Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)

1964-07-18 / 198. szám, szombat

MlMIrTuf MONACÓI ŰTIJEGYZETEK HERCEGEK ES KOLDUSOK ... A palota előtt felsorakozott gárdisták szoborrá válnak, a gránátosok kidüllesztett mellett feszes vigyázzban állnak. Az enyhe szélben felborzad a tiszti csákók tollbokrétája. A bástya csipkeperemén a Grlmaldl család címerével ékesített fehér zászlót tépdes a szél... A nagyhercegi család autója harsonajelek közepette kigördül a kapubői és végigsuhan a fényképzező és fllmaeő turisták sorfala között. Che béliül Che bello! (mily szépl) — Lelkendezik egy olasz turista. Egy amerikai tengerész, ':i nem venné szájából a rágógumit, úgy dörmögi: Beautifull (gyönyörű). Vége a színjátéknak. A turisták szétszélednek az ósl utcákban. A monaciólak a kapuajtók, bői figyelik a vendégeket. Monaco csupa szórakozás a turistáknak, a turisták viszont ennél többet Jelentenek Monacónak. Monaco másfél négyzetkilométer sziklás terület. 20 422 lakója közül tulajdonképpen csak háromezer az Itteni állampolgár. Az ország költségvetésében van egy érdekes tétel: a „szuverenitás" megőrzésére előirányzott eszközök, amelyek között Ilyen adatokat találunk: a nagyherceg költségvetése — 171 millió (francia) frank, dotáció a nagyhercegi családnak — 58 millió frank, őfelsége háztartása — IS millió frank, őfelsége kabinetkiadásaí — 96 millió frank. A monacói nagyherceg többe kerül, mint a hadsereg (ez csak 149 millió frankot emészt fel), drágább, mint az iskolákat ls kezében tartó , katolikus egyház, amelynek évi költségvetése 82 millió frank. Monaco a X. században a kalózök menedékhelye volt, most a XX. században a milliárdosok meghitt zuga lett. Igazi paradicsom, ahol nem adózjfctják meg a tőkét. Monacóban annyi a milliárdos, mint a Földközitengerben az angolna. Van egy monacói tűzoltó barátom, akinek szolgálati kötelessége, hogy szemmel tartson több villát. Már 38 éve szolgál és havi 45 ezer frankot keres. Azok, akiknek biztonságára vigyáz, napon, ta 50 ezer frankot is fizetnek egy szállodai szobáért. Ez az illusztris társaság úgy bánik a milliókkal, mint valaMint valamilyen klasszikus operettben: III. Rainier gárdistái őrségváltás után. milyen értéktelen papírokkal. Egy ünnepi ebéd fejenként 35 ezer frankba került. S milyen jószívűek a monancói gazdagoki Lépten-nyomon persely ezzel a felírással: „Adományok gazdátlan állatoknak!" Minden éremnek két oldala van. Az arany és a fényűzés csupán kulissza Monacóban. S mlnt minden színházban, Itt ls van kulissza mö -ötti élet. Az a 16 ezer dolgozó, aki a szórakozó nagyságok kényelméről gondoskodik, nem ér rá vitorlázni és rulettezni. 1952. február 7-ére nem szívesen emlékeznek vissza a milliárdosok. Ezen a napon ezer kávéházi és szállodai alkalmazott sztrájkolt. Igaz, III. Rainier nagyherceg még azon az éjszakán aláírt egy sztrájkellenes törvényt, amelynek értelmében a szakszervezeti funkcionáriusokat kitoloncolták az országból és sok-sok alkalmazottat elbocsátottak, de ezen a napon a szállodaigazgatók maguk fűztek tojást és virslit gazdag vendégeiknek. A sztrájk azóta többször megismétlődött. A monacói dolgozók arról álmodnak, hogv ha majd egyszer átveszik a hatalmat, üdülőkké, társadalmi otthonokká alakítják át a kaszinókat, amelyekben ma milliókat herdálnak el az Ingyenélők. MARCEL PEYRENET S

