Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-29 / 209. szám, szerda

Nemrág, amilior szüleim meglátogatására Naszvadra készültem, még nem gondoltam, hogy beszámolok élményeimről. Hogy erre már sor került, azt Koloman Zifőáknak, az EFSZ egyik anyasertésgondozó csoportja vezetőjének köszönhetem, akivel az első negyedórában összehozott a véletlen. Örömtől sugárzó arccal újságolta, hogy kilábalt a kátyúból a közös. Olt tart, hogy takarmánnyal — lucernával — segíti kt a poprádi járás egyik szövetkezetét. A másik kellemes hír a kocsmában ért. Holenka jános, az EFSZ raktárnoka huzakodott elő vele; mit szólok ahhoz, hogy egyre több fiatal jön vissza a szövetkezetbe. — Már-már ott tartunk, — folytatta — hogy nem fogadhatjuk fel az újabb jelentkezőket, mert betelt a létszám ... Hirtelenében eszembe jutottak a szövetkezet nehéz napjai. Nem is olyan régen — úgy két évvel ezelőtt — még tucatszámra döglöttek tehenei, mert nem volt takarmány és az állatok éhen pusztultak. E két dolog érlelte meg bennem a gondolatot, hogy szétnézek a faluban. Naszvad a komáromi járás nagy községei közé tartozik, lakóinak száma közel hétezer. Forrongó és nyugtalan emberek! Szeretik a bort, a sört, a futballt, és — nagyszerű kertészek. Kis kertjeikben sok babot, borsót, uborkát, káposztát, de főleg sok és kiváló zöldpaprikát termelnek. A naszvadi zöldpaprikát keresik, szívesen vásárolják. Az EFSZ földterülete 3257 hektár, a szántóföld a háztájival együtt 2677 hektár. A napjainkban csaknem hatszáz tagot számláló szövetkezet gazdasági eredményei a múltban gyengék voltak. Hogy miért, amikor kitűnő föld állt a gazdák rendelkezésére, senki sem tudta megmondani... Akinek csak lehetősége nyílt rá, búcsút mondott a falunak, a szövetkezetnek: az iparban vagy valamelyik csehországi szövetkezetben, állami gazdaságban helyezkedett el. A kitartók — köztük sok fiatal is — pedig egyre csak húzták az „igát". Noha a járás is segítette a falut, főleg szakemberekkel, az annyira várt javulás mégis csak 1960-ban kezdődött, amikor a szövetkezet vagyona — az előző évi 16 millió 725 ezer koronáról — több mint 23 millióra emekedett, amit a tagság szorgalmával — 1963 végére — 28 millió 194 ezer koronára növelt. Szembetűnő gyarapodás ez! Természetes, hogy a tagok jövedelme is ennek megfelelően alakult. Íme: míg a munkaegységekért 1959-ben 2 millió 780 ezer, tavaly már 4 millió 799 ezer koronát fizetett a szövetkezet a tagoknak. Emellett kiváló dolgozóinak 470 ezer korona prémiumot is juttatott, amire 1961 előtt gondolni sem lehetett. Még egy érdekes adat: a tagok idei jövedelme a terv szerint — a háztájiból eredő bevételeken kívül = eléri majd a 6 millió koronát. Az EFSZ-iroda körül, a kiterjedt gazdasági udvarban nagy volt a mozgolódás: szinte egymást kergetve gördültek a mázsaház elé a lucernával megrakott pótkocsis-traktorok és lójogatok. f A hónap első hetének végén már több mint 250 vagon szálas takarmánya, főleg lucernája volt kazalban a közösnek). A két hatalmas, többemeletes magtárépület között nagy port verve gép tisztította a repcemagot. Mellette markos, pőrére vet— Nem meríteni volna én el, — mondta — ha keresetem elegendő lett volna, és ha úgy bántak volna az emberrel, mint most... Es Péter, a másik fiú? Tavaly aratáskor jelentkezett a szövetkezetbe. Azelőtt a Bajcsi Állami Gazdaság anyalai üzemegységében és a Palárikovói Erdőgazdaságban dolgozott. — Mik a terveid? — kérdeztem. — Jól dolgozni, sokat keresni és jogosítványt (sofőrigazolványt) szerezni^ — válaszolta habozás nélkül. — Mennyi az átlagkereseted? — Attól függ! — mondta sokat sejNASZVADI VALOSAG kőzött, barna hátú legények forgolódtak, mások hatvankilós, maggal telt zsákokat dobáltak a püfögő traktor