Új Szó, 1964. július (17. évfolyam, 181-211.szám)
1964-07-02 / 182. szám, csütörtök
PinilF Oáüía Szlovák Nemzeti Színházban • « M, W I- wnifl K» i||||i||||j|i||!|i||||||||||||i|i||||||i!|||||||||||||||!i|||||||i Szombaton és vasárnap zajlott le StrAžnicén a hagyományos népművészeti seregszemle. Több külföldi együttes is képviseltette magát a nagyszabású ünnepségen. Képünkön: az osztrák együttes tagjait láthatjuk — a felvonulók között. (E. Remp felvétele) JAN PETERSEN: AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉG Az idei bratislavai operaévadban immár harmadszor találkoztunk Pjotr Iljics Csajkovszkij nevével. Az Anyegin és a Hattyúk tava után évadzáró bemutatóként a nagy orosz zeneszerző legnépszerűbb operája, a Pique Dame csendült fel M. Fischer rendezésében, Tibor Frešo vezényletével, P. Gábor díszletei között, M. Pokorný jelmezeiben és J. Zajko koreográfiájával. Egyszer valaki úgy jellemezte Csajkovszkij Puskin-témákra írt operáit, mint az orosz életforma enciklopédiáját a 19. század első feléből. Ez a megállapítás valóban nagyon találó, mert egyetlen orosz komponistának sem sikerült olyan tökéletes képet festeni a 19. század orosz társadalmáról — problémáival és ellentmondásaival egyetemben — mint Csajkovszkijnak. A Pique Dame — az Anyegin után — a pusztulásra ítélt, fokozatosan sorvadó hajdani orosz társadalom nagyon hiteles, nagyon plasztikus képe. A Puskin elbeszélés, amelyből az opera íródott, a költővel egy ívású fiatalemberek, az „orosz aranyifjúság" semmittevő, testileg-lelkileg henye életmódját ábrázolja. Bálokkal, mulatságokkal, éjszakai tivornyákkal, szerelmi kalandokkal, párbajokkal, vadászatokkal zsúfoltan is reménytelenül üres annak az aranyifjúságnak az élete, amelyet oly jól ismerünk a klasszikus orosz irodalomból. Ezekhez tartozik a katonatisztek kasztja ls, amelynek erkölcsét Puskin ebben az elbeszélésében meggyőző erővel analizálja, szinte ízekre szedi. Hősét, Hermant a piftervári katonatisztek — akik nemegyszer napokat, éjszakákat átkártyáznak — legényvacsoráján találjuk először. Tehát abban a körben, amelyben kezdődik és végződik életének tragédiája. Puskin mesteri lélektani ábrázolással tárja fel szereplőinek belső világát, elsősorban Hermanét, akiben a 19. század romantikusan démoni hőseiből is, s az orosz mentalitás „felesleges emberéből" ls van valami, s akinek ellentmondásokkal túlfűtött vívódásai olykor a későbbi Dosztojevszkij hősök lelkiségét vetítik előre. Hermán folytonos ellentétek között hányódik, s benső kettősségének tudatában kétségbeesetten keresi helyét a társadalomban. A magányos és tehetetlen Hermán harca a sorscsapások ellen végső fokon az antagonisztikus osztályok társadalmában az emberi boldogságért vívott szélmalomharc. Hasonlóan kifejező Liza, a démonikus grófnő, a Pique Dame és Tomszkij gróf lélektanilag megalapozott rajza. A Puskin elbeszélés sokáig nem keltette fel Csajkovszkij érdeklődését. Később azonban annyira megragadta a fantasztikusan drámai történet, hogy nem egészen öt hónap alatt megírta az operát. A szövegkönyvet bátyja Modest írta meg az ő utasításai alapján, de a kész librettón — a történeten és a szereplők jellemrajzán ls — maga is sokat változtatott. A librettóban felvázolt hatásos jelenetek — álarcosbál jelenet, a grófnő hálószobájában, a látomás, a folyóparti és a játékteremben jelenet — megannyi lehetőséget nyújtottak Csajkovszkij zenei géniusza fantáziájának szárnyalására. Az erősen drámai hatású jeleneteket a helyzetképek és alakok kifejező lélektanilag megalapozott zenei miniatűrökből építette fel, amelyekben Bachösztönök és gátlástalan szenvedélyek formálják, alakítják a hősök jellemét érdekes és