Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-13 / 163. szám, szombat

KÍ tô vŕif ;.>;<)' Ií ľr SÍ . o s ; v >'/j : % • ? A Csehszlovák Posla új, ha érték­ből álló sorozatot bocsát ki Virá­gok címmel. A bélyeggyűjtők a szí­nes, ízléses kivitelű sorozatot nagy érdeklődéssel várják. Vége a „nemzeti gyásznak" A napokban közölte a sajtó, hogy visszaillesztették eredeti he­lyére a híres koppenhágai sellőt, Dánia nemzeti büszkeségét. A dán közvéleményt, és világszerte a kultúrembereket mélységesen fel­háborította néhány barbár vandaliz­musa. Hetekkel ezelőtt ismeretlen tettesek — valószínűen az éjjeli órák­ban — lefűrészelték a műremek fejét. A koppenhágai sellő immár fél évszá­zada a dán főváros büszkesége, mondhatnánk szimbóluma volt. A dá­nok „nemzeti gyászt" ültek. Megnyugtatóan hatott a hír, hogy a sellő megifjodva ismét ott ül a ten­gerparton. A közvéleményt azonban még mindig izgatja, kik lehettek a tettesek. A vélemények megoszlanak: vagy otromba gyerekes csinyt köve­tett el valaki, vagy huligánok garáz­dálkodtak, de azt sem zárják ki, hogy külföldi turisták, valószínűen ameri­kaiak valamilyen emléktárgyat akar­tak magukkal vinni, s éppen a sellő feje tetszett meg nekik. Ezt az is alátámasztja, hogy nemrégen e;.y amerikai milliomos egész vagyont kínált a sellőért. (LJ r*-**' ' r Nagy kultúrák néma hírnökei Elfeledett, csodálatos világok tárulnak fel a régészek kutatásai nyomán • Sziklarajzok a Fehér-tenger és az Onyega-tó vidékén • Az ajkok fejlett városkultúrája • Hatezer év előtti csilka állam Peruban • Teotuacan, a rejtélyes város • Kik alapították Ticalt? • Núbiai freskók Bár az atomkorral az emberiség a tudomány és a kultúra óriási magas­latára emelkedett és egymás után tárulnak jel előtte a természet titkai, a történelmi, még inkább a történelem előtti múltról aránylag keveset tudunk. A modern kutatóeszközök, az atomtechnika alkalmazása lehetővé teszi ugyan becses, ókori, sőt őskori leletek korának eléggé pontos meg­határozását, ám keveset tudunk azokról a rég elsüllyedt városokról, ame­lyeknek népei a mai civilizált és fejlett kultúrájú népeket megelőzve re­mekműveket alkottak az építészeiben, a szobrászatban, a festészetben. A modern ember a technika nagyszerű vívmányaival a szó szoros értelmé­ben hegyeket mozgat, jolyómedreket változtat meg. A megbolygatott föld­takaró alól nagyon sok esetben homokkal betemetett, elvarázsolt biro­dalmak bukkannak elöl. Kik éltek Itt, kik alkottak, kik hagytak művészi kincseket az utókorra? — ennek a rejtélynek megfejtése a tudósokra, a régészekre vár. A megcsonkított koppenhágai sellő. KEMÉNY DIÓ i A nsilkák nem ismerték a fé­Zcilavruga A Fehér-tenger partvidékén Vigoszt­rov közelében ki tudja hány évezrede csapkodja a Sojrukan-vizesés a grá­nitsziklákat. A gránit erős kőzet, da­col a természet erőivel. A tajtékzó víz tízezer éven át nem tudott kárt tenni a gránit sziklafalban. így is mondhat­nánk: legalább tízezer éve, mert eny­nyire becsülik a gránitfalon talált félméteres rajzokat. Ki volt alkotó­juk? Primitív em­ber, aki halászat­ból és vadászatból élt. Szerszáma a a kő volt. Amikor művészi ihletet ka­pott a környező