Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)
1964-07-19 / 199. szám, vasárnap
Megnyílt a második afrikai csúcsértekezlet A legfontosabb feladat a gyarmatosítás maradványainak végleges felszámolása Volgográd mellett a Mamajev kurgan on állítják fel a volgai csata hőseinek impozáns emlékművét, Jevgenyij Vucsetyics Lenin díjas szobrászművész alkotását. A képen: Építik a 80 méter magas emlékmű központi részét. (CTK — TASZSZ felv.) Ciprust továbbra is fenyegeti a török invázió Kairó (CTK) — Péntek este helyi idő szerint 19.30 órákor Kairóban, az Arab Liga székházában megkezdte munkáját az afrikai államfők második csúcsértekezlete, amelven 33 független afrikai ország állam- és kormányfője, illetőleg képviselője vesz részt. Az ülésszakon megvonják az afrikai egységszervezet tizennégyhónapos eddigi tevékenységének mérlegét, és kitűzik az újabb feladatokat. Az ülésszakot megnyitó Nasszer elnök üdvözölte az egybegyűlt vendégeket, majd hangsúlyozta, hogy az EAK céljai azonosak a többi afrikai állam céljaival: az EAK is a társadalmi POPPE vezérőrnagy, a berlini helyőrség parancsnoka H Polk vezérőrnagynak, a Nyugat-Berlinben állomásozó amerikai egységek parancsnokának levelet küldött és felszólította, hogy szigorú intézkedésekkel gátolja meg a közrend további megbontását. Az amerikai katonák gyakran vételiek a forgalmi szabályok ellen. (CTK) OSTENDE belga város haladó ifjúsági szervezetei erélyesen tiltakoztak az ellen, hogy két nyugatnémet tengeralattjáró néhány napi „baráti látogatást" tegyen a város kikötőjében. (CTK) WASHINGTONBAN tegnap megkezdődött az ANZUS-paktum — Ausztrália, Gj-Zéland és az USA — külügyminisztereinek tanácskozása a délkelet-ázsiai helyzetről. (CTK) A MÜLT HÉTEN további 286 nyugatnémet állampolgár költözött a Német Demokratikus Köztársaságba. Ezenkívül 137, már előbb Nyugat-Németországba költözött egyén tért vissza. (CTK) GEORGETOWNBAN két bomba robbant. A reakciósok és az imperialisták zsoldjában álló provokátorok akkor robbantották a bombákat, amikor Cheddi jagan az ellenzék képviselőivel tárgyalt. A robbanás egy embert megölt és dr. Jagan feleségét könynyebben megsebesítette. (CTK) JOHNSON elnök péntek este a texasi Johnson Citybe utazott hétvégi pihenőre. (CTK) DÁVID JAWARA, Gambia miniszterelnöke Londonba érkezése után szombaton kijelentette: A jövő héten kezdődő tárgyalásokon kitart amellett, hogy 1965 februárjában nyilvánítsák függetlenné Gamblát. (CTK) A JODRELL BANK-I csillagvizsgáló tudományos dolgozóinak véleménye szerint az április 2-án óriásszputnyik segítségével felbocsátott Szonda 1, szovjet űrállomás a Venus felé halad. Előreláthatólag TV segítségével sikeresen továbbítja majd a Földre a bolygó képét. (CTK) A SRINAGARI diákok tegnap Is tüntettek az indiai kormány ellen. Tüntetéseikkel a kasmíri szakadárok vezetőjét, Abdallah sejket támogatják. (CTK) JACK RUBYT, Lee Oswald gyilkosát augusztus 6-án hattagú különbizottság elé állítják. A bizottság megállapítja, épelméjfi-e Ruby vagy sem. (CTK) ZORILLA DE SAN-MARTIN, Uruguay külügyminisztere kijelentette, hogy az Amerikai Államok Szervezete külügyminiszteri ülésén szembehelyezkedik e Kubai Köztársaság elleni megtorló intézkedésekkel. (CTK) A dubnai Egyesített Atomkutató Intézetben dolgozó külföldi szakemberek között nagyon sok kínai van. Az intézetben önálló kutatómunkát végezhetnek. A képen: Van Jun-csan és