izgalmas egyéniségét. A bratislavai opera a Pique Dame színrehozatalában a lehető legélesebb drámai-lélektani rajzra törekedett. Miroslav Fischer, a rendező a két változat közül — pszichológiai dráma vagy a pétervári társaság zsánerképe — az elsőt választotta, mert a mai néző számára ez a beállítás elfogadható. Fischer néhány módosítása — az elsp kép kórusrészleteinek törlése, illetve megkurtítása a harmadik kép allegorikus jelenete, „az őszinte pásztorlány" csupán balettben felvázolva — tömörítették a cselekményt s kiemelték drámaiságát. Mindenesetre a rendezőnek következetesebbnek kellett volna lennie: a bevezető kórusjelenetet ls törülnie kellett volna, amely egyébként eléggé kínosan hangzik, sőt egy kis merészséggel a már említett balettbetétet ls kihagyhatta volna. A rendezői felfogás a fő alakok tudatában lejátszódó lelkifolyamatok mélyére hatolva megkísérelte a hiteles és fontos lélektani ábrázolást — ami hol sikerült, hol nem. A főszereplők lélektani elemzéséből s az egyes jelenetek belső dramatizációjáből valóban sokat lehet kiaknázni. Ezzel szemben a rendezőnek nem mindig sikerül a hősök igazi, belső dimenzióinak feltárása s adekvát kifejezésük a rendezői és színészi eszközökkel. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy leegyszerűsítette a figurákat, csupán azt, hogy néhol adósak maradnak a meggyőzés erejének s a hitelességek elérhető maximumával. Egyes jelenetekben hiányzik annak a szuggesztív légkörnek a megteremtése, amely kellőképpen érzékeltetné az érzelmek és szenvedélyek tombolását. (4. és 6. kép). Fischer felfogásában vitatható továbbá a zárórész, amelyben a haldokló Hermant mindenki elhagyja s magáramaradottsága és elhagyatottsága félreérthetetlenül nyilvánvalóvá válik. Ezzel azonban maga a rendező sincs teljes egészében tisztában, mert ezt a jelenetet még a főpróba után is megváltoztatta! Tibor Frešo zenei felfogása helyesen érzékeli és követi a partitúra dramatikus hullámzását és a kamarastílusú együtteseket kifinomult simulékonysággal kíséri. Zenekara fegyelmezetten, kiegyensúlyozottan, kilengések nélkül dolgozik, beleértve az egyes jelenetekben előtérbe kerülő fúvósokat is (itt talán nem ártott volna a kissé plasztikusabb kidolgozás). A 7. kép bevezető jelenetében kívánatos lenne a zene némi tompítása, hogy ne nyomja el a karéneket. Ugyancsak kiegyensúlyozottnak s egészében véve színvonalasnak találtuk az énekesek teljesítményét is és a már említett rendezői apróbbcseprőbb fogyatékosságok ellenére a színészi teljesítmény is aránylag kielégítő volt. Ámbár e téren is többet lehetett volna tenni. A főszerepben (Hermán) dr. Gustáv Papp és Andrej Kucharský váltakoznak. Gustáv Papp, a tőle megszokott szereptudással ős felkészültséggel lépett színpadra. Igényes feladatát színészi tehetségének adottságával csodálatra méltó eredménnyel alakítja Hermán bonyolult egyéniségét. Andrej Kucharský inkább az énekre helyezi a súlyt — határozott sikerrel, de színészi palettájáról hiányzik Papp árnyaltsága és színbősége. Ez különösen a 4. és 5. képben tűnt fel, amelyben játéka meglehetősen merev volt s benne a démonikus elemek is hamisan hatottak. Ezzel szemben Ku- charský félőrült Hermanja az opera befejező részében mély átélésről és a szereppel való azonosulásról tanúskodott. Mária Hubová Lizája gondosan kidolgozott, szép teljesítmény volt — mint ének, mind játék szempontjából. Finom árnyalati eltérésekkel fejezi ki Liza — „aki nem képes csak félig szeretni" — báját, gyöngédségét, odaadását és fájdalmát. A vendégszereplő Elena KittnarováKurbelová, (az Űj Színpad operettegyüttesének tagja) Liza szerepében ugyancsak kellemes meglepetést okozott. Zengő drámai szopránja