Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-28 / 208. szám, kedd

Ludwig Feuerbach születésének 160 évfordulóiára MÁR AZ ÓKORI görögök között akadtak olyan materialista filozófusok, akik a világ teremtésének idealista, vallásos felfogásával szemben azt tanították, hogy a természet örökkévaló, elpusztíthatatlan, és nem az istenekben kell keresni minden létező forrását Később, a középkori feudalizmusban a vallásos jellegű idealizmus lett az uralkodó filozófia, mert akkoriban a bölcsészet a vallás kiszolgálója lett. Amikor a polgárság megkezdte harcát a feudalizmus ellen, újra előtérbe került a materializmus, mert a polgárság ennek segítségével is meg akarta dönteni a 'feudalizmust. Ez a polgári materializmus a német L. Feuerbach (1804—1872) materialista tanításában érte el fejlődése csúcspontját. L. Feuerbach eredetileg Hegel idealista filozófiájának hatása alatt állott, de a természettudományokkal való foglalkozása révén csakhamar elvetette Hegel filozófiai idealizmusát, és „Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról" című munkájában már tagadta a lélek halhatatlanságát. Emiatt hajsza indult ellene, kénytelen volt távozni az egyetemről, majd falura költözött, és ott élete végéig folytatta tudományos tevékenységét. Feuerbach 1841-ben közzétette „A kereszténység lényege" című híres könyvét. Ebben a műben oly meggyőző erővel fejtette ki materialista filozófiáját, hogy neve a tudatlanság, a babona és az önkényuralom elleni harc jelképévé vált. Ezt a művét továbbiak követték, s mindegyik súlyos csapást mért a filozófiai idealizmusra és egyúttal a vallás tanítására is. FEUERBACH Goethe szavaiból indult ki: „Ahol jelen van a tudomány ... ott nincs szükség vallásra". Innen Feuerbach alapvető követelménye: „Nem vallásossá kell tenni ez embereket, hanem művelni kell őket, terjeszteni kell a műveltséget minden osztály és minden réteg körében ... ezt követeli az idő szava." Feuerbach meggyőzően bizonyította, hogy a világ anyagi, hogy a természet a tudattól függetlenül létezik. A természet az az alap, amelyen az ember felnőtt. A természetet senki sem teremtette, létezésének alapja önmagában rejlik. Az egyetlen valóság a természet, az ember pedig a természet legmagasabb rendű terméke. Semmi sincs, ami a természet fölött volna, mint ahogy alatta sincs semmi. Az idealizmus hibája óppeVi abban rejlik, — mondotta Feuerbach —, hogy a természet lényegét a természeten kívül, az ember lényegét pedig az emberen kívül keresi. A materializmus viszont éppen ellenkezőleg az érzékeinkkel észlelhető világból indul ki. A természet oka magában a természetben keresendő. A természet, az anyag elsődleges, a tudat pedig csak másodlagos. Nem a természet alapul a szellemen, miként az idealisták gondolják, hanem a szellem alapul a természeten. A természet megelőzte a szellemet. A LÉLEK, A GONDOLKODÁS nem egyéb, mint az anyagi világ (agy) tulajdonsága, terméke, és ezért nem lehet őket elválasztani egymástól. A lélek, a szellem csak elméletileg képzelhető el a testtől elszakítva. Feuerbach megcáfolhatatlanul bebizonyította a filozófiai idealizmus és a vallás eszmei rokonságát, feltárta, hogy az idealizmus és a vallás forrása egy és ugyanaz. Elszakítja a gondolkodást, az eszmeit az érzéki, konkrét léttől, elszakítja az általános eszméket és fogalmakat érzéki, anyagi alapjuktól, s önálló lényegekké változtatja őket. A vallás és az idealizmus — mondotta Feuerbach — egymást védelmező és támogató szövetséges. A vallás az idealizmus igazolása és fordítva. FEUERBACH ÉLESEN BÍRÁLTA a vallást, amivel közvetve súlyos csapást mért az akkoriban uralkodó feudális politikai viszonyokra. Kimutatta, hogy a vallás a történelmi fejlődés során keletkezett, tehát