Új Szó, 1964. június (17. évfolyam, 151-179.szám)

1964-06-28 / 178. szám, vasárnap

IÍS'KOĹA/ ' Ke&ihbkMľt I Szöveg nélkül <7 A r — Tudod a diákok épp most ad­ják vissza a tankönyveket. — Tanító elvtárs biztosan nem haragította magára a gyereket? — Ha nem tudsz se focizni, se verekedni, mivel töltöd el a nya­rat. HAZAFELE I í 1 — Hát ez nem volt egy könnyű év, tanító elvtárs! (Dikobraz, Večerní Praha, Ludas 'ÖatyiJ, A tágas csallóközi rónaságnak' ez a kis tanyája hetek óta különös iz­galomban ólt. Azóta, amióta kitudó­dott a süldők, meg a búza eltulajdo­nításának esete. Nagy dolog is az, amikor közöttünk élő, megbecsülésnek örvendő, dolgos emberekről egyszercsak kiderül, hogy enyves a kezük, a közösség vagyona ragadt hozzájuk. Ráadásul a tettesek egyike a legszámottevőbb ember volt a tanyán, a szövetkezet csoportveze­tője. Nagyobb helység életét is fel­kavarta volna hasonló esemény, nem egy Ilyen kis pusztáét, ahol mind­össze néhány tucat ember él. Nem is annyira az érték nagyságáról volt szó, elvégre két süldő, meg hat zsák búza miatt nem dül össze sem a világ, sem a szövetkezet, hanem magáról a tol­vajlás tényéről. Arról, hogy eddig talpig becsületesnek ismert emberek­kel ilyesmi megtörténhetett, így meg­feledkeztek magukról? A bírósági tárgyalást a helyszínen, a tanyai Iskola egyetlen osztályában tartották. Vádlottként állni a bíróság előtt mindenképpen kellemetlen do­log. Még kínosabb a tolvajlás szé­gyenteljes tettével megbélyegezetten állni azon a helyen, ahonnan az ab­lakon keresztül hazáig látni, az is­kola padjaiban meg csupa ismerős szo­rong, akikkel a vádlottak évek óta együtt dolgoztak, gyerekeik együtt játszottak, és feleségeik közösen be­szélték meg a pusztai élet apró-cseprő eseményeit. A bíró szavát, a vádlottak vallomását, az ügyész vádbeszédét azok az emberek hallgatják, akikkel a bíróság előtt álló személyek holnap, holnapután, és az elkövetkező hetek, hónapok és évek folyamán mindennap együtt fognak dolgozni, közöttük fog­nak élni. Nagy tanulság ez a vádlottaknak, okulás a többieknek. Intő példa, hogy a meggondolatlan, a társadalmat meg­károsító cselekedetekért bűnhődni kell. Megkezdődött a tárgyalás. Mély csend honolt a teremben. A vádlottak lehajtott fejjel álltak, kerülték tár­saik tekintetét. Az egyik vádlott har­mincéves múlt, a másik az ötven felé közeledik, a harmadik már a hatva­nadik évét tapossa. Keményen hang-, zik a bíró szava, szigorú szavakkal mutat rá a vádlottak tettének társa­dalmi veszélyességére a fiatal ügyész­nő is. Az ügy világos. Mind a három vádlott beismeri tettét. V. D., a leg­fiatalabb vádlott sertésetetőként dol­gozott a gazdaságban. Az egyik na­pon a szövetkezet állományából el­tulajdonított egy körülbelül ötvenki­lós süldőt. L. B., a gazdaság vezetője­pár napra rá ellenőrizte az állományt. Az első számlálásnál észrevette a hiányt. Felelősségre vonta az etetőt, és megmondta neki, hogy a lopást azonnal jelenti a szövetkezet veze­tőségének. V. D. először tiltakozott, majd könyörgésre fogta a dolgot. — Tudja, házat építek, azért vittem el azt a disznót... Nagyon pénzszű­kében vagyok... Ha nem jelent fel, senki sem tudja meg... Családos em­ber vagyok, ne kteverjen bajba.,, Á helyszínen Amikor észrevette, hogy a csoport­vezető ingadozni kezd, tovább merész­kedett. — Magának is jól jönne egy szép süldő. Jó hízó lenne belőle. Senki nem venné észre. L. B. engedett