Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-25 / 205. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1984. július 25. szombat • 50 fillér • XVII. évf., 205. szám Az új kenyér varázsa • mindennapi kenyér fontosságát talán éppen olyan fölösleges bizonyíJj 'ani, mint azt, hogy kétszer kettő négy. Persze mint általában, ez §\ a hasonlat is sántít. Mert hogyan is hasonlítsuk össze a kétszer kettőt a mindennapi kenyérrel, életünk alapvető szükségletével. Most, amikor sokezer kasza után rendre dőlnek a kalászok, az ember könnyen hajlamossá válik romantikát, szőni az új kenyér varázsáról. Ha a kisemberek millióit évszázadokon keresztül annyi hittel és bizakodással „táplálta" a népmesék romantikája, akkor az új kenyér első falatját miért ne ízesíthetné a gyermekkort feledhetetlenné és csábossá varázsoló kenyérromantika. Kószálok az emlékek tengerében. Valahol ott, ahol az éltető nap éppen ránk, parasztgyerekekre szórta sugarát a legbőségesebben. Különösen PéterPál táján, amikor naponta tizenhat órát „dolgozott" a jó öreg Fürdöttünk a fényben, ha távolról lestük, hogy borostás arcú apánk hogyan kalapálja az évről évre keskenyebb kaszát. Boldogságtól lelkesedtünk, ha mezítelen, cserzett lábbal ott poroszkálhattunk apánk nyomában a poros dűlőúton. Gyorsabban vert a szívünk, ha mi szedtük fel az első markot, abból a búzából, amelyből az új kenyér lesz. Aztán a markon vagy renden szárított gabona háton is képesek voltunk hazahordani, hogy cséphadaróval vagy sulyokkal kicsépeljük belőle a szemet. Maid ott őriztük a ponyvára kiterített magot, gereblyével kavargattuk, óvtunk a tyúkoktól, a galamboktól minden szemet, gyorsan felszedtük, ha zápor közelített. Es mennyi örömbe torkollott itt minden gond és fáradozás, amikor öt-hat szomszéd gabonájat egy szekérre rakva elindulhattunk a malomba. Nem mehetett mindenki, mert akkor már kaszára várt az érett kalász. Boldog volt az a gyermek, amelyik zsákőrzőként ott lehetett az új gabona őrlésénél. Hogy repesett a szívünk, amikor a még meleg, új lisztből anyánk elkészítette a lisztet a kenyérsütéshez. Felébredtünk, bármilyen korán dagasztotta a tésztát, segítettünk a kemencét fűteni. Ilyenkor már sokáig tartott a fűtés, mert alig akadt mit a tűzre tenni, szálmával vagy kukoricaszárral pedig nehezen boldogultunk. Annál nagyobb izgalommal várluk a friss cipít. Hiszen benne volt a kezünk munkája. Figyelmeztethetett jóanyánk, hogy a meleg kenyértől gyomorbajt kapunk, nem használt. Ki tudta volna kivárni, hogy meghűljön az új kenyér kisöccse, a cipó? Ettük forrón és melegen. Nem késsel vágtuk, mert a meleg kenyér belét még az éles kés is összehúzza. Törtük. Apró darabkákat törtünk belőle és talán igazabb lenne azt mondani, hogy nem ettük, hanem faltuk az új kenyeret. Közel két évtized alatt gyakran felvetődölt bennem a kérdés, vajon mi adta az új kenyérnek azt az utánozhatatlan ízét, különleges varázsát. Talán a gyermekkori élmények, melyek mindennél kitörölhetetlenebbül vésődtek bele az ember emlékezetébe? Aligha cáfolhatjuk a gyermekkori emlékek szépségét, különlegességét. De húsz év óta nagyot változott a világ, és az új kenyér varázsával kapcsolatban is sok mindenre választ kaptunk. V