nem véletlen jelenség. A vallásos nézetek gyökerét az emberek életkörülményeiben és ezeknek az emberi tudatban való visszatükröződésében kell keresni. A vallást a természeti jelenségek váltják ki az emberből. A természet csak anyagot szolgáltat az isten eszméjéhez, a formát azonban, amelyben ezt a nyersanyagot isteni lényeggé alakltja, a fantázia, a képzelőerő szüli, tgy tehát nem isten teremtette az embert, hanem az ember alkotta meg az istent, mégpedig lényegében saját képére. Feuerbach nemcsak a világ anyagiságát mutatta ki, hanem azt is, hogy ez a világ megismerhető és az emberek képesek helyesen felfogni a valóságot. Az emberi megismerés előtt nincsen semmiféle akadály. Igaz, a valóságnak igen sok oldalát és tulajdonságát még nem ismerjük, de vajon lehet-e ebből arra következtetni, hogy azok elvileg megismerhetetlenek. A materialista felfogás szerint azt, amit mi még nem ismertünk meg, megismerhetik majd utódaink. Feuerbacb harca a materializmusért, a felvilágosodásért és a haladásért mind a mai napig megőrizte jelentőségét. Azonban nem szabad megfeledkezni tanítás hiányosságairól 9em. Meggyőzően elvetette Hegel idealista felfogását, és vele szemben materialista felfogását érvényesítette, de ugyanakkor elvetette Hegel filozófiájának haladó oldalát, dialektikájának „ésszerű magvát" is, ezért materializmusa egyoldalú, metafizikus. Marx és Engels bírálta ezt a hiányosságát, és Hegel dialektikájának, valamint Feuerbach materializmusának egybekapcsolásával megteremtették a magasabb fokú dialektikus materializmust. Feuerbach materialista tanításának és ismeretelméletének további fogyatékossága, hogy szemléleti jellegű. A megismerést a társadalmi gyakorlattól függetlenül csupán szemléletnek tekintette. Szerinte a filozófia csak arra szolgál, hogy megmagyarázza azt, ami van, nem pedig arra. hogy elméletileg megalapozza a világ megváltoztatásának útját. Marx ezért bírálta Feuerbach materializmusát, szemlélődő voltát, és hangsúlyozta, hogy „a filozófusok a világot csak különbözőképpen magyarázták, de a feladat az, hogy meg is változtassák". FEUERBACH MATERIALISTA TANÍTÁSA és ismeretelmélete ennek ellenére mégis nagy történelmi szerepet töltött be, újjáélesztette és továbbfejlesztette a materializmust. Hatására jellemző Engels nyilatkozata „A kereszténység lényege" című valláskritikai művéről" „A könyv felszabadító hatását csak az tudja elképzelni, aki azt maga is átélte. A lelkesedés általános volt, pillanatnyilag mindnyájan Feuerbach követői voltunk." Feuerbach nagy hatású filozófus volt, hatása erősen érvényesült, nagy szerepet játszott Marx és Engels világnézetének kialakításában, és így kétségtelenül egyengette a marxista filozófia kialakulása felé vezető utat. Dr. BALOGH DÉNES ÁRPAD A TV műsoráról Két hét a képernyő meílett Meg kell mondanunk, hogy valóban keveset kaptunk, a műsor jóformán minden eredeti ötletet nélkülözött. Mintha a kánikula megülte volna a stúdiókat is, s szárnyát szegte gondolatnak és alkotókedvnek. Csupán Karel Pech. a prágai TV munkatársa kísérelte meg, hogv némileg élénkítse a nyári uborkaszezon! a Camera ohscura című új műsorával A főszereplő Pech minden lében kanál kamerája szellemes magyarázattal pellengérezi ki társadalmi életünk. hétköznapjaink visszásságait. Pech — mint mindig — most Is ötletes és jó megfigyelő. Reméljük, hogy ennek a műsorszámnak jótulajdonságai a jövőben sem halványulnak el. Három drámai művet is láttunk, de egyik sem érdemel különösebb figyelmet, sem a téma, sem a művészi kidolgozás terén. A Táncmulatság egy fiatal lány csalódásának már tömérdek változatban feldolgozott történetét mondja el. Ez a téma érdekli a közönséget s mindig lehet is vele valami újat mondani, de éppen ezt