életképek megörö­kítésére, gondosan me t", kiválasztotta a leg­sr 8 faragott alkalmasabb köve­edény került elő. k e t. s így rajzolta meg a részleteket. Egy ütés a köre, s máris fehér pont jelenik meg a szürke gránitfalon. Egy halász hívta fel Linyevszkij szov­jet etnológus figyelmét a különös raj­zokra, melyeket Démonnyomoknak neveztek el. Hasonló pontrajzokkal találkoztak a szovjet néprajztudósok és régészek kissé keletebbre az Onyega-tó vidé­kén. Az ún. zalavrugai petroglifák már tökéletesebb változatai a „Dé­monnyomoknak", tulajdonképpen ké­pes mesék. A rajzok sorozatot alkot­nak bizonyos esemény elbeszélésére. Gyakoriak a különleges halászcsőna­kokban, ún. karbaszokban ülő evezős alakok. Egy csónakban rendszerint 20—30 ember ül. Kérdés, honnan jöt­tek erre a vidékre? Karélia mintegy tízezer évvel ezelőtt, a jégtakaró el­tűnése után népesült be. Az Ural és Nyugat-Szibéria vidékéről jöttek az el­ső telepesek, s mintegy négyezer év­vel ezelőtt egységes kultúrát alakí­tottak ki. Halászattal és vadászattal foglalkozhattak, mert a Démonnyo­mok és a Zalavruga vidékét ősi va­dászterületként tartja számon a tör­ténetírás. Titokzatos birodalom A krónikák szerint az ajk nép vezére elküldte fegyvertársát, nézzen szét a Szevan-tó környékén és sze­meljen ki benépesítésre alkalmas te­rületet. Most az örményországi Sze­van tő partján hatalmas erőmű épül. Érdekes letűnt világ maradványai ke­rülnek elő a Szevan elvezetett vize alól. A régészek hadszíntere Lcsasen falu környéke. Itt ke2dték az ásatásokat. Itt háromezer évig víz borította egy régi város négyzet- és kör alakú há­zait és széles utcáit. Bronzkardokat, ékszereket, és korsómaradványokat találtak a sírokban. A régészek Mna­cakanyan professzor vezetésével 150 sírt kutattak át és arra a megállapí­tásra jutottak, hogy a település kul­túrája nem egykorú, azaz a leletek több korszak összetevődött kultúrá­ját tükrözik. Feltételezik, hogy Itt már 39 évszá­zaddal ezelőtt dívott a rabszolgaság. Tizenkilenc négykerekű kocsit talál­tak a romokban — ez világméretben páratlan lelet, — s az egyik sírban kétkerekű katafalkszerű kocsin vala­milyen törzsfőnök tetemére bukkan­tak. Így temették el őt, s temetése napján négy rabszolgáját is megölték és melléje temették, mert azt val­lották, hogy a rabszolgáknak a túl­világon is szolgálniuk kell urukat. Lcsasen falu közelében ősi erőd romjai is előbukkantak. Az egy km hosszú és 500 m széles erőd falait csiszolatlan bazaltból építették; egy­egy bazalttömb legalább öt tonnát nyom. Az erőd több mint 45 század­dal ezelőtt épült. A bronzkorban ki­alakult élet mintegy tíz századdal ez­előtt szűnt meg, amikor Örményor­szágban nagy feljődésnek indult a kereskedelem és terjedni kezdett a keresztény vallás. Ezt bizonyítják a későbbi korból származó emlékek: sí­rok, kőkeresztek, ún. hacskarok, és egy örmény gregoriánus templom romjai. A legértékesebb lelet két vasöntő kemence. A régészek következtetése szerint az örmények elődjeinél idő­számításunk előtt a XIII—XII. szá­zadban honosult meg" a vas. Hatezer éves település a homoktengerben Peruban Prederie Angel limai egye­temi tanár hatezer éves falut