Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-11 / 191. szám, szombat

Re alizmus az indiai filmben India, — a világ egyik legnagyobb filmgyártó országa, — most ünnepelte filmgyártása megindulásának 50 évfordulóját Ez a nagy ország nem csak sok, hanem igen jó filmekkel is dicsekedhet. Néhány alkotásuk nálunk is ismert. India filmművészete— mint az alább közölt írásból is kiderül — számos sikert aratott a Karlovy Vary-i filmfesztiválokon is. AZ INDIAI FILMGYÁRTÁS ötvenéves fejlődés után lassankérlt kezdi elérni nagykorúságát. Noha India régóta egyike a világ legnagyobb filmgyártó országainak — évi több mint 300 filmet készítenek — csak a legutóbbi időszakban jelentkezett figyelemre méltó művészi kvalitású filmekkel. Hetente huszonötmillió ember látogat ötezernél több filmszínházat, s az Indiai film ma már egyik legjelentékenyebb eszköze a nemzeti fejlődésnek. Fontos szerep vár rá a közös nemzeti nyelv népszerűsítésében, hiszen, mint köztudomású, India számos nyelvterületre oszlik, és az ország egyik részében készített filmeket az ország másik részében nem értik. De segítséget nyújt a film az eddig érintetlen szociális problémák megoldásában is, így az özvegyek házasságának, a börtönreform, vagy az Ifjúság nevelésének egyáltalán nem egyszerű kérdéseiben. A negyvenes évekig, néhány elszórt kísérlettől eltekintve, realista törekvésnek nyoma sem volt az Indiai filmekben, legtöbbjük a mithológiából, legendákból és a történelemből merítette témáját. Tulajdonképpen két irányzat sajátította ki magának a filmgyártást: a speciálisan az indiai közönség számára készített, elnyújtott ritmusú, énkes, és táncos filmek, melyek a külföld számára élvezhetetlenek voltak, a másik irányzat a hollywoodi filmeket másolta szorgalmasan, meglehetősen kevés sikerrel. Akadt néhány film, amely a realizmus nevében felvetett bizonyos társadalmi problémákat, de csak a legfelületesebbeket és legköztudottabbakat. Legtöbbjük a zord körülmények által egymástól elválasztott fiatal szerelmesek szenvedéseit mutatta be, de végül is minden jóra fordult. így a közönség is elégedett volt, de még Inkább a producerek és filmforgalmazók. 1947 után, a függetlenség elnyerését követően, megjelentek a filmművészetben néhányan, akik megpróbáltak szakítani a rossz hollywoodi utánzatok szellemével és érdeklődésükkel a mindennapi élet valóságos problémái felé fordultak. Mindinkább igyekeztek megismerkedni a világ klasszikus filmművészetével, viták, tanulmányok követték egymást a leghíresebb külföldi filmrendezők művészetéről, Renoirról, Pudovkinról és a többiekről. Az 1952-és nemzetközi filmfesztivál lehetőségét adott a közönségnek is, hogy színvonalas alkotásokkal találkozhasson a megszokott olcsó melodrámák helyett. A látottak alapján egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy szerény pénzügyi lehetőségek ellenére is lehet jó filmeket készíteni. És ami még ennél is fontosabb, először ismerték fel, hogy a legalacsonyabb kulturális színvonalon álló közönség sem csupán a sekélyes romantikájú, hollywoodi mintájú filmek iránt érdeklődik, de érzékenyen reagál az igazi művészetre is. A REALISTA TÖREKVÉSEK egyik úttörője volt az indiai filmművészetben V. Shataram „A szomszéd" című filmje, mely a fantasztikus befejezés ellenére őszintén és nyíltan vetette fel a közösségi összetartozás kérdését. Egy másik alkotása, a „Dr. Kotnis halhatatlan története" a fiatal indiai orvos életének állít emléket, aki 1937-ben önkéntesként harcolt a japán fasiszták ellen, egy egészségügyi csoporttal Kínába ment és ott a kínai kommunisták oldalán küzdve életét vesztette. Legújabb filmje a „Két szem és tizenkét kéz" rendkívül érdekes pszichológiai tanulmány a bűnözők átneveléséről. Bimal Roy egyike a fiatalabb generáció figyelemre méltó tehetségeinek. „Két hektár föld"-je, ez a megrendítő