Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)
1964-06-14 / 164. szám, vasárnap
A viszlosok jegyében él oz ország Kifejezésre jut a nép egysége Bonyodalmak o välágheresicedeľmi értekezletei Genf (CTK) — A világkereskedelmi értekezleten bonyolult helyzet alakult ki. Az összehívott plenáris üléseket feloszlatják, a szónokok nem jutnak szóhoz. A kulisszák mögött heves viták folynak. Mindez a nyugati hatalmak azon igyekezetének megnyilvánulása, hogy megakadályozzák a gyakorlati határozatok elfogadását. A Nyugat és a fejlődő országok négy-négy képviselőjének ülésén kompromisszumos javaslatot terjesztettek be az új nemzetközi kereskedelmi szervezet létrehozásának kérdésébea Azt javasolták, hogy a szerKémrepUSők Laosz fölött Vientiane (CTK) — Kétnapos szünet után Laosz felett Ismét megjelentek az amerikai ún. felderítő repülőgépek. A felderítés még akkor is folytatódott, amikor Vientianeban bejelentették, hogy az USA és Laosz között felmerülő „operatív kérdésekről" a jövőben nem fognak nyilvánosság előtt tárgyalni. A laoszi miniszterelnöknek azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy beleegyezett az amerikai felderítő repülések felújításába, a Reuter tudósítója megjegyzi, hogy Suvanna Phouma a jobboldali tábornokok nyomására függesztette fel a kérdéses repülések tilalmát. a nigériai sztrájk Lagosz (CTK) — A nigériai általános sztrájk a sztrájkolók győzelmével végződött. Szombaton az akcióbizottság felhívta a munkásokat, hogy vegyék fel a munkát, mert a kormány követeléseik zömét teljesíteni fogja, s már hétfőn tárgyalni kezd a minimális bérek emeléséről. A pénzügyminisztérium előtt összegyűlt tömeg üdvrivalgással fogadta a győzelem hírét s az akcióbizottság elnökét vállra emelve vitte magával. vezet helyett rendszeresen hívjanak össze kereskedelmi értekezleteket. A fejlődő országok és a fejlett kapitalista országok is számos ellenvetést hoztak fel e javaslattal kapcsolatban. A szocialista országok képviselői nem zárják kl a kompromíszszum lehetőségét, de csak azzal a feltétellel, ha ez nem áll ellentétben az alapelvekkel. Ciprusi helyzetjelentés New York (CTK) — U Thant, az ENSZ főtitkára találkozott azoknak az államoknak szóvivőivel, amelyek fegyveres egységeket küldtek Ciprusra. A főtitkár tájékoztatta őket az ENSZ-egységek hadmozdulatalról a szigetországban, s ismertette a Biztonsági Tanács számára kidolgozott jelentését. A megfigyelők szerint a Biztonsági Tanács jövő heti ülésén az ENSZ-egységek ciprusi tartózkodásának háromhónapos meghosszabbításáról döntenek. Scranton jelöltetni akarja magát Washington (ČTK) — Scranton pennsylvániai kormányzó bejelentette, hogy jelöltetni akarja magát az elnöki hivatalra A Köztársasági Párt Marylandban tartott értekezletén kijelentette, hogy a párt júliusi országos kongresszusán lehetővé akarja tenni, hogy válasszanak (Goldwater (a szélsőséges jobboldal képviselője) és a párt egy másik irányzatának képviselője között. Scrantonhoz közel álló körök szerint jelöltetésének bejelentését az a tény váltotta kl, hogy Goldwater a szenátusban a polgárjogok törvényjavaslatával kapcsolatban a fajgyűlölők halogató manővere mellet szavazott. Scranton és az őt támogató erők nyilván a néger lakosság és a demokratikusan gondolkodó választók szavazaténak elvesztésétől félnek Goldwater jelöltetése esetén. A Biztonsági Tanács elítéli a faji megkülönböztető politikát Külföldön szavaztak Világszerte minden országban dolgoznak csehszlovákiai munkások, technikusok. Indiában például — ahol egy jelentős gyárat építünk — már szombaton leszavaztak a csehszlovák állampolgárok, hogy a szavazási eredményeket mielőbb eljuttathassák a prágai