Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)
1964-07-17 / 197. szám, péntek
A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Japán Szocialista Párt közös nyilatkozata Moszkva (ČTK) — Az ideológiában vallott különböző nézetek ellenére ez SZKP és a JSZP számos politikai kérdésben azonos álláspontra helyezkedik. Ilyen a békéért, a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért vivott harc kérdése — áll a többi között az SZKP és a JSZP tegnap közzétett nyilatkozatában. A nyilatkozat megállapítja, hogy a két pórt küldöttségei között az eszmecser® baráti légkörben zajlott le. Mindkét fél megegyezett abban, hogy a szocialista világrendszer, a munkásosztály vezette demokratikus erők és a nemzeti felszabadító mozgalom egyre nagyobb mértékben befolyásolja a világfejlödést. Mindkét fél kijelenti, hogy teljes mértékben támogatja Vietnam, Laosz, Dél-Korea és más ázsiai államok népeinek harcát ez imperializmus ellen és hangsúlyozza: újabb lépéseket kell temní a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében. Az SZKP és a JSZP egyetért abban, hogy helyre kell állítani a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogait, s normalizálni kell a japán—kínai kapcsolatokat. A moszkvai részleges atomcsendszerződéssel kapcsolatban a küldöttségek nagy jelentőséget tulajdonítanak N. Sz. Hruscsov javaslatának, hogy a Szovjetunió és Japán közösen hívják fel a többi államot a földalatti atomfegyver-kísérletek beszüntetésére. Az SZKP küldöttsége megállapította, hogy a két ország közti kapcsolatok az utóbbi években kedvezően fejlődnek. A JSZP küldöttsége kifejtette álláspontját a területi kérdésekről, amelyeket az SZKP küldöttsége a szovjet kormány erre vonatkozó nyilatkozata alapján magyarázott meg. Mindkét fél kifejezte meggyőződését, hogy a jövőben meg kell teremteni a békés egymás mellett élés feltételeit, minden téren fejleszteni kell a két ország kapcsolatait, ami lehetővé teszi « békeszerződés aláírását. Véget ért a Brit Nemzetközösség miniszterelnökeinek értekezlete Az afrikai küldöttek bizonyos (okig eredményesnek tartják a konferenciát London (CTK) — Szerdán este ért Véget a Coimnonwealth miniszterelnökeinek értekezlete az angol fővárosban. Hosszadalmas és parázs öszszetűzések után megszövegezték az értekezlet közleményét, amelyben a legnagyobb problémát Dél-Rhodésia kérdése okozta. Az angol kormány eredetileg úgy vélte, a Commonwealtb többi tagállamának semmi köze sincs ahhoz, hogy Nagy Britannia milyen feltételek mellett hajlandó önállóságot adni gyarmatainak. Ám Végül Douglas-Home miniszterelnök sarokba szorult és kénytelen volt kijelenteni, hogy figyelembe veszi a tagállamok véleményét. Az afrikai küldöttek főleg azt követelték, hogy Dél-Rhodésia függetlenségének megadásával egyidejűleg biztosítsák egy demokratikus rendszer létrehozását, amelyben egyelő választójoga lenne minden lakosnak, nemcsak a fehér kisebbségnek. A küldöttek a konferencia után kijelentették, hogy Angliának, ha teljesíteni akarja kötelezettségét, össze kell hívnia minden dél-rodéziai politikai párt képviselőjét és velük együtt kell kidolgoznia az alkotmányt. Ehhez persze szabadon kell bocsátani a bebörtönzött afrikai vezetőket, hogy részt vehessenek a tanácskozáson. Ebből a szempontból az afrikai küldöttek eredményesnek tartják az értekezletet. Dél-Afrika kérdésével kapcsolatban a közlemény megállapítja, hogy a küldöttek között nézeteltérések állnak fenn, s nem egyeztek meg abban, alkalmazzanak-e gazdasági szankciókat a fajgyűlölő rendszerrel szemben, vagy sem. Anasztasz Mikojan életrajza Moszkva {ČTK) — Anasztasz Mikojan, akit július 15-én megválasztottak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé, 68 éves és eddig a Szovjetunió Minisztertanácsa három első alelnökének egyike volt. A Minisztertanácsban a külkereskedelem, a gazdasági kapcsolatok a külfölddel és az egészségügy tartozott ügykörébe. A. Mikojant már 1926-ban a külés belkereskedelem népbiztosává (miniszterévé) nevezték ki és csaknem 30 évig ténykedett miniszteri tisztségben. A második világháború éveiben az Állami Honvédelmi Bizottság tagja volt. Több évig látta el a Szovjetunió miniszterelnök helyettesi tisztjét és 1955 óta a Minisztertanács első alelnöke volt. Anasztasz Mikojan csaknem 50 évvel ezelőtt lépett a kommunista pártba és jelenleg az SZKP niagasrangú funkcionárusa. 