Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-30 / 210. szám, csütörtök

A SZOCIALISTA MUNKAVERSENY a termelés növelésének fontos eszköze A J6 karban levő aszfaltozott út Bosanyből nagyot kanyarodva fut be Klátovó Nová Ves községbe, majd átkígyózva a falun besurran a hegyek közé. Mi azonban maradjunk egy időre a topolčanyi járásnak ebben a hegyaljai falujában. Az a hír Járja, hogy az itteni szövetkezet a munkaverseny szárnyain emelkedett a legjobbak színvonalára. Már csak azért is érdemes e téma mellett időzni, mert nem egyszer hallhattunk olyan megjegyzést: minek a verseny, hiszen mindenkinek tudnia kell, mi a kötelessége. Kérdezzük meg csak Klátová Nová Ves szövetkezeteseit, mi a véleményük a szocialista munkaversenyről, amikor már az idei termelési és pénzügyi terv előkészítésénél egyes kollektívák és egyének számos kötelezettségvállalást tettek a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója tiszteletére. A szocialista munkaversenyben szerzett néhány évi tapasztalat serkentette a szövetkezeteseket a nemes cél kitűzésére, a feladatok túlteljesítésére. A hosszú bevezető helyett azonban Ismerkedjünk meg elsősorban magával az EFSZ-szel, hogy világosabban lássuk azokat a változásakat, amelyek az utolsó három évben szemmel láthatóan előrelendítették a termelést. Az első lépést 1961-ben tették meg az itteni falvak szövetkezeti tagjai. Sádok, Janóvá Ves és Klátová Nová Ves-1 szövetkezetek egyesítésével 1050 hektáros mezőgazdasági üzem jött létre. Az említett kisebb szövetkezetek. úgyszólván egyenlő szinten gazdálkodtak, de egyik sem használta ki még megközelítőleg sem az adott lehetőségeket. A társult szövetkezetek vezetősége mindjárt az elején hathatós segítséget kapott a járási pártszervezettől. A szövetkezet mellett megalakult a páltalapszervezet, amelynek támogatásával a vezetőség sikeresen tudott megbirkózni a feladatokkal. A pártszervezet tevékenységét elsősorban a mezőgazdasági termelés fejlesztésére irányította és a kommunistákon keresztül állandó kapcsolatot tartott a különféle termelési szakaszon dolgozó szövetkezetesekkel. Az eredmény: a szövetkezeti tagság magáévá tette pártunk mezőgazdasági politikáját. Megértette, hogy a fejlődés útja csakis a nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek teljes kihasználása és az összes tartalékok kiaknázása. Beszélő számok Adjuk át a szót egy kis időre a számoknak. 1961-ben az egy hektárra eső össztermelés 6447 koronát, az árutermelés pedig 3764 koronát tett kl, 1963-ban az össztermelés 7639 koronára, az árutermelés pedig 4620 koronára emelkedett. 1961-ben egy tehéntől átlag 2011 liter tejet fejtek, 1963-ban már 2415 liter tej volt a fejési átlag. A tojáshozam 83 darabról 144 darabra növekedett. Lényegesen emelkedett a malacszaporulat és a napi súlygyarapodás. Az említetteken kívül még számos adatot sorolhatnánk fel, amelyek arról tanúskodnak, hogy ebben a szövetkezetben a siker nem a véletlen műve, hanem a jól átgondolt irányító munka eredménye. Így a szövetkezet a csekély hasznú rétek felszántásával tavaly 50 hektárnyi új szántóhoz jutott, s ugyanolyan területen két termést őrt el. Ez évben rekordtermés mutatkozik a gabonából és a kapásokból egyaránt, és jól sikerültek a légáramlásosan szárított herefélék is. Érdekeltségből