Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-15 / 195. szám, szerda

Äliii A leszerelés kulcskérdésében nehéz n megegyezés A Liptovský MikuláS melletti Vtjchodnán a napokban zajlott le a dal- és táncegyüttesek XI. szemléje. A szabadtéri színpadon egymást felváltva léptek fel a népi együttesek és az egyént szereplők. Képünkön: a preSovi ukrán népi együttes csárdást táncol. (ČTK f el v.} Ülésezett a Nemzetgyűlés tervezési és költségvetési bizottsága (CTK) — A Nemzetgyűlés júniusi ala­kuló ülése után már az újonnan vá lasztott bizottságok is megkezdik tevé­kenységüket. Tegnap elsőként a terve­zési és költségvetési bizottság tanács­kozott. Az ülés résztvevői megvitatták, hogy ä Nemzetgyűlés és szervei a CSKP KB irányelvei értelmében miként mélyítik el tevékenységüket. A továbbiakban a bizottség második télévi munkatervéről, az állami népgazdaságfejlesztési terv és az állami költségvetés teljesítése ellen­őrzésének elveiről tárgyaltak. Tárgyalt az SZNT egészségügyi bizottsága Első Illését tartotta tegnap a Szlo­vák Nemzeti Tanács egészségügyi bi­zottsága Vlagyimir Zvara egészség­ügyi megbízott vezetésével. Az ülésen jelen volt Pavol Macúch elvtárs, az egészségügyi miniszter első helyette­se. A bizottság foglalkozott az egész­ségügyi gondoskodás megjavításával. Az ülés további részében megvitat­ta a gyors orvosi segélynyújtásról szóló beszámolót, s felülvizsgálta a gyógyszerekkel való gazdálkodást az 1963-as évben. Az SZNT egészségügyi bizottsága végül ellenőrizte a beru­házási építkezések második negyedévi tervének teljesítését. Csehszlovák katonai küldöttség látogat az NDK-ba (ČTK) — Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának és az NDK kormányának meghívásá­ra július 20-a és 29-e között Bohumír Lomský hadseregtábornok vezetésével csehszlovák katonai küldöttség láto­gat a Német Demokratikus Köztársa­ságba. Dán vendégek a Külügyminisztériumban Gustáv Pedersen, a Dán Királyság parlamentjének hazánkban tartózkodó elnöke tegnap feleségével látogatást tett a Külügyminisztériumban, ahol Ottó Klička, a külügyminiszter helyet­tese fogadta. A dán vendégek megtekintették a prágai Várat, a Nemzeti Galériát és a Nagymorva Birodalom kiállítást. Genf (ČTK) — A 18-hatalml lesze­relési bizottság keddi ülésén bebizo­nyosodott, hogy az állandó munkacso­port létesítése körüli vita még nem érte el tetőpontját. Lachs lengyel kül­dött, aki a keddi ülésen elnökölt, kö­zölte, hogy a munkacsoport megszer­vezésével megbízott társelnökök mindeddig nem jutottak megegyezés­re és ezért folytatni kell tárgyalásal­kat. Dr. V. Pechota, a csehszlovák kül­döttség vezetője sajnálatát fejezte ki, hogy a társelnökök nem tudtak meg­egyezni a javasolt munkacsoport te­vékenysége kérdésében. Dr. Péchota szerint hasznos lenne, ha az erre vo­natkozó tárgyalásokon más küldöttsé­gek tagjai is résztvennének és kölcsö­nös megegyezés alapján lerögzítenék' a munkacsoport tevékenységére vo­natkozó elfogadható javaslatokat. Ez­zel kapcsolatban méltatta az Indiai, nigériai, etiópiai és mexikói küldött­ség pozitív állásfoglalását. A továbbiakban kitért a Szovjetunió javaslatára, hogy az atomhatalmak az elriasztó eszközöknek csupán mini­mális mennyiségét tartsák meg. Ez az atompajzs-javaslat abból a tényből indul ki, hogy az eddig felhalmozott atomfegyverek mindinkább