fedezett fel egy homoktengerben. Alapítója a kihalt csllkat törzs volt, mely egy időközben kiszáradt folyó völgyét né­pesítette be. Nádból szalmából, fa­gallyakból fonták házaikat. Halottaikat gyékényre helyezték, szemfedőnek is gyékényt borítottak rájuk. A halott mellére és hasára kö­veket helyeztek, hogy szelleme el ne szabadulhasson és ne rémítgesse a törzs tagjait. A halott nő szelleme még veszélyesebb volt, ezért testét öt cövekkel szúrták át, hogy ne hagy­hassa el helyét. Fő táplálékuk gyü­mölcs, főként eper volt, a földműve­lésen kívül háziipari űztek, fejlett volt a szövőiparuk. A csilkák időszámí­tásunk előtt mintegy 2700-ban kihal­tak, egykori terüietük azóta lakat­lan volt. Ősi rejtély A mexikói Teotuacan ősi város ere­dete ma is rejtély. A krónika szerint Tlalok esőisten városa volt, ezt vall­ják az aztékok. A homoktakaró alól előkerült két piramis, a Nap és a Hold piramisa azt bizonyítja, hogy az őslakók mesterei voltak az építé­szetnek, ezenkívül kiválóan rajzoltak. Az Itt lakó indián törzs mongol tí­pusú volt, mandulavágású szemmel. Virágzó kereskedelmet folytattak, de időszámításunk előtt a X. század ele­jén városuk teljesen leégett. Talál­gatják, ml okozta a tüzet? Ellenség műve volt-e, vagy pedig a lakók vala­milyen okból maguk gyújtották fel városukat? Mivel az esőisten védelme alatt álltak, fő foglalkozásuk a föld­művelés volt, amit több épen maradt falfestmény is szemléltet. A maják fővárosa A guatemalai Tikal valaha a maja birodalom fővárosa volt. Itt, az or­szág északi részén nagyszabású mun­kálatok folynak a múlt örökségének feltárásán. A régészek nehéz körül­mények kőzött dolgoznak, az állandó nedvesség, a burjánzó trópusi nö­vényzet, és a sok hüllő akadályozza munkájukat, melyet 1966-ban tervez­nek befejezni. Az eddigi leletek alap­ján három periódust különböztetnek meg a nagyhírű maja birodalom tör­ténetében, mely a XI. században ál­dozott le. 1848-ig semmit sem tudtak Tikal múltjáról, csak akkor figyel­tek fel rá a tudósok, amikor piramis alakú építményeket ástak kl. Megál­lapították, hogy a maják nem Ismer­ték a fémet, de ismerték a törtszá­mokat és sajátos hieroglif írásuk volt, amelyet néhány évvel ezelőtt szov­jet tudósok fejtettek meg a Tudomá­nyos Akadémia . novoszibirszki fiók­intézetében. Amerre a Nílus folyik A Nílus megváltoztatott medrének irányában szovjet és egyiptomi kuta­tók nagy ásatásokat végeznek az EAI< és Szudán határán. A homoktenger­ből, ahová csak a sakálok üvöltése hallatszik, 30—40 méter mélységből nemrégen egy kupolás mennyezetű keresztény kápolna romjait ásták ki. Több mint száz csodálatos aranybronz és vöröses színű freskó borítja a fa­lakat. Csodálatos módon épségben maradtak. A Núbiai sivatagban talált műkincsek a IX.