Van Si-di atomfizikusok a magfizikai laboratórium elektronberendezését tanulmányozzák. (CTK — TASZSZ felv.) haladásért, a gazdasági élet felvirágoztatásáért és a békéért küzd. Az egyiptomi elnök a továbbiakban nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az afrikai népeknek teljes odaadással vállalniuk kell a harcot az imperialista örökség felszámolásáért, a fafi megkülönböztetés megszüntetéséért. A megnyitó szavak elhangzása után a konferencia Nasszert választotta meg díszelnöknek. Az értekezlet társelnökeivé Sékou Tourét, Ahmadou Ahtdjot, Habib Burgibát, Ibrahim Abbudot, jomo Kenyattát, Hastings Bandát és Hamani Dlorit választották. A megnyitó ülés elnöke Ben Bella volt. Az afrikai egységszervezet minisztertanácsa javasolta az afrikai államés kormányfőknek, hogy fogadják el az egységes afrikai kormány és a közös afrikai katonai parancsnokság létrehozására tett ghanal javaslatot. Feltételezik, hogy a javaslatot elvben elfogadják, de végrehajtását későbbi Időpontra halasztják. A megnyitó ülésen felolvasták a világ minden tájáról érkező üdvözlő táviratokat, a többi között Hruscsov szovjet miniszterelnök és Johnson amerikai elnök üdvözlő táviratát. A Közép-afrikai Köztársaság, Rwanda, Gabon és Szomália államférfiai igazolták távolmaradásukat. Kongó (Leopoldville) bejelentette, hogy nem vesz részt az értekezleten, mert számos afrikai állam ellenzi Csőmbe jelenlétét és bojkottálná a konferenciát. Wallace alabamái kormányzó Goidwatert támogatja Tallahassee (CTK) — George Wallace, Alabama állam hírhedt fajgyűlölő kormányzója, aki „független" jelöltként készül részt venni a novemberi elnökválasztásokon, kijelentette, hogy ha nem választanák az USA elnökévé, a személyére leadott szavazatokat annak v a Jelöltnek adja, aki az államok s a helyi hatóságok jogaiért száll síkra. A „helyi érdekek prókátora" Goldwater arizonai szenátor, akit a republikánusok San Franciscó-i kongresszusán az USA elnöki tisztségére jelöltek. Meghosszabbították c brazil köztársasági elnök megbízatását Brasilia (CTK) — A brazil országos kongresszus a képviselőház és a szenátus együttes ülésén 348 szavazattal 100 ellenében és 2 képviselő tartózkodása mellett úgy döntött, hogy 1967 márciusáig meghosszabbítja CasteHo Branco köztársasági elnök megbízatását. A kongresszus eredeti döntése szerint Branco 1966. január 31-én átadta volna hivatalát jövőre megválasztandó utódjának. A kongresszus az államfő választására vonatkozó alkotmányos rendel kezést is módosította. U Thant ENSZ-főtitkár felszólalásában kijelentette, hogy a gyarmattartó hatalmak és a faji elkülönülés többi hívei mindjobban elszigetelődnek és egyre kevésbé számíthatnak a többi állam türelmére. „Reméljük, hogy a józan ész és a valóságérzék győzni fog, s a maroknyi makacskodó ellenállása a jelenlegi nagy világátalakulással szemben nem idéz elő veszélyes konfliktust az afrikai földrészen" — mondotta a főtitkár. A hivatalos megnyitás után az értekezlet zárt ajtók mögött folytatta munkáját. Az értekezlet szombati ülésének első szónoka Jomo Kenyatta kenyai miniszterelnök volt. Felszólalásában elítélte a vezető nyugati hatalmakat, mert az afrikai szabadság aláásására törekednek és támogatják a fajüldözőket. Haile Szelasszié etiópiai császár hangoztatta: Afrika elsősorban önmagára és az egyes államok kölcsönös együttműködésére támaszkodjék gazdasági fejlődésében. Az afrikai államok vérontás nélkül oldják meg a vitás kérdéseket. Balewa nigériai miniszterelnök az afrikai egységszervezet szerveinek állandósítását követelte, és kiemelte a moszkvai atomcsendszerződés Jelentőségét. Burgtba tunéziai elnök Izraeltől, az Imperializmus bázisától óvta az afrikai orságokat. Sékou Touré guineai elnök az együttműködés, a kollektív politikai akciók Jelentőségét emelte ki beszédében. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa néhány nappal ezelőtt befejeződött ülésszakán fontos belpolitikai kérdésben döntött. A fő napirendi pont a dolgozók életszínvonalának emelése volt. Ogy látszik, ez a határozottan belpolitikai ügy felkeltette a világsajtó érdeklődését. Nem véletlen, hogy a sajtó ilyen nagy érdeklődéssel kíséri a szovjet nép életszínvonalának problémáit. Külföldön nemegyszer sokan kérdezték, hogyan mutatkoznak a tavalyi katasztrofális aszály következményei a szovjet népgazdaságban. Voltak olyanok is, akik csámcsogva Jósolgatták, hogy a szovjet kormány sokáig nagy nehézségekkel fog küszködni, és bizonyára meglassul az SZKP programjának megvalósítása. A napokban a Legfelsőbb Tanács választ adott a kérdésekre és a komor jóslatokra. Még egy év sem telt el a tavalyi aszály óta és a Szovjetunió máris milliók életszínvonalát emeli. A Legfelsőbb Tanács két intézkedést fogadott el. Űgy döntött, hogy felemelik a közoktatásügyi és népművelési, egészségügyi, kereskedelmi dolgozók, a vendéglátőipari és közszolgáltatási vállalatok dolgozóinak fizetését. Ezentúl 18 millió ember kap nagyobb fizetést. A másik Intézkedés a kolhozparasztok aggsági és rokkantsági nyugdijának bevezetése. Ebben az esetben is sok millió derék paraszt kap olyan járadékot, amely nyugodt öregkort biztosít nekik. Bizonyára mindenki megérti, hogy az új intézkedések a szó szoros értelmében óriási kiadásokat igényelnek. Milliárdokról van szó. Az_t hlAz AP amerikai hírügynökség ankarai tudósítója a ciprusi helyzettel kapcsolatban kérdést Intézett több vezető török politikushoz. A válaszokból azt a következtetést vonta le, hogy a Földközi tenger keleti részében a helyzet Ismét Igen súlyossá vált, Török részről újra komolyan foglalkoznak a ciprusi partraszállás gondolatával. Az AP tudósítója megkérdezte Kemal Sattr török miniszterelnök-helyettestől, véleménye szerint az Egyesült Államok közbelépne-e, ha Törökország csapatokat akarna küldeni Ciprusra. Válaszában Satlr hangoztatta, hegy véleménye szerint kormánya ebben a vonatkozásban nem hallgat majd az Egyesült Államokra, bármit is tanácsoljon. Erkin külügyminiszter az újságíró előtt hangoztatta, hogy Törökország csupán „elhalasztotta" a ciprusi partraszállást. A görög—török viszony további rosszabbodását mutatja a török belügyminiszter rendelete, amellyel IszPárizs (CTK) — A Liberation szombati számában Interjút közölt és részletesen ismertette a dél-víetnaml Nemzeti Felszabadításl Front egyik vezetőjének — Nguyen Van Hiúénak az amerikai imperialisták politikáját elítélő véleményét. Nguyen Van Hleu szerint az USA nemcsak Dél-Vietnam, hanem egész Indokína uralására .törekszik. Ezért kezdett már 1961-ben „különös" háborút Dél-Vietnamban, ahová egyre több katonai egységet küld. Az USA kormánya most arra törekszik, hogy a SEATO, a NATO és az ANZUS tömbök további tagállamait ls bevonja a dél-vietnami háborúba. A dél-vietnami Nemzeti Felszabadításl Front tagjainak