mögötti pótkocsira. Az iroda, talán az aratás miatt csendes. Ha pár percet kések, már Szabados Imrét, a könyvelőt se találom posztján... A kérdésre, hogy hány fiatal van a gazdaságban, mosolyogva válaszolt: — Sok! Közel kétszáz... Az idén már harmincnyolcat vettünk fel... Mivel érdekelt, hogy elégedettek-e, megtalálták-e számításukat a „megtért" fiúk, elhatároztam, hogy beszélek néhánnyal... A 24 éves Gál Istvánnal, aki az elmúlt év áprilisában főtt haza — mindjárt a magtárépületek között, zsákolás közben váltottam szót. Elmondta, hogy a kilencéves iskola elvégzése után (1957-ben) a mikulovi járásban levő Pasohlavkai Állami Gazdaságba ment. Innen is vonult be, és a katonaság után — egy évig — a Bratislavai Vízgazdálkodást Építő Vállalatbon dolgozott. — Jobb idehaza? — Jobb! — Miért? Elkomolyodott. J6 időbe telt, míg válaszolt: — Mint traktorista keresek annyit, amennyit Csehországban vagy Pozsonyban kerestem. Sőt, többet is, és mit csűrjem-csavarjam: csak ttt érzem magam igazán otthon... A következő Pistával egykorú, Polgár Tibor. Nős, két gyermek apja. Vele és a két évvel fiatalabb, még legényember Tobolka Péterrel ugyancsak a magtárak között találkoztam. Tibor 1958-ban vált meg a szövetkezettől: az ógyallai építővállalatban helyezkedett el, a katonaságtól is ide tért vissza. De nem bírta sokáig: fölcsapott Handlován bányásznak. Innen az útja — tavaly januárban — újra a szövetkezetbe vezetett. tetően. — Előlegként több mint ezer koronát kapok havonta. ...A 31 éves Benkó István, akinek eddig már jónéhány munkahelye volt, arra a kérdésre, megtalálta-e számítását, így felelt: — Meg! Már hogyne, hisz jól keresek, a munkától meg sosem féltem. Tavaly nyáron tért vissza az Érsekújvári járási Építkezési Vállalattól. Rakodómunkás lett. Májusban 90, júniusban 102 munkaegysége volt. (A munkaegység értéke 18 korona, előlegként 12-őt kapnak a tagok.) Ha ehhez hozzászámítjuk a prémiumot, ami Benkó esetében júniusban meghaladta a négyszáz koronát, meg felesége 30—40 munkaegységét, akkor megértjük, miért találta meg számítását Benkó István és a többi hazatért fiatal. Naszvadi tartózkodásom alatt sokat bolyongtam a faluban, sok emberrel beszéltem. Es töprengtem. Eszembe jutott többek között a géppark „bennfenteseinek" — Kovács Gyula, MarkÓ István és Kovács Győző — az az állítása, hogy olyan fiatalokkal, mint Gál István, Polgár Tibor, Tobolka Péter, Benkó István, Halmosi György, Molnár József, Szedmák György, Oroszt Mária, Dudák Ferenc, Csontos Sándor, Molnár Rozália és mások, sokkal rosszabb szövetkezet is talpra állhat, mint amilyen a naszvadi volt. Kétségtelen, mondtam nekik, ha a feltételek adva vannak, sok minden a becsületes munkán múlik. — De még mennyire ezen múlik! — bólintott helyeslően Fazekas Pál, az EFSZ elnöke. — A szövetkezet értékeli a fiatalok törekvését... Segíti őket. Már döntés is történt, hogy a családalapító fiatalok számára a jövő évtől kezdve — minimális törlesztés mellett — szövetkezeti lakásokat építenek. Az első lakóház hat család részére 1966-ban készül el. Minden lakáshoz 2 'dr kertet, kis udvart, meg sertés- és tyúkólat is kapnak. Egyelőre öt lakóház építését tervezik.. . Oroszi jános, az ifjúsági szervezet huszonnégyéves elnöke nemcsak a jó keresett lehetőségekben látja a fiatalok vtsszaszivárgásának okát, hanem abban is, hogy a szövetkezet nagyon megbecsüli a fiatalokat. Mindegyiküknek igyekszik megfelelő munkát adni. Ezenfelül évente tizenöt ár földet vagy havi száz korona ifjúsági pótlékot kapnak. A kulturális alap jelentős részét a szövetkezet a fiatalok társasutazására fordítja. Tavaly szlovákiai kőrútjuk során meglátogatták a strážnicei dal- és táncünnepélyt. Az tdén bejárták már Karlovy Vary és