növelik egy atomháború veszélyét. Ezért fel­tétlenül szükséges túlnyomó részük elpusztítása. Az amerikai elgondolás az elriasztó eszközök „minimális" mennyiségének szükségességét hang­súlyozza, de tulajdonképpen az atom­fegyverek és hordozóik óriási meny­nyiségének megőrzését tartja szem előtt. Egyes nyugati küldöttségek — különösen az olasz küldöttség — a mun­Békeünnepség Szencen (ČTK) — Szombaton és vasárnap ismét békeünnepség színhelye lesz a Szenei tó. Az ünnepség szombaton reggel a Szlovákia Nagydíjáért rende­zett; vitorlásversenyekkel kezdődik, Az esti ünnepségen szerepelni fog töb­bek között a ljubljanai rádlő és tele­vízió tánczenekara, továbbá RoblC vI-< lághírü táncdalénekes. Az első nap programja a velencei éjszakával zá­rul. A második nap műsorán táncze­nekarok seregszemléje és ejtőernyő­sök bemutatója szerepel, r t f A'' Tilos iratok vannak a Fekete-tó ládáiban? •k Mihail Ivanovics Maumov vezérőr­nagy a Szovjetunió Hőse és Konsztantyin Karpovlcs Popov volt partizánparancsno­kok tegnap Brattslavában baráti beszél­getésre Jöttek össze volt bajtársaikkal, akikkel együtt harcoltak Ukrajnában és Szlovákiában. Tegnap délben útnak indult az a gépkocsioszlop, amely a šumavai Fe­kete-tóból kiemelt ládákat Prágába szállítja. A ládák aránylag jó állapotban van­nak, bár majdnem 20 évig feküdtek a tó fenekén. A helyi lakosság köré­ben az a hlr terjedt el, hogy a ládák­ban titkos német inatok vannak. A hír valószínűsége mellett szól az is, hogy a háború utolsó napjaiban a Fekete­tavat erős, válogatott SS katonákbői álló egység őrizte. A ládák vízhatlan csomagolásban lettek a vlz alá süly­lyesztve. A tó jobb partjáról a he­gyen keresztül járható út vezetett Bajorországba. Az üt mentén — a Az „elriasztást" szolgáló atomfegyverhordozók száma okozza a nézeteltéréseket • Az USA a világ elpusztítására elegendő atomfegyvert akar megtartani a leszerelés befejezéséig • Dr. Péchota: Csak a nyugati küldöttségek rugalmasabb állás­pontja mozdíthatja el a holtpontról a tárgyalást kacsoport tevékenységére vonatkozó javaslattal egyidejűleg más, az általá­nos és teljes leszerelés kérdésével ugyan összefüggő problémákat is em­lített, amelyek azonban jelenleg erőszakoltak és nem hozhatók össze­függésbe a nukleáris fegyverhordo­zók felszámolásának kérdésével. A csehszlovák küldött felszólalása befejezéséül kifejezte azt a reményét, hogy a nyugati küldöttségek az eddi­ginél rugalmasabban foglalkoznak majd a szóban forgó problémákkal és lehetővé teszik a munkacsoport te­vékenységére vonatkozó Irányelvek rögzítését. Szemjon Carapkin, a szovjet kül­döttség vezetője hangsúlyozta, hogy tarthatatlanok az USA küldöttségének arra vonatkozó elgondolásai, mit kell tulajdonképpen „az elriasztó eszkö­zök minimális mennyiségének" tekin­teni. Időzte Johnson elnök Július 3-ai kijelentését, miszerint az USA jelen­leg több mint ezer Interkontinentális és Polaris-tipusú rakétával, valamint több mint 1100 atombombázó repülő­géppel rendelkezik. Carapkin hang­súlyozta, hogy az atomfegyverek most tani mennyisége az emberek tlz mlli liárdjainak kipusztítására is elegen­dők. Ha a szovjet kormány ragaszko­dik atompajzs-javaslatához, ezzel tu­lajdonképpen engedményt tesz a nyű* gati félnek, mert az atomfegyverhor­dozók túlnyomó részének elpusztítása után megmaradna az elriasztáshoz