Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-13 / 163. szám, szombat

TELEVÍZIÓ ÉS NÉPMŰVELÉS A NÉPMŰVELÉS és a kulturális élet terén dolgozók körében egyre követelőbben tolakszik az előtérbe ez a probléma. A találgatások és jóslatok hol derűlátón, hol borúlátón, hol pedig az arany középút fényében képzelik el a jövőt. A borúlátók úgy vélik, hogy a televízió fejlődése törvényszerűen kiszorítja életünkből a hivatásos művészeti létesítményeket, fokozatos elhalásra ítéli a mozikat, a népművészeti együtteseket, gyökerestől felforgatja a kulturális életet és gátat vet a dolgozók alkotótevékenységének útjába. Az ilyen és hasonló elméletek hangoztatói előszeretettel nevezik a televíziót „papucskultúrának" és minden irányba SOS jeleket adnak le a kulturális élet hagyományos megnyilvánulásainak megmentésére. A „vátesz"-ek másik csoportja — a derűlátók — éppen ellenkezőleg, a televíziót a művészet, a politikai nevelő munka, a népművelés stb. nagy lehetőségének látják, feltételezik, hogy hatására mind mennyiségben, mind minőségben rohamos fellendülés várható a művészi létesítmények és népművelési szervezetek tevékenységében. A harmadik jóslat az arany középutat villantja fel, mondván, hogy a televízió, a hivatásos művészeti létesítmények, valamint a népművelési szervezetek munkája egymástól teljesen független, tehát fejlődésük iránya sem olvadhat össze — mert nem versengenek egymással. Az a néhány külsődleges változás pedig csupán ideiglenes jellegű, idővel kiegyenlítődnek a kilengések és újból helyreáll az egyensúly. EZEKKEL A KÉRDÉSEKKEL kapcsolatban — tekintettel a távlati tervezésre — a bratislavai és a prágai népművelési intézet mór több irányban folytatott bizonyos kutatásokat; a bratislavai Népművelési Intézet e téren felvette a kapcsolatot a budapesti Népművelési Intézettel is. E kérdések megoldásának lehetőségelvei foglalkozott a közelmúltban Bratislavában lezajlott szimpózium is, amelyet a Népművelési Intézet és a Csehszlovák Televízió Igazgatósága rendezett. A eszmecsere folyamán kiderült, hogy az élet mindezeket az elméleteket megcáfolja. A gyakorlat azt bizonyltja, hogy a kulturális élet mindenfajta megnyilvánulása kölcsönösen befolyásolja egymást és egymással szorosan összefügg. Egyúttal azonban az Is vitathatatlan, hogy a televízió megjelenése, és mérföldes léptekkel haladó fejlődése a kultúra történetében valóban forradalmi eseménynek számít. M! A PROBLÉMA EREDŐJE? A tv konkurrenciájáról először a falvak és a kisvárosok moziigazgatói ejtettek szót, mert feltűnt nekik a látogatottság rohamos csökkenése s kutatták ennek az okát. Jobban népszerűsítették az előadásokat, apré-cseprő intézkedésekkel igyekeztek javítani a politikai-szervező munkát, de a helyzet nemhogy javult volna, inkább rosszabbodott. Végül felfigyeltek az egyre szaporodó tvkészülékekre. Vidéken sokban hozzájárult a tv népszerűsítéséhez az is, hogy a filmművészet terén sokkal többet és értékesebbet nyújt, mint a rosszul felszerelt, olykor visszataszító környezetű helyi mozi. Ha a közönség szempontjából elemezzük a kérdést, rájövünk, hogy semmi baj nem történt. Nem az a célunk ugyanis, hogy bizonyos létesítményeket minden áron fenntartsunk — ha a körülmények folytán nem teljesítik küldetésüket —, hanem azt akarjuk, hogy dolgozóinknak minél több kulturális értéket tegyünk hozzáférhetővé. S ha e célnak legmegfelelőbb eszköze éppen a tv, akkor igazán nincs okunk a kétségbeesésre. Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a tv most már végérvényesen beharangozott a mozinak. Sőt. — amint annak a nagyvárosokban tanúi lehetünk — a műszakilag jól felszerelt mozgóképszínházakban (főleg ahol szélesvásznú és színes filmeket vetítenek) a tv rohamos térhódítása ellenére is állandóan telt ház előtt játszanak, s gyakorta ki sem tudják elégíteni a közönség jegyigényét. Mi ebből a tanulság? Az, hogy a mozi jövőjét semmi sem fenyegeti, ha fejlődését műszaki korszerűsítéssel, kulturált környezettel, s főként jó és vonzó műsorpolltikával biztosítjuk. A további „érintett fél" a hivatásos színház, s a többi hivatásos művészeti létesítmény. Itt ls alaposan A. Gyejnyeka: A fejőnő. (Mozaik. 1960-1961.) megcsappant a látogatottság, s ezzel párhuzamosan növekedett az önköltség. Ez a folyamat még kibontakozóban van, az illetékesek egyelőre megfigyelő álláspontra helyezkednek, és semmivel sem igyekeznek eloszlatni a tornyosuló viharfellegeket. Ámbár az is bizonyos, hogy a közönség eltávolodása a hivatásos színpadoktól csupán ideiglenes, s „kórokozója" az ún. tv-láz, amelybe minden új előfizető menthetetlenül beleesik, jellemző tünete, hogy az új tv-tula]donos — családja körében — értékelés és válogatás nélkül minden műsort végignéz, s ez csaknem minden szabad idejét elrabolja. Idővel azonban bekövetkezik a kijózanodás: válogatni kezd a műsorban, és lassanként csak akkor kapcsolja be a készüléket, amikor ízlésének és érdeklődésének megfelelő adás van műsoron. Itt aztán véget is ér a tv kulturális egyeduralma s elfoglalja jogos helyét a művészetek hagyományos eszközei — színház, film, egyéb rendezvények — sorában. És az is csak természetes, hogy a tv nem töltheti ki maradéktalanul az ember érdeklődési körét, aki alkotókedvével és alkotótevékenységével maga is részt akar venni az élményteremtésben, az alkotásban. Tehát a hivatásos művészeti létesítményeknek sem kell félteniük jövőjüket, mert a képernyő sohasem pótolhatja a közönség és a színház közvetlen kapcsolatát, sem azt a sajátos légkört, amelyben a drámai átélés varázsa, az előadás közönségét eggyé forrasztja. Persze, ezen a téren is mindenkor döntő szerepet játszik az igényes műsorpoltika, s a művészi igényesség általában. A TV ÉS A NÉPMŰVELÉS Az elmondottak szorosan összefüggnek a népművelés problémájával. Ezen a téren már régebben megkezdődött az átváltás, azaz a korszerűsítés folyamata, éppen a társadalmunk szükségleteiből és igényeiből eredően. Logikus tehát, hogy a tv hatása éppen itt érezhető a legjobban. Szakszerűen és érdekfeszítően feldolgozott művelődés- és Ismeretterjesztő műsorszámainak fényében elhalványult a népművelési munka minden formája. A népművelésben dolgozók hamar felismerték a fejlődés törvényszerűségét és munkájukban új formákkal kísérleteztek, mintegy kiegészítve a tv ismeretterjesztő adásait. Ez az új irány főleg abban nyilvánul meg, hogy igyekeztek a tv-adásokat szervesen bekapcsolni a tervszerű munkamenetbe. A 70 ÉVES AGGASTYÁN ÉS A 16 ÉVES MENYASSZONY — Az az érzésem — mondotta a dohányzóban a szimpózium egyik résztvevője — mintha 70 éves aggastyán tenné a szépet 16 éves menyasszonyának. — A 70 éves aggastyán ezúttal a népművelést jelképezi, amely gazdag múltra, hosszú éves áldásos tevékenységre és rengeteg tapasztalatra tekint vissza, s most ezzel a friggyel fel akarja frissíteni vérkeringését. A tv mint az ismeretterjesztés korszerű eszköze, mint a tudomány, a technika és a művészet tolmácsa, csakugyan fiatal és működésére nagyon is Jellemző a kezdet minden nehézsége, az útkeresés, a