fakad a kezdeményezés Vannak szövetkezetek, melyek éveken át egy helyben topognak. Az emberek mintha nem tudnának maguknak tanácsot adni bizonyos önmagukelőidézte helyzetekben. A rossz munkafegyelem hatással van a gazdasági eredményekre, azok pedig a munkafegyelemre. S így megy ez körbekörbe, annak ellenére, hogy nem egyszer jelentős segítséget ls kapnak. Az itteni szövetkezetesek példát mutatnak, hogyan kell hasznosítani a felülről kapott segítséget. Ez a segítség mint már említettük, főleg politikai Jellegű volt. A szövetkezet ökonómusa, Jozef Bieltk elvtárs így emlékezik vissza az egyesítés utáni első hetekre. — Amikor a szakosítás érdekében a fejősteheneket megfelelő helyre csoportosítottuk, egyes szövetkezeti tagok kétségbeesetten siránkoztak: — Viszik a teheneinket! — Eltelt egy kis idő, amíg belátták, hogy ez az intézkedés a közös javát szolgálja. Most már mindegyik szövetkezeti tag tudja, hogy bármelyik üzemegységben érnek el sikert, az az egész szövetkezet sikerét jelenti. Az ökonómus azonban, aki már 12 éve őrködik a szövetkezet vagyona felett, arra is felhívja a figyelmet, hogy az emberek kezdeményezését az anyagi érdekeltség fokozza a legjobban. Az is igaz, hogy a jobb eredmények elérésére nem elegendő csupán a tagság egy részét érdekeltté tenni. Hiába szeretnék a fejőgulyások fokozni a tejhozamot, ha a növénytermesztők nem gondoskodnak elegendő és kiváló minőségű takarmányról. A növénytermesztők jó munkája is kárba veszne, ha az állatgondozók pazarolnák a takarmányt és ráadásul rosszul gondoznák a rájuk bízotr'állatokat. A premizálás hatása Most, amikor már megismerkedtünk kissé a szövetkezet ügyeivel, helyzetével, térjünk vissza a szocialista mun-. kaversenyhez. Az állattenyésztésben dolgozók három kollektívája már megszerezte a szocialista brigád címet, további négy csoport pedig dolgozik érte. A kollektívák és az egyéni kötelezettségvállalók csupán az állati termékek termelésének tervén felül 251 ezer korona értékű húst és tejet akarnak termelni. Hol van még az év vége, s a kötelezettségvállalást már a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója előtt túlnyomó részben teljesítik. Mondjuk meg őszintén, történt volna valakinek valami baja, ha megmaradt volna csupán a tervezett feladatok teljesítése mellett? Aligha szólná meg valaki. Ezzel szemben tudomásul kell venni azt a tényt, hogy már a mezőgazdaságban ls találhatunk embereket, akik mindig készek többet adni a társadalomnak, mint amennyit megkíván tőlük. „ Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az emberek lelkesedése ered valamiből. Látják, hogy érdemes túlteljesíteni a feladatokat. A szövetkezet ökonómusának igaza van, amikor azt állítja, hogy az anyagi érdekeltség a kezdeményezés mozgató ereje. A gyakorlatban ez rendszerint abban jut kifejezésre, hogy a szövetkezet prémiumot ad a terven felüli termékekért. Ez azután a munkaidő, a termelőeszközök, a gépek és a saját tapasztalatok tökéletes kihasználásához vezeti a tagságot. Arra készteti a dolgozókat, hogy átgondolják munkamódszerüket, javítsanak rajta, számolják fel a veszteségeket. Anton Vojteba elvtárs, a pártszervezet elnöke, a munkaversennyel kapcsolatosan megjegyzi: — Először fel kellett kelteni az emberek érdeklődését a munkaverseny iránt, rendszeresen