a csábításnak. Igy történt, hogy egy szép napon lovas­fogat állt meg a sertésól előtt. Hordoz­ható ketrecbe zárva akkor már ott várakozott egy göndör sörtéjű, jó hat­vankiló súlyú sertés. A két férfi egyet­len mozdulattal a kocsira emelte az állatot. V. D. megrántotta a gyeplőt, és a szövetkezet disznaja nemsoká­ra már L. B. óljában röfögött. Azt tartják, hogy evés közben jön meg az étvágy. L. B. ls tanúsíthatja e mondás igazát. A disznó ott volt az ólban, tehát takarmány is kellett. Olyan embernek pedig kár pénzt ki­adni a takarmányért, aki egy kis ügyességgel ingyen megszerezheti. Így lesz igazán olcső a hízó. Nagyon is drága lett L. B.-nek az a hízó, csakhogy akkor erre még nem gondolt. Annál inkább gondoskodott arról, hogy a gondjaira bízott raktár­ban jelentős mennyiségű „gabonafe­lesleg" keletkezzék. Amikor négy mázsa búza együtt volt, az egyik reg­gel, miután óvatosan körülnézett, nincs-e valaki a közelben, megszólí­totta T. M. kocsist. — Van egy kis búzafelesleg a rak­tárban. A fele a tiéd, ha elviszed a malomba megdarálni. T. M. vállalkozott a dologra, bár nem lehetett titok előtte, hogy a bú­zát a szövetkezettől lopták. Felrakták a hat teli zsákot, és elszekerezett a malomba. — Mi késztette lopásra? A bíró mindhárom vádlottnak fel­tette ezt a kérdést. V. D. szűkös anya­gi helyzetére hivatkozott, amibe a ház­építés miatt került, T. M. azt vála­szolta, hogy bűnre csábították. L. B. azonban semmit nem tudott „felhozni mentségére." Egy darabig szótlanul állt. Szemmel látható volt, hogy erősen gondolko­dik. Hogyan került erre sor? Miért tette kockára becsületét, és játszotta el könnyelműen társai bizalmát, akik vezető tisztségbe választották? Csupa miért, és L. B. nem tud válaszolni. — Nem tudom — szólalt meg végre elfulladt hangon. — Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy nagyon meg­bántam. L. B. nem tudott a miértre vála­szolni. Pedig talán nem is olyan nehéz a válasz. A múlt sok crökevénye még igen élénken él az emberek tudatá­ban. A kapzsiság, nyerészkedés, ha­mis kollegialitás, közömbösség, ha­nyagság még sok ember jellemét, tet­teit befolyásolja, kárt okoz a társa­dalomnak, s a gyenge akaratú embe­reket könnyen a vádlottak padjára juttaja. Az ügyész javító-nevelő büntetést kért a vádlottakra. A szövetkezet tag­ságának képviseletében az elnök ke­zességet vállalt értük. A közösség nem tagadta meg tagjait, akik megbot­lottak, de vétküket őszintén meg­bánták. A bíróság elfogadta a kezességet. Hattól-nyolc hónapig terjedő szabad­ságvesztésre ítélte a vádlottakat, de az ítélet végrehajtását egy évi próba­időre felfüggesztette. Több százan őr­ködnek majd afelett, hogy a megté­vedt emberek más munkakörben tisz­tességes életet éljenek, a közösség hasznos tagjaiként dolgozzanak. GÁL LÁSZLÓ Hatodszor Devín Július 5-én, vasárnap ismét megren­dezik az immár hagyományos devini béke- és barátság-ünnepet. A rende­zőség, a nyugat-szlovákiai KNB isko­laügyi és kulturális szakosztálya gon­dosan készül a Bratlslavával szom­szédos járások dolgozóinak nagy ta­lálkozójára. Ezúttal körülbelül har­mincezer látogatót várnak. Az utóbbi években meghonosodott szokásoktól eltérően ez idén kulturá­lis műsort csak a várszínpadról ad­nak, a mellékpódiumokon zenekarok gondoskodnak a jó hangulatról. Délelőtt a néphadsereg művész­együttese mutatja be gazdag műso­rát, de a nap fénypontját ismét a délutáni operaelőadás