tapogatózás. A szakképzettség és tapasztalat szempontjából hézagos a nehézségekkel kell küzdenie Mindez káderlap, s emellett óriási anyagi azonban nem töri meg diadalmasan felfelé ívelő pályáját. Nem gátolja meg fölényes győzelmét az elnyűtt formák fölött. Ami e két létesítmény korát Illeti, a hasonlat találó, de tartalmi szempontból bizony sántít: a népművelés tartalma és formái társadalmunk alakulásával párhuzamosan változnak. A népművelés a szocialista társadalomban merőben más célt követ, mint a múltban. Éppen ezért „házassága" a televízióval mindkét fél számára kölcsönös haszonnal jár. A NÉPMŰVELÉS ÉS A TELEVÍZIÓ TÁRSADALMI KÜLDETÉSE célkitűzéseiben és tartalmában na gyon hasonló, már csak azért is, mert itt is, ott is a CSKP KB határozata alapján tűzték ki irányvonalukat. Sem a televízió, sem a népművelés nem alkot újat, hanem az alkotást teszi hozzáférhetővé. Ha a politikai, művelődési és a kulturális küldetésük meg is egyezik, feladatalkat másmás társadalmi szinten teljesítik, következésképp társadalmi hatásukat sem mérhetjük egyforma mértékkel. A népművelési munkában a televízió a leghatékonyabb és a legmozgósítóbb eszköz, amely kiegészíti hagyományos módszereit és új lehetőségeket Jelent e módszerek további fejlesztésében és kibontakoztatásában. Min alapszik tehát a népművelés és a televízió kapcsolata? Mindenekelőtt azon, hogy a tv minden jótulajdonsága mellett ls többnyire általánosít, azaz általános érvényű problémákat vet fel, elemez, illetve magyaráz meg. Nincs lehetősége arra, hogy községek, szövetkezetek, üzemek stb. konkrét problémáival közvetlenül foglalkozzék. Ezen a téren a tv a népművelésben az instruktor szerepét tölti be: megmutatja, hogy a népművelési dolgozók miképpen közelíthetnek meg egyegy helyi jellegű problémát. Ezzel szemben a népművelés sokrétű munkaformáival közvetlenül, — mindenekelőtt helyi viszonylatban, — teljesiti küldetését. AZ ALKOTÓTEVÉKENYSÉG ÉS A TÁRSADALMI MUNKA A tv-műsor bírálatán kívül (amely sokszor nem mondható elfogulatlannak, s főleg nem veszi tekintetbe a bratislavai tv-stúdió nehéz körülményeit) lényeget érintő szemrehányások is érkeznek a tv címére. Az egyik bíráló szerint a tv népszerűsége és rohamos elterjedése szétrobbantja a társadalmi életet, az egyénit mintegy bebörtönözi a szűk családi körbe, elidegeníti a kollektív életformáktól — ennélfogva az Individualizmust táplálja, amely semmiképpen sem egyeztethető össze a szocialista közösség eszméivel. Am nézzük meg közelebbről, valóban Így van-e? Bizonyára Így van ez ott, ahol a társadalmat osztályokra bontja tagjainak anyagi érdekeltsége, anjely egyébként is korlátokat épít ember és ember közé. „Az én házam — ez én váram" — az angol polgárság közmondása a kapitalista államokban a tv hatására mind súlyosabb tartalmat kap. Ez nem ls csoda, hiszen a tv ezekben az országokban teljes egészében a burzsoázia kiváltságainak megszilárditását szolgálja. Nálunk a tv a szocialista nevelés, a művelődés, az ismeretszerzés, a kulturális forradalom eszköze. Hatása, még akkor is, ha csupán szűkebb körben érvényesül, valóban tömegjellegű és jelentős mértékben segíti a szocialista életforma diadalra jutását. Távolról sem robbantja szét társadalmunkat, Inkább jelentős mértékben Járul hozzá a társadalmi egység kovácsolásához. Végül is tény, hogy bizonyos Idő múltán a tv csupán egyike lesz a rendelkezésünkre álló eszközöknek, amelyekkel dolgozóink kulturális szükségleti ket elégítjük kl. Van, aki megelégszik azzal, ha a futballmérkőzést