vádirat a földbirtokos osztály tirranizmusa ellen, 1954-ben a Karlovy Vary-i fesztiválon elnyerte „a társadalmi haladásért" díjat. A „Devadas" és a „Biraj Bahu" klasszikus indiai műveket elevenítettek meg: természetes színészi játék, egyszerű dialógusok, művészi mértéktartás, földközeli témák jellemezték ezeket a filmeket. Bimal Roy azonban itt engedményeket tett már a kommersziális igényeknek is, énekbetétek és melodrámatikus elemek alkalmazásával. Az ének különben az indiai filmekben fontos szerepet játszik, fontosabb, mint a világ bármely filmművészetében. Szabályszerű időközökben hangzanak fel dalok a filmben, gyakran semmi közük a cselekményhez és még a kifejezetten drámai vagy detektív-filmek is tele vannak énekszámokkal. Egy másik haladó filmrendező Kliwaja Ahmed Abbas, egyben jól ismert író és filmproducer ls. Első filmje, „A föld gyermekei" az 1943-as év éhínségtől sújtott Bengáliájában játszódik. „A város kövei" a modern Bomhay nyomorgó gyermekeiről, a „Két levél és egy bimbó" az angol uralom alatt a teaültetvényeken dolgozó munkások szenvedéseiről beszél meleg együttérzéssel. Abbas filmjeinek hibái megegyeznek az indiai filmek általános betegségével: a túlságos szószaporítás, a jelentek végtelenségig való elnyújtása, a színpadszerűség legtöbb esetben a művészi színvonal rovására megy. AZ INDIAI FILMMŰVÉSZET egyik legjellegzetesebb alakja, Raj Kapoor nagyon népszerű Indiában, de jól ismerik a szocialista országokban is. Legjobb munkáiban sikerült összeegyeztetnie az üzleti siker-szempontokat és a haladó társadalmi mondanivalót. Legismertebb művei „A csavargó" és a „420-as urak". Filmjel legtöbbször társadalmi problémákkal foglalkoznak bizonyos szatirikus éllel és mindig megvédik a társadalom áldozatait. Stílusában, mint kritikusai nemegyszer írták róla, Időnként Chaplinre emlékeztet. Filmjei főszerepét saját maga játssza és általában mindig ugyanazt a típust formálja meg. Legutóbbi alkotásában, „Az éjszaka leple alatt"-ban azonban szakított ezzel a megszokott figurával, Mostanában leginkább más rendezők filmjében játszik. Mahboob Khan egyike az idősebb generáció legjelentékenyebb művészeinek. „Indiai anya" című műve széles freskó egy Indiai falu életéről, az angol gyarmati uralom utolsó éveiben játszódik. Nargis, a talán legnépszerűbb indiai színésznő ebben a filmjében nyújtott alakításért nyerte el a legjobb filmszínésznő diját a Karlovy Vary-i fesztiválon. AZ ÖTVENES ÉVEK VÉGÉN jelentkezett először Sattyait Ray, ő szerzett először az indiai filmművészetnek nemzetközi elismerést, ő honosított meg először az indiai filmművészetben egy intellektuálisabb magatartást. Kezdetben az európai neorealisták befolyása alatt állott, de igazi mesterének Jean Renoirt vallotta. Leghíresebb műve az Apu trilógia (,,Pather Panchali", „Aparajito" és az „Apur Sansar"), melyben indiai filmben eddig még nem látott eredeti kvalitásokat mutatott. A kamera kifinomult használata, a természetes háttér realista megelevenítése, a részletek iránti érzékenység, a képzelet élénksége és intenzitása, tökéletes kompozíciós tudás jellemzi művészetét A „Pather Panchali" egyike a legértékesebb indiai műalkotásoknak. Nincs benne semmi csillogás, se ének, se tánc, az élet jelenik meg itt a maga reményeivel, küzdelmeivel, kudarcaival és győzelmeivel. Satyajit Ray művészete realista, de mindig van benne valami, ami fölébe emeli a valóságnak. Egy másik filmje, a „Jalasaghar" a magányosság érzésének szinte gótikus ívű jelzése, míg a „Paeas Pathar" csípős szatíra a sznobizmusról, René Clair-re emlékeztető stílusban. A „Devi" három Tagore elbeszélést dolgozott fel, a „Kanchanjungha"-ban Ray tiltakozását fejezi ki a kiváltságosokra és kisemmizettekre megosztott társadalom ellen. Legutóbbi filmje a „Kaland", kirándulás a nyomor sötét és kegyetlen világába. Félévszázados