Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)
1964-07-20 / 200. szám, hétfő
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZIOVAKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁN AKHAPIIAPJA Bratislava, 1964. júUu 20, hétfő • 30 fillér • XVII. évf. 200. szám vasárnap a földeken VÁNDOROL. A VEGYIPAR A lengyel vegyipar főleg az ország déli részén összpontosul. Északon azonban sokkal jobb feltételek vannak a vegyipar telepítésére: több a víz, a nyersanyag, a munkaerő. A szükség is azt kívánja, hogy Északon alakítsák kl az új vegyipari központot, ahol a'mezőgazdaságnak is egyre több műtrágyára van szüksége. Az új létesítményeket már az északi vidékekre tervezik: jövőre kezdik meg Gdanszkban egy műtrágyagyár építését, az idén üzembe helyezik a plocki kőolajfeldolgozó kombinátot. Bővítik a bydhosti üzemet, a grudziadzei gumigyárat és a toruni műfonalgyárat. Ezzel a lengyel vegyipar súlypontja délről északra tolódik át. SZOMBAT, VASÁRNAP — SZABAD A Dnyeper-vidéki népgazdasági tanács új munkaidőbeosztást dolgozott ki, s ezt július 1-től számos nagy vállalatban be is vezették. A napi hét órás munkaidőt (a Szovjetunióban ez a törvényes munkaidő) nyolc órára hosszabbították meg, és megváltoztatták a műszakváltások rendszerét. Ezzel szemben hetenként két egymást követő szabadnapot adnak minden dolgozónak. Az új rendszert a nyikopoli kohóművekben próbálták ki. A próbaidő alatt megjavult a gépek kihasználása, 7—10 százalékkal növekedett a munkatermelékenység és a munkások is örömmel fogadják a meghosszabbított hétvéget. Így több és kevéssé felaprózott a szabad idejük. A LEGNAGYOBB JUGOSZLÁVIAI PAPÍRGYÁR A jugoszláv dolgozók újabb munkasikerekkel ünnepelték a hitleri megszállás elleni felkelés évfordulóját. Többek között Mitrovicán üzembe helyezték az ország legnagyobb papírgyárát. Ez a 60 hektáron elterülő üzem rövidesen évi 35 000 tonna cellulózt gyárt. 30 000 tonna rotációs papírt és 18 000 tonna egyéb papiros ls készül majd itt, s ezen felül ellátja félkész áruval az ország többi hasonló üzemét is. a Japán Szocialista Párt küldöttsége A Japán Szocialista Párt delegációja, csehszlovákiai látogatását befejezve, tegnap Bukarestbe utazott. A küldöttséget Tomomi Narita, a párt főtitkára vezette. A 12-tagú küldöttség a Nemzeti Front Központi Bizottságának meghívására látogatott hazánkba. (ČTK) Vasúti szerencsétlenséget akadályozott meg egy kisfiú Pénteken, július 17-én este a Ružomberok— lubochňaľ vasútvonalon műszaki hiba következtében kisiklott az 5305-ös számú túlsúlyos tehervonat egyik, kocsija. A mozdonyvezető a kocsi kisiklását nem vette és2re, s a vonat tovább vitte a sínek között a kocsit. Komoly szerencsétlenségre kerülhetett volna sor a közelgő Iubachöal vasútállomás váltóin, vagy egy szembejövő szerelvénnyel való találkozás során, ha a kisiklott kocsit nem veszi észre Daniel Krasko 14 éves kisfiú, aki jelezte a veszélyt a vonatot kísérő személyzetnek. A zárőfékező észrevette a jelzést és a vészfékkel megállította a vonatot. (CTK) Csallóközben és Mátyusföldön már ' jes erővel dolgoztak a kombájnosok, keresve sem találnánk olyan tábla ga- traktorosok. Még alig virradt, amibcnát, amelyik még nem érétt kasza kor Benkő Ferenc már ott szorgoskoalá. Inkább áz a probléma, hogy ha dott kombájnja mellett. Nem akart sokat késnek a gábonabetakarítással, peregni kezd a szem. Iga2 ugyan, hogy' az aranyból is' elcseppen valami, ám mégis nagy hiba, sőt bűnös felelőtlenség lenne, ha a szövetkezetek ilyen alapon 'veszni hagynák a már -megtermett gabona egy részét azzal, hogy nem használnák ki a kedvező időt a betakarításra. Szerencsére nem ezt'láttuk. A GALÄNTAI JÁRÁSBAN, ahol vasárnap valamennyi „épkézláb" kombájn csaknem az esti órákig kint dolgozott a gabonaföldeken. A járás vezetői még nem tudhatták a pontos eredményt, de