az utóbbit hiányoltuk jifí Bélka — bár ötletdús és biztos kézzel vezetett — rendezésében. S hogy a darab nem fulladt unalomba, ez Jaroslav Kepka és Jana Brežková, a két tehetséges főszereplőnek is érdeme, akikről csak úgy sugárzott a fiatalság bája. A tecšicei ssuoKi fcétfeWortástts Gogol-darabja Ismét csalódást okozott. Jozef Poliaeek. h rendező érthetetlen modon a színpadi rendezés konvencióit érvényesítette, a kamerák teljesem kiaknázatlanul hagyták a TV-nyújtotta lehetőségeket. Az előadásnak volt azonban néhány kellemes meglepetése is: M. Kleiss, F. Papp, J. Bzdúch és j Ondreika játéka, akik a rendezés minden merevsége ellenére is meg tudták csillantani tehetségük legjavát. A harmadik csalódást a prágai TV számlájára írhatjuk. Ray Bradbury amerikai író népszerű könyvének, a Marsbeli krónikának dramatizált változatát láthattuk. I. Tallér, a forgatókönyv írója helyzetteremtő erő nélkül, elbeszélő stílushan dolgozza fel az anyagot, s ígv elvész Bradbury mondanivalójának lényege: az érző ember és az embterteien, gépies civilizáció konfliktusa. Ez az alapvető hiányosság befolyásolta a rendező, Miroslav Zachata s a színészek munkáját, akiknek a szöveg még azt sem tette lehetővé, hogy átéljék szerepüket. Nem szívesen, de meg kell állapítanunk, hogy ezekben a hetekben a TV csak részben teljesíti művészitársadalmi küldetését. Stanislav Vrh ka Ä Városi Galéria júliusi kiállítása Az öt éve fennálló bratislavai Városi Galéria mostani tárlata bemutatja az elmúlt négy esztendő alatt szerzett köael négyezer mű — festmények és szobrok csekély töredékét. A korlátozott kiállítási tér nem teszi lehetővé a művek átfogóbb seregszemléjét. Az értékes grafikák felvonultatására majd augsztusban kerül sor. Meghitt ismerősökként látjuk viszont a huszadik századi szlovák festészet alapító gárdáját képviselő, a népet heroizáló Benkának, — a haladó modern világművészet és a hazai folklór elemeit egyénien és dekoratíven ötvöző Fullának, — és a szlovák falu jelenségeit művészileg átlényegítő Bazovskýnak műveit, továbbá Palugyai Zoltán hamar ellobbant színes tehetségének egy-egy emlékét. A háborúnak s a velejáró szörnyűségeknek elítélője s a humánum hirdetője a jelentős 1909-es nemzedék. Weiner Král feszültséget árasztó költői festménye, Mudroch finom színkultúrát jelző vászna, Nevan választékos palettájára jellemző képei, 5immerová harmonikus tája és mások utalnak erre a generációra. A harcos Augusztus 29-e csoport a régebbi elvektől eltávolodva, egyre inkább az öntörvényű művészi átértékelés felé halad és meghatározza az újabb szlovák képzőművészet sajátos jellegét. Itt találkozunk V. Hložník mély érzelmi hatású, nagyszerűen sűrített művével, Matejka expresszív erejű és Guderna gondolatban gazdag tiszta rajzú aikotásaivai. A kulturáh M. Cunderllket gondolati tartalmú mondanivaló s ezzel összhangban álló kifejezés jellemzi. A fiatalok Galanda modern szemléletéből és elveivől indulnak ki. Itt látjuk az érett egyéniségű, nyugtalan formakereső Krivoš képeit, Pásté-, káét, aki festőisége mellett szobrász módjára érzi a formát, — Laluháét, akit a leger-i ösztönzés mellett sajátos stílustörekvése jellemez. Az elvont irányzat hívei — F. Hložník, aki a gondolat kivetítése érdekében erősen absztrahál, — Barcik hullámzó színekkel, — Jankovič szuggesztív jelzésekkel és R, Fila lírai hatású árnyalatokkal kísérletezik. A mai plasztikáról Moťovský modern formaadású, meggyőző eszmelségű csoportja, — Korkos lírát ós drámát sugárzó stilizált szobra ad hírt. Bárkán? Jenóné Simára fésült fejével intett, mintha tudtára akarná adni a plébánosnak, hogy nem akarja hallani hiábavaló okoskodását. — De engedtessék meg nekem, Herr Hauptmann, önt személy szerint és mint a német