1926-tól a politikai bizottság póttagja, 1935 óta tagja és később az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjává választották. Anasztasz Mikojan örmény származású. Már 1917-ben, röviddel a februári forradalom után a Kaukázuson túli dolgozók bolsevik szervezetének egyik vezetője. Amikor az angolok egy évvel később megszállták Bakut, Mikojan állt a helyi illegális bolsevik szervezet élére. Letartóztatták és csak a szerencsés véletlennek köszönheti életét. Anasztasz Mikojan később részt vett az Azerbajdzsán felszabadításáért vívott harcokban és az „Internacionálé" nevű páncélos vonaton jött vissza Bakuba. A. Mikojan öt fiú atyja. Egyik fia a második világháborúban repülő volt és elesett a Volga-menti harcokban. Neje, Ashen Mikojanova (Tumanyanova) két évvel ezelőtt meghalt, amikor férje a karibi válság idején a Kubai Köztársaságban tartózkodott. A. Mikojan szolgálati útjain csaknem az egész világot beutazta. hí NSZK-nak nem szobád atomfegyverhez iuinio Tüntetések New York-ban és Londonban a multilaterális atomerő ellen • A békeharcosok ellenakcióval fogadták az első vegyes legénységű NATO^hadihajót Londoni tudósítónk leveléből olvasóink értesültek róla, hogy a NATOországok lakossága tüntetésekre készült a multilaterális atomütőerő ellen, s a megmozdulást a „Biddle" vegyes legénységű torpedóromboló tengerre futásának napjára időzítették. Most érkezett CTK-jelentések közlik: • A New York-i kikötő, ahová a „Biddle" torpedóromboló befutott, szerdán nagy tüntetés színhelyévé vált. A lakosok százai vonultak fel, hogy tiltakozzanak a multilaterális flotta ellen. A megmozdulás nemcsak a „Biddle" ellen irányult, hanem elítélte az egész multilaterális NATOtervet. A tüntetők transzparenseinek feliratai rámutattak, milyen veszélyt jelent az atomfegyverek további terjesztése, s ez a veszély ma a sokoldalú atomerő megalakításában ölt testet S. Mellmann professzor, a Columbiai Egyetem , tanára kijelentette: „A sokoldalú atomerő megteremtése az NSZK atomfelfegy vérzését jelenti" D. Wílson, a „Nők harcoljatok a bé kéért" szervezet elnöknője táviratot küldött Johnson elnöknek, amelyben •e amerikai anyák neVében köri, Ülésezik a Nyugat-Európai Unió Minisztertanácsa Párizs (CTK) — Párizsban csütörtökön július 16-án Couve de Murville, francia külögyminlszter elnökletével megkezdődött a Nyugat-Kurópai Unió Minisztertanácsának ülése. A kétnapos ülés résztvevői '.politikai és gazdasági kérdésekről tanácskoznak. Joseph Ltms holland külügyminiszter beszámol a Szovjetunióban nemrég tett látogatásáról és N. Sz. Hruscsovval folytatott beszélgetéséről. Az ülésen Franciaországot, NagyBritanniát, Hollandiát és Belgiumot külügyminiszterek képviselik. Schröder, az NSZK külügyminisztere, aki eredetileg bejelentette részvételét az ütolső pillanatban megváltoztatta elhatározását. mondjon le a NATO-atomhaderő tervéről, mert ez Nyugat-Németországnak lehetővé teszi, hogy atomfegyverhez jusson. • Londonban a békevédők ugyancsak nagy tüntetést rendeztek a „Biddle" vízrebocsátása alkalmából. A tüntetők néhány csoportra oszlottak és egy időben vonultak az NSZK, az USA és további NATO-tagállamok nagykövetségei elé. Az egyik csoport a parlament elé vonult, s ott tiltakozott a multilaterális atomütőerő ellen. LŐCSEI ZOLTÁN KANADAI LEVELE Hogyan cseré! gozdál a Columbia íolyó? Kiárusítják Kanada természeti kincseit A kanadai parlament jóváhagyta a „Columbia folyó szerződés" tervezetét, amelynek Kanadára néz ve súlyos következményei lesznek. A szerződésnek bonyolult előzmé nyei voltak. Az ügy több mint két év óta húzódik és most — mint a jelek