Banská Bystrica környékét, májusban pedig a Budapesti Nemzetközi Vásárt tekintették meg. Mindezt jutalmul — jó munkájukért kapták. A fiatalok jelentkezésében azonban annak is szerepe van, hogy a községben aránylag élénk a kulturális élet: Például hetente négyszer van filmelőadás. A könyvtárban több ezer kötet várja az érdeklődőket, és a művelődési otthon nagytermének színpadán gyakran szerepelnek helyt vagy környékbeli műkedvelők. Csaknem minden szombat és vasárnap este fölhangzik itt tfj. Gál Sándor vagy Miskolci János „dzsessz-bandájának" táncbahívó ritmusa. (A hangszerek nagy részét az EFSZ és a tömegszervezetek vásárolták). Van a falunak szép sportpályája, gyönyörű parkja, nyári táncparkettje, és amit első helyen kellett volna említeni: végre épített a község — egymillió négyszázezer korona beruházással — egy korszerűen berendezett, ezer férőhelyes művelődési otthont is. Este volt már, amikor szomjam újra bevitt a fülledt levegőjű füstös kocsmába. Az emberek — jónéhányan — söröztek volna, de nem volt sör. Így ásványvízzel, hosszúlépéssel vagy töményebb itókával — rummal, vodkával stb. csillapították a hőségtől kiszáradt torkukat. Közben káromkodtak, vitatkoztak. Szidták, szapulták a sörleosztás „igazgatóit", a TV műsorszerkesztőit, mivel aratást tudósításaikban egyebet se mutogattak, mint azt, hogy milyen jó az aratók sörellátása ... — Hogy télen kevés a sör, egye fene... — kiabálta egy jól megtermett, zsíroskalapú ember. — De hogy akkor se vedelhet belőle a paraszt, amikor arat, ez... ez... Az úristenit! — Ezt írd meg! — támadtak rám többen is. Megígértem, mert alapjában véve nem rossz emberek a naszvadiak. Csak szeretik kimondani, ami a szívükön fekszik. Ez pedig — így van rendjén! Es vajon nem ez a nyíltság volt-e az erő, mely talpra állította a szövetkezetet? KEZES JÖZSEF Értékes felajánlás (CTK) — A Dubnica nad Váhom-! Gép- és Kohóipari Művek dolgozói termelési feladataik pontos teljesítésére törekedve a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulójának tiszteletére vállalati szocialista felajánlást tettek. Kötelezték magukat, hogy az év végéig terven felül 6 249 000 korona értékű árut gyártanak. Különös figyelmet szentelnek a Kelet-szlovákiai Vasmű hengerde-berendezésének. Még e hónap végén befejezik a vasmű elektrolitikus tisztítóberendezésének szerelését, és előkészülnek a próbaüzemeltetésre. Gondoskodnak a termelési feladatok pontos és hibátlan teljesítéséről, s ezzel ez év második felében 1,5 millió korona értékű anyagot takarítanak meg. Különféle újítási javaslatok hasznosítása az év végéig újabb 650 ezer korona megtakarítást jelent. KŐOLAJIPARUNK SIKEREI (ČTK) — A hodoníni kőolajipari üzem dolgozói ez év első felében 9,6 millió koronával csökkentették a termelési költségeket, s kétszáz százalékra teljesítették az aktív Intézkedések terve alapján tett felajánlásukat. A kőzetfúrók vésőinek módosításával 12 százalékkal növelték teljesítőképességüket. Ezenkívül különleges összetételű cementet készítettek a mélyfuratokban keletkezett repedések.' betapasztására, és így 6 próbafúrás tartósításával milliós értékeket mentettek meg. Kétharmadával sikerült csökkenteniük a gépzavarokat, sokkal kevesebb gépjavításra volt tehát szükségük, ami ez év elejétől szintén 6 millió korona megtakarítást eredményezett. Már hat éve bonyolítják le a forgalmat a Szovjetunió folyóin a „Vörös Szormovo" hajógyárban épített, óránként 60—80 km sebességgel haladó szárnyas csónakok és hajók. Képünkön: A „Vörös Szormovo" hajógyár igazgatója (jobboldalt) és főtervezője egy új típusú hajó modelljével. (ČTK—TASZSZ-felvétel) Iffland kis ideig nézte, aztán felemelte, az ágyra fektette. Ott állt az asszony fölött, szégyenkezett önmaga