icília Európa egyik legnyomorúságosabb vidéke. A hivatalos statisztikai adatok szerint a 4,5 milliónyi lakosság 47 százaléka „él sztikiisen"; a megművelésre alkalmas földnek csupán 44 százalékán gazdálkodnak; a lakosság egynegyede analfabéta, másik neg üda mindössze 2—3 évig járt Iskolába, s idővel fik is elfelejtették a betűvetést. A 600 000 lakosú Palermóban, a fővárosban az elsfi pillantásra nem is tűnik olyan veszélyesnek a helyzet. Elragadóan keverednek a történelmi és az újabb építészeti elemek, t különös hangulatot kelt az elegáns sugárutakba torkolló festfii, ódon utcák, sikátoruk ellentéte. Délután találkoztunk elsfi ízben a nyomorral, ami ettől kezdve szicíliai ntunkon elkísért bennünket. Palermúban több mint 3000 család él az ún. „barlangokban". Láttunk egy héttagú családot a maguk építette viskóban. A deszkafalakat hullámos bádoglemezzel és kartonpapírral fedték be. A padló több helyütt csillog a nedves ségtfil, szinte sáros. Az asszony elpanaszolta, hogy ebben a negyedben már három hete üresek a víztartályok. Ma végre megtöltötték, és pénzbe kerül ugyan, de legalább kimoshatja a szenynyest. A hét gyermek ebédje: száraz kenyér. A családfő már régóta munkanélküli. — Mi legalább egészségesek vagyunk, de menjenek csak el A.-ékhaz. ahol két beteg van a családban! Az A-familia hasonló körülmények között tengfidlk. Viskójukban a legtöbb helyet az ágyak foglalják el. Szintén heten vannak. A nagyapa rangyokba burkolva fekszik, mert reumás és az orvos azt tanácsolta, bogy óvakudjék a nyirkosságtői és a hidegtől. Száraz, meleg szoba kell neki. Mellette négyéves unokája, aki éppen most lábal ki a tüdőgyulladásból. Az orvos legalább a kicsinek rendelt orvosságot. — A legszörnyűbb azonban a tömérdek patkány. Mindent felfalnak — mondja a gyermek mamája. A rozoga szekrényből rongyos, lyukas törlllközfit vesz elő. — Látja, ez is a patkányok műve. Nálunk szerencsére csak a ruhaneműt rágták össze, de Z.-éknél az alvó gyereket is megharapták. Szegény Szicília N

m akarjuk azt • Iátszatnt kelteni, mintha mindenütt ilyen rettenetes nyomor uralkodna. Az Imént felvázolt képpel csupán néhány olyan kérdésre próbálkoztunk válaszolni, amelyek itt-tartózkodásunk idején lépten-nyomon felmerültek. Mi okozza az éles ellenléteket, a természeti kincsekben bővelkedő terület népének embertelen nyomorát? Miért hever parlagon a termőföldnek több mint a fele? Miért sújt ezreket a munkanélküliség átka. A zsúfolt szegénynegyedek tőszomszédságába miért állnak üresen a korszerű háztömbök lakásai, amelyeknek magas lakbérét csak kevesen tudják megfizetni? Szicília földjén a dús természeti kincsei és hadászati szempontból kedvező fekvése miatt az évezredek során szinte egymást váltatták a hódítók". Ffiniciak, görögök, rómaiak, gótok, arabok, normannok, spanyolok, osztrákok és bnurbnnok húztak busás hasznot a sziget lelgázásából s egyformán sanyargatták a népet. Ezen alig változtatott valamit száz esztendővel ezelőtt az Itáliával való egyesítés. A fejlett Észak ma is gyarmatként fosztogatja Szicíliát. A mezőgazdaság és az egész társadalnm struktúrája még mindig feudális. A kfiolaj és egyéb ásványi kincsek ellenére a szigetnek olyan csekély az ipara, hogy nem befolyásolja a lakosság helyzetét. Äm beszéljenek a tények. Utunkba esett a hatalmas, korszerűen felépített Moutecatlnigyár, az egyik legnagyobb olasz mammutvállalat fióküzeme. A nagy gyárépület körül csak elszórtan gubbaszt néhány ház, s a környezfi utcákban a teherautók és más modern járművek helyett álmosan baktató öszvérek búzzák a tarkára pingált parasztszekereket. Az egyik paraszt kl is oktatott bennünket: — Itt csak néhány száz munkás dolgozik, de ezeknek sem megy jobban, mint nekünk. A bérük