát nem biztosíték a nyugatnémet revansizmussal szemben, hanem éppen ellenkezőleg, ezen keresztül helyezik. szülöttjét a nyugatnémet katonák ujját az atomfegyverek ravaszára. Politikai vonatkozások Az amerikaiak úgy tervezik, hogy a NATO vegyes-legénységű Polarisflottája szervező Intézményének élére egy politikai igazgatót állítana. Mivel Washington fenntartja magának a jogot a Polaris-rakéták bevetésére, várható, hogy ezt a vezérigazgatói tisztséget amerikaira bízzák. De ugyanakkor, hogy megbékéltessék a szövetségeseket, a flottaparancsnok tisztségét nyugatnémet, vagy brit tiszt venné át. Az a veszély, hogy nyugatnémet tiszt lehet a NATO atomflottájának parancsnoka, indokolttá teszi Nagy-Britannia politikai köreinek igyekezetét: a döntést csak a válasz-! tások utáni időszakra akarják ha-, lasztani. Nagy-Britanniában az ellenzéki' tömegek azt követelik a Munkáspárt vezetőitől, hogy amennyiben győztesen kerülnek ki a választásokból, semmi esetre se vállaljanak részt a multilaterális haderőben. Fontosnak tartják, hogy ilyen nyilatkozatot még a választások előtt tegyenek közzé. Bonyolítja a helyzetet Angliában az ís, hogy a jelenlegi kormánypártban sem egységesek a nézetek. Az ame: rikai tervet a konzervatív képvise-, lök egy része támogatja a parlamenti ben, egy másik csoport azonban — t a A. Courtney, a parlamenti haditengerészeti albizottság titkárának vezetésével — határozottan ellenzi a vegyes legénységű haderőt. Magában a kormányban is ellentétek észlelhetők ebben a kérdésben. A multilaterális erők konzervatív ellenzői szerint ugyanis ez a y egye s legénységű ha-: digépezet nem fokozná a NATO ütői erejét és a rászánt pénzösszegeket inkább az angol gyarmati hadsereg megerősítésére szeretnék felhasználni Adenben, Malaysiában, vagy másutt. A néptömegek is megmozdulnak Ezekben a napokban előkészületek folynak az angol parlamentben sir Wlnston Churchill — a háború alatti miniszterelnök — ünnepélyes búcsúz-i tatására. Az agg államférfi ugyanis visszavonul a parlamentből. Ezzel kapcsolatban sokan felidézik a fasizmus elleni véres küzdelemben elhangzott ígéreteit, amelyeket mostani utódai a NATO nukleáris haderejének felállításával meghazudtolnak. Churchil 1941 szeptemberében ugyanis ezer ket mondotta a német militarizmus^ r 61: „Eletünk folyamán kétszer, atyáink életében pedig háromszor borították lángokba agresszív hódító háborúkkal a világot; Európa jövőjét soha többé nem bízhatjuk átkozott\ véres kezükrel" Ma már Churchill nem hallatjs hangját és Nyugat-Németország hadi ereje a NATO-ban a legerősebb. Hogy, milyen szellemű haderő ez, arra maga Helmuth Heye nyugatnémet tenger-i nagy adja meg a választ: „Ez a hadsereg, melyet a holnap fegyvereivel szereltünk fel a tegnap szellemében nevelkedik". Ennek a hadseregnek adnak Churchill utódai Nagy-Britan-i niában harckocsizó gyakorlótereket^ mert semmit sem tanultak a történed lemből. És ezért ma, július 15-éri, az első multilaterális hadihajó tengerre futásának napján megmozdulnak a néptömegek ts a NATO-országokban, hogy tüntessenek a vegyes atomhaderő ellen, melynek létrejötte újra a hidegháború fagyos légkörével fertőzné meg a világot. Í9B4. Július IS, $ (JJ SZÖ 3