előtt, mert azt várta, hogy a nő könyörögni fog, kétségbeesett, alázatos lesz, kész megtenni mindent. Azt várta, hogy Schnitzerné a gyerekeiért egy kis odaadást kínál majd cserébe. Az asszony arcát nézte, fehér bőrét, melyet kissé megbarnított a nyár. Arcán finom, pelyhes pihe fehérlett. Kigombolta blúzát, maszszázzsal lazította a görcsbe rándult izmokat Kis idő múlva otthagyta, kinyitotta az ablakot, s visszament az ágyhoz. összerezzent, amikor az aszszony tágra nyílt szürke szemébe nézett. — Hova tette a gyerekelmet? Pillantása élesebb lett, fejét hirtelen felemelte a párnáról. — Visszaadom a gyerekeit — mondta Iffland —, gondoskodni íogok róluk ... — Nyomorult ember maga, kapitány, — mondta Schnitzerné idegen, nagyon mély hangon —, nyomorult és gyáva, a férjemet elvitette a gyerekeimmel együtt, agyonlövette, meggyilkoltatta ... és nem szégyell eljönni hozzám... 1 Iffland mereven nézett Schnitzernéra, maga is elszörnyedt, hogy az SD-sek előtt csak Ilyen nemességre, csak ilyen nemeslelkűségre képes. Már csak ez lehet a nemeslelkűség — megöletni a férjét, halállal fenyegetni a gyerekeit, és életüket kínálni cserébe egy kis odaadásért! Iffland megborzadt önmagától, nézte az ágyon fekvő Schnitzernét, gondolatai eltakarták tekintete elől az asszonyt. Csend volt Závodban és a závodi határban. A nap sütött a grabócl erdőre a fák alatt meggyűlt az avar, a száradó föld és a barnuló fű szaga. Csend volt az erdőn, csend honolt az árkok mélyén, a sudár tölgyek és cserfák között. Szovjet repülőgép zúgott el mélyrepülésben a závodi határ és Grabóc fölött. A sötétszürke gép zaja. prüszkölése felébresztette Bernadič Markát, aki a földön fekve aludt egy szál pokróc alatt. Kezére, térdére támaszkodva kissé felemelkedett, nézte, hol vannak a partizánok; Lánikék diák fia sápadt arccal, tágra nyílt szemében félelemmel integetett, mutatta, hogy maradjon fekve a földön. Ujját szájára szorította. E pillanatban német csahcIást, röhögést, szimatolást hallott. Istenem! suhant át az agyán. Elnyúlt a földön, a takarót fejére húzta, s fél szemmel a fűszálak közt leste a partizánokat. A földön kúsztak, a forrásból eredő ér mentén, felfelé kúsztak az árokban. Istenem ... Marka nem mozdult, félt, hogy Tesár megint odaugrik és maszatos kezével befogja száját. Olajtól volt büdös a keze, pfuj! összeharapta fogait, de nyomban ki kellett nyitnia száját, kitátotta, amennyire bírta, nem tehetett róla, ki kellett tátania. Kezével megkapaszkodott a barnuló fűcsomókban, s a földhöz lapult, amikor fülébe, fejébe, egész testébe hasított a puskák recsegése, a golyók fütyülése, a férfiak ordítása. Szeme elhomályosodott, homályosan csak annyit látott, hogy Lánikék diák fia, aki figyelmeztette, hogy csak feküdjön csendesen, belezuhant a kútból eredő kis patakba. Letörölte nyálát, amely az émelygéstől még mindig csurgott a szájából. Tesár futott hozzá. — Gyere! Felkapta a takarókat, végigrohant az árkon, kézen fogta Schnitzerék két kislányát és elmenekült a grabócl erdőből. Letanovskýék hátsó szobájában Iffland százados, aki túl erősnek, túl hosszasnak találta a lövöldözést, mereven állt Schnitzerné fölött, aki könnyes szemmel nézett maga elé. Egyszerre sarkon fordult, kirohant a szobából, sietett a plébániára. Ügyet se vetett Letanovskýra, aki a kispadon ült, a fiatal diófa alatt, és némán meredt a földre. Letanovský megkapaszkodott a lócában, amikor Iffland százados elment mellette, megütötte orrát a katona bűze, s megsejtette, mi vár rá. Nem mondta meg, hogy a grabócl erdőben partizánok vannak, de hogy is mondhatta volna? Marka is ott volt... Mennybéli úristen! Felkelt a padról, végignézett az üres utcán. Ha Bernadič... Ha Marka már otthon lenne, átmenne hozzájuk