árosi ember talán el sem tudja képzelni, hogy a falusi embernek, a kenyér termelőjének asztaláról néhány évtizeddel ezelőtt éppen ilyenkor aratás táján jobban hiányzott a miatyánkban is emlegetett mindennapi, mint a kenyérben soha nem bővelkedő ipari dolgozó vagy kistisztviselő asztaláról. Igen, eléggé hihetetlen, hogy az agrárproletár vagy a kisparaszt, a falun élő, mezőgazdaságban dolgozó is átélt kenyérben szűk napokat. Pedig így volt. Még nem olyan régen történt, hogy elfeledtetné az idő homálya. Alig 21 éve. Százezrek arattak a tűző napon, szerte az országban. A mi falunkban ts valamennyi épkézláb embert a gabonaföldön talált a hajnal. Az éjjeli, néhány órás pihenés után még fürgén mozogtak az emberek. Dél felé már vagy hatan elájultak a határban, délután néhány orvosi ápolásra szorult volna De mit segíthetett az orvos. Pihenjen, egyen többet, — ez volt a recept, illetve az orvosság. Egyikei sem lehetett betartani. Nem az orvos bűne, de nem is a „megbetegedett" dolgozóé, hogy így történt. Ma évtizedek távlatából talán már csak az élő tanúk hiszik, hogy a kalásztenger között dolgozó paraszt szeme kopogott a falat kenyérért. Ha látszólag ellentétes is, mégis éppen ez a tényező adja az új kenyér varázsát és romantikáját. Mert nagyon gyakran úgy történt, hogy a paraszt megtermelt egy bizonyos mennyiségű gabonát. Néha annyit, hogy talán tetőzve sem fért volna bele a hombárba. Csakhogy — vagy a végrehajtó zörgetett, vagy cipő. ruha. malacka meg miegyéb kellett, így hát ki sem oldotta a zsákok nagyobb részét. Eladta a gabonái mindjárt a cséplés után, néha féláron. Tavasszal majd veszünk — mondták ilyenkor s számolgatták, hogy mit kapnak a malacokért, vagy a borjúért. A számítást rendszerint áthúzta a sors, és kapálás idején már nem merni, hanem söpörni kellett a lisztesládából a kenyérnek valót. Hogy mi közé ennek a betevő falathoz? Hogy vehetett az üzletben vagy a malomban annyi lisztet, amennyit csak akart? Hát igen, mindkét helyen volt raktáron bőségesen. De ki látott már olyat, hogy a szabó készruhát, a cipész kész cipőt vásárolt? Hát még a paraszt kenyeret? Azt vásároljon, amit maga termel? Nem vásárolt lisztet, [nagyobb részben nem ts volt mibőlI inkább kölcsönzött a molnártól, a nagygazdától. Legalább másfélszeresét adta vissza. De nem erről van szó. hanem arról, hogy sem az egyik, sem a másik „üzletfél" nem a liszt javát adta. A dohos, kukacos lisztből pedig gyakran sírva sütötte a gazdasszony a „szalonnás" vagy repedt kenyeret. S ha még ezt is vékonyan kellett szelni? Ezért volt olyan nagy az új kenyér varázsa, ezért szövünk ehhez a régi falathoz romantikát. Az emlékeket idézve egy kicsit talán fáj is, hogy ezt a kenyér-romantikát lassan és törvényszerűen elmossa az idő. Talán féltjük is ktssé, hogy egyszer majd emlékezetből.is kihal az új kenyér egykori varázsa. Ez az érzelgősség azonban csak addig tart, ameddig bele nem éljük magunkat a mába. Abba a mába, amely társadalmi üggyé magasztosította az egész ország népének kenyérproblémáját. Társadalmi életünkben olyan mélyen gyökerező üggyé, mely levette váltunkról az új kenyérnek ezt a fájdalmas romantikáját. A