jelenti. Bedrich Smetana Dalibor című operáját adja elő a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház művészkai'a, és valószínű, hogy a főszerepben kiváló vendég­művészt láthat a nagy közönség. Az autóbuszok, melyek az Aviontól, a Szlovák Nemzeti Felkelés térről és a 7-es villamos végállomásától In­dulnak, ezúttal közvetlenül a vár alá szállítják a látogatókat. (Szó) Ä rokkantak új szakképzési lehetősége Csökkent munkaképességű polgártár­saink már a jövő tanévben mezőgazda­sági szakképzettséget nyerhetnek. Az Iskolaügy! minisztérium különleges tanfolyamakat Indít olyan csökkent mun­kaképességű egyének számára, akik ed­dig nem dolgoztak a mezőgazdaságban, vagy pedig mezőgazdasági dolgozók, de a szakképzettség megfelelőbb beosztást tesz lehetővé számukra. A három mezőgazdasági szakiskola és egy mezőgazdasági technikum keretében induló tanfolyamakat 17—45 éves rok­kantak látogathatják, akik alapfokú is­kolát végeztek és nincsenek munkavi­szonyban (EFSZ-ek tagjai) vagy pedig egészségi állapotuknak meg nem fele­lő munkahelyeken dolgoznak. A baromfitenyésztő, kertész, méhész és gépjavító tanfolyamok tízhónaposak, és szakvizsgával zárulnak. A résztvevők diákotthonban kapnak sz 'lást. A tanfolyam elvégzése és bizonyos üzemi gyakorlat után a rokkantak szak­munkásvizsgát tehetnek, vagy szakisko­lában folytathatják tanulmányaikat. A felvételi követelmények ugyanazok, mint az egészséges dolgozoké. A csök­kent munkaképességűeknek azonban há­rom helyett csak két évi gyakorlatot kell folytatniuk. A járási nemzeti bizottságok szociális biztosítási osztályai a járási mezőgaz­dasági termelési igazgatóságokkal együttműködve kötelesek a szóban forgó tanfolyamokat vagy iskolákat végzett, csökkent munkaképességű egyéneket a szakképzettségüknek megfelelő beosz­tásba helyezni az állami gazdaságok­ban, EFSZ-ekben vagy más mezőgazda­sági üzemekben. Elegendő korai burgonya Kezdetnek nem rossz kerül a piacra (ČTK) — Az új burgonyát termelők már több mint 900 vagon burgonyát szállítottak a piacra, vagyis három­szor annyit, mint tavaly ugyan ebben az időben. A hazai burgonya az elárusítóhe­lyeken már most túlsúlyban van a Magyarországról és Bulgáriából beho­zott burgonyával szemben. Június vé­géig a termelők még összesen 2500 vagon burgonyát szállítanak. A hiba is jő valamire, arra, hogy okuljunk belőle. Valami ilyesmit gon­dolhattak a rappi szövetkezetesek, amikor elhatározták, hogy az idén kezdettől fogva nagy gondot fordíta­nak a silözásra. Sllóztak a rapiak ta­valy is, de csak ősszel és főleg csak kukoricakórót. Ez pedig így egyma­gában kevés. Az idén másképp csi­nálják. Már 240 köbméter zöidanya­got silóztak le. Persze ez még nem minden, csak az első lépés. Minden­esetre kezdetnek nem rossz. (av) EMBER ES ALARC Prievidza az ellentétek városa. Az óváros apró házacskái szégyenkezve lapulnak a földhöz, míg a másik vé­gén óriási lakótelep épül, fellegek felé kapaszkodó emeletes házakkal. A város lakóinak száma évről évre növekszik. Takarékoskodni kell a hellyel. A várost nem széltében, ha­nem kis területen emelik a magasba, az ember mind feljebb szorul, hogy egyre mélyebben hatolhasson a föld gyomrába le az értékes kincsért... Lapuló viskók — toronyépületek. Magasság — mélység. Elnézem az ósdi házikókat. Lera­gadtak, eltörpültek az új toronyépü­letek szomszédságában. Falaikat óriásdaru már nem húzza magasba. Be kell