Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-11 / 191. szám, szombat

Csőmbe az ideiglenes kongói kormány miniszterelnöke léopoldville f CTK) — Léopoldville­bon csütörtökön Mojse Csombet, Ka­tanga volt elnökét kinevezték az Ideiglenes kormány miniszterelnöké­vé. A kinevezési okiratot az elnökkel együtt Cyrille Adoula, az eddigi mi­niszterelnök írta alá. A Kongói Köztársaság [Léopoldvil­le) új, ideiglenes kormányában Csőm­be megtartotta a külügyminiszter, a tájékoztatásügyi s a külkereskedelmi miniszter tárcáját is. A kormányban csak három ismer­tebb nevű kongói politikus foglal he­lyet. Albert Kalondzsi, Dél-Kaszai bá­tiyaállam volt „királya" lesz a föld­művelésügyi miniszter. Kalondzsi — Csombehoz hasonlóan — csak nem­rég tért vissza Kongóba. További köz­ismert politikus Godefroid Munongo, az új belügyminiszter, aki már Csőm­be katangai kormányában is „erőske­zű férfi"-ként töltötte be ezt a tiszt­séget. André Yumbu Lubaya, az új egészségügyi miniszter Kaszai tarto­mány helyi kormányának elnöke volt. 1963 szeptemberében letartóztatták, de a börtönből sikerült Brazzaville-be szöknie, ahol a Nemzeti Felszabadító Tanács tagjaként ténykedett és sze­mélyesen tárgyalt Csombeval az új kormány megalakításáról. Adoula volt miniszterelnök újságírók előtt kijelentette, hogy sohasem elle­nezte Csőmbe kinevezését miniszter­elnökké s az űj kormány megalakí­tását. Az ennek ellenkezőjéről ter­jesztett hírek nem felelnek meg a valóságnak. Több miniszteri tárcát még nem töltöttek be az új kormányban, amely pénteken letette a fogadalmat Ka­szavubu elnök kezébe. A léopoldvil­le! elnöki palotában ez alkalomból rendezett ünnepségen Kaszavubu el­ismerését fejezte ki az Ideiglenes Adoula-kormánynak. Dicsérőleg nyi­latkozott „a gazdasági és szociális téren kifejtett figyelemreméltó tevé­kenységéről". Egyben kifejezte azt a meggyőződését, hogy „az új ideigle­nes kormány Csőmbe vezetésével folytatja a Adoula-kormány munká­ját". Tovább tart az olasz kormányválság Róma f CTK) — Péntek délelőtt Ró­tnában újabb ülésre jöttek össze a „balközép" négy pártjának küldött­ségei. Aldo Moro kijelölt miniszter­elnök vezetésével a jövő kormány­programról tárgyalnak. Az eredeti el­képzeléssel ellentétben a tárgyalások elhúzódtak, mert a Kereszténydemok­rata Párt nem elégszik meg szóbeli megállapodással, hanem mindent írás­ban akar lefektetni, hogy partnerei, főként a szocialisták, a megállapodá­sokat kötelezőnek tartsák. Két kérdésben már haladást értek el: a kerületi rendszer és a gazda sági intézkedések kérdésében. A gaz­daságpolitika terén új adókat akar­nak kiírni, amelyek az állami költ­ségvetésnek 150—200 milliárd lírát hoznának. Legyen o Földközi-tenger otoramentes övezel! Az Egyesült Államokban a dél-vietnami háború kiterjesztését tervezik Washington (ČTK) — Az USA-ban „részletes tervet" dolgoztak ki a Viet­nami Demokratikus Köztársaság bom­bázáséra. Ez állítólag „megtorló in­tézkedés" lenne a dél-vietnami népi erők akcióiért. A New York Herald Tribúne közölte, hogy az illetékesek összeállították már a Vietnami Demokratikus Köztársaság 200 községének kimutatását. Ezek a községek lennének az amerikai bom­bázó repülőgépek célpontjai. A lap szerint a teljesen részletesen kidol­gozott terv végrehajtása csupán attól függ, „mlyenek lesznek a legközeleb­bi hónapokban a háború eredmé­nyei" Ezenkívül „meg kell várni a Fehér Ház döntését". Az említett tervet az USA katonai szakértői Saigonban dolgozták ki. A terv célja, hogy a bombázás „pá­nikot keltsen Észak-Vietnamban". Köztudomású, hogy az USA befolyá­sos személyiségeinek Honoluluban ez év júniusában folytatott tanácskozásai , után bizonyos amerikai körökben na­gyon feszült volt a légkör tgy