számításuk szerint a közel 200 kombájn tegnap legkevesebb 250 vagon gabonát csépelt. A hektárokról az idei aratásban kevesebb szó esik, egyrészt azért, mert a kicsépelt • mázsák után fizetik a prémiumot, másrészt azért, mert a vastag rendekből és aránylag jól fizető gabonából. sok hektáros teljesítménynyel aligha lehet dicsekedni. De az a fontos, hogy telnek a raktárak. Még vasárnap is. MOZGÓSÍT A PRÉMIUM A nagyobb szövetkezetek köaül Sókszelőce a legjobbak között foglal helyet. A gabonának megközelítőleg 65 százalékát learatták. Vasárnap is valamennyi kombájn dolgozott. Nagy tehát az igyekezet. Tomaskovics Károly elnök ezt azzal magyarázza, hogy a kombájnosok, traktorosok és beosztott segédmunkások már jóval az aratás előtt pontosan tudták, mennyi fizetést és mennyi prémiumot kapnak az elvégzett munkáért. A tegnapi munkáért például közel 300 korona prémiumot fizettek kl a gabonabetakarításnál dolgozóknak. Nem csoda, hiszen több mint 8 vagon gabona került a raktárba. HÉT KOMBÁJN A NADSZEGI HATÁRBAN Nádszegen, a galántal járás egyik élenjáró szövetkezetében tegnap telszégyent vallani éppen azon a napon, amikor a századik hektárról akarta raktárba juttatni a gabonát. Sándor Feri sem messze marad el tá-rsa. mögött. Ö is hajnalban kezdte a munkát a többi öt kombájnossal együtt. Azt vállalta a hét kombájnos, hogy kedvező idő esetén vasárnap addig nem hagyják abba á munkát, amíg nyolc vagon gabonát kl nem csépelnek. Persze nemcsak a kombájnos,okát és traktorosokat találhattuk a földekén, hanem a szövetkezet és a nemzeti bizottság vezetőit ls. Hogyan is lehetne másként, amikor Nádszegen naponta fizetik a prémiumot. Már annak, aki megérdemli. Mert például annak a kombájnosnak, amelyik 4 százaléknál nagyobb szemveszteséggel dolgozik, nem fizetnek prémiumot. Kétszer már megtörtént, hogy egyegy kombájnos nem kapott prémiumot. Hogy kinek jár és kinek nem, ahhoz helyszíni ellenőrzés kell. Egyébként Nádszegen a 814 hektár gabonának már több mint 80 százalékát learatták és közel 60 százalékát kicsépeltek. Még néhány nap, és pontot tehetnek a nehéz, de örömteljfes gábonabetakarítás végére. AHOL LASSÚBB AZ ÜTEM Csallóközben is beérett a gabona, járási méretben itt is jó ütemben halad az aratás, de Kivétel is akad. A Hajnal szövetkezet tagjai (Dénesdl, Torcs, Misérdi J például nagyon alaposan kihasználták a kedvező időjárást. Tegnap is mind a hét kombájn kint dolgozott a földeken. A legjobb eredményt Lóska János érte el SZK-hármassal. Közel 200 mázsát kicsépelt. A Fojta házaspárnak a ZSMmel már nem volt. ilyen „szerencséje", ők alig 100 mázsáig vitték. P«rsze az is jő eredmény, mert a széles rendrevágóval aratott gabonában a kisebb teljesítményű kombájnoknak" bizony nehéz a dolguk. A Hajnal úgyis. a legjobbak közé tartozik a járásban, már 60 százaléknál tartanak. Rosszabb a helyzet Dióspatonyban, ahol a gabonának még 30 százaléka sem került raktárba. Kevés a kombájn, tegnap még kézzel ls aratták a szinte „földrehasalt", ráadásul öszsze is kavarodott gabonát. Ök ls kihasználták ugyan a tegnapi kedvező időt, de még így ls csak kullognak a járás 55 százalékos eredménye mögött. Arröl persze nem csupán ők tehetnek, hogy náluk lassabban folyik az aratás. H. Gy. AZ AFRIKAI EGYSÉGSZERVEZET ÉRTEKEZLETE Nkrumah : Egységes afrikai kormányt létesítünk U Thant interjút adott a Rudé právo és a ČTK tudósítójának Kairó (CTK) — Az Afrikai Egységszervezet vasárnapi ülését Nkrudiah, Ghana elnöke nyitotta meg. Élesen elítélte a NATO-hatalmakat, mert nyíltan támogatják a fajgyűlölő rendszereket. „Az Afrika népeinek függetlenségéért vívott harcunkban nem folytathatjuk mindig a kompromisszumok és a visszavonulások politikáját" — monNöveljük a dolgozók szakképzettségét Dr. František Kahutla elvtársat, a művelődési miniszter első helyettesét, aki a dolgozók továbbképzését irányító bizottság elnöke is, megkértük, tájékoztasson a bizottság munkájáról, küldetéséről. Milyen a továbbképzés szervezeti tulajdonítanak a foglalkozás melletti felépítése és a dolgozók érdeklő- tanulásnak, akár a szakképzettség dése? megszerzéséről, növeléséről vagy ismereteik bővítéséről, elmélyítéséről van szó. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy a foglalkozás melletti tanulás nehézségekbe ütközik. Sok a fogyatékosság mind az oktatást biztosító iskolák, mind pedig a tanulást lehetővé tevő üzemek és szövetkezetek részéről. A felnőttek művelődése, továbbképzése pedagógiai, pszichológiai szempontból olyan terület, amely még alapos tudományos kutatásra vár. A bizottság fokozott figyelmet szentel ezeknek a problémáknak. Az eddig kiadott elméleti kérdésekkel foglalkozó két tudományos publikáció bár még csak kezdeti lépés, mégis sikernek könyvelhető el, mert a felaz A dolgozók továbbképzése három eltérő irányban folyik: aj iskolai oktatás, b) vállalati oktatás a vállalatok és szövetkezetek iskoláiban és művelődési intézményeiben, c) iskolán kívüli oktatás a társadalmi szervezetek és a nemzeti bizottságok által irányított művelődési és kulturális intézményekben. A dolgozók érdeklődése az oktatás mindhárom formája iránt igen nagy. A tavalyi tanévben az állami iskolákban körülbelül 214 ezer, a vállalati iskolákban mintegy 300 ezer dolgozó vett részt. Bátran állíthatjuk tehát, hogy a dolgozók nagy jelentőséget nőttoktatás elemzésével eddig egész világon keveset foglalkoztak. Tudjuk, hogy nemcsak a foglalkozás melletti tanulás, hanem maga a továbbképzési bizottság is fiatal. Mikor alakult és milyen más intézményekkel van kapcsolatban? A bizottság valóban fiatal, alig múlt egyéves. Ideiglenes alapszabályzatát a kormány tavaly májusban hagyta jóvá. Már rövid idő alatt is bebizonyosodott: ha azt akarjuk, hogy a dolgozók továbbképzésének rendszere ne legyen ösztönös, hanem egységes, céltudatos irányítás alá kerüljön, feltétlenül szükséges egy központi irányító szerv. Megalakulása új, magasabb színvonalú vezetést jelent a dolgozók továbbképzésének kérdéseiben. A bizottság kezdetben természetesen szervezési kérdésekkel foglalkozott. A minisztériumokban, (Folytatás a 2. oldalon) dotta Nkrumah. „Következetlenségünk oda vezet, hogy az imperialisták tömörítik soraikat felszabadulási mozgalmunk ellen. Nem használtuk ki például Algéria és Egyiptom katonai tapasztalatait. Nem elég a határozatokat elfogadni, itt az ideje, hogy hatásos akciókba kezdjünk — mondotta a ghanai elnök és bírálta a Dar-es Salaamban székelő kilenctagú bizottság tevékenységét, amelynek feladata a felszabadítást harc egybehangolása. „Az egész Afrika felszabadításáért folytatott harc — mondotta — nemcsak egy kormány, hanem mindnyájunk ügye." A ghanai elnök a továbbiakban rámutatott az Addis Abbeba-i konferencia jelentőségére, amely elfogadta az afrikai egység okmányát. Ez az okmány megszégyenítette az imperialistákat. „A kairói értekezlet után még nagyobb szégyen lesz az osztályrészük, mert megalakítjuk az egységes afrikai kormányt" — mondotta Nkrumah. „Politikai függetlenségünket elértük, de gazdaságunk az újgyarmatostítók ellenőrzése alatt áll, akik Afrikát olcsó nyersanyag-bázisuknak akarják megtartani és meg szeretnék akadályozni az iparfejlesztést. Csak egy összafrikai kormány koordináló tevékenysége biztosíthatja számunkra természeti kincseink maradékatlan kihasználást saját gazdaságunk fejlesztése érdekében. Az összafrikai kormány egységes külpolitikát folytatna, közös katonai parancsnokságot létesítene, tervszerűen (Folytatás a 3. oldalon) fwtp P&JF 'ľ* A Kelét-szlovákiai Vasmű nagyolvasztója a legnagyobb lesz hazánkban. Az építési munkálatok befejezése után az ostravai kohószerelők megkezdték a műszaki berendezés szerelését. (Bodnái telv. - ČTK)