a képernyőn követi, a másik viszont ha törik, ha szakad, kimegy a pályára. A harmadik — részese a sporteseménynek — aktív sportoló. De van még egy negyedik típus ls — ö kikapcsolja a futballmérkőzést. Körülbelül Ilyenek az arányok minden érdekszférában. Ebből az alapból kell kiindulniuk a kulturális és a társadalmi élet szervezőinek, hogy a kezdeményezés erejével — érdeklődésüknek megfelelően utat mutassanak dolgozóinknak. HASONLÓ KÉPET MUTAT a népművészet együttesek helyzete is. Az együttesek és az érdekkörök szívesen nézik meg a tv-ben a magas művészi színvonalú hivatásos népi együttesek műsorát, de a fiatalság maga is énekelni, játszani, táncolni, festeni, fényképezni stb. akar. A ml feladatunk tehát, hogy ezt ez „akarást" megszervezzük és irányítsuk. Ez természetesen elsősorban népművelésünk feladata, de a tv itt is segédkezet nyújthat: a legjobbak bemutatásával adjon példát, mutassa meg, merre vezet a fejlődés, a haladás tránya. J. HOLICKÝ, a Népművelési Intézet igazgatója Mircea Vremir: Béke. EMIL GIURGIUCA (RNK)

t MOST MEGTUDOD Magamba szálltam, le, tán meglelem A forrást, melytől éled életem, S a falumbeli ősök kőbezárt Es vállam megtámasztó válla várt, És irdatlan sziklába hasított Ös arcokat láttam nyugodni ott, — Egybesímultak zord, kesernyés ráncok, — S fölöttük azt a gyér világosságot, Mely ritkán illethette homlokuk, S mit a remény idők füstjébe vágott, S mely fiaikra várt, szük volt az út. — Odalent tört, halomra dőlt világok Vártak reám: sok évszázados átok. Azt hittem akkor még, fiatalon, Hogy ezt a sorsot összezúzhatom, S kiléphetek a sorból. Ám a mélység Szélén a szájak, térdek és a zárt Öklökből a tilinkók száza szállt, Bús dalaikat bokraink regélték. S a múltak záporverte földjein Jöttek a dallal mind az őseim, S a da,l, éreztem, amint körülszárnyal A kigyúlt rög kesernyés illatával. S a tömegben amint tört felfele A mélységes múlt bús lehelete, őket láttam meg ott — és magamat A lelkemben, amelyen seb fakadt, És a sebre az ő pernyéjük hullt. És lüktetett, ha felnyögött a múlt. Most megtudod: a szám kesernyés ránca Mért vágyik olyan szomjasan a nyárra, Hogy mért szeretem úgy új életünket, Mint harmatcseppje a lehajló fűnek, Hogy mért védem a rügyet, ne hatoljon Hozzá a köd — a zsengét miért óvom, S hogy miért faragnám kőbe öklömet, Hadd dőljön, mi a múltból itt rekedt, Ami enyéim fényét lopta meg. MAJTÉNYI ERIK fordítása PETRIK JÓZSEFi KÖNYÖRGÉS AZ UTAKHOZ Reggelek s estek hasadéka tart fogva, mint a mély verem, ha hosszú fehér utat nézek, száguldását irigyelem, ha madárének tépi csendem, pörösködve ráébredek,: lám, neki szárnyat adott fészke, hogy uralhassa az eget, és megtanulja hol a kezdet a világban és hol a vég: s édes teherként hordja útján a messzi fészek melegét — Én a köznapi gondok szárán két pont közé vont ingapályán lépéssel mérem a perceket, fehér utak, aszfaltos izmok, nyissátok rám, elémfeszülve a csodás messzeségeket, sütkéreztek a verőfényben, mint a gyíkok nyarak delén, titkos árnyékos kanyarokból nyújtózzatok lomhán elém I — Bíznám kék-mélységü utakra tenger gyalogos-gondomat, szakítaná új hajnal álmom, szakadna rám új alkonyat, tikkasztana déltáji napfény, vernének északi szelek állna csatába egy világgal M át y us földi fészekmeleg, terhes vágyálmaim virágán fakulna meg a dús szirom, telne meg könnyes értelemmel a bölcső-íz, az ősi hon, növeszthetném túl homlokomon törperendü világomat — szép utak, idők vérerei, hozzátok kötöm sorsomat l 19B4. június 12. * Cj SZÖ 9