sokkal alacsonyabb az északi munkásokénál. Messze földön ez az egyetlen üzem, ebből pedig semmi hasznunk sincs, miután minden északra vándorol. Nekünk csak kárt okozott, mert megint elvettek tőlünk egy jó darab földet. A paraszt keserű kifakadása azonban nem fedte teljesen az igazságot. Később, a keleti partvidéken, Augustában olyan modern üzemeket is láttunk, ahul a szakmunkások ls szicíliaiak. A bérük azonban még ezeknek is kevesebb, mint északon. Harcuk eredményes; a fejlődés minden lassúsága ellenére is érezteti hatását. A jól szervezett, összefüggő Iparosítás viszont nagyon hiányzik, mert csak így maradna meg a haszon a sziget lakosságának. A „Cassa Mezzigiornó" (Dél-Olaszország pénzügyi helyzetével foglalkozó állami szervezet) a kormánytól valóban milliárdokat csikar ki Szicília részére is. Csakhogy a pénz nagy részét illetéktelen kezek néhány ember zsebébe csúsztatják, s ennek következtében még jobban elmélyülnek az ellentétek Észak és Dél között. A fent vázolt viszonyok keserű gyömölcse a munkanélküliség. 1955 és 1962 között piajdnem másfélmillió munkás vándorolt ki Szicíliából. Még ez a tömeges kivándorlás sem csökkentette érezhetőim a helyzetet. Az állástalanokon kívül százezrekre rúg azoknak a száma, akiknek évente csupán 100 napig vagy még rövidebb ideig van munkájuk. A

déli partvidéken fekvfi ticatába is eljutattunk. A licatai férfiak sorsa is hasonló. Például Angelo 55 éves, és találkozásunk másnapján Ismét útra kel Németországba. Az asszony meg az öt gyerek otthon marad. 0 MajnaFrankfurtban kfiműveskedik 600 márkáért, ebbfil 100 az adó, 100-at megtart magának és 400at hazaküld. A felesége ebből odahaza megtakarít annyit, amennyiből a férje hazatérte után néhány hónapig megélnek. Ha ez elfogy, Angelo újra kezébe veheti a vándorbotot, mert otthon nem talál munkát. Ez hát az az eláíkozott kör, amiről annyiszor hallottunk utunk során. A parasztoknak sem rózsásabb a helyzetük. A feudális rendszer túl lassan és túl vontatottan Ma enged az új, a fejlődés nyomásának. A részleges földreform után sok gazda haszonbérlűvó vált, s a learatott termés 47 százaléka a földbirtokosé. Tekintettel a búza és a bor ezeréves múltjára, a föld népét nehéz meggyőzni arról, hogy mást is termelhetnének. Szicíliát a korai zöldség és gyümölcs hazájává lehetne változtatni. A parasztok azonban nem ismerik a műtrágyát, a korszerű munkaeszközöket, az öntözőberendezéseket, és a nagybirtokosoknak eddig eszük ágába sem jutott, hogy felvilágosítsák fiket. ;gnéztük a 21 ezer lakosú Palma dl Montechlarát is, amely arról „nevezetes", hogy nincsen csatornarendszere. Már néhány kilométernyire a város előtt szörnyű bűz csapott az orrunkba, — az acqua nera (fekete víz), a város utcáin szabadon fnlyó szennyvíz bűze. Es láttuk, amint az emberi ürüléket sodró ár mellett légyfelhőkbe burkolt félmeztelen kisgyermekek játszadoztak. Egy orvos mesélte, hogy a városban egyetlen kórház sincs, még csak elsősegély-állomás sem. A lakosság 98 százalékát különféle élősdik gyötrik. 1960 ban a Dolci-féle kongresszus után a kormány több mint egymilliárd lírát ígért a város csatornázására. Nos, az ígért összeg nagyobbik fele még mindig nem érkezett meg, és több mint valószínű hiába várják. Otközben bizonyára eltűnt egy feneketlen zsebben... N