választási központba. Ugyanígy van ez a világ többi országában Ss. A csehszlovák kereskedelmi flotta hajósai is ühnepélyes keretek között választották meg a Jelölteket. Minden óceánjárón élénk eszmecsere előzte meg a választásokat. Valamennyi tengerészünk egyetért abban: minden előfeltétele megvan annak, íiogy az újonnan megválasztott képviselők jól gyümölcsöztetik majd a nép bizalmát. Mert képviselőknek a legjobbakat jelölte a nép. Kétnyelvű szavazólapok Szlovákiában, azokon a vidékeken, ahol magyarok, lengyelek, vagy ukránok ls laknak, mindenütt kétnyelvű választői igazolványokat és szavazócédulákat adnak a szavazóknak. A nagyobb városokban például sok gondot okoznak az átmenetileg ott-tartózkodó választók. De a választóbizottságok Jó munkájának köszönhetően ezek a polgárok is zökkenőmentesen élhetnek Jogaikkal, A felkelés városa szavazni készül Hagyománnyá vált már Banská Bystricán, hogy a város dolgozói a szavazás napján ünnepi díszbe öltöztetik az utcákat, kicsi..ásítják a házakat. Ezt a régi szokást a felkelés városa ez idén is betartotta. Az Iskolák és az üzemek kultúrcsoportjal pedig műsorral — dallal és tánccal — teszik még ünnepélyesebbé a hangulatot. A városban hat kultúrcsoport mintegy kétszáz tagja naponta többször is fellép a dolgozók előtt. Különösen kitűnt a 46 tagú Szlovákiában Június második hetében nem mindenütt volt egyaránt szép és meleg az Időjárás. Nyugat-Szlovákiában a hét elején erősen lehűlt a levegő, időnként esett és helyenként zivatarok is voltak. Kelet-Szlovákiában ugyanakkor nagyon meleg, napos volt az Idő. A hőmérő délutánonként 30 fokot mutatott. A hűvösebb légtömegek kedden már Kelet-Szlovákiát is elérték. A múlt hét második felében Szlovákia-szerte nagy melegek voltak. A hét vége felé 28—32 fokra emelkedett a nappali hőmérséklet, éspedig nemcsak a síkságokon, hanem a hegyvidékeken ís. Az európai országok közül Spanyolországban volt a legmelegebb, ahol a déli területeken 35—38 fokra emelkedett napközben a hőmérő higanyszála. Ezzel szemben Angliában és a Skandináv-félszigeten hűvösebb volt az időjárás, 10 fokkal Garázdálkodókat ítéltek e! Prágában (CTKJ — A prágai körzeti bíróság tegnap háromtól tizennégy hónapig terjedő szabadságvesztésre ítélt tizenkét garázdálkodót, akik május elsején rendbontást követtek el. A bíróság garázdálkodásért és hivatalos közeg elleni erőszakért Ítélte el a vádlottakat, akik közül többen fellebbeztek az ítélet ellen. URP1N dal- és táncegyüttes, amely a választások után Hollandlába megy vendégszereplésre. Ostrava így készül Ostraván a választások előtti napokban minden üzemben kiemelkedő eredményeket értek el a dolgozók az egyes munkaszakaszokon. A Bányaépltő Vállalat dolgozói ls elhatározták, hogy az urnákhoz teljesített kötelezettségvállalásokkal Járulnak. A dolgozók be ls tartották szavukat. Június végéig mintegy hárommillió korona értékű munkát adnak át a bányakörzetnek terven felül. Választóhelyiségek vasútállomásokon A választások zavartalan lefolyása érdekében választóhelyiségeket rendeztek be a bratislavai, a štúrovói, a leopoldovl és a zvolení állomáson, valamint a többi vasúti gócponton. Ezek a választóhelyiségek a kora reggeli óráktól várják azokat a polgártársainkat, akiknek a választások napján utazniuk kell. Itt adhatják le szavazatukat a vonat- és mozdonykísérő vasutasok is. Választási aj'ándék A nyitrai és a dunaszerdahelyi járás földművesei hazánkban az elsők, akik már eleget tettek a szénafelvásárlással kapcsolatos feladataiknak. Eddig csaknem 130 vagon szénát szállítottak a felvásárló szerv raktáraiba. Ezzel három nappal a kitűzött határidő előtt teljesítették a választások