értékelni az elvégzett munkát és meg kellett mondani, hogy mit kapnak azért, amit terven felül termelnek. A verseny megtanította az embereket gondolkozni, saját munkájukon keresztül tisztelettel tekinteni a mások munkájára is. Senkinek nem közömbös, milyen eredményeket érünk el a termelésben, hogy alaposan kiaknázzuk-e a lehetőséget vagy nem — fejezi be a pártelnök. Az utolsó három esztendőben a szövetkezetesek még azt is megtanulták, — igen hasznos tanulság ez a vezetőség számára is — hogy a szövetkezeti demokrácia minden tagnak lehetővé teszi a részvételt a szövetkezet problémáinak megoldásában. Ez kétségtelenül tovább erősíti a felelősségtudatot és azt, hogy mindannyian egytől egyig nemcsak a társadalom ügyéért dolgoznak, hanem saját boldogságukért is. MIKLYA JÁNOS Az idei gabonabetakarítás egyik Jellegzetessége, hogy a mezőgazdasági üzemek minden eddiginél nagyobb mértékben segítik egymást. Felső képünkön a misérdi szövetkezetesek kazalozó csoportja útban a szomszédok megsegítésére. A tarlón magánosan szalonnázó „asszony" kihasz nálja, az alkalmat a reggelizésre, míg férje, Foita József kerül egyet a ZSM-330-assal. Aztán váltják egymást, hogy a gép egy percig se pihenjen. Németh J. felvétele ? A konibájnosok északra mentek Dél van. A nap perzselő korongja farkasszemet néz az izzó perbetei határral. Még az árnyék is lehúzza az emberről az inget. Szabó Ernő, a perbeteiek kombájnosa azonban rá sem hederít a bágyasztó hőségre* A porlepte SZK-3-tis kormánykereke szinte égeti a kezét, ám annál görcsösebben markolja, bábával egyre nógatja a gázpedált. Segédje, Petrik. Imre, egyre gyakrabban tekint a tartályba, ahonnan már ki-kikandikálnak az acélos búzaszemek. Félszemmel a poros dülőutat kémlelik, ahol minden pillanatban feltűnhet a pótkocsi. — Legalább az ebédet hozhatnák addig — veti oda segédfének. — Egy üveg sör sem ártana — ezt is csak a foga közt szűrt. Nem is várja meg, mit szól hozzá Imre, egy kerülő és új rendbe kezd. Nincs idő zsörtőlődésre, ha szomjas is az ember. Nem mintha rosszul menne az aratás. Már csak ez a 46 hektáros búzatábla maradt mára. De a termelési igazgatóságról üzentek, ha befejezik, elmehetnének még valamelyik szövetkezetbe segíteni. Ö ugyan már learatta a magáét, negyven vagon gabona került keze nyomán a magtárba, ám akinek vérében van az aratás, nem elégszik meg enynyivel. Ügy megy a gép, mint az óra. ö maga javította — mondja is, hogy nem szívesen bízza másra. Ismeri a fortélyát, ötvenhattól kombájnos. Szereti munkáját. Most is azzal igyekszik kitérni az interjú elől, hogy a beszélgetés ilyenkor felesleges időtöltés. Azért mégis kötélnek áll. — Kerülj egyet, Imre fiam, mondja segédjének. Beszélgetés közben sem veszi le tekintetét a távolódó gépről. Amikor az a dülő túlsó végén egy pillanatra megáll, nyugtalanul ugrik fel az árok partjáról. Látszik rajta, hogy aggódik a gépért. Pedig Perbetén már befejezik az aratást. Csakhogy számára az idei kenyércsata még nem ér véget. Szabó Ernő talán éppen most tart Csehország jelé, vagy már meg is érkezett valamelyik cseh faluba. Itthon 200 hektár gabonát aratott le, illetve csépelt le. A parasztember nehezen osztja a dicsérő szavakat, de Perbetén elismeréssel beszélnek Szabó Ernő munkájáról. Nem alaptalanul. Bármennyire is sietős volt az