p m hagyhatjuk kl Szicília legégetőbb és tán legtragikusabb problémáját: a maffiát. Még a normannok idejében fegyveres szervezet volt, s az idegen betolakodók ellen védte a szigetet. Később a nagybirtokosok a lakosság terrorizálására használták fel. Idővel a városokban is megalakult a maffia, de merőben más céllal, mint vidéken. A városi csoportok szaros kapcsolatot tartanak fenn az amerikai gangszter szervezetekkel, és vagyont, földbirtokot, kereskedelmi, illetve politikai pozíciőkat akarnak megkaparintani. Aki nem engedelmcskeBIk vagy aki szembeszáll — halál fia. Bírák, politikusok, bankárok, hivatalnokok látszólag megfákezbetetlen bandája tartja rémületben Szicíliát. HELGA KOPPEL RIPORT A MAURITIUS-SZIGETRÖL | • í . 1 A Mauritius-szigetre érkezve a Shalanda-hoteiben szálltunk meg. Egy csomag várt rám. A Mauritius Times nyalábnyi száma kerül elő a csomagból Ramlaha főszerkesztő névjegyével. Szívélyes üdvözletét küldte a szigetre látogató első szovjet embereknek és szerencsés utat kívánt. Ramlaha, akit később a Szovjetunió barátjaként ismertünk meg, eleven képet akart adni az angol gyarmati igában sínylődő országról. Szolgálata nagyon hasznos volt, mert az angol utazási iroda minimumra korlátozta ismerkedésünket a szigetvilággal. Ismeretlen világ Ä Mauritius-szigetről általában csak azt tudjuk, hogy Madagaszkártól keletre az Indiai-óceánban terül el. Kevesebben Ismerik a vadászok által kiirtott dodo madár történetét, még kevesebben Bernardín de Saint-Pierre XVIII. századbeli francia író regényhősei — Paul és Virglnle romantikus szerelmi históriáját. Mauritiusi a középkorban fedezték fel arab és maláj utazók. Egy 1503-as térkép Dína Arobi-nak (arab szigetnek) mondja Mauritiusi. 1958. ban hollandok telepedtek le a szigeten és uralkodójukról, Nassaui Móricról Maurltiusnak nevezték el. A szigetet „benépesítő' 80 cm magas és 13 kg súlyú, nehézkesen mozgó, szelíd és rendkívül hiszékeny madarak könnyű zsákmányul estek a hódítóknak. Dodonak nevezték el a jámbor állatokat, ami portugálul annyit jelent, hogy ostoba. Dodo manapság már csak a sziget postabélyegén látható. 1715-ben franciák szállták meg a szigetet és az lle de Francé nevet adták neki. Itt ütötte fel főhadiszállását a Kelet-indiai Társaság. A holland uralom idején mindössze 300 lakója volt a szigetnek, a francia uralom végén már tízezrek lakták és jelenleg 680 ezer lakosa van. A cukornád termesztését — rendkívül kedvező természeti viszonyok között — még a franciák honosították meg. Később az angolok családostul telepítettek indiaiakat az ülmára sohasem volt „ígéret földje". Ennek több oka van. „Splendid isolation" Ismeretségünk a szigettel már a Pleasance (jókedv, elégedettség) repülőtéren kezdődött. A hivatalos közegek kimérten fogadtak, a tisztviselők alaposan szemügyre vették személyi dolgainkat. A ÄZ Indiaifáceán tetvényekre. Ma a lakosság 70 százalékát indiaiak, mintegy húsz százalékát kreolok, 5 százalékát afrikaiak, 4 százalékát kínaiak és 3 százalékát európaiak alkotják. A nyelvek közül az angol és a francia dominál, a legelterjedtebb társalgási nyelv az európai és az ázsiai nyelvek keverékeként kialakult kreol nyelv. Paul Jean Toule mauritiusi költő „vízbe ületett kertnek" nevezte a szigetet. Valóban, paradicsomi táj, ezt bizonyítják a szigetvilág földrajzi elnevezései is: Főnix, Szerelmesek Erdeje, Préri, Bambusz, Pálma. Még hangzatosabb a sziget címerének felirata: „Az Indiai-óceán csillaga és kulcsa". Persze a valóságban a Sziget a lakosság többsége száváróteremberi szótöa elegyedtem egy angol tisztviselővel, aki a gyarmati rendszer megtestesítőjeként komolykodva lepecsételte az útlevelemet. Elejtett szavaiból megtudtam, hogy a lakosság nagy nyomást gyakorol a hivatalokra, és mielőbb függetlenséget