fejlődés után az indiai filmművészetben helyet követelnek maguknak a realista törekvések is. BISHWANATH LAL • Egy londoni régiségkereskedő nemrégiben vásárolt meg 50 fontért egy ismeretlen festő művének tartott, három XVIII. századbeli katonát ábrázoló festményt. A kép restaurálása során kiderült, hogy Pieter Breughel műve került birtokába. A keneskedő egy akción 24 ezer fontért adta el a festményt. • Száz filmszínházat zártak be Ausztriában a közelmúltban. A válság okát részben a televíziónak tulajdonítják, részben annak, hogy másképpen alakult a fiatalság szabad ideje. Csak harmadsorban tekintik a válság okának a rossz filmeket. • John Steinbeck Nobel-díjas írót az amerikai Szabadság-éremmel tüntették ki. A magas polgári kitüntetés új birtokosai között van T. S. Eliot, Walt Disney, Walter Lippmann publicista, John Lelis nyugalmazott bányászszakszervezet! elnök és Dean Acheson, az Egyesült Államok volt külügyminisztere. • Csökken a francia filmek száma. Franciaországban 1960-ban 124 film készült, 1963-ban 88. Az Egyesült Államokban viszont 1963-ban 154 film készült, vagyis 14 filmmel több, mint az előző évben. A gyártó cégek élén a Metro-Goldwyn-Mayer áll 27 filmmel. • A kubai filmtársaság hat filmet hoz forgalomba július 26, a kubai nemzeti ünnep tiszteletére. A filmek ősbemutatója Santiago de Cubában lesz. • Maria Callas, a világhírű operaénekesnő heti 75 ezer dollár fizetésért egy hónapon keresztül nápolyi dalokat fog énekelni egy Las Vegas-i lokálban. • A milói Vénusz japánból visszaindult Franciaországba. Tokióban és Kyotóban összesen egymillió hatszázezer érdeklődő tekintette meg a párizsi Louvre egyik büszkeségét. • Sámuel Barber amerikai zeneszerző operát Irt Shapespeare Antonius és Claopatra című művéből. A premiert 1966. őszére tervezik a New York-i Metropolitanban. Cleopatra szerepét előreláthatólag Leontine Price alakítja. • Vaszilij Kandinszkij, az 1944-ben Párizsban elhúnyt híres orosz származású absztrakt festő 50 művét elárverezték — több mint másfél millió dollárért — egy londoni képakción. • A CBS nyugat-németországi hanglemezgyár pert indított egy újságíró ellen, aki azt állítja, hogy Marika Kilius műkorcsolyázó-világbajnoknő nagy sikerű slágerlemezein nem az ő hangja hallható, hanem egy kóristalányó. #«»»< H; -A::' -.ii A. Zsitomirszkij: Afrika felemeli szavát. Fotomontázs, /"í/WWWV Hiányérzet és dicséret Monoszlóy M. Dezső verseskötete mellett ben szintézise Monoszlóy eddigi köttS* szetének. Mintha ezzel lezárt volna egy egész költői korszakot. Sajáteri ellentétek lépnek harmónikus egységre ebben a lírában. Érzelmesség és aforisztikus gondolatiság, haladó po» litikai indulat és a jelenségek szinta parnasszista képszerű látásmódja, érzéki szenvedélyesség és puritán lényegetmondás. Ezek az ellentétek, amelyek olykor ugyanegy versen belül érvényesülnek, sajátos feszültséget adnak versmondatainak. Ez a feszültség teszi többek között jól szavalható szöveggé a Monoszlóy-verset (hallottam már Kerekes Emil igen szemléletes előadásában Monoszlóykölteményt, s ez bizonyította, hogy 4 költő szemléletessége mennyire segíti az előadás szemléletességét). Ez a költő problémákkal viaskodj) ember, önmagával vitatkozik szüntelenül, jobban akarja érteni a világot^ s benne önnönmagát. Hitelesnek akarja tudni érzéseit és hitét, ezért ma» gamagának is magyaráz, de úg^ hogy ezzel egyben az olvasó vagy é hallgató számára világosabbá teszi a körülöttünk kavargó világ kérdéfr seit és a haladást szolgáló válaszo* kat. S itt megint egy feloldott ellent* mondás: miközben magával, a világa gal viaskodik — alkatánál fogv« harmónikus ember, s ezért láthatárát ban nem a tragédia, hanem az embe« ri derű oldja fel a nagy kérdéseket. A szenvedély is az összhangba torkol nála. Ez adja azt a lezárt, kerek költészetet, amely után most már alig* hanem