elegendő mennyiség. Ez az engedé­kenység azonban nem jelenti azt, hogy a Szovjetunió egyetértene azzal az amerikai elgondolással, mely szerint olyan atomütőerővel rendelkezne, hogy az egész emberiséget s a földet néhányszor elpusztíthatná. Timberlake, az USA küldötte fel­szólalásában általában Ismét megerő­sítette, hogy az USA továbbra is rai gaszkodik eredeti elgondolásához. Népi milícia alakul Algériában Az Alger ce Solr című esti lap hét­fői számában megjelent hír szerint már a legközelebbi napokban megala­kulnak az algériai népi milícia egy­ségei. Főparancsnokukat népbiztosi rangban Ben Bella, a Nemzeti Felsza­badítás! Front főtitkára nevezi ki. A milícia tagjait a Nemzeti Felszaba­dítás! Front tagjai közül választják kl és az lesz a feladatuk, hogy a had­sereggel együttműködve felszámolják az ellenforradalmárok bandáit, Ellenforradalmárok letartóztatása Algír (ČTKJ — Bougle kablliai ki­kötővárosban a legutóbbi napokban 44 személyt letartóztattak, mert fegyve­reket, lőszert stb. szállítottak Alt Ah­med ellenforradalmár bandáinak. A le­tartóztatottak túlnyomórészt vagyo­nos kereskedők és állami tisztviselők, akik különböző rejtekhelyeken fegy­vereket s lőszert halmoztak föl, A Nemzeti Felszabadítást Front boű-f giei járási bizottsága vasárnap déh után nagygyűlést rendezett és lelep­lezte a forradalom ellenségeinek mesterkedéseit. Oranban letartóztatták Mousszu volt őrnagyot, aki Saawani ezredeshez ha-) sonlóan fellázadt a kormány, ellen, Lemondott Algéria belügyminisztere Ahmed Ben Bella, Algéria elnöftd hétfőn este közölte, hogy elfogadta Ahmed Medeghri belügyminiszter le­monc.lsát. Az elnöki iroda nyilatkoza­ta szerint Medeghri továbbra is a Nemzeti Felszabadítási Front politi­kai bizottságának tagja. Medeghri, a marokkói határ közelében állomásozó algériai egység volt tisztje 1962 szep­temberétől állt a belügyminisztérium élén. A Ben Bella által megalakított első kormány tagja volt, helyi lakosság visszaemlékezése sze­rint — a Luftwaffe egyik egységének titkos hadiszállása volt. A közeli Rixi luxushotelben pedig rendszeresen ta­lálkoztak a náci vezérkar magas ran­gú tisztjei. A titkos ládák után már az előre­nyomuló amerikai katonaság is kuta­tott — eredménytelenül. A Belügyminisztérium és a Honvé­delmi Sportszövetség búvárai tegnap tovább folytatták a tő fenekének fel­derítését. A megtalált ládákat Prágába érke­zés után először röntgenvizsgálatnak vetik alá, majd felnyitják őket. MEGTALÁLTÁK KÉT POLGÁRJOGI ÖNKÉNTES HOLTTESTÉT Taullulah (ČTK) — A nyomozó szer­vek hétfőn két megcsonkított holt­testre bukkantak Loulssianában, a Mississippi egyik holtágában Phila­delphia kisvárostól mintegy 200 km­nyi távolságban, ahol június 21-én a faji megkülönböztetés elleni moz­galom három fiatal önkéntes funkcio­náriusának nyoma veszett. Előbb a holttesteknek csupán alsó részét talál­ták meg. A lábak egy gerendához vol­tak kötözve. A nadrágzsebekben kul­csok és zsebórák voltak. Feltételez­hető, hogy két eltűnt polgárjogi ön­kéntes holttestéről van sző. Nyilván­való, hogy fehérbőrű fajgyűlölők öl* ték meg őket három héttel ezelőtt. Az Illetékes szervek állítólag mind­eddig nem bukkantak a gyilkosok'' nyoméra. A Mississippi állambeli Natohezben fehér fajgyűlölők hétfőre virradó éj­szaka felgyújtották a négerek két templomát. A rendőrség