alapos technikai tudással párosulva különösen Liza jellemének mélabús álmodozó vonásait s Hermán iránt hirtelen fellángoló szerelmének kifejezésére volt alkalmas. Az öreg grófnő — a Pique Dame — szerepét is elhivatott művészekre bízták, Ľuba Baricová és Jaroslava Sedlárovára. Énekművészetükkel mindketten színvonalas teljesítményt nyújtottak, s ezúttal ismét meggyőződhettünk Sedláfová figyelemre méltó színészi tehetségéről. Tomszkij gróf megformálásában szerep és színész — ezúttal Bohuš Hanák és Juraj Hrubant személyében — eszményi egymásra találásának lehettünk tanúi. Hanák Tomszkij grófja a művész kimagasló ének-kultúrájával, de nem kevésbé külső megformálásával nyűgözi le a közönséget. Hanák a grófnak a szerencsétlen Hermán iránti hűséges és áldozatkész barátságára építi szerepét. Telt, szárnyaló baritonja különösen a balladában és a zárójelenet áriájában csillan meg a virtuozitás fényében. Hanákot a tapasztalt, rutinos, öntudatos művész légköre lengi körül. Juraj Hrubant méltón alternálja a szerepet. Előadásában Tomszkij áriái átforrósult lelkesedéstől áthatva zengenek. A fiatal művész fegyelmezett mozdulatkészségével, kifejező arcjátékával, magabiztos fellépésével úgy tudta ábrázolni a grófot, mint rutinírozott nagyvonalú világpolgár, az orosz szalonok útvesztőjében fölényes biztonsággal mozgó, rafinált gavallér. Minden igyekezetük ellenére ls várakozáson alul maradt azonban Franjo Hvasztija és Juraj Oniščenko JeleckiJ alakítása. Elsősorban színtelen énekük okozott csalódást. A többi szereplő közül mindenekelőtt Nina Hazuchová és Yvetta Czihalová vívott kl Paulina szerepében elismerést, valamint Hadraba Szurinját éreztük figyelemre méltó élménynek. Pavol Gábor díszletei ezúttal kevésbé sikerültek: a színpadkép nincs összhangban a rendezői felfogással, úgy, amint azt eddig Gábornál megszoktuk (Trubadúr, Álarcosbál). Néhol jelképezett, másutt kellemetlenül negédeskedő (2. kép), s a 3. és 4. képben nem éppen a legízlésesebb. A kar pontatlan ütemezésével ugyancsak csalódást okozott. Csajkovszkij Pique Dame-Ja az évad utolsó bemutatója. Az ez idei operaévadban egyébként említésre alig méltó semmitmondó sikereket könyvelhettünk el. A Pique Dame színrehozatala nem éri el az Álarcosbál színvonalát, de vitathatatlanul a Bűvös Vadász és a Márta fölé emelkedik. Nagy általánosságban véve a Pique Dame-ot „jó közepes"-sel osztályozhatjuk. A. G. KULTURÁLIS HÍREK • IFJABB MARTIN HOLLÝ rendező Karol Krška operatőrrel Pőstyénben forgatja az új szlovák film külső felvételeit. A forgatókönyvet Tibor Vichta írta. A szereplők Karol Machata, Štefan Kvietik, Jozef Cierný, A. Vranová, Július Pántik és mások. • A ROMÁN £S A BOLGÁR írószövetség kezdeményezésére Szófiában nemzetközi értekezletet tartottak a balkáni országok írószövetségeinek képviselői. Az értekezleten albán, bolgár, görög, jugoszláv, román és török írók és irodalomkritikusok vettek részt. • SÁMUEL BARBER, amerikai zeneszerző operát ír Shakespeare Antonius és Kleopatra című színművéből. A premiert 1966 őszére tervezi, a New York-i Metropolitan operába. Kleopatra szerepét Leontina Price alakítja. • FEDERICO FELLINI legújabb filmjének főszerepét Claudia Younese fiatal, tuniszi francia lány Játssza. Claudia Cardinaléhez hasonlóan az új filmcsillag is klasszikus táncokat tanul, különben kész gyógyszerésznő. • A KÖZÖMBÖSSÉG és az állami támogatás hiánya miatt egymásután szűnnek meg az olasz színtársulatok. Rómában így szűnt meg a sokat igérő Oj Fiatalok nevű együttes, Nápolyban pedig már csak egyetlen kis színház működik s az is nehézségekkel küzd. R udi a járda szélén álldogált. Jobb cipője alatt megérezte a csurgó rovátkáit, s egy lélegzetvételnyi