pél­dául az USA szenátusa külügyi bi­zottságának Július 23-i ülésén több szenátor — különösen Fulbríght és Morse — élesen bírálta Felt tenger­nagyot, az USA csendes-óceáni fegy­veres erőinek volt parancsnokát, va­lamint Herkins tábornokot, a dél­vietnami amerikai kiképző s tanács­adói küldöttség volt vezetőjét, mert azt állították, hogy az USA bármi­kor hajlandó a dél-vietnami háború további kiterjesztésére, sőt a Kínai Népköztársasággal is megkockáztatná az összecsapást. Végei ért az algíri értekezlet Algír (CTK) — Algírban csütörtö­kön este befejeződött a Földközi-ten­ger atommentes övezetté nyilvánítá­sáról tárgyaló négynapos értekezlet, amelyen a Földközi-tenger körzeté­nek országaiból 250 küldött vett részt és megfigyelők az egész világról. Az értekezlet végén sürgető felhívást in­téztek a világ népeihez és kormányai­hoz, hogy harcoljanak az atomve­szély ellen és támogassák a Földközi­tenger térségének atommentesltését. Az „Algíri felhívás" és a záróköz­lemény bejelenti a Földközi-tenger atommentesítése állandó titkárságá­nak megalakítását Algírban. A záróközlemény felsorolja, hogy a Földközi-tenger térségének lakói hogyan harcolnak az atommentes öve­zet létrehozásáért. A közlemény java­solja, hogy július 5-én tartsák a a Földközi-tenger atommentesítéséért folyó harc napját, javasolja továbbá e terület szakszervezeti szövetségei rendkívüli értekezletének összehívá­sát Az akciókat egybehangoló algí­ri állandó bizottság tagjai: Algéria, Görögország, Franciaország, az EAK és a Béke-világtanács képviselői. Washingtoni elismerés a bonni katonai kiadások növeléséért Washington (ČTK) — McNamara, az USA hadügyminisztere, e napok­ban kijelentette, hogy senki sem gondol a Nyugat-Németországban ál­lomásozó amerikai egységek hazaren­delésére. Az ott-tartózkodásukkal kap­csolatos devizakiadásokat úgy egyen­lítik ki a nyugatnémetek, hogy hadi­anyagot vásárolnak az USA-tól. McNamara ezt az amerikai szená­tus külügyi bizottságának június 24-i vitájában jelentette ki. A bizottság a külföldnek nyújtott amerikai segít­ségről tárgyalt, s Long szenátor és Fulbright, a bizottság elnöke ez al­kalomból élesen bírálta az USA ka­tonai jellegű devizakiadásait. McNa­mara a vitában az NSZK mellett fog­lalt állást, s megdicsérte a bonni kormányt a NATO-val szemben vállalt kötelezettségei példás teljesítéséért. Közölte, hogy a bonni kormány a legutóbbi években 40 százalékkal nö­velte katonai költségvetését. „A jö­vőben is úgy akarjuk befolyásolni (Nyugat-) Németországot, hogy to­vább növelje katonai költségvetését" — mondotta McNamara, majd így folytatta: „Az USA-ban tett látoga­tása alkalmából Erhard kancellárral részletesen megvitattuk ezt a . kér­dést". PÉNZHAMISÍTÓT tartóztatott le az amerikai titkosrendőrség. A hamisító még a letartóztatása előtti percekben ls nyomta a hamis tízdollárosokat. A házkutatás során 17 000 dollár ha­mis bankjegyet találtak nála. Tanácskozott a csehszlovák—magyar kulturális bizottság Budapest (CTK) — A csehszlovák­magyar kulturális bizottság Budapes­ten július 6. és 8. között tartott ülé­sén a két ország további kulturális kapcsolataival összefüggő kérdésekről tárgyalt és Jóváhagyta a kulturális bizottság 1964—1965. évi munkatervét. Javulnak a bolgár—görög kapcsolatok Szófia (CTK) — Ivan Basev, a Bol­gár Népköztársaság külügyminisztere és Sztavrosz Kosztopulosz, a Görög Királyság külügyminisztere tegnap Athénben 11 gazdasági és pénzügyi egyezményt Irt alá, valamint a kultu­rális és tudományos együttműködés tervét. Az egyezmények aláírásával — amit néhány hetes tárgyalás előzött meg Szófiában — véget ért a két balkáni szomszéd állam húsz évig tartó abnormális fagyos viszonya. Megoldották a régi pénzügyi