—X. századból szár­maznak. összeállította: L. I. TRABANT 60Í A Német Demokratikus Köztársaság autóiparának újdonsága a közismert Trabant gépkocsi új 601-es típusa. Mindenekelőtt rendkívül tetszetős, műanyag-karosszériája tűnik ki, nyúj­tott vonalai a karosszériaépítés leg­újabb irányzatát tükrözik. Az ablakok felülete 26 százalékkal nagyobb, mint a korábbi típusé — s ez lényegesen növeli a vezetés biztonságát és kényel­mét. „Megnőtt" — méghozzá 12 szá­zalékkal — a csomagtér Is, az utas­térben pedig minden korszerű kel­lék megtalálható: belső világítás, ru­liaakasztók, lehúzható ablakok stb. A hátsó üléseken sem kell ezután szorongani, kényelmes hely áll ren­delkezésre. Az erőforrás a már Is­mert, gazdaságos, 600 köbcentiméte­res, kétütemű motor, amely 100 km órás maximális sebesség elérését teszi lehetővé. ÚJ TÍPUSÚ SZÁRNYAS HAJÓ A gorkiji (Szovjetunió) hajógyárban bocsátották vízre. A hajó ugyanúgy úszik a vizén, mint más úszótest. Bi­zonyos gyorsaság elérésekor azonban a szárnyakból kiáramló nyomás a víz szintje fölé emeli a hajót, amely az­után úgyszólván repül a vízszint fe­lett. Ezzel lényegesen csökken a víz ellenállása és növekszik a gyorsaság. A gázturbinás motor új típusú hajtó­anyaggal működik. A hajót tehát víz­sugaras reaktív erő hajtja, és nem hajócsavar, mint eddig. Ez lehetővé teszi a 110 km/órás sebesség elérését. Ez a hajó a világ leggyorsabb folyami úszóteste. TÉSZTAGYÁRTÓ GÉPSOR Az olasz Pavan-gyár nagy teljesít­ményű önműködő tésztagyártó gép­sort állított elő. A gépegységek rend­kívüli pontossággal végzik el a szük­séges nyersanyagok adagolását, ösz­szedolgozását, formázását és átlátszó, hővel lezárt műanyagtasakokba való csomagolását. A gépsor óránkénti teljesítménye 400 kilogramm tészta­féle. impozáns, minden részében fém­ből készült, teljesen önműködő szá­rító egészíti ki a gépsort. Ennek tel­jesítménye — a szárításra kerülő anyagtól függően — óránként 100 —700 kilogramm tésztaféleség. Ez az egység természetesen más önműködő gépegységekhez is csatlakoztatható. A gépegységek működése központi kapcsolótáblán ellenőrizhető, vezérel­hető. VÉSZTJELZŐ AUTOMATA Lengyelországban automatát szer­kesztettek a bányászok védelmére. A műszer azonnal Jelzi, ha a bányá­ban hírtelen metángáz tör kl. Ha a levegő egy százalékban metángázt tartalmaz, önműködően bekapcsoló­dik a fény- és hangjelzős berendezés; ha két százalékban, akkor az auto­mata kikapcsolja az elektromos ára­mot azokon a helyeken, ahol robba­nás veszélye fenyeget. (Folytatás az 5. oldalról) nyögte magában. — Még valami bo­londot tesz. Dr. Mleč félt. Aggodalommal töltöt­te el ennek a sokaságnak a látványa. Félt. Félt Mert szörnyű dolgokat kel­lene a szemükbe mondani. Az ajtó előtt őrködő egyszál katona se vigasz­talta. Takács Miklós üdvözölte őket. Meg­fontoltan, nyugodtan beszélt, előbb szlovákul, aztán magyarul. Letele­pedtek mindhárman a vörös posztóval borított asztalhoz. Mielőtt Takács Mik­lós befejezte volna üdvözlését, az ügyvéd halkan a fiilébe súgott: Vozák urat kérje fel beszélni! Vozák valóban szólásra emelkedett. Szikár, csontos alakja a terem fölé ágaskodott. Sötét szeme lobogott, mint egy megszállott próféta szeme. Be­szélt az elnyomott szegény emberek harcáról, a munkásosztály diadalá­ról, a szovjet katonák szörnyű vér­áldozatáról, a szláv testvériségről és összefogásról. Aztán egy pillanatra megállt, elakadt. A választási törvény szövegét akarta felolvasni, s akkor jött rá, hogy nincs nála. Közben dör­gő taps és éljen harsant. Mire a za­jongás elcsitult, dr. Mleč odanyúj­totta