ideig elfojtotta elhatározását az a vágy, amely robbanásig telítette, s mintegy váratlan, mindent elárasztó hullámként rontott rá: élni! Egy mozdulattal ellökni magát innen, kereket oldani és elmerülni az embertömegben, megmenekülni! Élnil Ismét érezhetni a napot, a szelet és egy lány tekintetét, megtelni a mezők nedvdús zöldjével, ismét hallani a fák suttogását, a bogarak mély zúgását... A néma felkiáltás elhalt benne, hirtelen ahogy felmerült. Most már túl van rajta. Rudi nadrágzsebébe fúrta a kezét, mereven nézett abba az irányba, ahonnan az elvtársnak jönnie kellett. Azt nem szabad elfogniuk. Sok fontos kapcsolat, emberélet függött tőle. Nem szabad a kezükbe kerülnie. Helye van az életben, az eljövendő, új és jobb, a kiharcolandó világban. Annak és a többieknek, neki is ... Három szempár szegeződött Rudira, egy pillanatra sem mozdultak el róla, követték minden mozdulatát. A Gestapo-emberéí, akik Rudit figyelték, nem messze leállították az autót, amelyben őt ide szállították, és aztán feltűnés nélkül követték. Itt a Nürnberger és Tauentzienstrasse sarkán gyorsan és feltűnés nélkül elhelyezkedhettek. Aki itt megállt egy üzlet ajtajánál, vagy egy kirakat előtt, az észrevétlen maradhatott, elveszett a Járdán tolongó Járókelők, az egymást követő autók, autóbuszok, kocsik és kerékpárok áradatában, különösen most nyáron, délidőben, mikor az áruházak és üzletek alkalmazottai a vendéglők és bisztrók felé özönlenek. Még néhány perc hiányzott egy órához, Rudi őrzői fokozottan figyeltek. Egy óra még oly messze van. Akkor kell ideérni annak az embernek, akivel előre megállapodott. A találkozás helyét Jól kiválasztották. Túl jó, ahogy a dolgok most állnak! Rudi, ez a húsz év körüli életerős legény, egyike volt a legelszántabb és legkeményebb embereknek, akiket a kezükbe kaparintottak. Makacs és konok hallgatással állt ellen minden kísértésnek, hogy kapcsolatait felfedje, a közvetítőket megnevezze. Társát azonban, akit vele együtt fogtak el, sikerült megpuhítani. Kikészült, s mindent beköpött, amit csak kérdeztek tőle. Hosszú idők óta a legnagyobb sikerük volt, hogy ebben az ügyben megtalálták a nyomot. A férfi, akivel itt találkoznia kellett, magas beosztású nemzeti szocialista funkcionárius volt. Egy gondosan álcázott kém, akinek sikerült beépülnie a szervezetbe. Szigorúan titkos utasításokat és Információkat kellett hoznia ... Milyeneket? A párt melyik szervezetéből? Társa csak annyit vallott, hogy magas helyről. A részleteket nem ismerte, csak a találkozóról tudott. Az ő elkeseredett tagadása keveset segített. Most élő lépvessző lett belőle, benne volt a kelepcében, s nem tehet mást, csak várja azt a férfit, akivel találkoznia kell, hogy az ls idekerüljön: akkor a kelepce bezárul! A nap Rudi arcába sütött, összehúzta szemét, és a járda olyan lett előtte, mintha fényképezőgép lencséjén át nézné: az emberek körvonala kiszélesedett. Már távolról fel kell ismernie Albertet. Albert egy fejjel magasabb nála. S ha mégis más irányból közeledik az utcán? Nem lehet, a Wittenbergplatz , felől Jön a földalattitól. Biztos. Ez tehát a vég, ez minden, amit még megtehet. Milyen furcsa az ember: gondolatokat és érzéseket vált, egy más valaki rejtezik behne, másképpen beszél, kedve is teljesen megváltozik. Még előbb, s különösen a hosszú előző éjszakán, mikor először jutott eszébe a gondolát, az volt az érzése, mintha sorvasztó láz rázná. Minden tiltakozott benne e befejezés ellen, gyötörte agyát, hogy valami mentő megoldást találjon ... És most csend, fölényes nyugalom volt benne, mintha gonosz, kusza álomból ébredt volna, mikor halálos ellenségeinek őrző pillantása eszméletre térítette. Elhatározása