véderő képviselőjét nem érdekli, hogy az illetők bűnösek-e vagy ártatlanok? — Nem! — Iffland százados felemelte dühös, hosszú arcát, Stachovičra nézett, a sápadt, ráncos képű öreg papra. — Nem érdekel, mein Herr. A bűnösség és az ártatlanság kérdése, és egyáltalán az efféle nézetek mind csupa ócska limlom. Mein Herr, úgy látszik, maga sohasem volt katona és nem volt háborúban, fogalma sincs róla, mi a háború. Sejtelme sincs a mai kor szelleméről. Kár erre szót vesztegetni, mein Herr — inkább törődjön azzal, hogy elégedett legyek a falujával. Iffland megint intett simára fésült fejével. — Herr Hauptmann, ha méltóztatik megengedni, a német véderő nehezen teremthet hősöket, ha nem vezérli az Igazság. .. — .( — Nonszensz, mein Herr! ORDÍTOTTA TÓTH TIBOR — De méltóztassék megengedni, Herr Hauptmann — mondta Stachovič plébános —, szeretném legalább egy valamire megkérni. Ha történnék még valami — Isten őrizz! —, méltóztassék megengedni, hogy az elítélteket előkészíthessem az örök életre — természetesen az ön katonáinak felügyelete alatt. — Nonszensz, mein Herr — mondta ingerülten Iffland százados. — Akit a német véderő likvidál, az nem méltó az ön szolgálataira sem. Maga nélkül is egyenesen a pokolba kerül. Intett a plébánosnak. — De méltóztassék megengedni, Herr Hauptmann... Az íróasztal mellett a térdeplőn csörögni kezdett a telefon. — Tessék kimenni! Stachovičnak megdöbbenésében leesett az álla, végre kifelé indult, még egy pillantást vetett a DOGMATICA és a BIBLIA SACRA vérfoltos betűire, s kiment az irodából. A závodi plébánia eíőtt megállt egy autó. A fakószemű Poller és Dossé felállt Stachovič bőrkanapéjáról, az ablakon keresztül kinéztek az útra s kimentek nyolc cimborájukhoz, akiket Alsóbrezányból autóval hoztak Závodba, hogy végrehajtsák If-flar-d parancsát és teljesítsék különleges feladatukat. Kis idő múlva Iffland százados — előtte nagy tálcán gőzölgött az ebéd, még egy üveg bort is hoztak Stachovič pincSjéből — eloltotta cigarettáját, hivatta az SD-sek scharführerjét és legényeit, megmagyarázta, mit csináljanak a Schnitzer gyerekekkel — tüntetőleg végig keli kísérni őket a falun, kivin-ni az erdőbe, ott nem szabad kivégezni, hanem mind a kettőt visszahozni a parancsnokságra! — s parancsot adott a tíz katonának, hogy az öt partizán apját, Schnitzert és két gyerekét vigyék a grabóci erdőbe, amelyet Závod környékének részletes térképén fedezett fel. A katonák az elítélteket végighajtották a falun, géppisztolyuk mellett csákányokat és lapátokat is vittek magukkal. Závodban csend volt. Senki semmit sem csinált, az asszonyok nem főztek, nem ebédelt senki, a férfiak nem borotválkoztak, a gyerekek nem kiabáltak, az emberek nem beszélgettek, legfeljebb sugdolództak. Tehetnek emberek ilyet? Semmi miatt gyilkolni?! Miért bocsátották szabadon Letanovskýt? Ö az oka mindennek! Ha nem rejtegeti magánál azokat a zsidókat ... De ki árulta el őt és ki árulta el a partizánokat? Az a bűnös. Az embereken iszonyat lett úrrá, iszonyodtak nemcsak a német katonáktól, hanem saját indulatuktól is. Dél volt, tizenkettő és egy óra közt lehetett, az ég tiszta kék, csak itt-ott látszott rajta egy-egy fehér felhő, magasan járt a meleg szeptemberi nap, Závodra terhes csend . nehezedett, ittott gágogott egy liba és hápogott- egy kacsa. Letanovský és Bernadič udvarán méhek zümmögtek. Letanovský felesége rebegő, sápadt ajakkal benyitott a hátsó szobába, kezét tördelve megállt Schnitzemé előtt, aki az ágy szélén ült. — Már elvitték szegényeket. — Mit? Mit beszél — hova vitték? — Ne Ijedjen meg, Sohnitzerné asszony ... I Schnitzerné mereven ült az ágyon, könnyben úszó szürke szemével dermedten nézett Letanovskýnéra, akinek arca eltorzult a sírástól. — Ne