ratunk. Tízezernyi kombájn vágja a nép kenyerét. Hol kövér magtól dús a kalász, hol a különleges szárazság miatt alig 10 mázsás a hektárhozam. De egyetlen mezőgazdasági dolgozó sem rohan a malomba, nem retteg az anya, hogy mit tesz holnap az asztalra Azt a régi újkenyér romantikát még szép-kesernyéssé teszi a múlt. Es közben biztos holnapunk már új tartalommal tölti meg az új kenyér varázsát. HARASZII GYULA A TASZSZ nyilatkozata Az Egyesült Államok enged Bonn nyomásának és saját törvényeit is megszegve atomfegyvert készül adni a revansisták kezébe Moszkva (CTK) — A Fehér Ház a napokban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya egyezményt kötött a NATO-val különböző, atomfegyvereket illető tájékoztatások kicseréléséről. A Fehér Ház bejelentése szerint az egyezmény feltételezi, hogy az Egyesült Államok saját belátása szerint több tájékoztatást nyújt az NATO-nak, vagy egyes tagállamainak. Elsősorban az atomfegyverek szállítása rendszerének kidolgozásához szükséges adatokat ismerteti majd, ez azt jelenti, hogy lehetővé teszi szövetségeseinek, hogy rakétáikat és más harci eszközeiket nukleáris töltet hordozására tegyék alkalmassá. A TASZSZ ezzel kapcsolatban a következő nyilatkozatott tette közzé: Az Egyesült Államok nem első ízben valósít meg a nukleáris fegyverek kiterjesztéséhez vezető lépést. Ezeket a lépéseket minden esetben az a biztosítás kísérte, hogy a nukleáris fegyvereket még nem adták át és így a nemzetek nyugodtak lehetnek. így volt ez 1955-ben is, amikor az Egyesült Államok hivatalosan atomtájékoztatásokat kezdett nyújtani- szövetségeseinek. Ezt hangoztatták 1950 óta ls, amikor az USA kétoldalú egyezményt kötött az NSZK-val, NagyBritanniával és számos további országgal az atomfegyvereket illető tájékoztatás kicseréléséről. Ilyen kijelentés hangzott el 1962-ben is, amikor a NATO tanácsának athéni ülésén az Egyesült Államok biztosította szövetségeseit, hogy még több adatot közöl velük nukleáris fegyverkészletéről. Amerikai vezető személyiségek nemegyszer hangoztatták, hogy a NATO sokoldalú atomütőerejének létrehozása nem jelenti a nukleáris fegyverek terjesztését. A Fehér Ház nyilatkozata és az amerikai sajtó most is ártatlan ügyként riiagyarázza az Egyesült Államok és a NATO újabb egyezményét, hangsúlyozzák, az egyezmény nem jelent veszélyt, nem jelenti a nukleáris fegyverek elterjesztését. Mi mást jelent az egyezmény, melyben nyíltan áll, hogy az Egyesült Államok szövetségeseik katonáit a nukleáris fegyverhasználatra képezik ki, hogy a szövetségesek hozzájutnak a nukleáris fegyverek használatának tervéhez, és megismerkednek az atomfegyverek rendszereinek tudományos-műszaki adataival?! Már ez is arra vall , az Egyesült Államok egyelőre nem adja szövetségesei kezébe az atomfegyvereket, de előkészít! őket, hogy a legrövidebb időn belül nukleáris fegyverek tulajdonába juthassanak és használhassák őket. Csakis így lehet értékelni az egyezményt. Feltételezhető, hogy az egyezményt elsősorban Nyugat-Németország követeléseit figyelembe véve kötötték meg. Az NSZK nem kis szerepet játszik a sokoldalú atomütőerő kialakítása tervének kiharQftlásában. A nyugatnémet militarista körök nyomásának nyilván a katona! atomtitkok védelméről hozott amerikai törvények sem tudnak ellenállni, ugyanúgyj ahogy nem tudtak ellenállni a párizsi egyezmények egyes határozatai Nyugat-Németország felfegyverzése korlátozásának. Az Egyesült Államok és további NATO-államok kormányai szinte versenyeznek azért, hogy kl adja az NSZK kezébe a kész atombombát. Saját maguknak is hazudnak, amikor azt állítják, hogy az NSZK elégedett azzal, amit ma nyújtanak neki és holnap sem követel többet. Nyugaton talán nem Ismerik Strauss volt hadügyminiszter kijelentését, hogy a nukleáris fegyverek tulajdona az önrendelkezés jelképe, jellemvonása és mércéje? Hassel jelenlegi hadügyminiszter arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok után az NSZK járul hozzá a legnagyobb mértékben a NATO-csapatokhoz és ennek fejében részesedést követel a nukleáris tervezésben és felelősségben. Így képzelik el tehát az NSZKban az atomegyüttműködést a NATO keretében. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy Bonn nyílt megelégedéssel fogadta az Egyesült Államok újabb lépését, mint egy újabb jövő kaland biztosítékát. Abban az időben, amikor aláírják az egyezményt az atomtájékoztatások kicseréléséről, amikor nyugatnémet tisztek és tengerészek lépnek a Biddle torpedoromboló — a NATO sokoldalú atomütőereje első hajója fedélzetére, a 18-hatalmi leszerelési bizottság tárgyalásain az amerikai képviselők azt állítják, hogy az Egyesült Államok ellenzi a nukleáris fegyverek továbbterjesztését. Az Ilyen ellentmondás a valóság és a szavak között nem arra vall, hogy az Egyesült Államok őszinte álláspontot fogilal el olyan fontos probléma megoldásában, mint a nukleáris fegyverek továbbterjesztésének betiltása. Az új egyezmény megkötésénél figyelmen kívül hagyják az ENSZ 16. ülésszakának határozatát, mely felhívja valamennyi államot, fejtsenek ki igyekezetet egy nemzetközi egyezmény megkötésére, mely szerint a nukleáris hatalmak köteleznék magukat, hogy nem nyújtanak adatokat' a nukleáris fegyverek gyártásáról olyan államoknak, melyek még nem rendelkeznek ilyen fegyverekkel. A világ nemzetei tudják, milyen veszélyt jelent a nukleáris fegyverek továbbterjesztése és tudatában vannak annak, hogy azonnal egyezményt kell kötni, mely kiküszöbölné ezt a veszélyt. Ezt az egyezményt akadályozzák az Egyesült Államok, az NSZK, valamint a többi NATO-tagállam közös előkészületei egy , nukleáris háborúra. Az Egyesült Államok és a NATO-tagállamok kormányai az egyezmény megkötésével súlyos felelősséget vállalnak magukra az emberiséggel szemben. Ülésezett az SZNT pénzügyi és költségvetési bizottsága (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács pénzügyi és költségvetési bizott-f sága František Hagarának, az SZNT pénzügyi megbízottjának, a bizottság elnökének irányításával tegnap tartotta első ülését. A tanácskozáson részt vett Pavol Rapoš docens, a bratislavai Gazdasági Főiskola rektora, a Nemzetgyűlés tervezési és költségvetési bizottságának alelnöke, valamint Antonín Stratílek, a pénzügyminiszter helyettese is. A jelenlevők Ervin Polákot, az SZNT képviselőjét a bizottság alelnökévé választották, majd jóváhagyták a második félévre előirányzott legfőbb feladatokat feltüntető tervet. Walter Vesper látogatása (CTK) — Michal Chudík miniszter, az SZNT elnöke dr. Matej Lúčan, az iskola- és kulturális ügyek megbízottja jelenlétében tegnap fogadta Walter Vespert, a Német Demokratikus Köztársaság prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki kétnapos látogatásra érkezett Szlovákiába. Délután a nagykövet meglátogatta a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottságot, ahol fán Koscelanský, a KNB elnöke fogadta. Walter Vespert szlovákiai látogatása folyamán Heinz ülzner követségi tanácsos és Hans Haupt, a NeuesDeutschland csehszlovákiai tudósítója kíséri. Az első szovjet partizánok Szlovákia területén Emlékezés a húsz évvel ezelőtti napokra A Banská