érniük annyival, hogy az új mellett a régit is bemutatják. Nélkü­lük az új sem tűnne újnak, és az új nélkül ők sem keltenének sajnálatot törpeségükkel, ósdiságukkal. Öreg házak! Ha emberi szívük, agyuk lenne és éreznének, bizonyára irigykednének. Mert az irigység szi­gorúan emberi tulajdonság A magas­batörés is, a törpeség is. Csakhogy az ember helyzete előnyösebb: sze­rénykedő lapulással a felfelé törte­tést, fennhéjázással a törpeséget is álcázni tudja. A bányavárosban megtalálni mind a két fajtát, és a kettő közötti árnya­latokat ts. Az egyikkel az új kórház ideggyógyászatán találkoztam. Igaz, nem személyesen, csupán Júlia Gaíí­ková ideggyógyász jeljegyzéseiben, el­beszélésében. A nevét ugyan nem tu­dom, az orvos titka marad, mégis jól ismerem őt... Egy napon jó megjelenésű, szolid modorú ötven év körüli férfi kopog­tatott be a rendelőbe. Sóhajtott, mint­ha valam! nagy terhet tenne le. — Kérem, nagyon szerencsétlen vagyok ... Tétovázik, mondja-e tovább. Vajon a fiatal orvos megértheti-e az ő élet­tragédiáját? — Nekem az életben még semmi se sikerült... Képzelődöm ... Ogy ér­zem, valaki nyomon követ, üldöz ... Segítsen! Beleőrülök! Az orvosnő jegyez, egész térképet rajzol életéről. A lélek lassan, nehe­zen tárul. Csak apró, egyetlen picike rés nyílik rajta ... Háború — 1943. A lelkiismeret bátortalan hangját is elnyomta a fegyverek zaja. Hol jut­hatott felszínre az emberi érzés, mi­kor halálgyárak fojtó füstje kábított, érzéstelenített... Dehát minden kor megszüli a maga alakjait. És sok-sok szürke emberke szemében remény csillant. DÉLIBÁB Mindig egy apró kis boltocskáról álmodozott. Gyermekkorában is üzle­tesdit játszott. Most a zsidó bolt fel­szabadul ... Semmi mást nem akart, mindössze egy kis boltocskát. Hogy a zsidókat irtják? Semmi köze hozzá. Az ő keze tiszta, semmi rosszat nem tett, csupán elfoglalta a kis boltot. Ha nem ő, beleül más. A pártgyűlésekre eljárt, meghall­gatta a szónokokat. És feltette az ál­arcot ... Ha valaki éltette a háborút, szidta a zsidókat, beleegyezően mo­solygott, de lélekben megvetette őket. Különben felőle tehet ki mit akar, csak neki hagyjanak békét. Nem hagytak . .. Negyvenöt után visszajött a tulaj­donos és elégtételt követelt. Vissza­kapta az üzletet, de elégtételt? Un­dok egy fajta, bosszút forral ellene. De miért? Az üzletet csak akkor kér­vényezte meg, amikor a tulajdonos sorsa eldőlt. És nem itt a tátraaljai kis faluban, hanem valahol Berlin­ben .... Másfél évi munkatáborra ítélték. Sok Idő. Ugyanannyi, amennyit az üzletben töltött. Furcsa. Az üzletben nem gondolkodott annyit, most meg álmában is felriad és az éj magányá­ban kínzó gondolatok gyötrik. Sás­kahad módjára törnek rá és ott nyü­zsögnek az agyában. Kegyetlen, gyötrő gondolatok. Előbb az üzletet, vele a feleségét, majd utána az eszét vesztette el. Ak­kor nősült, amikor üzletes lett. A kis­város megcsodálta a díszes lakodal­mat, a szép menyasszonyt, akit min­dennel elárasztott. Azt hitte, gazdag­sága gyarapodásával arányosan nö­vekszik boldogsága is. Csalóka délibáb! Az asszony nem vállalta a közös sorsot, elvált. Fegyenchez nem kö­tötte az életét. Igaza volt, mert mi lett belőle a kiszabadulás után? A bélyeget magán hordozta. Szeretett volna eltűnni az ismerősök szeme elől. Nem bírta tovább a szú­rós tekinteteket. Felizgatta, ha meg­fordultak utána az emberek, ha sut­togtak, ahol megjelent. A megbélyeg­zettség