Ijedjen meg ... elvitték már az öt embert, meg a maga urát is ... a kislányokat is, szegény kicsinyeim ... ó ... — Letanovskýnén maszatos ruha volt, kartonszoknya, ködmön és kötény, sápadt ajka hangtalanul mozgott, elsírta magát — minek él az ember a világon? Ha legalább mindjárt agyonlőnék őket és ne kínoznák. Istenem, istenem... I Letanovský a fiatal diófa alatt ült, a földre nézett. Bernadič a lócáról, amelyen szombaton Marka lánya a babot szemezte, töprengve nézett a kútra, amelynek karimáját benőtte a moha, meg a zöld vödörre. Letanovský fia, Jozso hórihorgas fickó, feltűrt ujjú ingben átment az udvaron a két portát elválasztó sövényhez, rátámaszkodott a durván ácsolt fenyőfakerítésre és odaszólt a töprengő Bernadičnak. — Mi az? — kérdezte Bernadie. — Mit akarsz? — Szomszéd, jöjjön ide! Bernadič lassan felállt, a kútnál vizet ívott, aztán odament Letanovský Jozsohoz. — Mégse kellett volna megtennie,, szomszéd! — Mit? — Minket elárulni! Bernadič ragyás képe elvörösödött, két ajka elvált egymástól, előbb az egyik oldalon, aztán a másikon. Nem mert Letanovský Jozso sápadt, hosszú csontos arcába nézni, nem merte kimondani, ami az eszébe jutott. — Nem, Jozso — mondta kis idő múlva suttogva —, én nem árultam el senkit, tőlünk senki sem árulkodott. Más valaki volt, nem én. — Ha maga nem árulta el — mondta a fiatal Letanovský — akkor biztosan a lányuk tette. Marka. Azt mondják, nincs idehaza. Talán a németek valahol elfogták, megkínozták ... Bernadič elment a kerítéstől, a kútnál megint ivott a vödörből, aztán megtörten leroskadt a lócára. Iffland százados a piébánián megebédelt, marhahús-levest, sült csirkét evett, hozzá rizst és paprikasalátát, megöntözte borral. A diószeletet félretolta. Cígs-ettára gyújtott és elment Letanovský házába, Schnitrarnéhez. Megvetően elhaladt a házigazda mellett, aki ugyanúgy öltözve, ugyanolyan borotválatlanul ült a kisnadon. a fiatal diófa alatt, nrnt szombatin, s mereven nézte a lehurott leveleket, két szem diót, am:t senki sem vett észre. Iffland benyitott a hátsó szobába. Letanovskýné szemére szorította maszatos kötényét, kimenekült a szobából: Schnitzerné felugrott az ágyról. — Mit tett? — kiáltott Iffland századosra. — Hova vitette a gyerekeimet? Én nem vagyok zsidó — könnyen bebizonyíthatom! — Miért nem mondta .. ? —« Iffland simára borotvált, cseri zett képe kissé elpirult. — Nem tudtam... — A gyerekekkel nem törődik, csak azzal, hogy zsidó vagyok-e vagy sem. Nem vagyok zsidó, nem vagyok, — csak a férjem az. Miatta és a gyerekek miatt jöttem el hazulról, mert nem bírtuk már az örökös >-ettegést, főleg tavasz óta ... Hova vitette a gyerekeimet? Miért nem vitetett el engem is? Miért hagyott itt? Görcsös zokogásban tört kl. Az ágyra ült, Iffland letelepedett a másik ágyra. Hosszú, cserzett és simára borotvált képén gyönge, megvető mosoly játszott. Schnitzerné szemére szorította ökölbe zárt kezét, ujjain csillogva futottak végig a könnyek. — A gyerekeket — mondta a százados, s az ablakon át kinézett tetanovskýék szűk ud-i varára, amelyen nem járt senki — csak színleg... Schnitzerné felugrott. — Hova vitette a gyerekeimet? — kiáltotta. — Hogy merészelte elvitetni a gyerekeimet és engem itthagyni...? — Csak színleg vitettem el — mondta a százados túlságosan határozottan és hangosan —, visszaadom őket. ha maga Is... — Színleg! — sikoltott fel elcsukló hangon az asszony. Könnytől maszatos ujjai görcsösen összerándultak. — Színleg vitette el a gyerekeimet, színleg mészároltatta le őket — gyáva! A gyávák gyilkolnak színleg! Miért vitette el őket tőlem? Mondja meg, miért. .. ? Görcs futott végig a testén. Kissé előrehajló nyaka hátrarándult. Az ágy mellett lerogyott a földre. ($[ SZÖ 4 * 1964. fúlins 28,