neki a kétrét hajtott papirost. Vozák halkan megköszönte és bele­kezdett. A tömeg figyelmesen hall­gatta. Aztán megtörtént a hihetetlen. Szemébe mondták a jogfosztó cik­kelyt. Az emberek lélegzete elfúlt... Né­hány másodpercnyi csend következett. Valahol az egyik ablakban egy ostoba légy zümmögött. Talán azt figyelték. Aztán felharsant a bömbölő, szörnyű kiáltás. Le ' vele! Ki vele! Száz és száz láb dobbant. Fele annyi torok harsogott. És Vozák úr sápadtan, szl­káran ágaskodott a dobogón. Magas volt, horlhorgas nagy ember, mégis, mintha beleveszett volna lötyögő nad­rágjába, csapottvállú kabátjába, Leve­gő után kapkodva, tanácstalanul far­kasszemet nézett a felháborodott fa­luval. Valamit nem értett, vagy nem akart érteni. Az első pillanatban leg­szívesebben megszökött volna, de in­nen ebből a teremből nem lehetett megszökni, mert a tömeg teljesen megtöltötte, elzárt minden utat, be­töltött minden kis zugot, nyüzsgött, tombolt, mintha minden pillanatban meg akarta volna ostromolni a dobo­gót. Aztán mintha parancsra vagy In­tésre tette volna, megint halálos, foj­togató csend támadt, csak az ostoba élgy zümmögött a két ablaktábla kö­zött. Ezt a pillanatot használta föl Vozák. Sápadtan és felháborodva felszólítot­ta a magyarokat, hagyják el azonnal a választóhelyíséget. S ÜJRA felharsant a kiáltás: Le vele! Kl vele! Le vele! Ki vele! Hosszú perceken át zúgott, harsogott, és Vozák megint tehetetlenül, kíno­san hallgatott, s ha mondott is volna valamit, úgyse figyelt rá senki, még saját magát se hallotta volna a tilta­kozásnak ebben a viharában. Csak nagysokára jutott szóhoz. Izzadtan, gyengén, tehetetlenül belekrákogott a pillanatnyi csendbe: — Még egyszer felszólítom a ma­gyarokat, hagyják el a választóhelyi­séget, mert karhatalommal űríttetem ki a termet. Oh, karhatalom! Az az egyszál ka­tonácska ott az ajtó előtt! — gondol­ta dr. Mleč, — az nem sokat segít. Az isten tudja, az is hogyan gondolkodik, ki ellen fordítja egy szál, árva fegy­verét. Sejtette, hogy ennek a szerep­lésnek nem jó következményei lesz­nek. Ám Ilyen felháborodással nem számolt. Félt, rettenetesen félt. Már öklök lendültek a levegőbe, csúnya káromkodások harsantak. S akkor rá­tekintett Takács Miklós nyugodt, zsí­rosan fénylő ábrázatára. Mintha bronzból öntötték volna ezt az arcot. Ez az arc maga a megtestesült nyu­galom volt. A szája körül két keserű ránc, a szemöldöke két komor var­júszárny, de a homloka, tar koponyá­ja derűsen világított a nagyterein ho­mályában. S az ügyvéd abban a pil­lanatban megérezte, hogy Itt minden ettől a hallgatag, komor és mégis de­rűs ábrázatú embertől függ. Ha kedve tartja, rájuk szabadítja a bömbölő, százfejü sárkányt, de az ügyvéd azt is megérezte, hogy a csupasz homlok mögött bölcsesség és emberség lako­zik. Megsejtette, hogy itt semmi olyas­mi nem történik, ami ellenkezik a józan éss2el. Ez áz ember addig ül itt, ameddig maga akarja, hogy érez­tesse velük szörnyű hatalmát, hogy megsemmisítse, megalázza hamis ön­érzetüket, széllel bélelt kicsi lelküket sarokba szorítja, s mikor összeomlot­tak, semmivé váltak, belesápadtak a félelembe, királyi méltósággal kivo­nul, és