tiszteletére vállalt szocialista kötelezettségüket. A nyugat-szlovákiai kerületben a terv 280 vagon széna felvásárlását tűzi kl. A földművesszövetkezetek és állami gazdaságok e mennyiségnek több mint 42 százalékát már le is szállították. A galántai járásban is sikeresen folyik a mezőgazdasági termékek felvásárlása. alacsonyabb volt a hőmérséklet. A levegő lehűlését sok helyütt esőzések kísérték. Szlovákiában különösen északnyugaton és Közép-Szlovákia északi részén volt legkiadósabb csapadék. A legutóbbi napok magas légköri nyomása következtében derült és nagyon meleg volt az időjárás Szlovákiában. A levegő most már fokozatosan lehűl, a meleg légtömegek kelet felé távolodnak. Anglia fölött ugyanakkor alacsony a légköri nyomás, amely előreláthatólag az Északi-tenger fölött tovább nyomulva a Skandináv-félsziget déli része fölé is eljut, majd innét északkeleti irányba terjed tovább. Ezzel egyidejűleg erősödik az Azori-szigetek fölött a magas légköri nyomás. Az Atlanti-óceán felől szombaton a Franciaország fölötti légitérbe behatoló hűvösebb, párás tengeri levegő hullámai tovább nyomulnak az európai szárazföld Irányába. A tengeri levegő hullámai a jövő héten előreláthatólag Közép-Európát ls elérik, minek következtében Szlovákiában sűrűsödő felhőzetre, zivatarokra és záporesőkre számíthatunk. Szlovákiában Június harmadik hetében felhőátvonulások, később sűrű felhőzet, s a tengeri levegő egyes hullámainak átvonulása közben eső, néhol pedig zivatarok várhatók. A nappali hőmérséklet a felhős, illetve esős napokon valószínűleg 20—23 fok. L F„ Gazdasági kérdésekről tárgyalt a Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége (CTK) — Az SZNT elnöksége tegnapi ülésén a gazdasági építkezéssel kapcsolatos problémákról tárgyalt. Megvitatta, hogyan teljesítették Szlovákiában az 1984. év állami gazdaságfejlesztési terv májusi feladatait, majd a Kelet-szlovákiai Vasmű építésének kérdéseivel foglalkozott. A továbbiakban megvitatta a szlovákiai ásványi nyersanyagok felhasználására és egy=s geológiai problémák megoldására tett javaslatokat, valamint az 1970-ig szóló távlati terv előkészületeit. Az elnökség az lilés befejező részében a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a IV. választási időszakban kifejtett tevékenységéről tárgyalt. Kitüntetés (CTKJ — Köztársaságunk elnöke Ján Súr Banská Bystrica-1 lakosnak 60. születésnapja alkalmából az „Építésben szerzett érdemekért" kítünte tésl adományozta a munkásmozgalomban, a kommunista pártban, s a szocializmus építésében évek hosszú során át kifejtett érdemdús tevékenységéért. A kitüntetést Rudolf Cvik, az SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára tegnap nyújtotta át a Jubilánsnak. Ján Poničan —érdemes művész (CTK) — Dr. Matej Lúčan, az SZNT Iskola és kulturálisügyi megbízottja tegnap nyújtotta át dr. Ján Poničan írónak az Érdemes művész címre Jogosító díszoklevelet. A kormány 62. születésnapja alkalmából e megtisztelő clm adományozásával értékeli a neves szlovák költő és író jelentős Irodalmi tevékenységét és a szlovák szocialista irodalom felvirágoztatásában szerzett érdemelt. A díszoklevél átadásánál Jelen volt Michal Pecho, az SZLKP KB osztályvezetője, dr. Milan Ferko, a Szlovák írószövetség titkára és más közéleti személyisé>gek. Nagyköveti kinevezés (CTK) — Köztársaságunk elnöke Miloš Veselý mérnököt nevezte ki Csehszlovákia argentínai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. ll wl il H * Mintegy 230 domborművázat, kisebb szobrot stb. mutat be az „Antik művészet" című kiállítás, amely tegnap nyílt meg a prágai Nemzeti Múzeumban. * Borisz Jevszejevics Bihovszkij, a Szovjet Tudományos Akadémia