most megváltozhatatlannak és szükségszerűnek tetszett, megszabadult minden aggodalomtól és félelemtől, kötelessége, hogy életét feláldozza. A „kihallgatások" alkalmával sohasem viselkedett másként, tnint ahogy viselkednie kellett. De most, ebben a pillanatban, mintha minden, amit céljának tartott, amiért harcolt, értelmetlen és hiábavaló volna. Azután minden emlékét valami gonosz fátyol borította be. Az emlékezés órái és napjai kurta örömet Jelentettek a kötelességteljesítés és harc közepette. Itt voltak az éjszakák, a szentivánéji lobogó máglyák, a lelkesítő dacos dalok ezer torokból, dalok, ipelyeket már a nagyapák is énekeltek. Szép az élet, mindezek ellenére, igen. Méter vastag szűzies hó a hegyek^ ben, a fenyőfák mintha csillogó cü« korral lennének bevonva, az érintetlen havon a sízők magányos nyomai. Ahogy a hosszú Erich, csoportjának „sí-ördöge" mindig megugrott, s valamennyiüket magával ragadta, vad, vidám életörömmel. Repülve veszi a meredeket, a hó csak úgy porzik nyomában, mint valami fenér zászló, kezében harmonika, síbot helyett és ő Játszik, harsogva énekel, robogás közben! Erich. Hol lehet most? Hová vetette az idő?- A hegyi tengerszemek az őszi túrákon. Átlátszók, mint az üveg. A nap múlásával folyékony arany fényes vonja be, fuvallat nem érinti, a hallgatás lélegzik... Rudi gondolatai megszakadtak, mintha valaki gyors mozdulattal elvágta volna. Valami megrándult benne, megkeményedett. Nem ott jön hátul? Közelebb kell érnie! — parancsolta magának. Biztosnak kell lennie, hogy valóban Albert az! Pillantása belefúródott a járókelők soraiba, megkísérelte a fejeket ás testeket oldalra fordítani, hogy egy ponton megállapodjon, s élesebben, tévedhetetlenül megláthassa a fejet szürke sportsapkával, a fejet, mely hol eltűnik, hol meg kiemelkedik a többi fej közül. Ugyanakkor Rudi egy pillantással szeme sarkából áttekintette az úttestet, a közeledő és távolódó autókat, érezte a testét ellepő izzadságot, még látta az arcot, amely hirtelen megváltozott: ajka keskeny vonás, bőre szürke, s feszesre húzott, a halántékcsontok oly kemények, mintha keresztül szúrnák a bőrt. Igen, igen! Ez Albert! Odaát Albert jön, ott az emberek között, mindjárt eléri az úttestet, mindjárt. — Vigyázz!... Itt vannak a hék! — Teljes erővel ordította Rudi a szavakat, hangosan és érthetően szálltak át az úton, túlharsogva a közlekedés zaját, azután egy hatalmas ugrással egy elhaladó taXi alá vetette magát. A Gestapo összeszedte a Járókelőket, eredmény nélkül Albert eltűnt az embertömegben, mely pillanatok alatt összegyűlt s tíixl körül. Rudit ápolásba vették, meggyógyították. Amikc aztán egyik sötét éjjel három társával együtt kivitték a Wansee melleti hegyre, ott kilökték az autóból és „menekülés közben" agyonlőtték A német antifasiszta ellenállási mozgalom megőrizte ezeknek a hősöknek a nevét: Rudi Schwarz, John Scheer, Erich Steinfurt, Eugen Schönhaar. /Flórián László fordítása) A budapesti Vígszínház együttese a hét elején néhány napos vendégszereplésre Bratislavába érkezett. Hat előadás keretében három darabot mutatnak be, melyeken keresztül lemérhetjük a kiváló művészek mesteri felkészültségét. Hétfőn és kedden — Latinovits Zoltán hirtelen megbetegedése miatt — elmaradt Shakespeare Rómeó és Júliájának eredetileg tervezett előadása. R helyett az olasz Nicodemi szellemes vígjátékát, a Reggel, délben, este cfmü darabot mutatták be. Felvételünkön Ruttkay Eva és Benkő Gyula, a darab egyedüli szereplői, akik legnagyobb elismerést érdemlő kiváló játékukkal teljes mértékben kárpútol'ák közönségünket. \ Vígszínház előadásainak méltatására a napokban még viszszatérünk. (J. Herec felv.) 1964. július 2. * 0f SZÖ 5