vissza se néz rájuk, mintha ott se lettek volna. Szeretett volna belekapaszkodni a karjába, elrejtőzni széles háta mögé, vagy bizalommal megsimogatni kopasz, tar koponyáját, és megvallani neki az igazat: Miklós bá, kedves Miklós bá, lehet, hogy csaltam, gazdagodtam, alkudoztam, nem szerettem sehogy, a kommunis­tákat, a szegényeket, a parasztokat, a magyarokat, de egyet tudok, hogy ami most veletek történik, emberte­len. Akkor észrevette, hogy Vozák me­gint eltátja a száját, és karhatalom­mal akar fenyegetődznl, s mint egy rémült, rossz színházi súgó, feléje sziszegett: — Az istenért, ne tegye, könyör­göm, ne tegye! Ám fölösleges volt ez a figyelmez­tetés, mert Kováč emelkedett szólás­ra. Lépett egyet, kettőt, szinte félre­tolta útjából a hórihorgas, jelenték­telen árnyékká vált Vozákot, és öb­lös, értelmesen tagolt mondatokat kiáltott bele a terem zsivajába. Szlo­vákul beszélt s a terem pillanatok alatt elcsittult. Az ügyvéd elképedve hallgatta, mert amit mondott, szerinte ellenkezett a józan ésszel. Megbocsáthatatlan, os­toba magatartás volt, mert mindent kockára tett, a járási nemzeti bizott­ság tekintélyét, — saját boldogulását, az emberek előtt kétessé tette pártja állásfoglalását ebben a bonyolult és fonák kérdésben. — A veru my si svojich maďarských súdruhov, s ktorými sme dvadsat ro­kov bok po boku bojovali, nedáme. (Bizony nem hagyjuk cserben magyar elvtársainkat, akikkel húsz éven át vállvetve küzdöttünk.) —- kiáltotta Kováč elvtárs. — Nech ííje! Éljen! Nech. žije! Él­jen! — harsogott a terem s ebben az újjongásban, viharos éljenzésben Vo­zák nem jutott többé szóhoz. Az álla szinte leesett meglepetésében. Talán nem is Kováč színvallása lepte meg annyira, hanem a teremből felhangzó szlovák éljenzés, mely egybevegyült a magyarok kiáltozásával. Ez egészen hihetetlennek tűnt számára, elképesz­tő, képtelen tény volt mégis, és Vo­zák hiába akarta letagadni, semmibe venni, mégis .megtörtént. Mintha ar­cul csapták volna, vagy pőrére vet­kőztették volna. Ott állt a dobogón, lemeztelenítve, megszégyenítve, s ft szemtelen Kováč visszaült a helyére. Ű, ez a Kováč ezt megkeserüli! Nem tudott sem szólni, sem tenni a tény ellen. Csak hápogott, levegő után kapkodott. Érezte, hogy a talaj egészen kicsúszott lába alól. 5 akkor Takács Miklós szótlanul felemelkedett, vele együtt a falu egész elöljárósága. Elnézlek az ügyvéd és Vozák feje felett, mintha ott sem let­tek volna. Szótlanul álltak, talán egy percig, talán két percig, ki tudja med­dig. Kifürkészhetetlen volt az arcuk, méltóságteljes a testtartásuk. Aztán Takács Miklós felemelte jobbját, mint­ha szólni akart volna, de nem szólt, csak némán intett, s a sokaság hír­telen elnémult, megzörrentek a szé­kek, padok. Az emberek nyugodtan, fegyelmezetten elindultak a kijárat felé. M IKOR az utolsó is a kijárathoz ért, Takács Miklós lelépett a dobogóról, utána a többiek büszkén, méltóságteljesen kivonultak a terem­ből. Kováč ottmaradt, és nyugodtan, szihte szánakozó pillantással felmérte a semmivé vált Vozákot. 6 valóban, nagyon szán.almjs é« iSr lentékte.lea figura volt, fW­ŰJ SZÖ 6 * 1964. június 13, ŕ,

Next

/
Thumbnails
Contents