Elnökségének tagja 14 napi csehszlovákiai látogatása után tegnap elutazott Prágából. Bihovszkij professzor a Csehszlovák Tudományos Akadémia és főiskoláink kísérleti munkahelyeit tanulmányozta. •k A kelet-szlovákiai kerület dolgozói június 16-án emlékeznek meg arról a 45 év előtti napról, amikor Prešovon kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. A kelet-szlovákiai kerületben több rendezvény méltatja a munkásmozgalom történelmi jelentőségű eseményét. Az elővigyázatlanság áldozatai (CTK) — A múlt héten ís több emberéletet követeltek a közúti balesetek. A harminckilenc súlyos szerencsétlenségnek több mint felét a motorkerékpárosok okozták. E balesetek során 17 ember vesztette életét. Hét baleset gyorshajtás, három baleset ittaság következtében történt. A ' baleseteket okozó motorkerékpárosok csaknem minden esetben maguk is áldozatul estek. így például J. B. motorkerékpáros Brno—Ivančice közelében megkerülte a lebocsátott vasúti sorompót. Abban a pillanatban, amikor motorkerékpárjával a vágányokra ért, elkapta a gyorsvonat. A helyszínen meghalt. Egy másik motorkerékpáros pénteken délután esett a saját maga által okozott baleset áldozatául. A tachovl járásban Olešnä község közelében oly sebesen hajtott egy útkanyarban, hogy elvesztette uralmát a gép felett, és egy arra haladó traktor pótkocsijának rohant. Életével fizetett a gyorshajtásért. A tehergépkocsik vezetői és a gyalogjárók öt-öt közúti balesetet okoztak, öt elővigyázatlan gyalogjárC elővigyázatlanul az úttestre lépett a Járdáról és az arra robogő gépjármű kerekei alá került. Mind az öten a helyszínen meghaltak. A múlt heti közúti balesetek következtében 35 ember vesztette életét. Az anyagi kár 133 000 korona, New York (ČTK) — A Biztonsági Tanács pénteki ülésének résztvevői nagy felháborodással fogadták a délafrikai hazafiak elítéléséről érkező hírt. Sidi Baba, Marokkó küldötte hangsúlyozta, hogy az ítélethozatalnál nem vették figyelembe a Biztonsági Tanács június 9-i határozatát, mely a hazafiak elleni bünperek beszüntetésére szólította fel a Dél-afrikai Köztársaság kormányát. A marokkói küldött felolvasta Albert Lutulinak, a betiltott afrikai nemzeti kongresszus elnökének nyilatkozatát; mely hangsúlyozza, hogy senki sem ítélheti el a hazafiakat azért, mert nemzetük szabadságáért harcoltak. N. T. Fedorenko szovjet küldött kijelentette, hogy a Biztonsági Tanácsnak figyelembe kell vennie Lutull felhívását. Jirí Hájek csehszlovák küldött elítélte a nyugati képviselők álláspontját, akik szép szavaik ellenére támogatják a dél-afrikai fajüldözőket. A dél-afrikai hazafiak elítélése a viíágközvélemény felháborodását váltotta ki New York (CTK) — Az ENSZ-tagállamok afrikai csoportja nyilatkozatot tett közzé, melyben elítéli a dél-afrikai hazafiak felett hozott igazságtalan Ítéletet. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az ítéletnek komoly következményei lehetnek. A világ valamennyi népét és kormányát arra szólítja fel, hogy közös igyekezettel az elitéit hazafiak szabadon bocsátására kényszerítsék a dél-afrikai kormányt. Az Afrikai Szakszervezeti Szövetség II. kongresszusa is elítélte a pretoriai bíróság gyalázatos ítéletét. Londonban és Nagy-Britannia további városaiban folytatódtak a tüntetések a dél-afrikai kormány politikája ellen. Oslóban is tüntetés volt az elítélt hazafiak szabadon bocsátásáért. A Béke-világtanács Joliot Curie Béke-aranyérmével tüntette kl Nelson Mandel, Walter Sisula és további hat dél-afrikai hazafit, akik a dél-afrikai igazságszolgáltatás áldozataivá váltak. A kitüntetést a békéért, a demokráciáért és az egyenjogúságért folytatott harcban elért érdemeikért