valami újnak, valami továbbk lépésnek kell következnie. Mi tagadás, mi magyarországi frók sokkal kevesebbet tudunk a szlovákiai magyar költőkről, mint amennyit tudnunk illene. Hiszen a Magyarországon kívüli magyar irodalmak együttese olyan fejezete a világirodalomnak, amely szükségszerűen a legizgalmasabb problémákat adja számunkra, és úgy kell tekintetünk, hogy otthoni nemzeti irodalmunk és a tőlünk különböző nemzetek irodalmai között, ezek a „külföldi magyar irodalmak" jelentik az átmeneti formákat. Tehát: világirodalmi viszonylatban itt kell keresnünk azokat a kapcsolati pontokat, amelyek hidat alkotnak a magyar irodalom és egyéb irodalmi körök között. Természetes, hogy e külföldi magyar irodalmak között is a legfontosabbak azok, amelyek a velünk szomszédos államok, de különösképpen a velünk testvéri népi demokráciák kultúráján belül virágoznak. Ezért feltűnő hiányosság, hogy a szlovákiai magyar irodalom áttekintése a mi számunkra még csak a jövendő kérdése. Ugyanakkor azonban az is igaz, hogy a szlovákiai költészet minálunk ezideig főként objektív okok miatt nem került köztudatba. Sajnos még egy antológia sem jelent meg, amelyből áttekinthető képet kaphatnánk a szlovákiai magyar költők világáról. Semmiféle monografikus, vagy akár egyszerűen ismeretterjesztő tanulmány — tudtunkkal — meg sem kísérelte még összefoglalni a szlovákiai magyar költészet eddigi útját és jelenét. Á Csehszlovákiában megjelenő magyar könyvek elég szórványosan és igen ötletszerűen jutnak el hozzánk. így aztán a véletlennek indokolatlanul nagy jelentősége van egyes költők megismerésében, vagy meg nem ismerésében. Mégis: vannak költők, mint ahogyan vannak prózaírók is, akiket valószínűleg azért vett már eddig is jobban tudomásul a magyarországi érdeklődő olvasó, mert hangjuk, vagy mondanivalójuk alkalmas volt arra, hogy a maga szűkebb körén túl is érdeklődést keltsen a magyarul olvasók körében. O 0 Ha itthoni versolvasó embereket kérdezünk meg, hogy kiről tud a szlovákiai magyar költők közül, a legtöbben Monoszlóy M. Dezső nevét említik. Természetes, hogy mi innét nem tudjuk elhelyezni Monoszlóy költészetét a szlovákiai magyar irodalom egészében, de eddigi munkássága alapján meg tudjuk rajzolni sajátos költői arculatát. Tudjuk azt is, hogy milyen nagy jelentőségű az az eredményesen vállalt hivatás, hogy a cseh és szlovák költők rendszeres fordításával diplomáciai feladatot tölt be a mi kultúránk és a csehszlovákiai kultúra között. Természetes tehát, hogy érdeklődéssel fogadtuk legutóbbi verseskötetének megjelenését. A Virrasztó szerelem sok mindenA fentiekben azt mondottam, hogy Monoszlóynak ebben a kötetébeit megnyilvánuló költészete egy fejlődési vonal érett összefoglalása. Előbbi köteteiben mintegy készülődött mindarra,' ami zárt költői arculattá vált a Virrasztó szerelemben. Milyen irány* ba vezethet innét tovább a költői fej? lődés? A kritikus természetesen nera jós, de néha mégis megsejtheti a tor »ábbmutatö tendenciákat. Ami ebben a kötetben a legerőteljesebben kikrisf* tályosodott, az az aforisztikus intet lektualitás. Nagyon is elképzelhető^ hogy ez az az irányzat, amely alapja lesz költői továbbfejlődésének. Tehátt bármennyire is jellemző eddigi költés szetére az érzelemteljes szubjektív^ tás, mégis ez a vonás mutatkozik bei fejeződőnek, és nagyon is elképzelhető, hogy az eljövendőkben a gondolati költészet, vagyis az objektív világ törvényszerűségeinek lírai megfogad mazása lesz elsősorban jellemző Mo< noszlóy költészetére. Ez pedig összj* hangban áll a szocialista művészeteid nek feltétlen tudatosság-igényével. Annyi bizonyos, hogy Monoszlóy M. Dezső mostani, nem is nagy terjejdelmű verseskötetében olyan költő ve J találkoztunk, akinek irodalombeli létét nekünk is tudomásul kell vennünk. HEGEDŰS GÉZA, Budafiesi tJJ SZÖ 10 * 19B4. Július 11.