itt sem nyo­mozta ki a tetteseket. Mississippi ál­lamban eddig már hat néger-templom égett le, K orunk filmművészetének aligha lehet fontosabb feladata, mint az, hogy a művészetnek ezt a sajá­tos ágát közelebb hozza az élethez. Érthető tehát, hogy az emberek ép­pen az igazságot és a szépet keresik, élvezetet és élményt akarnak találni a filmművészeti alkotásokban. Ennek a törekvésnek a fesztiválon bemuta­tott filmeken is tanúi lehetünk, s ezt segíti a Szabad Fórum tegnap meg­nyílt vitája ls. A viszonylag nagy terem, ahol a Szabad Fórumot tartják, zsúfolásig megtelt a filmművészet jelenlevő kép­viselőivel, filmesztétákkal, kritikusok­kal és újságírókkal. Adolf Hoff­meisternek, a fesztivál elnökének megnyitója után Miloš Fiala elnökle­tével folytatódott a vita, amely mind­járt az első napon rendkívül élénk s konkrét volt. A Szabad Fórumon elhangzott észre­vételekkel, megállapításokkal még foglalkozni fogunk, elöljáróban szö­gezzük azonban le, a vita célja nem a már Ismert tételek ismétlése, ha­nem az új gondolatok, elképzelések felvetése, tisztázása, persze anélkül, hogy a recept-adás szándéka kísérte­ne. A fő cél: a korszerű filmművé­szet kibontakozásának hatékony se­gítése. Az első napon nyolcan szólal­tak fel, köztük szovjet, amerikai, len­gyel, indiai, japán és magyar küldött. Lapunk tegnapi számában már is­mertettük a szimpózium díjkiosztásá­nak eredményét. Anélkül, hogy is­métlésekbe bocsátkoznánk, szükséges, hogy röviden szóljunk erről a másod­ízben megrendezett hasznos s hatá­sában ls értékes nemzetközi vetélke­dőről, amelynek keretében Ázsia, Af­rika, Latin-Amerika fiatal filmművé­szettel rendelkező országai mutatkoz­tak be. Ha röviden jellemezni akarnánk a KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK J E L E N T I K A R L O V Y V A R Y B Ó L Versenyen kívüli filmek a fesztiválon Tanácskoznak a filmművészet szakemberei fiatal filmművészettel rendelkező or­szágok versenyfilmjeit, úgy három csoportba sorolhatjuk őket: 1. Filmalkotások, melyek újszerű­ségükkel, sajátos mondanivalójukkal tűntek ki; 2. a hagyományos filmművészet el­veit érvényesítő átlagfilmek, a kor­szerű filmnyelv igényének érvényesí­tése nélkül; 3. azok az alkotások, melyek mind mondanivalójuk, mind művészi meg­fogalmazásuknál fogva érdektelenek, s inkább a zsákutcába jutás tényét jelzik. Aligha vonható kétségbe, hogy a résztvevő országok nemegyszer el­képzelhetetlenül nehéz körülmények között törekednek filmművészetük megalapozására. A függetlenség kiví­vását követő évek társadalmi és gaz­dasági nehézségei, bizonytalanságai mellett azonban a filmművészet esz­tétikai kategóriáinak értelmezése ls nemegyszer útvesztőt jelent, buktatót rejteget, s a fejlődésben visszaveti ezeket az országokat. Bár ezek száma évről évre kisebb, a tényeket mégis figyelembe kell vennünk. Örvendetes ugyanakkor, hogy a helyes esztétikai-művészi mércével párosuló társadalmi mondanivalóra törekvés egyre erőteljesebben nyilvá­nul meg ezekben az országokban. Ezt a bemutatott legjobb filmek is igazol­ják. A díjazás ls ezeket a kritériu­mokat vette figyelembe, s a legjob­bakat tüntetette ki. Tájékoztatásként szóljunk néhány szót ezekről a filmekről. A „Hely a nap alatt" című nagydl­jas argentin film Buenos Aires, a mil­liós város életén keresztül mutatja be lányhősének — Rosának — életét. A lány munkalehetőséget keresve megpróbáltatásokon keresztül a sze­gény emberekben találja meg igazi segítőit, sorstársait. A történet az o^asz filmek hatását ugyan magán viseli, de látásmódjával megnyerő. A „Veríték" című, ugyancsak nagy­díjas kirgiz film 17 éves hőse — Ka­mai — érettségi után mint komszo­molista a távoli sztyeppén egy trak­torállomáson helyezkedik el. Ismeret­len emberek között kezdi önálló éle­tét, tele munkalendülettel, aktivitás­sal. A közöny és a meg nem értés azonban elkerülhetetlen konflikust teremt közte és Abakír, a legjobb traktoros között. A falu szimpátiája azonban Kamalt segíti, s Abakir a falu elhagyására kényszerül. A társadalmi mondanivaló előtérbe kerülése érződik az Algériát képvise­lő dokumentumfilmekben is, melyek a forradalmat követő átalakulásokról adnak képet. S ezt láthatjuk a forra­dalom előtti években lejátszódó ku­bai filmnél is. Ez utóbbi stílusban s mélyen emberi mondanivalójával Igényes, kulturált alkotás. Ciprus, mely nemzetközi fórumon először képviseltette magát, a „Helena" el­mű alkotással hívta magára a figyel­met. A film tulajdonképpen G. Sze­ferisz költő két elbeszélő költeményé­nek szemléltetése, melyben — külön­féle megjelenési formákban — ókori szemüvegen keresztül a ma problé­mái merülnek fel. A fiatal filmművészet jóformán mindegyikénél érezhetően nyomon kö­vethető a nemzeti sajátosság és a formanyelv Iránti igény. A beváltás azonban fenntartásokat ls indokol. Ezek a fenntartások elvi és esztétikai jellegűek, s a bezárkózottsággal, el­szigetelődéssel egyértelmű provincia­lizmus és az öncélú egzotizálás miatt adódnak. Példaként a marokkói „An­dalúziai éjszakákat" említhetjük, mely felfogásával, jellegével egyaránt en­nek az útnak a járhatatlanságát Iga­zolja. A. M. Brousil vitafelszólalását idézhetjük: „A klasszikus hagyomány­nak kétségtelenül létjogosultsága van, kérdéses azonban, hogy ezt milyen alapállásból közelítik meg". E meg­jegyzés indokoltságát a pakisztáni film is alátámasztja, mely szerkeze­tének lazaságával s az ének- és tánc­betétek túlméretezettségével, a film hatóterületét is leszűkíti. A szimpózium hasznosságát, haté­konyságát ml sem bizonyltja jobban, mint az a nyilatkozat, melyet a je­lenlevő országok küldöttei fogadtak el. A nyilatkozat javasolja ugyanis, hogy ezt a kezdeményezést más fesz­tiválok is vegyék át. Ennek eredmé­nyeként jövőre Mar del Platában és San Sebastianban találkoznak ismét az „új világ" képviselői, A Karlovy Vary-i nemzetközi film­fesztivál vendégei sorában van Pfiger Antal, kiváló magyar filmszínész is (az előtérben), akit a legjobb férfi­szerepért járó Nagydíjjal tUntettek ki az idei cannes-i filmfesztiválon. (J. Dezort felv. — ČTK)' Az események kommentálását ille­tően még annyit: a fesztivál igazi nagy élményét Elia Kazan „Amerika, Amerika" című, versenyen kívül ve­tített filmje jelentette. Kiváló alkotás Ingmar Bergmann kiváló svéd rendezőnek ugyancsak versenyen kívül vetített „Csend" című filmje. Ez az alkotás sok vitára ad­hat okot, sajátos mondanivalójának művészi megfogalmazása azonban aligha lehet kétes, talán még akkor is, ha — és kissé jogosan — felve­tődik a kérdés: Hol kezdődik és hol végződik a művészet? Erről azonban majd legközelebb. fÚNOD ZOLTÄJ4 ŰI SZÖ 2 1964. jiúlius 15. ŕ

Next

/
Thumbnails
Contents