prob­lémákat. A legfontosabb azonban az, hogy az egyezmények egészséges ala­pokat és távlatokat nyújtanak a Bol­gár Népköztársaság és Görögország gazdasági együttműködéséhez. A két ország például a jövőben együttesen használja ki az országaikat átszelő folyókat A görög földeket bolgár duzzasztógátak vizével fogják öntöz­ni. Egyezményt írtak alá a vasúti köz­lekedés javításáról is, ami megteremti a gazdasági együttműködés új feltéte­leit. 99 Haladás M. Kopriva raj'za A fejlődés és a győzelem évei A MONGOL NÉPI FORRADALOM 43. ÉVFORDULÓJÁN J úlius az a hónap, amikor a Mongol Népköztársaság be­láthatatlan nagy területein igen magasra szökik a hőmérő higany­szála. De egyben ebben a hónapban ünnepli e napfényes ország legna­gyobb állami ünnepét, az 1921. évi népi forradalom évfordulóját — az idén immár 43-adszor. A mongol nép bámulatra méltó utat tett meg a feudális múltból a szocialista jelenig. Több mint fél­századdal ezelőtt az ország még a mandzsu dinasztia gyarmati jármá­ban sínylődött. A Nagy Októberi For­radalom hatására 43 évvel ezelőtt végleg kivívták Mongólia független­ségét és a népi demokratikus ren­det. Az ország amely 1924. november 26-án lett népköztársasággá, a nagy forradalmi, gazdasági és szociális átalakulások után nem lépett a tő­kés fejlődés útjára. Történelmileg aránylag rövid idő alatt a Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével és a szocialista országok segítségével új iparágak keletkez­tek. Ma Mongóliának saját kőolaj, bánya-, energia, fémmegmunkáló, fa­feldolgozó és bőripara, papír, élel­miszer és könnyűipara van. Kiépült a gépkocsi, repülő- és vasúti közle­kedés széles hálózata. 1960-ban fejeződött be a mezőgaz­daság szövetkezetesítése. Mintegy 200 000 kisgazdaság egyesült 295 nagy mezőgazdasági szövetkezetbe. Minden szövetkezet körülbelül 500 családból áll, és több mint 55 000 gazdasági állattal rendelkezik. A Mongol Népköztársaság ma har­madik ötéves tervének teljesítésén fáradozik. (1961—1965). A harma dik ötéves terv első három évében az ipari termelés 46 százalékkal nö­vekedett és 32,5 százalékkal több gabonát termeltek, mint 1960-ban. Mongólia 1980-ig terjedő fejlesz tési terve alapján, az ország ipari­mezőgazdasági országgá alakul át. Ezalatt megteremtik a kommunista társadalomba való fokozatos átme­net előfeltételeit. A távlati tervek az ipari és a me­zőgazdasági termelés növelését tű­zik ki. A Mongol Népköztársaság fontos nyersanyag-lelőhelyei lehető­vé teszik több vegyipari ágazat ki­építését. Elsősorban a bánya és a feldolgozó ipart, a tüzelőanyag és ÜÉ Mongóliában nagy gondot fordíta• nak a kiváló minőségű gyapjút adó juhok tenyésztésére. energiaalapot fogják fejleszteni. Ez­zel párhuzamosan megvalósul az or­szág nagyarányú villamosítása. Lé­nyegesen meggyorsul a könnyűipar növekedésének üteme is. A Mongol Népi Forradalmi Párt nagy súlyt helyez a szocialista or­szágok sokoldalú együttműködésé­nek fejlesztésére és elmélyítésére. 1962. Június 7-én a Mongol Népköz­társaságot felvették a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsába. A nemzetközi kommunista moz­galom nagyra becsüli a Mongol Né­pi Forradalmi Párt elvhű állásfog­lalását, a kommunista mozgalom stratégiájának alapvető kérdéseiben fáradhatatlan törekvését a szocialis­ta országok és a kommunista világ­mozgalom egységének szilárdításá­ban. Nagyra értékeli a párt hatá­rozottságát, amellyel ellenállt azok­nak a kísérleteknek, amelyekkel marxista-ellenes irányvonalat akar­tak rákényszeríteni, s el akarták téríteni a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való szövetség és barátság politikájától. R. P. A Holland Kommunista Párt Központi Bizottságának plenáris ülése Hága (CTK J - A Holland