mutatják — Kanada érdekeivel ellentétben ratifikálni fogják. A szerződés ről először a Columbia folyó partjain elterülő tartomány kormánya folyta tott tárgyalásokat, hadakozott az ame rikaiakkal és a kanadai központi kormánnyal. Minden igyekezet ellenére a parlament 108 szavazattal 16 ellenében elfogadta a tervezetet. Egy konzervatív és 15 új-demokrata párti képviselő szavazott ellene, mert véleményük szerint a szerződés beláthatatlan károkat okoz a kanadai mező gazdaságnak. Cooper képviselő a vitában kijelentette: „Mi lesz a préritartományokkal, ha önök eladják a Columbia folyót, nemzeti örökségünket?" A szerződés az Egyesült Államok kezdeményezésére született, s ennek megfelelően úgy szövegezték meg, hogy teljesen az USA érdekeit szolgálja. Lényegében arról van szó, hogy a Columbia folyó vizét eladják az Egyesült Államoknak, amelynek égető sziikságe van friss vízre északi ipartelepei számára. Mennyire egyoldalú ez, az „adásvételi" szerződés, arról az alábbi adat tanúskodik a legjobban: az USA csupán az erőmű építési költségeihez járul hozzá, a vízért egyáltalán semmit sem fizet és így Kanada évi 25 millió dollárt veszít A víztárolókat az amerikai határ mentén építik fel, a zsiliprendszert és a gátakat úgyszintén. Az egész vízműI rendszert az amerikaiak ellenőrzik j és így az Egyesült Államok annyi vi; zet visz el a knndai folyóból, ameny1 nyit akar. Ugyanakkor a kanadai tavak szintje állandóan csökken és az ország súlyos vízhiánynak néz elébe. Az ilyen szerződés úgy hat, mintha háborúban legyőzött ellenfélnek diktálnák, nem pedig egyenrangú szerződő féllel kötnék. Nem csoda tehát, hogy Kanada-szerte nagy viták és tiltakozások folytak a szerződéssel kapcsolatban L. Morris, Kanada Kommunista Pártjának főtitkára kijelentette: „Ez a szerződéi jellegzetes példája annak, hogyan kényszeríti az Egyesült Államok saját érdekei mögé a kanadai gazdaság fejlődését." A párt központi vezetősége éleshangú beadvánnyal • fordult a kormányhoz, amelyben kifejezte aggodalmát és a szerződés módosítását javasolja. A nyilatkozatban a többi között ez áll: „Ha meg akarjuk oldani a munkanélküliség kérdését, akkor mindenek előtt saját természeti kincseinket magunk számára kell hasznosítanunk!" A párt egyben olyan szerződést Javasol, amely kanadai és nem idegen érdekeket szolgál. Percenként 90 millió köbláb [kb. 35 millió köbméter) víz ömlik, lényegében ingyen, az Egyesült Államokba. Igazat kell adnunk Donglas kanadai képviselőnek, aki szerint „Kanadát fejleszteni, nem pedig kiárusítani kell". Közben a prérik szomjaznak, de a Columbia folyó vizét nem Nyugat-Kanada szárazsággal sújtott földjeire, hanem az USA-ba irányítják. A kanadai kormány ismét fejet hajtott az Egyesült Államok érdekei előtt. A Stará Lnbovňa-i csavargyár dolgozói idén már 263 tonna csavart szállítottak exportra. Kiváló gyártmányaikat 12 országba exportálják. Képünkön Anička Vírová mintákat készít elő Ausztria számára. (G. Bodnár — CTK felvétele) Kulturáltabb falusi boltokat A Bodrogközön barangolva jóleső érzés látni, hogy a Népi Fogyasztási Szövetkezet több korszerűen berendezett elárusító helyiséget nyitott a falvakban. A lakosok nagyon becsülik és értékelik a kereskedelem ez irányú gondoskodását. Ám sok községben megfordultunk, ahol idejétmúlt, a higiéniai elemi szabályait nélkülöző boltokat láttunk. Pl. Kistárkányban. Az 1400 lakost számláló faluban nem tesz Jó hatást az ottani bolt. A szép, új családi házak között valóságos odú benyomását kelti. Az idő vasfoga már jócskán kikezdte, összedüléssel fenyeget... A két részre osztott helyiség egyik fele vegyesbolt, másik fele kocsma. A kicsiny, rosszul berendezett, sötét helyiségben nincs hová elhelyezni az árut. Ötnél több vásárló nem fér el a boltban. Télen hidegben, tavasszal, ősszel esőben, nyáron gyakran forróságban kénytelenek várakozni előtte a vevők. A kocsma berendezése a hajdani útszéli csárdákra emlékeztet. Pálinkásüvegek, hordók hevernek szanaszét. Asztal egyszerűen nem