meggyőződése, hogy a béke csak akkor állhat helyJóslatok szem, ez a legjobb válasz a hivatlan prókátor komor jövendőléseire. Ha ugyanis a szovjet kormány a tavalyi aszály okozta nehézségek ellenőre is óriási eszközöket fordíthat az életszínvonal emelésére, nem számítva a nemzetközi helyzet által megkövetelt honvédelmi kiadásokat, akkor ez azt bizonyítja, hogy a Szovjetunió ernyedetlen ütemben tovább fejlődik. Az új intézkedések nem érték váratlan meglepetésként azokat, akik józanul figyelik a szovjetország életét. A francia Nation a szovjet kormánypolitika logikus következménye, ként jellemzi az életszínvonallal kapcsolatos döntéseket. Nagyon találóan. Gondoljunk csak vissza a legutóbbi öt évben az életszínvonal emelésére tett néhány intézkedésre: lényegesen leszállították több ipari termék, köztük a hosszan tartó használati cikkek árát, rendezték az Ipari, építőipari és közlekedési dolgozók fizetését, aminek eredményeképpen a keresetek 13—20 százalékkal emelkedtek. A szovhozok dolgozóinak fizetését ls felemelték. Szóval 18 millió ember fizetésének felemelése és a kolhozparasztok nyugdíjának bevezetése további láncszem a szovjet emberek életének javítására irányuló Intézkedések láncolatában. Egy külföldi újságíró „forradalmi tettnek" nevezte a kolhozparasztok nyugdíjának törvénybe iktatását. Ez az intézkedés valóban megerősíti a szovjet falvakban végbement nagy átalakulásokat, különösen az 1953 után tambulból további 200 görög állam-! polgárt utasított ki. New Yorkban nyilvánosságra hoz-! ták annak az üzenetnek szövegét, amelyet U Thant intézett Makarioszhoz, Kücsük alelnökhöz, valamint a görög és a török miniszterelnökhöz. Az azonos szövegű üzenet felszólítja az érdekelt kormányokat, tegyenek meg mindent újabb fegyverek és katonai egységek Ciprusba érkezésének megakadályozására. Kiprianu ciprusi külügyminiszter Genfből Kairóba utazott, hogy tárgyaljon az ott tartózkodó U Thant ENSZ-főtitkárral. Az ENSZ főtitkára július 22-én háromnapos látogatásra Londonba érkezik. Tárgyal majd Butlerral, Sandys-szel, Douglas-Home miniszterelnökkel és Wilspnnal, a munkáspárt vezérével. Papandreu görög miniszterelnök Kosztopulosz külügyminiszterrel együtt hétfőn szintén Londonba látogat, hogy az angol kormány vezetőivel a ciprusi kérdésről tanácskozzék. Cipruson a helyzet Ismét meglehe-i tősen feszült. re, ha megszűnik az VSA beavatkozása s létrejönnek annak a feltételet, hogy a dél-vietnamiak maguk döntsenek belügyeikről. • • • Washington (CTK J — A Washington Post részletesen Ismerteti a délvietnami háborúban alkalmazott barbár módszereket. A cikk szerint e napokban kétezer dél-víetnaml nő ülve tiltakozott a kormányegységek két erődítménye előtt. Tiltakozásukra az adott okot, hogy tüzérség és aknavetők lőtték falvaikat, aminek következtében több ember életét vesztette. A Washingon Post a saigoni hatóságokra hivatkozva közölte, hogy az említett falvak ellen azért Intéztek támadást, mert lakosalt partizánok rejtegetésével gyanúsították. és válasz bekövetkezett változásokat. Természetesen, ezelőtt is sok kolhoz bizonyos járadékot juttatott kiöregedett érdé? mes tagjainak. Ez Jó volt, viszont a nyugdíj magassága a gazdasági év eredményei szerint ingadozott, ami nagy nehézségeket okozott az öregeknek. A jövőben megszűnik ez a bizonytalanság. A Legfelsőbb Tanács ülése után világos, hogy intézkedések történnek a