borzasztó érzés! Elköltözött a városból, önmaga elől menekült, de a múlt mindenüvé elkísérte. Egyetlen rövid vélemény formájában újra szembe találta magát vele minden újabb munkahelyén. Megbízhatatlan, óvakodtak tőle. Fé­lelemből, vagy megvetésből? Mindegy. Kerülte az embereket, de irtózott az albérleti szobák magányától is. Orák­hosszat lézengett céltalanul. KÉPMUTATÁS Egyszer váratlanul behívták a sze­mélyzeti osztályra. Megint mit akar­hatnak tőle? Még mindig nem hagy­nak békét? Ha ölt, gyilkolt volna, nem szólna semmit, de egész életén át kínozzák egy zsidó üzlet miatt... Elege van belőle! Meg is mondja, történjék bármi. A személyzeti osztály vezetője kö­zölte vele, hogy vállalatukból néhány embert a bányába kell küldeniük. Rá gondoltak ... Ügy sincs jó beosztása, a keresete se nagy, és manapság megtiszteltetés a bányász szakma. Megtiszteltetés . .. Nem hangzott túlságosan meggyőzően. Az ő eseté­ben igazán nem. Éppen őt tisztelnék meg? Nevetséges! Nincs kit a bányá­ba küldeniük, őt szemelték ki nagyon ravaszul. Tudják, hogy nem berzen­kedhet. Taréját könnyen letörnék. És akkor jön a mézes madzag: jobb be­osztás, jobb kereset, megtisztelte­tés... Undorító ... Ha megmondanák: nézd, valakit küldenünk kell, jószán­tából senki sem megy, de te büntetett előéletű vagy, ha nem mész a bá­nyába, könnyen elbánhatunk veled, Nagyon jól tudja, mondaniuk sem kell. Nagy cécőval búcsúztatták. Nem hiányoztak az elismerő, lelkesítő sza­vak. Ajándékot is kapott. Megdicsér­ték. A szakszervezetek képviselője azt se átallotta kijelenteni, hogy büszke rá, mert megértette, hol van tár­sadalmunknak legnagyobb szüksége a segítségre és nem riad vissza a legnehezebb munkától sem ... Mosolygott. Hagyta, hadd ünnepel­jék. Hirtelen eszébe jutott egy emlék. A szónok a háborút éltette, s ő ak­kor is mosolygott, bólogatott, pedig belül útálta a háborút és félt tőle. Képmutatás, undorító képmutatás. A föld alatt senki sem kérte szá­mon a múltját. Törődött is valaki az­zal, mit vétett valaha, amikor az or­szág minden táján öles falragaszok hirdették a legújabb jelszót: Bányász vagyok, ki több nálam! A föld mélyé­ben nem kellett tartania társai szú­rós tekintetétől és munkáját személy­telenül is társadalmi elismerés övez­te. Dehát ő szerencsétlen ember ... Ne­ki az életben még semmi se sikerült. Baleset érte, megrokkant. A legjobb úton akadt el. Annyi érdemet még nem sikerült szereznie, hogy az elis­merés jobb beosztást eredményezhet­ne. Holott hányan kérkednek kiváló helyükkel, beosztásukkal, akiket egy­szerűen zsebre vágna. Szerencsétieri flótás. Ott fejezheti be a szállodai portán, ezt a munkát kapta könnyebb beosztásként. He], de sok mindent látott! Ám hallgat. Elvégre semmi köze hozzá. Nem irigyli azokat a helybelieket, akik egy-egy éjszakára szebbnél szebb lányok társaságában szállnak meg nála. Mások családi éle­téről nem alkotott elhamarkodott vé­leményt. Az ő dolguk. Eh, ha egyszer mégis megszólalna... Jól tudják, hogy pont ő nem teheti. Becsülje meg a helyét és tartsa a száját. Amúgy se ajánlatos vezetőkkel kikezdeni. Miért is tenné? Mindig csöppen va­lami ... Meg is szolgálja, elvégre he­lyi lakosoknak tilos szobát kiadni, ő mégis megteszi. Ha mások élhet­nek erkölcstelen életet, méghozzá olyanok, akiknek beosztásuknál fogva jő példával kellene elöljárniuk, ő au­0] SZŐ 4 * 19B4. június 28. 4-

Next

/
Thumbnails
Contents