aratás, a nagy hajszában is fó munkát végzett. A megállapítás szerint a szemveszteség nála a „nehéz" parcellában sem volt több két és fél százaléknál. Nyilván Csehországban sem vall szégyent. A ktlenc cseh kombájnos segítségének viszonzása is erre kötelezi. A Svijanyi Állami Gazdaság križanyi üzemrészlegén (libereci járás) Angyal István állatgondozó tehene hármas ikreket hozott a világra. A borjak egészségesek és gondozóik dudlival táplálják őket. (Fr. Kalverst f elv.) A JÓ MUNKA DICSERETE Ötéves korom óta még minden nyáron arattam. Szüleim kevéske földjén, vagy a nagygazdák tarlóján. Még a katonai szolgálat két éve sem volt kivétel. Önkénteseket toboroztak, mentem a gabonát „panákokba" rakni a Mimoň környéki Jézédékbe. Később, ha tanítóskodásom elején hazajöttem a vakációra, nem sokáig tudtam ellenállni a hangszóró hívásának, a cséplőgép búgásának, otthagytam a Duna-parti napozást, s mentem kötözni, kévét hordani, kazalozni. A szövetkezet első éveiben két-három hétig is brigádon voltam. Ahogy szaporodtak a gépek, úgy csökken évről évre ledolgozott napjaim száma. Az Idén is azzal állítottam meg Czita Lajost, a szövetkezet elnökét: — Kell-e brigádos, Lajos bácsi? — Mihez értesz? — kérdezi nevetve. — Kötélterítés, marokszedés, kepézés, asztagrakás, a „masinánál" kévehányás, oldozgatás, etetés... — Ennek már befellegzett, ez már mind kiment a divatból — folytatta. — Minap kezdtünk aratni, de ha a jó idő „kitart", vasárnapra már nem marad egy szál gabona se lábon. Három kombájn dolgozik, de olyan tempóban, hogy érdemes megnézni. Eredj, keresd meg őket! Elbúcsúztunk. Kerékpárommal elindultam az ismerős úton. Megvallom az igazat, soha sem szerettem tétlenül nézni, ha más ember dolgozik. Ilyenkor mindig lelkiismeretfurdalást éreztem. Magam sem bírtam, ha más- bámulta, hogyan folyik rólam a víz, hogyan mar az árpa pora. Nem sokáig kellett kerekeznem. Az erdő alatt észrevettem az egyik kombájnt. Éppen távolodott. Megálltam egy terebélyes fűzfa árnyékában. Jeney Miklós traktoros pótkocsija félig megtelve várta, hogy még egyet forduljon a gép. — Hogy fizet ez a tábla? — kérdeztem. — Jobb is lehetne, de azért a 28 mázsás átlag meglesz. A kombájn munkájáról érdeklődtem. Elmondta, hogy plzeňiek dolgoznak rajta. Alapos munkát végeznek. Napi átlagteljesítményük 290 mázsa. Több is lehetne, de sok az állásidő. A kombájnos most kapta ezt az új SK-4-est, gyakran meglazulnak a csavarok. Jött a hatalmas gép. Sűrű porfelhő kísérte. A kombájnos leállította gépét, de csak addig, míg a pótkocsiba ürítette a tartály tartalmát. Intett a kezével, s már ment is tovább. Jóformán nem is tudtam szemügyre venni az arcát, annyira lekötötte figyelmemet a gép működése. Csak annyit láttam, hogy arcán, haján, hátán vastagon a por. A traktoros eltalálta gondolatomat. — Olyanok ezek estefelé, hogy alig látnak. De nem panaszkodnak, csak azt mondják: — Nevadí, jen aby pivo bylo. — A por ellen nincs védekezés? — Ogy gondolom, — ráncolja öszsze a homlokát — erre is találhatnánk megoldást. Ventillátort kellene felszerelni, ami nemcsak a port hajtaná el, de védené az embert az elviselhetetlen hőségtől is. Lehet, hogy jövőre már ez is meglesz. Elköszönök. Az út másik oldalán hatalmas kukoricatábla. A délutáni hőségben a növény levelei összezsugorodnak. Egy