létezik. Ellenűrzik-e az egészségügyi szervek, mit tesz a helyi nemzeti bizottság? Ezen töprengek, amikor jómagam tapasztalom e tarthatatlan helyzetet. Parascsák Bertalan HNB-elnűk vastag iratcsomót tesz elém. Az utóbbi három év hivatalos levelezése a község egyetlen boltjának ügyeire vonatkozik. Fazekas Béla, a HNB képviselője már többször szővá tette a bolt felújításának szükségességét. Mind ez ideig eredménytelenül! A választásokat megelőző hetekben a JNB kezdeményezésére a szomszédos Nagy- és Kistárkány együttes HNB-gyűlésén a Népi Fogyasztási Szö.vetkezet képviselőjének jelenlétében megtárgyalták a mindkét falura vonatkozó égető fontosságú kérdés megoldását. Miután az üzlethálózat egyik faluban sem kielégítő, a Népj Fogyasztási Szövetkezet igazgatósága javaslatot tett, hogy a két község között felépítenek egy új áruházat, amelyben korszerű, szép, tágas és világos vendéglő is lesz. A jövőben ugyanis számítanak a két falu egyesülésével. Mindkét nemzeti bizottság elvetette ezt a Javaslatot. Indok: az új áruház öt kilométerre esne a község végétől. A két falunak több mint háromezer lakosa lesz, több elárusítóhelyiségre lenne szüksége, indítványozták, hogy a beruházásra szánt összegből mindkét faluban építsenek boltokat. Ez lenne az ésszerű megoldás. Hiszen mindkét községben szükség van üzletre. Velejárója ez a sokat hangoztatott emberről való gondoskodásnak is. M. S, Ne hagyjuk kárba veszni Az erdő nemcsak fát jelent • Jő kereseti lehetőség - kellemes üdülés • Az erdei gyümölcs értékes nyersanyag Szlovákia erdőben igen gazdag. Sokan azonban megfeledkeznek róla, hogy az erdőben erdei gyümölcs is terem. A falusi gyerekek nyáron szamócát, somot vagy szedret szednek, amiből a mama lekvárt, vagy befőttet készít. Amikor „megtelik" az éléskamra, abbamarad az erdei gyümölcs szedése is. Pedig a gyümölcsre konzervgyára^ inknak is nagy szüksége van. Nagyüzemi módszerrel konzerválják a finom csemegét, hogy a városi dolgozók is megízlelhessék az erdő termékeit. A Jednota Fogyasztási Szövetkezet az idén 7228 ' tonna erdei gyümölcs és gomba felvásárlására számít. Az említett mennyiségből 860 tonna áfonya, 35 vörös áfonya, 1406 szeder, 1001 gomba 122 csipkebogyó és 2015 tonna vadalma, vadkörte és 1799 tonna egyéb erdei gyümölcs, mint például som, kökény stb. A kelet-szlovákiai kerületben — amely erdőben a leggazdagabb — 3695,5 istina, a közép-szlovákiai kerületben pedig 2888,5 tonna erdei gyüSok romantikával jár az erdei gyümölcs szedése, mölcs felvásárlását tűzték ki. Szlovákia kerületei közül erdőben a legszegényebb a nyugat-szlovákiai kerület, ahol 655 tonna erdei terméket akarnak felvásárolni. A felsorolt gyümölcs, illetve gomba begyűjtése nem könnyű feladat, jóllehet erdeink bővebb termést nyújtanak. A múlt évben — az utolsó 10 év legsikeresebb éve volt — 7025 tiftina erdei gyümölcsöt vásároltunk fel, vagyis 214 tonnával kevesebbet, mint ahogy azt az idei terv előirányozza, A fogyasztási szövetkezet dolgozói az említettek biztosítása érdekében Spiská N. Ves, Revúca és Brezno közelében állandó tábort létesítenek. Ezekben a táborokban azok a fiatalok laknak majd, akik részt vesznek az erdő termékeinek be'gyűjtésében. A tábor lakói nemcsak jó keresetre, de kellemes nyaralásra is számíthatnak, mivel a tábor az erdő közelében lesz. • Hogy érdemes bekapcsolódni erdei gyümölcsöt gyűjteni, ezt számos példa bizonyítja. A trstená! alapfokú iskola diákjai tavaly 20,4 tonna áfonyát, 1,2 tonna málnát, 0,4 tonna vörös áfonyát, 0,6 t gombát adtak át a fogyasztási szövetkezetnek. Persze nem ingyen. Több mint 114 000 koronát kaptak érte. Az egyéni gyűjtők is szépen kerestek. A jakubyni Iskola két növendéke: KunCová Anna 1449 koronát, Duralová pedig 1378 koronát kapott a begyűjtött gyü-* mölcs ért. A népgazdaság szempontjából is igen fontos, hogy minél több erdei gyümölcs kerüljön a dolgozók asztalára és konzervgyárainkba. Az erdő gazdag és olcsó termékét ne hagyjuk kárba veszni. rOé« Ü| SZÖ A * 1964- július 17,