Bystricától Ružomberok felé vezető út mentén a Prašivá hegység alatt húzódik meg a ma több mint 1500 lakost számláló Liptovská Osada. Húsz évvel ezelőtt július 25ről 26-ra virradó éjszaka nagy esemény színhelye volt ez a kis szlovák falucska. A falu öregjeinek elbeszélése szerint szép csendes éjszaka volt és hasonlóképpen akárcsak az idén, forró volt a nyár. Július 25-én éjfél után repülőzúgásra figyeltek fel a faluban. A hang irányából nemsokára különös csomagszerű „valami" közeledett a föld felé. Reggel ejtőernyőket találtak néhány udvarban, sőt egy szérű és a templom tetején is. Nem messze a falutól pedig az ejtőernyő egy nagy csomagot takart. Az úgynevezett szlovák állam fegyveres csendőrsége kivonult a helyszínre és a törvény nevében felszólította a váratlan és szokatlan „jövevényt", hogy adja meg magát. Nagy volt a derültség, mikor az ejtőernyő alatt csak egy csomagot találtak élelmiszerrel és fegyverrel. A faluban tizenegy ejtőernyőre leltek, a tizenkettedik a csomagot hozta. A tizenegy bátor fiú között ott volt Ján Brezik Bánovről az érsekújvári járásbői, aki a fasiszta Horthy hadseregből ment át a szovjet csapatokhoz. A másik szlovák származású harcos, a ma 42 éves ružomberoki vonatvezető Stefan Demko volt, akit az úgynevezett szlovák hadsereggel küldtek a keleti frontra. Az első bevetés alkalmával egész alakulatuk átment a szovjet csapatokhoz. Nem volt Stefan Demkót hat kitüntetés emlékezteti a harcokra könnyű az átállás, mert a német repülőgépek bombázták őket. Štefan Demko, akkori gépkocsivezető megsebesült. Szovjet katonakórházban ápolták és felgyógyulása után politikai iskolába ment. Itt nemcsak szlovákokkal,. hanem csehekkel, magyarokkal és németekkel is találkozott. A politikai Iskola után 17 szlovák társával ejtőernyős kiképzésre küldték, ahol megtanulta használni a különféle fegyvereket, és harcolni az ellenség háta mögött és közvetlenül annak soraiban is. Nem egész háromhőnapos kiképzés után Ján Brezikkel együtt beosztották Velicsko parancsnok csoportjába, ahol már ismert partizánok voltak, közöttük Csernogoróv, Popov, Zilberk és mások. 1944. július 25-én este indult a repülőgépük nem messze Kijevtől és éjfél után szlovákiai területen kaptak parancsot a leugrásra. Stefan Demko Liptovská Osadári két ház között, az udvaron ért földet. Ez a község jó tíz kilométernyire van az ő szülőfalujától, Llskovától, áhol ma ls lakik feleségével és négy gyermekével. Csaknem naponta , mint vonatvezető megteszi az utat Ružomberoktól Korytnica fürdőig. Nap mint nap látja a Prašivá hegy csúcsát, ahol a partlzánbrlgád parancsnoksága volt. Sokat emlegeti a környező faluk lakóit, akik segítették a partizánokat. Liptovská Osada 500 fegyveres férfit adott a hegyeknek. Tizenketten életükkel fizettek a harcokban. A felkelés ideiglenes visszaverése után Liptovská Osadán volt a járási forradalmi nemzeti bizottság székhelye, amelynek Rudolf Strechaj volt az elnöke. A falu tartotta magát a felkelés kezdetétől egész a felszabadulásig. Mindig visszaverték a fasiszta támadókat, nagy károkat okozva az ellenségnek. A fegyveres felkelést tizenegy bátor szovjet és szlovák fiú kezdte szervezni a környéken. Repülővel érkeztek. 1944. július 25-én éjszaka — utána jöttek a többiek -— Liptovská Osada volt az első szlovákiai falu, amely tárt karokkal várta az első partizánokat — a felkelés úttörőit. FÜLE LAJOS