tanácsot kérni... De Marka a grabócl erdőben volt., szegény, szegény Marka... Megtörten visszarogyott a padra, nézte a földön a diók világosbarna héját, fehér belét, amit Iffland százados csizmája a földbe taposott. A lövöldözés után elcsendesedett a grabócl erdő. A puskapor szaga fojtón lapult a földre, a fák között semmi sem mozdult. Megöltek tíz német katonát, megölték a két fakószeműt, Pollert és Dossét is, az árokban a megbolygatott barna földön hevertek szétszórva a csákányok és lapátok, kötéldarabok, amelyekkel összekötözték az elítéltek kezét, a kis patakban hanyatt feküdt Lánikék diák fia. A forrásból kicsurgó víz megmosta véres fejét, játszott hullámos hajával. A grabócl erdőben csak a holtak maradtak, az élők elmenekültek, bár világos nappal, merő dél volt. A vékony törzsű tölgyek és cserfák némán magasodtak az árkok, a tövises bozót fölé, Ingatták lombjukat, vékony ágaikat, mert enyhe szellő motozott a levegőben. Szép voltagrabóci erdő, bár nagy halál látogatta meg. Árnyékát vetette a földre, mint mindig, amikor a Ják hűvösében a kaszások, aratók kalapálták élesre kaszáikat, vagy öregasszonyok pihentek néhány percig, hazafelé tartva a határból, nagy batyu zöld fűvel, száraz szénával, a burgonyaföldeken szedett zöldséggel a hátukon. Szép volt a grabócl erdő. Tizenkét perccel a lövöldözés után katonák jöttek aknavetőkkel és tűz alá vették az erdőt. Csak összetört, széthasadozott vékony tölgy- és cserfatörzsek maradtak belőle. A lőpor bűze sokáig terjengett a föld színén, csend volt az erdőn, amelyet védtelenül ért a délutáni nap, mélységes nappali csend, csak messziről hallatszott a bombák robbanása. Bernadič Marka Schnitzerék gyerekeivel futott. Amikor a gyerekek már nem bírták, az egyiket Šiška, a másikat Masňák emelte karjára, Marka rohant tovább, vele együtt futottak a többiek, erőlködve, nehézkesen, mert magukkal vitték a németek gyorstüzelő puskáit is. Futottak, ahogy bírtak, pár pillanatra meglapultak a felmagzó lóhere szárának árnyékában, kukoricásokban, cirokföldeken, aztán rohantak tovább, mindnyájan — Schnitzer, Marka, Hladík, a félszemű útkaparó meg a fia, Máté. Az almás Lánik csak egyedül futott, diák fia nélkül, rohant Masňák, karján Schnitzer Lilivel, nyomában az apja, a sovány, horihorgas téglaégető, futott l'esár, kezénél fogva vonszolta maga után agyba-főbe vert apját, futott Šiška, a zömök aknász meg Jano fia, karjában Schnitzerék Violájával, futott a három felsőés alsóbrezányí ember, de már majdnem a závodi határ szélén, ahol néhány elfelejtett, kiszáradt babkóró szomorkodott. Az öreg Tesár, a závodi napszámos, akit Poller és Dosse vert véresre a pébánián, már nem bírta tovább és elcsigázva a földre roskadt. Mindnyájan megálltak, akik messzebb járt tak, visszafutottak. — Nem bírom tovább, Stevo. — Az öreg Tesár nehezen lihegett. — Nem bírom. — Maradjon itt! — mondta a fia. — Marka, maradj te is a gyerekekkel! Bújjatok el valahol — valahol bújjatok el — és aztán, ha már járni tudtok, gyertek utánunk Kis-Porubába. Ott megtaláltok. Hova teszed a gyerekeket, Marka? — Tudom én már, mihez kezdjek velük — mondta Bernadič Marka az Ijedt Tesárnak. — Ne törődj vele, Stevo! — Marka ... Schnitzer nem mondhatott többet, mert Tesár vállon ragadta és cipelte magával. Máris futottak tovább, Marka nélkül, a gyerekek és az összevert Tesár nélkül, s amikor a nagyporubai határban eltűntek egy patak mélyre vágódott, fűzfákkal, égerfákkal benőtt ágyában, egyszerre egymásra nevettek, nevettek a németeken és vigasztalták a gyiimölcskertész Lánikot, aki egyszerre sírva fakadt, siratta a diák fiát. Kifújták magukat, megnyugodtak, és a patak medrében mentek tovább. (Folytatjuk) Gf S

7^ 4 * 196

4- i

úlius 29

a