szovjet dolgozók életszínvonalának további, lényegesen gyorsabb emelésére. A közoktatás és az egészség-í ügy főként a kereskedelem és a közszolgáltatások már most nagyon koj moly feladatokat kaptak, hogy a lev hető legjobb létfeltételeket teremtsék" meg a dolgozóknak. A szovjet enw berek sohasem titkolták, hogy nlö-i csenek megelégedve a kereskedelem" munkájával. Közismert tény, hogy nagy sorok állnak az üzletek előtt, de nem áruhiány, hanem az üzleti munka elavult és rugalmatlan megszervezése miatt. Az Ilyen fogyató-* kosságok gátolták az embereket szabad idejük célszerű felhasználásában, s ezért meg kell szűnniük. Ez az életszínvonal további emelésének egyik fontos feltétele. A világsajtó állandóan foglalkozik a Legfelsőbb Tanács ülésének eredményeivel. Az egyik nyugatnémet lap ezt a rövid, de velős címet adta kommentárjának: A szovjet embereTi. jobban fognak élni! Mennyire Igaza volt. STANISLAV OBORSKÍj 1964. Július 19. S Cj SZÖ 3 Hassel elSenzi a feszültség enyhítését Bonn (CTK) — Von Hassel nyugatnémet hadügyminiszter a bajorországi Tutzingban beszédet mondott az evangellkus gyülekezet politikai klubjában. Kijelentette, hogy nem ért egyet a Gomulka-tervvel, illetve a Közép-Európában felhalmozott atomfegyverek befagyasztásával, s a NATO és a Varsói Szerződésben részt vevő országok közötti megnemtámadási szerződéssel. Mindez szerinte „az NSZK és Nyugat-Európa biztonságának végét jelentené", A nyugatnémet drill újabb áldozata Bonn (CTK) — Anton Deigl, a Bundeswehr 20 éves katonája napszúrás és teljes kimerültség következtében péntek éjszaka meghalt az esslingeni kórházban. A fiatalember csupán két hete volt katona. Bajtársaival csütörtökön 33 fokos melegben menetelt a gyakorlótérről a laktanya felé. Az osztag tisztje parancsot adott az újoncoknak, hogy az utolsó 900 métert futva tegyék meg. Anton Deigl kimerültségében összeesett és nem tért többé magához. További tanúvallomások a majna-frankfurti bűnperben Majna-Frankfurt (CTK) — „Az oswiecimi haláltáborba érkező foglyoknak legalább 70 százalékát azonnal a gázkamrákba küldték" — mondotta a 21 oswiecimi gyilkos elleni bűnper egyik tanúja, Helene Cougni asszony. — A többit halálra dolgoztatták, agyonkínozták, éhen vagy betegségek következtében haltak meg. H. Cougni asszony a görög zsidók első transzportjával 1943 márciusában érkezett Szaloniklből Oswieclmbe. A transzportban 2500-an voltak, akik közül csak 450-et küldtek munkára, a többit gázkamrákban ölték meg. A koncentrációs táborokba hurcolt 54 000 görög zsidó közül csupán 1200an élték túl a háborút. Cougni aszszony megerősítette, hogy Boger, Kaduk, Dylewski és Broad vádlottak kivétel nélkül részt vettek a gázhalálra ítélt foglyok kiválogatásában. Egy további tanú — Kurt Letschow volt SS-altiszt — közölte, hogy az SSfelügyelők bármikor áthelyezésüket kérhették, ha nem tetszett nekik a „munka" a koncentrációs táborokban. Ez rendszerint azt jelentette, hogy az ilyen egyént a harctérre küldték. Lelschow maga is felhasználta ezt a lehetőséget. Közölte továbbá, hogy hivatalosan tilos volt a foglyok meggyilkolása, vagy megkínzása, de az őrök azt tettek velük, amit akartak. Ezzel megcáfolta azokat az érveléseket, amelyek szerint a vádlottak nem követtek el gaztetteket, hanem csupán felsőbb parancsokat teljesítettek. MOSZKVAI TUDÓSÍTÁSUNK m Csak akkor lesz béke, ha megszűnik az amerikai beavatkozás