Kommu­nista Párt Központi Bizottsága július 4-én és 5-én plenáris ülést tartott. A nemzetközi kommunista mozgalom­ról szóló beszámolót Paul de Groot, a Holland Kommunista Párt KB elnö­ke adta elő. Joop Geerllngs, a Holland Kommu­nista Párt KB titkára a plénum részt­vevőit tájékoztatta a Központi Bizott­ság tevékenységéről. A beszámolók elhangzása után vita következett. Az ülésen elhatározták, hogy Mar Meyert nevezik ki a Központi Bizottság szer­vezési titkárává. Fokozni kell a harcot az áremelkedések ellen A FRANCIA KOMMUNISTA PÄRT POLITIKAI BIZOTTSÁGÁNAK NYILATKOZATA Párizs (CTK) — A Francia Kom­munista Párt politikai bizottsága jú­lius 9-i ülésén a francia haladó dol­gozók életszínvonala szüntelen süly­lyedésének okairól tárgyalt. Az ülés végén nyilatkozatot tettek közzé, amelyben az FKP politikai bi­zottsága megállapítja, hogy „a francia családok helyzetét egyre nehezebbé teszi a fogyasztási cikkek árainak, a hús-, a zöldség- és a gyümölcsáraknak szüntelen emelkedése." A nyilatkozat rámutat, hogy az infláció egyik fő oka az atomütőerőre és a tőkés mo­nopóliumok támogatására fordított óriási kiadások. Az FKP politikai bizottsága harcra hívja fel a francia dolgozókat a bé­rek emeléséért, a kormány szüntelen áremelkedést okozó politikája ellen. Az USA légierői bombázták Marquetaliet Bogota (CTK) — Az USA légerőinek 15 repülőgépe és négy helikoptere bom­bázta e napokban Marquetalíe kolum­biai „független köztársaság" területét. Több száz bombát dobtak le azokra a helyekre, ahol néhány évvel ezelőtt nincstelen parasztok telepedtek le a „senki földjén". A parasztok 1500 alá­írással ellátott tiltakozó beadványt küld­tek a kolumbiai nemzetgyűlésnek. CSOU EN-LAJ, a Kínai Népköztár­saság Államtanácsának elnöke és Csen Ji külügyminiszter pénteken, jú­lius 10-én rövidebb látogatásra Bur­ma fővárosába — Rangounba — ér­kezett. (ČTK) DUNCAN SANDYS brit gyarmatügyi miniszter elnökletével június 22-én megkezdődött — Londonban — a Gambia függetlenségéről tárgyaló ér­tekezlet (ČTK) CSUTÖRTÚKÜN röviddel 17 6ra előtt erős földrengést jelzett Kalifor­niában a berkeleyi egyetem szeizmo­gráfja. Valószínűleg a Csendes-óceán déli részében levő Oj-Hebridák köze­lében volt a földrengés középpontja. (ČTK) AZ 560 000 brit bányászt képviselő Nemzeti Bányászszövetség évzáró konferenciáján határozatában felszó­lította a kormányt, hogy mondjon le az atomfegyverekről és kezdjen tár­gyalásokat betiltásukról. (CTK) ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjet­unió Minisztertanácsának első elnök­helyettese pénteken fogadta Geoffrey Rippon angol kőzmunkaügyi minisz­tert, akivel a két ország tudomá­nyos-műszaki együttműködésének le­hetőségeiről tárgyalt. (CTK) MAHARASTRA indiai államból ér­kezett hivatalos jelentés szerint az au­rangabadi robbanás több emberéletet követelt, mint ahogy ezt eredetileg közölték. 14 ember meghalt és százan megsebesültek. A robbanás 50 há­zat romba döntött, illetve megron­gált. Mintegy 500 ember vált hajlék­talanná. (ČTK) A KAMBODZSAI kormány jelentet­te az ENSZ Biztonsági Tanácsának, hogy ez év június 6-án, 10-én, 19-én és 21-én dél-vietnami katonai repülő­gépek hatoltak be a kambodzsai légi­térbe (ČTK) AZ USA külügyminisztériuma július 9-én lényegében elutasította U Thant ENSZ-főtitkárnak egy a dél-vietnami béke biztosításáról tárgyaló nemzet­közi konferencia megrendezésére vo­natkozó javaslatát. (CTK) AZ INDOKÍNA semlegesítését és a helyzet szilárdítását célzó francia ja­vaslat „nagyon bonyolult", de az egyedüli lehetőség az e területen fel­merült aggasztó problémák megoldá­sára" — jelentette kl Karachiban Szubandrio indonéz külügyminiszter. (ČTK] 1964. július XI. * 0] SZÖ 3 i

Next

/
Thumbnails
Contents