két kerékpár hűsöl a galagonyabokrok árnyékában, gazdáik valahol a kukoricarengeteg közepén szorgoskodnak. Rajtuk kívül a határ e részében nem találkoztam senkivel. Valamikor, mondjuk 20 évvel ezelőtt aratás idején itt sürgöttforgott a fél'falu apraja nagyja. Kukorica, búza, árpa, lucernatáblák. Az idejében és lelkiismeretesen elvégzett munka jó eredményekkel kecsegtet. Itt minden út, bokor, fa, domb, lapos közeli ismerős. Itt töltöttem gyermekkorom nagy részét. Leülök a régi kút kávájára, s végigfuttatom tekintetem a végtelenbe nyúló táblákon. Jólesik, hogy minden talpalatnyi föld gondosan msg van művelve, sőt a határnak az a része is terem már, amellyel azelőtt hoszszú éveken keresztül eredménytelenül viaskodtak. A másik kombájnost estefelé találtam meg. Dušek Stanislav a znojmói GTÁ dolgozója. Az egész falu elismeréssel nyilatkozik munkájáról. Napi teljesítménye 15 hektár. SK-4-es kombájnjával 450 mázsa gabonát csépel ki naponta Eddig 100 hektárt aratott. Kalmár István, a szövetkezet csoportvezetője mondott el róla egyet-mást. Szüleit elhurcolták, fiatalon partizánként harcolt a fasiszták ellen, kezéről hiányoznak az ujjak, s a lábára is megrokkant. Azt is tudják róla, hogy tavaly az országos versenyben harmadik lett. A szövetkezet kombájnjával Horváth Béla arat. SK-4-es gépével napi 240 mázsát ér el. Az ő munkájáról ls megelégedéssel nyilatkoznak. Kiss Pál a szalmapréselőkkel dolgozik. — Hogy megy a munka, Pali bátyám? — Láthatod, jól. Nézd ezt a tarlót, mintha a legjobb kaszás vágta volna. Jó érzés ezt nézni. Láthatod, eleinte milyen tarlót hagytak. Fájt az ember szíve. Nézd meg a földet, nincs kiperegve a mag, a szalmát, nem találsz benne szemet. Az ilyen munkát szeretem. Elbeszélgettem az emberekkel. Elmondták, hogy 300 hektár gabona várt learatásra. Dicsérték a munkaszervezést, sokkal Jobb úgy dolgozni, ha az ember belemerülhet a munkájába, nem rángatják meggondolatlanul jobbra-balra. Komoly tényező az aratási munkálätoknál az anyagi érdekeltség is. — A takarmánnyal hogyan álltok — kérdezem Kalmár Istvántól. — Van 75 vagon lucernánk, tizennégy kazal — válaszolt megelégedetten. Ennyi még soha sem termett. Napnyugta után bementünk a kocsmába. Alaposan megszomjaztam. Az asztalok többnyire foglaltak, a pult előtt néhány türelmetlenebb vendég áll. Szomjukat oltják. Az egyik asztalnál üres helyet látok. Balogh Lajos bácsi invitál maga mellé. Kezelünk és már folytatja is, ahol abbahagyta: —• Tudjátok, akkor aratás alatt minden reggel hajnali két órakor keltünk ... Közben bejött az elnök is. Odahúz egy széket az asztalunkhoz, sört .rendel. Hamarosan végez is vele, s már indul is. — Hová siet, most már nyugodtan ülhet? Az órára nézek: fél kilenc múlt. — Mennem kell, szólok a cseh kombájnosoknak ... Ezek olyanok ám, hogy maguktól talán abba sem hagynák a munkát. ...Ez az első nyár életemben, hogy nem arathatok. SZIGETI KÄLMÄN Az Ipoly mentén a gyakori esSk következtében dús a legelő. Az ipolyhidvégi szövetkezet gulyája is mohón legel a réten. Kár, hogy az áradás sokszor tönkreteszi a legeifit és a rétet. Cibula László agronómus szerint az Ipoly áradása évente 100 00!) koronás kárt okoz, és a savanyú szénát termő rét nagy részét nem legeltethetik. Kép és szöveg: Balla József 1984. július 30. * SZÖ 5