akar. Az épület előtt szép kis tömeg tüntető barátsággal fogadott minket, de alig szorítottunk kezet néhány mauritiusival, rögtön megjelentek az ügybuzgó tisztviselők és autóbuszba tuszkoltak bennünket. Nyilván nem akarták, hogy érintkezzünk a lakossággál. Meg sem álltunk a Shalanga-szállóig. A szálloda több szalmatetős, Vízszintes házból állott. Nem a szegénység miatt, hanem az egzotikum kedvéért alkalmaztak szalmát. ; .i . . -. u A szállodában aztán megtudtam, ml ls az az igazi „splendid isolation", azaz nagyszerű elszigeteltség. Soksok kilométerre a várostól az egyik oldalról az óceán, a másikról végtelen cukornádültetvény vette körül szállodánkat. Látogatásunk szervezői jól megoldották, hogy ne találkozzunk a lakossággal. „Az én sivatagom - az én kincsem" Bármerre jártunk, mindenütt cukornádat láttunk. Érése idején három-négy méter magas. A megművelt földterületek 93 százalékán cukornádat termesztenek, és a cukor az ország exportjának 97 százalékát teszt kl. A cukornáddal még a szállónál megismerkedtünk. A hotelt körülvevő néhány kókusz, pálma mögött kezdődött az ültetvény. Vörös-fehér oszlopon felirat hirdette: „Az én sivatagom — az én kincsem. Magántulajdon. Tilos az átjárás!" A magántársaság tulajdona az a gyár is, ahová ellátogattunk. Vasteteje fölött a csíkos Union Jack — Anglia zászlaja leng. Roger Bax Igazgató szobájában a királynő és Churchill képe. A trópusi parafasisakos igazgató elégedetten mosolyog. Nagyon jól érti az üzletet. A Mauritius-szigeten mind a 26 cukorgyár európai kézben van. A cukor több mint kétharmadát Angliába szállítják. A Mauritiussziget helyzete a forradalom előtti Kubára emlékeztet. A cukor felvásárlási árát és exportfeltételeit 1968-ig megkötött hosszú érvényű szerződés határozza meg. A 22 ezer munkást egyesítő szakszervezet az éhbérek felemeléséért küzd. Még az ala" ni' i .' . .'

.... csoiiy Béreknél ls nagyobb baj az, hogy a sziget 680 ezer lakosa közül 30 ezer állandóan munkanélküli. Napirenden a függetlenség Bármennyire elszigetelte^ minket a lakosságtól, a sziget másik részéből, Port Louis fővárosból szakszervezeti küldöttség keresett fel. Badri, a küldöttség vezetője elmondotta, hogy erősödik a függetlenségi mozgalom, amelyet a Mauritiusi Munkáspárt, az ország legerősebb politikai pártja vezet. A párt élén az indiai származású Ramgoolan doktor, a szakszervezet egykori elnöke áll. Tehát ez a szakszervezet a munkáspárti vezérek bölcsője. Az angolok látva a mozgalom erősödését, 1959-ben megrendezték az első választásokat a törvényhozó tanácsba. A választások eredményeként munkáspárti kormány alakult Ramgoolan vezetésével. — Ha pártunk megint győzni fog a választásokon, akkor a függetlenség azonnali megadását fogjuk követelni — mondotta Badrl. Természetesen a helyi reakció sem alszik, s a Mauritiusi Párt köré tömörülve mindent elkövet a függetlenség elódázására... A francia gyarmatosítók szót értettek az angolokkal. Ezt nagyon éreztük a fővárosban, Port Louisban, ahol mindenütt idegen feliratokat láttunk. Sőt arról ís beszélnek, hogy az angol kormány támaszpontul felkínálta a szigetet az amerikaiaknak. Mi sem Jellemzőbb az angol befolyásra, mint az, hogy az utazási iroda megakadályozta találkozásunkat Ramgoolam főminiszterrel, pedig a kormányfő mindenáron fogadni akart minket. A munkáspárti Advance szerkesztőségébe sem látogathattunk el, bár vártak ránk a közélet képviselői. Ennyit ér a nagyon reklámozott „gyarmati szabadság", L. VOLNOV Cukornád-betakarítás a szigeten 1964. Július 18. $ (j] SZÓ 3