ítélték oda. Lionelo Bernstein johannesburgi építészt ezer font sterling óvadék ellenében szabadon bocsátották. Bernstein eredetileg a pénteken életfogytiglani börtönbüntetésre Ítélt 8 dél-afrikai hazafival állt a pretoriai bíróság előtt. Csütörtökön felmentették a vád alól, de tegnap már újból, ezúttal a johannesburgi bíróság elé állították. Vita az Afrikai Szakszervezeti Szövetség kongresszusán Bamako (CTK) — Ciallo, a mali Altalános Szakszervezeti Szövetség titkára az Afrikai Szakszervezeti Szövetség kongresszusán az imperializmus ügynökeinek, egységbontóknak nevezte a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének képvise J íőit és afrikai kiszolgálóikat. Ciallo felszólalását lelkesedéssel fogadták a vita résztvevői. A guineai, zanzibari, ghanai és további szakszervezetek képviselői elítélték a dakari Afrikai Szakszervezeti Szövetséget, melyet a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére alapítottak. Zanzibar küldötte kiemelte a szocialista tábor Zanzibarnak nyújtott segítségét. Az Afrikai Szakszervezeti Szövetség értekezletének tegnapi ülésén heves szóváltásra került sor az Afrikai Szabad Szakszervezetek (FFATUSA) és a Dél-afrikai Szakszervezeti Kongresszus (SACTU) képviselői között. A FFATUSA küldötte azt bizonygatta, hogy csakis ez a szervezet jogosult képviselni a dél-afrikai munkások érdekeit. A SACTU szemére vetette, hogy soraiban fehér és néger munkásokat tömörít. A SACTU küldötte válaszában hangsúlyozta, hogy a fehér, az afrikai és az indiai munkásoknak egyformák az érdekeik és ezért a SACTU a proletár internacionalizmus elveit védi. A SACTU célja az ipar államosítása, demokratikus kormány megalakítása, földreform megvalósítása, a dolgozók életkörülményeinek megjavítása és szocialista társadalmi rendszer kiépítése. A küldöttek több ízben lelkes tapssal szakították félbe a SACTU képviselőinek felszólalását. Tudósok találkozója Prágában Az antibiotikumok kutatásának problémáival, eredményeivel, valamint az ezzel kapcsolatos távlati kérdésekkel foglalkozik majd az a nemzetközi kongresszus,, amelyet június 15—19 között tartanak meg Prágában. "'"A kongresszus előkészületeiről, tervszerűen összeállított műsoráról Miloš Herold, a tudományok doktora, a kongresszus elnöke beszélt a roztoky! Kísérleti Intézetben megrendezett sajtótájékoztatón. — Az antibiotikumok jelentik az ember egészségvédelmét szolgáló legértékesebb és leghatékonyabb fegyvert — jelentette kl Herold tanár. A kongresszus jelentőségét hangsúlyozva elmondotta, hogy a fejlett egészségvédelemmel rendelkező államok erről a témáról évente több értekezletet ls rendeznek. A szocialista államokban az antibiotikumokról eddig 1954-ben Varsóban, 1956-ban Moszkvában tartottak nemzetközi értekezletet. Az 1959-ben Prágában lezajlott értekezlet szintén jelentős eredményekkel végződött. A küszöbön álló prágai kongreszszust nemzetközi szempontból ís világeseményként kell elkönyvelnünk, nemcsak azért, mert a világ neves tudósai és szakemberei vesznek részt rajta, akik tudományos ismereteiket, tapasztalataikat közös nevezőre hozva, azok gyakorlati érvényesítéséről tanácskoznak majd. A kongresszuson mintegy 800 tudós vesz részt, akiknek fele külföldi. 'A program szerint több mint 170 beszámoló és 120 hozzászólás hangzik el az összejövetelen. A Szovjetunióból 68, Magyarországról 56, az USA-ból 39 tudós jelentette be részvételét. A többi 23 államból is népes küldöttség érkezik hazánkba. Felhős, hűvösebb időjárás június harmadik hetében Szokatlan kánikula júniusban • Spanyolországban 38 fokot mutatott a hőmérő • Mindenütt nagy a szárazság • Valószínűleg lehűl a levegő ÜJ SZÖ 2 * 1964. június 14,